Az árvíz 1838-ban.

Teljes szövegű keresés

Az árvíz 1838-ban.
Budának és Pestnek, de különösen Pest városnak fejlődését századokon át mindúntalan megzavarta ugyanaz a Duna, mely annyira kedvezett itt egy országos kereskedelmi középpont fölvirágzásának.
Sok régibb szerencsétlenség után 1838 márcziusában történt a legnagyobb, s oly rendkivűli körűlmények közt, melyeket előre kiszámítani s megelőzni lehetetlen volt.
Azon a télen igen sok hó esett, s a Duna január 6-án azon évszakban szokatlan magas vízállásnál, a 0 fölött hetedfél méternél állott be. Buda és Pest között 66 napig volt a Duna jég alatt, mi közben a vize leapadt.
A tavaszi olvadás a Duna bajor és osztrák szakaszain előbb kezdődött, mint nálunk, ott tehát a Duna jege előbb kezdett eltakarodni. Így Bécsnél márczius 5-ikén, Esztergomnál 6-ikán, míg Pestnél csak 13-ikán mozdúlt meg a jég, s akkor is megakadt a Csepel-sziget csúcsánál, mely ponton alól a Duna még be volt fagyva.
Márczius 13-án folyvást emelkedő vízállásnál történt a jégtömegek indúlása és mindjárt alább fennakadása.
Márczius 13-ikán éjféltől 15-ikén délig 8.20–8.40 méter közt ingadozott a vízállás a 0 pont fölött, elárasztva a város két harmadában a pinczéket és földszínti helyeket úgy, hogy a Ferencz- és József-külvárosokban már az áradás első napján egymás után kezdtek összeomlani az oly házak, melyek vagy átalán silányabb anyagból épültek, vagy pedig épen alapjok és pinczéjök nem volt elég szilárd.

A pesti Városház-tér az 1838-ki árvízkor.
Kimnach Lászlótól
A veszély azonban csak márczius 15-ikén délután érte el tetőpontját, elborítva oly részeket is, a melyeket addig biztos menedéknek tartottak. A víz magassága az útcza színvonala fölött két, három, sőt negyedfél méter magas, némely ponton pedig csaknam 4 méter volt. A Duna-parthoz közel eső Tél-útcza egyik házának még az első emeleti ablakain is betört a víz. A város népe, melynek teljes bizalma volt a védő töltésekben, egyáltalában nem volt elkészűlve a veszedelemre. Épen országos vásár volt Pesten, s roszat nem sejtve, a sok vásáros nép is itt rekedt. Az emeletes házak lakói a felső emeletekre vagy a padlásra költöztek többnyire. Némelyek a polgári önkénytes vagy katonai mentők kevés számú hajóin, ladikjain, vagy összetákolt deszkákon, kapukon, fürdőkádakban menekűltek. Az inség mindenütt kétségbeejtő volt. Ma olvasva az akkori részletes leirásokat, megdöbbentő a valóságnak csak emléke is. A földszinti üzletek kilencztized része víz alatt levén, estéről reggelre nem volt a 66.000 lakosú város számára sem tüzifa, sem kenyér, sem hús, sem más élelem, sem bárminő ital kapható. A kútakat mind megrontotta az undokúl mocskos áradat. A roppant vízben nem lehetett sem ivásra, sem főzésre alkalmas vizet találni. A mentők buzgó önfeláldozása, az önkénytes jótékonyság csudákat tett mindjárt a veszély kezdetén. A főurak elől jártak a jó példával, s köztük az ifjú István főherczeg, ki élete koczkáztatásával jött át márczius 14-dikén Budáról Pestre a Duna aláhömpölygő jégözöne közt. Lónyay János, a veszély idejére kinevezett kormánybiztos, gróf Szapáry Ferencz, báró Prónay, gróf Széchenyi István, a két ifjú báró Eötvös, Dénes és József, gróf Ráday Gedeon, gróf Károlyi György, a Podmaniczkyak s különösen az ország legkitűnőbb athletája, báró Wesselényi Miklós, és még számosan nagy önfeláldozással folytatták a mentés roppant nehéz és sok helyt veszélyes munkáját. A polgári rendből is egész sereget tett a mentők száma, kik közt különös megemlítésre érdemesek Landerer nyomdatulajdonos és Feiler Ferencz bécsi nagykereskedő, a ki mind személyes munkában, mind pénzben rendkivűli áldozatokat tett, miért is őt törvényes utódaival együtt honfiúsítá és nemesi rangra emelé az 1840. évi XLVIII. törvényczikk.
Az éltes József nádor maga, minthogy lábadozó beteg volt, nem jelenhetett meg a pusztúlás színhelyén; de áldozókészsége határt nem ismert. A királyi palotában minden nap 1500 kenyeret süttetett az éhezőknek s a díszes termek és szobák közűl 36-ot engedett át a menekűlteknek lakásúl. A mentésben rendkivűl nagy buzgalommal és sikerrel működött Budának és Pestnek katonai helyőrsége, s a főhadparancsnokot, b. Lederer Ignáczot az 1840-diki XLVI. törvényczikk ünnepélyesen honfiúsította.
Képzelhető, hogy a víz elvonúltával még hetekig, hónapokig sem szűnt meg teljesen az inség, mi hogy nagyobb mértékűvé nem lett, annak tulajdonítható, hogy a víz árját nyomban követte a jótékony áldozatok egész özöne. Az idegen jóltevők közt legelűl Bécs tündökölt. Követték példáját Németországon is, hol különösen a gazdag Majnai Frankfurt tett ki magáért.
Százhúszra számították az emberéletbeli veszteséget. De a vagyonbeli veszteséget kiszámítani sem, nemhogy kárpótolni lehetett volna. Csak a város pénztárára nézve is óriási volt a kár. Még sokkal nagyobb volt a magánosok összes kára. A pestiekét hivatalosan 20 millió pengő forintra, a budaiakét közel 2 millióra becsűlték.
1838 márczius 13-ikán még 4.254 ház volt a városban. Egy hét múlva ez a szám már 2.281-re szállott le, sőt tulajdonkép csak 1.146 szilárdúl álló ház maradt. Összedűlt 1.973 ház, s meg volt rongálva, vagy megingatva 1.135. Így a város épületeinek mintegy kétharmadát kellett vagy teljesen, vagy részben újra építeni. Ezenkivűl a kereskedés, ipar, a városnak ezen két fő éltető forrása, sok időre hátra volt vetve.

A régi városház Budapesten.
Nádler Róberttől
De a veszedelemben, nagy inségben és roppant kárban volt valami haszon is: becses tanúlság épen az árvíz elleni védekezésre nézve. S ezt a tanúlságot azóta annyira szemmel tartották mind a vízszabályozásnál, mind a városi építkezésnél, hogy emberi hozzávetés szerint többé Budapesten az 1838-ikihoz hasonló romlás vagy kisebb mérvű árvíz veszély is be ne következhessék.
Volt a kárnak és szerencsétlenségnek erkölcsi jó hatása is. Az óriási részvét országszerte a nemzeti együttérzés fényes tanújele volt, s tettekben nyilatkozott ország-világ előtt, hogy Buda-Pest Magyarország központja, szíve és fővárosa. A külföld előtt is régi idők óta most lett városunk ismét híressé.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages