Budapest története. Salamon Ferencztől
Budapest története.
Salamon Ferencztől
Salamon Ferencztől
A Duna, a pesti partról a Vámháztól tekintve.
Rauscher Lajostól
A Duna folyamnak egyik legkegyeltebb gyermeke Budapest. A hosszában való közlekedés hasznában minden parti helység egyenlően osztozott Dévénytől Orsováig; de Budának és Pestnek ezen kivűl a Dunán keresztben való átkelés nagy előnye adta meg különös fontosságát. A mint ez a nagy folyam Visegrádon alúl a két partjára ereszkedő hegyek szorosaiból kiszabadúl, azonnal szigeteket alkot, melyek több mint 100 kilométer hosszú lánczolatban huzódnak éjszakról délnek.
A Dunának e szigetes vonalán csak egy nagyobb hézagot hagyott a természet: a Margit-sziget déli csúcsa és a Csepel-sziget éjszaki vége közt, hol hetedfél kilométernyire egy mederben foly a Duna. Ezt a szakaszt igen határozottan jelöli meg s foglalja rámába éjszakról a Margit-, délről a nagy vasúti híd. A két vonal között fekszik az egész mai Budapestnek főrésze. Az itt egyesűlt Duna ringatta a középkor sötét hajnalán, vagy a népvándorlásoknak még sötétebb éjjelén Magyarország későbbi fővárosának bölcsőjét az első révészhajó képében.
Mikor itt a római államiság Kr. u. 376 körűl megszűnt, a Dunának e vidékén többé sem állandó, sem hajóhíd nem volt. Az átkelés ezen a nagy folyón csak evezős kompon történhetett, akár békében útas és vásáros nép, akár háború idején egész sereg akart általkelni rajta. A hol a Duna két ágú, s nagy sziget van közbűl: egy vagy még inkább két híd segíthet a bajon. De híd nem létében, csupán úsztató eszközökre szorúlva, mindig nagyobb előnye van a folyó azon részének, a hol ágai egészen egyesűlnek, még pedig mély mederben s oly hosszúságban, hogy a víz sodra miatt szabad játéka legyen az átszállító hajóknak. A hol nagyobb sziget vagy egész csoport kis sziget áll a folyóban, a hajón való átkelés nagyon alkalmatlan. Hadi átszállástól egy helyett két külön hajóssereg volt szükséges, vagyis épen kétszer akkora, mint a hol a Duna egy mederben foly. Biztosabb, kényelmesebb volt az egyesűlt pesti Dunán egyhuzamban kelni által, s ide felűlről vagy alúlról terhes kocsin is egy egész napi járásnyira kerűlni, mintsem fent a Szentendrei- vagy lent a Csepel-sziget irányában akarni átkelni két Dunaágon és egy-egy homok-buczkás szigeten.
Értjük ebből, miért kellett Budának a szép, de a kifejlésre kényelmetlen hegyvölgyön keletkeznie, s vele együtt az átelleni Pestnek épen azon a síkságon, vagyis épen azokon a homokbuczkákon épűlnie, holott hasonló kiterjedést nyerhet vele akár Ó-Budával, akár a Kelenföld szép síkságával átellenben maga Pest is. Az utóbbi táján a Csepel-sziget, s azon fölűl egy zátonyos, sekélyes vízrész miatt nem támadhatott révi közlekedés s így nagyobb helység sem. Az előbbinél a budai Nagy- és Kis-sziget s a Margit-sziget akadályozta a keresztben való egyenes közlekedést.
A régi fő rév a mai pesti Belváros és a budai Ráczváros közt állott, hol a XVIII. század óta hajóhíd volt. A rév budai végén (a Várhegyen alúl) két nagy nemzetközi országút nyilt: egyik a Gellérthegy alatt Budafokon, Tétényen, Fehérváron át a Balaton vidékére s onnan a magyar tengerpart és Olaszország felé, elágazván a Duna mentén Tolnának és Pécsnek; a másik a Tabán és Krisztinaváros útczáin át a Sashegy alá kanyarodott, s Budaörsöt, Bicskét, Tatát érintve Komáromon és Győrön át Ausztriába vezetett. Kisebb jelentőségű volt az a szárazi út, mely Ó-Budán, s innen akár Visegrádon, akár Vörösváron át a Dunapart hoszszában vezetett ugyancsak Ausztria felé.
A Várhegy és Gellérthegy közötti szűk völgy szorosan megszabta a dunai átkelés vonalát, s ezzel megadta egyszerre két város fejlődése központját. Mert a Ráczváros, vagyis a Tabán, Ó-Budát kivéve, legrégibb telepe a jobbpartnak; vagy kétszáz évvel előbb említik (más név alatt), mintsem a budai várat építették; valamint a balparti Pestnek is az a legrégibb része, mely a Tabánnal épen átellenben fekszik. Mert a XIII. század közepe előtti Pestnek a mai Belváros éjszaki fele volt a fő része. Terjedt a mai Deák-utczától le a Haltérig. Az előbbivel szemben végződik a budai Várhegy, utóbbival szemben kezdődik a Gellérthegy. A rév itt is, mint a Duna mentén több más tájon is, egyszerre két helységnek: egy jobb- és egy balpartinak adott létet egymással átellenben. A rév, vagyis hajón való átjáró, szükségessé tette, kivált sokadalom vagy hadak idején, midőn a várakozás és megszállás elkerűlhetetlen volt, hogy mind a két parton legyen állomás hajlékokkal, vendéglőkkel és árús emberekkel, míg, ha híd áll ugyanott, elég, ha az egyik parton van meg mindez a kényelem.
Hídak hiányában ez a révész-közlekedés okozza, hogy Dunánkon a nevezetesebb átkeléseknél rendesen két-két szemben álló helységet találunk, így Komáromnál Ó-Szőnyt, Esztergomnál Párkányt, Visegrádnál Nagy-Marost, Péterváradnál Újvidéket, stb. Fővárosunknál a XVI. század előtt a két part két helysége, vagyis a révész-közlekedés két végpontja, egy és ugyanazon nevet viseli. Pestnek nevezték nemcsak a mai Pestet, hanem a budai parton fekvő Tabánt (vagy Ráczvárost) is.
De a révközlekedésnek e hatásán kivűl azt is tapasztaljuk, hogy az egyik part állomása mindig többre fejlődött a másikénál. Mindig csak az egyik parton van a valódi kikötője a hoszszában való nagy közlekedésnek is. Okozta ezt Budapestnél az is, hogy, míg a budai parton, épen Tabánnál, a víz sodra egyesűl, s a víz feneke sziklás: addig Pest felől lassú volt a víz folyása s homokos a vízfenék, mi a kikötést és állomásozást megkönnyítette. De ez nem döntő körűlmény. Fő dolog a szárazi közlekedés.
Buda országútjai a dunántúli részek és Olaszország felé vezetnek. De ebben az irányban versenyezhetett vele Esztergom és Komárom is. Ellenben Pest szárazi közlekedése éjszakkeleti, egyenesen keleti és délkeleti irányban verseny nélkűl állott. Már maga a város térrajza is mutatja, hogy főbb utczái az országos közlekedés irányai szerint keletkeztek.
A Belvárosnak legdíszesebb régi útczája Váczi-útcza nevet visel, így nevezve a Belváros régi „Váczi-kapu”-járól. Ennek folytatását beépítették ugyan a mai Lipótvárossal, de azért most is megvan a külvárosi Váczi-út attól keletre. Ez az út vezet Váczon át Nógrád, Hont, Bars megyékbe, sőt egy elhajlással ki Morvaország felé is. Ezen út látogatott voltára bizonyság csak az is, hogy Vácz város lakosságának nagy része a vasútak elterjedése előtt a pesti kereskedők szolgálatában áruszállító szekereskedéssel kereste kenyerét.
Másik nevezetes útczája Pest Belvárosának a Hatvani-útcza, melynek egyenesen s éjszakkeleti irányban a Kerepesi-út a folytatása. Ezek a nevek eléggé kifejezik, merről érkeztek az ide járó vidéki vagy idegen szekerek: Hatvan, Eger, Miskolcz, Kassa, Eperjes s odább Lengyelország felől, sőt sokszor Debreczen és éjszaki Erdély felől is. Az ország éjszakkeleti negyede ezen az úton jutott legkönnyebben a Dunához. Pest Belvárosának egy harmadik nevezetes útczája az Úri- vagy mai Koronaherczeg-útcza. Ennek folytatása a szintén belvárosi Kecskeméti-útcza, egykor a hasonnevű régi kapuval, mely a külvárosi Üllői-útra nyílt. Ez már délkeleti irányban indúl ugyan, de valóban keleti út, mely a Dunától keletre eső nagy országrészeket középen vágja ketté: Szolnokon, Nagy-Váradon, Kolozsváron keresztűl.
Nem kevésbbé fontos útvonal volt az, melynek belvárosi kiindúlása azonos volt a föntebbivel; de kiérvén a „Kecskeméti-kapu”-n, nem egyenest az Üllői-útnak tartott, hanem jobbra térve a Soroksári-útczán át haladt a Duna-parti Soroksár faluig. Ez a déli útvonal, vagyis úthálózat, Soroksárnál két felé vált: egyik Kecskeméten át Szegednek, Temesvárnak, Aradnak s onnan Szebennek, Brassónak tartott, a másik dunaparti út Solton, Kalocsán, Baján át a Bácskát kötötte össze Pesttel. Így az egész magyar birodalom területének legalább is kétharmadára nézve a pesti rév volt a dunai rév s maga Pest főállomás, tehát föl- és lerakodó hely. De egyszersmind ezen sugárosan szétágazó főútak adták meg nagyjából Pest bel- és külvárosainak az alakúlás gerinczeit. Nem a sakktáblaszerű fölosztás, mint Berlinben s a pesti Lipótvárosban, hanem szétágazó legyezőalak a sajátsága. Idővel a fővonalak közti tért más kisugárzó és keresztben menő útczák töltötték ki megannyi városrészszé. Így a Duna és Üllői-út közt a Ferenczváros, ez és a Kerepesi-út közt a Józsefváros, a Kerepesi- és a Váczi-út közt a Terézváros, s végre a Váczi-út és Dunapart közt a Lipótváros keletkezett.
Mindezekből látni való, hogy Budapest nemcsak a Dunán hoszszában közlekedő hajók kikötőinek egyike, hanem a legfontosabb országos és nemzetközi szárazi útak is természetszerű bogja és központja volt.
De látni való a pesti part nagy elsőbbsége is a budai fölött. A budai kikötő csak a dunántúli kisebb országrészszel közvetíthette a dunai forgalmat. S ebben sem volt nélkülözhetetlen. Pestre nézve is versenytárs volt Pozsony, Komárom, Esztergom azon országrészre nézve, mely a Pozsonytól Visegrádig folyó Dunától éjszakra esik, s így a Morva- és Csehország felé való közlekedésben is. De Pest az ő geographiai hosszasági vonalától keletre eső egész országrészének volt a kikötője. Itt rakta le az a keletről hozott gabonát, sót és más terményeket, s itt rakodott meg a góczponton talált iparczikkekkel a nélkűl, hogy a budai partra kellett volna átszállania.
A természet más tekintetben is inkább kereskedő és iparos városnak, mint baromtenyésztő és földmíves népű helységnek szánta különösen Pestet, mely ebben is ellentéte Budának.
Buda hegyi környéke – s nem maga a város – hasonlít a Bécs kürűli vidék némely pontjához szőlő-borította hegyoldalaival s erdős hegyhátaival.
Pest földje vetekedik soványságban Berlinével. A hol nem fehér futóhomok, ott fekete mocsár terűlt el a régi időkben. Még az ötvenes években, a ki a Saharáról fogalmat akart szerezni, mindjárt a város akkori végén, a hol ma a központi vasútállomás közelében az új erzsébetvárosi templom emelkedik, széltében-hoszszában 500 lépésnyire gázolhatta a szitált liszt fínomságú futóhomokot. A város és határa dombjait többnyire a szél segítette magasra emelkedni. Kárpótlásúl azonban a talajvíz annyira bő, hogy, ha valahol kútat ásnak, három-négy méternyire agyagréteget s azon vizet találnak. Ez okozza, hogy az intensiv gazdaságnak öntözést kivánó neme, a kertészkedés, mind jobban terjed itt. Minden háznak volt kútja régen is, s ezek közt nem egy volt híres kitűnő ivóvizéről. A talajvíz olyan bő maig is, hogy magasabb Dunvavízállásnál az alantabb fekvő városrészek pinczéibe beszivárog.
