Áttekintés.
Áttekintés.
Ausztria és Magyarország lakóinak maga a természet tette könnyűvé az éghajlati állapotok tanúlmányozását. A kinek kedve és módja van az útazáshoz, a monarchia határán sem szükség kimennie, s oly éghajlati ellentéteket észlelhet itt a helyszinén, melyekhez hasonlókat ugyanekkora területen Európának egyetlen más országa sem bír fölmutatni. Utazzék csak egyszer úgy tél derekán Bécstől Fiuméig. Egy rövid fél nap alatt oda hagyhatja Közép-Európa telét egyhangú hótakarójával, komor felhős egével és kemény hidegével, s langymeleg, napfényes és festői színeket játszó ég alá juthat, oly tájakra, a hol már a tavasz látszik uralkodni, a hol már virágok nyílanak s örökké zöld babérerdők koszorúzzák a sötétkék tenger partjait.
Fiume januári hőmérséke már 6°-on áll a fagypont fölött, Bécsé ellenben 1 1/2°-kal alatta.* S ha egyszer vasút fut majd a dalmát tengerparton végig, az még ennél is közelebb fogja hozni a tavaszt, mert Ragusa és Cattaro vidékén már 9° a januári hőmérséklet, vagyis olyan, mint Bécsben egy rendes április hőmérséklete.
A melegségi fokok Celsius szerint, a csapadékmennyiségek centiméterekben vannak számítva.
A téli hőmérséklet legnagyobb ellentétei azonban a Bécs és Fiume közti útnak nem is a végpontjain vannak; még szembeötlőbben jelentkeznek azok a karszti fennföld és a quarnerói tengerpart közötti, rövid távolságban. Laibachban példáúl a januáriusi meleg közel 1°-kal alacsonyabb, mint Bécsben. De ha az útas nem sajnál egy kis kerűlőt Karinthián keresztűl, akkor módjában lesz Klagenfurt mellett (vagy a Dráva alsó folyásának völgyében is) megismerkedni az osztrák Szibéria hidegével. Klagenfurtban a januári középmeleg –6° 2 tehát épen 1°-kal hidegebb, mint Hammerfestben, Európa legéjszakibb városában, mely az éjszaki szélesség 70° 42' alatt fekszik. Hogy a januári hőmérsékben olyan különbségre akadjunk, minőt Klagenfurt és Fiume között tapasztalunk, Európa tengerpartján az Északi foktól (hol –4° a januári hőmérsék) le egészen Spanyolország éjszaki tengerpartjáig kellene útaznunk. S nem kell hinni, hogy a tél e nagy hidegét Klagenfurtnak a tenger színtája fölötti magassága (440 méter) okozza. Ama tapasztalatok nyomán, melyeket Karinthiában a melegségnek a magasság szerinti változásairól szereztek, bízvást állíthatjuk, hogy még ha a karinthiai medencze feneke egészen a tenger színtájáig sűlyedne is, azért Klagenfurt éghajlata aligha lenne enyhébb.
Az útas a monarchiának éjszakkeleti legvégső szélén sem talál ily alacsony téli hőmérséket, mert Tarnopolban (mely a tenger színtája fölött 304 méter magasságban fekszik) a januári középhőmérséklet csak –5° 2; s még Felső-Magyarország hegy-vidékén a zordon Árva-Váralján is, (500 méter magasságban a tenger fölött) csak –5° 5. Ha pedig valaki meg akarná kisérleni, hogy vajjon kelet-nyugoti irányban nem fordúl-e nagyobb különbség elő a tájak melege közt: a monarchia keleti legszélétől, mondjuk Csernovicztól, legnyugatibb széléig, Bregenzig, az éjszaki szélességnek 16 1/2°-ára terjedő útat kellene tennie, a mi az időszámításban több mint egy egész órai különbség, s a két végpont középmelegsége között mégis csak 3° különbséget találna (Csernoviczban –4° 0, Bregenzben –1°). S tán el is csodálkoznék, hogy Bécsből Bodenbachba, a monarchia legészakibb városába költözvén, ez utóbbi helyen még valamivel enyhébb telet nyert cserében (januári hőmérséklet –1°7). Hogy az osztrák-magyar monarchiában mily csekély mértékben függ a tél hőmérséklete a földrajzi szélességtől magától, azt akkor tapasztalhatjuk, ha Magyarország déli szélére megyünk s ott Pancsován, mely pedig egy fél szélességi fokkal még lejebb esik délre, mint Fiume, – 0°8-nak, Szegeden pedig, mely Görznél valamivel fölebb van éjszakra, még –1°1-nek találjuk a januári közép-hőmérsékletet.
Tavaszi növényzet Sziléziában.
Schindler Jakab Emiltől
Ime futólag szemügyre vettük, hogy rendes körülmények közt milyen különbségeket találhatunk Ausztriában és Magyarországon a melegnek a leghidegebb hónapban tapasztalható eloszlásánál, ha nem épen a legmagasabb fekvésű emberlakta helyeket vizsgáljuk. Egy másik körülmény, melytől a monarchia területén ennek szélesség és hosszúság szerinti kiterjedésén, a tengertől messze vagy ahhoz közel fekvésén kívül a nagy éghajlati különbségek függenek, t. i. nagy területeknek a tenger szintája fölötti jelentékeny magassága, főként nyárszakán érezteti hatását. Tél közepén, mikor jóformán egész Ausztria és Magyarország le az adriai tengerpartig s az Ecs alsó völgyéig többé-kevésbbé tartós hótakaróval van födve, a magasan és az alacsonyan fekvő vidékek melege közt, a mennyiben csak az emberek által lakott tájakat vizsgáljuk, a különbség nem valami szembeszökő. Még az Alpesek legmagasabban fekvő völgyeiben, Ventben és Suldenben, mintegy 1840 méternyire a tenger színtája fölött, vagyis 60 méterrel magasabban, mint a Schafberg csúcsa, még ott is alig 1 vagy 2°-kal hidegebb a januárius, mint Klagenfurtban (Ventben – 8°1, Suldenben –7°1), s még ha a hegyek csúcsáig hatolunk is, ott sem fokozódik a hideg jelentékenyen.
Egészen másként van ez azonban nyárszakán. Az Alpesek magas csúcsainak hófényben csillogó pompája már messziről hirdeti, hogy ott fönn a télnek állandó tanyája van. Lenn a mélyföldön ilyenkor fölötte egyenletesen megoszlott meleg uralkodik. Dalmáczia déli részében 25° a július-hó középmelege, s a monarchia éjszaki és keleti határán is 19–20° a tenger szintájától 300 méterig való magasságokban; Magyarország déli lapályain 22–23°. Rövidebb s derültebb nyári szakok alatt még egyenletesebben oszlik el a meleg, s ilyenkor mintegy a jelzett magasságokig alig van különbség az alkalmilag előfordúló legnagyobb nyári melegben. A ki ilyenkor hűvöset keres, ne menjen nyugotra, keletre vagy éjszakra, menjen föl a hegyekbe. Ott aztán hamar megtalálja a különböző éghajlati öveket egymás fölött; az égető nyári hőségű lapályokról a tenger fölött 1300–1800 méternyire fekvő hegységi völgyekben tavaszi langy melegbe jut. Vent és Sulden júliusi közepes hőmérséklete alig magasabb valamivel, mint Bécsben az áprilisi. A tenger színtája fölötti magasság mellett a sűrű növényzetnek, névszerint az erdőknek is hűsítő hatása van s az erdős völgyek már kisebb magasságban is jelentékenyen mérsékelt nyári meleget nyújtanak. Azért találhatni a monarchia éjszaki részének erdőséggel borított Középhegységeiben, valamint a Kárpátokban már az 500 métert meg nem haladó magasságban is üdítő nyaraló helyeket. Csak az Alpesek legmagasabb csúcsai nyúlnak olyan magasra a tenger színtája fölé, hogy ott már az ily magasságban megcsökkent meleg nem bírja teljesen elolvasztani a télen fölhalmozódott hótömegeket. E magassági öv a tiroli Alpesekben és a Tauernekben 2800–2900 méternél kezdődik, a mi ezen felül esik, az már a tél örökös uralma alá tartozik s állandóan hólepel alatt marad. De a legmelegebb hónap középmelege még az „őrök hó határán” is meghaladja a 4°-ot, míg az osztrák Alpesek legmagasabb csúcsain (mintegy 4000 méter magasságban) –4°-nak vehetjük a közepes hőmérséket. Ausztria és Magyarország melegségi ingadozásának határai tehát a legforróbb hónapban: 26° déli Dalmácziában, és –4°, az Alpesek legmagasabb csúcsain. Nagyobb tehát az ingadozás, mint tél idején, a mikor is Dalmácziában 9°, a legmagasabb alpesi tájakon –15, –16° a hőmérséklet. Ha azonban csak az állandóan lakott tájakat tekintjük, a két határ közti távolság, melyen belűl az osztrák-magyar monarchia lakója él, a leghidegebb hónapban csaknem ugyanolyan, mint a legmelegebb hónapban, amabban t. i. 9° és –8°, emebben 9 vagy 10° és 26°. A ki tehát állandóan akarná élvezni a 9 vagy 10°-nyi tavaszi langymeleget, ezt az osztrák-magyar monarchiában könnyen megtehetné. Déli Dalmácziában levő téli szállásáról elindúlva az esztendő haladtával együtt kellene haladnia feljebb az Alpesek felé, nyár derekán a legmagasabban fekvő lakott völgyekben megpihennie s a meleg fogytával ismét visszavonúlnia az Adria déli partjaira.
S a tavasz valóban ilyen útat tesz, mikor az osztrák-magyar monarchiába bevonúl. Hogy ebben az útjában követhessük s megtudhassuk, mennyi időre van szüksége, hogy az egész monarchiát uralma alá hajthassa, az ú. n. „phaenologiai” vizsgálatok eredményeit veszszük segítségűl. E vizsgálatok útján sok vidékre nézve sikerült kideríteni, hogy bizonyos növények az évnek átlag melyik napján kezdenek kileveledzeni, virágzani és első gyümölcsöt érlelni. Abból, hogy bizonyos növények különböző helyeken mely időben érik el tenyészésüknek e szakait, sokkal világosabban megitélhetjük az e helyek éghajlati viszonyai közötti különbségeket, mint a hogy a melegségek fokozatai közti különbségek alapján tehetnők. Az összehasonlítás alapjáúl vegyük azon növények virágzási idejét, melyek Bécsben április hóban virágzanak* s vizsgáljuk, hány nappal virítanak azok korábban vagy későbben az osztrák-magyar monarchia különböző vidékein. Ez teszi világossá, mennyivel előzi meg vagy követi bizonyos vidék tavasza Bécs vidékének tavaszát. Ezt vizsgálva, úgy találjuk, hogy a monarchiába a tavasz legelőbb délről, de később egyidejűleg keletről is vonúl be s előbb a lapályokat hajtja uralma alá rendre mind, de lassankint a hegyekre is fölhatol. Dalmáczia déli részében csaknem két hónappal kezdődik korábban a tavasz (Lesina + 52 nap), az Adria éjszaki partjain több mint három héttel (Trieszt + 24, Görz + 21), azután gyorsan nyomúl elő az Ecs völgyében is (Roveredo, Riva + 14 nap, Bozen* + 18, Meran + 12) s ezzel csaknem egyidőben indúl meg a Duna alsó vidékeiről is fölfelé (Oravicza + 12). Nem sokára elterjed Európa nyugoti részében; Párisban, Genfben mintegy kilencz nappal köszönt be korábban, mint Bécsben s csaknem ugyanakkor a Rajna középvölgyében, Mainz vidékén. A bajor fennföld sokáig föltartóztatja (Münchenbe két héttel később jut el, mint Bécsbe), s hogy Felső-Ausztriába elhatoljon, hat vagy hét napra van szüksége, Bécstől számítva. A Bódeni tó partjaira ellenben néhány nappal már korábban jut el (Bregenz + 4). Ezentúl aztán a monarchia éjszaki és nyugoti tartományaiban is elterjeszkedik. A csehországi medenczébe körülbelül egy héttel később érkezik el, mint Bécsbe (Prága –7, Pisek –6, Csoszlau –8) s Galicziát meg épen csak két hét alatt hódítja meg teljesen (Krakó –13, Lemberg, Rzeszov –15, Zlocsov –20, Csernovicz –13). Hogy tehát déli Dalmácziából a monarchia éjszakkeleti határszéléig az útat megtegye, csaknem harmadfél hónapra van a tavasznak szüksége.
Ilyen növények a gyümölcsfák legnagyobb részt. Ezek nagyban levén elterjedve, az összehasonlítás czéljaira fölötte alkalmasok. Az áprilisi virágzású növényeknek egy kis sorozatát, azon napnak megjelölésével, mely Bécsben a virágzás középidejének tekinthető, a következőkben állítjuk össze: juharfa (platanoides) és fejér nyirfa 11., köszméte 12., őszi baraczk 15., cseresznye és ribizke 17., kökény 19., szamócza és meggy 19., madárcseresznye, vadalma és szilva 24., nárczis 25., almafa 28. A szövegben előforduló számok azt mutatják, hogy más helyeken hány nappal áll be ezeknél a virágzás korábban (+) vagy későbben (–).
Bozenben korábban van tavasz, mint a felsőolaszországi síkságon.
Erdély déli völgyeibe fél vagy egész héttel jut el később, mint Bécsbe, Budapest vidékére pedig csaknem ugyanakkor köszönt be, mint Bécsbe. A Kárpátok éjszaki völgyeibe két vagy három héttel később jut el a tavasz, mint Bécsbe és Budapestre, az Érczhegység zord fennföldjeit pedig csap egy hónap múlva vagy még később hódítja meg. Ugyanakkor Moszkvába is elérkezett. Az Alpesek legmagasabban fekvő lakott völgyeibe, melyek 1600–1800 méternyire emelkednek a tenger szintája fölé, csak nagy nehezen kapaszkodik föl másfél hónap alatt (Bécstől számítva), s akkor ér föl oda, mikor Európa északi részein tett útjában már Szent-Pétervárig is eljutott. Dalmácziától idáig számítva tovább volt tehát úton egy évnegyednél. A sziléziai meg a dalmácziai tavaszt feltűntető két kép a monarchia két meglehetősen ellentétes tájáról mutatja be a tavasz tájképi jellegét. A fönnebb előadottak szerint a két táj tavasza közt mintegy két hó a különbség.
Tavaszi növényzet Lacroma szigetén.
Schindler Jakab Emiltől
A tavaszi virágzás beálltát* minden 100 méternyi emelkedés átlag három nappal késlelteti s ugyanezt teszi (Ausztriában és Magyarországon) a földrajzi szélességben való növekedés minden egyes foka. A gyümölcs megérlelésére a tenger színtája fölötti emelkedés minden 100 méterének szintén ugyanaz a hatása van, mint a földrajzi szélességben növekedés egy-egy fokának. A gyümölcsérésnek azonban több mint kétannyi idő kell, hogy ugyanazt az útat megtegye, mint a tavaszi virágzásnak kellett, t. i. csaknem egy teljes hét minden 100 méterre vagy egy-egy szélességi fokra.
Áprilisi virágok Bécsben.
A levegő melege s annak a nap és az év különböző szakai szerinti változása bizonyára a legfontosabb éghajlati elem; de annak a legalaposabb ismerete sem elegendő egymagában, hogy valamely ország éghajlati viszonyait megitélhessük. Fontosságra mindjárt a melegségi viszonyok után következik annak az ismerete, hogy az eső és hó, röviden a csapadék által szolgáltatott vízmennyiség hogyan oszlik meg tájak és évszakok szerint, s mily gyakoriak az esős vagy havas napok.
A csapadék mennyiségét milliméterekben vagy centiméterekben azon magasság szerint számítjuk, mely magasságig a leesett víz egy teljesen sík felszínt elborítana, ha le nem folyhatna, a talajba be nem szivárogna s el nem párologna. Ha tehát azt mondjuk, hogy Bécs évi csapadéka 59 cmt tesz, ez annyit jelent, hogy a levegőből származó s egy rendes év folytán felgyülemlő víz ily magasságra borítaná el a talajt, vagyis az elpárolgás ellen teljesen biztosított esőmérőben (ha ilyet szerkeszteni lehetséges volna), ennyire gyűlne föl a víz egy év alatt. E csapadék mennyisége s annak az év egyes hónapjai közti megoszlása nagy fontosságú úgy a földmívelés, mint igen sok műszaki czél és ipartelep szempontjából s egyike az ország lényeges természeti segélyforrásainak.
Valamint a melegség megoszlása tekintetében, azonképen a légköri csapadékok viszonyaiban is nagy eltéréseket tapasztalunk a monarchiában, melyek azonban szerencsére nem válnak káros végletekké. A hol a csapadék a legkevesebb, mint a csehhegységi medencze egy részében, ott a nyári meleg s a levegő szárazsága sem oly nagy, hogy e miatt a növényzet kiaszásnak volna kitéve; a hol pedig a csapadék a legnagyobb, mint az Alpesek déli tövében, ott az esős napok egymásra következése, a levegői csapadéknak az évszakok közti megoszlása oly kedvező, s a nyári meleg olyan, hogy e nagy esőtömegek nem lehetnek károsak.
Az évenkinti esőmennyiség a monarchia egyes vidékei szerint igen különböző. A legkevesebb csapadék van a csehországi medencze középső és éjszak-nyugati részében, valamint az Alsó-Ausztria és Morvaország közti határon. Az évi eső e helyeken 40–50 cm. Legtöbb eső az éjszaki Mészkő-Alpesekben esik (Salzburgban 116, Aussee városában 147, Bregenzben 155, Ischlben 163, Ó-Ausseeben 197 cm.), meg a juli Alpesek lejtőin (Görz, Idria 165, Pontafel 187, Raibl 218). Itt csaknem tropikus záporesők vannak, még sűrűségüket és rohamosságukat tekintve is. A juli és a velenczei Alpesekből eredő hegyi patakok és folyók széles medrei, melyek tele vannak kőhordalékkal, szembeszökő bizonyítékai az esőzések hirtelen voltának, melyek különösen ősz felé szoktak beállani. Ausztriában és Magyarországon tehát a legnagyobb csapadékok ötszörte-hatszorta fölülmúlják a legkisebbeket. A magyar rónák évenkinti esőmennyisége legalább is 50–60 cm. s e mennyiség a hegyek felé haladva mindenütt tetemesen emelkedik s a Kárpátokban 100–120 cm.-nyire hág. A felső-magyarországi hegyvidéken 70–90 cm. az évi csapadék. Budapestnek körülbelől ugyanannyi az esőmennyisége, mint Bécsnek. A galicziai fennsík 60–70 cm. csapadékban részesül, mely a Kárpátok felé 90–100 cm.-re emelkedik. Erdélyben csak a völgyek csapadékát ismerjük, mely 65–70 cm. Morvaország és Szilézia alantosabb részeiben 50–70 cmt találunk s itt úgy, mint Csehországban és mindenütt annál inkább nő a csapadék, minél inkább közeledünk a hegyek felé. Úgy látszik, itt a legmagasabb csapadéka a dél-nyugati Cseherdőnek van (120 cm. s még több is).
Az alpesi vidéken az évi esőmennyiség rendkivűl, vagyis 60 és 200 cm. között változik. Leghevesebb esője van a belső völgyeknek (így névszerint az Inn felső völgyének), míg a külsők, melyeket a tenger felől jövő esőhozó szelek legelőbb érnek, a legnagyobb mennyiséget nyerik. Krajna légköri csapadékokkal átlag talán legbővebben van megáldva; itt az eső az alsóbb fekvésű vidékeken meglehetős egyenletesen 110–150 cm., míg a Terglou hegyzöme közelében a 200 cmt is meghaladni látszik. A dalmácziai partvidék is igen bő esőzésben részesül, a mennyiség 90–160 cm. közt ingadozik (Ragusa 162). A szigeteken kevesebb a csapadék (Lesina 79). A parttól befelé is csökken az esőmennyiség, ámbár Gospičnak még 164 cm. csapadéka van, de Szerajevónak már csak mintegy 91 cm.
Ez áttekintésből láthatjuk, hogy a monarchia gondosan elláttatik légköri nedvességgel s hogy átlag épen délen esik a legtöbb eső, ott tehát, a hol a melegség a legnagyobb s így vízre is legnagyobb a szükség. Csak a magyar Alföldre nézve nem áll ez egészen, vagy legalább gyakran nem áll, a mennyiben ott sokszor több esőre lenne szükség, mint a mennyiben a természettől részesül. Ez azonban többnyire egy másik körülménytől, függ, attól t. i., hogyan oszlik el az évi esőmennyiség az egyes hónapokra Ha tekinteten kivűl hagyjuk Dalmácziát, az esőmegoszlást a monarchia egész területén olyannak találjuk, hogy épen abban az időben, mikor a növényzetnek leginkább van szüksége nedvességre, tehát a nyári félévben esik legtöbb eső. Legnagyobb csapadékmennyiség van június- vagy júliusban; ősz felé csökken s a szeptember és október, különösen az Alpesektől éjszakra fekvő vidéken, a legszárazabb hónapok. Az Alpesek déli részeire és az Alpesektől dél-keletre eső vidékekre ez nem áll, mert itt e két hónap esős; sőt a juli Alpesek déli oldalán, de különösen a Karszt-fennföldnek a tenger felé néző lejtőjén épen október a legesősebb hónap. Horvátországban és Szlavoniában júniusban és októberben esik legtöbb eső.
A magyar Alföldnek az a sajátsága van, hogy itt az esőmennyiség tavasz elejétől nyár elejéig gyorsan fokozódik, de aztán hirtelen apad úgy, hogy maga a nyár s a nyár vége szárazságra hajlandó. Január és február után szeptember a legszárazabb hónap. Októberben, de különösen novemberben ismét jelentékenyen nő az esőmennyiség. Az esőnek a hónapok szerinti e kedvezőtlen megoszlása, meg a nyári nagy meleg és a levegő szárazsága, mely épen akkor áll be, mikor legkevesebb a csapadék, okozza aztán, hogy az átlag 60 centiméternyi nem csekély évi esőmennyiség mellett is oly sokszor hangzik panasz az aszály miatt.
Az Adria vidékén egészen más arányban oszlik meg az évi csapadék, mint a monarchia többi részeiben. A déli Alpesek tája, mint említők, nyárszakán aránylag szegényebb, őszszel ellenben gazdagabb esőben. Ez a körülmény a Dráva vonalától délre tűnik először észrevehetőleg szembe. Krajnában s még inkább az Adria éjszaki partjain már a szeptemberi és októberi esőzések uralkodnak. Egyúttal a tél is gazdagabb csapadékban, a július pedig meglehetős száraz. Dalmáczia középrészében legtöbb eső novemberben esik (15 százaléka az egész évi mennyiségnek), a július már nagyon száraz (alig 3%), s a tengerpartvidék déli részében júliusban alig van eső (csak 1%), holott a november és deczember valóságos esős hónapok (32%-a az évi mennyiségnek). Második, de csak csekély fokozódása az esőzésnek márcziusban szokott beállani.
Az Adria keleti partvidékének tehát, nem úgy, mint Ausztria és Magyarország többi részeinek, igen száraz nyara és igen esős tele van (esős hónapok az október, november, délen a deczember is). Tavaszszal jelentéktelen emelkedése áll be az esőmennyiségnek, tehát nem minden ok nélkül nevezték el e vidéket a napéj-egyenlőségkori esőzés vidékének, mert határozottan csak őszi és téli esőzései vannak.
Igen figyelemre méltó még Ausztria és Magyarország évi esőmegoszlásának különbözeteiben az igen száraz tél, mely a tiroli Alpesek déli oldalán s a Magas-Tauernekben tapasztalható. Ellenben a középhegység magaslatain (Cseherdő, Érczhegység, stb.), nem úgy, mint a velök szomszédos völgyekben, egyenletesen oszlik meg az évi csapadék, a nyári esőzések viszonylag csökkennek, a téliek pedig növekednek. Ennek eredménye az, hogy a tél igen havas, a hóréteg pedig magas, mely az erdős hegységben csak nehezen olvad s késlelteti a meleg idő beállását.
Az a mód, a mint a légköri víz a levegőben, felhő és köd alakjában lebeg és lehull, figyelemre méltó különbséget mutat Ausztria és Magyarország éjszaki és déli, névszerint Adria-melléki tájain. Már fönnebb is rá mutattunk az éjszaki Alpesek borús és az adriai partvidék verőfényes ege közötti különbségre. Déli Tirol is hasonló kedvezésében részesül az éghajlatnak, télen még inkább, mint az Adria partjai. De Tirolban az ég derűje egyúttal kevés csapadékkal is jár, míg a partvidéken, nevezetesen Dalmácziában a tél gazdag a csapadékban. Több eső esik itt, mint ugyanakkor az éjszaki Alpesekben eső és hó együttvéve. S azért az ég mégis sokkal kevésbbé borús. Míg Ausztria éjszaki részeiben az ég november és deczember havában átlag 70–80 százaléknyira van felhővel borítva, tehát a föld fölött csaknem állandóan felhőfátyol lebeg: addig az adriai partvidéken a legborongósabb hónap, a november is alig borúsabb (53 százalék), mint az éjszaki tartományok legderültebb hónapjai (a szeptember Krakóban 56, Bodenbachban 55, Kremsmünsterben 48, Bécsben 45%). Nyáron pedig, mikor Dalmácziára a száraz idő bekövetkezik, még felhő is ritkán zavarja az ég derült kék színét (a júliusi közepes felhőzet Triesztben még 27, Lesinában már csak 14, Korfuban pedig 12%), holott a monarchia többi részeiben az eget legalább is felében felhők borítják, Ausztria és Magyarország éjszaki részeiben átlag véve 60%-ig, sőt ezen felűl is borús az ég (Bodenbachban 64, Krakóban 66%), míg Dalmácziában a közepes felhőzet 40%-ra, sőt még ennél is alábbra száll (Lesinában 35%).
A napfényes napokat csak az újabb időben kezdték följegyezgetni. Bécsről és Poláról három-négy évről vannak ily jegyzékek. Ezekből kiderűl, hogy Bécsben egy éven át 1770 óráig süt a nap, Polában ellenben 2550 óra hosszáig. Vagyis a nap hosszához mért százalékokban kifejezve amott 37, itt 57%. Polában télszakán 404 órán keresztűl van napfény, Bécsben csak 238 órán keresztűl; nyáron pedig amott 987, itt 737 órán keresztűl. Ha déli Dalmácziát az éjszaki tartományokkal összehasonlíthatnók, még nagyobb lenne a napfényes napokat illetőleg a különbség.
Ebből láthatjuk, hogy a déli vidéknek az az elsőbbsége van, hogy ott kevesebb ború mellett is nagyobb csapadékmennyiség jár. Az eső ott rövid ideig, de szakadva esik legtöbbnyire úgy, mint nálunk a záporesők, mire az ég újra megint kiderül. Eső nélkűli huzamos ború ott nagy ritkaság, holott az Alpesektől éjszakra eső tájakon, kivált télen, ez a rendes dolog. Napok, sőt hetek hosszán át lebegnek itt a felhők a föld felett, az eső tartós, de nem heves, megáztatja a földet, de le nem mossa. Állandó nedves hideg és ború jellemzi a közép-európai telet. A déli tartományok tele ellenben nem csupán közepes melege által, hanem a verőfény meg a futó záporeső gyakori váltakozása által is a mi tavaszunknak felel meg.
Egy esős nap (vagyis az olyan nap, melyen, ha csak rövid ideig is, eső vagy hó esett) az Alpesi hegyláncztól éjszakra eső tájakon kevesebb vizet szolgáltat átlag, mint egy esős nap a déli vidéken. A különbség télen a legnagyobb. A déli tartományoknak hasonló vagy még nagyobb esőmennyiség mellett kevesebb esős napjok van, mint az éjszakiaknak. Ha az esős órákat is összehasonlíthatnók, a különbség még inkább a déli tájak javára ütne ki. Az éjszaki tartományok: Alsó- és Felső-Ausztria, Csehország, Morvaország, Szilézia, Galiczia évenkint mintegy 150 csapadékos nappal szerepelnek, Trieszt csak 103-mal, Lesina még kevesebbel, 88-czal. Amott nyáron csaknem minden második nap esős nap, Lesinában ellenben tíz napból csak egy a csapadékos. Lesinában még télen is csak 3 esős nap jut tízre, a nevezett tartományokban ellenben 5 (esős és havas nap), Felső-Magyarországnak és Erdélynek (nem számítva a hegyeket) mintegy 114 csapadékos napja van egy éven át, a magyar Alföldnek pedig csak 101. Míg a fenn érintett nyugati és éjszaki tartományokban nyáron át tíz napra 5 csapadékos esik, addig a magyar Alföldön csak 3. Az „eső valószínűsége” az Alföldön sokkal csekélyebb, mint a monarchia nyugati és éjszaki vidékein, s ez, párosúlva a sokkal nagyobb nyári meleggel s a levegő nagyobb szárazságával (a mi a szárazföldi fekvés következménye), olykor igen aggasztó hajlamot idéz elő a nyárszaki szárazságra.
Az Ausztria és Magyarország fölötti levegő átlag véve 70–80%-ig van nedvességgel telítve, leginkább őszszel és tél szakán, mint ezt az ekkor oly gyakori ködképződés is mutatja, legkevésbbé pedig tavaszszal és nyár idején. A tavaszszal hirtelen emelkedő meleg, párosúlva az ugyanakkor sűrűbben föllépő szárító keleti szelekkel, a levegőnek nagyobb fokú kiszikkadását eredményezi, a mi ismét ápril és május havában a dér és kései fagy veszélyét fokozza. Az Alföldön a levegő nyáron sokkal szárazabb, mint ugyanakkor Magyarország más vidékein; az alföldi nyár viszonylagos közép nedvességét 63%-ra teszik, holott az Felső-Magyarországon és Erdélyben 74%-ot tesz.
Olyan része, mely alkalmi hóesésektől egészen mentes lenne, Ausztriának és Magyarországnak nincs. Lesinában minden évben átlag egy havas nap van november és márczius között; januárt kivéve a márczius visz oda legvalószínűbben havat. Triesztre átlag már hat havas nap esik, október és április között; hótól teljesen csak a május és szeptember közti évszak mentes. Ausztria éjszaki részeiben rendszerint csak négy hómentes hónap van, juniustól szeptemberig, májusban még elvétve itt-ott havazik. Ez természetesen a völgyekre szól, mert a legmagasabb lakott alpesi völgyelvben egy hónap se mondható a havazástól föltétlenül mentesnek. Kerekszámokban Galicziára és Erdélyre átlag 44, Csehországra és éjszaki Tirolra 36, Ausztriára, Karinthiára és Magyarországra 35, Krajnára és Istria belvidékére 26, az Alpesektől délnek Felső-Olaszország felé eső vidékre 10 havas napot számíthatunk egy éven át. E hozzávetőleges számok mindenütt csak a völgyekre vonatkoznak. Míg Ausztria és Magyarország éjszaki, középső és keleti részein többé-kevésbbé állandó hólepel födi a völgyeket is, az Ecs völgyében és az Adriai tenger partvidékén ez nem fordúl elő. Ausztria és Magyarország túlnyomó nagy része egész éven át az Atlanti tengeri légáramlat hatása alatt áll. Az oczeán fölött télen át uralkodó alacsony légnyomás s a nagy számú légnyomási minimum, mely ilyenkor nyugaton és éjszakon nagyobb vagy kisebb távolságban átvonúl, a délnyugati és déli szelek uralmát eredményezi, melyek az atlanti oczeán nedves és viszonylag meleg levegőjét a monarchia legkeletibb határáig elviszik. Csak igen ritka esetekben s múlékonyan törnek be éjszaki és éjszakkeleti Európa hideg légrétegei az osztrák-magyar monarchiába is olyankor, ha délen alacsony légnyomás áll be, vagy ha éjszaki Európában és Oroszország belseje fölött magas légnyomási maximum uralkodik Közép-Európa időjárásán. Ha, a mi télen ritka eset, az Atlanti oczeán éjszaki részén, a brit szigetek szélessége táján magas légnyomás mutatkozik: akkor hideg éjszak-nyugati szeleket kapunk erős havazással. Ha azonban a magas légnyomás maga Közép-Európa fölött is állandó, akkor szélcsendes derült időnk van erős fagygyal, melyet a már lehullott hólepel még keményebbé tesz. Ilyen körülmények hozták ránk az 1879 és 1880 közti szigorú telet.
Az Adriai tenger partvidékeinek széljárati állapotai kissé eltérnek az Ausztria és Magyarország vidékein tapasztaltaktól. A meleg tenger fölött alacsony a légnyomás, ellenben a hideg szárazföld feletti levegő nyomása magas; ez okozza a gyakori éjszaki és éjszak-keleti szeleket, melyek néha nagyon erősek s a „bora” név alatt ismeretesek. Az osztrák partvidéki időjárást első sorban az szabályozza, hogy miként oszlik el a légnyomás a Földközi tenger fölött, s azért az nem mindig egyezik az osztrák belföld időjárásával.
Nyár szakán a légnyomás Kelet-Európa és Ázsia fölött sülyed, míg az Atlanti oczeán fölött emelkedik. Ilyenkor tehát a Földközi tenger egész medenczéje fölött állandóan éjszaki szelek uralkodnak, tehát az Adriai tenger fölött is, a hol is állandóságuk éjszakról dél felé növekedőben van. A nyugat felől fúvó szelek Ausztria-Magyarország többi részeiben is éjszak-nyugatiakká és éjszakiakká válnak. Különösen Magyarország fölött ez időtájt határozottan a helyi éjszak-nyugati szél az inkább uralkodó. Ha az Atlanti oczeánról érkező szelek uralma a szokottnál állandóbbá válik Közép-Európa fölött, akkor a monarchiára is nedves, hűvös nyári időt hoznak. Különösen nagy mértékben akkor áll be ez az eset, ha a légsúlymérői maximum a brit szigetek táján válik állandóvá, mint példáúl az 1882-ik év nyarán. Ha ez épen aratás idején áll be, akkor az állandóan hideg időjárás megrontja a mező terményeit, mint a mondott évben sok helyütt tapasztalták. A monarchia belterületéről származó éjszak-keleti, keleti és dél-keleti szelek ellenben derült időt és nagy nyári meleget hoznak.
Ausztriában és Magyarországon három nagy éghajlati típus van képviselve: a hegyi éghajlat valamennyi fokozataiban, a nagy síkságok éghajlata s végre, ha nem is egész kifejletten, a tengerparti éghajlat. A hegyi éghajlatban és annak sokféle fokozataiban Ausztria és Magyarország valamennyi tartománya részes; a nagy síkságok éghajlatát az Alföld képviseli; a tengerparti éghajlatot az Adria éjszaki és keleti partján s az az előtt fekvő szigeteken találjuk. A tengerparti és szigeti éghajlat azért nem jelentkezhetik egészen tisztán, mert a szárazföld igen közel van, s annak éghajlata nagy hatással van a tengerpartok és szigetek éghajlatára. Az Adria valóságos szigeti éghajlatáról csak a magában álló Pelagosa sziklasziget világító tornyának őre beszélhetne.
