HAJDU LÁSZLÓ
HAJDU LÁSZLÓ
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Böröcz képviselő úrral egy bizottságban ülünk, és vagyunk olyan viszonyban, hogy gondoltam, hogy talán - húsz évig polgármesterként - egy mondattal megemlíted, hogy egy ilyenre készülsz, talán a véleményem számított volna.
De azt gondolom, hogy Böröcz képviselő úr egy kicsit függő helyzetben tehette meg ezt az aláírását, amikor aláírta ezt az előterjesztést, mert ugyanis ennek a törvényjavaslatnak az eredeti változatáról beszélünk most még, de hallottuk, hogy fog módosulni. Az eredeti változatát mint volt alpolgármester sem írhatta volna alá, különösen akkor nem, ha megkérdez néhány polgármestert, csatlakozom itt az előttem szólókhoz.
(19.50)
Ma két téma volt, amiben Tállai államtitkár úr mindkettőben kényszerült véleményt mondani. Az egyik a családi csődről szóló törvény, a másik pedig ennek a pandantja.
A családi csődről szóló törvényben kértük azt, hogy azok az adósok, akik hitelt vettek föl és nem tudják fizetni, az elsétálás jogát kaphassák meg, tehát ki lesznek téve a lakásból, de legalább nem egy életre kíséri őket, 30-40 éven keresztül ez a tartozás. Államtitkár úr is és Nacsa képviselő úr is azt mondta: nincs, munka van! Nincs adósságeltörlés, az nem létezik!
Most mit csinálunk? Most önkormányzati vagyont osztogatunk ingyen. Tehát ugyanazon a napon két álláspont. Egyik álláspontban nem adunk semmit, nincs elsétálási jog, a másikban pedig azt mondjuk, hogy hát, kérem szépen, ez jár nekik, ezt az ajándékot adjuk oda. Most a lakáspiacon ezek lehetnek 30-40 milliós lakások is, nem tudjuk, és 1-2 millió forintért hozzá lehet jutni.
Amiért szót kértem, az a ’93-as időszak. Muszáj, mert a hivatkozás nagyon sántít, és nagyon nem hiteles, és azért szeretnék róla szólni. Én 1990-ben már önkormányzati képviselő voltam, és abban a nehéz helyzetben kaptam feladatot, hogy a volt állami tulajdonú bérlakásokat vagyonátadás keretében az önkormányzatoknak kellett átvenniük. Nem volt a tanácsoknak lakásuk, az állami tulajdonban volt, és azzal a feltétellel kapták meg (Az egymással beszélő Tállai Andráshoz, Böröcz Lászlóhoz és Nacsa Lőrinchez fordulva:) - ha figyelnétek egy picikét, mert egy kicsit az előterjesztőknek is beszélnék -, hogy köteles alanyi jogon elidegeníteni azoknak, akik a rendszerváltáskor a szocialista vállalati vagyonból nem tudtak privatizálni. Mert ugye, voltak különböző lehetőségek az állami vagyonból privatizálni: akik vállalatnál dolgoztak, azok részvényeket vehettek és sok minden egyebet, akinek pedig bérlakása volt, jogot kapott arra, alanyi jogon, tehát nem tagadhatta meg a majdani tulajdonostól az önkormányzat, hogy ő ezt megvehesse. Adtak egy határidőt, azt a kormány egyébként aztán meghosszabbította, és ’95. december 31-ével ez a privatizáció lezárult. Addig nem is lehetett ezeket a lakásokat bejegyezni az önkormányzatok nevére, feltételekkel kapták meg ezt a vagyont, és aki pedig megvásárolta, jelképes összegért, alanyi jogon, annak pedig nem lehetett eladni, volt egy elidegenítési tilalom. Ez a javaslat pedig minden elidegenítési tilalom nélkül engedi, hogy másnap eladhassa, ha bejegyezték a földhivatalnál, vagy még be sem kell hogy jegyezzék; tehát egy csomó dolog sántít ebben az ügyben.
Tehát amikor egyszer azt mondjuk, hogy nem adunk semmit az embereknek, dolgozzanak, munka; másik alkalommal pedig azt mondjuk, hogy akár még műemlékjellegű lakást is, nagy értékű műemlék lakást is megvehet.
És a műemlék lakásokról. Annak idején nem egyszerűen azért nem vehették meg a műemlék lakást, mert hogy az műemlék, hanem azért nem vehették meg, mert akkor még volt a valóságban műemlékvédelmi hivatal, műemlékvédelmi hatóság, és akkor még volt értéke a műemléknek. És nem akarták, hogy ezek magántulajdonba kerüljenek.
Ám azonban az a javaslat, amit itt mi megismertünk, az a javaslat fölrúg minden olyat, ami a tulajdonjoghoz kapcsolódik. Varga-Damm Andrea mindent hitelesen elmondott a tulajdonjogról. Tehát egyszerűen úgy nem lehet előterjesztenünk egy önkormányzati tulajdont, ahogy nem lehet, a szomszédom tulajdonát sem terjeszthetjük ide a parlament elé, hogy vegyük el tőle, ugyanúgy nem lehet az állami tulajdont sem, még a harminchárom (sic!) bátor ember szavazatával sem. Nem lehet elvenni az önkormányzatoktól, mert bárhol ezt megtámadjuk, és még a magyar jogrendben is megtámadható sikeresen, ezt meg is kell támadni.