Pest mezejének patakjai is voltak. Lassúságában és gonosz szeszélyektől mentes egyformaságában a Spreehez hasonlító Rákos patakunk, ha nem úsztat is hajókat le a tenger felé, legalább akkora, hogy malmokat hajt. Egy másik víz-ér a kőbányai dombnál eredt s útközben a városligeti tavat (Mátyás király alatt Agár-tó) alkotva, a Dunába folyt. Ez tette lehetségessé, hogy hajdan oly nevezetes táborozási hely legyen a Rákos mezeje, hová sok ezer ember és ló gyűlhetett össze.
Még a természet mostoha adománya, a fölszín futóhomokja is használt Pest város kifejlődésének. Olcsókká tette a házhelyeket s nem engedte, hogy a városi nép odahagyja a boltot, műhelyt és szántásvetésre csábíttassa magát. A sors újjmutatva parancsolt rá, hogy kereskedő, sáfár, hajós, szekeres és iparos legyen. Kezére játszott abban is, hogy a természet rendkivűli mennyiségben halmozta föl szomszédságában az építőanyag mindenféle nemét. A Rákos mezejéből délen kiemelkedő kőbányai dombok jó agyagot adnak téglaégetésre; míg a domb belseje kitűnően faragható mészkő, cerithium, mely bent a bányában puha, a levegőn megszilárdúl. Pestnek régibb épületeiben ez a kő szerepel tégla helyett is. A Kőbánya szó ráillik a helyre. A kiásott kövek nagy üregei szinte annyit érnek, mint maga a kiásott épületanyag. Rengeteg nagyságú pinczék vonzották oda először a borkereskedőket, újabban az óriási sörgyárakat. Ily pinczék a jobbparti Budafokon is vannak, hol ugyanazon mészkőben az emberek egész kényelmes lakásokat s azokhoz egy-egy kis udvart is vájtak maguknak. A budai oldalnak mészen és téglához való jó agyagon kivűl még többféle építőköve van. Ezenkivűl a Dunán is bőven szállítnak ide kövezethez való trachytot a visegrádi hegységből és a vörös márvány egy nemét az Esztergomon túl fekvő Piszkéről. Épületfát a felvidék nagy mennyiségben úsztat ide a Dunán.
Ezek azok az állandó s századok óta nem változott anyagi tényezők, melyek Budapestet fővárosi s kivált Pestet valódi nagy városi rangra emelték. Hasonlít városunk Berlinhez abban is, hogy ha régi emlékekben nem versenyezhet is más európai nagy városokkal, de újkori polgári építkezéssel egész útczái és városrészei keletkeznek mindúntalan. Forgalom, kereskedés kivált nyers terményekben élénk, s a magyar politikai, tudományos, művészeti életnek annyival inkább központja, mivel többi városaink nem másod-, hanem csak harmadsorban következnek utána.
Azonban a természet fönt leírt kedvezései mellett volt Pestnek és Buda parti részeinek egy nagy hátránya is: a minden században többször ismétlődő áradások, melyek hátráltatták, néha visszavetették fejlődését. A mai Pest nagyobb része a Duna árterébe van építve.
A természeti hátrányok mellett azonban ugyancsak a természeti előnyök annyira döntők voltak, hogy a város a koronkénti csapásokat újra meg újra kiheverte. Sőt kiheverte a sorsnak oly nemű csapásait is, melyeket emberek, országos állapotok s némely világra szóló események okoztak. Kevés nagy városa van Európának, melynek története oly sok és oly nagy katasztrófát ért volna meg, melyek az addigi fejlést nem egyszer megsemmisítették, s annak folytonosságát teljesen megszakasztották.
Minthogy ezekről a város s annak hatóságai nem tehettek, mert okai többnyire igen messziről kerekedett népzivatarok voltak: a városnak kapcsolatos, pragmatikai történetéről szó sem lehet. Azért az alábbi, szorosan vett történelmi részben jobbnak látszott a lazább krónikai modort követnünk.
***
Buda, Pest és Ó-Buda pecsétjei az egyesűlés előtt.
Dörre Tivadartól
Magyarország fővárosa 1873-ig jogi tekintetben is három külön városból állott. Mind a három játszott vezérszerepet egyes korszakokban. De voltak századok, mikor ily szerep nem jutott nekik, vagy legalább a történelem nem tud róla. Városunk története a következő korszakokra oszlik:
I. Még Krisztus születése előtt alapítják a Pannoniát (Dunántúli kerületet) lakott kelták a mai Ó-Buda helyén Ak-ink (bővíz) nevű városukat. Ebből egyéb nem maradt meg, mint ez a puszta név. A kelták kora körűlbelűl a Kr. u. 100-dik évig tartott.
II. Krisztus után a 100–200. év közt, tehát a második században, a rómaiak egy legiót telepítnek ide a szokott polgári kisérettel együtt. A kelta név Aquincummá módosúl. Hadrianus alatt municipium, Septimius Severus alatt „colonia” rangra emelkedik ezen szélső határszéli város, melyet a Duna választ el a keleti barbár világtól. Mintegy a 376-dik évig tart itt a római uralkodás, midőn a hunok és keleti góthok szállanak meg ezen a vidéken. De a telepedés múlékony. Csak 568-ban, a longobárdok rövid itt tartózkodása után jönnek állandóbb lakosok: az avarok s alattuk szláv tömegek.
III. Az avar-szláv korból ismét csak egy helynév maradt meg. A feledésbe ment Aquincum helyett Buda nevet találunk. Ezen időből származhatik a Pest név is. Az avar-szláv korszak tart a magyarok bejöveteléig, a 898-dik évig.
IV. A magyarok meghagyják a már itt talált Buda és Pest neveket. De szükségkép új korszak kezdődött ezen helyre nézve. Országos központtá nem lett ugyan, de mindkét város virágzott, míg a mongolok 1241-ben el nem pusztították. Ebben a korszakban Ó-Buda több kedvezésben részesűl, mint Pest; ez a maga erején kezd virágzani.
V. Az ötödik korszak 1241-en innen kezdődik IV. Béla alatt. Ebben a két régi város fölött uralkodó állásra vergődik az Uj Budavár. Állandó királyi székhelylyé válik. De Pest is nagy várossá kezd fejlődni a maga emberségéből. 1526-ig tart a fölvirágzás.
VI. korszak, mikor Buda, Pest és Ó-Buda török városok. A pusztúlás korszaka ez nemcsak a sok ostrom ágyúi, puskapor föllobbanásai, hanem a török hanyagság miatt is. Tart ez a korszak 1541-től 1686-ig.
VII. korszak 1686–1838. Ebben lassanként Pest igen hátra hagyja a másik két testvérvárost.
A VIII. korszak az, a melyben benne élünk.
A városunkat ért sok csapásnak lehet tulajdonítanunk, hogy, ámbár Buda és Pest régi városok, régiségeikből oly kevés maradt fönn, és történelmökre kevés a kútfő. A budai és pesti városi levéltár 1241-ben egészen elpusztúlt. 1526-ban is leégett. Mondhatni, csak szétszórt levelekből s közvetett úton lehet kiböngészni valamit. Sok mese és nem egy hamis oklevél töltöget ki egyes hézagokat. Mi mellőzzük mind a tudákosok meséit, ráfogásait, mint a hamis iratokat.
A kijelölt hét korszak közűl a három elsőt nem ismerjük eléggé, s emlékek hiányában kevés mondani valónk van a negyedikről is; így egyszerre az V. korszakkal kell krónikánkat kezdenünk.
Buda és Pest az 1241-diki katasztrófa előtt.
Budavár 1241-től 1311-ig.
A három város fölvirágzása (1311–1490).
Buda és Pest 1491–1541.
Budapest az új korban (1686–1838).
Az árvíz 1838-ban.
A legújabb kor.
