VARGA ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

VARGA ZOLTÁN
VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az a helyzet, hogy nagyon nehezen elképzelhető, hogy én elhiggyem önöknek akár egy szavát is, de játsszunk el a gondolattal, hogy önök valóban komolyan gondolták az eredeti előterjesztésüket is, aztán elvileg a létező módosítást, ami, ugye, olyan, mint Columbo felesége, hogy mindenki beszél róla, de senki nem látta.
Tehát önök úgy gondolják, hogy az kifejezetten hasznos a magyar társadalom számára, ha műemlék lakásokat kótyavetyélünk el a kulturális örökségi területeken. Mondjuk, nagyon érdekelne különben az az indokolás, hogy miért jó bárkinek is, hogy ezeket a lakásokat eladjuk - nyilván azokon kívül, akik aztán ezzel bizniszelni fognak. Még egyszer mondom: elképzelhetetlen ugyan, de hipotetikus módon játsszunk el a gondolattal, hogy eljöhet az a pillanat, hogy én hiszek önöknek.
(20.30)
Erősítsék már meg akkor, és ez egy roppant egyszerű dolog, írásban, és a miniszterelnök is írja alá, ez legyen benne a törvényjavaslatban… (Derültség a kormánypárti padsorokban.) - ugye, milyen nevetséges?, hát, én is csak röhögni tudok rajta, ez így van (Derültség.), ugyan már, hát ne nézzük egymást madárnak! -, hogy Rákay Philip, Bayer Zsolt, Palkovics, Kuna Tibor, Tiborcz, Mészáros és az érdekeltségeik lemondanak minden jogukról, ami ezeket a területeket érinti, mert elvileg nekik nem is kell, mert milliárdokat zsebelnek be, nem hetente, nem havonta, hanem naponta, lemondanak a magyar emberek, a magyar társadalom javára. Abban a pillanatban ez a hipotézis, hogy önök különben néha igazat mondanak (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), talán igazzá is válik.
Bizonyítsák be, hogy ezt meg tudják csinálni! Én leszek az első, aki az ellenzéki politikusok közül támogatni fogja ezt a javaslatot. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem