CSÁRDI ANTAL
CSÁRDI ANTAL
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Előterjesztők! Elnézést a többes számért, de láthatóan Nacsa képviselő úr is tekinthető társelőterjesztőnek. Úgy fejezte be utolsó hozzászólását Nacsa képviselőtársam, hogy az önök által javasolt úton induljon el az ellenzék. Amiért én ezt előhozom, az az, hogy ebből a törvényjavaslatból, Böröcz képviselőtársam, semmilyen módon nem derül ki, hogy milyen út lenne ez az önök által felvázolt út.
Mondja meg nekem, és most első körben tényleg csak a világörökségi ingatlanokról beszélünk, hogy milyen garanciákat építettek bele a törvénybe annak érdekében, hogy ne kerüljön tömegével külföldiek kezébe világörökségünknek ez az egyszeri és megismételhetetlen csodája.
Mondja meg nekem, képviselő úr, hogy hogyan tudja és/vagy akarja biztosítani a műemlékvédelmet a Várnegyeden belül, és ezt hol találom meg ebben a törvényjavaslatban. Mert az nagyon szépen hangzik, hogy ön megkérdezett több száz embert, és előttem van a kép: szeretnél kapni ajándékba 80, 90, 70 millió forintot? Ugyan mutasson már rá arra a honfitársunkra, aki erre azt mondja, hogy jaj, nem kérem! Ugye, nem életszerű. Persze, azt gondolom, ha egy kicsit dolgozott volna vele, és nem csak a lózungok megfogalmazásába fektetne energiát, akkor egyrészt ez a kérdőív akár tízezer aláírást is tartalmazhatna. Másrészt viszont azt gondolom, hogy felelősségünk van itt a Házban a tekintetben, hogy hogyan kívánjuk megőrizni nemzeti értékeinket. És minthogy előbb én ezt föltettem kérdésnek, és sajnos - elolvastam a törvényjavaslatot - semmilyen módon nem próbálja megvédeni nemzeti értékeinket, így engedjen meg egy-két észrevételt ezzel kapcsolatban.
Miért maradt ki az elidegenítési tilalom, bármilyen hosszúságú, ebből a törvényjavaslatból? Hogyan tudja garantálni Böröcz képviselőtársam, hogy ha és amennyiben ez a törvényjavaslat elfogadásra kerül, akkor néhány hónapon belül nem külföldi befektetők kezében lesz a Várnegyed? Tudja, az az egyszeri, megismételhetetlen, egyedi nemzeti kincs. Ha kimegy itt a plenáris teremből, ha egy picit figyel, akkor észreveheti, hogy itt van kiállítva a korona, a koronaékszer. Ugye, nem tervezi, képviselőtársam, hogy azt is áruba bocsátja? Mert jelen pillanatban ez a törvényjavaslat arról szól, még azzal a belengetett, de nem létező vagy senki által nem ismert, vélt módosítással együtt is nem szól másról ez a törvényjavaslat, mint hogy a magyar állam Böröcz képviselővel az élén nem képes, nem tudja megvédeni nemzeti kincseinket, viszont cserébe fölteszi a kezét, és azt mondja, hogy szabadrablás. Semmilyen módon nem védi meg.
Értelemszerűen és rendkívül sajnálatos módon arra sem látunk semmilyen garanciát, hogy hogyan és miképpen lehet biztosítani annak a műemlékvédelmi feladatnak az ellátását, amit eddig egyébként az ön párttársa által is vezetett önkormányzat, mint ahogy a most ellenzéki vezetés alatt álló önkormányzat is folyamatosan csinál. Tudja, képviselő úr, hogy miről beszélek? Homlokzatfelújítás, tetőcsere, hosszasan sorolhatnám. Mondja meg nekem, hogy hogyan kívánja biztosítani ennek a nemzeti kincsnek a megóvását, értve itt alatta, mondjuk, az állagmegóvást, a megújítást, és hogyan kívánja honfitársaink kezében tartani ezt a nemzeti kincset. Vagy minden eladó? Tényleg minden eladó, képviselő úr?
De menjünk tovább! Amikor ön ezt a törvényjavaslatot megfogalmazta, akkor arról beszélt, és folyamatosan most is ebbe kapaszkodnak, hogy ezzel biztosítják a tulajdonhoz jutást és a lakhatást. Képviselőtársam, a helyzet az, hogy ez a javaslat teljes mértékben megfeledkezik azokról a tíz- és százezrekről, akik jelen pillanatban is sorban állnak, várólistán vannak önkormányzati, szociális vagy valamilyen más típusú bérlakásra vonatkozóan.
(20.20)
Hogy mekkora ez a sor, mert képviselő úr láthatóan nem készült fel ebből a kérdésből, elmesélem önnek, hogy 2014-ben, egy kora tavaszi időpontban Budapest IX. kerületének gazdasági bizottsága és azt követően a kerület testülete döntött arról, hogy kik kapják meg, vagy hogy ossza el a Bácskai János által vezetett önkormányzat azokat a bérlakásokat, amelyekre a jelentkezés - és most figyelje a dátumot! - 2001-ig futott be; ez 2014-ben volt. Tehát, képviselő úr, azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat már sok, az ellenzék által és általam elmondott okból káros és hibás.
Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy ezt meg lehetett volna jól is csinálni, például, ha azt fogalmazza meg a törvényjavaslatban a képviselő úr, hogy azok az önkormányzati bérlakásban élő honfitársaink, akik ’93-ban nem vehették meg a lakásaikat, de akkor is és ma is benne élnek, megvehetik kedvezményes áron. Ezzel nem omlana össze a bérlakásrendszer, ezzel, azt gondolom, egy igazságtalanságot billenthetett volna egyensúlyba. Igen, itt is felmerül, hogy ennek az értékesítésnek is, amiről most én beszélek, tartalmaznia kellett volna az általam előbb hiányolt garanciákat, korlátokat, védelmeket, az elidegenítési tilalmat és valamilyen garanciát arra vonatkozóan, hogy hogyan, milyen forrásból fogja tudni az elfogadott törvény után akkor már tulajdonossá váló jelenlegi bérlő megóvni a műemlék állapotát, állagát.
Sajnos, annyit még hozzá kell tennem ehhez a törvényjavaslathoz, túl azon, hogy ön nem ezt csinálta, hogy olyan hihetetlen arroganciával - a törvényjavaslatból sugárzó arroganciával, félre ne értsen, nem a stílusát próbálom kritizálni - ugrott neki ennek az egész, ön által megoldani kívánt helyzetnek, hogy szerintem egy olyan ember, aki közepes mértékig végiggondolja ezt a helyzetet, felszisszen. Tehát én azt gondolom, és én azt várom el úgy a baloldaltól, mint önöktől, konzervatív politikusoktól, már amennyiben önöket lehet konzervatívnak nevezni, hogy a tulajdon szentségét, alkotmányos védelmét tartsák tiszteletben. Azt gondolom, ez nem jelenti azt, hogy nem lehetett volna egyébként az önkormányzatokkal egyeztetve, tehát a tulajdonost nem megkerülve egy olyan törvényt hozni, amely kiigazította volna azt az igazságtalanságot, hogy nagyon sokan ’93-ban nem vehették meg a lakásukat.
Ugyanakkor ’93 után, mondjuk, ’95-től, most csak úgy a szépészet kedvéért, minden új lakó - akár pályázat útján került önkormányzati bérlakásba, akár ilyen sundám-bundám ügyeskedve, mint Bayer Zsolt, mindegy - tisztában volt vele, hogy ő egy bérleti jogot vásárolt, és azzal is tisztában volt, hogy az ő vásárlása pillanatában törvény tiltja a műemlék lakásoknak az önkormányzatok általi értékesítését. Tehát nem az önkormányzat döntésén múlik, hogy eladja-e vagy sem ezeket a lakásokat. Úgyhogy nem gondolom azt, hogy ezeket a lakásokat bármilyen módon értékesíteni kéne, hiszen egyébként csak így tudom megőrizni azt a nemzeti kincset, azt a kulturális örökséget, amit jelent Budavárnak ez a része. Az ön javaslata olyan következményekkel jár, hogy elveszítjük ezt a kulturális örökséget, elveszítjük minden eszközünket arra vonatkozóan, hogy megóvjuk ezt a területet és ezeket a lakásokat.
Most tényleg csak a műemlék lakásokról és a világörökségi helyszínekről beszélek, méghozzá azért, mert jóhiszeműen azt remélem, hogy nem hazudott bele sem a kamerába, sem itt a képviselőtársaim szemébe, és létezik-e az a senki által nem ismert módosító javaslat. Azt azért hozzá kell tennem, még van két percem, hogy azért az a világ nevetsége, a tisztelt Háznak a bohóccá tétele, amit ön elkövetett azzal, hogy most ön által bevallottan egy olyan törvényről vitatkozunk, amelyet ebben a Házban önön kívül, ha ön egyáltalán látta, még senki nem látott. Szégyen és gyalázat!
Ha ön igazat mondott a vita elején, akkor az a törvény, amelyről mi most vitatkozunk, megy a kukába - nem ok nélkül, minden ok megvan rá, hogy a kukában landoljon -, viszont amiről vitatkozunk, azt a módosítást, nevezzük így, nem ismeri senki. (Nacsa Lőrincnek:) Nem, képviselő úr - merthogy Nacsa képviselő úr ingatja a fejét. A helyzet az, hogy ennek a tisztességes tárgyalása úgy és csak úgy képzelhető el, ha a vita során a vitázó felek ismerik az anyagot, de önök egyrészt félnek, felkészületlenek, és annyira ostobán elbaltázott volt az eredeti törvényjavaslat, hogy nem tudták biztosítani ezt az alapvető jogot. Tehát azt gondolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak már a tárgyalása is vicckategória.
Szeretném kérni a képviselő úrtól, hogy az általam elmondott szempontokat, a kulturális örökségünk védelmét, ugyanennek a hazai kézben maradását, ha már olyan nemzetiek (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), biztosítsa a módosítás során. Köszönöm szépen. (Dr. Vadai Ágnes tapsol.)
