Szőlő-, gyümölcs-, zöldségtermelés és egyéb mívelési ágak.
Szőlő-, gyümölcs-, zöldségtermelés és egyéb mívelési ágak.
A voltaképi mező-gazdaságnak eddig tárgyalt ágainál aránylag sokkal fejlettebbek Alsó-Ausztriában a földhasználatnak azon külön nemei, melyekhez több munka és nagyobb értelmiség szükséges s melyek már a magasabb mívelési ágakhoz számíttatnak: a szőlőmívelés, a gyümölcs- és zöldségtermelés s a termelésnek helyhez kötött egyes, egész különleges ágai.
Első ezek sorában úgy nemzetgazdasági jelentőségére, mint tisztes korára nézve a bortermelés. Ez egész a kereszténység előtti korszakokba, a rómaiak idejébe nyúlik vissza, mivel éjszakon a római légiók, a meddig csak előhatoltak, mindenütt megkisérlék hazai italukat, a bort, új hazájukban is előállítani. Így terjedt el a szőlő-termelés föl a Duna mentén, míg Alsó-Ausztriában, a Dunavidéknek bortermelésre alkalmas legmagasabb vidékén, elérték vele a legfelsőbb és utolsó határt. A déli hegyoldalak csakhamar megnépesűltek venyigével s bizonyos szőlőfajták nyomán, melyeket már Columella is leirt, mai napig is rátalálhatunk a rómaiak telepeire. A római beszármazottak és gyarmatosok vetették tehát meg alapját az osztrák bortermelésnek, de annak fejlesztése határozottan azoknak a szerzetrendeknek az érdeme, melyek itt a rómaiak után következtek. Sokkal különb és nemesebb szőlőfajták azok, melyek e szerzetek szomszédjában terülő szőlőhegyeken találhatók.
Alsó-Ausztria közepes évi hőmérséklete 9.6o Celsius, tehát egyenlő a rajnai bortermő vidékével. S ha nem volna dél felől az Alpesek magas hegylánczával elrekesztve, éjszak felé pedig nyitva: a szőlőtermelésnek még kedvezőbb természeti föltételeivel is dicsekedhetnék. De nemcsak az éghajlati viszonyok döntők a földgazdaság ezen ágánál, hanem a szőlőmívelési s a bornak kezelési módja is. S épen ebben a tekintetben előz meg Alsó-Ausztria minden más tartományt, valóban kitűnő, mindenütt becses borokat szolgáltatván.
Szüreti menet Klosterneuburgban.
Greil Alajostól
Minden észszerűen kezelt szőlőnek azonban alá kell vetve lennie a benne termelt szőlőfajták bizonyos szakszerű változásának, cseréjének s ebben Alsó-Ausztria különösen kiválik. A régi savanyú, alantasabb szőlőfajtákkal régóta fölhagytak s a fínom szőlővel, minő a veltelini, zierfahndler és a kék portugali – oporto, – pótolták, sőt az utolsó évtizedekben szép sikerrel honosították meg a rizlinget, traminit, a chasselas-kat és kék burgundit, melyek mindenütt elterjedtek, a hol nekik megfelelő körűlményeket találtak.
Alsó-Ausztria szőlői többnyire a hegyek déli lejtőin s az előhalmokon terűlnek. Meredek hegyoldalokon van azonban a szőlő Gumpoldskirchen, Vöslau, Klosterneuburg, Nussdorf határában, a Bisambergen és Krems mellett, s a legjobb bor is itt terem. Ott, a hol a szőlők ültetésénél megfelelő kőanyag kerűlt elő, számos párkányfal keletkezett (Krems, Spitz) –; az alsó-ausztriai szőlők jellemző sajátsága azonban a földből (lösz-talaj) készűlt párkányfalazat, mely határtalan időkig eltart s könnyen előállítható. E föld-terraszok az alsó-ausztriai szőlőhegyeknek számos helyen fölötte sajátos külsőt kölcsönöznek.
Mivelhogy hideg télidőben igen gyakran előfordúl, hogy a régi tőke elfagy, azért a legalacsonyabb, ú. n. fejre való mívelést szokták választani, mely mellett különösen a szélnek nagyon is kitett helyeken a tőkéket földdel takarhatják le. Négy-hat csap, egy vagy két szemre metszve, fürtökkel borított nyári hajtásokat fakaszt, melyeket másfél méter magas karókhöz kötnek s nyáron át a férgektől óvnak. A zsendűlő szőlőt az egyenest e czélra alkalmazott csőszök által őriztetik s a szüret idejét az illető község előljárósága határozza meg.
A pinczék az alsó-ausztriai városokban a házak alatt vannak ugyan, de a vidéken többnyire külön pinczék használtatnak, melyek a faluhoz közel eső s fekvésük- és földjüknél fogva e czélra alkalmas dombokba vannak ásva. E pinczék a gádoruk elé épített kis borházakkal csendes kis tanyák, melyek azonban szabad napokon tanúlságos vagy épen mulatságos ízlelő kísérletek színhelyeivé élénkűlnek. A hegybe némelykor jó messzire benyúló eme folyosókban a hőmérsék fölötte egyenletes és alacsony úgy, hogy bennök több éves borok is erjedés nélkűl állanak el, s a borkereskedőknek mesterségesen kell utó-forrásukat előidézni. A jó pinczegazdaság első föltétele, a hordók tisztasága, Alsó-Ausztriában mindenütt megvan, s azért is a romlott bor a ritkaságok közé tartozik. Nehány évvel ez előtt még általános szokás volt, hogy az új bort egész az eladásig, még ha ez évekig várakoztatott is magára, a seprején hagyták. Ma már sok helyen az első évben háromszor is lefejtik, a mi a borkereskedésnek jelentékenyen javára van.
Legelterjedtebb híre valamennyi alsó-ausztriai borok között a vöslauinak van, s ezt ama kitűnő szőlőfajtának köszönheti, melyet a múlt század végén gróf Friesz hozott e vidékre. Az egyszerű kezelés és a helyes kereskedelmi kezelés elterjeszté a vöslaui bort az egész világon. A klosterneuburgi és nussdorfi már régóta a legjobb fehér bornak van elismerve, a mi leginkább a káptalannak köszönhető. Ezután a gumpoldskircheni és bisambergi borok következnek, melyek kellemes ízük által tűnnek ki. A kremsi és retzi, valamint a meilbergi és stinkenbrunni a jó fejér asztali borok közé tartoznak; a jó közepes borok termelése, melyek közűl a brünnerstrasseni meg a feldsbergi a jobbak, a wachaui pedig a kevésbbé jók közé tartozik, részint közönséges fogyasztásra, részint arra szolgál, hogy könnyebb magyar borokkal keverjék, mely czélra fölötte alkalmasak. A voltaképi hazai borokon kivűl különösen kedvező körűlmények közt rajnai és franczia szőlőkből fölötte kitűnő borokat is szűrnek, így a klosterneuburgi alapítványi szőlőkben, Nussdorfban, Gumpoldskirchenben, stb.
Boros pinczék Haugsdorf mellett.
Hlavaček Antaltól
Alsó-Ausztria borai részint a határos magas hegyi vidékeken, részint ama szomszédos országrészekben szoktak elkelni, melyekben nyugat és éjszak felé a szőlőtermelés már nem sikerűl; más felől azonban töméntelen mennyiséget nyelnek el belőlök a bécsi nagy borkereskedők pinczéi, a hol e borokat olcsó magyar borokkal való keverésre használják föl.
