A középkor emlékei. Truhelka Czrirltől, fordította Boncz Ödön.
A középkor emlékei.
Truhelka Czrirltől, fordította Boncz Ödön.
Truhelka Czrirltől, fordította Boncz Ödön.
Azokat a néptömegeket, melyek a IV. századtól kezdve Európát elárasztották és Boszniában is elterjedtek, az utókor csakis abból a szörnyű romboló munkából ismerheti meg, a melyet itt véghez vittek. Míg a szomszédos Pannoniában a gótok, avarok és hunnok hátrahagyták a maguk sajátos művelődésének némi csekély maradványait: Boszniában eddig e korból semmiféle emlékre sem akadtak. A római Dalmáczia, legalább az a része, a mely a belföld felé terjedt, már a gótokkal való első összeütközésnél meghódolt s ezek az összes virágzó római városokat és telepítvényeket földúlták. Stolac, a Posušje melletti Gradac, Domavia és sok más a földszínéig széthányatott úgy, hogy az utánuk következő barbárok pusztító kedve számára alig maradt még valami. A lakosaiktól elhagyott helyek örökre pusztaságokká lettek. Csak a szlávok bevándorlásával kerűlt ez országba annyiban művelődési elem, hogy ezek a pusztává lett földön mint szántóvetők és marhatenyésztők megtelepedtek. Ez időtől fogva a régészeti kutatás számára elégtelen ugyan, de mégis a középkor sötétségét némileg eloszlató sugarak derengenek.
A dolnja zagoščai bogumil-kő.
Ajdukiewicz Zsigmondtól
Jóllehet a parti vidékeken a római, vagy helyesebben rómaivá lett elem tovább élt, Boszniában a római művelődés számára alkalmas talaj egy csapásra elveszett. E jelenség okát főkép a megtelepedés különféle módjában kell keresnünk. Míg ugyanis a latin gyarmatosítás központosító természetű volt és kiterjedt városi közigazgatást létesített, a szláv telepűlők az egész terűleten elszórt tanyákra oszlottak szét, nem becsűlve a szomszédságnak s a társaséletnek azt a kötelékét, a mely népi és művelődési érdekközösségre vezet. Az ilyen körűlmények a művészeti ipari törekvések fölvirúlását lehetetlenné tették s megmagyarázzák a korai középkorból való emlékek, nevezetesen az építkezések teljes hiányát is.
Bogumil sírok Ladjevinában.
Charlemont Húgótól
Dicséretes kivételt egyedűl az egyházi építkezés tesz. A kereszténység eredetileg a római művelődés egykori főfészkeire szorítkozott s azokban bizonyos számú épűletet emelt, melyek a régi városok romjain újíttattak meg és a boszniai középkor művészeti tevékenységének egyetlen bizonyságáúl tekinthetők. Az összes, eddig Boszniában ismeretes kora keresztény templomok római romterűleteken vannak, így a Stolac melletti Vidostakban és a Trebižat mentén levő Borasiban levő kápolnák, továbbá a Travnik melletti Gornje Turbeban, Zenicában és a Visoko melletti Dabravinában levő bazilikák.
Tervezetökre nézve e bazilikák az olasz bazilika-alak sajátságos helyi átalakúlásai, a mennyiben az előcsarnokon kivűl még bizonyos számú mellékhelyiségük is van, a melyeknek eredeti rendeltetésük eddigelé részben még kellőképen megfejtve nincs. Az említett három bazilika közűl legérdekesebb a zenicai, mely egyközű hét hajóval bíró kettős bazilika, közös előcsarnokkal (narthex) és a két kisebb apsist összekötő harmadik apsissal.
Ez épűleteknek a falazásuk ugyan gyarló, de annál gazdagabb az építészeti dísze annak a templom és szentély közt levő választó falnak, a melyre egyebütt a nyugat korai román templomaiban is akadunk és a mely a keleti egyházra nézve tipikussá lett eikonostasionnak ősi formája.
Zenicában és Dabravinában e választó fal tagozásáúl csavart, fonott, vagy épen szőlő-indákkal díszített, dúsan czifrázott pilléreken álló oszlopszárakat s azokon szép, gazdagon tagozott oszlopfőket láthatunk. Román ízlésű pálmalevelek, akanthuszok, galamb-, bika- és kosfejek élénkítik ez oszlopfőket, melyeken a kerek alakból a négyszögű lapra (plinthus) való átmenetet változatos, szellemes módon eszközölték. Az összes gerendákat; tartókat és támasztó köveket szintén gazdag geometriai és stilizált növényi díszítésekkel rakták meg, a közbenső síkokon pedig fölváltva díszítő és alakokból álló ábrázolások is vannak. Ez utóbbiak jelképes vallási értelműek, de vannak ábrándos állati alakok, sőt tornajátéki jelenetek is. Izlésre nézve ez emlékek annak a művészeti iránynak elágazásai, a melyet román-longobárd néven nevezünk, s mely a frank uralom kiséretében előbb a dalmát tengerparti városokat (Zara, Sebenico, Trau), azután a horvátországi főbb helyeket (Salona, Knin) lepte el, hogy onnan az egész bozsnyák belföldre kiterjeszkedjék. Korra nézve a IX. századtól a XII. századig terjedő időszakból valók.
Más, habár töredékes leletek, a melyeket Bosznia egyéb helyein (Grahovo, Grkovci, Visuc) találtak s melyek ugyanezen művészeti irányhoz tartoznak, azt bizonyítják, hogy e stilus az országban bizonyos elterjedtségre tett szert. De még két más emlékre is hívatkozhatunk, a melyek e föltevést támogatják, s melyek belföldi művészek abbeli próbálkozásának tekinthetők, hogy e stilus-irányhoz alkalmazkodjanak. Ez a két emlék Kulin bán visokói fölíratos köve és a dolnja-zgoščai sírkő.
Az előbbi emlék kisebb márgalap, mely sakktábla módjára 6 mezőre van fölosztva s ezek mindegyikében domború körvonalon belűl egy-egy kereszt van. E keresztek alakra és nagyságra nézve különbözők. Jóllehet kezdetleges kivitelű, e közt és a zenicai gazdagabb díszítések közt kapcsolatot láthatunk abban, hogy ezeknél is a különböző alakitású kereszt szolgál nagyobb tért betöltő diszítésűl. A keresztek fölött régi boszniai betűkkel négysoros fölírat van, melynek értelme következő: „Ezt a templomot építette Kulin bán (és a) kučevói hegyvidék és villám sújtott reá (amikor ő járt) a sljepičići kerűletben. És ő fölállíttatta képét a küszöb fölé. Adjon Isten egészséget Kulin bánnak és Vojslaa bánnénak.” Az egyes közökben különféle személyiségek nevei vannak bekarczolva, a kik alkalmasint részt vettek az emléknek fölállításában és nevüket sajátkezűleg rajzolhatták a puha kőre. Ezek a nevek vannak rajta: Krile, a župan, Desivoj, a ki a banus helyett írt a kőre, a „keresztény” Radohna, továbbá Obrad, Ogost és Deján.
Radivoj Blatković fejedelem síremléke Stolac mellett.
Fénykép után.
A zgošča dolnjai emlék egyetlen darabból faragott sírládaszerű kő, melynek sulyát 14.000 kilogrammra becsűlik. Mind a négy oldalán gazdag díszítések és képes ábrázolások ékesítik. A diszítő motivumokat indák és akanthuszlevelek alkotják, melyek párkányszerű szalagokba csoportosítva szegélyezik az egyes díszített mezőket. Ezeket a román ízlésű motívumokat ugyanezzel a fölfogással és rovásszerű kifaragással megtaláljuk Zenicában és Dabravinában is és annak alkalmazását bizonyára ugyanannak a művészi iránynak kell tulajdonítanunk. A mezőknek, melyekre az emlék lapjai föl vannak osztva, jókora részében kitöltő díszítés van, mely különböző kivitelű, körvonalakkal szegélyezett rozettákból áll és nagyon elterjedt, a mostani korra is átszármazott nemzeti díszítést alkot. Alakokkal leggazdagabban az éjszaki hosszú oldala van díszítve, melyet egy akanthusz szalag két párkányra oszt. A felsőben öt pánczélos, lándzsával fegyverezett lovagi alak van ábrázolva, az alsóban pedig egy erdei vadászati jelenet. A vadász magas lóháton épen egy vadkant készűl leteríteni, mellette egy ijász van ábrázolva. Azok közt az állatok között, melyek az erdőt benépesítik, mindenekelőtt az oroszlán tűnik föl, mely Boszniában épen olyan idegen, mint az a nyugatról áthozott művészeti irány, melynek ez az emlék, legalább részben, keletkezését köszönheti. A mellette levő keskeny oldalon a felső párkányban tágasan elhelyezett sziklavár és az alsóban hét lovas van, a másik hosszú oldalon pedig egyes mezőket betöltve, öt lovas alak alkot párkányzatot. Jóllehet ennek az emléknek figurális ábrázolása a legmagasabb művészi tökéletességtől még nagyon messze van, mégis az összes effajta bosnyák műveket mindenképen annyira felűlmúlja, hogy létezését csak kivűlről származott hatások föltevése által fejthetjük meg, melyek nem maradtak az országra való tartós hatás nélkűl. A zgošča dolnjai emlék az emlékek egyik, Boszniára nézve jellemző nagy csoportjának talán egyik legrégibb, minden esetre azonban a legszebb képviselője.
Egész Boszniában és Herczegovinában találunk, kiváltképen a fensíkokon, számos, gyakran nagyszerű temetkező helyekké csoportosított síremlékeket, melyeket a nép „mramorovi” (márványok), „stečći” (stati: állni), vagy „mašeti” (az arab mesheddből) néven nevez. Ezeket a déli szomszédos országokban is részben előfordúló emlékeket a fölíratok kami vagy kamen (kő), bilig (jel) vagy kamen bilig (kőjel) néven is jelölik, míg újabb időben azok a kutatók, a kik az országot beutazták, bogumil siroknak nevezték el azokat. Ez utóbbi elnevezésnek annyiban van jogosúltsága, hogy az emlék e formájának elterjedési köre egyezik a bogumilságéval.
Ezeknek az ezerre meg ezerre menő síremlékeknek alapformái a sírlap, a tumba vagy hosszúkás kőkoczka, a tetőszerű fedelű sarkophag és az oszlop (nišan). Azáltal, hogy ez alapformákat majd egyközű, majd fölfelé széthajló oldalakkal alkották, s a puszta földre, vagy külön alapzati kőlapra, avagy lépcsőkre állították, a változatoknak nagy sorozata támadt, melyet még a nagyság arányainak különbözősége is lényegesen kiterjesztett. Sok esetben az emlékek alig vannak nagyjában kifaragva, gyakran azonban ékítményes díszítésük is van. A motivumok sorozata kétségtelenűl szűk határok közt mozog, melyeket az átszármazott hagyomány vont meg. Leggyakrabban találhatók az emberi művészeti tevékenységnek ősi motivumai: a zegzugos vonalak, tekercsek és zsinórdíszítések. Ezekhez növényi motivumok, rozetták, nagyobb mezők szegélyezéséhez pedig a jellemzetes lóherelevéllel megrakott indák sorakoznak.
A boszniai temetőkkel ellentétben a herczegovinaiakat az építészeti díszítés jellemzi, mert itten a tumbákat gyakran domború műben faragott oszlopokkal díszítették. Azok az alakítások, melyek ennek a díszítő formának alapjait képezték, keletkezésüket bizonyára a ragusai palotaépítkezések szemléletének köszönhetik. Síremléken való alkalmazásuk annál jogosultabb, mert hiszen a sírt az elhúnytnak lakásáúl kell tekinteni – s ez a gondolat a fölíratokban határozottan ki is van fejezve.
Gyakran találunk síremlékeken harczi jelvényekre is, hosszúkás négyszögű tárcsára és mögötte keresztforma markolatú hosszú pallosra. A tárcsán egyes díszítő részletek vannak, melyeket heraldikai alakoknak lehetne tekinteni: rozetták, dűlt gerendák, félholdak, csillagok, keresztek és körvonalak. Azonban ezek a motivumok olyan szűk körűek, kivitelük olyan határozatlan, hogy a legritkább esetben lehet azokat sajátos családi jel gyanánt tekintenünk; annál kevésbbé, mert a czímerképek Boszniában csak késő korban kerűltek használatba s ilyeneket a királyok soha sem adományoztak. Úgy látszik tehát, hogy ezek diadali jelvények, melyekből idővel állandó czímerképek fejlődhettek volna. A heraldika nyugaton is hasonló kezdetből fejlődött.
Középkori sírkő Rogatica mellett.
Fénykép után.
A boszniai középkori alakos ábrázolások több tekintetben nagy érdeklődésre méltók. Köztük naív módon, elégtelen ipari eszközökkel faragott, gyakran puszta körvonalakkal ábrázolt, teljes fegyverzetű, lándzsás, íjjas, kardos és pajzsos harczosokat, mesebeli állatokat és végre az élet jeleneteit: nemzeti kolo-tánczot, vadászatot és harczi játékot láthatunk. Az ábrázolások nagyon kezdetlegesek, sőt e tekintetben bizonyos irányzatosság is kapott lábra, hogy mindent conventionalis, stilizált formákban ábrázoljanak, és mégis különösen hat a szemlélőre az, hogy ezeken a halálnak szentelt emlékeken csak az életet látja legderűltebb jeleneteiben, minők a táncz, játék és férfias gyakorlat. Szinte az a látszata, mintha ez emlékektől a gyász érzete teljesen távol állana.
Ezt a hatást teszik az emlékeken nagyon is ritka fölíratok is. A meglevő másfélszáz fölíraton semmi czélzást nem találunk arra, hogy az óriási darab sírkövek alkotói a haláltól, mint az emberi életet elszomorító eseménytől féltek volna, sőt egyes rövid epigrammáknak épen az az alapgondolatuk, hogy a halált mint megváltást, egy jobb, fényesebb élet kapuját kell tekinteni.
A bogumil sírokat rendszeresen még ki nem kutatták. A mi felőlük ismeretes, azt a megszállás előtt kiméletlenűl dúlt és kutatott kincsásók fölszínes adataiból, meg néhány alkalmilag eszközölt ásatásból tudjuk. Egyes kincskeresők az ily sírokban brokát maradványokat, drágaköves gyűrűket és ékességeket találtak. Ezek részint kapzsiságból, részint a találók értelmetlensége miatt elvesztek. Azon lelt tárgyak között, melyeket a szerajevói országos múzeum számára meg lehetett szerezni, vannak hajszorító karikák, olyan formájúak, mint a szláv telepedés első korszakából valók, melyek szakadatlan folytonosságban ugyanazon ősi formában alakúltak tovább, filigrán és trébelt művű gombok, vért-töredékek, nyíl- s dárda-hegyek és pallosok. Ez utóbbiak e korszaknak bizonyára legérdekesebb lelt tárgyai, és alakjuk az emlékeken oly gyakran kifaragott hosszú, kétélű, egyenes, keresztforma markolatú pallosokhoz hasonlít. Számra nézve e leletek más korszakok lelt tárgyaihoz képest csekélyek. Sírba rakott tárgyak a szláv sírokban egyáltalán nagyon ritkák, és a hol van is efféle, inkább a véletlennek, mint szándékosságnak köszönhető.
A milyen idegenszerűnek tűnik föl minden ez emlékeken; olyan idegenszerű a rajtuk levő írásjelek alakja is, s bizonyos időbe kerűlt, míg a megfejtésük sikerűlt. A fő nehézség az volt, hogy az írásjelek nem lettek határozott szabály szerint tervezve s a kőfaragók által bevésve. Csak nagyjából szokták fölírni s azután a talán írástudatlan kőfaragóra bizták, hogy a merev kőbe befaragják. Ez által az egyes írásjelek alakításában nagy különféleség támadt, a mi a megfejtést nagyon megnehezíti.
Ez az írás, melynek jelölésére a „bosančica” szót alkalmazták, épen úgy mint a cyrillica a görög ábcéből támadt, de olyan hangzók számára, melyek a görögben hiányzanak, új jeleket találtak ki. Habár a bosančica-írás egyben-másban közös is a cyrillicával, mégis egyes, helyi okokból támadt sajátságai is vannak, s ezért jogosúltan külön írásmódnak tekinthetjük, a mely ha a cyrill-írástól nem is keletkezett függetlenűl, mégis ettől függetlenűl fejlődött ki.
Birói szék Pavlovići mellett.
Háry Gyulától
A főkülönbség a két írásmód között a v, z, c, ć betűk eltérő ábrázolásában, a K betű más hangjában, meg k és h hangok hiányában áll. Egy másik eltérés az, hogy a boszniai fölíratokon két és több írásjegyet, még ha más-más szavakhoz tartoznak is, összevonnak. Az effajta legjellemzetesebb emlékek egyikét, a drežnicai sziklafelíratot bemutatjuk. Ez így szól:
„Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ez M(a)san vajdának és fiainak, Radoslavnak és Miroslavnak a vára. Ezt írta az Isten és szent Demeter szolgája Lajos magyar király úrnak és Tvrtko boszniai bán úrnak kormányzása idején. A ki ezt föl dúlja, azt átkozza meg az Atya, Fiú és Szentlélek.” E kő képe a történeti fejezetben látható.
Még eltérőbb a cursiv bosančica írás, a mely a népnél, kivált a mohamedánok között, maig megvan és egykor a legszokottabb írás volt. Ezt használták a bosnyák Ferencz-rendiek is, a kik még 100 évvel ezelőtt is azon fáradoztak, hogy ez írásnak bizonyos csinosságot adjanak és a betűalakokat határozott tipusokhoz kössék. De a múlt század vége felé a szláv írást és nyelvet a latin kiszorította náluk, s így ez a barát-írás csakhamar feledésbe ment.
Csodálatos és nagyon régies jellegű emlékek a szikladarabból faragott, többfelé előfordúló kő-ülések. Olykor szláv fölíratuk van és birói székeknek tartatnak; ezek közűl bemutatjuk a Pavlovićiben levő birói szék képét.
Római bronzok Domaviából és Travnikból.
Charlemont Húgótól
