Helységek és házak. Romstorfer Károly A.-tól, fordította Katona Lajos és Semeyer Vilibald
Helységek és házak.
Romstorfer Károly A.-tól, fordította Katona Lajos és Semeyer Vilibald
Romstorfer Károly A.-tól, fordította Katona Lajos és Semeyer Vilibald
Négy faluszerű városon kivűl Bukovinának 1775-ben 273 lakott helysége és 55 tanyája volt. A tartomány lakossága ez idő; óta körűlbelűl a nyolczszorosára szaporodott, és a helységek száma, valamint terjedelme is megnövekedett. Jelenleg Bukovinának kerekszámmal 330 községe 700-nál több helységből áll, de az osztrák állami átlagnak még ez a szám is jóval alatta marad a tartomány terűletéhez képest; e szerint Bukovina helységekben szegény. A falvak azonban aránylag nagyok, még pedig mind lakosaik számát, mind pedig különösen kiterjedésüket tekintve. Ugyanis mintegy 80 község, tehát az osztrák állam összes községeinek majdnem 4.1/2 százaléka 2.000-nél több lakost számlál, holott a tartomány terűlete csak alig 3.1/2 százaléka a birodalmi tanácsban képviselt országok egész terűletének. Bukovinában átlag egy-egy községre kerekszámmal 170 ház és 900 lakos jut; így tehát egy-egy házra alig esik több 5 személynél, a mi egyéb tartományokhoz képest kevés, s e szám még a tartomány fővárosában sem emelkedik magasbra 10-nél, minthogy ennek is égészen falusiasak a külvárosai.
A helységek a rónaságon és a dombvidéken lehetőleg a déli lejtőkön, vagy a patakok s folyók gyakran mély völgyeinek oldalain, a hegységben pedig a fő- és mellékvölgyekben épűltek. A telepek szaporodtával sok újabb majorság természetesen kedvezőtlenebb időjárású helyre is, szorúlt, főleg az egyenlőtlenebb talajú vidékeken. A tartomány hegyvidékén némely major, főkép a legelőterűletek fölhasználhatása miatt, továbbá egyes távol eső havasi kunyhók, nemkülönben a favágók és szénégetők lakai a völgyektől jó messze a magasb lejtőkön és benn az erdők mélyén is rejtőznek. Hajdan még biztonság szempontjából is kedvelték az ilyen kevéssé hozzáférhető, szakadékok ölén meghúzódó lakóhelyeket.
Az újabb keletű gyarmatokat kivéve, a többi falvak házai és majorjai általában mozaikhoz vagy a méhkas sejtjeihez hasonlóan csoportosúlnak egymás mellé akként, hogy az egyes telkek körűl, vagy legalább azok több oldalán a falu egy-egy útja húzódik. Csak egészen sík terűleten van az egyes telepeknek legalább nagyjában négyszögű alakjuk, míg lejtős és kivált nem ritkán csuszamlós talajon egészen szabálytalan, sokszögű alakúak, minthogy alkalmazkodni kellett a talaj alakúlatán kivűl nevezetesen annak különböző jóságához is. Mívelésre kevésbbé alkalmas terűletek legelőűl közhasználatra maradnak, ép így a szabálytalanúl kanyargó falusi útak összeszögelléseiben és kiszélesedéseiben burjánzó fű is. Mindenkép van azonban a községnek egy, valamikor terűletén kivűl feküdt, de ma már sokszor házakkal szegélyezett s ez által megszűkűlt legelője, melyet rendesen árok és sáncz vesz körűl. Kút, a mely többnyire közös használatra való, rendesen csak egy-kettő van egy-egy helységben.
A hegység szűkebb völgyeiben a csoportos elhelyezésű falu imént leírt alakja nagyjában ugyanolyan, mint a dombos és sík vidéken, csakhogy valamivel hosszabb, a nélkül azonban, hogy az ilyen ú. n. hosszúkás falu még a völgyfenéken húzódó részében is két ház-soros faluvá lenne. Ilyen elrendezés csak az új telepeken látható, részben pedig a régibb helységeknek régi útvonalak mentén keletkezett újabb toldalékainál.
A háztelkek kiterjedése a sík földön egy és két hektárnyi közt váltakozik, de néha kisebb is, és a beépített terűleten, meg az udvaron kivűl konyhakertet, a körűlményekhez képest gyümölcsöst és rendesen egy-egy darab földet is foglal magába. Sokszor e telekből áll az illető tulajdonosnak egész birtoka, melyhez ilyenkor többnyire kisebb első- vagy másodrendű bérletek csatlakoznak. Gyakran azonban a háztelekhez még a helységnek egy vagy több dűlőjében, vagy a falu határán kivűl is fekvő szántóföldek tartoznak, a mikor aztán a kis parasztbirtok tíz hektárnyira is, de ennél többre nem igen rúg. A dombvidéken a háztelek rendesen nagyobb, de a rajta kivűl lévő fekvőségek többnyire annál kisebbek, úgy, hogy itt a parasztjószágok többnyire kikerekítvék. Így van ez a hegységben is, kivált azoknál a telkeknél, a melyek nem lenn a völgyben feküsznek; de még ezeknél sem ritkák a teljesen kikerekítettek. A nagyobb birtokoknak azonban gyakran terjedelmes erdő- vagy legelőrészeik is vannak, s az ilyeneknél az egész jószág mintegy 30, vagy még több hektárnyira tejed.
Minthogy az egyes háztelkek általában jó nagyok, a falvak, nevezetesen a domb- és hegyvidéken már csak azért is jókora kiterjedésűek, mivel más részt, mint már említettük, nagyon népesek is egyúttal. A sík földön példáúl Mahala és Buda együtt körűlbelűl három, Rarańcze négynél több, Toporoutz hét négyszögkilométernyi terűleten áll; a hegyes-völgyes terűleten épűlt Burla öt, a Czeremosz melletti Karapcziu mintegy tizenhat, Kuczurmare húsznál több négyszögkilométernyi tért foglal el; a hegységben pedig a már nevével eléggé jellemzett Kimpolung (Câmpul-lung = Hosszúmező) nyolcz kilométernyi vonalban húzódik. A hegység előtti dombvidéken is sűrűn lakottak a szélesebb völgyek, s elég gyakran már egészen összenőttek az egymással szomszédos helységek. Így Straza, Felső-Wikow, Bilka, Fratautz és Andrásfalva együtt 35 kilométernél hoszszabb vonalba sorakoznak. Istensegíts magyar gyarmat, a mely a német Badeutz, Deutsch-Satulimare, Fürstenthal, Lichtenberg, stb. és a lippován Fântâna albă telepekhez hasonlóan útczasoros falu, csupán egy négyszögkilométernyi terűletű, minthogy jóformán csak hoszszában terjed. Míg tehát Toporoutzban, a melynek kerekszámmal 900 háztelke van, egy-egy négyszögkilométerre körűlbelűl 130 ház esik: addig az 1.800 háztelkű Kuczurmaréban ugyanakkora terűletre már csak 90, ellenben Istensegítsen már majdnem 450 lakóház jut; az egész tartomány terűletéhez arányítva pedig a házak számát, egy-egy négyszögkilométerre átlag 11 ház esik.
Az alacsony lakóházak és gazdasági épűletek majdnem mindenütt gyümölcsösökkel, vagy legalább fűzesekkel és egyéb fák berkeivel lévén körűlvéve, az egyes helységek messziről, legalább nyáron kis erdőcskéknek látszanak, a melyekből csak a templom kupolája emelkedik ki ott, a hol van.
Abban az időben, a mikor Bukovina osztrák kormányzat alá kerűlt, bizony rendesebb lakóházakat és gazdasági épűleteket még alig lehetett látni falvaiban, a melyeknek nyomorúságos viskói, mint egykorú szemtanúk, Splényi Gábor báró és Enzenberg Ferencz báró tábornokok, Balschs Vazul bojár és Budinszky János térképfölvételi igazgató tanúsítják, igen szánalmasok voltak. A házak többnyire csak parányi pitvarból és egyetlen szűk szobából állottak, a melyhez csak nagy ritkán járúlt még egy kamra. Silányúl s többnyire csak vesszőfonatos, agyagvakolatú falakkal épűltek, helyenként pedig csak földbe vájt üregek voltak. Kéményük egyáltalán nem volt, valamint istállójuk sem, miért is a családdal gyakran a malaczok, borjúk, meg a baromfiak is együtt tanyáztak a fülledt levegőjű és nedves lakásban. A többi marha még a legcsikorgóbb hidegben is künn a szabadban volt. Csűröknek még kevésbé lehetett a nyomát látni, s csupán a termesztett vagy vásárolt kukoriczának az eltartására, mely a háziállatok húsa mellett a lakosság fő tápláléka volt, használtak – mint még ma is – nagy fonott górékat. A háztelkek csak ritkán voltak bekerítve. Épített útak és hídak a tartományban nem lévén, csak némileg is kedvezőtlen időjáráskor az emberek az egymással való közlekedéstől teljesen meg valának fosztva.
Ezt a hajdani kezdetleges építkezést csak valamicskével javított kiadásban még ma is láthatni a szegényebb parasztnépnek, kivált a hegyvidékinek lakóházain. De földbe vájt kunyhót vagy putrit (ú. n. bordei-t) már csak keveset találni a tartományban. Csupán a czigányság éri be még velük, szintén már pusztúlófélben levő néhány telepén, a minők egyebek közt a Stupka és Ropcze mellettiek. E putrik körűlbelűl egy méternyi mélyre a földbe ásott, álig két méter széles és három méter hosszú gödrök, melyeknek sarkain faragatlan, felső végükön rendesen villaalakúlag elágazó oszlopok vannak beverve. Ezekre két erős hosszanti gerenda, emezekre pedig két keresztgerenda támaszkodik, melyek a mestergerendát tartják. A tető léczekre rakott fakéregből, rőzséből s más efféléből áll, a mely fölé még földréteg kerűl. A falak vázát kissé ferdén beásott és alúl a talpfákra támaszkodó léczek vagy deszkák alkotják, melyek szintén földréteggel vannak bevonva, úgy, hogy kivűlről az ilyen kezdetleges viskó dombhoz hasonlít. Az egy méternél alig magasabb bejárat a putri délnek vagy keletnek néző keskenyebb oldalán van, míg a széltől védett hosszanti falon egy alig emberfejnyi nagyságú ablakocska látható. Az átellenben lévő hosszanti oldalon, a mely a másiktól csekély távolságban húzódik, vesszőből font és agyaggal betapasztott, alúl kissé vaskosabb, fölűl a tetőn át mindjárt kéménynyé szűkűlő kemencze áll. Ennek három oldalát a téli hálóhelyűl szolgáló keskeny padka veszi körűl, alatta pedig egy sütőkemenczének használt kis boltozat van. A hátsó és az ablakos fal mentén gyalúlatlan deszkákból ácsolt vaczkok állanak, a gyakran fehérre meszelt falakon pedig a főzőedények s más holmi számára való polczok láthatók. Az ilyen putri előtt rendesen még vesszőfonatos falú kis pitvar is van, a melyben egy kis rekeszben a malaczka, vagy a hűséges házőrző eb húzódik meg. Ha pedig az ilyen nyomorúságos viskó gazdájának még egy tehénkéje is van, annak a ház melletti, szintén fonott falú kis istállóban a helye. Bekerített kis káposztáskert egészíti ki a számos tagból álló czigány család otthonát, a melynek építését, mint ők maguk vallják, őseiktől tanúlták.
A parasztház természetes fejlődése csak ott lehetséges, a hol tulajdonosa teljesen független és biztosan megvetheti a lábát a maga kis telkén. A rajta tett nevezetes javítások különösen Bukovinában mutathatók ki jól, a hol a czélszerűen alkotott és a sajátszerű körűlményekhez igen jól alkalmazkodó lakóházak és gazdasági épűletek ma már meglehetősen általánosak.
Czigány putrik Ropcze mellett.
Charlemont Húgótól
A gazdasági építkezés haladását nagyon elősegítették azok a mintaépűletek, a melyeket a kormány a telepítvényesek számára hivatalból emeltetett, vagy a melyeket a kormány a telepítvényesek számára hivatalból emeltetett, vagy a melyeknek a kész szabását ezek már magukkal hozták. Ép ezen a földön látszik meg a maga egész valóságában, hogy valamely építésmód kialakúlása mennyire függ az éghajlattól és egyéb helyi körűlményektől; míg az egyes népfajok hagyományai és szokásai inkább csak az építkezés kevésbé fontos részleteiben nyilvánúlnak. Igaz ugyan, hogy a rutén, román és hucul parasztházak között nagy különbséget látunk; de e különbségek oka, mint már említettük, nem annyira e népek saját izlésében, mint inkább a más-más helyi körűlményekben keresendő. Az olyan vidékeken ugyanis, a hol több népfaj lakik együtt, ezeknek építkezése hasonló; jóllehet egyebekben elég szívósan ragaszkodnak saját szokásaikhoz és erkölcseikhez. Jóformán meg nem változtathatónak és olyannak, a mi valamely ország első betelepítése körűlményeiről még késő évszázadok múlva is fölvilágosítást nyújthat, csak a telekelrendezést, a falu elhelyezkedését és a dűlőbeosztást tekinthetjük. E három közűl csupán az utolsónak határait tologatja el és cseréli föl újakkal a tagosítás, a mely azonban fejlődöttebb országokban is csak vajmi lassan és csak az újabb időkben halad előre.
Ha a telepítvényesek építkezését egyelőre figyelmen kivűl hagyjuk, akkor szabályként mondhatjuk ki, hogy a bukovinai földmíves lakóháza a tél zordonsága miatt mindenkor nap iránt fekszik, vagyis a homlokzata pontosan délnek néz; továbbá hogy – legalább a tartomány déli részein – a ház mellső részéhez a nyári hőség elleni védekezés czéljából oszlopokon nyugvó, messzire kiszögellő féltető illeszkedik. Ez alatt magasbított tornácz húzódik végig, mely azonban itt-ott csupán a bejáró előtti lugassá zsugorodik össze. A lakóház általában nem a telek végén, hanem valamivel belebb áll. A nagy kapu rendesen a telek déli oldalán van s csak nagy ritkán más oldalon; t. i. olyankor, ha a háztelket a falunak már korábban kiszabott útczája mentén hasítják ki, a mikor is a lakóház az út irányára rendesen ferdén áll, sőt megesik, hogy épen a hátsó falával fordúl az útczának.
Egyrészt a zord éghajlat, másfelől meg az országnak fában való bővölködése Bukovina minden részén faházak építésére indították a lakosságot. A nagy hideg miatt még a fában szűkölködő kotzmani és zastawnai kerűletben is, melyek – közbevetőleg mondva – Bukovina magtárai, legalább a lakóház fölépítésére mindig fát használnak, jóllehet mérföldekről szekereken kénytelenek azt szállítani, a mi az anyagot tetemesen megdrágítja. Épen ezért e vidéken akárhány gazda, mint a rónaság kevésbé módos lakói is általában, főleg vesszőfonadékból készíti a házikóját.
Az időjárás ellen való különös védelműl az istállókat vagy pajtákat a lakóház éjszaki és nyugati oldalához toldják, keleti oldalán pedig a tűzifát halmozzák rakásra, a mint pl. a zordon Cseherdőben és az Alpesekben is láthatni. Ha fájuk nincs, azt kukoriczaszárral, náddal vagy szárított trágyával pótolják.
A fa-falak rendesen csak néhány, az épűlet sarkain és több közbenső ponton rétegesen rakott kőlábakon nyugszanak, csak ritkán igazi alapfalazaton. A folyógerendák, kivált a déli és keleti homlokzaton néha fél méternyire is kiállanak a fal vonalából. A kiálló gerendafejekre pad alakban vízszintes szárfák fektetvék. Az ilyen padolat csak akkor marad el, ha a háznak emeltebb tornácza van. A pad, valamint a falak alatti közök betapasztására is gyakran csak tiprott sarat, agyagot használnak. Ugyanebből áll az a talaj fölé 1–4 deciméternyire fölhordott földes vagy vert padló is, melyet ezelőtt csak nagy ritkán deszkáztak ki.
A hegyvidéki ház falai rendesen boronafalak, melyek igen gondosan összeillesztett rönkökből épűlnek. A réseket mohával tömik be. A falnak a belső felét, ha be nem tapasztják, a mi elég gyakori eset, simára színelik. Boronafalakat egyébiránt a síkság lakói is raknak, csakhogy ott olcsóbb és aránylag gyengébb nyers rönköket használnak, és a fal belső oldalát a rönkökbe rézsútosan vert faszögekre tapadó polyvás sárral tapasztják be. A falak összeszögellése helyén az alsó gerendák rendesen csak kevéssé állanak ki, míg a felső, a tetőt tartó gerendák fejei lépcsőzetesen mind kiebb állanak.
Ruspe-bouli hucul ház.
Charlemont Húgótól
Újabban jobbfajta házak számára – ú. n. ácsolt építkezéssel – a fát négyszögletűre faragják s a gerenda-végek nem állnak ki. A polyvás sarat a gerendákra szögezett léczekre tapasztják. A tapasztásba benyomkodott kő- vagy tégladarabok is erősítik az esetleg meszes vakolatot. Az ilyen épűlet teljesen olyannak látszik, mintha kőből volna.
A síkságon a falak készítésének olcsó és különösen melléképűleteknél használt módja az ú. n. favázas építkezés, az egyes szárfák közé illesztett, helyenként léczpalánk néven ismert betoldásokkal, melyeket aztán a szárfákkal és hevederekkel együtt betapasztanak. Gazdasági és melléképűletek falai gyakran vesszőfonásból készűlnek, melyet a gerendavázba függőlegesen berótt rúdfák közé foglalnak. Lakóházakon a vesszőfonatos falat mindig mind a két oldalán agyaggal tapasztják be. Egészen apró melléképűleteket, minő a kukoriczagóré, a sertésól és a baromfi-ketrecz, erősebb fák alkalmazása nélkül, tojásdad vagy kerek kosár alakban fonnak. A kukoriczagórét soha sem tapasztják be; a kerekre font ólakat ellenben gyakran kitapasztják és bemeszelik. Sokszor pedig félgömb alakú tetőiket ereszformára kiszögellő széllel látják el, a mi (rendkivűl kicsire szabott ajtócskáikat nem tekintve) igen hasonlókká teszi őket azokhoz a méhköpűszerű szalma- vagy nádkunyhókhoz, a milyenek a római Antoninus- és Marcus Aurelius-féle oszlopokon levő barbár házak archaistikus ábrázolásai. A Czernowitz melletti Szipenitzben ezelőtt nehány évvel folyt ásatások alkalmával különben alighanem egészen hasonló falazatú lakóházaknak neolith-korbeli vakolatdarabjai kerűltek napvilágra. Egyes faloldalaknak burkolása vagy bezsindelyezése csak újabb kori jobbfajta házakon fordúl elő.
A padlás nyílt eleje, mely alatt a gazdasági eszközök vagy a kukoriczacsövek felakgatására szolgáló rudak láthatók, többnyire jó nagy és a már említett kinyúló folyógerendákra támaszkodik. Az épűletek csekély mélysége folytán a födélszék rendkivűl egyszerűen szerkeszthető s rendesen csak rudakból áll. A hegységben található régibb, lapos háztetők kivételével, melyek két oldalon oromban végződnek, a tetők elűl-hátúl sátorvégűek, meglehetősen meredekek és zsúppal, náddal, néha kukoriczával, hosszú léczekkel (draniczával), újabban néhol hornyolt zsindelylyel födvék. A lapos tetők ellenben deszkákkal vagy zsindelylyel vannak födve. Ezeket a szélvihar ellen akként biztosítják, hogy kövekkel lenyomtatott rudakat raknak rájuk, melyeket gúzszsal szorítanak a kiugró szelemenfákhoz.
A kisgazda háza rendszerint keskeny pitvarból s ettől jobbra, tehát délkeletnek eső szobából, többnyire pedig balkéz felől még egy szűk kis kamarából áll. A szoba gyakran alig ötödfél méternyi hosszú és ugyanolyan széles, a kamra pedig csak mintegy két méternyi szélességű. Mind a kettőnek alig harmadfél méternyi a belső magassága; deszka mennyezetük a mestergerendán nyugszik és fönt a padláson polyvás sárral van betapasztva. A pitvar ellenben vagy egészen, vagy legalább részben mennyezet nélküli. Mind a szobában, a mely télen át konyháúl is szolgál, mind a kamrában, a hol (ha csak az udvarban e czélra külön kis fakaliba nincsen) nyáron át főznek, egy-egy majdnem két méter hosszú és ugyanolyan széles kemencze áll. Mindenikben egy sütő-üreg van, a mely rendszerint agyaggal kitapasztott favázból, vagy vesszőfonadékból áll. A füst a falazat hézagain át a pitvarba jut, onnan pedig vagy a tető résein, vagy a padlás szelelő lyukain keresztűl a szabadba. Kéménye csak nagy ritkán van a háznak, s ha van, akkor agyaggal betapasztott deszkákból vagy fonadékból készűl.
Alsó-horodniki román parasztház.
Charlemont Húgótól
A szoba délkeleti sarkában feszűlet és néhány durván fára vagy üvegre mázolt kép lóg, melyek előtt az asztal áll. A déli és keleti oldal hoszszában közönséges lóczák nyujtóznak; az éjszaki oldalon pedig a sokszor egy méternél szélesebb, padszerű nyoszolya látható, melyen kivűl hálóhelyűl különben még a kemencze mögött s a sütő fölött kinálkozó kuczkó is szolgál. A család legdrágább holmija a legalkalmasabb helyen a falra függesztett polczokon áll. Ilyenek a kisebb-nagyobb számú s otthoni fonálból készűlt házi szőttes, ú. m. szőnyegek, pokróczok és vászonneműek, a melyeket azonban faragványos díszítésű vagy újabban tarka festésű ládákban is szoktak tartani. A szobaajtó melletti falon egy polczon vagy edénytartón a tányérok, fakanalak, sótartó, stb. állanak; a kemenczét pedig a fehérnemű felakgatására való rudak veszik körűl. Más bútorzatot, példáúl órát vagy egyebet hiába keresünk; legfölebb még egy szövőszék és néhány durván faragott szék, meg a falba erősített tűkörcserép látható a szobában. Az ilyen szobaberendezés nagyjában, a nyoszolya elhelyezésén kivűl, a frank módra elrendezett parasztszoba belsejéhez hasonlít.
A kamra, mely általában éléstárúl, néha teljes kamráúl is szolgál, egyébként teljesen ugyanolyan berendezésű, mint a lakószoba. A pitvarban a padlásra vivő rövid létra van a falhoz támasztva; ugyanott helyezik el a már gerebenezett kendert és lent, a gyapjút és egy ládát a liszt és más efféle számára, nemkülönben a hordókat és kannákat, a kukoriczaőrlésre való kézimalmot, néha a kendertilót és egyéb házieszközöket. A padláson néhol a gyümölcs aszalására és eltartására való kasok és gyékények, továbbá a kecske- vagy juhhús füstölésére alkalmas készűlékek láthatók.
Mint már említettük, a lakóház nyugati falához istállónak vagy színnek használt helyiség csatlakozik, mely néha a déli homlokzatra is átnyúlik. Az éjszaki oldalt gyakran szintén félfödelű, tehenek, ökrök és kecskék vagy juhok, ritkábban a lovak számára való istállóépűlet foglalja el. Az istállóépűletből egy kis ajtó nyílik a pitvarba. Néhol a kisgazdának az ilyen istállóhelyiségen kivűl még egy másik, a lehető legegyszerűbb szerkezetű, külön udvarban álló baromistállója is van. Egy többnyire kasfonású szűk disznóól, melynek kifutó ajtócskái az udvarra, a falu útczájára vagy a legelő felé nyílnak; néha egy hasonló szerkezetű kecske- vagy juhakol, rendesen még egy vesszőfonatos kicsinyke tyúkól és a soha sem hiányzó, sőt néha több kukoriczagóré egészíti ki a háztáj melléképűleteit. A szél ellenében gyámfákkal biztosított, zsúppal vagy más effélével födött, hosszúkás alakú góré mellett rendesen még egy kis kutyaól is van az udvaron. Pincze csak nagy ritkán található a háznál.
A lakóház bejáratáúl keskeny és alacsony, rendesen závár nélküli ajtó szolgál, melyet csupán a belső felére illesztett fa tolóreteszszel zárnak el. Kivűlről e tolókat a falon az ajtó mellett levő nyíláson benyúlva mozdítják előre vagy hátra; ez a nyílás akkora, hogy egy felnőtt ember karja kényelmesen átférjen rajta. A hegységben, kivált a huculoknál az ajtót rendkivűl elmés, teljesen fából szerkesztett lakattal zárják el, a mely szintén fából készűlt, összehajtható toló-kulcscsal nyílik. Hasonló lakatokat találhatni a pinzgaui havasi kunyhókon is. Az ajtó sarokpántjai nem ritkán csak gúzsból vagy bőrből vannak. Az ablak egyetlen kis üvegezett ráma, mely mozdíthatatlanúl van a falba illesztve. Benn a hegységben még ma is akárhány lakóház van, a melyen legkisebb darabka vasrészt sem találhatni.