A bécsi lakosság fogyasztásának s tagadhatatlanúl fínom ízlésének behatása alatt már sok évtized óta a gyümölcstermelés is jelentékeny helyet foglal el Alsó-Ausztria földhasznosító foglalkozásában. Támogatják az éghajlati viszonyok is, melyek a gyümölcstermelésre Alsó-Ausztriában fölötte kedvezők, különösen azokon a vidékeken, melyek nagy hegyek aljában, vagy széltől védett, nedves völgyekben terűlnek, míg a Magyarország felé nyúló sík térségeken gyümölcsfa természetesen csak gyér számmal található. A legmelegebb fekvésekben, a szőlős vidékeken, mindenek előtt ott találjuk a diófát, melynek gyümölcse kizárólag csemegéűl szolgál. A szőlőhegyek tavaszi első díszét az őszi baraczk- meg a mandulafa virágai adják; jó években néha annyi őszi baraczk terem, hogy égett bornak kell felhasználni. Kajszi-baraczk is sok van a szőlőkertekben, különösen Krems mellett, továbbá Bécs legközelebbi környékén, a Kahlenbergen és Bisambergen. Alsó-Ausztriában a lágymagú gyümölcs van leginkább elterjedve úgy a borvidékeken, mint a hűvös völgyekben, vagy magasabban fekvő tájakon, a hol a szőlő nedvét a gyümölcsbor pótolja. Jellemző az alsó-ausztriai gyümölcstermelésre, hogy vadon kelt lágymagú fákat, ellenkezőleg, mint Felső-Ausztriában, itt csak ritkán találni, a fanemesítés mestersége általánosan el lévén terjedve. Az itt honos almafajták közűl legfőképen a chrisofskit, brünnit, Török-Bálintot, hasslingit, nemes borsdorfit, a bőr-renetet; a körték közűl mindenek előtt a császárkörtét, az Isenbartot, a salzburgit, nagovitzit, virgouleuset és a nyári Kálmán-körtét találjuk, melyek a jobb gyümölcstermő vidékeken mind előfordúlnak. Az Alsó-Ausztriában termelt lágymagú gyümölcsöt legnagyobb részt friss állapotban viszik a piaczra; jó években a hegyi tájakon gyümölcsbort is készítenek belőle, mely azonban csak helyi fogyasztásra szolgál. Alma- és körteaszalvány is csak háziszükségletre készűl. A szilva úgy Alsó-Ausztriában, mint az Alpeseken inneni többi gyümölcstermő tájakon kiváló helyet foglal el s különösen a nedves völgyekben kitűnő minőségben terem. Ezt is nyers állapotában Bécsbe szállítva értékesítik a legjobban. Különösen bő termés idején pálinkát is szoktak főzni belőle. De legkivált a cseresznye az a gyümölcs, mely egész Alsó-Ausztriában a legjobban sikerűl s szintén leginkább friss állapotában kerűl a piaczra, míg aszalványt vagy cseresznyevizet ritkán készítenek belőle. Málna, ribizli, köszméte, szamócza s a nagy szemű fekete eper Bécs környékén nagy mennyiségben s kitűnő minőségben terem. Az alsó-ausztriai gyümölcstermelésnek, mely az előbbi években Bécs szükségletét csaknem egymaga látta el, most a többi örökös tartományokkal, Magyarországgal, sőt még Olaszországgal is meg kell küzdenie a könnyebbé vált szállítás folytán. A korai gyümölcs tán leginkább szenved e könnyen forgalomtól, mivel most a korai cseresznye hat-nyolcz héttel előbb jelenik meg a bécsi piaczon, mint a hogy a régebben korai cseresznyéjéről oly nagy hírű Kritzendorf a maga gyümölcsét oda szállíthatja. A hasonló termelésekkel föl is hagytak tehát s ma már inkább a nemes gyümölcs termesztésére adják magukat, mely nem éri ugyan el a délibb vidékek gyümölcsének nagyságát, de kitűnik fínomabb ízével.
Zöldséges kert a Bécs melletti Simeringen.
Hlavaček Antaltól
A városi lakosság fínomultabb s fokozottabb szükséglete, mint minden sűrűbb lakosságú tájakon, Alsó-Ausztriában is a zöldségtermelésre vezeté a figyelmet, a föld kihasználásának ezt a részét a földmívelési ipar legfejlettebb, nagyobb értelmiséget és tőkét föltételező ágává emelvén. A zöldségtermelésre Bécs és más városok környékén egyes kertészek hivatásszerűleg vállalkoznak s nagyban, egyes kiválóan kedvező helyeken a szabad mezőn is űzik. Egyes ily kertészeti ágaknak Alsó-Ausztriában előkelő gazdasági jelentősége van. Így pl. a káposztát a tartomány különböző részében, leginkább Tullnban, Bécs-Újhely mellett s a magasabb fekvésű vidékeken termelik; a bisambergi spárgának méltán van jó híre; a fokhagyma Laa vidékéről jön kereskedésbe; édes köményt, ánist és uborkát Retz környékén termesztenek künn a mezőn, s Bécs körűl a csiperke-gomba termelése is nagy elterjedést nyert.
