A Tisza szabályozása. Dékány Mihálytól

Teljes szövegű keresés

A Tisza szabályozása.
Dékány Mihálytól
A Tisza-szabályozás létesítése előtt a Tisza völgyének több száz mérföldnyi része minden évben, az év nagyobb részén át, legtöbbször tavasztól a nyár végeig, vízzel volt borítva. A kinek melegebb kedélye, némi képzelő ereje és látni tudó szeme volt s a szabályozatlan Tisza kiöntését valaha láthatta, annak egy felejthetetlen fönséges kép vésődött emlékezetébe. A kiöntésen innen „arany kalászszal ékes rónaság”, rétek, legelők, gulyák, ménesek, nyájak pásztor népeikkel; mindenütt eleven gazdasági élet; a kiöntés felé tekintve pedig, beláthatatlan víztenger, mely rengeteg nádasaival, egyéb buja növényzetével, tömérdek halával s mindenféle állatával pompás birodalma lett a millió meg millió vízi szárnyasnak. Naplementekor, még inkább hanalban, midőn a nap a víztengerből kibukkant s azt bibor színbe öltöztette, a harmatos mezőket pedig tündöklő gyémántokkal pazarúl behintette: a vízi madarak megszámlálhatatlan seregei fölrebbentek és süketítő hangversenynyel üdvözölték a mindent tündöklővé tevő napot. A vízzel körűlvett falvakban is megcsendűlt a harangszó, és az ember leborúlt, dicsérte az Istent, énekelte Istenről a szent éneket: „A feltetszett hajnal piros ragyogása, Köntöse prémének visszasugárzása; A nap fénye az ő világos öltözete Mellett, csak a hajnal halovány szürkűlete”. A tenger költészete volt ez, ennek megdöbbentő állandósága és reménytelensége nélkűl; szelídebb, gazdagabb, szebb a tengerénél.

A Hármas-Körös beömlése a Tiszába.
Háry Gyulától
A képnek azonban más oldala is van. Őseinknek valóban tetszhetett e vidék, mely vaddal bővelkedett s az állattenyésztésre is igen alkalmas volt. De a később mindinkább földmíveléssel foglalkozó ősök ezer évvel ezelőtt sem pusztán szépségeért tömörűltek épen a Tisza völgyén, hanem főként azért, mert egészben véve e nagy síkság volt az ország legjobb termő földje. Az évenként ismétlődő árvizek azonban e kövér síkon lehetetlenné tették a rendszeres gazdálkodást, mihez még az a lényeges baj is hozzá járúlt, hogy az árvizek s a belőlük keletkezett állandó mocsarak a lakosság egészségére, ezzel együtt a népesedés szaporodására s átalában a polgárosodás fejlődésére is rendkivűl károsak voltak. Őseink e bajt orvosolni óhajtották. Az erre való törekvés nyomait régi századok évlapjai tanúsítják. Négyszáz év óta magában törvénykönyvünkben is számos intézkedésre akadunk, melyeknek czélja az volt, hogy a víz okozta károk megszűnjenek.
A dolog azonban lasan haladt előre mindamellett, hogy az ország némely más vizeinél, mint a Béga- és Ferencz-csatornánál, meg a Sárvíznél a sikeres szép példa már a XVIII. században meg volt adva. A jelen század második és harmadik évtizedében egy kissé elevenebb élet kezdődött a vízszabályozás terén. Ez időben egy mérnöki testűletet szerveztek, mely első sorban a Dunán végzett s ma is becses műszaki fölvételeket tette meg; folytatólag végre a Tisza és mellékvizei is mérnöki fölvételek tárgyát képezték. Tényleges munka azonban a Tisza völgyén, – némely kisebb jelentőségű víziművek, leginkább helyi érdekű töltések létesítésén kivűl, – még ekkor sem történt.
Az 1830. évi tiszai és 1838. évi dunai nagy árvizek hatása alatt a törvényhozás országos választmányt küldött ki a czélból, hogy az ország folyóinak körűlményeit tanúlmányozza s a szabályozás iránt az országgyűlésnek javaslatot tegyen. E választmány jelentése 1843 február 5-én készűlt el s abban az ország csaknem minden nagyobb folyójának szabályozása javaslatba van hozva. E jelentésben vezérelvűl az is kimondatott, hogy a hajózás könnyítésére szolgáló munkálatok, mint túlnyomólag közérdekűek, országos pénztárból, a földmentésre használók pedig, mint közvetetlenűl és legnagyobb részben a magánosok hasznát előmozdítók, magán költségen végeztessenek.
1845-ben újabb tiszai áradás volt. Ekkor József nádor meghagyta az országos építészeti igazgatóságnak, hogy figyelembe véve az eddig fölmerűlt javaslatokat, a Tisza-szabályozási terveket készítse el. Ezen igazgatóság, vagy jobban mondva annak tisztviselője, Vásárhelyi Pál, a hírneves magyar vízi-mérnök, a szabályozás tervét a korábbi becses fölvételek alapján elkészítette. E terv szerint Váritól Zalán-Keménig a Tiszán 122 kanyarúlat volt átvágandó. Vásárhelyi Pál ezen felűl azt is javasolta, hogy az alacsonyabb helyeken töltések emeltessenek, azok vonalozását és szelvényeit azonban nem állapította meg. Az átellenes töltések közére nézve megjegyezte, hogy az ne legyen túlságos széles, mivel a vízárt lehetőleg össze kell tartani, hogy a lehető legnagyobb és sebesebb lefolyás biztosíttassék. Nem kerűlte ki a tervező figyelmét azon ok, a mely a pusztító áradásokat mindenkor előidézte. Ez az ok első sorban az, hogy a Tisza a magyar éjszakkeleti Kárpátokról és az Erdélylyel határos megyék hegységéről lefutó összes vizeket, sőt még az erdélyi hegyek közűl a magyar alföldre átjövő folyók vizeit is magába veszi. Hogy csak a nagyobbakat említsük, ilyen a sok mellékvízzel bíró Bodrog, Szamos, Körös és Maros. A Tiszán lefolyó vizek gyűjtő felülete 2.650  mérföldnyire tehető. E nagy kiterjedésű vízgyűjtő felülettel szemben a Tiszának csaknem páratlan lassú lefolyása, illetve csekély esése van. Alig ér ki a hegyek közűl, esése kilométerenként csak nehány centiméternyi, Szegedtől a torkolatig pedig épen csak két-három centiméter. Igen természetes, hogy a Tisza ily csekély eséssel bírván, az árvizek nagy tömegét nem volt képes elég gyorsan levezetni. E víztömeg nagy része a mederből kicsapva elterűlt s hosszas ideig elborítva tartotta az óriási árterületeket. Folyási akadályúl szolgált a meder rendkivűli kanyargóssága is. A Tisza folyó völgye Tisza-Újlaktól kezdve torkolatáig 600 kilométer hosszú, s e rövid völgyben 1.200 kilométer hosszaságban kanyargott a Tisza. E végtelen kanyargás nemcsak az által hátráltatta a vizek lefolyását, hogy a folyási útat kétszer akkorára nyújtotta, mint a mennyi a völgy hoszsza, hanem a kanyarúlatok a folytonos irányváltozásból származó ellenállás folytán fölemésztették az esés egy részét és megakadályozták azon folyási sebességnek létrejövetelét, mely a kanyarúlat kezdete és vége közti vízszín-esésnek – egyenes folyási irány mellett – megfelelt volna.

A Maros beömlése a Tiszába.
Háry Gyulától

A Tisza a titeli hajóhídtól fölfelé.
Háry Gyulától
Vásárhelyi terve ezekre való figyelemmel elkészűlvén, József nádor a tiszavölgyi érdekeltséget is még ugyanazon évben öszehívta tanácskozásra. Az érdekeltség az eléje terjesztett tervezet fölött azon véleményének adott kifejezést, hogy a töltések felűlről lefelé, az átvágások pedig alúlról fölfelé készíttessenek, a tervezet pedig valamely jeles külföldi szakember által is megvizsgáltassék.
Majd a lángeszű és vasakaratú gróf Széchenyi István neveztetvén ki a helytartó-tanács közlekedési osztályának főnökévé, ő vette a Tisza-szabályozás ügyét kezébe s vezette, míg birta, lankadatlan lelkesedéssel. Nemcsak magát a Tiszát, hanem egyúttal annak mellékvizeit is szabályozni kivánta s a Tiszavölgy alatt Széchenyi mindezen vizek völgyeit értette. Magát a szabályozást illetőleg a következőket tartotta szükségeseknek: kimerítő mérnöki terv; lehető legnagyobb egység ezen tervnek alkalmazásában; egy parancsoló és számos szófogadó; kész pénztár; végűl mindig éber és szorosan egybehangzó fölvigyázat a végbevitt munkák jó karban tartása fölött.

A Tisza a titeli hajóhídtól lefelé.
Azonban az ő gondolata nagyon magasan járt az egyszerű szabályozás gondolata fölött. A Tiszavölgy rendezését egyéb szempontokból is első rangú nemzeti ügynek tartotta s a szabályozáson kivűl, de ezzel összefüggésben, sok egyebet is kívánt még létesíteni. Maga mondá, hogy nyilvános életének s minden politikai működésének alphája s legmélyebb talpköve soha nem volt egyéb, és soha nem lesz más, mint azon nemzetiség kifejtésének és nemesbítésének minden tehetsége szerinti előmozdítása, melynek körében világot látnia rendelte a végzés. Hogy lehetett volna tehát bármily előbbvaló gondolata, mint a Tiszavölgy, melyben a legtöbb és legeredetibb magyar lakik s mely napról napra inkább közelített a végpusztúláshoz. Nemcsak magasabb szempontból kivánta a magyarság e bölcsőjének mielőbbi és minél férfiasabb kifejlését, hanem azért is, mert erős meggyőződése volt, hogy a dunántúli és egyéb magyarság is nemzetiség dolgában csak hervadozni és kora halálra fog jutni, ha a Tiszavölgy pusztúlásnak indúl. Ez álláspontra helyezkedve, Széchenyi a szabályozási munkát magát csak úgy tekintette, mint a Tiszavölgy rendezésére szolgáló egyik eszközt, mely a többi közt talán nem is az első. Ő a Tiszavölgy oly rendezéséhez, mely ne csak töltésekből és átvágásokból s egyedűl az ingatlannak biztos birhatásából álljon, de czéljának tökéletesen megfelelve, a „Kelet népé”-nek újjáalakúlási küzdelmeiben mintegy új korszakot alkosson, szükségesnek tartott még szellemileg és anyagilag is egyet-mást megtenni. Szellemileg – a mennyiben t. i. némely dolognak egyedűl kifejlett szellem adhat létet – a következőket jelölte ki fő kellékekűl: az ősiség módosítása; ingatlant tekintve bizonyos minimum meghatározása; minden osztályzatra számított ipartanodák; zálogos hitelintézetek; czélszerű közlekedések mind az ország belsejében, mind a véghatárokon ki; nagyobb belfogyasztás; végűl egyetértés a kormánynyal és ennek minden lehető módon való hasznosítása. Az anyagi kellékeket is kifejtve, Széchenyi a kormánynak a Tiszavölgyet illetőleg egyéb kötelességei mellett ezen feladatait sorolja föl: vezérlet, felügyelet és segédkéz.
Széchenyi a Tiszavölgy ügyének rendezését, a kivitel tervét valóban remekűl fogta föl. Hogy mily magas röptű volt ez a fölfogás, azt legjobban kiérezzük azon saját nyilatkozatából, a melyet nehézkes, de közvetlensége által megkapó stilusával akkor írt, midőn a kormány a vezérlettel megbízta. E szép nyilatkozata így szól: „Megilletődve állok a gondolatnál iróasztalom mellett s mosolyra fakad ajkam. ’Te agg legény’ – így rebegek magamban –, kiben sem elég tudomány, sem többé elég életerő nincs, te fogsz lenni vezér s pedig oly ügyben, melynek példája – ha olyatén vonásokban sikerűl, mint én azt képzelni tudom, sőt bizonyos vagyok, hogy sikerűlhet, – e világon még alig van’: és semmiségem érzetében pirúlok. S valóban, ha nem tudnám, hogy olykor az égi lakosok kicsinyek által szeretnek nagyokat alkotni, és ha nem sejtené lelkem, hogy szeplőtlen hazafiság, melynek édes érzetét szabad élveznem, néha még ott is sima útakra talál, hol a legnagyobb tudomány és életerő, melynek azonban ily alapja nincs, előbb-utóbb megakad: soha magam ily óriási munka élére tétetni csak azért sem hagyom, mert azt, mint én gondolom, aztán ímmel-ámmal vinni nem szabad. Ámde benn vagyok, és azért hadd vigyem azt, mint eszem súgja, mint keblem készt, míg bírom. Ha előbb-utóbb kiesik a fonál kezemből, hadd vegye fel azt más, s én elég boldog leszek, ha míg élek, legalább egy kis, ha nem is kellő mozgásba tehetem azt”.