A következő miatt kell az önkormányzatoknak ragaszkodni ehhez a vagyonhoz. Az önkormányzatomnak, amit én képviselek, a XV. kerület, kettőezer lakása van. Tízzel vagy hússzal kevesebb, mint kettőezer, de kettőezer önkormányzati bérlakása van. Amikor átvettük volna a vagyont, akkor 16 900 bérlakása volt az államnak. Akkor kellett létrehozni vagyonkezelő szervezetet és sok minden egyebet, és abban az időszakban alakult ki egy olyan struktúrája, ami minden önkormányzatnál eltérő és más-más: panelarány és a régi, hagyományos építésű arány. A mi esetünkben azért volt fájó az előterjesztés, mert vannak olyanok - azt kell mondjam, hogy az egyharmada körülbelül ennek a kettőezernek - , amelyek kertes házban vannak. Tehát kertes házas lakásokat kaphattak volna, mondhatom azt, jelképesen, megfizethetetlen ingatlanárak mellett kaptak volna ilyen bérlakásokat.
Hozzá kell tegyem, hogy az kevés érv, hogy valakinek 30-40 éve joga van hozzá, hogy most megvehesse, mert bérlő, ha tisztességgel ápolta, tisztességgel üzemeltette, tisztességgel fizette a bért, még további időszakra is. De ami miatt nekünk szükségünk van erre, az az, hogy nem épül bérlakás évtizedek óta Magyarországon, ezért azt kell mondjam, hogy sorban állnak az emberek azért a lakásért, amiből kihalnak a bérlők. Tehát egy évben körülbelül átlagosan 40 ilyen megürült lakásunk van, ezt a 40 lakást tudjuk meghirdetni a bérlőknek. A pályázatokból ítélve, mert ilyen nyilvántartást nem vezethetünk, de a pályázatok alapján tudjuk, hogy körülbelül hétszáz jogos igénylő van egy ilyen kerületben. Negyvenet lehet kielégíteni, nagyjából negyvenet, ez az átlagszám. Ha azt veszem, hogy valaki fiatal házas és lakáshoz akar jutni, mind a ketten dolgoznak, de minimálbéren, azokra körülbelül tíz év múlva kerül a sor ilyen lakáskörülmények között, hogy ők lakáshoz juthassanak. Ha ezt eladjuk, akkor nekik zipzár. Nincs tovább! Nincs semmi!
Ugyanez a helyzet van azoknál is, akik kaptak önkormányzati bérlakást, akár piaci alapút, akár költségelvűt, akár szociálist, akár szolgálatit, mert az önkormányzatok kényszerülnek arra, hogy ha egy orvost meg akar tartani, ha a rendőrt meg akarja tartani, ha a tűzoltót meg akarja tartani, ha egyáltalán olyan közszolgát meg akar tartani, aki a kerület számára fontos, akkor önkormányzati bérlakás az egyetlen tartalék, amivel meg tudjuk tartani. Most körülbelül húsz rendőrnek van ilyen lakása ebből a kétezerből. Egészen megijedt a rendőrkapitány, mert szerződésünk van, mindegyik benne volt az eredeti előterjesztésben, megvásárolhatták volna az önkormányzati bérlakást, és tovább nem tudtuk volna forgatni a szolgálatosoknak ezt a bizonyos lakást.
Tehát azt gondolom, hogy nagyon átgondolatlan, végig nem gondolt előterjesztésről van szó, és úgy hiszem, még azzal is probléma lesz, ha csak a műemlék marad ebben benne.
Tisztelt Előterjesztők! Azt szeretném kérni, hogy gondoljátok végig, gondold végig azt, hogy ezt a műemlékkérdést is erőltetitek, vagy inkább föl kell hagyni ezzel. Ez egy sikertelen dolog. Választási szempontból, úgy gondolom, hogy körülbelül az a helyzet állt elő, ami 1993-ban. Miért is találták ezt ki 1993-ban, hogy alanyi jogon meg tudják venni? A ’94-es választás előtt azt gondolták, hogy hatalmas nagyot fog durranni - az Antall-kormányról beszélünk -, hatalmas nagy durranás lesz. Ennek akkora durranása lett, hogy majdnem kimaradt a kormánypárt a parlamentből.
Azt gondolom, ha valamilyen kampányszaga van ennek a javaslatnak, akkor nagyon gyorsan kell visszavonulni belőle, hogy kampánytanácsot adjak, mert ebbe egyszer már belebuktak, van egy tapasztalat. És azt gondolom, hogy az a fölháborodás, ami mögöttem is van információban, telefonban és sok mindenben, az nagyon rossz üzenet ennek a javaslatnak, amit ideterjesztettetek.
Nem lehet támogatni, és azt gondolom, hogy alkotmányellenes is, törvényellenes is; és szégyellem, hogy egy bizottságban vagyunk, és nem tiszteltél meg azzal, hogy megkérdezel engem erről. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
(20.00)
