Erdészet és vadászat. Heyrowsky Károlytól, fordította Arató Gyula
Erdészet és vadászat.
Heyrowsky Károlytól, fordította Arató Gyula
Heyrowsky Károlytól, fordította Arató Gyula
Csehországban az erdőgazdaságilag mívelt terület összesen 1,507.419 hektárnyi s ennélfogva az ország termő földjének 29%-át foglalja magában. Ehhez mérten Csehországot, tekintettel földmívelésének kifejlettségére, az osztrák birodalomnak legjobban beerdősűlt országai közé sorozhatjuk. A szó szoros értelmében véve hatalmas erdőségekben, melyek századok óta jó ápolásban, védelemben s czélszerű kezelésben részesűltek, s melyek másfelől kedvező földrajzi fekvésük mellett még természetes és mesterséges közlekedési eszközökben is bővelkednek, s melyek azon kivűl az országnak nagyon kifejlett iparától s ehhez képest a fának igen kedvező kelendőségétől, nemkülönben a külföldnek még mindig növekvő faszükségletétől is folyton támogattatnak, az erdőgazdaság Csehország földmívelésének igen kiváló ágává lett. Az erdőségeknyújtanak hathatós védelmet az elemi csapások ellen; az ő lombsátoruk alatt ered az országot átszeldelő számos folyó, a forgalomnak e megbecsűlhetetlen erei, melyek nemcsak a belföldi lakosság s ipar fabeli szükségletének fedezését segítik elő, hanem a mellett a külföldre való nagy fakivitelt is serényen támogatva, a nemzeti vagyon gyarapításának kiapadhatatlan forrásaiúl tekinthetők. S az erdőségekben ezer meg ezer munkáskéz talál jövedelmező munkát, még pedig épen akkor, midőn egyéb kereset alig akad, a rideg téi hónapok alatt.
Az ország sűrű népessége s ezzel kapcsolatban a mezei gazdaságnak terjedése magával hozta, hogy a mezőgazdasági mívelésre alkalmas területek legnagyobb része telkesíttetett, s ennek következtében az erdőgazdaság majdnem mindenütt a feltétlen erdőtalajú területekre szorúlt vissza. Innen van aztán, hogy az erdőségek az ország területén nem egyenletesen oszlanak el, hanem hól szűken, hol bőven van erdő a szerint, a mint a népességi s a termőhelyi körűlmények is különbözők. Innen van, hogy a hegységek annyira bővelkednek az erdőkben, míg a síkságon s lapályokon kevés, vagy helylyel-közzel elégtelen erdőséget találni.
Az ország szélét megszakítatlan folytonosságban egész erdőgyűrű borítja: ú. m. a Cseh-erdő a Gratzen, Hohenfurt, Krumau, Winterberg, Gross-Zdikau, Stubenbach, Eisenstein, Tachau s más uradalmi erdőkkel, a Fichtel-hegység, az Ércz-hegység, melyben a legnagyobb uradalmi erdők: Schlackenwerth, Joachim-völgy, Presnitz-Hausenstein, Rothenhaus, Eisenberg, Oberleitensdorf, Binnsdorf, stb., melyek a Tetschen nevű uradalom erdeivel záródnak, s melyeket aztán Cseh-Kamnitz (Böhmisch-Kamnitz), Rumburg és Reichstadt erdeivel az Iser-hegység követ, s végűl ide tartoznak Starkenbach és a felső Elbe vidékének erdőségei az Óriás-hegységben. A cseh-morva határhegység, melyet ugyan az előbb fölsoroltakéiánal kevésbbé zárt erdők borítanak, de mely erdőben mégis dúsnak mondható, délen Neuhaus és Neubistritz nagy kiterjedésű uradalmi erdeivel záródik. Ezekhez kapcsolódnak az ország déli részén Wittingau, Chlumetz, Platz és Kardasch-Řečitz uradalmak síkföldi erdőségei, melyek a mellettük fekvő számos községi és magán erdőkkel együtt több mint 30.000 hektár kiterjedésű összefüggő erdőséget alkotnak. Frauenberg, Moldautein, Protivin, Pisek, Drhowel, Čimelitz, Varvažov és Vorlik nagy uradalmak kiterjedt erdőségei szintén megszakítatlan összefüggésben szegélyezik a Moldva és Wottawa partjait, s ezekhez kapcsolódik az ország belsőbb részének legnagyobb erdővidéke, a Brdy-hegység Dobřiš, Hořowitz, Rožmitál, Zbirov, Pürglitz, stb. erdőségeivel, mintegy 100.000 hektárnyi területet borítva be. Említésre méltó még Münchengrätz, Weisswasser és Hirschberg nagy erdős vidéke az ország éjszakkeleti részén. Az ország többi része, kivéve Prága környékét s Leitmeritz és Saaz lapályait egészen Komotauig még szintén kellő mértékben erdősűltnek mndható. Ellenben Prága környéke s az imént megjelölt lapályos vidékek rendkivűl szűkében vannak az erdőknek, úgy, hogy itt az erdők a termőtalajnak csak 15%-át foglalják el.
Birtokjogczím szerént Csehország erdőinek 70%-a a nemesi s 30% a nem nemesi természetű birtokokhoz tartozik, az erdők 25.6%-a a hitbizományi birtok.
Az országra nézve megbecsűlhetetlen haszna van annak, hogy a hitbizományi birtok oly nagy kiterjedésű. Az állami erdők ugyanis, a vallástanúlmányi s más czélú közalapítványok erdeit is oda számítva, az összesnek csak 0.8%-ára rúgnak, s ennélfogva a hitbizományi kötött erdőbirtokok az ország háztartásában tetemes hézagot pótolnak. A nemesi természetű községi erdők, az összes erdők 3.8%-át magukba foglaló területükkel hasonlóképen becses szolgálatot tesznek, minthogy általában véve mind jó s köztük Pisek városáé, mondhatni, mintaszerű kezelésben részesűl. A nemesi természetű erdőbirtokok jól tagosíttattak, s a mi az erdőgazdaság szempontjából megbecsűlhetetlen, mind egy tagra hasíttattak ki. A statisztikai kimutatás szerint esik egy birtokra több mint 100.000 hektár, öt birtokra 20.000–30.000 hektár, tizennégy birtokra 10.000–20.000 hektár, huszonhat birtokra 5.000–10.000 hektár, százhuszonöt birtokra 1.000–5.000 hektár, ötvenkilencz birtokra 500–1.000 hektár és száznégy birtokra 100–500 hektár erdő.
