DR. ÁGOSTHÁZY SZABOLCS IMRE,
DR. ÁGOSTHÁZY SZABOLCS IMRE,
DR. ÁGOSTHÁZY SZABOLCS IMRE, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon köszönöm a lehetőséget, és mindenekelőtt elismerésemet szeretném kifejezni - őszintén mondom - nemcsak a kormánypárti képviselőknek, hanem az ellenzék oldaláról is mindazoknak, akik a legjobb szakmaiságuk szerint próbáltak hozzászólni a vitához. Volt, akik esetében ez olyan megfontolandó szempontokat is jelentett, amelyeket vagy már megfontoltunk, és egyébként követtünk, vagy pedig érdemesnek tartunk megfontolásra, úgyhogy ezekért köszönet. Ugyanakkor a vitában számomra a mélypontok domináltak jobban, de ezekre majd kitérek, és a vitában felvetett szempontokra szeretnék válaszolni.
Balczó képviselő úr legutóbbi megszólalásához, hogy a Fidesz-kormány hátralévő idejében hogy szeretnénk megvalósítani a források felhasználását, csak annyit, hogy mi azzal a felelősséggel tervezünk, hogy boldogan végigvisszük a teljes periódust. Úgyhogy úgy szeretnénk tervezni, hogy ne legyen később a végrehajtással se semmiféle probléma.
Egy olyan gondolat született meg bennem, hogy az ellenzéki képviselők között gyakori állítás az, hogy Magyarország fejlődése jobbára az uniós forrásoknak köszönhető, ugyanakkor azt is állítják, hogy Magyarország rosszul használja fel ezeket az uniós forrásokat. Ezt a két állítást egymás mellé téve az az érzésem, hogy van, aki belegabalyodik a saját hazugságaiba.
A partnerségi elv érvényesítése és a társadalmi egyeztetés kapcsán, ahogy hallgattam a vitát, egyrészről a Helyreállítási Alap rendeletéből, az uniós rendeletből kikerestem azt az egy mondatot, amely erről szól, ez úgy hangzik, hogy „A regionális és a helyi hatóságok fontos partnerek lehetnek a reformok és a beruházások végrehajtásában. E tekintetben a nemzeti jogi kerettel összhangban megfelelően konzultálni kell velük, és be kell vonni őket.” Hát, arra, amit a képviselő urak és hölgyek mélységében véltek ismerni, hogy mi minden az Európai Unió elvárása, szeretném jelezni, hogy mindössze ennyi a Helyreállítási Alap tekintetében. Megnéztem a hétéves költségvetés egyeztetési kötelezettségét - erre van a Bizottságnak egy checklistje, egy ilyen ellenőrző táblája -, már az összes szempontot teljesítettük. Mindaz tehát, amit az Unió felé kötelezettségként Magyarország vállalt, ebben a tekintetben teljesített, ennek ellenére mi a továbbiakban is készek vagyunk a további egyeztetésekre.
A közbeszerzések témaköre egy nagyon közkeletű elem volt a mai vitában. Néhány mérőszámot - ezek szintén nem a sajátjaink, nehogy bizalmi kérdéseket vessen fel ez az ellenzéki képviselőkben -, az Európai Bizottság mérőszámait fogom idézni. A nyilvános információk mennyisége Magyarország tekintetében az elvileg létező információk 98 százaléka, közel a teljessége. E tekintetben Magyarország a legjobb az Európai Unióban, tehát a közbeszerzéseink, ha úgy tetszik, a legátláthatóbbak az EU 27-ben.
A közzététel nélküli közbeszerzési eljárások tekintetében korábban egy magasabb arányt képviselt Magyarország, hat évvel ezelőtt 3600 körüli közzé nem tett közbeszerzés, egyébként jogszerűen, de azzal a lehetőséggel élve, amit a törvény biztosított, közzé nem tett közbeszerzési eljárás indult, ez most már 274-re csökkent, kevesebb, mint a tizedére, tehát képesek vagyunk az érdemi javulásra; tovább haladunk ezen az úton.
Az odaítélési szempontok tekintetében Magyarország esetében mindössze 44 százalék az, ahol a legjobb ár a döntő. Bármilyen meglepően is hangozhat ez, ez pozitív az Unió értékrendszerében, ugyanis ez azt jelenti, hogy a fennmaradó részben, mintegy 56 százalékban nemcsak egy beruházás vagy egy beszerzés olcsósága számít, hanem annak a minősége is, beleértve akár a hosszú távú környezeti szempontok érvényesítését is.
(22.50)
A kkv-k nyertességi aránya Magyarországon 60 százalék, ez kiemelkedő mutató. Csak hogy egy szomszédos állammal vessem össze, Romániában mindez, a kkv-k ottani nyertessége 5 százalék. A 60 százalékos mértéknél jobb aránnyal csak a nálunk jóval kisebb országok bírnak. Feltételezem, de ez csak egy logikus következtetés, hogy ez a piacok méretéből is adódhat az ő esetükben.
Balczó képviselő úr szintén idézte a Tanács döntését. Nem emlékszem szó szerint, de feltételezem, hogy ez az országspecifikus ajánlások részletes része lehetett, amit idézett egy tanácsi határozatból. Ennek kapcsán az az élményem - az elmúlt most már több mint fél év bizottsági tárgyalásai során ez egy rendszeres téma az európai uniós szervekkel -, hogy ez a „van rajtunk sapka, nincs rajtunk sapka” esete a nyuszikás viccből, ha ezt esetleg ismerik. Minden alkalommal, amikor elkezdjük, hogy na jó, de mik a konkrétumok, akkor nagyjából a tanácstalansággal és nemzetközi példákkal találkozunk, azt az itinert vagy cselekvési sort, amit a kormány február elején egy kormányhatározatban elfogadott, ugyanakkor üdvözlik és belátják, hogy igen, ez az az út, amely az uniós szabályrendszer szerint is előremutató számunkra, ugyanakkor a kormány a maga akaratából, a maga elkötelezettsége okán hozta meg azt a határozatot.
A korrekciós rátára, a 3,9 százalékra, amit többen említettek, nem térnék ki, mert Bánki képviselő úr nagyon helyesen rámutatott, hogy ez egy olyan mutató, amelynek nagyjából háromnegyedét a 4-es metró szabálytalansága határozza meg, és ennek a hatása a módszertan miatt körülbelül három év alatt fut ki. Tehát a megállapítástól számítva három évig ez még rontja a mutatóinkat. Ugyanakkor szeretném idézni az OLAF egyik igazgatóját egy auditjelentésből. Azt írta le, hogy nem lát rendszerszintű problémát a Magyarországgal kapcsolatos statisztikákban. Tehát az adatszolgáltatásaink rendben vannak azok minőségét, mennyiségét tekintve, és magyarán, nem lógunk ki az európai átlagból semmilyen tekintetben.
Az árfolyam tekintetében jeleztek észrevételeket, hogy jelenleg mennyivel tartunk a 2010-es árfolyamszint felett. Az idézett számok persze természetesen helyesek, de ezek nem relativizálják a magyar fejlesztéspolitikára és a magyar emberek jólétére vonatkozó számokat. Ugyanis minden adat, amelyet államtitkár urak vagy akár én említettünk a mai vitában, azok nettó reálbérre vonatkoznak, tehát a konkrét életszínvonalra. Az árfolyamromlás e tekintetben nincs hatással. Minden szám, amit mondtunk, hogy mennyiben fejlődött a magyar emberek jóléte, továbbra is megáll. Az árfolyamváltozás ezt negatív irányban nem befolyásolja, ugyanakkor az ország versenyképessége tekintetében viszont előnyök is jelentkeznek.
Szó volt arról, talán a Jobbik soraiból vetették fel, hogy helyes-e az, hogy Budapestre mennyi forrást biztosít a kormány. Ez egy érdekes szempont, magunk is sokat gondolkodtunk rajta. Egy múlt heti sajtótájékoztatón elmondtam a következő tíz évre tervezett budapesti forrásarányokat. Az összes uniós büdzséből, legyen az bármilyen típusú, legfeljebb nagyjából 3000 milliárd forint az, ami a budapesti területre érkezhet; ennek fele közlekedésre, egynegyede egészségügy fejlesztésére, egyötöde gazdaságfejlesztésre, a fennmaradó rész pedig leginkább a zöldügyekre. E tekintetben vitában állhatnak a reményeik szerint leendő koalíciós partnereikkel. Ezt a főváros kevesli, hál’ istennek, a parlamenti pártok egy része sokallja. Ebben mi azt a pozíciót képviseljük, hogy Budapest nem egy önmagában létező város, hanem az ország gazdasági motorja és a nemzet fővárosa is. E tekintetben tehát nem tartom túlzónak az ideszánt forrásokat, mert annak a közvetett haszonélvezője messze nem csak az itt lakók közössége.
Néhány részletesebb reakció képviselő urak megjegyzéseire. Varga Zoltán képviselő úrnak, a DK-ból volt egy érdekes megjegyzése, amely megütötte a fülemet. Eszerint ő elfogadhatónak látná azt is, ha a kormány teljes működését az Unió finanszírozná. Ez számomra rendkívül megdöbbentő állítás, de az ő szájából, a pártja értékrendjét nézve ez végül is természetes, mert hozzá vannak szokva, egy kiszolgáltatott és külföldi befolyástól függő kormány számukra elfogadható létállapot. A Fidesz-KDNP-kormány pedig a szuverén nemzetekben hisz Európában, és ennek megfelelően cselekszik.
Varju László és a DK-s képviselő urak támadásai kapcsán az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen a saját lelkiismeretünk és erkölcsi integritásunk mellett az is egy fontos tényező, hogy ők mennyire, már-már személyeskedve támadnak bennünket, mert ez azt jelenti, hogy jó úton járunk. Tehát minden olyan kritika, amelyet a DK-tól e tekintetben kapunk, az számomra akár még pozitívként is hathat.
Szakács László képviselő úr mondta, hogy a céljaink között nincs olyan, amivel ne tudna egyetérteni. Köszönöm szépen. Tehát e tekintetben a vitának ez a része számunkra kedvezően is zárul.
Ezt követően azonban mintha elrugaszkodott volna a valóságtól, eszembe is jutott egy példa ezzel összhangban, hogy mennyire nem zavarja a valóság. Még az is lehet, hogy pont talán Varju László volt a fejlesztési minisztérium államtitkára, amikor Magyarország egyik egészségügyi uniós pénzből megvalósuló támogatásának eredménye egy kutyafitnesz-beruházás lett. Ez annyira sikeres volt, hogy az angliai Open Europe Institute az értelmetlen beruházásokról szóló lista élére tette ezt a beruházást. Bírálnak bennünket sok tekintetben, hogy az egészségügyi pénzeket jól használjuk-e fel. A serpenyő vagy a mérleg túloldalán példaként említeném a kutyafitnesz-beruházást.
(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Korózs Lajos képviselő úr, az MSZP-ből a foglalkoztatást pótló támogatások kapcsán fogalmazott meg éles hangú kritikát. Egy dolgot tennék hozzá: amikor ők a foglalkoztatást pótló támogatást, azaz a segélyeket a Fidesz-kormánynál nagyobb arányban fizették ki, 11,3 százalékos munkanélküliséget sikerült ezzel összehozni. Nem hiszem, hogy ez volt akkor a magyar emberek érdeke. Ezzel szemben a Fidesz által képviselt foglalkoztatási politikának, amikor alapvetően munkahelyteremtésben és a munkaerőpiacon közvetlenül szerzett jövedelmeket szeretnénk biztosítani az állampolgároknak, az az eredménye, hogy múlt év végén, tehát ’20 végén, a koronavírus-válság első éve után egy 4,3 százalékos, ha jól emlékszem, uniós szinten a negyedik helyen álló munkanélküliségi rátával büszkélkedhetett az ország. Természetesen szeretnénk ezt lejjebb vinni.
Az RRF-hitel felvétele kapcsán idézték Kövér László házelnök urat, miszerint a Next Generation EU-eszköz egy gúnynév. Ezzel sok tekintetben egyet tudok érteni. Hát, valóban a jövő nemzedékek fogják ennek a hitel részét visszafizetni, ugyanakkor a mi tervezési és forrásfelhasználási felelősségünk az, hogy ne csak visszafizessék majd a gyerekeink ezeket a hiteleket, hanem az ő érdekükben használjuk fel. Tehát minden olyan beruházás, amelyet a helyreállítási eszköz terhére a magyar kormány tervez, mind olyan beruházás, amely Magyarország hosszú távú érdekét képviseli.
Kérdésként vetették fel, visszakalkulálva az általunk mondott számokból, hogy eszerint akkor Magyarország felveszi-e az RRF-hitelt. Jelenleg tervezünk a teljes hitelmennyiségre, de ez nem azt jelenti, hogy ezt a terv benyújtásakor fel is fogjuk venni. Egyébként, ha most az április 30-áig benyújtandó tervben nem is vesszük fel, ha jól emlékszem, ’23 végéig a még fel nem vett hitelre megint benyújthatnánk egy tervet. Ez alapvetően azon múlik, hogy mit szeretnénk kezdeni az RRF-forrásból felvehető hitellel, hogy milyen arányban tudunk a magyar kormány által egyébként is tervezett beruházásokat és reformokat finanszírozni. Tehát amennyiben a forrásfelhasználás teljes mértékben összhangban tud lenni a magyarországi stratégiai célok kormány általi végrehajtásával, akkor felvesszük, ha az uniós szabályrendszer miatt más beruházásokra kellene fordítani ezt a pénzt, mint amit mi hasznosnak és a nemzet érdekének látunk, akkor pedig nem vesszük fel, vagy csak részben vesszük fel. Erre ezt tudom mondani. (Balczó Zoltán: Vagy kevesebbet!) Vagy kevesebbet, igen.
Tegyük tisztába ennek kapcsán a számokat! Magyarország nemzeti borítékja a Helyreállítási Alapból két tényezőből áll össze. Ennek a támogatási része 2511 milliárd forint, ennyire konkrétan még nem mondtuk ki ma a számokat, de a zárszó keretében hadd említsem ezeket. A hitelrésze 3382 milliárd forint, ez olyan 57 százaléka a teljes RRF-keretünknek.
(23.00)
Tehát összességében beszélünk mintegy 5894 milliárd forintról. Ehhez a forráshoz nemzeti hozzájárulást nekünk közvetlenül nem kell adni, de ez csak egy relatív jól hangzó előny, ugyanis az 57 százalékot meg vissza fogjuk fizetni. Tehát ha úgy nézzük, akkor ennek tulajdonképpen a kétharmada mégiscsak nemzeti pénz.
A hétéves költségvetés operatív programjainak az Európai Unió által biztosított része mintegy 7020 milliárd forint. Ha erre a magyar önrészt is rátesszük, akkor az operatív programokon összesen 9530 milliárd fog jelen árfolyamok mellett megjelenni. A közös agrárpolitikai támogatás pedig mintegy 3710 milliárd forint. Ennek a második pillére a vidékfejlesztési program, amihez viszont minden korábbinál nagyobb, az elméleti maximumnak megfelelő nemzeti hozzájárulást fogja a kormány biztosítani. Ebből is következik, hogy a magyar vidék számára jön el igazán a forrásbőség kora, nemcsak az uniós alapokból Magyarországnak járó források tekintetében, és nemcsak a magyar költségvetés és a magyar gazdaság GDP-ben is jól mérhető növekedéséből termelődő többletbevételeket fordítjuk gazdasági fejlesztésre, hanem az uniós alapokhoz is az elérhető legnagyobb nemzeti hozzájárulásokat igyekszünk hozzátenni.
