DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szűkebb hazámról, szülőföldemről, Szatmárról szeretnék önökkel néhány komoly gondolatot megosztani.
Nem először mondom itt e Házban sem, hogy mi, Szatmárban élők nagyon régóta úgy érezzük, én magam is úgy éreztem az elmúlt 30 évben is, hogy mintha másodrendű vagy sokadrangú polgárai lennénk ennek az országnak.
Sokszor érdemtelenül, alaptalanul, ok nélkül, méltatlanul lenéznek, alábecsülnek minket, csak és kizárólag azért, mert az ország legkeletibb megyéjében élünk, és bár ugyanazokat a kötelezettségeket teljesítjük, ugyanazokat a törvényeket tartjuk be mi is, mint az ország bármely más részén élő honfitársaink, ugyanazokat az adókat és közterheket fizetjük, de a lehetőségekből, a fejlesztésekből bizony alig-alig részesül ez a térség.
Nem vitatom, és a Mi Hazánk Mozgalom sem vitatja, hogy volt némi előremozdulás az elmúlt 10 esztendőben, mint ahogy összességében az elmúlt 30 esztendőben is. De ha megnézzük a szigorú és szomorú számokat, akkor azt látjuk, hogy egy átlag, a megyében élő ember - most nemcsak a szatmári térségről, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egészéről beszélek - nettó 138 ezer forintot keres.
Ez, tisztelt hölgyeim és uraim, a jelenlegi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei átlagkereset, amelyből megélni abszolút reménytelen, még gyalog a buszmegállóba kimenni sem kis kihívás ennyi pénzből, és minden tiszteletem a képzőművészet valamennyi ágában dolgozó, tevékenykedő művészembereké, de az igazi művészet ma Magyarországon 138 ezer forintból megélni. Ez a legkreatívabb képzőművészeti tulajdonságokat, képességeket igényli.
És ha megnézzük a szatmári térség egészségügyi helyzetét, akkor azt látjuk, hogy 2020 októberében a szó átvitt értelmében közelharcot kellett azért vívni, hogy a Mátészalkai Kórház szülészeti osztálya ne essen a világjárvány áldozatául, és bizony, az utolsó percben vagy másodpercben történő becsúszó szereléssel, a helyi lakossággal széles körű, villámgyors összefogást kialakítva, az egészségügyi dolgozóktól informálódva sikerült megakadályoznunk, hogy a szülészeti osztályt bezárják. Jelen pillanatban ez a veszély elhárult, viszont nem tudom annak a lehetőségét kizárni, hogy esetleg valamely más osztálya a Mátészalkai Kórháznak később nem kerülhet-e ugyanilyen veszélyhelyzetbe. Minden tőlem telhetőt igyekszem megtenni annak érdekében, hogy a Mátészalkai Kórház legalább a világjárvány kitörése előtti állapot szerinti ellátási szinten működjön, és amennyiben tehetem, akkor a Fehérgyarmati Kórház esetében is ezt javasolnám a döntéshozóknak.
Azt már nem értem, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hat kormánypárti parlamenti képviselő miért szavazza le folyamatosan a Mátészalkai Kórházra vonatkozó 700-800 millió körüli fejlesztési javaslataimat, amelyek kivétel nélkül a kórháznak, illetőleg a mentőszolgálatnak a hosszú távú fejlődését szolgálnák, és mentesek mindenfajta rövid vagy hosszú távú politikai érdektől.
Mint ahogy azt sem értem, hogy a csengeri és a mátészalkai ipari park miért kihasználatlan. A csengeri gyakorlatilag teljes mértékben, de hát a mátészalkai ipari parknak is lennének szabad vegyértékei. Még akkor is igaz ez, hogyha mostanában újabb fejlesztéseket ígértek, de a város kivételesen kedvező földrajzi helyzetéből adódó lehetőségeket még mindig alacsony hatásfokkal sikerült csak kihasználni.
És aztán ott van egy évek óta ígért fejlesztés: szintén szülővárosom határában épülne meg az egyik börtön, annak a kilenc börtönnek az egyike, melyet négy-öt évvel ezelőtt ígért meg a kormányzat. Információim szerint ez a szám kilencről lecsökkent háromra, de még ebben a háromban is benne maradt a csengeri börtön építési terve, mely legalább 250 helyben és környéken élőnek biztosítana munkahelyet, nem beszélve azokról, akik a képzésen már részt vettek, viszont jelen pillanatban az ország más fegyintézeteibe vezényelték át őket munkavégzés céljából. Hogy egy klasszikus viccet idézzek: börtön még nincsen, de igény és szükség igenis lenne rá.
Mint ahogy nagy szükség lenne az M49-es gyorsforgalmi elkerülő útra is, melyet negyedszázada ígérget nekünk több kormányzat és több miniszterelnök. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök úr is megígérte; legutóbb 2017. május 4-én a délelőtti órákban a Csengeri Járási Tanuszoda avatásakor, és a forgalomszámlálási adatok is alátámasztják ennek a szükségességét. Kocsord községben 2006 során, 2006-ban egy 24 órás forgalomszámlálás során 10 320 gépjárművet észleltünk, ez 2010-ben már 16 ezerre emelkedett, az utóbbi időben pedig simán 20 ezer fölé ment ez a szám. Ez önmagában is alátámasztja azt, hogy égető szükség lenne ezekre a fejlesztésekre.
És nagyon szeretném, hogyha végre szülőhazám, amely a szívem csücske - és az is marad életem végéig -, végre nem az ígérgetés földje, hanem tényleg az ígéret földje lenne, egyszer legalább az életben. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