A zöldség-kertészet a lakosság nagy számához arányosan igen elterjedt s elborítja a dunai széles lapályokat Nussdorftól Fischamendig, a hol a víz közelsége lehetővé teszi, hogy a palántákat az előtt kerekes kútak, most többnyire lóerő által hajtott szivattyúk segítségével kellő mennyiségű öntözéssel, a könnyen mívelhető homoktalajt pedig a városból olcsón hozható trágyával lássák el. Ily viszonyok között virágzik a bécsi zöldségtermelés s csak ritkán terjed a Dunától tovább keményebb talajra.
A bécsi zöldségpiacz, melyre nagy bőségben küldik a legfínomabb terményeket, igen értelmes kertészosztály munkálkodásáról tesz tanúságot. A legkiválóbb termék a gyönge húsú, rendkívűl nagy zellergumó, a kitűnő retkek (bécsi retek), az ízletes fejes és kötöző saláta, a „bécsi” üveg-kalarábé, a korai káposzta, fodros kelkáposzta, virág- és rózsakel, stb. De értik is a kertészek a talaj kihasználásának a módját úgy, hogy évenkint átlag három termést vesznek le ugyanarról a földről. Csak így érthetjük meg, hogyan győzik a nagy haszonbért (300–400 frtot egy hektár után). Különösen ki van fejlődve a melegágyak mívelése, melyek kora tavaszszal az első zsengéket szolgáltatják, aztán pedig dinnyével telnek meg, melyek ízükre könnyen kiállják a versenyt a melegebb éghajlatok termesztett dinnyéivel. A korai gyümölcs termelését nehezítő délszaki behozatal még fokozottabb mértékben érezteti hatását a zöldségnél. Már karácsony táján megjelenik a piaczon Nápolyból a friss fejes saláta és borsó; virágkellel pedig egész télen át, a spárga idejéig, el van látva a bécsi piacz.
Végre a tisztán helyhez kötött érdekes különlegességek között föl kell említenünk azon fölötte sajátságos mívelési ágat, mely itt nem csekély gazdasági jelentőségre emelkedett: értjük a sajmeggynek vagy törökmeggynek – Prunus Mahaleb – itt meghonosúlt termelését. Ebből készítik az annyira kedvelt pipaszárakat, s mivel a termést jobbára Bécsben dolgozzák föl, ezzel együtt egy vele összefüggő iparág is keletkezett. A törökmeggynek Alsó-Ausztriában űzött termelése Konstantinápolyból származhatott, hol nagy kiterjedésű ily ültetvények találhatók. Az úgy nevezett „badeni meggyszárakat”, melyek ma már a hazájokban termett és készített törökmeggyszárakat is fölűlmúlják, a déli vaspálya mentén, úgy szintén Stockerauban, a Duna mellett fölfelé egész Kremsig található számos, többnyire alant fekvő kertekben nevelik. Igaz, hogy a meggyszártermesztés sok kiadást és nagy szorgalmat kíván; de tapasztalás szerint annyi kárpótlást ad ezért a gazdag jövedelem, hogy alig van valamely más oly mívelési ág, mely annyira jutalmazó lenne, mint épen ez. De nem minden Prumus Mahalebből kerűl egyenlően jó pipaszár. Évek folyamán bizonyos változványok keletkeztek, melyeknek kérge különösen fínom harántcsíkokat mutat; e változványok magvát hihetetlenűl magas árakon fizetik. A mívelés sikerének fortélya abban áll, hogy a rügyeket a levelek hónaljából kicsípik, mert csak így lehet a sebek tökéletes behegedését biztosítani.