A kerítés fában bővelkedő vidékeken karámszerűen, zegzugosan dűlő, hasított fákból áll, melyek két-két földbe ásott és felső végeiken vesszőgúzsból font gyűrűkkel egybekötött köz-szárfa közé vannak foglalva. Néhol azonban rönkökből alkotott, vagy olyan vesszőkerítés is látható, a milyen Salzburg vidékén szokásos, és ez kecskebakszerűen a földbe vert czövekekből áll, melyekre a hosszú hasogatott fát rézsútosan fektetik. A síkságon hasogatott fákat czövekelnek szorosan egymás mellett a földbe, azután fölűl vesszőfonással foglalják össze, vagy pedig – s ez a leggyakoribb eset – fonott kerítést készítenek s azt egyes szárfákra, vagy esetleg élő fűzfatörzsekre erősítik; a sövény fölfelé keskeny, gyeppel vagy mohával borított tetővé szélesedik. Deszka- vagy léczkerítést csak legújabban készítenek a Dnieszter-menti, fában szűkölködő vidéken, a hol tüzelőfa híjján kukoriczaszárral és náddal, – mely a vesszőkkel egyetemben néha még az útak javítására is szolgál, – sokszor pedig a ház déli falán vagy a kerítések oldalán szárított trágyával is kénytelenek tüzelni. Minthogy azonban ugyanitt az építőkőnek bővében vannak, kerítésűl kőfalat is emelnek, és csak ritkán érik be e czélra a napraforgó erős kóróival. Sánczolásból és ezen belűl árokból álló kerítések szintén nem épen ritkák a síkságon.
Az udvar, a marhajáró és az esetleges előudvar a falu fő útczája, a szomszéd telke, a kert vagy a szántók irányában szintén be van kerítve. A kerítéseket a szekerek és a marhák kijáratánál egyszerű fonatos vagy léczkapuk kötik össze, míg a gyalogjárók a kerítés fél magasságáig leérő, ajtó szélességnyi bevágáson járnak ki s be, melyhez a bevágás elé fektetett kődarabok vagy fatuskók szolgálnak kezdetleges lépcsőűl. A kapunál, ha vízárok húzódik előtte, híd építése válik szükségessé, melyet a leginkább kéznél lévő anyagból, kőből, gerendákból, de néha fonadékból vagy egy-egy kivájt fél fatörzsből tákolnak össze. Úgyszintén szokás a kútakat is ilyen kivájt fatörzsekkel vagy fonadékkal bekeríteni. Az udvaron még a köcsögök számára való ágast említhetjük meg, a mely többnyire egy-egy kiszáradt s lecsonkolt fenyűfácska szokott lenni. Ugyanott láthatni a jó nagy kendertilót is; a színben pedig a szekereket, mezőgazdasági eszközöket és a többi szerszámokat, s mellettük olykor halászó kasokat és szákokat is.
Nagyban és egészben véve, különösen a számos ünnepek alkalmával, melyeket a nép a legnagyobb szigorúsággal ül meg, a háztájon mindenütt a legnagyobb rend és tisztaság látható. Kivált a lakóházat tartják mindig szép tisztán, s az asszony évenként legalább kétszer kijavítja a tapasztást és be is meszeli a falakat. A be nem tapasztott lakóházakon a gerendafejeket mázolják be gyakran mésztejjel, továbbá a gerendák közötti réseket, különösen az ajtók és ablakok körűl lévőket.
Díszítést is találni még a legszegényebb parasztházon is, habár csak igen keveset és egyszerűt. Így főkép a hucul, a ki a fával nagyon ügyesen tud bánni s erre nem kevéssé büszke is, lépcsősre vagy egyéb alakra faragja ki a tető alatt kiálló gerendafejeket. Az alföldi rutén nagy gonddal rakja meg magas zsúpfödelét, melynek egyes szakaszait élesen metszett lépcsőzettel iparkodik elhelyezni. A ház déli oldalán e mellett még díszítő alakzatokat, leggyakrabban keresztet is rak ki a zsúpból; és különös gondot fordít kivált a tetőgerinczre, melyen a szalmát csaptatókkal erősíti meg. A falak tövében lévő agyagpadot földszínűre festik, a fölébe emelkedő aljazatot, valamint elég gyakran az ablakkereteket is és a ház más hasonló föltűnőbb részeit pedig rendesen kékre mázolják és zegzugos körvonalakkal díszítik. A Bukovina déli részén lakó románság a tornácz oszlopait élesen kirójja és a tetőgerincz végeit faragott oszlopocskákkal ékíti. Magát a gerinczet a kiálló zsindelyek kifaragásával igyekszik díszesebbé tenni; néhol pedig a gerinczcsúcsokat a magyarok példájára kereszttel helyettesíti. A kapubálványok kifaragása is elég gyakori, és nagyobb telken nem ritkán ékrovásokkal díszített, tetős kaput is látni, melyhez esetleg a gyalogjárók számára való kiskapu is járúl. Jóllehet egészben véve tehát ez építésmód, mint láttuk, igen egyszerű, nagyjában mégis jó hatást tesz, épen nem rideg és festői is kivált ott, a hol az örökszép természet is hozzájárúl a kép vonzóbbá tételéhez.
A benszülőtt népesség nagyobb parasztgazdaságai a kisebbektől alig különböznek. Csak a lakóház terjedelme nagyobb valamivel; különösen a nyugatnak eső kamara tágabb kissé, míg a nyugati és éjszaki oldalon lévő melléképűleteket itt már főképen éléskamrákúl, a kendermag- vagy napraforgóolaj sajtólásához kellő présházakúl és más efféle czélokra használják. Nem épen nagyon gyakran, de találni itt-ott még a szobától és a kamrától hátra felé más kisebb helyiségeket is. Egy vagy két ilyen lakószoba esetleg a gyermekeik által eltartott öreg gazdák lakásáúl is szolgál, a kik részére azonban olykor az udvaron külön házikót is építenek.
A barmok, különösen a lovak, továbbá a gazdasági eszközök elhelyezésére az ilyen nagyobb telkeken már többé-kevésbé terjedelmes külön épűletek állanak, a melyek ott, a hol olcsó szerfa nincsen, rendesen fonott, vagy pedig, mint a Dnieszter vidékén, kőből rakott falazatúak. A gabnatermő vidékeken külön magtárak is vannak, melyekben az életet fonott szalmakasokban tartják; ugyanitt az udvarokon is gabonaasztagok és szalmakazlak láthatók. Különben Bukovinaszerte a föl- és letolható tetővel ellátott hollandi szénatartó is elég gyakori.
A II. József korabeli nagyobb telepítések a közigazgatási hatóságokra sokszor rendkivűl nehéz föladatokat róttak, minthogy sok egyéb mellett az akkortájt meglehetősen rideg és kevéssé bátorságos vidékeken a szükséges építkezésekről is kellett gondoskodniok. Természetes, hogy itt egyfelől a telepítvényesek szükségleteivel és hagyományos szokásaival, másrészt pedig és kiváltképen a található épűletanyaggal és a többi helyi körűlményekkel kellett számolniok. Így aztán könnyen érthető, hogy a német gyarmatosok házait jobbára az ú. n. frank parasztház mintájára szabták, melynek ősképe Ausztriában, részint már az Ennsen innen is, főkép azonban a Cseherdőben és az Érczhegységben látható, de többek közt a magyarországi palóczságnál és a Spree-erdőben lakó vendeknél is honos. Egy ilyen kisebb bukovinai telepítvényes-háznak Budinszky Jánostól való rajza abból az időből még ma is megvan.
Mitokai német parasztház.
Charlemont Húgótól
A német telepítvényesek régibb házai boronás falúak; csak újabban építik a házaikat itt-ott kőből; többnyire azonban még most is favázas, beékelt léczes házakat emelnek s ezeknek a falait bevakolják. A bukovinai német parasztház, melyhez rendesen 10–15 hektárnyi földbirtok is tartozik, a keskenyebb oldalával a falu fő útczájára néz, a melytől egy kis virágos és zöldséges kert választja el. A kiskapu a háznak jobbára dél vagy kelet felé eső hosszanti oldalán van, és a gyakran egyúttal konyháúl is használt pitvarba nyílik, melynek a hátúljában a füstfogó fal alatt az itt-ott még nyitott és füstölő-készűlékkel ellátott tűzhely áll. A pitvart a tűzhelytől néha fal választja el. Amabból az útczára néző, aránylag elég téres és többnyire művakolatú szobába lépünk, melynek az útczára két, az udvarra pedig egy ablaka szolgál. A szoba mellett rendesen még egy kamra van, s ennek egyetlen ablaka szintén az útczára néz. Ilyenkor a pitvar mögött külön konyhát találunk, melyet főkép nyáron át használnak. A ház hátsó falán e konyhából szintén nyílik egy ablak a gyümölcsös kertre vagy a szomszéd telkére. Itt, ebben a nyári konyhában van a sütőkemencze és a mosó üst. A szoba és az útczára néző kamra közös kemenczével vagy tűzhelylyel fűlik. A lakószoba belseje a régibb házakban teljesen frank módra van berendezve; t. i. a sarokablakok közt, az ú. n. „szent sarok”-ban (Herrgottswinkel), a minőt már a bennszülött lakosság házainál is láttunk az imént, áll az asztal a lóczák előtt és a falon függő feszűlet alatt. Újabb házakban azonban az asztal már rendszerint a két főablak között áll, a szobának az asztaltól jobbra és balra eső sarkaiban egy-egy ágy foglal helyet, melyeken jó magasra tornyosúl az ágynemű. A pitvarból vagy a nyári konyhából a padlásra, valamint az egyik kamra alatt levő s csapóajtóval elzárt pinczébe juthatni. Egy vagy két további szoba, avagy kamra az udvari oldalon a pitvar mellett az öregek lakásáúl, esetleg magtárnak vagy takarmánykamráúl is szolgál. Ezeknek folytatásaúl következik a lóistálló. A lakóházzal egyközűen, a teleknek átelleni vége mentén vannak a tulajdonképeni istállóépűletek s mellettük a takarmánykamra; ezek közelében van külön, vagy velük egybeépítve a sertésól, az árnyékszék és a kutyaól. A telek hátsó részét a keresztben álló, régebben sövényfalú, ma már azonban rendszerint deszkából álló pajta zárja el. A lakóház és a pajta közötti tér a barmok kijáró útja, de néha még egy nyitott félszer is áll rajta, ha az istállóépűlet végéhez nincs ilyen bódé ragasztva. Az udvar valamely alkalmas helyén még kukoriczagórét is látunk, melylyel a gyarmatosok alighanem csak itt ismerkedtek meg, de ők ezt már nem fonott fallal, hanem léczekből készítik. A házakat azelőtt zsúppal födték, ma azonban már majdnem kivétel nélkül bezsindelyezik. A háznak az útczára néző homlokzata régebben oromzatos volt, mostanában az ormot mindenfelé a kontyos födél szorította ki. A telek jókora részét a trágyadomb foglalja el, mely a sertésól mellett van. Az útcza és a lakóház, vagy az útcza és az istálló között többnyire kis virágos kertet találunk, továbbá kútat, melyből a vizet kampós rúddal, kerekes szerkezettel, vagy pedig hosszú kútostorral húzzák föl; a kút előtt van az itató vályú. A német parasztháznak továbbá, mint a magyarnak, keresztboltozattal fedett kéménye is van, melyre rendesen ki van írva a ház építésének vagy javításának, átalakításának az éve. Az útcza felőli palánk előtt mindig van a kapu közelében egy lócza.
Lippován parasztház Lippowenyben.
Charlemont Húgótól
A bukovinai magyar telepítvényesek háza csak alig különbözik a németekétől. A már említett kéményen kivűl még csak azok az apró keresztek jellemzik, melyek a tetőgerincz végeit, továbbá a szelelőlyukakat díszítik. A ház rendesen egyszersmind konyháúl is szolgáló pitvarból, egy tágasabb szobából és a pitvar ellenkező oldalán nyíló kisebb szobából áll, s jellemző különössége csupán az a keskeny, folyosószerű kamra, mely némileg az eresz alatt, a szomszédos telek felé az épűlet egész hoszszában végig húzódik. Bejárása a pitvarból nyílik és egyetlen kis ablakocskája az útczára néz. Az istálló rendesen az udvar hátsó részét keresztben elrekesztő pajtával van egy födél alatt.
Vessünk még egy pillantást a lippován házra, mely terjedelmét és szerkezetét tekintve egyaránt egyszerűbb valamivel, és az imént leírt belföldi, meg a német gyarmatos lakosság házai között középhelyen állónak mondható. Zsúppal vagy hosszú léczekkel (draniczával) van födve; egy kis szobából, széles, fölfelé keskenyedő fakéménynyel ellátott pitvarból, a gyümölcs és más termesztmények eltartására szolgáló egy vagy több kamrából, a házhoz csatlakozó nyitott színből és istállóból áll. A szobában azonnal szembetűnik a nagy feszűlet, melynek két vízszintes keresztlécze alatt egy harmadik, rézsútos ág látható és fémbetéttel van díszítve; továbbá az orosz, triptychonszerűen elzárható, fémbe préselt számos szentkép, a gyertyatartók, stb., melyek mind szalagokkal és tarka kendőkkel vannak díszítve. Az istállóban együtt tanyáz a tehénnel, vagy egynéhány birkával a ló, melyet a lippován mindig orosz módra két rúd közé fog a hámba.
A korunkban egyre növekedő forgalom, a gazdasági haladás és a fönnálló tűzrendőri szabályzatok is nagyon hozzájárúlnak ma már ahhoz, hogy hovatovább mind jobban tűnedezik a parasztházak építésmódjában a régi hagyományos és sajátszerűen jellemző színezet. Okozója ennek Bukovinában az is, hogy különféle népfajok egymás mellett laknak s kölcsönösen tanúlnak egymástól. Így példáúl az egészen egybeépített Fratautz és Andrásfalva községekben német, román és magyar gazdák élnek együtt; e falvak tőszomszédságában pedig Klimoutz és Fântâna albă (Biała-Krinitza) községekben lippovánok laknak. Ugyanígy az egymáshoz közel álló Német- és Oláh-Badeutzban, meg a legrégibb bukovinai székely telepen, Istensegíts falvában; míg a Badeutzczal kapcsolatos Mileszoutzot nagyrészt rutének lakják. De némely, ősidőkből származó részletek a házberendezés dolgában azért még mindig szívósan tartják magukat az egyes néptörzseknél, legyenek azok akár bennszülöttek, akár bevándorlottak; egy része ennek a hagyományos elemnek itt-ott, így pl. a hucoloknál, babonás vélekedéseken is alapúl.
A bukovinai nagybirtokosság lakai, melyek csak ritkán emeletesek, általában kicsinyek és gyakran még ma is fából épűltek. Csak kevés urasági laknak van, mint pl. a budenitzinek, kastélyszerű külseje. Az istállók és a gazdasági épűletek a magán- és állami birtokokon egyaránt a lehető legegyszerűbbek; minden tekintetben mintaszerűek a görög-keleti vallásalap jószágain látható építkezések. Egyszerűek a falusi plebánosok lakóházai is, valamint az azokkal rendesen kapcsolatos gazdasági épűletek is.
Bukovina megszállásának idején az egyes útak mentén állott korcsmák ép olyan nyomorúságos állapotban valának, mint az útak. Sokszor bizony nem voltak egyebek földbe vájt putriknál, a melyekben legfölebb pálinkát lehetett kapni, egyebet alig. Csakhamar azonban rendes műútak épűltek a tartományban, a melyek tetemesen javították és fokozták a közlekedést, s ezzel együtt alkalmas és nagy, rendes szállóházak is keletkeztek az útak mentén. Alaprajzuk e vendéglőknek rendesen derékszögű négyszög, melynek keskenyebb oldalán többnyire vaskos oszlopokon nyugvó, oromzatos előépítmény van. Az épűleten hoszszában széles bejárat megy keresztűl, melytől jobbra, balra elűl a vendégszobák, ivók és mellékhelyiségek, hátúl pedig a lóistállók, kocsiszínek, stb. vannak. A lemberg-jassyi vasútvonal megnyílta óta az országútak fontossága csökkenvén, azokkal együtt ez útszéli vendéglők forgalma is tetemesen alább szállott.