Kevésbé kedvezők a birtokviszonyok a nem nemesi erdőkre nézve. A már annak idején is csekély kiterjedésű és széttagolt községi és közbirtokossági erdőket ugyanis a birtokosok 20–30 évvel ez előtt oly apró darabokra osztották föl, hogy azokon czélszerű erdőgazdálkodást űzni lehetetlen.
Őserdőrészlet a Cseh-erdőben.
Russ Róberttől
A termőhelyi állapotok különféleségéhez s az edőgazdálkodás nagy fejlettségéhez illetőleg nincs egyetlen üzemmód sem, mely Csehország erdeiben meg nem honosúlt volna. A folyamparti füzeseknek kosárfonáshoz való fűzvesszőt termelő, egy éves fordájú üzemétől kezdve a legmagasabb hegyhátak szálaló erdőüzeméig, melynél fahasználatot csak oly mértékben szabad gyakorolni, a mennyire azt az ily erdőknek saját talajuk és az alsóbb fekvésű mívelt területek megvédelmezésében álló hivatása megengedi, – Csehországban valamennyi üzemmódot megtalálhatni. Sőt még valóságos őserdő is van az ország területén.
Az őserdő, mely alig 25 évvel ezelőtt a Cseh-erdő délnyugati részén még jó nagy kiterjedésű foltot alkotott, a kihasználás előrehaladtával s főképpen az 1868-adiki és 1870-ediki elemi csapások következtében majdnem teljesen eltűnt, kivéve a Schattawa erdőkerületnek mintegy 47 hektárnyi területét Luckenwaldot, melyet Schwarzenberg János Adolf herczeg hajdani rendelkezésének megfelelően tudományos vizsgálódások czéljaira örökké őserdőűl kell föntartani. Laikusoknak és szakférfiaknak állandóan megvan itt a ritka alkalom arra, hogy a természetnek saját erejéből létrejött erdő nagyszerűségét csodálhassák. A talajt borító óriási sziklatömbök szakadékait a rég kihalt fák korhadéka tölti be; a földön áthatolhatatlan kusza összevisszaságban hatalmas törzsek feküsznek, melyek teste már is többé-kevésbé elkohardt, elpusztúlt, hogy csirázó ágyat nyújtson a lehúlló magvak számára. Bükknek, juharnak, jegenye- és lúczfenyűnek s igen sok cserjének számtalan magva fejleszti ki csiráját a földre dőlt ősök megkorhadt testén s kezdi meg csemétévé fejlődve a létért való küzdelmet, melyben mindig az erőseké, az életrevalóké a győzelem s a jövő. Ezekből nőnek föl újra nemüknek óriásai, míg rájuk is el nem következik az az idő, mikor az ő kiaszott ágaik is csupaszon nyúlnak föl a levegőbe, törzsökük megrokkan s végre kidől, új nemzedéknek engedve tért, termőhelyet.
E kis kitérés után a csehországi őserdőről újra az üzemmódok ismertetésére térve át, az első, a mit meg kell említeni, az, hogy Csehország erdeinek legnagyobb részét, szám szerint 97.5%-át, szálerdő-üzemben kezelik és csak 5.5%-át sarjerdő-üzemben.
A sarj- és középerdő-üzem főképen az ország közepén, a cseh alföldön, s kelet felől az Elbe lapálya mentén szokásos. Ez idő szerint azonban sok helyt fölhagynak vele, mert a kőszén versenyét a tűzifa annyira nem bírja meg, s a különféle cserzőanyagok behozatala a cserkéreg-termelés jövedelmezőségét annyira leverte, hogy ezekkel az üzemmódokkal számos erdőbirtokos már is fölhagyott s áttért a szálerdő-üzemmódra.
Részlet a hirschbergeni úsztató csatornából, a legrégibb faúsztató berendezés a Cseh-erdőben.
Russ Róberttől
A szálerdő-üzem leginkább tarvágással s a tűlevelűel tenyésztésével, a hegységekben 100–120 éves, a síkföldön 100 évesnél rövidebb időközű vágáskorral az ország egész területén el van terjedve; tisztán lombos erdőt majdnem csupán bükkösök alkotnak. Hol az árnyéktűrő fanemek s ezek közt különösen a bükk és a jegenyefenyű, meg a termőhelyi körűlmények a tarvágás alkalmazását meg nem engedik, ott a fokozatos fölújító vágás van szokásban, mire nézve a winterbergi, frauenbergi, hirschbergi s még más erdők is mintákúl szolgálhatnak. A tiszta szálaló-üzem a rendszeresen kezelt erdők területén csak a legmagasabb hegytetőkre s oldalokra szorítkozik, hol a talajnak bármily csekély pusztúlását is meg kell akadályozni; a kisbirtokosok apró darabokra szaggatott erdőcskéiben azonban, kivált az ország déli részén s a morva határhegységben igen szokásos.
Fanemek szerint Csehország erdeinek 6%-át tisztán lombos levelűek, 12%-át lombos és tűlevelűek elegyesen s 82%-át tisztán tűlevelűek alkotják. A lombos levelűek közt legelterjedtebb a bükk, mely mintegy 52.000 hektárt foglal el, azután következik a tölgy 39.000 hektár területtel, végűl sorban egymásután a nyír, éger, kőris, szíl, juhar, gyertyán, stb. együtt mintegy 50.000 hektár területtel.
A bükk általában véve szálerdő-üzemben kezeltetik, s bátran el lehet mondani, hogy a fa, mely a Cseh-erdő s a piseki, orliki, hirschbergi s más erdőségek ősbükköseiből kerűl fejsze alá, úgy tömegtartalomra, valamint vaskosságra nézve egyaránt páratlan. Tiszta bükkösök jobbára csak a középhegységekben s a magas hegységek előhegységeiben fordúlnak elő, de a juharral együtt a fenyvesek közé elegyedve még 700 méter tengerszín fölötti magasságban is jól tenyészik.
A tölgy, mely nagyobb részt sarj- és középerdő-üzemben kezeltetik, különösen a magas hegységben található, hol kisebb kiterjedésű tiszta állabrészleteket alkotva, vagy csoportosan és egyesével a fenyvesek közé keveredve fordúl elő és pedig az egész ország területén, különösen pedig a déli részén, s egyik fajta, a kocsános tölgy, a wittingaui erdőben kitűnő fürészelt árút s bodnárfát szolgáltat.
Erdőhasználat és tőzegásás Joachimsthal mellett.
Charlemont Húgótól
A nyárfa, éger és fűz a folyammenti lapályokon a folyók és patakok áradmányain alkot erdőket; a mellett a közép- és sarjerdők hézagaiban mint töltelékfa is gyakran előfordúlnak. A szálerdőkben, fájának nagy becsénél fogva, csak az éger bír nagyobb fontossággal. Az említett többi fanem, ha valahol előfordúl, mihelyt reá, mint véd-állabra, szükség nincs, a nyír kivételével kiirtatik az erdőből. A nyír, melynek annyi üldöztetést kellett szenvednie, hogy már majdnem teljesen kipusztúlt, csak a legújabb időkben részesűl nagyobb figyelemben. A juhar és szil nagy szélfogó erejüknél fogva a magas hegységben igen becsesek mint elegyfák, különösen a Cseh-erdőben, hol rendkivűl hatalmas példányok akadnak köztük.
Valamennyi fanem közt a lúcz-fenyű foglal el legnagyobb területet. Az összes magas hegységi erdőkben 700 méter tengerszín fölötti magasságig ez az uralkodó fanem, sok helyt más fanemekkel elegyes állabokat, feljebb pedig, egészen 1.400 méterig, tiszta állabokat alkotva. Azonban fájának kedveltségénél fogva új meg új területeket foglal el a sík- és dombvidékeken is, hol mindenfelé szorgalmasan megtelepítik. E fanemet követi a sorban az erdei-fenyű, melyet a jelen század első felében igen kegyeltek s mindenütt, még a neki nem való területeken is, megtelepítették úgy annyira, hogy ez a buzgalom, mondhatni, már egész mániává lett. Csehország déli részének tertär talaján s éjszaki részének zöldhomokköves területein e fanem kétségtelenűl igen jól tenyészik, s gyantában dús fája nagyon keresett haszonfát szolgáltat.
Az erdők 10%-ában, körűlbelűl 150.000 hektáron, a jegenye-fenyű az uralkodó fanem, s a magas hegységekben, különösen a Cseh-erdőben, óriásokká növekedett törzseivel fejlődésének, mondhatni, eszményi magaslatát érte el. Hajdan a mainál sokkal nagyobb területet foglalt el, fájának csekélyebb műszaki használhatósága miatt azonban hova-tovább kisebb területre szorúlt, bár a nagy uradalmak erdőségeiben ma is nagy megbecsültetésben s gondban részesűl. A vörös-fenyű, mely Csehország erdőségeibe valószinűleg mesterséges megtelepítéssel jutott, itt koránsem fejlődik oly nagygyá, mint az Alpesek erdeiben, s csak a neki való talajon fordúl elő mint elegyfanem, tiszta állabokat ellenben ritkán alkot. Törpe-fenyű csak igen kevés található, mivel olyan hegység, mely a tenegrszín fölé igen magasra emelkednék, szinte kevés van az országban.
Csehország déli részének különlegessége, mely különben előfordúl a Cseh-erdőben is (a tachaui uradalomban), a mocsári-fenyű. A botanikusok Pinus uliginosa-nak és még egyenes törzsű Pinus montana-nak is nevezik; legközelebbi rokonától, a törpe-fenyűtől abban különbözik, hogy törzse sugár növésű s 20 méter magasságot és 25 centiméter vastagságot is elér; az erdei-fenyűtől pedig a lóczfenyűéhez hasonló, sötét kérgével s erősebben fölfelé tartó elágazásával különbözik. Uralkodó fanem a még ki nem szárított mocsarakon, különösen a gratzeni és wittingaui uradalombelieken, hol összesen legalább 800 hektárnyi területet foglal el.
Nehány idegen származású, de már meghonosodott faneme is van Csehországnak, melyek közűl különösen a tölgynek Quercus rubra nevű faja, a fekete dió, a sima fenyű s a douglas-fenyű érdemlik meg a fölemlítést. Azok a Quercus rubra törzsek, melyeket Schwarzenberg Vilhelmina herczegnő a prágai jubilaris országos kiállításra küldött, s azok az eszközök és bútorok, melyek a worlitzi uradalomban termett Quercus rubrák fájából készűltek, kétségtelenűl tanúsítják, hogy ez a fanem ott jól tenyészik, s a megtelepítésre fájának használhatóságánál fogva érdemes is.
Az állabtelepítés és állabápolás terén Csehország erdőgazdasága már régóta szép előhaladást tett. Egyes nyomok, nevezetesen tölgyültetések, arra mutatnak, hogy a vetés és ültetés, mint erdősítési módok, már a XVII. században ismeretesek valának, de azért általánosságban egészen a múlt század végeig a fölújító vágás és azzal együtt a természetes fölújítás volt szokásban. Ugyanakkor, mikor a tarvágást alkalmazni kezdték, szükségessé lett az is, hogy a fölújítás érdekében mesterségesen gyámolítsák a természetet. Itt-ott elegyes vetést is alkalmaztak: lúcz-fenyűt, erdei-fenyűt, tölgyet és nyírt keverve össze; így keletkeztek azok a vegyes állabok, melyek ott, a hol az erdőt idejében gyérítgetik, ma valóban gyönyörűek. Sokáig majdnem mindenféle csupán egyetlen fanemmel – elegyítetlenűl – erdősítettek, s különösen az erdei-fenyűvel, mely e század elején túlságosan fölkapott fanem volt, melyet mindenhol, még a neki nem való területeken is megtelepítettek. A vetést mintegy 40 évvel ez előtt az ültetés szorította ki, és pedig annyira, hogy ma már a vetést csak ott alkalmazzák, a hol vékony áterdőlési faanyagot (pl. gúzsvesszőt) akarnak nevelni, vagy a hol a tisztásokon a természetes magról való kelést akarják sűríteni.
Ma már, mikor a vegyes állaboknak becses voltát mindenhol ismerik, a termőhely milyenségéhez képest úgy a természetes, mint a mesterséges fölújítást, vagy e kettő együttesen egyaránt alkalmazásban van, s így aztán a jól berendezett erődgazdaságokban minden egyes fanemnek a legkisebb részletekig menőleg kijuttathatják a neki való termőhelyet. Számos csemetekertben a különféle erdei fanemeknek milliókra menő csemetéit termesztik, melyeket vagy kézzel, vagy ahhoz való gépekkel iskoláznak át, lombos fákból rendeltetésükkel egyező alakúakká fölnyesett husángokat nevelnek s ekként nem csupán saját szükségletüket fedezik, hanem a fölösleget el is adják, s még gyakrabban oda ajándékozzák a támogatásra szorúló községeknek és kisbirtokosoknak. A szakirodalomban ismertett ültetésmódok közűl nincs egy sem, a melylyel Csehországban kisérletet nem tettek volna; így most azok használhatóságáról kiterjedt állabok tehetnek tanúbizonyságot. A jó példának s az ingyen csemetékhez való könnyű hozzájutásnak lehet köszönni, hogy a nép ma már nem ellenséges indúlatú az erdészet iránt, sőt különösen a délibb vidékeken az erdő vágásaival együtt legelőket és silányabb szántóföldeket is beerdősít s maga jó szántából hozzácsatol erdejéhez.
Nagy szabású kisérletek történtek helyenként a tőzeglápok beerdősítésével is már közel 120 év óta, még pedig a legjobb eredménynyel. A wittingaui uradalom maga 3.000 hektár ilyen erdőt tud mutatni, közben vágható állabokat, melyek évi fatömegének szaporodása hektáronként 4.0–5.6 köbméterre rúg.
Az erődítmények létrejövéséhez kellő húzamos idő, s még inkább a netaláni szükségtől való félelem a múlt század vége felé általános figyelem tárgyává tette az erdő használásának szabályozását. Majdnem egyidejűleg mindenfelé hozzáláttak az erdőbirtok fölméréséhez, az állabok elkülönítéséhez s általában az erdők ebrendezéséhez, fölhasználván a legkülönfélébb módokat. A jelen század negyedik évtizedében a szász erdőrendezési módszer is útat tört magának Csehország erődgazdaságaiba. Legelőször a gróf Thun-féle tescheni uradalomban, Wittingau város erdeiben, a gróf Bouquoi-féle gratzeni uradalomban és Schwarzenberg János Adolg herczeg erdeiben alkalmazták; ezeket aztán más erdőbirtokosok is követték, úgy, hogy a jövedelmet szabályozó erdőrendezésnek ez a módja Csehországban a legelterjedtebbé lett.
Hamilton János György festménye: Bika-hajsza a XVII. században.
Schwarzenberg Adolf József herczeg birtokában levő festmény után.
Ma a legtöbb erdő a terület domborúlatai körűlményeinek megfelelő nyiladékhálózattal vágás-sorozatokra és tagokra van osztva. A vágatási terv már nem az egész forda-időre, hanem többnyire csak egy-egy évtizedre készűl; ennek elteltével a koronként ismétlődő felűlvizsgálásokból kell kitűnnie, hogy az eddigi gazdálkodási intézkedések mennyire voltak sikeresek, s micsoda változtatások teendők rajtuk. Az erdő állapotáról a gazdasági, állab- és terepfelvételi térképek áttekinthető, világos képet tárnak elénk, s a termelt faanyagok pontos kimutatásai, valamint az állabok idősségét feltűntető korfokozat-táblázatok módot nyújtanak a birtokosnak, hogy erdőben fekvő vagyonának állományáról s erdőgazdálkodásának gyümölcsözéséről bármikor meggyőződést szerezhessen. Még a községek és a kisbirtokosok közűl is sokan berendezték erdejüket, úgy, hogy 1876-ban a csehországi erdőknek már 67.6%-a rendszeresen kezeltetett, azóta pedig bizonyára ismét ezer meg ezer hektárnyi erdő kerűlt berendezés alá.
A termőhelyek különböző jósága szerint a fatömeg gyarapodása és az erdők jövedelmezősége szintén igen különböző. Az Óriás-hegység törpe fenyű állabjai, a zöldhomokkő-képződmények gyéren beerdősűlt sziklás terletei, a síkföld sivár homokpusztái és a még ki nem szárított mocsarak erdei úgy szólván semmi fatermést sem adnak, semmi jövedelmet sem hajtanak. Ellenben az Elbe ligeteiben, a bazalt hegység lábánál s még inkább a Cseh-erdőnek azon erdeiben, melyek a hajdani őserdőknek egyenes utódai, a fatömeg gyarapodása teljesen kielégítő. Itt ugyanis hektáronként 10–14 köbméternyi fatömeggyarapodás épen nem tartozik a ritkaságok közé.
Bár az évi fatermés a statisztikai adatok szerint igen apad: mennyiségét mégis öt millió köbméterre, értékét pedig 18–21 millió forintra egész bátran lehet becsűlni. Csehország erdei ezt a szép jövedelmezőséget nem annyira a fatenyészetnek, mint inkább a kedvező földrajzi fekvésnek köszönhetik, s e mellett a nagy költséggel jó karba tett vízi útaknak, valamint a szakadatlan tevékenységnek, a mi az országban az erdőhasználat és a fakereskedés terén századok óta megvan.
Az ország közepén, különösen pedig a cseh alföldön, hol a mezőgazdasági mívelésre alkalmas területek mind telkesíttetvén, az erdők nagyon megkevesbedtek, s a nagy városok és ipartelepek igen sok fát fogyasztanak, az erdőgazdaság korán jövedelmezővé lett. Hogy azonban az Óriás-hegységnek s még inkább a Cseh-erdőnek fatömegeit értékesíteni lehessen, nagy előkészűletekre volt szükség. Ott előbb erdőmunkás-telepeket, üveghutákat, hangszerfa-termelő s más faipar-vállalatokat kellett létesíteni, a folyókat pedig a fának vízen való szállíthatása czéljából számos gerebbel és partépítménynyel kellett ellátni. Hatalmas úsztató berendezéseket létesítettek a Wottawa és Moldava folyón számos gereb-építménynyel; a legnagyobb Prága mellett Podolban épűlt, melynek segélyével a Cseh-erdőből az ország belsejébe egészen Prágáig rengeteg mennyiségű tűzifát (évente mintegy 150.000 köbmétert) úsztattak. Minthogy a Krumaui uradalomban mintegy 20.000 holdnyi őserdő még így is megközelíthetetlen maradt, 1788-ban azzal a nagy eszmével kezdtek foglalkozni, hogy a Moldava folyót és a Dunát egy úsztató csatornával kössék össze. Ez az ú. n. Schwarzenberg-csatorna Lichtwassernél, a Dreisessel-hegy alatt, a Moldava egyik mellékágánál kezdődik, Hirschbergnél egy 420 méter hosszú alagúton vonúl át, Rosenhügelnél, Szent Thoma közelében, átlépi az Elbe és a Duna vízválasztóját s a szabályozott Zwettel patakkal Felső-Ausztriában Haslach mellett a Mühl folyóba torkollik.
A csatorna építése Schwarzenberg János herczeg alatt, Rosenauer mérnök terve szerint 1788-ban vette kezdetét s a következő évben egészen Hirschbergig haladt elő, honnan kezdve 1821-ben és 1822-ben Schwarzenberg József alatt Falta József mérnök az alagútat a hegyen áttörvén, a csatornát egészen Lichtwasserig kiépítette s ezzel az egészben véve 51 kilométer hosszú csatorna építését befejezte. Ezen a Schwarzenberg-csatornán és a Mühl folyón 1791-től 1889-ig 7,801.919 köbméter tűzifát úsztattak le a Cseh-erdőből Neuhaus felé a Dunára és szállítottak el aztán hajón legnagyobb részt Bécsbe.
A „Tirolerhaus” nevű vadászkastély Vorlik uradalmon.
Russ Róberttől
A haszonra való fa termesztésével és az értékesítés fejlődésével a tűzifa-úsztatás hova-tovább mind többet veszített fontosságából, s a legfelső folyó szakaszokra szorúlt vissza, helyet engedvén a tutajozásnak, minek segélyével aztán a haszonra való fát talpakba kötve (mit általában „Prahmenflösse” néven neveznek) szállították ki az erdőségekből.
Bár IV. Károly császár rendeletéből kitűnik, hogy csehország nagyobb folyóin a tutajozást már abban az időben gyakorolták, a haszonra való fa szállítása a Moldaván és az Elbén csak mintegy 70 évvel ez előtt vett általános lendűletet. A haszonra való fa tutajozása ma már számos folyószakaszon, összesen mintegy 1.336 kilométer hosszú vízi úton van gyakorlatban. Ilyen vízi útakúl szolgálnak az Elbe, a Stiller-Adler, a Wilder-Adler, a Moldava, a Maltsch, a Lužnitz, a Naser és a Neubach, a Wottawa és a Sazava. Az egyik tutajozásra berendezett s részben egyszersmind hajózható folyószakaszt, melynek hosszasága 808.19 kilométer, a 154 tutaj-áteresztővel együtt az ország kezeli és tartja fönn. A fatömeg, melyet ezen a folyószakaszon 1875-től 1890-ig leúsztattak, nem kevesebb, mint 70,827.597 frt értékű volt.
A vasúthálózat a fatermékek szállításának ma még nem áll oly mértékig szolgálatára, mint a mennyire kivánatos volna, minthogy a vasúti díjszabása sokkal magasabb, hogy sem az olcsó vízi szállítással versenyezhetne. Mégis a vasúton való szállításra vannak utasítva az ország éjszaki és éjszaknyugati részén álló erdők, melyektől a tutajozható vizek távol esnek, a melyekből a fát a vasúton egyenesen Németországba szállítják. Az ország déli részein a vasútat csak arra használják, hogy rajta a szálfát a tutajozható folyókig juttassák s hogy a fűrészelt termékeket és a tűzifát Bécsbe s nagy ritkán Prágába szállítsák. A haszonfa-üzlet, főkép az Elbe útvonalán, Éjszak-Németország felé irányúl, s a fakivitel nagyobb szállító helyei Prága és Herrnskretschen. A faértékesítés meg a haszonfa-kereslet kedvező alakúlása folytán az erdők kihasználása a szó szoros értelmében vett haszonfa-termelésnek mondható. Az építő fát, bányafát, hajóborda- és hajó-bókonyfát, a vasúti talpfát, komlókarót s a minden fajta szerszámfát a leggondosabb figyelemmel válogatják ki a vágásokból, úgy, hogy csak a semmi egyébre nem való hulladék marad tűzifának.
A cseh famunkások két, egymástól teljesen különböző csoportba tartoznak. Hivatásos famunkások tulajdonképen csak a hegységekben megtelepedett favágók. Ezek az egész éven át famunkával foglalkoznak; nyáron és őszszel döntik és földolgozzák a fát, télen a fa veszedelmekkel járó csúsztatásának és tovább szállításra való előkészítésének munkáját végezik, kora tavaszszal aztán a termelt fatömeget leúsztatják, vagy letutajozzák. Ezek közűl a famunkások közűl sokan, mikor az erdőn való munka szünetel, faczipő, lapát, kerékgyártó és egyéb szerszámfa előállításával foglalkoznak, miből aztán fontos házi faipar fejlődött, melyet az erdőbirtokosok a faanyag olcsó eladásával támogatnak. A síkföldi famunkások ellenben jobbára csak télen foglalatoskodnak az erdőn, mikor másféle munkát nem kapnak, és pedig annál is inkább, mert e munkások leginkább az ácsok, kőművesek, tutajosok stb. közűl kerűlnek ki.
Nyúlvadászat: Az első hajtás után.
Věšin Jaroslavtól
A fakereskedés, nemkülönben a fürész-üzem, a hangszerfa-termelés, a kátrányfőzés és az egyéb faiparágak is általában véve az erdőgazda kezében vannak, úgy annyira, hogy a szolgálatában álló erdőtsutektől valamennyi nagyobb erdőgazdaságban megkövetelik, hogy egyszersmind ügyes fakereskedői jártassággal és körűltekintéssel is bírjanak. A tövön való faeladást, a mi egyébként ritkaság számba megy, csak a kisbirtokosok gyakorolják. A fát a vágásokban rendszerint maguk vágják le, osztályozzák és csak azután adják át a vevőnek, s még gyakrabban letutajozzák a föntebb említett fő piaczokig, vagy elszállítják valamelyik vasúti rakodóig s ott adják át a fakereskedőnek, vagy magának a fogyasztónak.
A fakelendőséget nagyban támogatja a számos fürésztelep, a Tusset- és Maderbeli hangszerfa-telepek terményeit pedig valósággal az egész világ keresi, minthogy azok a fából való hangszerek előállításához szükséges lemezeket a legkitűnőbb minőségben szolgáltatják. A fürész-üzem 1860-tól 1880-ig fejlődésének tetőpontjára jutott; a német favám azonban oly kedvezőtlenűl hatott rá, hogy az üzemet számos telepen meg kellett szűntetni, a mi javára vált a külföldnek, de kárára az országnak. A fűrészelt árúkra nézve nem sokkal ez előtt életbe léptetett vámmérséklésnek épen azért nem lehet eléggé örűlni, s óhajtandó, hogy ez az erdők jövedelmezőségére oly kedvező üzemág újabb föllendűlést szűljön. A gyors virágzásnak csak most indúlt cellulose-termelés szintén jó szolgálatot tesz az erdőgazdaságnak, s azért kivánatos, hogy ez az iparág is lehetőleg nagyra fejlődjék és megszilárdúljon.
A fatermés mellett az erdő számos mellékterményt is szolgáltat, és a termőtalaj számos mellékhasznot is ad. Főbbek a kéregtermelés, a gabona és kapásnövények termesztése a feltört területeken, alomszedés, kő-, agyag-, homok- és tőzegásás, szénagyűjtés, legeltetés és egyebek.
A tölgykéregfejtés a Csehország közepén és éjszakkeleti részén levő sarjerdőknek ma még a legfőbb jövedelme; így van ez a cseh alföldön is Leitmeritztől Saazig; a tűzifa értékcsökkenése miatt azonban a tölgykérekhántást általában kezdik abbahagyni. Értékesítik különben a lúcz-fenyű kérgét is ott, hol a nyári vágás szokásban van, nemkülönben a magashegységi erdőkben mindenfelé.
Az erdei föld szántása-vetése (irtásos gazdaság), vagyis az erdő talajának egy időn át gabona és kapásnövények termesztésére való használata a harminczas években nagyobb mértékben szokásba jött s a mezőgazdasági termények értékességénél fogva az erdőgazdálkodás jövedelmességének föllendítésére szolgáló mód gyanánt magasztaltatott. Pisek város erdeje, hol a tarolással kihasznált vágásterületek mezőgazdasági mívelését kezdettől fogva gyakorolták s bár kisebb mértékben, még manapság is gyakorolják, e gazdálkodási mód fejlődésének egész történetét előtárja. Tapasztaltatván azonban, hogy ilyen gazdálkodást kár nélkűl csak televényes és üde talajon és nem meredek fekvés mellett lehet gyakorolni, s e mellett mindinkább tért hódítván az a törekvés, hogy a vegyes állabok a vágás előtt kelt csemeték fölhasználása mellett természetes úton újíttassanak föl, s végűl a miatt is, hogy a gabonafélék ára tetemesen hanyatlott, az irtásos gazdálkodás igen szűk területre szorúlt, úgy, hogy rövid időn teljesen meg is fog szűnni.
A tőzegnek tüzelő anyagúl való termelését a miatt, hogy messzire szállítása nehézségekkel jár, csak kis területen folytatják. Csehország déli részén mégis, különösen Gratzen, Chlumec és Wittingau uradalmak tőzeglápjain erdei mellékterményképen igen nagy mennyiségű tőzeget ásnak, mit az ottani üveggyárak mint kitűnő tüzelőt használnak. A kiaknázott, lecsapolt s kiegyengetett tőzegtelepeket aztán beerdősítvén, az erdőgazdaság körébe vonják.
Falatozás a vadászaton.
Věšin Jaroslavtól
Újabban délen Platz és Gratzen uradalmakban, éjszakon a Kosten uradalomban a tőzegalom- és tőzegliszt-készítéssel kezdtek foglalkozni, szép jövőnek nézve elébe, ha a tözegalmot az istállókban, a tőzeglisztet pedig fertőtlenítésre széltében alkalmazásba veszik.