Pár szóban még szeretnék visszautalni gazdaságpolitikai érdekességre, ha már van még rövid időm. Sajnálom, hogy önöknek ezt most nem tudom akár kivetítve megmutatni, de itt van a kezemben egy grafikon, amely ábrázolja, hogy az egyes magyarországi régiók vásárlóerő-paritáson GDP/főben mérve hogyan viszonyultak 2004-ben a csatlakozásunkkor, 2010-ben a Fidesz-kormány újbóli kormányra kerülése idején, illetve 2019-ben. Ez mutatja, hogy Budapest rendkívül jól teljesít, az uniós átlag 151 százalékán áll, tehát másfélszer olyan fejlett, mint a teljes Unió átlaga. Ugyanakkor 2010 előtt volt három olyan vidéki régiónk, amely - olyan jól sikerült az akkori gazdaságpolitika - konkrétan lecsúszóban volt, egyre inkább lemaradt az uniós átlagtól. A Fidesz-KDNP-kormány ezt a trendet 2010 után megfordította, és ugyanezek a régiók látványos növekedésbe kezdtek. Csak hogy három példát említsek, Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország és Dél-Alföld tekintetében is 2010 óta több mint 10 százalékot sikerült behozniuk ezeknek a régióknak a kormány támogatásával és a helyi gazdasági szereplők teljesítménye okán az uniós átlaghoz képest. Mindazonáltal ezt úgy értük el, hogy bár Budapest valamivel lassabban fejlődik, mint a szocialista kormányok idején, de ennek ellenére még mindig egy drasztikus fejlődést ők is, illetve a főváros maga is 6 százalékos további előnyt szerzett az uniós átlaghoz képest. Tehát azt gondolom, hogy miután a magyar kormány nemcsak adott városokat képvisel, tehát nagyon könnyű úgy politizálni, hogy valaki csak egy városért érez felelősséget, bár megvannak annak is a maga nehézségei, de ha egy kormány az egész országot igyekszik képviselni, akkor viszont nem feledkezhet meg azokról a konvergenciarégiókról, ahol a legtöbb fejlesztési igény van. Az látszik a legletisztultabb statisztikai adatainkból is, hogy ebben kifejezetten jó úton jár az ország. Ugyanezt a politikát szeretnénk folytatni a következő fejlesztési ciklusban is.
Pár mondatban arról, hogy milyen folyamat áll előttünk. A továbbiakban is tisztelettel várjuk az észrevételeket, főleg a konstruktívakat, azokra könnyebb lesz reagálnunk. Mint azt említettem, reálisnak tartjuk, hogy április 30-áig benyújtsuk a nemzeti helyreállítási tervet, és az uniós szabályrendszer alapján valószínűleg augusztusban a jóváhagyást is megkapjuk erre a Bizottságtól. Rosszabb helyzetben vagyunk, de nem a magyar fél okán, hanem az Unió önmagához képesti lemaradása okán a hétéves költségvetés tekintetében, ott ugyanis június vége előtt nem reális, hogy az uniós szabályokat elfogadják, és mi csak utána leszünk jogosultak a terveink hivatalos benyújtására. Tehát a hétéves költségvetés hazai operatív programjait reálisan ősszel fogja elfogadni az Európai Bizottság. Ez viszont nem jelenti azt, hogy mi bármiben késlekednénk. Tehát amikről azt látjuk, hogy a magyar kormány komolyan gondolja, azokat a beruházásokat már az idei év elején is elindította, most is folyamatosan indítunk beruházásokat, legyen szó akár infrastruktúra-fejlesztésekről, akár kkv-támogatásokról, ezek a nemzeti költségvetés fedezete mellett folyamatosan indulnak, és várjuk azt, hogy az Európai Unió is elismerje ezeket a törekvéseinket, és a terveink megerősítése mellett utóbb beszálljon finanszírozóként. Hogy ezt a magyar gazdaság jelen fejlettsége mellett a koronavírus-válság ellenére is meg tudja tenni, az az elmúlt évek sikeres gazdaságpolitikájának is az eredménye. Tehát köszönjük ezt is minden olyan politikai szereplőnek, aki ehhez hozzájárult.
A mai vitában pedig - anélkül, hogy ismételném magam - a konstruktív véleményeket köszönöm, a politikai véleményeket meg tudjuk a helyén kezelni. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
