Mezőgazdaság. Lambl J. B.-től, fordította Katona Lajos
Mezőgazdaság.
Lambl J. B.-től, fordította Katona Lajos
Lambl J. B.-től, fordította Katona Lajos
A cseh királyságon kivűl alig van Európában ország, melyet már maga a természet oly önálló, sajátszerű egészszé kerekített gazdasági területté alkotott volna, mint ezt. Köröskörűl magas hegylánczok, délkeleten pedig feföld zárja be; szép számú folyói és patakjai egy kisebb víz-ér kivételével mind a határhegységben erednek és az ország belseje felé tartanak, s végűl valamennyien egy folyammederbe, az Elbeébe egyesűlten éjszaki irányban hagyják el az országot.
Ennek a körűlménynek, hogy Csehország összes vizei mind éjszaknak tartanak, az ország egy másik, szintén nagy gazdasági fontosságú sajátszerűségében rejlik az oka, t. i. abban, hogy Csehország éjszaki fele nem emelkedik oly magasan a tenger színe fölé, mint a déli; minek következtében itt azt a ritka jelenséget tapasztaljuk, hogy az ország déli részei a hidegebbek, míg ellenben az éjszakiak a melegebbek, a mely tekintetben Csehország a legtöbb európai országtól, nevezetesen a vele szomszédos testvér-tartománytól, Morvaországtól is eltér, a hol ugyanis már az éjszaki rész a hidegebb és a déli a melegebb. Mellékelt térképecsként mintegy madártávlatból mutatja Csehország hegységeinek és vizeinek elosztódását, mely utóbbiakhoz a folyókon és patakokon kivűl a tavak is oda számítandók. Ezeknek száma régebben az egész ország területén jó nagy volt s kivált délen még ma is jókora. E térképecskén Csehország déltől éjszaknak lejtő tálcza gyanánt tűnik föl, melynek a belseje azonban nem síkság, hanem szintén terjedelmes és tetemes magasságű hegyek ágaznak el rajta. Minthogy folyói az egy Neisse kivételével, mely a Keleti tenger felé halad, mind az Elbébe ömlenek: ennek útján Csehországnak majdnem összes vizei s az általuk elhordott földrészecskék mind az Éjszaki tengerbe jutnak. Az egész országnak csupán két helyén kinálkozik némi alkalom arra, hogy valamicske víz a Duna dolyamvidékébe, tehát a Fekete tengerbe is jusson; ezek egyike a Schwarzenberg-féle faúsztató csatorna a Cseh-erdőben, a hol mesterséges úton délnek vezetik a felső Moldava vizét; a másik pedig a Počátek melletti Bor-tó az ország délkeleti részén, a mely rendes vízállása mellett ugyan az Elbe felé folyik le, tavaszszal azonban, ha tükre bizonyos magasságig emelkedik, a Dunának is juttat valamit vizéből.
Az egész ország területe 902.8 osztrák négyszögmérföld, vagyis 51.948 négyszögkilométer, az éjszaki szélesség 48°34’ és 51°3’ s a keleti hosszúság 29°27’ és 34°3’ között, tehát 37 földrajzi mérföld széles és 44 földrajzi mérföld hosszú.
Az ország legmagasb pontjai, a hol a gazdasági termelés csupán csenevész fűnövésre és némi erdőjövedelemre szorítkozik, a Schneekoppe (Sněžka) az Óriáshegységben (1.600 méter) és az Arber (Javor) a Cseherdőben (1.450 méter a tengerszín fölött). A legmélyebb hely pedig Herrenskretschen (Hřensko) mellett az Elbe, a melynek színe itt nem emelkedik többre 105 méternél a tenger színe fölé.
A fölszín ilyen alakúlásából következnek az ország éghajlatának azon vidékek szerint mutatkozó különbségei, melyek alapján újabb időben a cseh királyságot gazdasági szempontból a következő tizenegy termelési vidékre osztották, nevezetesen: 1. A cseh mélyföld, a melynek 8.248 négyszögkilométernyi területére esnek a legmélyebb talajú, legtermékenyebb síkságok. 2. A Szudetek déli elővidéke, 4.625 négyszögmérföldnyi területű, kevésbé meleg éghajlatú dombvidék. 3. Az alsó Eger-vidék a középhegységgel, 3.049 négyszögkilométernyi, igen termékeny s részben igen melet éghajlatú terület. 4. A felső Eger-vidék a Tepli hegységgel, 3.289 négyszögkilométernyi, többnyire hidegebb vidék. 5. A Beraun-völgy és a Brdy-erdő hegyvidéke, 4.362 négyszögkilométernyi, többnyire dús mésztartalmú talaj. 6. A pilseni medencze, 3.260 négyszögkilométernyi, dombos, kevésbé termékeny szántóföld. 7. A budweisi medencze és a cseh tóvidék, mintegy 3.992 négyszögkilométernyi, magas fekvésű, vízben bővelkedő síkság. 8. A cseh-morva felföld, 10.039 négyszögkilométernyi, jobbára erdőterület. 9. A Szudetek hegyvidéke, 4.325 négyszögkilométernyi, többnyire hidegebb vidék. 10. Az Érczhegység vidéke, 1.185 négyszögkilométernyi, televény földben jobbára szegény erdőterület. 11. A Cseh-erdő hegyvidéke, 5.582 négyszögkilométernyi, erdőben gazdag terület a cseh-bajor határ mentén.
Csehország hegy- és vízrajzi térképe.
Charlemont Húgótól
Az ország termelési védékeit feltűnően ezen felosztás mellett van még egy másik, a mely hét kerületre osztja föl az egész királyságot, s ehhez képest szokták az időnként „kerületi” gazdasági kiállításokat rendezni. E kerületek a következők: 1. A középső, 2. az éjszaknyugati, 3. az éjszaki, 4. az éjszakkeleti, 5. a keleti, 6. a délkeleti és 7. a délnyugati kerület.
Hajdan, mikor Csehország még ritkább népességű volt, az akkoriban még jóval nayobb erdőterületek és számos tavak az ország éghajlatát sokkal kedvesebbé tették; a népesség szaporodtával azonban az erdőterület mind jobban csökkent, s mikor aztán a tavak közűl is sokat lecsapoltak és mezővé, szántófölddé alakítottak át, az éghajlat lassanként meglehetős szárazzá lett, úgy, hogy ma Csehországnak kivált a közepe tája, fővárosának a környéke Európa legkevésbbé csapadékos vidékei közé tartozik.
Egészben véve, a mi a nedvességet illeti, az összes hegyvidékek, jóllehet televényföldben szegények, mégis nedvesebbk, mert többnyire kiterjedt erdőséggel borítvák. Az ország belseje felé, a mely nem valami nagyon gazdag folyókban és patakokban, sokfelé érezni a nedvesség híjját, s csak a fölhalmozódott televényföld bőségének köszönhető, hogy e vidékeknek többnyire szántóföldekből és rétekből álló területe a gabonaneműekhez és kapásnövényekhez, valamint a takarmánytermesztéshez kellő nedvességben nem szűkölködik. Újabb időben, a midőn a rendezettebb erdőgazdaság mellett az erdők mívelése és a halak árának javúlása miatt a tó-gazdaság is megint mindinkább terjed, alapos kilátás van arra, hogy Csehország nedvességi állapotai a királyság belsejében is javúlni fognak.
Sajátszerű Csehországban a meleg elosztódása. Mint már említettük, Európa legtöbb országával ellentétben itt a déli rész a hidegebb s az éjszaki a melegebb. Az éjszakit magas határhegységei megvédik a zord éjszaki, éjszakkeleti és éjszaknyugati szelek ellen, melyek az ország belseje felé és délnek akadálytalanúl haladhatnak s e vidékek hőmérsékletét tetemesen alább szállítják.
Míg a hegyvidéken az erdőgazdaság az uralkodó, mely mellett csak rétek és csekélyebb területű szántóföldek találhatók: addig a síkföldön a mezőgazdaság az első, mely mellett réteket többnyire csak a mélyebb terűleteken, egyebütt csak ritkán, vagy épen nem látni, erdőt pedig csak ott, a hol a talaj csupán a fanövésnek kedvez, egyéb gazdasági növények termelésére azonban alkalmatlan, vagy a hol magaslatok vannak, a melyek erődgazdaságilag már éghajlati okokból is több haszonnal értékesíthetők, mint a fáradságos és mégis csak kevéssé jutalmazó földmívelés útján.
A cseh királyságnak 5,837.603, tehát majdnem hat milliónyi lakója (1796-ban a lakosság száma 2,997.824, azóta tehát megkétszereződött) közűl körűlbelűl egyharmad rész földmíveléssel foglalkozik.
A földbirtoknak Csehországban egy harmada (33.99%) nemesi, két harmada (66.01%) pedig nem nemesi birtok. Körűlbelűl ugyanez az arány a nagy és kis birtok között is. Amarra 1,778 jószág esik 1,939.634 hektárnyi területtel; míg emez 638.226 jószágban 3,254.404 hektárra terjed. A nemesi jószágoknak ismét egy harmada (11.24%) hitbizományi, két harmada pedig (22.75%) szabad birtok.
A termelésnemek szerint ma az egész területből:
| Szántóföld | 50.54%, | vagyis | 2,625.402 hektár. |
| Rét | 10.05%, | vagyis | 522.014 hektár. |
| Kert | 1.36%, | vagyis | 70.814 hektár. |
| Legelő | 5.04%, | vagyis | 261.951 hektár. |
| Erdőség | 29.02%, | vagyis | 1,507.325 hektár. |
| Tó, stb. | 0.74%, | vagyis | 38.598 hektár. |
| Jövedelmező terület | 96.75%, | vagyis | 5,026.104 hektár. |
| Nem jövedelmező terület | 3.25%, | vagyis | 168.714 hektár. |
| Összesen | 100.00%, | vagyis | 5,194.818 hektár. |
A mezőgazdaságilag mívelt területből teljes 96 százalék áll folytonos mívelés alatt, s csak 4 százalék van ugaron és ez a rész is folyton csökken. Az egyes gazdasági növények mívelési aránya a következő:
Gabonára és hüvelyes veteményekre esik mintegy két harmada az egésznek, vagyis 63.61 %, még pedig búzára 9.73%, rozsra 23.33%, árpára 10.99%, zabra 17.98%, hüvelyes veteményekre 1.58%, a kapás növényekre pedig 24.59% (ebből burgonyára 12.59%, czukorrépára 5.6%, repczére 6.4%); lóherére 9.7% és fonni való növényekre (lenre, kenderre) 1.38%.
A XVIII. század közepéig a gabnatermesztés volt a cseh gazda elsőrendű, nem túlságosan megerőltető foglalkozása, mely mellett a marhaállomány meglehetős fukar ellátásban részesűlt. Mikor azonban a burgonyának, mint ember és marha számára egyaránt alkalmas tápláléknak termesztése, utóbb pedig a lóheréé is mind jobban terjedt: a burgonya termesztése megnehezítette ugyan a gazdának kézi és állatainak igavonó munkáját, de viszont emelkedett a baromtenyésztés a nélkűl, hogy miatta szántóföldek elvonása következtében a gabnatermesztés csökkent volna. A haszonra való marhák mind számban, mind termetre nézve gyarapodtak, a később fölkaptt répatermesztés segítségével pedig lassankint olyan tekintélyes magaslatra emelkedett a földmívelés és baromtenyésztés, hogy az ma méltó büszkeséére válik a cseh mezőgazdaságnak.
Nemcsak a nagybirtokosok, hanem a kisgazdák is évszázadok óta kiváló szorgalommal mívelik földjüket s annál dúsabb termést igyekeznek belőle kicsikarni, mennél többet követelnek tőlük az újabb idők egyre nagyobbodó szükségletei, főkép pedig a népesség szaporodása. E fokozott igyekezet szembeszökőleg meglátszik azon a szorgosságon is, amelylyel a gazdák szerszámaik javításán törekszenek.
Már e század elején kitűnt e téren két szerény földmíves, a Pardubitz környékéről való Veverka testvérek, a kik a ruchadlo néven azóta egész Európában elterjedt mélyebben járó és a földet jobban porhanyító ekét föltalálták. Újabb időben hálás földieik egy szerény emléket állítottak nekik, mely (Strachovsky műve) Pardubitz város főterét ékesíti.
A régibb gazdasági eszközök ügyes javítóiban és újabbak szerencsés föltalálóiban Csehország különben soha sem szűkölködött; ilyenekűl Horský, Henigstein és más nagybirtokosok kivál akárhány egyszerű parasztgazda, falusi bodnár, kovács és lakatos is volna említhető, kiknek leleményessége nem egy czélszerű újabb gép szerkesztésében nyilvánúlt és mutatkozik még ma is. E kisiparosok közűl nem egy gyárossá is emelkedett szorgalma és szakértelme folytán s ma Csehország iparának büszkeségére szolgál, minthogy gyártmányaival nemcsak a honi piaczon uralkodik, hanem a külföldre is tetemes mennyiségű gépet szállít műhelyeiből.
Gabonatermesztés. A cseh búza lisztjének fínomsága, fehér színe és sulya tekintetében a kalászos növények sorában ott az első helyen áll, s még ma is a „közönséges” búza (Triticum vulgare) az, a mely e termékeny s a belőle készűlt sütemény jó hírét fentartja. Mellette ugyan számos külföldi és néhány honi változatot is termesztenek, de ezek még koránsem jutottak arra a nevezetességre, mint a csupasz és a magra nézve hozzá hasonló szakállas búza, mely úgy őszi, mint tavaszi, nemkülönben „járó-búza” (přesívka) néven Csehországban minden búzatermesztő vidékén honos. Ilyenek pedig nem csupán az áldott alföldeken, hanem a királyságot körűlövező, zordonabb éghajlatú hegyvidékek kivételével mindenütt találhatók.
Szántás gőz-ekével.
Charlemont Húgótól
Második gabnaneműje Csehországnak a rozs (Secale cereale), az ország legfontosabb kalászos növénye, melynek termesztése a hidegebb hegyvidékeig fölterjed és majdnem háromszor annyi területet foglal el, mint a búza. Lisztjének tápláló volta miatt nemcsak a gazdagnak, szegénynek egyaránt megbecsűlhetetlen eledelét alkotó kenyér fő anyaga ősidők óta, hanem szalmája hosszasságával és szivósságával is kiválik az összes többi gabnanemek között. A rozsszalma nem csupán szalmakötelek fonására a legalkalmasabb, hanem a mennyire a fönnálló építési szabályok legalább még megengedik, a falusi házak födeléűl is szolgál, s a belőle csinált tető, habár kész tűzveszedelem, kétségtelenűl a legolcsóbb s egyébként tartós és könnyen készíthető.
Rozsa szerezte meg a cseh királyságnak már réges-régen a „Németország gabonakamrája” nevet, melyet azonban ma már a vasútakon szállított orosz gabona versenye miatt sokkal kevésbé érdemel meg, mint hajdan. Valamint a búzának, úgy a rozsnak is csak kevés fajtáját termesztik cseh földön, minthogy az újabb időben behozott s olykor nagyon fölmagasztalt külföldi fajták többnyire igen hamar elkorcsosodnak; míg ellenben a cseh őszi és tavaszi rozs, mely itt évszázadok óta teljesen meghonosodott, győztesen állja meg minden mással a versenyt.
A harmadik gabonanem, az árpa, még pedig a kétsoros (Hordeum dystichon), szintén föntartja még mindig tisztes helyét a cseh kalászos növények sorában, főkép tavaszi vetés gyanánt, s ki vált azért, mert rövidebb fejlési szaka zordonabb éghajlat és közepes nyári meleg mellett is megérleli. Ha a föld nem túlságosan silány, még magasb hegyvidékeken is megterem.
A négy- és hatsoros árpa nagyon csekély elterjedésű, míg a kétsoros a búza területét is fölűlmúlja valamivel s első sorban a serfőzés megbecsűlhetetlen anyagát, a malátát szolgáltatja, melynek legjobb minőségét kivált akapás növényeket termő vidékek halvány, keményítőben gazdag és sikérben szegény szemű árpája adja, míg az üveges, sikérben gazdag szeműből az a kitűnő árpakása készűl, mely joggal nevezhető a cseh nemzeti eledelek egyikének, minthogy általában el van az országban terjedve. Ez az árpakása a sertéshús házi földolgozásában, mint a véres hurka kedvelt alkotórésze is nevezetes szerepű. Ujabb időben idegen árpafajtákat is termesztenek Csehországban, kivált a serfőzésre igen alkalmas és ezért kedvelt hanna-, továbbá a chevalier-fajtát és egyéb változatokat. Mindazonáltal, a vetőmag jó megválogatását föltéve, a honi, mint az itteni éghajlatot régóta megszokott kétsoros árpa valamennyinél többet ér. Az árpa szalmája, jóllehet rövid, de nem épen megvetendő takarmány s általában szecskázva szokták takarmányúl használni.
Csehország mezei termékei.
Charlemont Húgótól
A zab (Avena sativa), ez éghajlat és talaj dolgában egyaránt legkevésbbé kényes gabonem (még pedig leginkább a bugás, kevésbé a zászlós zab) mindenütt található és a lovak legbecsesb tápláléka, de régebben mint emberi eleség is elég nevezetes volt, sőt még ma is kedvelt a magvából készűlt daraleves, mint a gyermekek eledele. Jóllehet az árpához hasonlag a zab is tavaszi növény, érési ideje mégis hosszabb valamivel, mint amazé, s így a hegyvidékeken nem ritkán bizony megesik, hogy az érett zabvetést a hó még lábon éri, s ekkor csak a kvöetkező tavaszszal aratják le. Szalmája bár szintén használják takarményúl, nem olyan tápláló, mint az árpáé. Újabb zabfajtákkal számos kisérletet tesznek, hogy megállapítsák, vajjon a skót, a kamcsatkai, vagy az ausztráliai és más egyéb változatok nem jövedelmezőbbek-e; ez idegen fajták azonban mindeddig nem tudták még a honi bugás zabot uralkodó állásából kiszorítani.
Csehország gabonanövényei közé számítandó a köles (Panicum miliaceum) is, melynek magja a kedvelt köleskását szolgáltatja. Inkább az ország éjszakkeleti részein van telterjedve, mint egyebütt, s emberi táplálékúl szolgáló jóizű maghján kivűl, a barmok számára is elég jó takarmányt ád a szalmája.
Ma már a tengerit, vagy török búzát (Zea Mais) is oda kell sorolnunk Csehország kenyérnövényei közé, még pedig mint azon újabbkori termékek egyikét, melyek melegebb éghajlatú vidékekről származva, itt csak később honosodtak meg az előbbieknél. Csehországban azonban a tengeri teljes megéréséhez kellő melegmennyiség nincs meg minden nyáron, miért is magnak való mívelése nem valami tetemes. Ellenben zöld takarmányúl igen kedvelik, mert némely fajtái, mint a „lófogú” és egyebek oly sok, nagy és zamatos levelet és szárat adnak, hogy (kivált a fejős tehenek számára) kitűnő táplálékúl szolgálnak, miért is ma a tengerinek, mint takarmánynövénynek termesztése igen kiterjedt.
Hüvelyes vetemények. Némely hüvelyes vetemények már időtlen idők óta az általán elterjedt gazdasági növények sorában szerepelnek a cseh földön, míg mások csak újabb időben honosodtak meg s mind máig csak kisebb mívelési területre szorítkoznak.
Első sorban a borsó (Pisum sativum és arvense), meg a lencse (Ervum lens) a legrégibb idő óta honos hüvelyes vetemények. Mind a két igen tápláló növény nagyon kedvelt s meglehetősen elterjedt úgy annyira, hogy a kettő együttvéve 30.000 hektárnyi (legújabban valamivel kevesebb) területet foglal el, legkivált a mészben bővelkedő silur- és kréta-alakúlatú vidékeken, tehát Közép- és Nyugati-Csehország nagy részén, a honnan kitűnő minőségű főzeléknek való árú kerűl. Mind a kettőnek a szalmája becses és a jóféle réti szénával majdnem fölérő szálas takarmány.
E kiváltképen emberi táplálékúl szolgáló két hüvelyes veteményhez járúl még egy velük nem rokon növény, a tatárka (Palygonum fagopyrum és tartaricum), mely rövid érési szaka és gyors növése miatt alkalmas utóvetemény, és a melynek nem csupán a kedvelt emberi táplálékúl szolgáló magja becses, de a szalmája is elég jó takarmány, míg a virágját a méhek igen keresik, mert mézben fölötte dús. Méhészetek mellett ép ez okból termesztik némely helyütt a tatárkát vagy pohánkát.
A kevésbé elterjedt, de tápláló volta miatt kedvelt hüvelyes veteményfajok közűl említendő még a bab vagy paszuly (Phaseolus nanus), melynek magját főzve, savanyítva, sőt lisztté örőlve is eszik, s mely itt-ott már rendes mezei veteménynyé lett, holott régebben inkább csak kerti növény volt. Ezek mellett azonban termesztenek újabban egyes olyan hüvelyes veteményeket is, a melyek magja pusztán csak takarmányúl szolgál; ezek közt első helyen áll a bükköny (Vicia sativa), utána következik a lóbab (Vicia faba) és legújabban a csillagfürt három faja (Lupinus luteus, albus és angustifolius). A bükköny már régóta ismeretes jó tápláléka a lovaknak, s mint ilyet Csehországban már a népdal is megénekli, míg a lóbab újabbkori jövevény s leginkább csak a nagybirtokokon termesztik. A csillagfürt azonban csak mostanában kezd tért foglalni; de azon legújabban fölfedezett sajátsága miatt, melynél fogva gyökérgumócskáival a talaj nitrogéntartalmát gyarapítja, csakhamar ott is meg fogják kedvelni, a hol eddig azt tartották róla, hogy csak silány, homokos földbe való. Ez a sajátság, a mely különben nemcsak a csillagfürtnek, hanem az összes pillangós növényeknek tulajdona, szebb jövőt igér e növényeknek Csehországban, hol ennek folytán remélhetőleg mind inkább el fognak terjedni a mezőgazdaságban.
Takarmánynövények. Nagy fontosságúak a cseh gazdára nézve azok a takarmánynövények, a melyek termesztésére csak a múlt században nyert buzdítást, a melyek azonban ma már annyira elterjedvék, hogy még a legszegényebb országrészek legkisebb birtokain is találni egy-egy kevéskét belőlük. Ezek első sorban a herefélék és ezek rokonai, melyek ma mintegy 10 százalékát foglalják el az összes megmívelt területnek. Köztük a lóhere (Trifolium) különböző fajaival találkozunk, többnyire mégis a vörös és fehér lóherével, míg rokona, a luczerna (Medicago) és a baltaczím, vagy a spanyol lóhere (Onobrychis) hosszabb időre terjedő tenyésző képességűek s ezért váltó gazdaságra berendezett birtokokon nehezebb beilleszthetőségük miatt kevésbé alkalmasak, legfölebb külön táblákban, úgy nevezett takarmányföldeken, a hogyan mindenütt találkozunk is velük, mint dús levélhajtásuk és sok fehérjetartalmuk miatt zöld és száraz atakarmányként egyaránt régóta kitűnőnek ismert gazdasági növényekkel. A luczerna, a mélyföldű jó talajon 15–20 évig, sőt ennél tovább is elél, kivált komlótermő vidékeken kedvelt váltónövény, minthogy ez a nemes fűszertermék is a legjobb földet kedveli, szintén sokáig él s luczerna után vetve, igen jól tenyészik. Nem kevésbbé hasznos, mint a mily szép virágú takarmánynövény a baltaczím, mely Csehországban kivált meszes talajon díszlik; szénája a legszaporább száraz takarmányok közé tartozik. Újabban itt-ott bibor (incarnat) herét, továbbá fűnemekkel kevert vörös, fehér herét és baltaczimet is vetnek. Ezek a füvelők mesterséges rétekhez hasonlók s kitűnő takarmánytermésükért igen kedveltek. Végűl még az egész országban elterjedt takarmányfélékhez számítandó az úgy nevezett kevert takarmány, mely rendesen borsóval, avagy bükkönynyel kevert rozs- vagy zabvetésből áll; az ilyen kevert vetések nemcsak azért hasznosak, hogy a marhaállománynak jó táplálékot szolgáltatnak, hanem azért is, hogy a régibb kettős és hármas nyomású gazdaságtól az ugar nélkűli váltógazdaságra való átmenetet segítik elő.
A kapás növények. Két növény, a melynek Csehországban száz évvel ezelőtt még a nevét is alig ismerték, ma itt a lakosság millióinak szolgáltat táplálékot és élvezeti eszközt s az állam pénztárába is több millió forintot hajt adóban. E növények a burgonya és a czukorrépa.
A burgonya termesztésére a nehéz agyagtalajon kivűl a többi majdnem mind alkalmas, kiválóan kedvező pedig a könnyű agyagos és a homokos föld; e mellett e növény a zordabb éghajlattal is elég jól daczol, s ha csak a tavaszutó fagyai nem ártanak neki, kitűnő minőségű s jókora nagyságú gumókat terem. Jelenleg a mezőgazdasági területnek mintegy 13 százalékát foglalja el s évi termése 25 millió hektoliterre rúg. Jóllehet azonban a szegénynek mindennapi s a gazdagnak is kedvelt eledele, termésének mégis csak a kisebb része szolgál ez egyenes úton az ember rendes táplálékáúl; a jóval nagyobb rész ugyanis a szeszgyárakba kerűl, a hol a burgonya keményítő-lisztjét alkohollá alakítják át, míg a többi része moslék néven a szarvasmarha becses hízlaló anyaga, melylyel 203, az országnak körűlbelűl 7 milliónyi adót fizető szeszgyár javítja a hízómarha húsának minőségét.
A Csehországban termesztett burgonyafajták száma több százra rúg, de közűlök sokat csak különösségképen vetnek egyesek, a kiknek az effélékben kedvük telik. Berchtold gróf közkézen forgó monographiájában az ismert változatok összes számás legalább 1.000-re becsűli. A szeszgyártásban a keményítőben legdúsabb, marhaetetésre pedig a fehérjében gazdagabb fajták a keresettebbek. Emberi táplálékúl legalkalmasabb és a legelterjedtebb is a szász hagyma-burgonya s más korán és későn érő, többnyire nem igen nagy gumójú változatok.
A másik kapásnövény, a répa, melyet régebben csak konyhai veteményűl kertekben termesztettek, csupán századunk folyamán vált oly nevezetes terménynyé, hogy ma Csehország a saját évi 800.000 métermázsányi czukorszükségleténél jóval nagyobb mennyiséget képes gyáraiban előállítani, a mi évenként körűlbelűl 36 milliónyi adót jövedelmez az államnak. Elterjedtségre nézve ugyan nem versenyezhet a burgonyával, mert habár az ország legtöbb vidékén elég kedvező talajra talál, már az éghajlat dolgában jóval kényesebb a burgonyánál, minthogy elégséges czukortartalmúvá csak a melegebb fekvésú alföldeken érik meg. Mivel azonban Csehország ily áldottabb vidékekben sem szűkölködik, 120.000 hektárnyi répaföldje könnyen megterem évenként mintegy 38 millió métermázsa czukorrépát, a mi mind a czukorgyárakba kerűl.
Paraszt részvényesek czukorgyára Chrudimban.
Charlemont Húgótól
Különösen élénk sürgést-forgást látni öszszel a czukorgyárak környékein, mikor a répaszüret ideje elérkezik. A mezőkön hemzseg a munkások és munkásnők sokasága, kik a répaásásban szorgoskodnak, mindjárt lenyesvén a répának felső, czukorban szegényebb részeit, a melyek a gyárak vegyi műveleténél csak akadályúl lennének, míg a fejős teheneknek igen jó táplálékúl szolgálnak. Számos lovas és ökrös szekér szállítja be aztán a megmért répatömegeket a czukorgyárak közelében készűlő máglyákba. Ez idő tájt a vasútakon is ezer meg ezer kocsiban szállítják a répát, a mi miatt néha a többi forgalom egészen meg is akad. Szeptember elején már füstölnek is a magas gyárkémények s ezer meg ezer szorgos munkás és munkásnő keze tisztogatja rendben és szaporán a gépek számára a répát, melynek nyers anyagából pár óra alatt leszűrődik az apró czukorkristályokat tartalmazó sűrű lé, a melyet aztán formákba öntenek, a hol a lecsurgatás után néhány nap alatt nyers- vagy süvegczukorrá keményedik.
A czukorgyárak az emberek eledeleinek és italainak megédesítésére szánt főtermékükön kivűl számos oly hasznos hulladék és melléktermény forrásai is egyúttal, melyek mind kiváló szerepűek Csehország gazdasági életében. Ezek sorába tartozik, mint legkiválóbb, a czukorüledék (Melasse), mely nagy czukortartalmánál fogva kitűnő nyersanyaga a szeszgyártásnak s ismét egy nevezetes mellékterményt szolgáltat, a szörpmoslékot, a miből ezer meg ezer métermázsa hamuzsírt készítenek különféle ipari, leginkább pedig üveggyártási czélokra. Nem kevésbbé fontos hulladéka a czukorgyártásnak a már említett répaszeletek, a melyekből több millió mázsányi, a savanyú káposztához hasonló takarmány kerűl ki és járúl a szarvasmarhának az új szénáig való kieteleléséhez. Végűl a czukorgyárak még többféle, trágyáúl szolgáló hulladékkal is gyámolítják a mezőgazdaságot, minők a mészben gazdag sajtóseprőlék, a csontszénliszt, öblítő vizek s más effélék. Minthogy a czukor, ez iparág főterméke, a burgonya keményítőjéhez hasonlóan csupa levegőnemű anyagokból áll, míg a czukorgyártás összes többi mellékterménye mind rendkivűl dús a talajból szítt alkotórészekben: könnyen belátható, mily áldásos hatása van ez iparág fölvirágzásának a mezőgazdaságra nézve. A talajból ugyanis annak csak a levegőből származó alkotórészeit vonja el, ellenben a répa összes ásványi részeit, ha az összes hulladékot a termelés helyén trágyáúl használják föl, visszaadja neki, s ezek mellé még belé juttatja azokat a trágyáúl kitűnően értékesíthető anyagokat is, melyekre a gyáraknak a czukorkiválasztásnál szükségük van.
Fölfuttatott komló.
Charlemont Húgótól
A czkurgyárak ez áldásos hatása következtében elég hamar, már a hatvanas és hetvenes években fölkarolta a nagybirtok mellett a kisgazdák osztálya is e jótékony ipar fölvirágoztatását. Nagy számú paraszt-részvényes czukorgyár keletkezett szövetkezeti úton, s ha pénzügyi dolgokban való járatlanság és gazdasági balfogások e nagyszabású vállalatokat utóbb meg nem károsítják s fönnállásukra gátlólag nem hatnak: akkor ma az ország 164 czukorgyárának a fele még most is az alapító parasztgazdák birtokában volna. Sajnos, hogy ma már e jó helyzetű, de roszúl kezelt gyáraknak nagyobb része erősebb tőkéjű és szakértőbb kezekre kerűlt, úgy, hogy 86 magántulajdonú gyáron kivűl ma már csak 48 paraszt-részvényes czukorgyár van. Képünk egy ily parasztok alapította czukorgyárat mutat be (a chrudimit). Csehországban mindössze három millió métermázsa nyers czukrot termelnek, a mihez több, mint három millió métermázsa kőszenet használnak föl s mintegy 42.000 munkást foglalkoztatnak. A cseh czukoripar föllendűlését legjobban megvilágítja az az egyetlen adat, hogy annyi czukrot, a mennyit 50 évvel ezelőtt az akkor fönnállot összes cseh gyárak termeltek, ma a működő 134 gyár bármelyike egymaga is készít.
A czukorrépa mellett Csehország mezőgazdasága még tetemes mennyiségű takarmányrépát is termeszt, mely ugyan szintén elég czukrot tartalmaz, de egyúttal a fehérjéből is annyit, hogy igen becses téli takarmányúl értékesíthető.
Nem csekély fontosságúak Csehországban az olasztartalmú növények sem (repcze, mák, napraforgó), habár a repcze (Brassica rapa) termesztése régebben, mikor még sem világító gázat, sem kőolajat nem használtak, sokkal kiterjedtebb volt, mint ma, mikor nemcsak ez újabb világító anyagok, hanem tengerentúli olajos növények (gyapotmagvak, földi dió stb.) behozatala is nyomja versenyével a repczetermesztést. E növény azonban legalább azzal az üdvös hatással volt Csehországban a mezőgazdaságra, hogy újabb gazdasági vágó eszközök és gépek egész sora mellett meghonosította itt a sorvetést is, a mi utóbb a czukorrépa termesztésének vált javára. Repczét ma körűlbelűl 18.000 hektárnyi legjobb minőségű földön termesztenek.
Mákkal (Papaver somniferum), minthogy a festészet számára becses olajat szolgáltat, de meg amúgy is kedvelt népies élelmi czikk, még mindig tetemes területeket vetnek be. A napraforgót (Helianthus annuus) ellenben eddigelé csak a méhesek mellett termesztik, mert magvai jóízű olajának kikészítésére nem igen vannak olajütők, mivel az ezekre kivetett adók megbírhatatlanok.
Lentermesztés. A gazdasági növények egyikét sem érte újabb időben akkor változás, mint a lent (Linum usitatissimum), melyet félszázaddal ezelőtt Csehországban még mindenütt termesztettek, s a melynek ápolása és földolgozása ezer meg ezer szorgalmas női kezet foglalkoztatott. Mai napság termesztését a gypot behozatala, földolgozását pedig a gyári fonó- és szövőgépek nagy verseny annyira nyomja, hogy hajdan oly gondos mívelésének újabb fölvirágzása már alig remélhető.
A guzsaly és rokka, a mit ma már jóformán csak a színpadon látni, mikor Gretchen énekli mellette mélabús dalát, a régi jó idők háztartásának e kedves bútordarabja hajdan egyetlen falusi szobából sem hiányzott s a hosszú téli estéken hasznosan foglalkoztatta a fehérnépet, mely dalolgatva és mesélgetve lábával a rokka búgó kerekét hajtotta, míg újjaival az orsón fínom fonallá sodorította a lent.
De nyáron át is elég dolgot adott a len, nemcsak télen; mert hogy jól fizessen, nem csupán kövér talajra, hanem szorgalmas gyomlálásra is van szüksége; őszszel pedig, mikor az áztatás és a többi kikészítési munka kezdődik, szintén keresetet nyújtott a népnek. A lentermesztés hajdan úgy, mint most, leginkább a nedvesebb hegyvidékeken volt honos, de a síkföldön sem ismeretlen. A len mellett a kendert (Cannabis sativa) is termesztik; de amahhoz hasonlag ez is annál inkább ritkúl, mennél több szövésre való növény és azokból való gyártmány kerűl külföldről Csehországba, a hol olcsóságukkal és hasznavehetőségükkel mind jobban kiszorítják a régi hagyományos fonható növényeket.
Új módú, drótra futtatott komlótermesztés Michelob (Měcholupy) határában.
Charlemont Húgótól
De azért a lentermesztés koránsem szűnt meg, mert még mindig 27.600 hektárnyi területet foglal el, a melyen 164.540 métermázsa len terem, mívelése azonban megszűnt számos nyereséges ipar forrása lenni. Ott, a hol ezelőtt száz meg száz jómódú termesztő és takács élt meg belőle, a vagyont ma már csak néhány gyárban látjuk összehalmozódni, a melyek ugyan ezer meg ezer szegény fonó és szövő munkást foglalkoztatnak, de csak sovány megélhetést biztosítanak számukra, meg a mezei gazdának is csekély árakat fizetnek terményeért.
Csehország komlóját (Humulus lupulus) jeles tulajdonai miatt nemcsak Európa, hanem jóformán az egész világ elsőrendű árúczikknek ismeri. E növény egész vidékek vagyonosságának a forrása és joggal nevezik a cseh mezőgazdaság büszkeségének. A legtermékenyebb földeknek mintegy 10.420 hektárnyi területét foglalja el ma s a kereskedelemben piros és zöld komló néven kelendő. A legkitűnőbb árú a piros komló, melynek hazája leginkább az ország éjszaknyugati vidékein, Rakonitz (Rakovník), Saaz (Žatec) és Auscha (Ouštěk) városok környékén van, a hol nem kevesebb, mint 8.064 hektárra terjednek a komlóültetvények. Főkép az ottani permi földalakúlat sajátszerű vörös földje s némely dús televényű, mély talajú alluvium-területek szolgáltatják a világhírű, legfínomabb piros komlót, a mely mellett a Dauba (Dubá) melletti éjszaki vidékek zöld komlója már csak másodrendű, minthogy csupán 875 hektárnyi területen mívelik s árban és keresletben is mögötte áll az előbbinek.
Régebben csak egyes kertekben termesztették a komlót, többnyire csak a legközelebbi serfőzők számára szállítván a kelő szükségletet. E régi állapot nyomait jelzik még ma is midnenfelé egye mezőnevek. Csehország nyugati részén, Klattau (Klatovy) környékén pedig a XVI. században e növény termesztése oly virágzó volt, hogy kiviteli czikkűl is messze földön elhíresűlt, mint egy azon időbeli latin versezetnek ezen szavai is tanúsítják: „Clatovia lupulum colit, quem praesto Bavarus aufert” (Klattau komlót termeszt, melyet a bajor siet elszállítani). Klattau város múzeumában ma is megvan még az ottani komlócsarnoknak 1553-ból való ezüst pecsétnyomója, melyen a város czímere körűl ez a felirat van: Znamení chmelové m. Klatow (K. város komló-bélyege).
A világ legjobb komlójának és a nem kevésbé jó árpának is ily bőségében nem csoda, ha Csehország városaiban a sörgyártás fölvirágzott. Egy régi mondás e szavakkal dicséri a cseh sör kiváló jóságát: Unus papa Romae, una cerevisia Raconae. (Egyetlen a római pápa, egyetlen a rakonitzi sor.
Ültetvények Melnik mellett.
Rambalik B.-től
Képünk egy mai divatú drótra futtatott komlóültetvényt mutat (a Dreher-féle michelobi jószágon, a buštěhradi vaspálya mentén) s a gazdának az augusztusi komlószürettel való elfoglaltságát tűnteti föl. Ezt egész sora előzi meg a szorgos munkálatoknak, a melyek mind a nőnemű virágbugák lehető legszebb kifejlődését igyekszenek elősegíteni, hogy a bennük lévő fűszeres lupulin mentűl dúsabb legyen. Leszedés és szárítás után e bugákat zsákokba csomagolják és így juttatják piaczra, most már főkép arra ügyelvén, hogy jeles termékük silányabb árúval való hamisítás útján a hírében csorbát ne szenvedjen, a miért is a nevezett városokban mindenütt van komlóbélyegző csarnok, a hol az onnan kikerűlő árúk valódi eredetét hitelesítik.
Kevés ország dicsekedhetik a gyümölcstermesztésnek oly annyira kedvező éghajlattal és talajkeverékkel, a minők Csehországban találhatók. Ehhez járúl még az is, hogy itt mind a német, mind a szláv lakosság veleszületett szeretettel dédelgeti a gyümölcsfát, melyet dalaik is dicsőítenek. Nem csoda tehát, ha az idegeneket Prágában s a vidéken is meglepi a gyümölcspiaczok rendkivűli gazdagsága, s hogy az ország 16˝ millió gyümölcsfája évről évre tetemes mennyiséget enged külföldre is elszállítani. Lobositzból példáúl mintegy 68.400 métermázsa friss és 14.830 métermázsa aszalt gyümölcsöt szállítanak lefelé az Elbén. Nem kevésbé tetemes az éjszakon és délnyugaton kifelé szállított gyümölcs tömege. A kivitelben főkép azok a vidékek részesek, melyek azElbe völgyéhez hasonlóan a vízi út a mellett, hogy a legjobban kiméli a gyümölcsöt, még a legolcsóbb is.
Cseh gyümölcsöt, mint példáúl a kitűnő mischenski s más almákat, nemkülönben számos körtefajt, mindeniket a maga hagyományos nevén, sok helyütt találni éjszaki Európában, mindenütt a jobbmódúak asztalán, kivált pedig ott, a hová hajón szállíthatók. E jövedelmező kiviteli czikknek mennél gondosabb ápolására s termesztésnek kiterjesztésére újabb időben úgy egyes szakiskolák (minő a Prága melletti trojai, továbbá a melniki és leitmeritzi), mint számos egyesűletek is mind jobban buzdítják a lakosságot s e részben az országos gazdasági tanács leghathatósabb támogatására számíthatnak. A gyümölcs télre való eltevésére, a mi hajdan csakis kályhában való aszalás útján történt, újabban szintén nagyobb gondot fordítanak és korszerűbb eljárási módokat követnek. Nemkülönben a gyümölcsbor készítése is kezd már meghonosodni.
Ma már nincs is az országnak vidéke, a hol legalább valamelyes gyümölcstermesztés ne volna, a mi kivált azóta mondható, a mióta még a madárcseresznyét, ezt a legzordabb hegyvidéken is megtermő gyümölcsfajt is sikerűlt ehetővé nemesíteni.
A czernoseki (žernosekyi) nagy borpincze bejárata.
Stibral Györgytől
A gyümölcstermesztés után mindjárt a szőlőmívelés következik. Az egész ország határ- és dűlőnevei között ugyan még mindenütt számos nyomaira akadunk a hajdani szőlőmívelésnek, s még száz évvel ezelőtt is 2.578 hektárnyi volt a szőlővel beültetett terület; ma már azonban az ország éghajlatához képest csak jóval korlátoltabb s egészben csupán 860 hektárra (az egész termő földterületnek körűlbelűl 0.1 százalékára) terjed. Főleg az alsó Moldava és Elbe partmellékének déli lejtői kedvezők a szőlőtermesztésre úgy napos fekvésükkel, mint talajuk minősége miatt; ezek voltak megalapítói már jó régen a cseh borok kiváló hírének. Melník burgundi vesszőinek jóságát meszes földjének köszöni, melyben a savanykás ízeért és dús phosphortartalmáért igen becsűlt gránátpiros „melníki” terem. Melník városát s legközelebbi környékét, meg a Lobkowitz herczegek kastélyát ábrázoló képünk e város dél felé néző szőlőinek kedvező fekvését mutatja. A melníki bor vidéke azonban jóval messzebbre, egész Beřkovitzig és Raudnitzig terjed, a hol egy, a XVII. században épűlt s 20.000 akót befogadó bprpincze van. Ide számítandók még a Moldava mentén Troja vidéke mindjárt Párga mellett, hol könnyen málló agyagpalában, és Chrudim mellett a Chrudimka jobb partján emelkedő s mésztartalomban dús hegyoldalat, a hol a cseh borászat évkönyveinek tanúsága szerint már IV. Károly idejében voltak szőlők, melyeket újabban vörös és fehér termésű vesszőkkel ismét beültetnek. Nem kevésbé nevezetes bortermő vidék még a czernoseki (Žernoseky), Leitmeritztől lefelé az Elbe mindkét partján, hol vulkáni kőzetek (bazaltok, phonolithok és trachytok) alkotják a jól termő talajt, melynek az itt honos fehér szőlőfajtákból (többnyire traminiból és zierfahnliból) kikerűlő bor évszázadok óta megállapított hírű kitűnő ízét köszöni.
A cseh bortermesztés hajdani állapotának és kiterjedésének emlékeűl tekinthető az országnak még mindig fennálló legnagyobb borpinczéje, a czernoseki, mely most Sylva-Tarouca grófé; a XIII. században épűlt s 50.000 akót képes befogadni. Említésre méltó még, hogy már több, mint 500 esztendővel ezelőtt elrendelte IV. Károly Prága környékének 3 mérföldnyi kerületben szőlőkkel való beültetését, a melyeknek azonban ma már csak némi csekély nyomaik vannak.
Rétmívelés és javítás. Jóllehet Csehország rétségei a szántóföldek terjedelmével korán sincsenek valami nagyon kedvező arányban, minthogy a rétek és legelők együttvéve az egész területnek csak 15 százalékát, a szántóföldek ellenben több, mint 50 százalékát teszik: mindazátal a rétek 522.014 hektárnyi és jórészt a legelők 261.951 hektárnyi területe is tetemesb mennyiségű takarmányt szolgáltathatna, ha egész kiterjedésében kellő mívelés alatt állana. Sajnos azonban, hogy a rétterület igen nagy része máig azért nem ád elegendő szénatermést, mert a termelés természeti akadályainak elhárítására vagy épen semmi sem, vagy csak igen kevés történt még eddigelé; sőt vannak vidékek, a hol a kevésbé felvilágosúlt kisbirtokos a posványos réteket csak természeti szükségszerű állapotnak tartja, a melyen nem is igen tudja elképzelni, hogy emberi munkával segíteni is lehetne. Igaz ugyan, hogy már félszázaddal ezelőtt igyekezett a cs. K. hazafias gazdasági egyesűlet e baj orvoslására, a mennyiben az ország számára egy külön rétrendező mérnököt alkalmazott, a kinek tevékenysége nem is maradt jótékony hatás nélkűl. Azonban a fűtermesztésnek talajjavítás útján való fokozására irányúlt törekvések csak az utóbbi évtizedek folyamán váltak eredményesebbekké, a mióta az országos gazdasági tanács saját „mezőgazdasági hivatal”-ában jókora számú derék mérnökkel dolgoztat a talajjavításhoz szükséges adatok beszerzésén és egyéb előmunkálatokon. Ily nagyobb terjedelmű talajjavításra egyáltalán s kivált a fűtermő talaj tekintetében Csehország minden részén bőséges alkalom kinálkozik; szakemberek ugyanis kiszámították, hogy Csehország javításra szorúló talajának eddigelé alig több, mint három százaléka van kellő állapotban s hogy ilyenformán a műszaki tudomány új ágának, a mezőgazdasági technikának itt még igen szép tere nyílik.
A czernoseki borpincze alaprajza.
E téren való munkásságra újabb időben Csehország földbirtokosait állami és országos alapokból engedélyezett anyagi segítség is ösztönzi, a mit szívesen nyújt nekik az államkormány és az ország bizottság, ha a meghatározott előmunkálatok alapján vállalkozásuk sikeresnek igérkezik. A nagybirtokosok részéről saját költségükön végbe vitt rétmívelő és talajjavító munkálatokról nem is szólván, állami és országos segítséggel már számos nagyszabású ily rétjavítás történt s kielégítő eredményt is mutat.
Egy másik, nem kevésbé sikeresen működő s hasonló czélú intézmény a rétmívelési vándortanfolyamoké, melyeket Csehországban immár több év óta tartanak országos költségen. Néhány évvel ezelőtt a nachodi birtokon kezdték meg ezeket; jelenleg pedig a tabori felsőbb gazdasági iskola van velük megbízva, a mely minden nyáron négy hétig tartó tanfolyamokat rendez rétjavításra alkalmas vidékeken, s bizonyos számú országos ösztöndíjjal is serkenti a gazdákat az azokon való részvételre. A tanfolyamokat azonban az ösztöndíjasokon kivűl elég számosan látogatják olyan ifjú gazdák is, a kik saját költségükön keresnek ott okúlást. Minden ily tanfolyam végével egy-egy rétdarab a kellő javított állapotba kerűl mindazok búzdítására, a kik saját szemükkel látták annak előbbi mostoha helyzetét és most ismét maguk szemlélhetik rajta a talajjavítás szép sikereit.
Kétségtelen tehát, hogy Csehország szép kilátással halad jelenlegi fűtermesztésének tetemes fokozása felé; mert a sikerek, a melyek a javítási munkálatok nyomában majdnem mindenütt, még pedig már rövid idő multán is mutatkoztak, a legszebb jövővel kecsegtetik az ország rétgazdaságát.
Valamivel régibb a cseh gazdáknak, kivált a nagybirtokosoknak az a törekvése, hogy jószáguk nedves talajú részeit kiszárítás útján javítsák. Itt azonban már nemcsak rétterületek, hanem tetemes kiterjedésű szántóföldek alagcsövezés útján való értékesítéséről is van szó. A talajjavítás ez ágának is nagy figyelmet szentel az országos gazdasági tanács műszaki hivatala, s ma már több millió méternyi alagcső van az ország túlságosan nedves földjeinek kiszárítására lefektetve.
Állattenyésztés. Csehország gazdáinak ugyan mindenha elég érzékük volt az állattenyésztés iránt, azonban a mezőgazdasági termelés ez ága mégis csak az újabb időkben emelkedett helyenként számbavehetőbb fontosságúvá, a mióta ugyanis egyrészt az állatok eltartására szükséges takarmány bővebben terem, másrészt pedig a czélszerű és kitapasztalt tenyésztési szabályok ismerete mind jobban terjed a föld népe között is. Volt idő Csehországban s elég soká tartott, a mikor a mezők és legelők szegényebb termése s az ezzel járó hiányos táplálás miatt a gazdasági igás állatoknak majdnem általános elsatnyúlása következett be, a mely baj csak azóta kezdett szűnni, a mióta a herének és egyéb takarmányneműeknek szántóföldeken való termesztése az országban mind jobban terjedt, s ezzel az állatok jobb és bőségesebb táplálékhoz jutottak. Azon állatfajok tenyésztésére azonban, a melyek eltartása nagyobb terjedelmű legelőket kiván, Csehország kevésbé alkalmas más országoknál, így nevezetesen a ló, főképen pedig a juhtenyésztésre. Ellenben már a szarvasmarha tenyésztése, a mely nem követel állandó nyári legelőt s istállózás mellett is elég jó sikerű, továbbá a sertéseké igen számbavehető kereseti ág.
Csehország gazdasági állatainak száma:
1805-ben ló 164.161, szarvasmarha 989.204, juh 1,297.816
1880-ban ló 197.602, szarvasmarha 2,092.388, juh 716.264
1837-ben kecske 100.732, sertés 244.272
1880-ban kecske 307.555, sertés 322.055.
1880-ban ló 197.602, szarvasmarha 2,092.388, juh 716.264
1837-ben kecske 100.732, sertés 244.272
1880-ban kecske 307.555, sertés 322.055.
Jóllehet az ország lótenyésztése nagyobb terjedelmű legelők híján koránsem versenyezhet több legelővel bíró országokéval, azért Csehországban is nagy gonddal tenyésztik és ápolják a lovat, s az anyag jósága mellett eléggé tanúskodnak az itteni, kivált az ország déli részén és Chrudimban századok óta igen látogatott lóvásárok. Ezeken a honi tenyésztésű erős gazdasági és szép idomú hátas, meg hintó elé való lovakon kivűl, a melyek nagyobb számban kerűlnek eladásra, tetemes mennyiségű csikó jut külföldre is, leginkább Éjszak-Németország dús fűnövésű lápvidékeire, a honnan aztán „holsteini” néven nem ritkán megint hazájukba kerűlnek vissza, ha fölnevelkedtek. A lovak száma utóbbi időben kivált azért gyarapodott, mivel a kapásnövények termesztésének folytonos emelkedése a gazdaságban jóval több igáslovat tesz szükségessé, mint annak előtte, a mikor a gabnatermesztés volt a fő; de meg a hajózás és a vasúti közlekedés föllendűltével az ennek szolgálatában álló fuvarozás is tetemesen fokozta e szükségletet.
A lótenyésztés a XVIII. század végéig egészen a nagybirtokosság kezében volt, a melynek jószágain jókora számú ménesek valának. Csak 1781 óta ment át ez ügy jobbára a katonaság kezelésébe. Ez időtől fogva mind több állami ménló kerűlt a tenyésztés szolgálatába; hivatalos adatokat gyűjtöttek aparaszt-birtokosok ápolása alatti csikókról s ezek alapján válogatták ki a tenyésztésre legalkalmasb fiatal méneket. 1861-ig a parasztok egészen ingyen födöztethették az állami ménekkel kanczáikat, csupán ezen év óta fizetnek hágatási díjat. Jelenleg 500-nál több hágó mén van az országban, a melyek évenként összesen 30.000 kanczát födöznek, s így egy ménre 50–60 kancza jut. Nemesítés, vagyis kivánatos tulajdonok megszereztetése czéljából külföldi, leginkább pinzgaui, percheron, angol, belga és éjszaknémet méneket visznek be az országba. Kiváló csikókért a gazdák évenként díjakat (mintegy 1.300-at) nyernek, a melyek részben a földmívelésügyi miniszterium, részben az országos bizottság költségvetéséből kerűlnek ki; de egyes kerületi választmányok, így nevezetesen déli és keleti Csehországban, szintén hozzá járúlnak ily jutalmak kitűzésével a lótenyésztés emeléséhez.
Az állami méntelepeken kivűl vannak még az országban magánménesek is, így különösen Neuhof, Chlomec, Čimelitz, Časlau, Friedland, Neuschloss, Heřmanměstec, Turnau, Slatiňany és Stýskal községekben, melyeket egyes nagybirtokosok tartanak fönn.
A szarvasmarha-tenyésztés ma Csehországban aligha állna azon a magas fokon, a melyre jutott, ha itt is csupán a természetes fűtermésre lenne utasítva, mint az alpesi tartományokban, s ha a szántóföldeken való takarmánytermesztés, valamint a mezőgazdasági iparágak, így nevezetesen a czukor- és szeszgyártás, a sörfőzés és keményítőgyártás az ország egy nagy részének nem szolgáltatnák azt a tetemes mennyiségű eleséget, a melyre a jelenelgi marhaállománynak szüksége van.
Az állatokat még egy évszázaddal ezelőtt igazán nyomorúságosan táplálták, valósággal éheztették. Ha a régibb időkből való följegyzésekben az akkoriban szokásos takarmányozásról olvasunk, igazán alig látszik előttünk érthetőnek, mint lehetett oly fukar etetés mellett egyáltalán a marhaállományt eltartani. Épen ezért nem is fejlődött az országban oly határozott jellegű változat, hogy valami Csehországot különösen jellemző fajról lehetne szó. A takarmánytermesztés mellett főkép a czukorgyártás lett századunkban a marhatenyésztés egyik legjótékonyabb előmozdítója, még pedig nemcsak azzal, hogy maga is nagy mennyiségű táplálékot juttat a marhának, hanem egyúttal azzal is, hogy okúl és alkalmúl szolgált a czélszerű váltógazdaság meghonosítására, mely a régi, ugarolásban támaszkodó s csupán gabnaneműeket válogató vetésforgóval ellentétben, a kalászos növények közé – helyesen – kapás növényeket vagy takarmányféléket iktat be, a mivel régente nem is álmodott bőségű zöld és száraz takarmányt szolgáltat a marhatenyésztésnek.
Nem kevésbé jótékony hatással van a marhatenyésztésre Csehországban továbbá a szeszgyártás, mely az e végre szükségessé vált burgonyatermesztés által is egyik eszközlője lett a hármas váltógazdaságtól a mai vetésforgóra való átmenetnek, de ezen kivűl nagy mennyiségű moslékot is juttat megbecsűlhetetlen hízlaló anyagúl a szarvasmarhának. A mi végűl a sörfőzést illeti, ez ugyan épenséggel nem új keletű, sőt már századok óta gyakorolt iparág Csehországban, de mégis csak újabb időben történt nagy föllendűlése tette lehetővé, hogy tetemes része legyen a szarvasmarhának a régibb időkhöz képest sokkal jobb és erőt adóbb táplálásában, úgy, hogy Csehországban a mezőgazdaság a mesterséges takarmánytermesztésben és a gyári hulladékokban elégséges pótlásra igyekszik szert tenni az alpesi tartományok dús természetes takarmánya helyében.
Egervidéki bika.
Rheinfelder F. G.-től
Csehország szarvasmarha-tenyésztésének különben még egy intézkedés vált nagyon a javára, s ez a tejgazdaság régebben szokásos bérbeadásának megszűntetése, minthogy az ú. n. sáfárok, a kik azt addig kezelték, e bérrendszer mellett az állatoknak sem táplálásában, sem tenyésztésében nem követtek helyes eljárást.
Ha Csehország szarvasmarha-tenyésztésének az utóbbi évtizedek folyamán történt emelkedéséről szólunk, ez alatt azt értjük, hogy az állatok ma jobb táplálásban részesűlvén, tetemesen sulyosabbak és jobban megtermettek, mint 60–100 évvel ezelőtt. Régi cseh marhafajtákból valósággal ma már igen kevés látható. A mai állatok jellege többnyire a honiaknak idegen fajtákkal való keveredéséből származik. Főkép a nagybirtokosság gondoskodik az alpesi tartományokból s újabban Éjszak-Németországból és Angliából is származó anyaállatok behozataláról, s ezeknek és a honiaknak keveredéséből idő haladtával egyes táji fajták keletkeztek, melyek már bizonyos számú sajátszerű tulajdont mutatnak, s ekként már számbavehető állandóságú honi fajtáknak is tekinthetők.
Így a cseh középhegység vidékén, az ország éjszaknyugati részében meghonosodott a „brüxi” táji fajta, melynek egyedei tetemes testulyukkal (az ökrök darabja 500–700 kilo, a teheneké 400–500) válnak ki. Emezeknek átlagos tejszolgáltatása évenként 1.500–1.900 literre becsűlhető. Színük barnásvörös és erős igavonó állatok is válnak belőlük. Csehország keleti részén a „cseh-morva hegyi marha” nevén egy sárgásvörös, fehér foltos táji fajtát találunk, mely berni és kuhlandi bikáknak köszöni alkatát, míg a jeles tulajdonaiért igen kedvelt „opočnói” marha az ország éjszakkeleti részén schwyzi és mürtzhali bikák betelepítésének az eredménye. Egy más, nem kevésbé elterjedt táji fajta a Cseh-erdő vidékén honos vörösbarna marha, mely a régi csehországi tehenek és a beszármazott berni, meg pinzgaui bikák ivadéka s nemcsak tetemes testsulyával, hanem jókora tejbőségével (évenként 1.800 liter) is kiválik. A Csehország nyugati részén levő Eger-vidéknek is megvan a maga saját fajtája, mely voigtlandi és tiroli bikák, meg honi tehenek ivadéka, de nagyságra nézve alatta áll a többi táji fajtáknak s nem is oly szapora tejelő, mint ezek.
A ma gyakorlatban levő tenyésztés mellett remélhető, hogy Csehország egyes vidékei rövid idő múlva jól kifejlett és megállapodott honi fajtákra fognak szert tenni, főkép minthogy országos törvény is gondoskodik arról, hogy csak alkalmas bikákat használjanak párosításra, a mire külön „engedélyosztó bizottságok” ügyelnek föl, s az országos gazdasági tanács is gondoskodik arról, hogy kitűnően bevált fajtájú apaállatok behozatala és az országban fölnevelkedettek közűl a legjobbak kiválasztása által a kisbirtokosság is derék ivadékhoz jusson. Sikerűltebb tenyésztési és ápolási eredményekért szép díjakat is osztanak ki a vidéki kerületi kiállításokon és kiállítási vásárok alkalmával.
Nevezetes eszköze a marhatenyésztés emelésének a Cseh törzskönyv szervezése, melyet 1867 óta vezetnek oly czélból, hogy írásilag is kimutatható legyen a tiszta vérű marhák származása. E könyv vezetését a cs. kir. hazafias gazdasági egyesűlete kezdte meg, s tőle később a cseh királyság középponti egyesűlete vette át.
A mióta a szarvasmarhatartás fő hasznának, a tejnek értékesítés az e téren minden haladásnak útjában álló bérletrendszer megszűnésével a birtokosok saját kezelésébe ment át, azóta ez irányban is némi javúlás mutatkozik. A tejföl-, vaj- és sajtkészítés régi módjait mindinkább korszerű eljárások váltják föl. A nagybirtokosság a tejet jól záródó érczedényekben, vasúton szállítja a városokba, a melyek meg a tej elárúsítását az útczákról és piaczokról mindinkább tiszta és takaros ebrendezésű voltokba igyekszenek terelni; a vakészítést pedig ma már a kisebb gazdák sem kicsinyben űzik, mint régente, hanem szövetkezetekbe állanak össze, melyek az egyesektől beszállított naponkénti tejet összesítve dolgozzák föl és szállítják vajjá, vagy sajttá alakítva a honi piaczokra, sőt a külföldre is. E szövetkezeti tejgazdálkodással együtt jár a savónak czélszerű értékesítése is a sertéshízlalás szolgálatában.
Csehország juhászata, mely néhány évtizeddel ezelőtt még tisztes helyen állott az európai állattenyésztés terén, minthogy a posztógyárakat elsőrendű gyapjúval látta el s a külföldre is szállított kosokat, mai napság az állatok száma tekintetében egykori magaslatának a felére szállott alá. Századunk közepén valamivel túl még megvoltak azok a törzs-juhászatok, a melyeket Mária Terézia egyenes buzdítására Csehország főurai jószágaikon berendeztek s idő folytán tetemesen ki is bővítettek. E juhászatok a mondott időig híresek valának az Electoral- és Negretti-Merino-gyapjuk kiváló fínomságáról s ezerszámra adták el nemes kosaikat oly árakon, melyek ma meséseknek tetszenek; így pl. a Schwarzenberg herczegek vorliki uradalma egy-egy negyedfél éves kost 1818-ban 6.000–8.000 forintért adott el. Még ma is láthatók azok a nagyszabású juhaklok, melyek abból az időből valók, mikor még egész uradalmak pusztán a Merino-juhászattal foglalkoztak s kitűnően képzett juhász-személyzet gondozta a becses állatokat. Ily nemes tenyésztő anyag természetesen kiszorította lassanként az országból a régi cseh parasztjuhot, mert a parasztok aklaiban is a régi és a Merino-fajta fínom gyapjas keverékei honosodtak meg úgy annyira, hogy ma már a régi cseh parasztjuh alig található valahol, s durva, bár épen nem silány gyapja jóformán ismeretlen.
Azon számos törzsjuhászat közűl, melyek Csehországban a Merino-tenyésztés virágkorában, a negyvenes években fennállottak, utóbb a tengerentúli gyapjú versenye miatt sokat föloszlattak, vagy legalább nyájaik létszámát tetemesen leszállították, úgy, hogy az akkori 1,516.901 darabra rúgó állomány ma felére, vagyis 761.264 darabra csökkent. A gyapjú lehető legnagyobb fínomságára való törekvés helyett, mely régebben a tenyésztők fő czélja volt, ezentúl az állatok nagyobb testsulyát és a gyapjú sűrűségét kellett czélúl kitűni. Ez irányban különben már a század elején tettek kisérleteket rambouilleti juhokkal a vorliki uradalomban, melynek tulajdonosát, Schwarzenberg herczeget, még XVI. Lajos király ajándékozta volt meg saját rambouilleti jószágáról való eredeti anya-állatokkal. Kevéssel utóbb pedig I. Napoleon küldött egy egész nyáj rambouilleti kost, juhot és bárányt toscanai III. Ferdinánd főherczegnek Prága melletti jenči jószágára ajándékba.
Minthogy a gyapjú árának folytonos csökkenésével ellentétben a juhhús ára kissé emelkedett, mindinkább arra irányúlt a gazdák törekvése, hogy az állatok hízóképességét fokozzák s e czélból húsnak való angol juhokat hoztak be az országba, minők a Southdowns-, Cotswold- és Leicester-féle fajták, a melyek ivadékai ma mind jobban terjednek, holott a tiszta Merino-fajta mindinkább fogy s ma már a hajdan kiváló hírű törzsjuhászatoknak csak egynémelyikében van meg, nevezetesen a Schwarzenberg herczegek libějitzi, a Kinsekyek zlonitzi, a Lobkoqwitzok unter-beřkovitzi, Thun O. gróf zechuschitzi, Thun F. gróf peruci, Clam-Martinitz gróf smečnai és Schönborn gróf lukavitzi jószágán.
Csehországban mai napság a juh ép úgy, mint a szarvasmarha, mindinkább istállóban való etetésre szorúl, minthogy a mezőgazdaságban mind jobban terjedő kapásnövény-termesztés egyre szűkebbre szorítja össze a legelőterületet. Mindazonáltal a juhtenyésztés koránsem mutatna oly rohamos hanyatlást, ha Csehország népessége is annyira kedvelné a birkahúst, mint a nyugateurópai népek. Mert hiszen ezeknél is csak arra a csekély legelőre van a juh korlátolva, a mit náluk a mezőgazdaság még le nem foglalt, s mégis a legnagyobb igyekezettel adják magukat a juhtenyésztésre, tekintettel arra a tetemes haszonra, melyet ez állat a silányabb száraz takarmány és szalma értékesíthetése által nyújt.
A juhokéval ellentétben a kecskéknek, a szegény ember e tejelő állatainak száma folyton emelkedőben van, mert azon idő alatt, melyben a juhok száma Csehországban felényire apadt, a kecskéké a háromszorosnál is magasbra emelkedett. Volt ugyanis
| 1837-ben | 100.723 |
| 1857-ben | 136.911 |
| 1869-ben | 154.273 |
| 1880-ban | 307.555 |
És e szám előreláthatólag még továbbra is emelkedni fog, sőt úgy látszik, hogy a kecske, mely a juhnál jóval kevesebbel is beéri s e mellett, a gyapjút kivéve, becsesebb a juhnál, emezt mindenütt ki fogja szorítani, a hol sok oly kisebb birtok van, a melyek csak csekélyebb marhaállományt tudtak eltartani, vagy a hol a földbirtok nélkűli napszámos és szegény mesterember kecskéje olcsó eleségét bérlet útján, vagy néha ingyen is megszerezheti. Ha pedig a kecske nem volna oly veszedelmes pusztítója minden lombos növénynek: akkor bizonyára a módosabb gazdáknál, sőt a nagybirtokokon is meghonosodnék, mivel teje úgy mennyiségével, mint zsírtartalmával igen kiváló s csak a szaga miatt kevésbé kedvelt; továbbá ez állat szaporasága is igen nagy; a gödölye-pecsenye pedig, főkép húsvét táján, ép olyan keresett, mint a bárányhús. A nagybirtokokon azonban annyira szeretik a fát és cserjét, melyek nagyban növelik is a táj szépségét, hogy kimélésük kedvéért a kecskét, mint azok ellenségét, nem igen tűrik.
Annál nagyobb gondot fordítanak a sertéstenyésztésre, melynek terén Csehország méltán örvend jó hírnek. Míg a monarchia többi, kivált déli országaiban a sertéstartás és tenyésztés többnyire legelőkön való fölneveléssel kapcsolatos: addig Csehországban ugyan szintén nincs a sertés minden legelő nélkűl, de mégis jobbára házi ápolásban nő fel, s ép ennek a gondozásnak köszöni gyors fejlődését és hízékonyságát, valamint húsának azt a kitűnő minőségét, mely a bel- és külföldön oly becset és hírt szerzett a porhanyó cseh, különösen a prágai sódarnak.
Általában mindenütt, még a nagybirtokokon is a fehérnép dolga a sertések gondozása, a melyeknek eleségét ők készítik el s többnyire pépszerűvé főzve és melegen adják az állatoknak. Tetemesen emelkedett a sertéstenyésztés újabb időben, kivált azóta, hogy a régi honi fajtának magas lábszárú, rövides törzsű és fölálló fülű állatai angol-khinai kanokkal való keresztezés útján hosszabb testűekké, fínomabb csonatúakká, nagyobb termetűekké, sőt szaporábbakká is lettek. Ma már mindenütt, még a legfélreesőbb cseh falvakban is számos ivadékát láthatni e jeles keverékfajtáknak, a melyek meghonosítása fehér yorkshirei, fekete essexi, berkshirei és egyéb angol kanok behozatalával kezdődött.
Jóllehet a sertések összeszámlálása, kivált a falvakban sokféle nehézségbe ütközik, s e miatt nem is igen lehet teljesen megbízható számadatokra szert tenni: azért mégis igen figyelemre méltó, hogy az országban 1837-ben 244.272, 1857-ben 577.274, 1869-ben 228.180 és 1880-ban 322.005 sertést írtak össze.
A házinyúlat is tenyésztik ugyan mindenfelé az országbanm de csak igen csekély mértékben, s még újabban, a mikor nagyobb állatok nevelésére törekszenek, sem tudott e keresetág alsórendű s csupán mellékes szerepéből fölvergődni, a mennyiben még ma is jóformán csak a ló és szarvasmarha takarmányának hulladékaival táplálják s minden gondozás nélkűl hagyják a nyúlakat.
Baromfitenyésztés. Csehországban, melynek a területe felerészben szántó, tehát nagyrészt gabnatermő föld s a mely e mellett erdőkben is gazdag és vízben sem szegény, a szárnyas állatok minden neme elégséges természetes táplálékra talál, s ezzel az állattenyésztés egy nevezetes ágának már megvannak az előfeltételei. Úgy a tyúkféle, mint az úszó baromfi minden fajtáját, kivált azonban a libát és kacsát is századok óta nagy gonddal nevelik és ápolják Csehországban, s így a tojás és toll mindenkor tetemes jövedelmi ág volt és ma is az a cseh mezőgazdaságban.
A tyúkok tenyésztését újabb időben külföldi fajták meghonosításával is igyekszenek előmozdítani; de egyelőre még igen kérdéses, vajjon ez idegen fajták a honit fölülmúlják-e haszonhajtás tekintetében; sőt valószínű, hogy a régi cseh fajta, ha ugyanabban az ápolásban és táplálásban részesűl, mint az idegen fajták, ezeket húsa, mint tojása mennyiségére nézve nemcsak eléri, de tán még fölűl is múlja, s hogy erős és dúsabb táplálék mellett a honi tyúknak kivált a tojásai sulyban, tehát a tojás legfőbb jelességében az idegen fajták legsulyosabb tojásaival is megmérkőzhetnek. A kochinchinai és Brahmaputra-tyúkoknak néha igazán meglepő nagysága s egyéb külföldi fajtáknak szép tarka tollazata ugyan megtévesztheti a szemet, de azért e fajták még épenséggel nem fizetnek jobban, mint a szerényebb honi paraszttyúk, melynek tartása mindenütt igen hálásnak mutatkozik, a hol kellő táplálékáról s főleg a zord évszakban meleg hajlékról is gondoskodnak számára. De már századok során át történt teljes meghonosúltsága tekintetéből is ezt illeti meg minden okosan számító gazda szemében az elsőség a többi, a baromfi-udvarnak inkább csak díszére váló fajta fölött.
Mindazonáltal nem csekély számúak a külföldi baromfi kedvelői; de viszont a honi baromfitenyésztés föllendítésére irányúló egyesűletekben sincs hiány. A legnagyobb közöttük az 500 tagot számláló „Kleinthier-Zuchtverein für das Königreich Böhmen” (Csehországi aprómarha-tenyésztő egyesűlet), melynek 30 tenyésztő állomása van az országban, úgy, hogy az említett hét gazdasági kerület majdnem midnenkie nyújt néhány ily állomásnak minden őszszel rendezett kiállításain alkalmat mukássága haladó eredményeinek bemutatására és értékesítésére. Ez aprómarha-tenyésztő állomások a következők: Bulovka, Eisenhüttel, Goltschjenikov, Gradlitz, Hrabačov, Manetin, Meziles, Nemyschl, Neustupov, Nimburg, Patek, Peček, Pisek, Plužna, Poděbrad, Prága, Šlotava, Šumbor, Tetín, Velin, Vyšerovitz. Mintaállomásnak tekinthető a manetini, melynek birtokosa, Lažansky J. gróf, az országos egyesűlet ez idő szerinti elnöke.
A statisztika egyelőre még csak megközelítő adatokat sem nyújt a baromfiak számát illetőleg. A legnagyobb baromfiudvarok a nagybirtokokon vannak, hol rendesen kappanneveléssel kapcsolatban többnyire a tulajdonos saját szükségletére szolgálnak. Azonban a parasztgazdák, sőt még a földbirtok nélkűli szegényebb családok is tartanak saját használatukra kisebb-nagyobb számú baromfit. A szelíd, kevéssel beérő és eleségüket maguk is könnyen fölkereső állatok úgy szólván minden költség nélkűl is eltarthatók, minthogy a bőkezű természet minden évszakban milliónyi fűmagot és rovart ád nekik ingyen, s ezzel még a szegény embernek is lehetővé teszi, hogy az így szerzett hús, tojás és toll eladásával pár forintocskát keressen. Már ebből is következtethető, hogy a tyúkfélék száma Csehországban számos millióra rúghat.
A mi a ludakat illeti, ezek számát hat millióra becsülik. Ennek nagyobb részét azonban, mivel a falusi lakosság csak kevés marhahúst eszik, mivel továbbá búcsúk idején és télen át egyébkor is a libapecsenye, de kivált a Márton lúdja a legnépszerűbb eledel közé tartozik, maguk a tenyésztők fogyasztják el, s így csak mintegy félmillió lúd kerűl eladásra. Ezek közűl sokat visznek ki Bajor-, Szász- és Poroszországba, valamint Alsó- és Felső-Ausztriába is, a hol a cseh libát annál szívesebben megveszik, minél kedveltebb ott is a pecsenyéje, a nélkűl azonban, hogy az ottani gazdák a libák fölnevelésével és tömésével járó sok vesződséget is hajlandók volnának magukra venni. Legkevesebb a lúd Csehország éjszaki részén; ellenben a legtöbb délen Budweis, Klattau, Tabor, Bydžov, Jungbunzlau és Rakonitz táján. Tollat és pihét mintegy 800 mázsányit adnak el évenként.
A lúd mellett a legnevezetesb úszó szárnyas a kacsa. Alig van az országnak tó, patak, vagy akár csak egy kis tócsa közelében álló falva, sőt nincs tán az a magában álló major sem, a hol kacsákat ne találnánk. Mert e szárnyasok a természettől bármiféle növényi, vagy állati táplálék megemésztésére alkalmas gyomorral lévén megáldva, az udvarnak és konyhának látszatra legsilányabb hulladékait, különösen pedig a vizek számos lakóit is izletes hússá alakítják át s tollazatukkal is hasznos hajtanak.
Pulykákat kivált erdők közelében lehet nagy hasznnal nevelni, a miért is főleg az erdészek és kerűlők majorságaiban láthatók nagyobb számmal; az erdő ugyanis rovaraiban bőséges táplálékkal látja el e tyúkféle szárnyast, melynek különebn a hizlalásához is igen jól értenek az asszonyok.
A mi végűl a galambot illeti, ennek is ezer meg ezer kedvelője van a falvakban, de még több a városokban, a hol a galambpecsenye a vendéglők étlapjainak leggyakoribb eledelei közé tartozik, de a házi étrendben sem ritka. Pedig városokban a galamb nem igen növeli az emlékszerű épületek díszét, mivel mindent beszennyez, s ezért nem is valami szívesen látják.
Kitűnő minőségű és rendkivűl sok libát s egyéb baromfit szállít az Elbe melletti Sadska környéke, hol a nők fölötte nagy gonddal nevelik a kis libákat, meg a hizlalásukhoz is nagyon jól értenek s e munkába sem nappal, sem éjjel, a mikor fenyűgyertyák világánál végzik, bele nem fáradnak. E vidékről, melynek oly kitűnő híre van a prágai gazdasszonyoknál, 1890-ben 45.000-nél több ludat, 2.000-nél több pulykát és 2.300 kacsát, 2.200 kappant, 4.600 tyúkot, 600.000 tojást és 1.500 csibét, továbbá igen sok tollat szállítottak el összesen 180.000 forint értékben.
Halászat. Ezrével vannak Csehországban az olyan mező- és rétnevek, a melyek, – mint pl. „a tó fölött”, „a tó alatt”, „a tóban”, – a mellett tanúskodnak, hogy valaha ez országban a tavak száma jóval nagyobb volt a mainál, s a számos, részben még meglévő, részben elpusztúlt tógátból az egykori vízterületek nagyságára is következtetést vonhatunk. Mindezen sok tó valamikor ép oly dús volt halakban, mint az ország folyói és patakjai, mert akkoriban egy részt még nem állott a vizek mentén az a sok gyár, a melyek némelyike a halaknak ártó anyagokkal is fertőzteti a folyókat, más részt meg a gőzhajózás sem riasztotta el zajos járásával e békeszerető vízi lakókat. Ma már egésze mesésen hangzik Csehországnak halban való hajdani bővölködését illetőleg az az adat, mely szerint Prága város legfőbb hatóságának szigorúan meg kellett tiltania, hogy a gazdák cselédeiket hetenként kétszernél többször hal-evésre kényszerítsék, sőt hogy e tilalomba a lazacz is bele volt értve. Mai napság még a leggyakoribb folyami hal, a ponty sem tartozik már a cselédság állandó ételei közé, hanem inkább csak a jobb módúak kedvelt eledele, melyért 30 százaléknyival is többet fizetnek, mint a marhahúsért. A lazacz meg épenséggel hatszorta, sőt hétszerte is drágább, mint a marhahús.
Hajdan természetesen az árak sokkal alacsonyabbak valának. Az elmúlt századokban, mikor Csehország lakossága a mainak még csak egy harmadára, negyedére, sőt időnként csak egy ötödére rúgott, mikor továbbá vasútak híjában a halszállítás csak igen korlátolt lehetett, bizonyára sokkal gyakoribb étke volt a hal az egész népességnek s azt jóformán ki is elégíthette. Azóta azonban a lakosság száma szűntelen gyarapodott, míg ellenben a tavaké mind jobban csökkent, minthogy jövedelmezőbbnek látták területeiket rétekké és szántóföldekké átalakítani. Csak újabb időben fordúlt ismét a tavak sorsa határozottan kedvezőbbre; mert míg e század elején déli Csehország tóvidékein 100 kilogramm halért csak 7Ľ o. é. Forintot fizettek: azóta ez az ár szakadatlanúl emelkedett s ma már 52˝–60 forinton áll, sőt helyenként 70–80 forinton, tehát száz évvel ez előtti értékének a tízszeresénél is magasbra emelkedett. Ennek aztán az lett a következése, hogy ma már nemcsak a meglévő halas-tavak föntartása, hanem még újak alkotása is jövedelmező befektetésnek tekinthető, a melyre kivált Csehország déli részén, legfőkép Schwarzenberg herczeg kiterjedt birtokain nagy gondot fordítanak.
A haltenyésztés föllendítéséhez azonban nemcsak a tetemesen emelkedett árak, hanem a halak táplálásában a régi időkhöz képest elért nevezetes haladás is hozzájárúl. Főkép a ponty, a cseh tavak leggyakoribb lakója, azóta sokkal helyesebb táplálásban részesűl, a mióta Šusta wittingaui igazgató rá jött, hogy e régente növényevőnek tartott hal a rothadt anyagokból támadó alsóbbrendű állatokkal táplálható a legczélszerűbben.
Csehország halastavainak összes terűlete mintegy 10 négyszögmérföldre tehető, a miből az ország déli részén találjuk nemcsak a legtöbbet, hanem a legnagyobbakat is. Magában a wittingaui uradalomban 626 tó van 8.317 hektárnyi terjedelemmel; Neuhasuban 98 tó 1.273 heltárnyi területtel. Csehország legnagyobb tavai a Rosenbergi (490 hektár), a Holenský (245 hektár) és a Svét (201 hektár), mind a három az ország déli részén. A tavi haltenyésztés jövedelmezősége a meder és a tavat tápláló vizek minőségéhez képest különböző. Šusta az egy-egy hektáron tenyésző pontyok összes sulyának évi növekedéséről a kvöetkező táblázatot állította egybe:
| Rossz tavakban | 20–35 kilogramm, |
| Elég jókban | 40–60 kilogramm, |
| Jó és nagy tavakban | 60–80 kilogramm, |
| Jó, de kis tavakban | 120 kilogramm, |
| Igen jó kis tavakban | 150 kilogramm, |
| A legjobb falusiakban | 200–400 kilogramm |
Újabb időben már nem egy külföldi halfaj meghonosítására is történt az országban sikeres kisérlet; így az európai és amerikai márnával, az amerikai pisztráng-sügérrel s másokkal, melyek izletes húsuk miatt jól kelnek s ma már a wittingaui tavak meghonosodott halai közé számíthatók.
Sokkal kedvezőtlenebb a folyami halászat állapota. Itt az ipar egyáltalán, de főkép a vegyi ipar igen nagy kárt tett a halászatnak, s némely patakból teljesen kiirtotta a halat. S a hol ez nem történt is még egészen, ott is ezerféle veszedelemmel fenyegeti a zsenge halivadékot. Csak nem régóta részesűl, kivált az ívási idő alatt a hal törvényes oltalomban. Ennek és a néhány évvel ezelőtt megkezdett mesterséges tenyésztésnek következtében kivált némely nemesb halfajok, mint a laczacz és pisztráng, most már jobban szaporodnak. A hegyvidékekben néhol alakított s az országos gazdasági tanács oltalma alatt virágzó tenyésztő-telepek szép eredményei már is mutatkoznak abban, hogy az elbei lazacz észrevehetőleg gyakoribb, mely hal élte első szakát hegyi patakokban, több évi növekvési idejét pedig a tengerben tölti, de később aztán ívásra megint a folyókra tér vissza, miközben fölfelé úsztában kerűl hálóba.
Méhészet. Kevés ország dicsekedhetik oly nagy fejlettségű méhészettel, mint Csehország. Mindenekelőtt a plebánosok foglalkoznak vele nagy kedvteléssel, de ő rajtuk kivűl még igen számos barátja van a méheknek nemcsak a falvakban, hanem a kisebb, sőt a nagyobb városokban is, kik részben kedvtelésből, nagy részt azonban a vele járó nagy haszonért ápolják a gazdaságnak ez ágát, mely Csehországban századok óta honos és egykori kezdetleges állapotából a jelen század folyamán tekintélyes magaslatra emelkedett. Vannak ma már egyes telepek, a melyeken százával állnak az új berendezésú kasok, s a hol millió meg millió virág édes nedvét halmozzák föl e hasznos állatkák, melyek termékének nem csekély része a kereskedelembe jut.
A korszerű méhtenyésztés Csehországban leginkább Öttl plebános lankadatlan buzgalmának köszönheti mai virágzását, mert ő volt az, a ki oktató szavával és irataival, valamint példaadásával nem fáradt bele a megrögzött balítéletek eloszlatásába s szűntelen azon igyekezett, hogy a méhészet nagy hasznát kimutassa. Neki köszönhetők a mai szalmafonatú kasok a régi kivájt fatörzsek helyett. A Dzierzon-rendszerű kasok, a melyek segítségével a méhek munkája szűntelen megfigyelhető és szükség, vagy kívánság szerint szabályozható, szintén igen elterjedvék Csehországban.
Cseh méhkas.
Russ Róberttől
Mai napság tetemes számú gazdasági szakiskolája van már az országnak, a melyek mindenikében a méhészet is kellő figyelemben részesűl. Az összes népiskolákban fölvilágosítják a tanulókat a még nagy hasznáról, úgy, hogy a falusi ifjúságba mind több kedvet és hajlamot oltanak a méz- és viasztermelés iránt, a mi különben nem is hálátlan dolog, minthogy minden méhkas évi 8 forint kimutatható hasznot hajt.
1869-ben 140.892 méhkast számláltak az országban; körűlbelűl tíz évvel utóbb (1880-ban) már 175.868-at s a termelés 7.382 métermázsa mézre és viaszra rúgott, öt évvel később pedig már 12.179 métermázsára.
Jelenleg az „Országos középponti tenyésztő egyesűlet”-en kivűl kisebb német és cseh kerületi és járási egyesűletek nagy száma is terjeszti a helyes méhészet ismeretét; s minden gazdasági kiállításon, a kisebbeken ép úgy, mint a nagyokon, látni és csodálni lehet a cseh és német méhkedvelők munkásságának örvendetes eredményeit. A szűntelen haladást mostanában olasz méhek meghonosodása és terjesztése útján is elősegítik.
Selyemhernyó-tenyésztés. Jóllehet Csehország a selyemtermelés föltételeinek nincsen épen híjával, azért a gazdaság ez ágának egyelőre mégis csak aránylag csekély rész jut a falusi lakosság foglalkozásai közt. Pedig már harmadfél századdal ez előtt (1627-ben) ültettetett Waldstein Albrecht herczeg eperfákat és rendelte el a selyemhernyó tenyésztését; később meg Mária Terézia alatt ismét jókora területeket ültettek be némely cseh jószágokon ugyanilyen fákkal, tehát e foglalkozás már jó rég ideje ismertnek mondható az országban. Prága határában, a mai városi díszkert („Stadt-park”) helyén még e század közepén egy eperfa-ültetvény állott, melyet 1749-ben olaszok ültettek a selyemhernyók táplálására s utóbbi időben Rangheri kereskedő ápolt nagy kedvteléssel.
Hogy a selyemhernyó-tenyésztés szórványosan ugyan előfordúl, de jobban nem igen honosúl meg Csehországban, annak az oka nem más, mint az, hogy az itteni talaj és éghajlat minden másféle hasznos fának kedvezőbb, mit az eperfának.
Mindazonáltal Csehországban is vannak a selyemtermelésnek barátai, s évek óta áll fönn egy selyemtenyésztő egyesűlet is. Ez eperfák ültetésére való buzdítás és hernyótojások kiosztása útján igyekszik népszerűsíteni e gazdasági foglalkozást és nevezetesen a népiskolai tanúlókra törekszik ily irányban hatni, a miben nem egy néptanító kész segédkezet nyújt neki. E törekvések révén sikerűlt is az országban mindenütt megélő eperfából mintegy 300.000 darabot ültetni, s az évi gubó-termést három métermázsára becsűlhetni, a mi ugyan vajmi szerény eredmény, de mégis lehetővé tette, hogy Erzsébet császárné és királyné Ő Felségének 1879-ben ünnepelt ezüstlakodalmára egy csehországi selyemből szőtt világos szürke ruhát ajánlhattak föl hűséges alattvalói, a mit az uralkodónő legkegyelmesebben elfogadni is méltóztatott.
A rakonitzi földmívesiskola.
Bernt Rudolftól
Egyesűleti élet, iskolák, szakirodalom. Csehországnak már Mária Terézia dicsőséges uralkodása alatt megalakúlt az első gazdasági egyesűlete, a „Gesellschaft des Ackerbaues und der freien Künste im Königreich Böhmen” (A földmívelés és a szabad művészetek társúlata a cseh királyságban), melynek tagjai sorában képviselve voltak az ország legjelesb nemesi családjai, s mely később a „cs. kir. hazafias gazdasági egyesűlet” czímén majdnem száz éven át működött. Ennek vezetőségében ott látjuk ama nagybirtokos családok neveit, kik azóta is jó példával jártak elől a gazdasági haladás minden terén s áldozatokra is mindenkor készek valának, legelöl a Schwarzenberg herczegeket, Csehország legnagyobb uradalmának birtokosait, valamint a Thun, Lobkowitz, Czernin, Clam-Martinitz, Chotek, Lažanský, Riese, sat. Családokat. 1872-ben e társaság azzá a testületté alakúlt át, mely ma „a cseh királyság gazdasági tanácsa” czímén működik s legközelebb (1891 óta) újjá szervezve és a két nemzetiség szerint ketté osztva, egy cseh és egy német osztályban folytatja közgazdasági tevékenységét.
Az ország gazdasági érdekei ezen immár hivatalos képviseletükön kivűl még három nagy országos és szép számú kisebb vidéki társúlatban találnak hathatós támogatásra a törekvő mező- és erdőgazdák részéről. 1848-ig majdnem pusztán a nagybirtokosság és ennek hivatalnokai voltak a gazdasági egyesűletek szószólói, s ők gondoskodtak róla, hogy gyűléseken, naptárak- és szakmunkáknak az ország mindkét nyelvén való kiadása, valamint némi szakoktatás révén a gazdasági ismeretek szélesebb körben is terjedjenek. E század második felében azonban, a mióta a kisgazdák a földtehermentesítés által birtokaik teljes tulajdonába léptek s egykori földesuraik számára teljesítendő minden szolgálat alól fölmentettettek, az összes földbirtok két harmadát kezében tartó parasztás anyagi helyzetének föllendűlésével karöltve nagy szellemi mozgalom is fejlődött a gazdasági téren, úgy, hogy ma az országban mintegy 700 mező- és erdőgazdasági egyesűlet van, melyek működése gyűléseiken való tanácskozásokban, kiállítások, vásárok és tanúlmányi kirándúlások rendezésében, műszerek, gépek, magvak és trágyaanyag szövetkezeti úton való beszerzésében s más effélében nyilvánúl.
A mi az iskolákat illeti, Csehországnak már száz évvel ez előtt (1790-ben) volt mezőgazdasági tanszéke, az első az egész monarchiában, a prágai egyetemen, majd az ugyanottani műegyetemen, a hol még ma is fönnáll. E tanszék már alapításakor nem csekély összeget kapott kisérleti czélokra. Később a gazdáknak alapos szakismeretek terjesztésére irányúlt törekvése odáig jutott, hogy századunk közepe táján két földmíves-iskola létesűlt, még pedig egy cseh, melyet Schwarzenberg herczeg alapított Rabinban, meg egy német, melyet Thun gróf állított Liebwerdben. Amannak Horskysfeldi Horský Ferencz lovag, emennek Komer volt az első igazgatója.
Ettől fogva a parasztság jóllétének növekedtével együtt haladt fölvilágosodásra való törekvése is. Egyesűletek, városok és egyesek is állítottak föl gazdasági szakiskolákat s többé-kevésbé kielégítő taneszközökkel is fölszerelték ez intézeteket. Ma már Csehországnak mintegy negyven, részint cseh, részint német nyelvű mező- és erdőgazdasági szakiskolája van, a mely alsó, közép és felső fokú intézetek az ország egész területén elszórva igen áldásos munkásságot fejtenek ki.
Horskysfeldi Horský Ferencz lovag.
Hecht Vilmostól
Vannak ugyan vidékek, a hol még nem igen mutatkozik a szellemi haladásra való törekvés, s az ilyeneken csak állami és országos segítséggel lehet gazdasági szakiskolákat állítani. Ezek mellett azonban a lelkes önerejű tevékenységnek fölötte örvendetes példáival is találkozunk, s midőn az imént a rakonitzi gazdasági téli iskola egyszerű, de czéljára alkalmas épületének képét bemutattuk, e minden külső segítség nélkűl, pusztán a kerület parasztságának adakozásából létrejött intézetben egyik szép tanújelét kivántuk a szíves olvasó elé állítani a csehországi gazdaközönség művelődési törekvésének, mely, ha a szükség úgy kivánja, nagyobb áldozatoktól sem riad vissza.
Irodalmi téren is igen sokoldalú munkásságot tanúsít Csehországban a mező- és erdőgazdasági művek szép gyarapodása. Régibb időkben e munkásság kiváltképen csak néhány tudós és azok mellett még a haladást pártoló nagybirtokosság egyes képzettebb tisztviselőinek a dolga volt, s az ő szorgalmukból a mezőgazdasági szakirodalom is nem egy becses művel gazdagodott. Ez idő szerint azonban az irodalmi termelés ez ága Csehországban egészen meglepő föllendűlést mutat. Alig van ugyanis nagyobbacska vidéki város, a melynek helyi lapja ne volna, sőt néha kettő is jelenik meg egymás mellett, valamint folyóiratai, melyek szívesen adnak tért hasábjaikon az erdő- és mezőgazdaság érdekeivel foglalkozó czikkeknek is. Ezek mellett egész sora van az időszaki sajtótermékeknek, melyek tisztán a mezőgazdaságnak szentelvék; magában Prágában három cseh és két német gazdasági szaklap jelenik meg, a vidéken pedig ticzat számra adnak ki hasonlókat. S az írók sorában, a kik e folyóiratokat dolgozataikkal megtöltik, nem csupán szaktudósokkal és felsőbb gazdasági intézeteket végzett hivatalnokokkal és gazdákkal találkozunk, hanem serényen osztozik velük e munkásságban számos egyszerű földmíves is, kik egyre-másra közlik a többiek okúlására saját nézeteiket és tapasztalataikat. Igaz ugyan, hogy a legtöbb irodalmi munkás mégis az iskolákat végzettek közűl kerűl ki, de azért nagyon jellemzi a csehországi kisbirtokosságot az, hogy nem éri be a saját jószága gondozásával, hanem a mezőgazdasági élet szellemi mozgalmaiban is részt igyekszik venni, a mire különben a sok heti és napi lap bő alkalmat is nyújt neki. A mi pedig a mezőgazdasági szakirodalmat illeti, napjainkban alig van ország, a hol annyi gazdasági tárgyú és vonatkozású munkát nyomtatnának, s a hol azoknak annyi olvasójuk akadna, mint Csehországban.
