SZABÓ SZABOLCS

Teljes szövegű keresés

SZABÓ SZABOLCS
SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm szépen. Leveszem a maszkot. Kétségtelenül érdekes érvelési technika, hogy állít valamit, amit én véletlenül sem mondtam, majd megállapítja, hogy nem mondtam igazat ön szerint.
Például én nem állítottam olyat, hogy ez az alapítvány most az ön címére van bejelentve. Én azt állítottam, hogy amikor megalapították, az ön címére jegyezték be. Ez így volt, megvan róla a másolat. Most már a bírósági nyilvántartásban persze, hogy nem ott van, mert átvitték a Hollandi útra. Ez történt. Ön még a Kulturális bizottság előtt, amikor erre rákérdeztünk, azt mondta, hogy azért csináltuk, mondta ön ezt így, mert így volt a leggyorsabb meg a legegyszerűbb. Ott még nem tagadta, most meg már tagadja?
Másik oldalról: én nem állítottam, hogy ’91-ben ott lettem volna az alapítványok megalapításánál. Én azt állítottam, hogy így jött létre, és azt állítottam, hogy nem biztos, hogy ez jó irány volt. Azzal egyetértettem, amikor ön, mint hivatkozott rá, 15 éven keresztül azt mondta, hogy ez lehetőleg önkormányzati felügyelet alá kerülő vagyonelem legyen valamilyen szinten. Ha más nem, a kuratóriumi tagok delegálásán keresztül legyen rálátása az önkormányzatnak a munkásotthonra meg a Csepel SC-re. Visszanézheti, én a munkásotthon kapcsán is mindig azt mondtam, hogy egyezzenek már meg, delegáljon egy-két plusztagot az önkormányzat. Szerintem ez a jó irány, és akkor abba lehet hagyni a veszekedést. Én mindig ezt mondtam.
A NOlimpia-kampány meg, kétségtelen tény, arról szólt, hogy legyen népszavazás. Én soha nem mondtam, hogy támogattam az olimpiát. Azért gyűjtöttünk aláírást, hogy legyen népszavazás. Ha valaki megkérdezte, elmondtam, hogy szerintem nem jó irány az olimpia, én nemmel szavaznék, ha lenne, azért gyűjtöttünk aláírást, hogy legyen népszavazás, hogy a csepeliek eldönthessék.
Szóval, egyik állítása sem volt igaz, amit megcáfolt. Így nehéz vitatkozni, valljuk be őszintén! Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem