A lakosság testalkotása. Glück Lipóttól, fordította Katona Lajos.
A lakosság testalkotása.
Glück Lipóttól, fordította Katona Lajos.
Glück Lipóttól, fordította Katona Lajos.
Bosznia és Herczegovina lakosságának testalkotását illetőleg a tudományos vizsgálódások még koránt sincsenek befejezve, minthogy csak a legutóbbi években kezdődtek s a nép különben is nehezen nyerhető meg ily kutatások számára. Mindazonáltal eléggé számbavehető, bár csak egyoldalú az az anyag, a melyet fölhasználhatunk s a melynek alapján a népesség testalkotásának általános képét némileg meg lehet rajzolnunk. Az eddigi embertani vizsgálatoknak az az eredménye, hogy az ország lakosságának nagy többsége egész sorát mutatja azon közös jellemvonásoknak, a melyeket közönségesen a délszláv typus ismertetőinek szokás tekinteni. Az őslakosságnak, t. i. az illyr néptörzsnek, mely bizonyára már Kr. e. 1000-ben lakta a mai Bosznia és Herczegovina földjét, azután a rómaiaknak és az ő gyarmatosaiknak, végűl pedig a keltáknak, avaroknak és gótoknak a mai népességben alig lehet kimutatható nyomaira találni. A Kr . u. VI. és VII. században történt szláv beözönlés sodra tehát olyán erős lehetett, hogy az összes régibb, mind benszülött, mind idegen elemeket teljesen elárasztotta.
Mielőtt a mai népesség embertani leírására térnénk, előbb néhány rövid megjegyzést kell tennünk az őslakók testalkotására. A monda és részben a történelem is arra enged következtetni, hogy az illyrek nem keveretlen népfaj, hanem különféle árja, sőt nem árja elemek vegyűléke valának. Herodianus megemlíti magas termetüket, Plautus pedig nagy arczukat. Testük tätoválásának szokásában keleti szomszédjaikkal, a thrákokkal osztoztak. Bosznia nagy sírmezőinek, kivált a Glasinacon lévőknek átkutatása eddigelé mintegy 60 történelem előtti korból való koponyát juttatott fölszínre; de egy részüknek nagyon hiányos épsége miatt csupán 45 és azok is csak részben értékesíthetők a tudományos vizsgálat számára. E koponyáknak Virchow, Weisbach és e czikk szerzője eszközölte mérései némely részletekre nézve ugyan elütő, de egészben mégis megegyező eredményt mutatnak, a melyből kitetszik, hogy a Glasinac hajdani lakói embertani tekintetben keverék népfaj valának. Jókora számú (mintegy 30 százaléknyi) hosszú, keskeny és nem igen magas, tehát kevéssé öblös koponya mellett ugyanis körűlbelűl ugyanannyi nagy és igen nagy, széles és magas koponyát találni. Leggyakrabban azonban, vagyis 40-nél nagyobb százalékkal az ú. n. mesocephal, vagyis közepes méretű koponyák fordúlnak elő köztük, a mi a hosszú és rövid fejűek között évek során át történt keveredésre mutat.
Ennek megállapítása a Balkán népeinek embertani osztályozására vonatkozólag kiváló fontosságú. Történelmi bizonyosság ugyanis, hogy a mai albánok, ha nem is valamennyien, de mindenesetre a nagy többségük egyenes leszármazói a hajdani illyreknek. Embertani tekintetben tehát elődeikhez hasonlóknak kellene lenniök. Ámde némely igen tekintélyes kutatók, mint pl. Weisbach, Tappeiner és mások azt állítják, hogy az albánok a feltűnően rövid fejű (brachycephal) népek sorába tartoznak, a mi természetesen nem maradhatott hatás nélkül a Glasinac őskori lakóinak hová tartozósága megitélésében. Ha ugyanis a mai albánok valóban általán rövid fejűek, akkor a Glasinac-fensík hajdani lakói, a kik között annyi hosszú és közepes fejű akad, nem lehettek illyrek. Weisbach csakugyan e nézeten van s azt véli, hogy „a Glasinac régi lakói talán nyugatról bevándorlott kereskedő-gyarmatosok valának”, s részben Virchow is e nézethez csatlakozik, azt mondván, hogy „a hosszú szabású koponyák talán idegen eredetű kereskedőkéi voltak, a kik itt haltak és temettettek el”. A föltevésnek azonban ellene mond az, hogy egyes sírokban vegyest rövid és hosszú szabású koponyák is találkoztak, továbbá hogy a hosszú fejűek sírjaiban ugyanolyan fegyvereket, ékszereket és egyéb melléjük temetett tárgyakat leltek, a milyeneket a rövid fejűekében. Ha tehát a hosszú fejűek csakugyan idegenek lettek volna, sem a belföldiekkel együtt, sem velük egészen egyenlő módon eltemetve nem találnák őket.
Már most az a kérdés, vajon az albánok csakugyan olyan kivétel nélkül rövid fejűek-e, mint Weisbach és Tappeiner mondják. Már pl. Cyprien-Robert ellenkező nézeten van s hosszú fejűeknek állítja őket. Mint annyiszor, itt is középütt van az igazság. 33 éjszaki albán (gheg) lakón tett mérés közűl 12.1 százalék hosszú fejűséget, 37.4 százalék közepes fejűséget és 51.5 százalék rövid fejűséget mutatott. Ebből bátran merem következtetni, hogy az albánok embertani szempontból keverék faj, a melynél a szlávok tizenhét százados szomszédsága és a velük való keveredés a rövid fejűségnek az elődök fejalkotásához képest való előhaladását okozta. Hogy azok, a kiket én megmértem, csakugyan albánok voltak, egyebek közt az is mutatja, hogy 60.6 százalékuknál a koponya kerűlete 550 milliméternél nagyobb volt, a mi egyfelől a glasinaci koponyák méreteivel, másrészt pedig Virchownak az illyrek, illetőleg az albánok között gyakori úgy nevezett kephalonia (nagy fejűség) iránti nézetével is egybevág.
A mi véleményünk szerint a Glasinac őslakói nem voltak idegenek, hanem illyrek, a kik azonban már a legrégibb időkben is két, egy rövid és egy hosszú fejű faj keveredéséből származott keveréknép valának.
Lássuk már most Bosznia és Herczegovina mai lakóit. Mindenekelőtt szembetűnő a magas termetük. E részben máig kerekszámmal 7.000 mérésünk van, melyeket egyrészt Weisbach ösztönzésére több katonaorvos tett belföldi katonákon (3.803), részben e czikk szerzője végezett a katonaköteleseken a szabályszerű sorozások alkalmával (3.099), legkisebb részben pedig (108) más belföldi lakókon. Az én méréseim eredményei csak kevéssé térnek el a Weisbachéitól, a mi egészen természetes, mivel ő már kiszemelt embereken végezte méreteit, míg az enyéim vegyest, tekintet nélkül az illetők alkalmas, vagy alkalmatlan voltára, egyaránt vonatkoznak amazokra is, emezekre is.
A Weisbach által megmért emberek sorában csak 1.1 százalék az alacsony termetű, vagyis 1.600 milliméteren alúli, 28.5 százalék a középtermetű, vagyis 1.600–1.700 milliméteres, és 70.4 százalék az 1.700-on fölüli, a mi 1.726 milliméternyi átlagos magassággal egyezik; az én méréseim ellenben 2.4 százalék alacsony, 30.3 százalék közepes és 67.3 százalék magas termetű embert mutatnak, 1.722 milliméternyi átlaggal. Vajon az átlag tehát 1.726 vagy 1.722 milliméter-e, az nagyban és egészben véve alig tesz lényeges különbséget, s annyi kétségtelenűl kitetszik belőle, hogy Bosznia és Herczegovina lakói Európa legmagasabb emberei közé tartoznak, és talán még az 1.727 milliméteres átlagú norvégeknél sem állanak hátrább, ha figyelembe veszszük, hogy megmértjeink sorában bizonyos százalék oly korúakra esik, a kiknek a növése még nem tekinthető egészen bevégződöttnek.
A bosnyákok testmagassága meghaladja úgy éjszaki törzsrokonaikét, a horvátokét, a kik csak 1.700 milliméteres átlagúak, mint a nyugatiakét, a dalmatákét, a kiknél ez átlag 1.708 milliméter.
Mint majdnem mindenütt, Boszniában is alacsonyabb termetűek a nők a férfiaknál. Ez már akármely város vásárterén csak futólagos szemlére is azonnal föltűnik. Méréseket azonban nőkön eddig csak igen csekély számban végeztek (42), s így pontosabb egybevetésekre még nincs módunk. Csupán a teljesség kedveért említjük tehát, hogy a nők 21.4 százaléka volt alacsony, 65.7 százaléka közép és 11.9 százaléka magas termetű, 1.629 milliméter átlaggal.
A lakosság haja többnyire sima, vagy hullámos, csak ritkán göndör, és leggyakrabban barna szinű. Világos barna és fekete haj ritka, még ritkább pedig a szőke. Még leginkább a mohamedánok és a katholikusok között találkoznak szőkék, de ott is jobbára a gyermekek közt, a kiknek később rendesen megbarnúl a hajuk.
Érdekes eredményekhez jutott Weisbach a népesség szeme szinének vizsgálata útján; azt tapasztalta ugyanis, hogy a katholikusok (39.88 százalék) és a mohamedánok (37.69 százalék) sorában gyakoribbak a világos szeműek, mint a görög-keletiek között (28.52 százalék); míg ellenben emezeknél a sötét szem gyakoribb (56.27 százalék), mint amazoknál (kerekszámmal 47 százalék). Kék szeműek a mohamedánok közt fordúlnak elő nagyobb számban (19.58 százalék), mint a katholikusok soraiban (14.74 százalék), vagy a görög-keletiek közt (12.84 százalék); szürke szeműt ellenben a katholikusok közt találni többet (25.14 százalék), mint a mohamedánok (18.10 százalék) és a görög-keletiek sorában (15.67 százalék). A barna szem leggyakoribb valamennyi felekezetűek között, habár az arányszáma nem mindeniknek egyenlő. A fekete és kivált a zöld szeműek ritkák.
A két tartomány lakossága nagy többségének világos barna a bőre, de akadnak, főkép a nők között, fehér és sárgás-fehér arczbőrűek is. A sötétebb barna bőrűek ritkák.
A sötét hajúak s ugyanilyen szeműek és barna bőrűek kétségtelen többségéből világos, hogy a belföldi lakosság körében a sötét fajta az uralkodó. A tiszta világos fajta, a melyet szőke haj, kék vagy szürke szem és fehér vagy fehéres-sárga bőr jellemez, Boszniában és Herczegovinában igen ritka. Már jóval gyakrabban találunk olyanokat, kiknél e jegyek egyike vagy másika a tökéletes fajtáétől elütő, s a kiket ezért a keverék jellegűek közé szokás sorolni. Weisbach, a ki a faj meghatározásánál összes munkáiban csupán a haj és szem szinét veszi számba, Bosznia lakóit illetőleg azt találta, hogy alig 7.36 százalékuk sorolható a világos, 42.93 százalékuk a sötét és 49.69 százalékuk a kevert jellegűek közé. Ő szerinte tehát az utóbbiak körűlbelűl ugyanoly számban fordúlnak elő, mint a tiszta fajjellegűek együtt véve.
A kődobás szokása Prozorban.
Túry Gyulától
Úgy egyesek, mint egész népek fajjellegének meghatározásánál a haj, szem és bőr szine mellett bizonyos fejméreteknek jut igen fontos szerep. Kiváló fontossága van e tekintetben a fej vízszintes állásában lemért legnagyobb hosszúságának, legnagyobb szélességének és kerűletének. A szélességnek a hosszúsághoz való arányából a fej mutatóját (indexét) úgy számítják ki, hogy a szélesség mértékét 100-zal szorozván, a hosszúságéval elosztjuk. Az így nyert hányados a fej indexe. A német anthropologusok közös megállapodása szerint mindazon fejeket, a melyeknél e szám a 75-öt nem haladja meg, hosszúknak (dolichocephali), a hol 75.1 és 79.9 között van, közepeseknek (mesocephali), és a melyeknél 80-ra, vagy ennél magasabbra rúg, rövideknek (brachycephali) tekintik. A fej hosszúságát és szélességét arra való körzőkkel, úgy nevezett tapintó körzőkkel mérik, a fej vízszintes kerűletét pedig centi- és milliméterekre osztott mérőszalaggal.
Pontos és tudományosan értékesíthető eredményeket tulajdonképen csak koponyákon eszközölt mérésekből lehet levonni; miért is, ha a mérések élőkön történnek, a nyert eredményekből bizonyos tapasztalati, nevezetesen kisérleti úton megállapított számokat le kell vonnunk. Így pl. Weisbach szerint a fej mutatójából kettő vonandó le, ha a koponya mutatóját akarjuk megkapni; Ikow szerint pedig 25 milliméter vonandó le a fej vízszintes kerűletéből, hogy a koponya vízszintes kerűletét megkapjuk. Természetes, hogy az ú. n. holt anyagon végzett mérésekből nyert eredmények mindig megbízhatóbbak, mert hibátlanabbak, mint a melyek élőkön végzett mérésekből származnak.
E megjegyzések után, melyek az alábbiak megértetésére szükségeseknek látszottak, ismét rá térhetünk tárgyunkra.
Tudtommal eddigelé alig vizsgálták meg 21-nél több felnőtt boszniainak a koponyáját, még pedig ezek sorában tizenkét régibbet Weisbach és kilencz újabbat én magam. A régiek közűl négy bogumil sírokból való volt s így a XIII–XV. századból származhatott, nyolcz kétségtelenűl későbbi, a többi kilencz pedig a legújabb időből való.
A bogumil koponyákat illetőleg említésre méltó, hogy 1.463 centiméternyi átlagos térfogat (capacitas) és 516 milliméternyi vízszintes kerűlet mellett 179 milliméternyi átlagos hosszúságot és 146 milliméternyi átlagos szélességet mutatnak. Az indexük tehát 81.45. Köztük csak egy, még pedig egy női koponya volt közepes (mesocephal) szabású (79.1 indexű), a többi három ellenben mind többé-kevésbbé rövid fejű. A nyolcz további koponyánál (köztük két női és hat férfi) az átlagos hosszúság 172 milliméter, a szélesség 142 milliméter, a vízszintes kerűlet 502 milliméter. A térfogat csak ötnél, még pedig három férfi és két női koponyánál volt megmérhető s átlag 1.426 centiméter. Ha pedig a női koponyákat mellőzve, csupán a férfiakét veszszük számba, akkor az átlagos térfogat 1.486 centiméter. Átlagos 82.56 mutatójukkal e nyolcz koponya a rövid szabásúak közé tartozik, de megjegyzendő, hogy közöttük kettő (78.2 és 79.7 indexszel) közepes szabású.
A mi végűl a kilencz újabb koponyát illeti, mindenekelőtt meg kell említenünk, hogy közűlök nyolcz 20–46 éves férfiaké, a kilenczedik pedig egy 25 esztendős nőé volt. Hat boszniai, három pedig herczegovinai eredetű. A nyolcz férfi koponya átlagos térfogata 1.494 centiméter, a nőié ellenben alig 1.290 centiméter. A férfiakéinak legnagyobb hosszúsága átlag 173 milliméter, legnagyobb szélessége 149 milliméter, a nőinél amaz 168, emez 138 milliméter. A fej vízszintes kerűlete a férfiaknál 514, az egy női koponyánál pedig 484 milliméter. A férfiak koponya-indexe 86.12, a nőé 82.14, tehát mind nagy mértékben rövid fejűek. Mind a kilencz közűl csak egyetlen férfi koponya volt közepes (mesocephal) szabású 76.50 mutatóval.
Ha az itt ismertetett anyag nem volna oly nagyon csekély, akkor a három megvizsgált sorozatból idővel növekvő rövid fejűségre lehetne következtetést vonni, minthogy a legrégibb, vagyis a bogumil koponyák 81.45, az ifjabbak 82.56, a legifjabbak pedig épenséggel 86.12 átlagos mutatójúak. Azonban, mint mondottuk, az anyag még sokkal csekélyebb, hogysem ennek alapján ilyen messze menő következtetést szabad lenne koczkáztatni.
Az összes 21 megmért (köztük 4 női) koponya között 4, tehát 19 százaléknyi mesocephal, a többi 81 százalék mind rövid fejű. Weisbach élőkön végzett mérések eredményeiből a rövid fejűek százalékát 84-re számítja, a mi meglehetősen közel jár a holtak koponyáin tett mérések eredményéhez.
Az eddig mondottak alapján joggal nevezhetjük Bosznia és Herczegovina lakóit szembeszökően rövid fejűeknek, a kik közé csak gyéren vegyűlnek másfélék.
Embertani szemlénkben tovább haladva, megállapíthatjuk, hogy Bosznia lakóinak rendesen közepes magasságú, nem igen széles a homlokuk, magas, széles és rövid, hátúl gyakran lapított a koponyájuk. A fej hátsó részének lapítottsága kétségtelenül azzal az itt általános szokással függ össze, mely szerint a kisded fejét éltének első hónapjaiban szorosan begöngyölik.
Az arcz közepes magasságú s inkább széles, mint keskeny, minthogy a pofacsontok rendesen kissé kiállók. Az áll jól kifejlett, az inkább vékony, mint vastag ajakú száj többnyire kicsiny, a közepes nagyságú fogak sűrűek és merőlegesen állók. A jól kiálló és az arcz szélességéhez mérten keskeny orrnak legtöbbnyire egyenes, vagy kevéssé homorú a gerincze és laposak a czimpái. A szemek kissé mélyen ülők, nagyok; a szemüregek többnyire magasak és szélesek, a szemöldök-ívek kissé előreállók. A tekintet élénk, az arczkifejezés komoly. Az arcz, valamint a test szőrzete a férfiaknál dús. A haj őszűlése, illetőleg a kopaszodás rendesen csak későn kezdődik.
A fej közepes hosszaságú és hátúl vastag nyakon áll. A váll és a mell a termethez képest kissé keskeny, a karok és lábszárak valamicskével hoszszabbak a rendesnél, a kezek és lábak szélesek. A testtartás többnyire kissé előrehajló, a járás, mint a legtöbb hegylakónál, terpedt, a lépés egyenletes és jó hosszú. A bosnyákok izomzata szívós és csak kevéssé hajlik az elzsirosodásra. Csupán a városi lakók közt találni itt-ott egy-egy elhízott embert. Az olyan játékok tehát, a melyekben a testi erő és ügyesség a fő, (ugrás, sulydobás), a bosnyákoknál igen kedveltek.
Mint már említettük, a bosnyák nők jóval kisebbek a férfiaknál, de különben embertani vonásaik egészen hasonlók ezekéihez. A nemi érettség a bosnyák nőknél már a 13–14. évben bekövetkezik, de az emlők fejlődése többnyire késlekedik. Ifjú korukban e nők csinosak, olykor igazán szépek, de 30 éves korukban már rendesen elhervadnak s véneknek látszanak.
Bosznia és Herczegovina lakossága ugyan néprajzi és történelmi szempontból régóta egy nép, de felekezeti tekintetben századok óta megoszlott. Az ottomán beözönlés előtt a római katholikus és görög-keleti vallás hívei mellett sok ú. n. patarenus vagy bogumil volt az országban, mely felekezet azonban a XIV. század vége óta a katholikus előtt hátrálni kezd, de azért még a XV. század közepe táján is igen sok híve volt itt nemcsak a nemesség, hanem a köznép körében is. Azon üldözések következtében, a melyeknek ez Olasz-, Franczia-, Német- és Csehországban is elterjedt felekezet kitéve volt, s a hívei közt fönnállott szoros kapcsolat folytán az elüldözöttek közűl számosan kerestek és találtak menedéket Boszniában, a hol e vallás majdnem három évszázadon át uralkodott.
A középkorban továbbá sok német bányász vándorolt be Közép-Boszniának ásványokban bővelkedő kerűleteibe, a minek a katholikusok közt még ma is némely családnevekben, minők pl. Cingel, Gabel, Kutier, Lauš, Rauš, stb., továbbá nem kevés, a népnél is meghonosúlt német mesterműszóban él az emléke.
Az ottomán hódítás, a mely a máshitűeket birtokukban nagyon fenyegette, a lakosság tetemes részét a mohamedán vallás fölvételére kényszeríté; főkép a még mindig fölötte számos nyílt, vagy titkos patarenusok tértek át seregesen az iszlámra. Az idegenek közűl ugyan, kik azontúl az országban uralkodtak, csak kevesen telepedtek meg állandón, de egyik-másik az ide küldött tisztviselők közűl mégis családot alapított és meg is maradt Boszniában.
Fehér czigányok.
Pataky Lászlótól
Föltehető tehát az a kérdés, vajon e történelmi tények nem hatottak-e némiképen a lakosság testalkotására is? S erre a kérdésre úgy a mindennapi tapasztalás, mint a máig végzett embertani vizsgálatok is igennel felelnek. Így a katholikusok és a mohamedánok sorában jóval gyakoribb a szőke haj, kék vagy szürke szem és világos bőr, mint a görög-keletiek között, a kiknél egyáltalán legtöbb a sötét fajta. Továbbá az előbb említett két felekezetűek sorában jóval több kevert jellegű akad, mint az utóbbiak közt. Viszont a görög-keletieknél gyakoribbak a tojásdad arczúak, mint a katholikusoknál és mohamedánoknál. Az idegenekkel való keveredésnek ezenkivűl a mohamedánoknál még az az eredménye lett, hogy náluk 10 százaléknyi a nem rövid fejű, holott a keresztényeknél a rövid fejűek százaléka 95, illetőleg 96. Végűl még említésre méltó, hogy a katholikusok, legalább az én méréseim szerint, valamivel alacsonyabbak (1.709 milliméter), mint a mohamedánok (1.725 milliméter) és a görög-keletiek (1.723 milliméter), minthogy ő köztük akad aránylag a legtöbb kicsiny (3.8 százalék) és közép termetű (35.6 százalék).
A szlávok mellett, kikből Bosznia és Herczegovina belföldi lakosságának a zöme áll, csak kevés egyéb népfaj van az országban. Ilyenek a spaniolok (spanyol-zsidók), czigányok és karavlahok.
A Boszniában ma megtelepűlt spanyol-zsidók többsége ama 30–40 család származéka, melyeket 1604-ben Naftali bin Mandjur, Baltadži-Mehmed pasa kormányzó bankárja telepített Konstantinápolyból és Salonichiből Szerajevóba. Később még több család vándorolt be Ruméliából, Szerbiából és Bulgáriából, végűl egyesek Paduából és Velenczéből. A boszniai zsidók mind szefardok, és részint spanyol, részint olasz családneveik vannak, minők pl. Alchali, Chavejo, Albachari, Calderon, Danon, Gaon, Finzi, Montiljo, Maestro, Papo, Pereira, Pinto, stb. Egymás közt török és bosnyák elemekkel nagyon elegyűlt spanyol nyelven beszélnek.
Embertani képük a következő: középtermetű (1.644 milliméteres), gyakran szűk mellű s nem ritkán kicsiny emberek, a kik között annál feltűnőbb elvétve egy-egy széles vállú, szálas termet. Koponyahosszúságra átszámított fejhosszúságuk átlag 180 milliméter, a koponyaszélesség 141, a koponyamutató 78.1. Saját, 55 spanyol-zsidón végzett méréseim szerint 21.8 százalék köztük a hosszú, 45.2 százalék a közepes és 32.8 százalék a rövid fejű. E szerint tehát nagyon kevert jellegűek, a kik között úgy a sémi hosszú fejűség, mint a nem sémi rövid fejűség nagy számarányú. Arczuk gyakrabban magas, mint alacsony, orruk többnyire nagy és gyakran homorúan hajlott. Szürke szemű 31, világos barna 45.5 és sötét barna 23.5 százaléknyi van köztük; a kék szem ép oly ritka, mint a fekete. Többnyire sötét vagy világos barna hajuk nagyobbrészt hullámos vagy göndör és nem igen tartós, mert elég gyakran látni középkorú spanyol-zsidókat, a kiknek már jókora darabon kopasz a fejük.
A fej vízszintes kerűlete 515 és 587 milliméteres határok között átlag 546 milliméternyi; tehát a test magasságához arányítva nem valami nagy. A bőr színe gyakrabban világos (60 százalék), mint sötét.
A spanyol-zsidó nők általában alacsonyabbak és kecsesebbek a férfiaknál, de különben majdnem teljesen ugyanolyan az embertani alkatuk, mint a férfiaké. Már 12–13 éves korukban elérik nemi érettségüket, s már 25–28 éves korukban hervadni kezdenek. Ha jobb anyagi helyzetben élnek, mint a férfiak, ők is elhízásra hajlanak. Rendesen igen szaporák és szívbajokra, valamint az idegrendszer különféle bántalmaira való hajlamuk mellett sem föltűnően nagy köztük a halandóság.
A boszniai czigányok embertani leírásánál mindenekelőtt két fő csoportra kell őket osztanunk, melynek egyikébe a mohamedán, másikába a keresztény czigányok, vagy ú. n. karavlahok tartoznak. E fölosztás nem csupán a vallásbeli különbségen és a hagyományon alapúl, hanem nyelvi tekintetből is igazolt. A mohamedán czigányok nyelve ugyanis, a melylyel egymás közt élnek, csupán kevés számú oláh elemmel elegyűlt, míg a karavlahok romlott oláh nyelven beszélnek. Amazok, úgy látszik, már a XV. században vándoroltak be Ó-Szerbián át Görögországból, míg emezek Romániából Bolgárországon és Szerbián keresztűl juthattak Boszniába.
A mohamedán czigányokat életmódjuk és embertani eltéréseik alapján két csoportra, az ú. n. sátoros (šergači, gurbeti, firauni) vagy fekete czigányokra, és a megtelepűlt vagy fehér czigányokra kell osztani. Amazok félnomádok, kik az év egy részén át idestova kóborolnak az országban, vagy legalább az enyhébb évszakban állandó lakásaik mellett is sátrakban tanyáznak. Emezek ellenben már egészen leszoktak a vándorlásról és állandóan egy-egy helyen s házakban laknak. A fekete czigányok csak látszatra mohamedánok és a lakosság nem is tekinti őket azoknak. A vallási gyakorlatokkal nem törődnek, nőik lefátyolozatlanúl járnak s maguk közt csak a saját nyelvükön beszélnek. A fehér czigányok ellenben pontosan megtartják vallásuk törvényeit, nőiket lefátyolozzák és az országban járatos nyelvvel élnek. A fekete czigányok többnyire kolompárok, lócsiszárok, vagy tolvajok; a fehérek különféle mesterségeket gyakorolnak, vagy földmívesek.
Testalkotásuk tekintetében a mohamedán czigányokról a következő két, némely lényeges pontban eltérő képet adhatni:
A fekete czigányok majdnem kivétel nélkül középtermetűek (1678 milliméter), soványak és finom csontozatúak; többnyire sötétbarna bőrűek, sima, sötétbarna vagy fekete hajuk és leggyakrabban sötét- vagy világosbarna szemük van. Világos, kivált szürke szeműek ugyan nem épen nagyon ritkák, de mégis csak mintegy 18 százaléknyi van közöttük.
Aránylag kis fejük (melynek a vízszintes kerűlete 546 milliméter) hosszú, igen keskeny, a miért is legnagyobb részt dolichocephal szabású (71.4 százalék); közepes (mesocephal) koponyaszabásúak 25.0 és rövid fejűek csak 8.6 százaléknyi arányban fordúlnak elő. Az átlagos koponya-mutatójuk 74.9. Arczuk nem épen szokatlan szélesség mellett középmagas, föl- és lefelé keskenyedő. Többnyire hátra hajló homlokuk keskeny és alacsony; közép nagyságú élénk szemeik mélyen ülők, orruk közepes hosszúságú és többnyire széles; a szájuk széles, vastag ajkú. Apró fehér fogaik többnyire függőleges állásúak. Alsó állkapcsuk az arcz magasságához mérten nagyon kifejlett. Gyakran nagy füleik szegélyén nem ritkán sajátszerű kis göböcskét látni. Mellkasuk többnyire szűk, végtagjaik hosszúak, kezük s lábuk kecses, a lábuk feje szépen ívelt.
Rövid ideig tartó virágkorukban nem ritkán igen csinos nőik általában alacsonyak (1540 milliméter), de egyébként teljesen a férfiakéhoz hasonló testalkotásúak. A leányok nagyon korán érettek, sokan közűlök már 13–14 éves korukban férjnél is vannak, de rendesen még hamarább hervadnak, mint a spanyol-zsidó, vagy bosnyák nők.
A fehér czigányok többnyire magas növésűek (1729 milliméter), közepes teltségűek és erős csontozatúak. Világosbarna bőrük, majdnem általában sötétbarna sima hajuk van, és körűlbelűl ugyanannyi esetben világos (szürke), mint a hányban világosbarna, vagy sötétbarna a szemük. Kis vízszintés kerűletű (537 milliméternyi) fejük közepes hosszúságú és szélességű s az átlagos koponyamutatójuk 79.8 milliméter. Hosszú fejűség 15.4 százalékkal, közepes 23.0 és rövid fejűség 61.6 százalékkal fordúl elő köztük. A fehér czigányok e szerint legnagyobb részt rövid fejűek. Az arczuk alacsony és széles, homlokuk egyenes, alacsony, keskeny; szemük nagy és élénk tekintetű; orruk nagy, egyenes, orrczimpáik többnyire duzzadtak. Arányos szájuk nem ritkán vékony ajkú, s többnyire apró, merőleges állású fogaik vannak. Mellkasuk szűk, végtagjaik erősek és hosszúak, kezük s lábuk föltűnően hosszú és keskeny.
E leírásból kitetszik, hogy a mohamedán czigányok két osztálya testalkotás tekintetében nem egy lényeges embertani jel eltérését mutatja. A feketék körűlbelűl a tiszta czigány fajtát tűntetik elénk, míg ellenben a fehérek valamennyien keverék-fajtának tekintendők, a mi a czigányoknak az ország magas termetű, rövid koponyaszabású mohamedán lakóival történt kereszteződéséből származott.
A forgalmi utaktól többnyire távol eső helyeken részben földbe ásott putrikban, természetes barlangokban, vagy sövényfalú sátrakban laknak Bosznia éjszaki és éjszakkeleti részén, mintegy 100 családra menő számmal, az úgy nevezett karavlahok, kik részint nomád életet élve, leginkább fakanalak és fatálak faragásával foglalkoznak, vagy mint zenészek vándorolnak helyről-helyre. Némelyek medvetánczoltatók, országot-világot bebarangolnak s olykor némi kis pénzzel és egy-két morzsát mindenféle idegen nyelvből fölszedegetve térnek haza, s köcsögkalapban és fecskefarkú kabátban kevélykedve látják viszont a honi putrikat.
A karavlahok magukat románoknak mondják s határozottan tiltakoznak ellene, hogy czigányoknak nevezzék őket. Görög-keleti vallásúak és igen becsűletes emberek. Néhány családot annak idején a bjelinai kerűletben letelepítettek, s ezek ma már igen szorgalmas földmívelők, kik semmi hajlandóságot sem mutatnak arra, hogy hajdani életmódjukhoz visszatérjenek.
Alacsony vagy középtermetűek (a férfiak 1.646, a nők 1.535 milliméteresek) és általában sötét bőrűek; a szemük inkább sötét-, mint világosbarna; sötétbarna vagy fekete hajuk részint sima, részint hullámos és göndör. Fejük inkább kicsiny, mint nagy, jó hosszú és aránylag kevéssé széles. Koponyamutatójuk átlag 75.1, s 46 százalékuknál hosszú, 49.1 százalékuknál közepes és 4.8 százalékuknál rövid szabású a koponya. Homlokuk keskeny, alacsony, kissé hajlott; szemük tágra nyitott; orruk közepes nagyságú és széles; arczuk egészben széles és alacsony. A karavlahok tehát általában sötét fajtának mondhatók, a mely talán a czigányok és oláhok keveredéséből származott.