Az alomszedést a jól berendezett erdőgazdaságok teljesen számkivetették, ellenben a nép sorából való kisbirtokosok, sajnos, széltében gyakorolják erdeikben s szinte a legfőbb haszonvételnek tekintik, a minek aztán az a következménye, hogy a községek, közbirtokosságok s más kisbirtokosok erdeiben a rákbetegség nagy károkat okoz.
Csehország erdőgazdasága fejlődésének történetében szintén akadnak sötét lapok is; elemi csapások, rovarkárosítások többször sújtották; így az 1868-ki s az 1870-ki nagy viharok, majd utóbb a szúrajzás, mely oly özönnel támadt az erdőre, hogy mintegy 16–18 milliót érő, 6.5 millió köbméter fa esett neki áldozatúl. Hótörés, a mi főkép az erdei-fenyűerdőket veszélyezteti, a magas hegységben majdnem évente előfordúl. Az 1868-ki és az 1876-ki hótörések az egész országra kiterjedvén, óriási kárt okoztak; tönkretették a legszebb rudas erdőket, itt is, ott is nagy hézagokat törve bennük, keserű emlékeztetőűl a cseh erdőgazdák számára. Legutóbb a Fidonia piniaria L. pusztította az éjszaki erdőségeket, most pedig az apáczalepke fenyegeti elárasztással az egész országot. Amazt a rovart már legyőzöttnek lehet mondani, s mivel az apácza-lepke irtásához is idejében teljes erővel hozzáláttak, remélhető, hogy nagy kárt ez sem fog okozhatni.
A cseh királyság erdőgazdaságával szoros kapcsolatban van a cseh erdészeti egyesűletnek keletkezése és tevékenysége. Számos előkelő erdőgazda alapította 1848-ban, s ma már 1.565 tagja van. Az egyesűletnek fölvirágzása főként Schwarzenberg Károly herczeg nagy tekintélyének s fáradhatatlan tevékenységének köszönhető, ki már 22 év óta áll az egyesűlet élén, s ki valóban a csehországi erdészet első pártfogójának és előharczosának nevezhető. Az évről-évre tartott s az ország nagyobb erdőgazdaságainak megszemlélésével egybekötött közgyűléseken, melyekre Ausztria és a külföld szakegyesűletei is számos képviselőt küldenek, s melyeken a résztvevők száma a százat rendszerint megüti, az erdészet minden fölszínre kerűlő kérdése alapos megvitatásra talál, a vita eredményeit pedig az egyesűletnek ügyesen szerkesztett folyírata teszi széles körre kiterjedőleg közkincscsé, más egyéb tudományos fejtegetésekkel együtt.
A weiswasseri erdészeti iskola alapítása, az ausztriai erdőtörvény létrehozásában való közdeműködés, egy új törvénynek tervezése, az erdészeti kisérletező állomások kezdeményezése s megalapítása, a nagy szerepvitel az erdészeti kongresszusokon, s főként az erdőgazdasággal kapcsolatos minden közgazdasági ágazattal való lankadatlan s eredményes foglalkozás az egyesűletnek oly tevékenységéről teszenk tanúságot, hogy azt eléggé méltányolni nem is lehet; ez Csehország erdőgazdaságának fejlesztésében s fölvirágoztatásában állandóan erős támaszúl szolgál.
Az erdészeti szakoktatásról két iskola gondoskodik, és pedig a weisswasser (Bělá) erdészeti iskola, meg a piseki erdőőri szakiskola.
Vadászatra indúlás Frauenberg kastélyban.
Pietzner C. fényképe után.
A weisswasseri iskolát Heyrowský János és Nussbaumer János főerdőmesterek javaslatára 1855-ben a csehországi erdészeti egyesűlet alapította, s attól fogva az intézet egészen 1862-ig az ország, az erdőbirtokosok és az erdész-tisztek hozzájárúlásából s számos pártfogó adakozásából tartotta fönn. 1862-ben egy iskola-egyesűlet alakúlt Waldstein Ernő gróf elnöklete alatt, ki a weisswasser kastélyt és a körűle elterűlő parkot a fűszekerttel s az intézet kezelése alá adott erdőterülettel együtt, mint addig, úgy továbbra is ingyen használatába engedte át az iskolának. Az iskola-egyesűlet aztán, melybe a cseh erdészeti egyesűlet, mint alapító tag, szintén belépett, az iskola föntartását egészen magára vállalta. Az iskolában, melynek élén mint igazgató és első tanár 25 év óta Fiscali Ferdinánd lovag, főerdőtanácsos áll, ő rajta kivűl még négy tanár és egy segédtanár foglalkozik a tanítással. Az elméleti oktatásnak a ritkaság számba menő tanszer-gyűjtemények, a csemete-kertek s a tanúlmányi czélokra szolgáló, kiterjedt erdőkerület szolgálnak támogatására. Az iskolában 1857 óta 1.177 erdész nyert kiképeztetést, s ezek közűl sokan Ausztriában s a külföldön kiváló állásokat töltenek be.
Az erdőőri szakiskola Pisekben az ottani földmíves-iskolából sarjadzott ki 1884-ben, mikor azzal kapcsolatban egy gyakorlati irányú erdészeti tanfolyam nyittatott. Ma már teljesen a más rendes erdőőri szakiskolák mintájára van szervezve; évenként harminc-negyven tanulót képez ki az erdővédelem és a gyakorlati segédszolgálat czéljaira, s ezzel egyszersmind a gazdaság vezetésével foglalkozó, hivatásos erdész-tisztikarnak támogatására.
A vadászat Csehországban igen szorosan összefügg az erdészettel, mert a cseh erdőségek vadban úgy számra, mint fajokra nézve igen gazdagok. A vadban dús erdő nyújt igazi otthont a cseh erdőgazdáknak, ki egytől-egyig testestől-lelkestől vadász is, és ki a nemcsak az erdőt védi és ápolja, hanem azzal együtt az ő ott élő pártfogoltjait is. De bőséggel van a vad Csehország mezőségein is midnenütt, élő tanúbizonysággal békességesen összeférhet.
Noha a vadászati jog föl van forgatva, Csehország vadállománya 1848 óta mitsem apadt, sőt tetemesen gyarapodott. Nemesvadban, melynél szebbre a művelődés hasonló fokán álló országok közűl aligha akadnának csak egyben is, a hegyvidék és a sík föld egyaránt bővelkedik. Olyan vidéken, hol e vadak szabadon nem tenyészthetők, dámvaddal és vaddisznóval együtt vadaskertekben tartják őket. A karcsú őz, mely az egész országban el van terjedve, nemcsak az erdőt lakja, hanem, a hol különös védelemben részesűl, a ligeteket és cserjéseket is. A süket-fajd nem csupána hegységekben honos; találkozik sík földön s gyakran a városok közelében is. A közép-fajd, az erdőnknek ez a titokzatos vendége, majd itt, majd ott szintén föl-fölbukkan, s Csehországi a dicsőség, hogy az ő területén lőtte a felejthetetlen Rudolf trónörökös Ő Fensége 1877 április 3-án Wittingau mellett, a borkowitzi erdőrészben, a legelső közép-fajdját. Csehországnak régóta világhírű fáczánjai nemcsak vadaskertekben, hanem a szabadban is bőven tenyésznek, és pedig olyan bőségesen, hogy 1889-ben 60.120 darabot lőttek.
A vadászható vadaknak alsóbb rendű fajait ezen ismertetés keretében mind elsorolni nem lehet. Az erdei és mezei nyúlnak, tengeri nyúlnak, fogolynak megszámlálhatatlan sokaságát lövik évenként; a vadludak, a mindenféle fajta ruczák és egyéb vízi és mocsárlakó madarak, a melyek különösen Csehország déli részének tóvidékeit népesítik, nemcsak a vadásznak, hanem a természetbúvárnak is gyönyörűségére szolgálnak s foglalkozást nyújtanak.
Csehország vadjainak állattani teljes gyűjteménye látható a vohradi vadászkastélyban Frauenberg mellett. E gyűjtemény, mint erdészeti és vadászati múzeum, Hamilton János György festő híres vadászképeinek gyűjteménye mellett állíttatott föl, ki tanúlmányainak nagy részét itt tette. A gyűjtemény számos régi vadász diadaljellel együtt magában foglalja Csehország összes vadászható vadjait. Itt van a Cseh-erdő utolsó medvéje is, mely 1856-ban esett el Salnauban, s Csehország utolsó farkasa, melyet Winterberg uradalomban 1874-ben terítettek le.
Csehországban az igazi vadász egész éven át kedvét töltheti a nemes szórakozásban. Télen át a vadak és a halászat ellenségeit, a rókát, vidrát, nyestet és az iltist (Mustela putorius) havon hagyott nyomaik után üldözi s lődözi a szárnyas ragadozókkal együtt. A tavasz ragyogó napjának sugarai alig kezdik olvasztgatni a föld téli takaróját, fölhangzik a síkföldi fajdkakasok dürrögése, a mit azután hegyvidéki testvéreiknek szerelmeskedő hangja követ, s így a dürrögés, meg azzal együtt a fajdvadászat egészen május végeig is eltart. Erre következik az őzbak-cserkészet, míg később a szárnyra kapott anyányi ruczák a tavak köré csalogatják a vadászt.
Augusztus elsejével minden hasznos vadra fölszabadúl a vadászat; megkezdődik a hízott szarvas cserkészetével s folytatódik a mezőn a foglyok számtalan csapataira tartott vadászatokkal őszig, mikor a szarvasbőgés újra az erdőbe hivogatja a vadászt.
Az éveknek legszebb időszaka október és november hónapokra esik. A főurak, a kiknek mi sem nyújt kedvesebb szórakozást a vadászatnál, ilyenkor vendégeikkel együtt összegyülekeznek vadász-diadaljelekkel ékesített kastélyaikban, vagy az erdők mélyén, egyszerű díszszel épített vadászlakaikban élvezni a vadászat örömeit, melyekből napról-napra bőven kijut a része mindenkinek, mialatt emitt ezernyi nyúl, tengerinyúl, fáczán, fogoly és őz, amott számos agancsos, dámvad és vaddisznó esik zsákmányúl. Fájdalommal vegyes büszkeség tölti be ma is minden cseh vadász szivét, ha arra az időre emlékezik, mikor Rudolf trónörökös Csehországban tartózkodva, a nagy vadászatokat megjelenésével megtisztelte, s midőn a vadászurak rangkülönbség nélkűl mind nemes versengéssel igyekeztek túlszárnyalni egymást abban, hogy a fejedelmi vendégnek a vadászatban mennél nagyobb élvezetet szerezzenek.
A Csehországban 1890. év folyamán elejtett vadaknak mennyisége a következő volt: 2.348 darab agancsos, 1,758 darab dámvad, 11.048 őz, 587 vaddisznó, 521.599 nyúl, 27.656 tengerinyúl, 1.093 siket-fajd, 5.097 nyírfajd, 682 császármadár, 52.184 fáczán, 528.117 fogoly, 10.289 fürj, 3.622 erdei szalonka, 1.428 sárszalonka, 369 vadlúd, 13.726 vadrucza, 2.423 róka, 2.481 nyest, 12.397 iltis, 291 vidra, 208 borz, 77 bagoly és 41.572 darab különféle szárnyas ragadozó, tehát összesen 1.241.012 darab, a hivatalos becslés szerint legalább is 1,143.341 forint értékkel, miből egy-egy négyszögkilométerre – az ország egész területére számítva – 22 forintnyi nyers bevétel esik.