Széchenyi beútazván Vásárhelyivel a Tisza völgyét, nagy erélylyel fogott a munkához. Tett, írt, beszélt, a mint a szükség hozta magával. Az egybefüggő vízszerkezetek szerint kezdtek megalakúlni a tiszai ármentesítő magántársulatok s töltésezési munkálataikat megindították. 1847 év végéig nyolcz ily társúlat alakúlt. 1846 január 19-én és következő napjain tartatott az ugyanakkor megalakúlt „Tiszavölgyi társúlat” első nagygyűlése. Ezen társúlat törvényszerű feladata a tiszai magántársúlatok közös érdekeinek gondozása, mi czélból e magántársúlatok tartoznak a tiszavölgyi társúlatba belépni. A tiszavölgyi társúlatot az annak kebeléből választott központi bizottság képviseli, mely jogosítva van a magántársúlatok nevében nyilatkozni, különösen a szabályozási tervek iránt előzetesen véleményt adni. A társúlat ezen első nagygyűlésén Vásárhelyi bemutatta az általa készített tervezetet, melyet egyelőre a szabályozás alapjáúl el is fogadtak. Vásárhelyi hirtelen elhúnytával azonban a társúlat a korábbi óhajtásokhoz képest is József nádort kérte meg, hogy eszközölje ki, hogy Paleocapa Péter lombard-velenczei építési főigazgató a hely színét és a szabályozandó folyókat tanúlmányozza, s a tervezet fölött mondjon alaposabb birálatot. Paleocapa megérkezett s 1846 július, augusztus és szeptember havában Széchenyivel együtt beútazta a Tiszavölgy több vidékét. Paleocapa Vásárhelyi 122 átmetszése helyett 21 átmetszést javasolt, véleménye azonban több átmetszés létesítését sem zárja ki, de főgondot a töltések létesítésére fordít. A két parti töltéseket átalában oly távolságra vélte egymástól építtetni, hogy a folyó kanyarúlatai köztük megférjenek, mert Vásárhelyivel ellentétben véleménye az volt, hogy a töltéseknek nem az a rendeltetésök, hogy a folyó eleven folyását kormányozzák, sem pedig hogy annak hatását kiállják, hanem egyedűl az, hogy a vízárt ne engedjék szétterűlni. Átvágások mellett és egyenes folyószakaszokon a töltések egymástól való távolságát 759 méterre teszi.

A Tisza torkolata.
Háry Gyulától
Az így átvizsgált tervet (előbb még Francesconi is megvizsgálta a tervet s Vásárhelyi nézeteit teljesen helyeselte) a helytartó-tanács 1847-ben elvileg helybenhagyta. A tiszavölgyi társúlat ezután 1847 márczius 21-én tartott nagygyűlést Pesten, a hol a tervnek a Paleocapa elvei értelmében történt helybenhagyásáról s továbbá arról értesűlt, hogy Ő Felsége a jövő évi munkálatokra egy millió forint kölcsönt hajlandó adni. Különben már azelőtt is állt némi összeg rendelkezésre. Széchenyi ugyanis nem várta be a terv leirt helybenhagyását, hanem már 1846-ban szeptemberben tényleg megindította a munkát. Ekkor Ő Felsége közbenjárására a báró Rothschild, Arnstein Eskeles és a Sina házaknál a társúlat részére 400.000 ezüst forintig hitel nyittatott, mihez járúlt a só fölemelt árából adományozott évenkénti 100.000 forint s a királyi kincstárból két évre megajánlt 50.000 forint; majd a törvényhozás is két millió forintot rendelt vízszabályozási munkálatokra.
Az 1848–49. évi események háttérbe szorították a Tisza-szabályozás ügyét. 1850-ben az ügy ismét felvétetett; kiadatott az 1850. évi június 16-án kelt nyilt parancs, mely lényegében azon elveket foglalja magában, melyeket Széchenyi is hangoztatott, kimondván, hogy a mederszabályozási, nevezetesen az átvágási munkák költségei az államkincstárt, az ármentesítéseik pedig az érdekelteket terhelik. Szerveztettek a munkálatok végrehajtására és felügyeletére hivatott hatóságok. Az egész Tisza-szabályozás vezetésére a tisza-szabályozási központi bizottság állíttatott, mely később felügyelőség, majd végűl tiszavölgyi kormánybiztosság czímet kapott, mígnem 1875-ben megszűnt. A külső teendők végzésére a Tiszán hat osztálymérnöki hivatal állíttatott föl. Jelenleg négy folyammérnöki hivatal van a Tiszán. Az Ondova-Tapoly és Körös-Berettyó vízszerkezeteknél szintén állíttattak föl ily hivatalok, melyek közűl az utolsó most is fennáll. A szabályozási tervek is új vizsgálat alá vétettek az ötvenes évek elején s a helybenhagyás akként történt, hogy Vásárhelyi és Paleocapa nézetei lehetőleg egyesíttettek. Némely műtárgyakon – zsilipeken, hídakon stb. – kivűl készűltek tehát átmetszések vagy átvágások – mint már említettük is – a czélból, hogy a víz lefolyása útjának megrövidítése s ezzel együtt az esés és sebesség növelése által megkönnyíttessék. Készűltek továbbá töltések, hogy ezek által az árterületek az elöntés ellen megvédessenek s az árvizeknek megfelelőbb ármeder létesítessék.
Ez ideig a Tiszán 110 átmetszés létesűlt 133 kilométer hosszaságban; az átvágások által elvágott kanyarúlatok hoszsza pedig 618 kilométer; a Tisza tehát 485 kilométerrel rövidíttetett meg. Az átmetszések a 0 vízszín fölött 3.48-tól 1.58 méterig váltakozó mélységre és 1.90-től 28.45 méterig váltakozó fenékszélességre ásattak ki.
Az államkincstár kiadása e munkálatokra 13 millió forintra tehető, 5 millióra pedig azon költség, melyet a Körös medrén végzett munkákra kiadott. Ezeken fölűl a Tisza más mellékfolyóin is végzettek mederszabályozási munkákat.
Még nagyobb a töltésmunka; a társúlatok 3-tól 6 méterig váltakozó koronaszélességgel, megfelelő lejtőkkel és padkákkal építették ki töltéseiket. A tiszavölgyi társúlathoz tartozó 35 társúlat 3.403 kilométer hosszú töltést létesített 51 millió forint befektetési tőkével, mely töltések középszámítással 400 millió forint becsértékkel biró, 1.200  ölével számított 3,815.709 holdnyi, azaz 286  mérföldnyi területet védenek az árvizektől s biztosítanak az állandóbb mívelés számára.
Ez eredmény, igaz, messze elmarad a Széchenyi terve mögött. Mégis, ha a közölt adatokra tekintünk, el kell ismerni, hogy hosszú évek során a gyengébb utódok is nagy munkát végeztek, mely nekik is méltán biztosít tiszteletet. E siker is zálogúl szolgálhat arra, hogy az egész Tiszavölgy egynehány évtized alatt lehetőleg rendezve lehet, ha követjük Széchenyit, a ki azt mondta, hogy:
„Valamint Istenben, úgy hiszek én az emberi perfectibilitásban. És e szerint ha látom, irányzattal az Istennek mennyi szolgalelkű, jobbadán szinte burgonyaképű népei is kiemelkedhetnek a középszerűség zsibbasztó állásábúl: ugyan hogy tudnék kételkedni én, hogy jó irányzattal a lelkes, deli termetű, vitézképű magyar ne érhetné el az emberi kifejlés legmagasabb fokát is? És azért a haza boldogságáért, csak jó irányzat!’ A többi megvan, és élni s virágozni fog a nekem annyira drága keleti raj!

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages