Éjszakkeleti Csehország. Paudler A.-tól, fordította Katona Lajos | Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

Éjszakkeleti Csehország.
Paudler A.-tól, fordította Katona Lajos

Változatosság tekintetében Csehországnak egyik része sem mérközhetik az éjszakkeletivel. Síkságok és hegységek, mindenféle alakú és nagyságú csúcsok és kúpok, hosszan vonúló lánczolatok és gerinczek, zömök hegytömbök, szakadékos homokhegyek, völgyek, mély szorosok, vízmosások és mélyedések vonúlnak el váltakozó rendben ez áldott vidék látogatója előtt. Az őshegység egy-egy alakúlata látható Rumburg- és Hainspachnál. Ezeknél azonban hatalmasabb a Jeschken, az Iser-hegység és a Nachod, meg Landskron közötti cseh Kamm, a leghatalmasabb pedig az óriás-hegység. Száz meg száz kúpján meredeznek egészen csupaszon tűzben született bazaltjai és phonolithjei. Nagy kiterjedésűek a homokkőhegységek csodálatosan furcsa idomai, a melyek a barokk-ízlés korának ábrándos faragványaihoz hasonlók, míg a Középhegység kúpjai és kőszálai olyanformák, mint a gót-ízlésű építészet karcsú oszlopai és csúcsívei. Az Iser-hegységben meg a jezsuiták kevéssé tagozott, vaskos építkezésének a párjára találunk. A Jeschkent és az Óriás-hegységet pedig már szinte hagyományos szokás fölséges dómok hatalmas kupoláihoz hasonlítani. Az Adler mellett erdő borította hegylánczolatokkal találkozunk, a melyek valami zöldben pompázó sátorvárosként tűnnek föl. Mellesleg egyúttal megjegyezhetjük, hogy e vidéken van egész Csehország legmélyebb és legmagasb pontja is: amaz Herrnskretschennél az országhatárt elérő Elbének a szintjén (113 méter), emez meg a Schneekoppe csúcsán (1.603 méter).

Az Elbepartok sziklás lejtőin jó erős bor terem e vidéken, mely egyúttal a legkitűnőbb komlónak a hazája. Áldott térségein gabona-, repcze- és répaföldek váltakoznak nemes gyümölcsöt termő kertekkel. magasb fekvésű helyein ellenben már csak a törpe fenyő és havasi füvek tenyésznek. A merre járunk, kövér füvet termő rétek és örökzöld erdők láthatók. Növényzetének dús voltában áll ez országrész bája és ebből kerül vagyonossága. Mert itt a föld méhe most már kevésbbé gazdag, mint valaha. A nemes fémek bányászata nagyobb részt már a múlté, ép így az Aupa-völgy hajdani kénsavgyárai. az egykori aranymosókról ma már csupán a mondák és a helynevek regélnek, s ugyanígy áll a dolog a legtöbb vashámorral is. Saleselnél egy sokat emlegetett kőszénbánya van, a melynél azonban jóval nagyobb a schatzlari és a schwadowitzi. A Freudenhain mellett ásott barnaszén gyakorlati czélokra majdnem teljesen hasznavehetetlen, de annál dúsabb érdekes kövületekben. Fürdőhelye és gyógyforrása van ugyan e vidéknek néhány, így Liebwerda, Wurzelsdorf, Johannisbad, Forstbad, Kukus, Gradlitz, Bielohrad, Klokočka, Kottowitz, Geweihtenbrunn, nemkülönben a geltschbadi és wartenbergi hidegvíz-gyógyintézetek; azonban mindezek távol állnak éjszaknyugati Csehország gyógyhelyeinek világhírétől és látogatottságától.

Igen sűrűn látogatottak azonban e vidék nyaraló-telepei, különösen az Elbe-mentén (a cseh Svájczban) az Iser- és az Óriás-hegységben lévők. Közűlök Dittersbach már félszázadnál is régebben ismeretes. Igen ismertek még Tetschen, Grosspriesen, Bürgstein, főkép pedig Spindelmühle, a melynek alpesi jellegű bájos idylli tája az utóbbi években nagy lendületnek indúlt. A cseh Középhegységet, a Jeschkent és az Iser-hegységet is nagyon látogatják a nyaralók és a természetkedvelők, még inkább azonban az Óriás-hegységet és az Elbe-menti homokkő-hegységet Adersbach és Wekelsdorf környékén, nemkülönben Gross- és Klein-Skal táján. A hegységben kinálkozó számos kilátópont közűl csak a nevezetesebbeket sem győznők mind elszámlálni. Többön kilátó-torony, menedékház, fogadó, vagy legalább korcsma van. A vándor elé tárúló természeti képek pillanatról pillanatra változnak. De nemcsak a szem üdül látásukon, a lélek is tanúlságos gyönyörűségre lel a lépten-nyomon egymást érő történelmi emlékekben. Várromok, minők Bösig, Schreckenstein, Tollenstein, Trosky, Michelsberg, Helfenburg, nagy számban vannak; gyakoriak a pompás kastélyok is, mint pl. Friedland, Nachod, Reichstadt, Ploschkowitz, Gross-Skal. Nem egy főnemesi kastély a körötte lévő díszkertekről is híres, így Tetschen és Sichrow.

Számos út könnyíti meg a közlekedést s engedi kényelmesen élvezni a táj szépségeit. Vasútak is szeldelik a vidéket minden irányban, s majdnem mindegyiknél fordúl elő alagút, vagy pedig mély bevágások, merész hidak, nagy kanyarúlatok, kígyódzó hegyi szakaszok, magas töltések s egyéb meglepő részletek egymásutánjával szórakoztatja az útast. A Szudetek lábánál meg épenséggel a hegy köré illesztett füzérként kígyódzik a pálya, melynek mintegy összekötő csokrai sorban Wichstadtl, Nachod, Parschnitz, Trautenau, Pelsdorf, Semil és Reichenberg állomások; az útvonal kanyarodásai és mellékágai részben ősrégi hágókon át Sziléziába vezetnek, részben pedig Freiheit, Hohenelbe, Tannwald és Gablonz állomásokban végződnek.

Az áldott földön mindenfelé munkás népesség szorgalmatoskodik a téres mezőségeken, avagy házi- és gyáriparral keresi kenyerét. A sík földön, a hol a lakosság többnyire a földje terméséből él, az év nagyobb részét a szabadban tölti. Mentűl közelebb jutunk azonban a hegységhez, annál sűrűbben találkozunk a négy fal közé szorúló munkával, annál közelebb szorúlnak egyúttal egymáshoz az emberek is lakásaikban és a gyárakban. A piczinyke ablakok mögűl mindenfelé vagy a szövőszék, vagy az eszterga, vagy a posztóverő gép zakatolása hallik a szürke födelű kis fakunyhókból, vagy a köszörűs sebesen forgó kerekének duruzsolása verseng a szövőgép berregésével. S a hol csak egy vízerecske csörgedez, zuhogó habjai kereket hajtanak és partján gyárkémény füstölög, a tágas műhelyekben pedig a szüntelen forgó-mozgó gépek süvöltő zúgása kiséri az ipar szolgálatában végzett munkát. Itt az üveget fújják, szövik, fonják meseszerűn csodálatos alakokká; ott az orsó pereg s a szövőszék hajócskája szökdel; amott meg a fát faragják, metszik, esztergályozzák, hasogatják, vagy őrlik papírpéppé. Még a követ is szétfűrészelik, avagy csillogó ékszert csiszolnak, köszörűlnek belőle. A sík földön pedig hatalmas épületek oldalán álló kürtőkből gomolyog a füst, egy-egy gőzmalom, vagy czukorgyár közelségét árúlva el.

Különös, hogy a síkság falvai, bármily kicsinyek és csekély népességűek, mégis szorosan egymás mellé épűlt házakból állanak. Míg ellenben a völgyek és a hegyoldalak falvaiban többnyire szétszórtan állnak a házak a patak, vagy a berek mentén, mindenikük más-más égtáj felé fordítván homlokzatát. Pedig e tájakon rendesen módosabbak, népesebbek és nagyobbak a helységek, épületeik gyakran igen takarosak s olykor akkorák, hogy az ember inkább városban, mint faluban vélné magát. A magasb hegységben végre már egészen magukban álló s a zöldelő lejtőkön messzire szétszórt házak alkotják az együvé tartozó községeket is.

Csehország legéjszakibb részének Niederland a neve. Az így nevezett vidék a rumburgi és a schluckenaui kerületekre terjed és dél felé a Kreuzbuche hegyig (535 méter) ér. Közelében a 731 méter magas Kaltenberg áll őrt a Niederland és a cseh-kamnitzi vidék között. Még magasbra emelkedik tőle keletre a Tannenberg (770 méter), a melyen kőből épült kilátó-torony áll. Éjszak-nyugaton, éjszakon és keleten szász terület környezi a Niederlandot. A zegzugos vonalú és három átellenes nagy ívet alkotó országhatárt annyi út szeldeli át, a mennyi bajosan akad a monarchiának még más határvonalán. Ugyanis Herrnkretschentől a Spittelgrund melletti spitzbergig nem kevesebb, mint 15 átjáró út van, a melyek legnagyobb részt a Niederlandra esnek. Határfolyókúl a Weissbach, a Wölmsbach és a Spreebach szolgálnak. Nevezetesb határhegyek a Wachberg (Schweizerkrone), a Raupenberg, a Joachimsberg, a Neu-Grafenwaldi (476 méter) és a Warnsdorfi Spitzberg (539 méter). Csehország városai közűl a legéjszakibb fekvésű Schluckenau, a falvak közül pedig Hilgersdorf és Fugau.

A „Grundmühle” nevű malom zúgója a Kamnitz-völgyben.
Tomec Henriktől

A vidéknek Niederland (Alföld) neve után azonban koránse higgyük, mintha itt csakugyan sík és mély földre lépnénk, mert területének nagyobb része 400–500 méternyi magasságig emelkedik. Rumburg, Schluckenau és Hainspach közt bazalt-kúpok tövében húzódó dombvidékre jutunk, a mely gránit- és egyéb őskőzetből áll. A Niederland déli része már az Elbe-menti homokkőhegység és a cseh Középhegység területére ér be. A szép kilátásról nevezetes számos hegycsúcs közűl különösen említést érdemelnek a Wolfsberg (588 méter) Gärten mellett, a mondákban gazdag Botzen (541 méter) egy rajta álló kőbástyával, a Pirsken (605 méter), a Rauchberg (511 méter), az Irichtberg (534 méter), a Steingeschütte (580 méter), a Tanzplan (596 méter) és a Tollenstein várrommal koszorúzott, mondáiról híres és az idegenektől sűrűn látogatott orma (667 méter). A kevésbbé magas, de mégis sokat dicsért kilátó-pontok közül a Königswalde melletti Jüttelberg említendő. Szép kilátást enged és vallásos tiszteletben is áll a Lobendau melletti Annaberg, meg a többrendbeli Kreuzbergek, köztük kivált a Schluckenau és a Georgenthal melletti. A Kreibitz melletti Pickelstein, meg a Zeidler és a Schönau melletti Wackelsteinok is helyet követelhetnek e sorozatban. Kedveltebb kirándúló helyekül ismeretesek Kleinsemmering (Schönfeld), a Zeidler melletti Sternberg vadászkastély, Karlsthal Schluckenau környékén, Weidmannsheil Georgswalde mellett és még sok más. Régebben Lobendau és Einsiedel táján is igen látogatott erdei mulatságokat tartottak.

A hegyekből aláömlő vizek ugyan elég mélyedést és völgyteknőt alkottak a felföldben is, mindazonáltal e vidék legtöbb városa és főbb helye meglehetős magasan fekszik a tenger színe fölött. A legmélyebb fekvésűek: Warnsdorf (333 méter), Kreibitz, Schönau, Georgswalde, Königswalde és Rumburg; valamivel magasabban esők: Zeidler, Nixdorf, Schönlinde, Georgenthal és Schnauhübel; a nevezetesb helységek sorában a legmagasb fekvésűek: Wolfsberg és Schönborn (518 méter). Ilyen átlag is eléggé magas fekvés mellett könnyen érthető, ha e vidék éghajlata zordonabb, talaja hideg, aratása késői és gyümölcstermése gyér. Meggyet még szeptemberben is látni a fákon, de igen aprót. Sőt a Töppelbergben (421 méter) és a Ziegenrücke tetején (442 méter), Rumburg és Georgswalde között már a törpe fenyő is mutatkozik. Ellenben a fű mindenütt buja növésű és iratos, minek folytán a szarvasmarha kitűnő vajat szolgáltat. A gabonát évszázadokon át az ú. n. „Land”-ból szállították be, többnyire a Schandaun át vezető kerülő úton, a mire nézve külön szerződések voltak érvényben az illető vidékek közt.

Az igen nagy számú és jó karban tartott útakat rendesen madárcseresznye-fák (Sorbus aucuparia) szegélyezik. Kiváló hírű a „fehér út”, mely Einsiedeltől és Lobendautól Hainspachon, Schönaun és Schluckenaun ág Georgswaldéba vezet. Nagy kapaszkodóiról nevezetes a régi Császár-út, mely Rumburgtól a Schönborni magaslaton át a Gründi mélyedésbe ereszkedik, onnan pedig Innozenzidorfon át ismét emelkedik, míg a Fünfkirchensteinnél, Antonienhőhe (557 méter) közelében a vízválasztót s vele együtt a kerületenk és a Niederlandnak a határát is el nem éri.

Ez országútakon kivül a Niederlandot a cseh éjszaki vasút több vonala is átszeli, melyeken az útas elé gyakran a legvonzóbb tájképek tárúlnak, így különösen Tannenberg és Kreibitz-Neudörfel állomások között.

E vidék tavai közűl kiválóbbak a Hainspach melletti Slawata-tó, a Schluckenau melletti Box-tó és a Bernsdorfi tó, úgy fekvésük, mint a róluk szóló mondák miatt. Az utóbbi valamennyi közűl a legnagyobb. Magas fekvését (449 méter) is csak Lictenbergi tóé múlja fölül (490 méter).

A folyó vizeknek, melyek részint az Oderába, részint az Elbébe ömlenek, nevezetes vízválasztóik vannak, úgy, hogy találkoznak egyes házak, melyeknek egyik részéről az Éjszaki-, a másikáról meg a Keleti-tenger felé fut tovább a lecsurgó víz. Az Éjszaki-tenger vízkörnyékének főbb erei a Kreibitzbach a belé ömlő Daubitzbach-hal, a Wolfsbach, Zeidlerwasser és Weissbach növelte Kirnischtbach, valamint a Lachsbach és a Koschelbach. A Mandau, mellékágaival együtt, melyek közül a Lausche (Lausur) a legnevezetesb, az Odera, és így a Keleti-tenger vízmedenczéjéhez tartozik. Az Alt-Ehrenbergnél eredő Mandau mellett fekszik a vászon- és posztószövéséről, meg esztergályos iparáról híres Rumburg, továbbá Warnsdorf, mely méltán viseli a „cseh Manchester” nevét, s e mellett az éjszaki cseh néphúmor legjelesb ápolóhelyének hírében is áll. A Mandau partjain hajdan aranymosók is valának, Georgenthalban pedig egykor ezüstbányák, Schluckenauban meg rézbányák virágzottak. A Lausche patak mellett áll Niedergrund, melyhez a völgyben valamivel fölebb fekvő Obergrund csatlakozik. A Kreibitz patak Kreibitz városa előtt folyik el, előbb Ober-, alább pedig Nieder-Kreibitzet érintvén. A Kirnischt patak mellett áll a czérnagyártásáról régóta híres Schönlinde, továbbá Schönbüchel és Khaa, a regényes Khaa-völgy kezdetén. A Kirnischt vízkörnyékéhez tartozik a szövött árúiról nevezetes Zeidler is. A Lachsbach vidékén van Nixdorf és Hainspach. A Koschelbachba, a Spree egyik mellékfolyócskájába szakadó Silberbach partján áll Schluckenau, s közelében Kaiserwalde, meg Königswalde. A Spreenek már Szászországban lévő forrásától nem távol fekszik a világhírű rumburgi vászon gyártásával foglalkozó Georgswalde. Közelében, egészen a határ mellett pedig Philippsdorf sűrűn látogatott búcsújáróhely.

A Niederland Ausztria legnépesebb és legélénkebb iparú kerületeinek egyike. 112.923 lakos él rajta, s így 318 lélek esik itt egy négyszögkilométerre. Ezért azt tartja a tréfaszó, hogy az Elbe melletti Schandauból a Niederlandon rézsút áthaladó vándor egész Zittauig ki nem kerül a házak közül, oly sűrűn áll a falu falu hátán s egyik község a másik mellett. Igen szép házakat látni nemcsak a városokban (kivált a Schönlindében lévő Hielle-féle villát dicsérik), hanem a falvakban is igen takaros és tetszetős faházak vannak. Ezek gyakran palával vannak födve s egyébként is díszesek. Takarékosságáról és szorgalmáról régóta jó hírnek örvend a Niederland népessége. Számos helységében a legkülönfélébb iparágak művelői szorgoskodnak sűrűn egymás tőszomszédságában.

Régebben a Niederlandnak Schleinitzer Ländchen volt a neve. Még előbb a Daubai és Leipai Berka főúri család birtoka volt; ezeknek az emlékéhez fűződik a még ma is szokásban lévő „vad ember-vadászat”. Különös dologképen említendő, hogy a Niederland a svéd hadjáratig a prágai és a meisseni püspökség között, kivált pedig a szomszédos Lausitz „székei” közt volt földarabolva. Nem ok nélkül sejtik, hogy a plébániák megoszlása a Niederland különböző oldalról történt betelepítésének egyik, legtovább fönmaradt emléke. A lakosság egészben véve jámbor katholikus hitű; de Rumburgban van egy evangelikus, Warnsdorfban pedig egy ó-katholikus templom is.

A Niederland és az Elbe között húzódik az Elbe-menti homokkőhegység. Sternberg mellett, a Khaa melletti Maschkenbergen és Neudaubitznál a lausitzi gránit, meg a faragni való homokkő között a Jura-képződmény is föltetszik számos kövületével. Nyugaton Niedergrundnál az Elbe mentén gránitra és agyagpalára bukkantak, melyek a Drezdai Elbevölgyi hegység felől a Lausitzig húzódó s a homokkő alapját alkotó régibb kőzet tanújelei. E vidék éjszaki határa együtt halad az országéval. Egy darabon a Kirnischt folyása jelzi, melynek sziklás, sűrű erdőkkel benőtt és vadregényes völgyén át a felső zuhogónál kellemes csónak-útat lehet tenni. A legbizonytalanabb a homokkőhegység határa délnek, minthogy e kővel még a Középhegységen túl, Daubánál, Bürgsteinnél, Kummernél, Schwabitznál, Münchengrätznél is találkozunk, sőt még az ország távol keleti részében, Adersbach- és Wekelsdorfnál is láthatók csodálatos sziklavárai. Mindazonáltal meglehetős bizonyossággal mondható, hogy a homokkő déli határa Tetschentől Güntersdorfon és Böhmisch-Kamnitzon át Kreibitz felé halad, jóllehet még Markersdorfnál, Hillemühlnél, sőt Steinschönaunál is egész magas falakkal találni e homokkövet.

A homokkőhegység eredetileg egységes fensík volt, a melyből még ma is láthatók egyes nagy táblák és sík területek, minők a Binsdorfi, a Khaa és a Sternberg melletti fensíkok, s kicsinyben a Jonsbachi puszta. Utóbb azonban a patakok és csermelyek mind mélyebb-mélyebb árkokat vájtak belé, a melyek lassanként egész völgyekké és szabálytalan katlanokká szélesedtek ki. A völgyfalak többé-kevésbbé sziklásak és mindazon sajátszerű alakúlatokat mutatják, a melyekké a szétmálló, omlatag és mindenfelől esőtől, széltől bomlasztott kőzet ős idők óta tagozódik. Még meredekebb, ridegebbek és furcsább alakzatúak e szirtfalak az oly mélyvölgyekben, a melyeknek nincsenek mellékágaik s a hol így a kőzetet nem hasogatják harántvölgyek mellékfolyói. Ezekben a völgyfalak majdnem függőlegesen merednek föl mindkét felől a keskeny fenék aljáról, mint pl. a Kamnitz-völgyben a „Grundmühle” nevű malomzúgó alatt és fölött, legfőkép pedig az Edmund-szorosban, sőt egyebütt is.

Böhmisch-Kamnitz.
Tomec Henriktől

A sikok fölé itt-ott még vulkáni csúcsok is emelkednek, melyek a mindenféle csodálatos púpban, hasadékban, üregben és barázdában, barlangban és omladék-sziklában amúgy is igen gazdag vidék természeti szépségét mind növelik. Ilyen kúpok és emelkedések a Hutenberg (467 méter), a Nottenberg (479 méter), az Arnsberg (424 méter). A már említett Kaltenberget (731 méter) nem tekintve, úgy alakjánál, mint fekvésénél fogva kiválóbb a Rosenberg (616 méter), mely a majdnem egy négyszögmérföldnyi kiterjedésű Binsdorfi fensíkról még harmadfélszáz méternyire emelkedik ki. A természeten kivül hozzájárúlt e hegy nevezetessé tételéhez a monda is, mely szerint az istenek lakhelye volt, s költők – példáúl Körner Tivadar is – többször megénekelték.

A homokkő vidékét a meglehetősen vad folyású Kamnitz patak hasítja, mely a Falkenau melletti Waldstein-tó közelében fakad és Herrnskretschennél torkollik az Elbébe. A Kamnitz patak bal partján egész az Elbe közeléig majdnem szakadatlanúl fensík a vidék, melyből csak itt-ott domborodik ki egy-egy csekély halom; az ilyenek közűl a Heinbühel, a Rosendorfi Hutberg, a Poppenberg és legfölebb tán még a Rechenberg, meg a Vogelberg az említendőbbek. Az Elbe fölött meredeken emelkedik 292 méter (Leopoldshöhe) és 430 méter (Rosenkamm) közt váltakozó magasságban a folyammenti párkányhegy (Elbekante), mely gazdag szép kilátó-pontokban. E felföldön át csak csekélyebb vízerek törtek maguknak útat, ilyenek a Goldbach, mely az Ohlischi tóból ered s a regényes Goldbach-völgyön át Jonsbach felé fut, azután a Laube patak, melynek forrása a tetscheni vízvezetéket táplálja, s végűl a Dürrkamnitz, melyen régebben egy jó hírben állott malom kelepelt.

Sokkal változatosabb tagoltságú a Kamnitz patak jobb partjára eső homokkő-vidék. Ezen keresztül négy patak siet a Kamnitz felé, úgy mint a Weissbach, a Kreibitzbach, a mely a kreibitzi medenczéből ered, a hol gyakran nagy áradásokat okoz, aztán a Daubitz patakkal egyesül és Schemmelen át gyönyörű völgyön keresztűl kigyódzva Windisch-Kamnitz felé folyik, továbbá a Dittersbachi patak, mely a Grundmühlénél torkollik és végűl a Dürre Biele. Igen szép maga a Kamnitz völgye. A rajta keresztül ömlő patak Böhmisch-Kamnitztól a Rabsteini Svájczon át kigyódzik Jonsbach felé, a hol a Weissbach- és a Goldbach-völgy torkollnak a fő völgybe s az itt lombos és tűlevelű erdők ölén fekvő helység körűl igazán bájos vidéket alkotnak. Windisch-Kamnitznál, a mely régebben fonálfehérítőiről volt nevezetes, remek csónakút kezdődik s tart egészen a Grundmühléig. Ez út legkiválóbb pontjai a Schwartze Teufe és a Dostwand. Az idylli környéke miatt híres és az útazóktól sűrűn látogatott „Grundmühlé”-n fölül van a kis Oybin nevű, várhoz hasonló sziklaóriás; a malmon alúl pedig az ú. n. „pokol”, mely mögött az úttal együtt a világ is, úgy látszik, mintha véget érne; mert lentebb a völgyszorúlat nagy része csak tutajon, vagy úszva járható. Herrnskretschen közelében meg a vadregényes Edmund-szoros tátong, mely szintén csak csónakon járható a partjait szegélyező hatalmas sziklák miatt. A természeti szépségekben oly gazdag Edmund-szoros a hasonnevű völgygyel együtt évenként ezer meg ezer útasnak kedvelt kirándúló helye; mindjárt a megnyitására következő első nyáron 80.000-nél több látogatója volt.

Habichtstein Leipa mellett.
Tomec Henriktől

Az ép oly idylli, mint regényes környékű Herrnskretschen, melyben azonban, sajnos, a romboló árvizek, sőt sziklaomlások is elég gyakoriak, vízen és szárazon tehető számos kirándúlás kiindúlópontja s ezért a cseh-szász Svájcz leglátogatottabb helyinek egyike. Herrnskretschentől nem messze torkollik a Kamnitz-völgybe a Prebisch-falaktól szegélyezett Prebischgrund. Az országhatár közelében pedig a valóságos természeti csoda hírében álló, sokaktól leírt s még többektől látogatott Prebisch-kapu áll. Ez egy tátongó szakadék fölé a természettől alkotott magas és széles hídboltozat, melyről messze távolba nyíló gyönyörű kilátást élvezhetni. Sűrű erdőségtől borított, úttalan és sziklás itt a táj a határ mindkét felén, s csak a bajosan átgázolható Kamnitz patak szeli át, a miért is régebben csak a vadorzók, csempészek és más emberkerülő szökevények tanyája volt. S ime napjainkban épen ezt az egykor ősvadon rengeteget, ezt az alig hozzáférhető s még hadviselő felektől is óvatosan került vidéket látogatják minden nyáron a legsűrűbben a turisták fáradhatatlan seregei, a kik minden ösvényen keresztül-kasúl barangolják az erdőségeket és sziklahasadékokat s vidám csapataikkal elárasztják a legkeresettebb helyeken azóta állított vendéglőket. Jóllehet azonban ma már az egész vidéket nagyon látogatják s így a kereskedelem és forgalom is meglehetősen föllendült rajta, azért állandó lakosok még mindig meglehetős ritkán vannak rajta elszórva. Eddig csak a magános Reimwiese, a félre eső Stimmersdorf, a szellős magasban álló Hohenleipa és az idylli Hinterdittersbach az említhető helységei e csöndes erdővidéknek.

Ilyenek voltak s ilyenek egészben még ma is az állapotok a Dittersbachi pusztaságon, a hogyan régente e vad erdővidéket hítták. Csak Kinsky Rudolf herczeg idejében kezdték a rengetegnek sziklás völgyeit és szakadékait járhatókká tenni, a lejtők hoszszában útakat vágni, a magaslatokon menedékkunyhókat építeni, melyek megannyi szép kilátást engedő, szellő járta a vihar körültombolta magaslatokon állanak. E magaslatok közűl a leghíresebb a sajátszerű alakú Marienfels (427 méter); de említésre méltók a Wilhelminenwand (437 méter) és a Rudolphstein (480 méter) is. A vidék látnivalói közé tartozik az „Enge Stiege” és a Gráczia-fenyő is. Az évenként meg-megújúló fajd-vadászatok kedveért e tájon századunk közepén egy vadászati díszjelekkel dúsan fölékített erdei lakot is állítottak (die Balzhütte). A szász Svájcz mintájára a Dittersbachi erdővidéket már jó régen szokás Dittersbachi, vagy egyszerűen cseh Svájcznak is nevezni, sőt ezt az utóbbi elnevezést lassanként az egész imént leírt homokkő-vidékre, de még ezen túlra is kiterjesztették.

A „cseh út” és az ohlischi erdei út már régente is nevezetes volt; rendezettebb útak azonban többnyire csak újabb időben épültek e vidéken. A legjelesebb, kivált régebben sűrűn járt állami út a Tetschenből Güntersdorfon és Markersdorfon át Böhmisch-Kamnitzba, s innen Haselen és a Kreuzbuchén át Kreibitzba vezető út. A güntersdorfi keresztnél éjszaki Csehország egyik leggyönyörűbb kilátását élvezhetni. A vasút is csak a szélét érinti nyugaton és délen e vidéknek; a városok pedig a homokkő- és a Középhegység határterületén állanak, a mi tetemesen hozzájárúl környékük természeti szépségeinek növeléséhez. Böhmisch-Kamnitznak, a szép „keresztváros”-nak, melyek fekvéséről neveznek így, számos gyárán kivül van egy gót temploma, a Wartenberg-családnak mondák tárgyává lett sírboltjával, meg egy Mária-kápolnája, mely nemcsak mint búcsújáróhely, hanem gazdag díszítése miatt is megtekintésre érdemes. 1778-ban a város előtt, az ú. n. „Steinwand”-on ütöttek tábort a Möllendorf tábornok vezérlete alatti poroszok; a következő évben pedig (szeptember 22-én) II. József császár járt e vidéken, s a város határában egy parasztasszonytól elvéve a kaszát, saját kezével vágott egy rend erdei alomfüvet. Innen az uralkodó Jonsbachon és Windisch-Kamnitzon át Rosendorfba és Herrnskretschenbe ment, onnan pedig Arnsdorfon át Tetschenbe, hol Lienertsmüllernek a háborúban szerzett érdemei elismeréseűl, maga akasztott a nyakába egy kék szalagon függő arany érmet.

A tetscheni várkastélyt valamikor Csehország kulcsának tekintették. Más értelemben ma is annak nevezhető Tetschen és testvérvárosa, Bodenbach, a messze földön ismert Laube forgalmi állomással, hol az ország termékeit és iparczikkeit külföldi árúkért váltják be. A gyönyörű környék pedig mintegy üdén zöldelő koszorúval övezi az egyre sürgölődő embertömeg vásári hemzsegését. Meglehetős magasan fekszik Arnsdorf (346 méter) és Rosendorf 317 méter). Még nem egy helységet említhetnénk, a mely erre vagy szép vidékénél, vagy a hozzá fúződő mondák s egyéb nevezetesség miatt érdemes lenne; de valamennyi között mégis csak Tetschen, Böhmisch-Kamnitz, Herrnskretschen és Dittersbach a legfőbb forgalmi pontok, emezek csak a turistaság, amazok ellenben az ipar és kereskedelem szempontjából is.

Mint az Elbe-menti homokkő-vidék, úgy a tőle délre húzódó Középhegység is gazdag természeti szépségekben. Jóllehet csak kisebb-nagyobb dombok és kúpok szabálytalanúl össze-visszahányt tömege: vidékeinek bájossága mégis rég kivívta már számára azt a hírt, hogy a Leitmeritzi kerület Csehország paradicsoma. Nem is igen lehetne a Középhegységnél várkastélyok és hegyi kápolnák elhelyezésére, úszéli keresztek és szentképek fölállítására, valamint kilátó-tornyok emelésére alkalmasabbat találni. A Középhegység ugyanis egymáson fekvő, a barnaszenes homokkő-rétegre települt bazalt-födelekből áll, melyek fölé számos bazalt és phonolith kúp emelkedik. E kőzetek e mellett igen gyakran a legváltozatosabb alakzatú oszlopokban is mutatkoznak. Híresek pl. a Herrenhaus-hegy (595 méter) oszlopai, nemkülönben a Hillemühl melletti Wüsten Schlossnál látható phonolith oszlopok. A gömbös bazalt kupakokká válik szét, mint a vöröshagyma, a mit legjobban a Mertendorfi sziklás-hegyen lehet megfigyelni. Még érdekesebbek a számos jégbarlangok és jeges üregek, aminők sok hegynek a bazalt hasadékaiban találkoznak, így kivált Kamaiknál, Mertendorfnál, a Koselen és a Zinkensteinon. Épen ily érdekes több helyütt a Bazaltnak a delejtűre gyakorolt eltérítő hatása, mely némely hegyen akkora, hogy egy-egy egész körnenyeddel rántja félre a tűt rendes irányából. A talaj általában termékenynek mondható még ott is, a hol a földeket apró kövecsek borítják. Mert a bazalt és phonolith elmállott alkotórészei igen jól táplálják a növényzetet. A dombok és hegyek lejtőin azonban a földek igen gyakran kőfalakkal kerítvék, a melyeknek közepes nagyságú kövei magának a szántóföldnek a talajából kerültek ki. A Mertendorfi hegyen az ily bazalt sánczolatok között egy-egy akkora földecskét is látni, mint egy parasztház szobája, sőt némelyik nem sokkal nagyobb egy jókora asztalnál. Az ilyen földeket természetesen nem ekével szántják és ló még nem tette rájuk a patáját. Az egész munkát az embernek magának kell rajtuk végeznie, a ki hátán puttonyban czipeli föl rájuk a trágyát.

A hegylejtők mentén itt-ott nagy darabokon csupa bazalt- és phonolith-törmeléket találni, e köves helyek azonban néhol elég gazdag növényzetűek, s nem egy helyütt fenyő- és bükkfák árnyéka borúl rájuk. Csak a hol a kőzet között és fölött volt csekély televényföldet az eső már teljesen lehordta, ott egészen sivár tekintetűek e kőhalmok, a melyeken csaknem mindig veszedelemmel jár az ember. A Középhegyységben majdnem mindenütt örömest ültetnek gyümölcsfát. Alig is van valahol ház, vagy major gyümölcsös kert nélkül. A mélyebb fekvésű helyeken, kivált pedig a Polzen és az Absbach mentén a földeket is gyümölcsfák szegik be, az Elbe vidékén pedig magukon a szántóföldeken is sűrűn állanak. Ennek folytán főleg az Elbén élénk gyümölcskereskedés folyik. Magasabb fekvésű helyeken meg legalább a csipkerózsa gyümölcsét szedik s a belőle főzött csipkeízt viszik vásárra.

A Középhegység keleti fele részben a Polzen jobb partjára, nevezetesebb része pedig a Polzen és az Elbe közé esik. E két folyó között azonban megint három csoportra tagozódik. A Leitmeritzi hegység, mely Leitmeritztől Kleinpriesenig s a Leschtini (Luschken-) patakig, meg az Elbétől a Pitschkowitzi patakig terjed, igen gazdag gyönyörű kilátást nyújtó pontokban. Nem messze a Schreckenstein várromtól emelkedik a Wostray (585 méer). Híres csúcsok és igen látogatottak még a hozzá fűződő mondák miatt is nevezetes Hradek (268 méter) Libochowan mellett, a Radobil (398 méter) Leitmeritz mellett, a Zirkowitz melletti Deblik (458 méter), a Kundratitz melletti Aarhorst (Warhoscht, 640 méter), a Goldberg, a Kelchberg, a Panna, valamint a számos csúcsú Langeberg, meg a Schwaden és Grosspriesen melletti magaslatok.

A Ploschkowitzi völgy és a Bieberbach közt mély völgyektől barázdált és számos, részben fucsa alakzatú sziklafalra tagolt hullámos felföld húzódik. Csúcsai közül kiemelendő a Geltschberg (725 méter), a melyről valamikor azt hitték, hogy magassága vetekedik a Milleschaui hegyével, továbbá a Lweinmelletti Thurmberg és a tetején várromot tartó Littaich (487 méter).

A Bieberbach, a Polzen és az Elbe közt többnyire hosszan elnyúlt hegyhátak húzódnak, melyek a Böhmisch-Leipa melletti Koselben (596 méter) és a Tetschen melletti Kolmerscheibe (440 méter) csúcsában végződnek. A tizennégy hegyen át valaha igen nehéz járatú út vezetett Leipától az Elbe melletti Aussigba. Lehetetlen itt mindazon csúcsokat elszámlálnunk, a melyek e hegységben mind igen kedvelt kirándúlóhelyei a természeti szépségek barátainak, minők a Zinkenstein (684 méter), a Krohnhübel (624 méter), a Hundorfer Beile (598 méter), a Mertendorfi Hutberg (598 méter), a Rabensteini csúcs, a Königsberg. Az Örtelsberghez és a Gottesberghez a törpékről szóló szép mondák fűződnek. A Reichen melletti kővé vált szénaboglyák és a Tichlowitz melletti eperszedő lány, nemkülönben a Neschwitz melletti Sperlingstein várrom és a Jungfernsprung is említést érdemelnek. Ismertebb helyek e tájon Reichen és a régi fazekas-iparáról nevezetes Lewin. Wernstadtban hajdan a Lauenburgi herczeg egy tetőcsatornán át menekült meg a svédek elől. A színes kattun-szöveteivel nevezetes Leitenberger-családnak is ez a szülővárosa.

A Középhegységtől délkeletre az Elbe és a Kummer-hegyek közt terül el az Auschai Rothland (vörös-vidék) meg a Daubai Grünland (zöld-vidék), melyek elnevezése a rajtuk termő kitűnő minőségű vörös, illetőleg zöld komlótól ered. A Rothland Elbétől a Wilschbergig (610 méter) és Ronbergig (551 méter), dél felé pedig a Wysokai és Wtelnói fensíkig terjed. Elsőrendű komló terem különösen Auscha mellett a Gablowka patak lejtős partjain; a Polepp melletti fensík különösen híres termékenységű. Ez a lapály valamikor mocsár, később legelő volt, s II. József császár osztotta föl a vele határos községek közt, ma pedig az egész vidéknek egyik dísze és valóságos aranybányája a környék lakosságának. A gastorfi és plosckowitzi vidék, a libeschitzi, konojedi, drahobusi, schnedowitzi mezők, a malscheni, hrobitschi, zebusi, brotzeni fensíkok, valamint a számos völgyek lejtős oldalai szintén gazdag vörös-komlótermést szolgáltatnak.

Körülbelül Konojed, Graber, Drum, Sterndorf, Sebitsch, Domaschitz, Tuhanzl, Strachel, Zebus és Brotzen helységeken keresztűl húzódik az a határvonal, mely a nagy fensíkokban, szűk sziklavölgyekben, festői szakadékok- és zordonan szaggatott homokkő-falakban bővelkedő Grünlandot a Rothlandtól elválasztja. E zöld vidéknek egy nevezetes részét, a melyen festői bazalt és phonolith kúpok emelkednek a homokkő alapról, Daubai Svájcznak is hívják. Említendők különösen a Kühgründe és a Nedoweska (456 méter), valamint a Sakschen melletti hegység és a Tschapkeule. Éjszakról délnek húzódnak a Wobrok-, Medonost- és Kokořin-völgyek, melyek mellékágaik- és szakadékaikkal együtt szebbnél szebb tájképeket tárnak elénk. Bennök a faragni való homokkő meredek, gyakran egészen függőleges, több lépcsőzetre tagolt falakká tömörül, melyek sok helyt megszaggatják s változatosakká teszik a völgyoldalakat. Vízereik azonban csak a mélyebb völgyeknek vannak, miért is a sekélyebbeket száraz völgyeknek hívják, s ezek a vízválasztóknál rendesen keresztül-kasúl hasogatott sziklatömkelegeket alkotnak. A magasb fekvésű helységek lakói sokszor télen-nyáron egyaránt nagy szükséget szenvednek vízben; ezért állanak náluk a források olyan nagy becsben, sőt vallásos tiszteletben, mint pl. a Kortschen melletti Prokop-kút. Kiválóan bájos környékű egy ily kis forrás Hirschmantel mellett. Kerekes kútak is vannak több helyütt, s némelyikük 120 rőfnyi mélyre van a sziklába beásva.

Hirschbergtől Habsteinon át Neuschloss felé egy medenczeszerű mélyedés terjed, a mely nagyobbrészt tavakkal és morotvákkal van tele. A tavakban több ritka vízi növény terem. E tavakban és mocsarakban bővelkedő, de bazalt és phonolith hegyeivel is kiváló vidék egyike Csehország legszebb és növénytani tekintetben legérdekesebb tájainak, egyúttal azonban a legszorgosabban át meg átkutatottak közé is tartozik. Kivált Hirschberget számítják Csehország legszebb környékű városai sorába. A 70 községet számláló Grünland fő vásártere Dauba, a Rothlandé pedig Ausche. Poleppben is nagy komlóvásárok vannak. Míg a Rothlandon a poleppi fensík, addig a Grünlandon a Hirschberg melletti Auerschitsch a legnagyobb komlótermő terület, a melyen a hirschbergi polgárok 22.000 kötegnél több komlót termesztenek.

Bösig.
Tomec Henriktől

A Grün- és Rothland legnevezetesb magaslati közé tartoznak még a Geiersberg (434 méter), a Daubai Eichberg (395 méter), a Tachaberg (497 méter), a Kortschnerberg (463 méter), a Bornay (443 méter), a hirschbergi Nagy-tó mellett, a kéttornyú templommal koronázott Neuland, a Hořidel és a Křemin. A termékeny síkok is többnyire 250–300 méternyire emelkednek a tengerszín fölé. Az Elbe felé hajló meredek lejtőiken vannak Melnik, Liboch és Gastorf híres szőlői. A városok is többnyire 200–300 méternyi magasan állanak a tenger színe fölött. Igen magas fekvésűek kivált Bleiswedel (362 méter), Konojed, Auscha és Pablowitz egyházas falu (343 méter). Várromok közül említendők Altperstein (482 méter), a különös Habichtstein, a Helfenburg és a Ronburg, mely a leitmeritzi kerület egyik legszebb kilátó-pontja; végül a neuschlossi várcsoport: a Chudyhradek, Kikelsburg, Rübenau és Zischkenschloss. Még ma is lakottak s részben gyönyörű fekvésűek Neuschloss, Neuperstein, Libeschitz, Drum, Sukohrad, Liboch, Schnedowitz, jelesűl pedig a ploschkowitzi császári kastély. Az Elbe mentén fekvő városok közűl e vidékre esnek a boráról híres és régi nevezetességű Melnik, Wegstädtl és Gastorf. igen régi helyek és valamikor fontosabbak is voltak Habstein, Hohlen, Drum, Bleiswedel, Graber, Libeschitz. Népesebbek Mscheno és Weisswasser, mely erdészeti iskolájáról és komlótermesztéséről is nevezetes.

A Hirschbergi medenczében a Nagy-tavon kivül, melyet IV. Károly ásatott, említendők még a Heidemühl-tó és a Habstein melletti Hirnsner-tó. Számos kisebb tónak név szerinti fölsorolását itt elmellőzhetjük; közűlök különben ma már nem egyet be is tömtek, vagy csak morotvák jelzik egykori helyöket.

Thammühl és Kummer között húzódik a mintegy öt kilométer széles Kummer-hegység. E 340–370 méter magas homokkő-hegyhát választja el a Hirschbergi medenczét a Niemes-Leipaitól. Ebből is hosszan elnyúlt bazalt gerinczek a phonolith kúpok emelkednek ki. A hegység lejtői 30–40 méter magas meredek falakból állanak. Csúcsai közül kimagaslóbbak az Eichberg (461 méter) és a Petzberg (453 méter). A Kummer-hegység igen bővelkedik erdőkben, vadban és vizekben. Ezeknek bőségéről a közelében lévő számos tó is tanúskodik. Az erdők fenyveinek és hatalmas bükkfáinak sűrű árnyékában őzek és szarvasok legelnek, az avart vaddisznók túrják s tavaszszal a dürgő fajdkakas csalja a vadászt lesre. Rudolf trónörökös is gyakrabban vadászott e vidéken.

A hegységtől délkeletre áll a Hühnerwasser melletti Nagy Buchberg (474 méter), délen pedig a két Bösigberg (605 és 577 méter) meredez; egyikükön a történelmi nevezetességű, hatalmas Bösig várrom van. Innen egész a Jeschkenig a két méter széles és valódi természeti csoda hírében álló Teufelsmauer húzódik, melyről számos monda keletkezett. Tíz kilométernyi hoszszával a Kummer-hegység Strassdorftól Mückenhanig ér, a hol a régi sánczú Langenberg, a Kahlstein (420 méter) és a Kühberg említendők. A mückenhani kövek gazdag ásványtartalmúak és bármely gyűjteménynek díszére válhatnak.

A Hirschbergi medencze vizei a Hirnsner-tóba ömlenek, melynek két örvénye számos monda tárgya, és itt elegyülnek a nevét többször változtató Bieberbach vizével. Ez Biebersdorftól jőve a Teufelsmühlenél Wernstadt közelében egy kis szorosba kerül, Drumnál a Kolbnerwasserrel gyarapszik, mely egy másik szoroson át rohan a Knorrlochba. Minekutána a Bieberbach még a Drumi és Hohlni tavakat is megtöltötte vizével, a Hirnsner-tóban egyesült vizek a Neuschloss melletti szoroson át s a Karbe előtt elhaladva, a regényes szépségéről híres Höllengrundon keresztül a Polzenbe ömlenek.

A Polzen az Oschitz melletti forrás-tóból ered, a Dewin várrom és a Rollberg (694 méter) közelében a rajta tehető gyönyörű csónakos kirándúlások kedveért sűrűn látogatott Hammer-tóba önti vizét, aztán Wartenbergen át halad, a hol Mayer érsek alapítványaiból még ma is számos polgári család gyermeke részesül jövő életpályájára előkészítő nevelésben; onnan pedig Niemes felé folytatja útját, melyet a húsvéti feltámadás ünnepekor a környékből igen sokan látogatnak. E helynek valaha az a kiváltsága volt, hogy a ki a korsóját egészen ki tudta inni, annak ingyen szolgáltak egy újabb teli korsóval. További útjában a díszes császári kastélyára büszke Reichstadthoz ér a Polzen, onnan meg számos kanyarúlattal Bömisch-Leipához. E nyájas tekintetű város körös-körül dombok- és erdős magaslatoktól koszorúzott síkon fekszik, mely a Niemes-Leipai medencze nyugati szeletének tekinthető. Vidékének a szétszaggatott homokkőhegyek és a Középhegység változatos alakzatú bazalt meg phonolith csúcsai között való fekvése sajátszerű bájt kölcsönöz. Számos útnak s az újabb időben ezekhez járúlt négy vasútvonalnak a találkozó pontján feküdvén, Böhmisch-Leipa már elég régóta tekintélyes kereskedő város. Falai között született a tartomány történetírója, Weitmühli Benesch. A város mellett van a városliget, a Kahleberg és Spitzberg (445 méter), a melyről a Stefánia özvegy trónörökösné Ő Fensége nevét viselő kilátó-toronyból igen gyönyörű kilátás esik körös-körül.

Leipán túl a folyó a Polzen-mezőségen át kanyarog Straussnitzig, azután egy szűk, többnyire sziklás völgyön halad Neustadtlon át Felső-Politzba, onnan pedig Sandauba. A völgy befelé folyton regényesebb s a vaspálya a sziklás Scharfenstein hosszú alagútján halad át. Az itt fekvő Bensen város alatt és fölött a Polzen vize számos gyárat hajt. Bensenben érdekes kastélyok és síremlékek hirdetik még ma is a Salhausenek családjának egykori pompaszeretetét. Említésre méltó, hogy Schlegel pap itt írta krónikáját. A Polzen hegyek és dombok között folytatja útját s Liebwerd mellett halad el, a hol a régi gazdasági iskola említendő; végül Altstadt és Tetschen között az Elbébe szakad s ugyanott egyúttal a Közép- és a homokkő-hegység közt is határt von.

A Polzenben valaha sok hód lakott; ángolnáinak számát és jóságát is már Balbin dicséri. Ángolnát különben még ma is halásznak belőle. Gyakoriak partjain a vidrák is, a melyekre itt Rudolf trónörökös is több ízben vadászgatott. A Polzen mellékágainak eyike az Absbach, mely Freudenberg felől érkezve, Bensennél torkollik és a Középhegységnek a Polzen jobb partján fekvő részét a Parlosai felföldtől elválasztja. Az Absbachtól keletre egy hosszú hegygerincz húzódik Bensentől Kleinbockenen, Meistersdorfon, Parchen-Scheltenen át a Kleisig (755 méter), e sajátszerű sziklahegyek, melyet a Középhegység szeglet- és határkövének tekintenek. E hegyháton számos út vezet át, melyeken azonban téli időben nem minden veszedelem nélküli az átkelés, minthogy gyakran hózivatarok és ködök hátráltatják rajtuk az útast. E vidéken az aratás is kései és többnyire gyér sikerű. Vonzóvá csak a sok, szép kilátást engedő hegy teszi e tájat. Ismeretesebbek: a Wolfsberg 634 méter), a Tscheschkenstein (628 méter), a Kuhberg, a Schönaui hegy (642 méter),a Mittenberg, a Schlossberg és a Freudenberg.

A Középhegységnek épen ebben a részében honosodott meg már évszázadokkal ez előtt az üvegfinomítás és üveggyártás ipara, a melynek ügynökei a világ minden részében, de kivált keleten szereztek állandó piaczokat a steinschönaui, parcheni, blottendorfi, arnsdorfi, schaibai, langenaui meistersdorfi, wolfersdorfi gyártmányoknak. A múlt század óta a Kinsky József gróf alapította Haida város lett a cseh üvegkereskedés fő helyévé.

Éjszaki Csehországra nézve tájképi tekintetben valóságos nyereség, hogy bazalt és phonolith hegyi nem szorítkoznak csupán a Középhegység vidékére, hanem azon jóval túl s különösen a homokkő területén is elterjedtek. Sok nézni valóra akad itt a geologus. Ilyenek a Nolde és a Cseh-Kamnitznál álló Wüstes Schloss, a Zwickau melletti Hohlsteinen lévő homokkő-oszlopocskák és a Dürrberg jégbarlangja. Kivált a Tannenberg vidékén egész a Lauschéig (791 méter) találni a homokkövet bazalttal és phonolithtal elegyesen, sokszor szorosan egymás mellett, fölött vagy alatt. A homokkő ugyanitt kövületekben is igen gazdag.

Einsiedlerstein (Bürgstein)
Tomec Henriktől

Az országhatár és a Polzen közt még egész sora áll a szép hegyeknek. A Hochwaldd (748 méter) a Lauschéhez hasonlóan igen látogatott határcsúcs. Gyönyörű fekvése van a serény iparú Zwickau városnak, és igen kies a közeli Bürgsteini Svájcz, a melyben kivált az Eibenberg, az idylli szépségű Betgraben és a hajdankor óta sűrűn látogatott, üregekkel át meg átfúrt Einsiedlerstein. Bürgsteinnek egyébként az éjszak-csehországi ipar fejlődésében is nagy szerepe jutott. A nagyobb hegyek közűl megemlítjük még a Langenauit, a Kottowitzit, az Ortelsberget, a Reichstadti Kamnitzberget, a Tolzberget, meg a Hermsdorf és Kunnersdorf közötti Limberget (664 méter).

Gabel ősrégi városa történelmi nevezetességű; mint a szent életű Zdislawa sírhelye is ismeretes. E jámbor nő élete történetével kapcsolatosan a közeli Lämberg várkastély mondái is. A Gabel körüli egész vidék a Kleistől a Jeschkenig teli van alacsony hegykúpokkal. A valamikor nagy katonai és kereskedelmi fontosságú Gabeli hágónál kezdődik a Jeschken-hegység, a mely 12 kilométernyi szélességben és 40 kilométernyi hosszaságban húzódik a Kamnitz vizéig. A délnyugati síkság és az éjszakra eső Neisse-völgy felé igen meredeken hanyatlik alá a Jeschken. Eleje felé csupa egyes dombok csoportosúlásából épül föl, odább már meglehetős magasságú, töretlen vonalban húzódik, a mely fölé azonban helylyel-közzel mégis egyes magasb csúcsok emelkednek. Ezek közűl a legmagasabb és leghíresebb az 1.010 méter magas Jeschkenkoppe. A róla kinálkozó gyönyörű kilátás miatt sokan még a Schneekoppénál is különbnek tartják e csúcsot, jóllehet amannál alacsonyabb. Tetejéről Csehország nagy részén kivül még majdnem az egész Felső Lausitzot is áttekinthetni. A Schneekoppétől a Landskronéig érő félkörben dombok és völgyek gyönyörű hálózata terjed, melyből bogok gyanánt emelkednek ki a nagyszámú hegycsúcsok. A Sichrowtól Seifersdorfig húzódó völgyteknőben szigetszerűen elszórt helységek egész raja látszik; kiválóbbak ezek között Böhmisch-Aicha iparűző város és a kristálytiszta tavában tükröződő Hammer falu, meg a fontos Jeschken-út mentén elnyújtózkodó Kriesdorf. Dél felől a Bösig, a Roll s a távolból Nyugati-Csehország hegylánczai köszöngetnek idáig. Éjszaknak hosszan elnyúlt dombhullámok között a takaros Zittaura esik tekintetünk. Az Iser-hegységen inneni Neisse-völgyben pedig a zsúfolt házak tömegéből álló Reichenberg, és egészen föl az erdőség le-lenyúló szalagjai közé beékelve számos falunak többnyire fehérlő házai látszanak.

A Jeschken, mely az Éjszaki- és Keleti-tenger közt szolgál vízválasztóúl, legnagyobb részt durva szemcsés gránitból, a Koppe pedig kovapalából áll. Van azonban a vidéken számos ősmész-telep is, a melyek közül többet fejtenek, úgy szintén van tőzeg is, és egy csepkőbarlangja is. A kőzetek elmállása következtében igen sok agát és karneol kerül a televény földbe és a patakokba is. Régebben ez agát-görgetegeket szorgosan kimosogatták és kiszedegették. Figyelmet érdemel a Jeschkenről való sok monda. A Jeschken vidékén az utolsó medvét állítólag 1679 május 16-án lőtték le.

Végül hadd említsük még meg Közép-Európa földtani alakúlatának azt a megszakító vonalát, a mely a Harz éjszaki felétől Szászországon át rézsút a lausitzi gránit és az Elbe-menti homokkő között haladva a Jeschken is érinti és további útjában egész a Kárpátokig követhető. Meglétéről tanúskodó nyomok láthatók Pass éa Pankratz közt a Trögelsberg délnyugati oldalán, hol a homokkő meredeken tornyosodik és tolódik a mögötte fekvő palarétegre.

Friedland várkastély.
Tomec Henriktől

A Jeschken és az Iser-hegység közötti Neisse-völgy nagyobbára dombos felszínű, a két hegylánczolat nyúlványai azonban Reichenberg közelében tetemesen megszűkítik, s itt majdnem valóságos völgykatlanná szorúl össze. A Neisse, melyet a hasonnevű folyótól megkülönböztetve Görlitzi Neissének is neveznek, a Schwarzbrunnenberghen ered Morchenstern mellett. Forrásainak egyikét Neissbrunnennek hívják. Gablonzban több patakkal gyarapodik s számos kanyarúlattal kígyódzik tovább. Igen sok patak siet feléje a Jeschken és az Iser-hegység felől, köztük a Fekete-Neisse is, mely az Ölbergből (876 méter) ered és Habendorfnál torkollik. A Hammersteinnél a Neisse völgye nagyon összeszorúl s lassanként a lausitzi sík völgybe megy át.

Ipari tekintetben rendkivül fontos a Neisse völgye. Gablonz, az üvegipar egyik fő góczpontja. Reichenberg már századok óta örvend posztógyárai messzire elterjedt hírének. Mindenféle szövő- és fonó-iparral találkozunk a völgy többi népes helységeiben is. A lakosság sűrűsége eléggé megitélhető abból, hogy a gablonzi közigazgatási kerületben 58.027 lélek esik 2.13 négyszögmérföldnyi területre, a reichenbergiben pedig 74.307 ember 3.1 négyszögmérföldre, e szerint 27.242, illetőleg 23.970 egy-egy négyszögmérföldre. A városok és nagyobb falvak közül említsük itt Gablonz, Morchenstern, Tannwald, Grünwald, Wiesenthal, Schumburg, Kukan, Maxdorf, Albrechtsdorf, Dessendorf, Josephsthal és Johannesberg neveit.

A Langenbruck melletti vízválasztóra hatalmas kanyarúlatokkal fölkúszó vasút mentén áll, a megtekintésre érdemes Sichrow kastélyon kivül, Liebenau, továbbá Reichenau, a hol sokan foglalkoznak olajfestéssel. Majd Csehország egyik legnagyobb városa, Reichenberg következik. Élénk ipari és kereskedelmi tevékenység folyik benne, de örvendetes pezsgés tapasztalható iskoláiban és egyesületeiben szellemi téren is. A nagy számú gyár mellett a közművelődésnek, a műiparnak és az emberszeretetnek is nem egy temploma emelkedett a városban. Mosolygó rétek és ligetek, gondosan ápolt mezők, csinos kertek virúlnak közelében, s nem messze tőle bájos völgyek árnyas erdei nyújtanak üdűlést a lakosságnak. Itt is számos népes helység élénkíti a környéket, mint a Neisse mindkét partján épült Maffersdorf, továbbá Röchlitz, Rosenthal, Harzdorf, Ruppersdorf, Franzensdorf és Habendorf. A határ közelében feküsznek Grottau, Weisskirchen és Kratzau, Führich festő szülővárosa.

520 méternyi hosszú alagútban át jutunk ki a vaspályán a Neisse-völgyből Hemmerichen át a Friedlandi vidékre. Már II. József is úgy írja le 1779 szeptember 16-án kelt soraiban a Friedlandi vidéket, mint egy mindenfelé nyitott, magaslatokkal és erdőkkel tarkázott tájat, a melyből ugyanannyi út vezet Lausitzba, a hány falu áll rajta. Még azt is megjegyzi, hogy lakói meglehetős szorgalmasok és hogy a baromtenyésztés itt nagyobb arányú, mint bárhol egyebütt. Napjainkban is nagy ipari tevékenységet látunk e vidéken, s jóllehet hegyei kevéssé alkalmasok a megtelepedésre, mégis 45.746 ember lakik 4.03 négyszögmérföldnyi területén. Legnevezetesebb helye a régi Friedland, melynek főbb látnivalói a tekintélyes várkastély, Wallenstein alakját felidéző emlékeivel, a ki herczegi czímében e város nevét viselte; továbbá Rädern Menyhért császári tábornagy nagyszerű mauzoleuma a főtemplomban. Említendők még a Wittig mellett Mildenau, Raspenau, Haindorf búcsújáróhely és Weissbach, mely már az Iser-hegység oldalán fekszik. Haindorf közelében van Liebwerda fürdőhely, a Lomnitzbach mentén Neustadtl és közel az ország határához Bullendorf, meg Heinersdorf.

Michelsberg (Michalovic) Jungbunzlau mellett.
Liebscher Károlytól

Friedlandtól délnek a Neisse és az Iser között húzdik az Iser-hegység, melynek gránit-láncza Haindorftól Gablonzig ér, nyugaton pedig Kratzau, Reichenberg és Langenbruck jelzi a határát. Tömege mintegy három mérföld hosszú és ugyanily széles fensíkot alkot, a mely körülbelül 850 méternyire emelkedik a tenger színe fölé; egyes hegyhátai és csúcsai azonban még vagy 280 méterrel magasabbra nyúlnak. Hosszan elnyúlt gerinczeit rendesen fésűknek (Kämme) nevezik, s tőlük az egész fensík hullámos felszínű. Keleten e fésűs gerinczek többnyire egyközűen futnak s egész soraiból állnak a hegycsúcsoknak, melyek nevei azonban jobbára csak az erdészek és favágók előtt ismeretesek. Közülök csak három nevezetesebb, ú. m. a Magas Iserkamm, melynek legkiemelkedőbb pontja a Tafelfichte (1.122 méter), a Nagy- és a Kis-Iser közt húzódó Középső-Iserkamm, és a Wohlischer-Kamm, melyhez a Käuligerberg (976 méter) tartozik. Egyéb nevezetesb hegyek a Sieghübel (1.120 méter), a Siebengiebelsteinnal, a Schwarzenberg (1.084 méter), a Taubenhaus (1.069 méter), a Vogelkoppen (1.017 méter), a Mittagsberg és a Nusstein.

Említésre méltók az ú. n. áldozó- és ördög-kövek, valamint a számos völgyteknő, medencze és katlan az Iser-hegység és nyúlványai sziklái közt, különösen Gablonz, Morchenstern és Seidenschwanz környékén. Az Iser-hegység tetején továbbá, jelesül az Iserwiesén drágaköveket tartalmazó réteg is van; ez görgetegből, gneiszból és homokból áll, s a lelőhelyétől Iserinnek nevezett titán vason kivűl granát, zafir, jáczintkő és fekete spinell található benne. A zafir-szemek olykor egészen tiszták és szép színűek, de többnyire igen aprók.

Az Iser-hegység legnagyobb folyóvizei a Wittig és az Iser. Amaz a Schwarzenberg és a Sieghübel éjszaki oldalán fakadó Fehér és Fekete forrásból ered, az idylli fekvésű Wittighausnál, a meredek Iser-út mellett nagy eséssel rohan le Weissbach és Haindorf felé, számos beléje ömlő patak között fölveszi a Stolpichot is, mely Ferdinandsthalnál szép esésben zuhog alá, s még tovább egész Friedlandig is vadúl szágúldó hegyi patak marad. Innen aztán szelídebben foly és Wiese mellett válik meg a cseh földtől.

A Tafelfichte déli lábánál fakadó Iser a Magas- és a Középső Iserkamm erdeiből számos patakkal gyarapodik s nem sokkal odább azország határáúl szolgál. A Kis-Iser a Fekete Wittig forrása közelében ered a Böhmischer Hübel oldalán. A Buchberg alatt, Wilhelmshöhétől nem messze egyesül aztán a Kis-Iser a Nagygyal. A határ mentén húzódó folyó völgye keskeny, s a neve Isergrund. Az Iserwiese pedig egy mérföldnyi hosszú és egy óra-járásnyi széles lápterület. E nyirkos pusztaságon csak mocsári virágok, fűzek, bozót és fűzsombékok közt jártathatjuk szemünket. Grünthal és a Strickerhäuser környékén végűl az Iser a Milnitzczel egyesül, melynek mellékága, a Mummelbach, zuhatagáról ismeretes, azután pedig elválva az országhatártól, a tartomány belseje felé kanyarodik. E hegységben meglehetős zord az éghajlat, s a zab és burgonya is alig érik meg. A meredek lejtőkön húzódó földeket egészen keze munkájával kell az embernek mívelnie, magának kell a hátán a trágyát rájuk fölczipelnie, vagy talicskán föltologatnia. Baromtenyésztés és erdei munka a további, szintén szegényesen jövedelmező keresetágak. S mégis csak került ennek a zord vidéknek is már századokkal ez előtt rajta megtelepedett lakossága, s már ugyanily régóta folyik rajta az üvegipar munkája. a régi huták ugyan ma már eltűntek, de helyükbe mindig újabbakat, egyre nagyobbakat és szebbeket állítanak, minő pl. a neuwelti. Számos házban foglalkoznak faesztergályozással is. Ezt kivált Wilhelmshöhéből Wazelsbrunnon át Polaun egyházas faluba és Wurzelsdorf fürdő felé menve tapasztaljuk, vagy ha tovább megyünk Přichowitz és Hochstadt felé, a melytől az Iser és a Kamnitz közötti Hochstadti hegység a nevét kapta. Sittowától Semilig, valamint innen Eisenbrodig, a hol a Kamnitzczal gyarapszik, s tovább Turnauig kígyódzva kanyarog az Iser. Igen érdekesek ez útján a Kleinskali sziklák, nemkülönben az egész meredek és magas lejtőség s a vaspályának sziklába vájt alagútjai. Turnau hosszú időn át híres volt drágakő-csiszoló műhelyeiről.

Részlet a Riesengrundból.
Tomec Henriktől

A völgyoldalak itt távolabb vonúlnak egymástól s helyet engednek maguk közt az Iser-réteknek, melyeket a tavaszi hóolvadás és nagyobb esőzések idején egészen elönt a folyónak tóvá áradt vize. A vasúttól balra a Musky-hegyet (462 méter) pillantjuk meg, jobbra Münchengrätz városát, a hol Wallenstein hamvai nyugosznak. Majd Bakow és Sweretitz (Zwiřetitz) várrom, aztán Josephsthal-Kosmanos következik, híres karton-festő gyárával, még alább a Michelsburg (Micholavic), melynek őrtornyát egy villámcsapás ketté repesztette. Jungbunzlau, a régi kerületi székváros, ódon házaival és tornyaival festői kép a völgyből kiemelkedő sziklás hegy tetején. Figyelemre méltó a Stranow melletti, 30 méter magas vaspályahíd. A folyó még Neubenateket érinti s aztán Tauschimnál az Elbébe szakad.

Az Iser választja el a róla nevezett hegységet az Óriás-hegységtől, a mely hosszú területen az Odera és az Elbe vízválasztója s egyúttal határ Csehország és Porosz-Szilézia közt. Nem egy tekintetben valósággal alpesi jellegű, s némely részén még nyár derekán is évelő hó látható rajta, télen át pedig időnként hógörgetegek zuhannak le szűk völgyeibe. Sőt gletcserek nyomaira is akadtak benne. Így az Aupa-gletcser valamikor a Riesengrundban a Schneekoppétól egész a Petzerkretschamig terjedt; 100 méter vastag, 700 méter széles és 5 kilométer hosszú volt. Tengerszín fölötti magasságra nézve Közép- és Éjszak-Németország egyetlen hegysége sem mérkőzhetik az Óriás-hegységgel; a tetőiről nyíló kilátások mind tágasak úgy Szilézia, mint Csehország felé; útai szélesek, kényelmesek és jó karban tartvák; nem csoda tehát, hogy az Óriás-hegység az osztrák birodalom leglátogatottabb vidékei közé tartozik.

Az Óriás-hegység az Iser és a Schatzlari horpadás között tömeghegységképen áll előttünk, mely éjszaki részében főleg gránitból épül föl s úgy csapását, mint geognostikus alkatát illetőleg az Iser-hegységhez hasonlít. Két, egyközű fő gerinczből áll, melyek közül az éjszakibb a Liebaui hágóig húzódik és Szilézia felé meredek, Csehország felé ellenben szelídebb lejtésű. Egész a Forstkammig az ország határáúl és egyúttal vízválasztóúl is szolgál az Éjszaki- és Keleti-tenger közt, s gerinczéből több kúp és sziklacsúcs emelkedik ki. A fő gerincz legnyugatibb részének Weiberberg a neve s itt a Reifträger (1.359 méter) a hegyláncz meredeken aláhanyatló éjszaki szegélye. Hozzája csatlakozik a nagy Kranichswiese, vagy Grenzwiese s Veiglsteinnal, vagy Spitzberggel, azután a Naworerwiese és a Schneegrubenwände, melyeknek éjszaki széle majdnem merőlegesen hanyatlik alá Szilézia felé. Kiemelendők a Hohes Rad (1.506 méter) és a Grosse Sturmhaube (1.424 méter), melyek kúpszerű magaslatoknak, vagy óriási kőhalmoknak tűnnek föl. E kúpok a fő gerinczet, mely it igen meredeken hanyatlik le az Elbegrund és a Siebengründe aljáig, keleti és nyugati félre osztják. A Mädelsteinnak a Siebengründe széléig érő déli lejtését Mädelwiesének hívják. A fő gerincz keleti fele, a mint Melzegrund és a Riesengrund kétfelől mind közelébb nyomúlnak hozzá, lassanként elveszti a fensík jellegét és a Schneekoppe (1.603 méter) csúcsává tömörül, melynek lejtői úgy éjszakon, mint délen, a tetejétől le a völgyfenékig minden lépcsőzetes megszakítás nélkül, egy vonalban hanyatlanak alá. A fő gerincz előtt csak egy vele egyközű elő-gerincz húzódik, a melyet amazzal haránt-nyergek és fensíkok kötnek össze. Így a Naworerwiese, a mely a Reifträgertől a kerek és tar fejű Kesselkoppéig (1.434 méter), s a Weisse Wiese, a mely a Koppenplantól a Schneekoppe tőszomszédságában a két csúcsú Brunnbergig húzódik. Az elő-gerincz a Krkonoschra és a Ziegenrückenre tagozódik. Elválasztójuk az Elbe, melynek vize a Siebengründe alján, a két fő gerincz közt összetorlódván, itt útat tört magának. E vízerek a kelet felől, a Weisse Wieséről jövő Weisswasser és a nyugatról, az Elbewiese morotvás, törpe fenyűvel benőtt fensíkjáról lesiető Elbseifen, melynek tulajdonképeni forrása s egyben Csehország fő folyójának kútfeje nem az Elbewiesén lévő, kőkávájú Elbbrunn, hanem még ennél valamivel fölebb keresendő. A kisded Elbseifen játszva szökell szikláról sziklára s egyre vadabb rohanással zuhog tovább, mígnem az Elbefallnak két sugárra oszló esésében egy 55 méter magas szirtről omlik alá. Még magasabbról, 250 méternyiről zuhan le a Pantschfall nem valami bő vizű patakja, mely lenn az Elbseifennel egyesűl. A Siebengründe völgyeit számos patak morajló esése élénkíti, de legszebb mégis valamennyi között az Elbegrund. Az Elbseifennek a Weisswasserral való egyesülése után az Elbe már jókora hegyi folyóvá dagad, mely további útján szilajúl rohan előre, míg az Elbe-szoroson át zúgva és tajtékot hányva vág magának útat s Hohenelbén át a sík föld felé siet. Mellékágai nagyobb részt csekélyek, de mindnek erős és rohamos az esése. Ipari czélokra az Elbét ép oly nagy mértékben kizsákmányolják, mint az Aupa folyót.

Az adersbachi kőszálak.
Tomec Henriktől

Ez a Weisse Wiesén ered, onnan meredek sziklafalakon zuhan le s a festői Aupa-esést alkotja, melyet a Schneekoppe minden látogatója megcsodál legalább távolról. A Riesengrund, a mint az Aupa-völgy felső részét hívják, nagyszabású hegyalakulatainál fogva méltán áll az egész Óriás-hegység legérdekesebb vidékének hírében. Az Aupa-völgyből a folyó szilaj vize Grossaupa, majd Dunkelthal, Marschendorf és utóbb Freiheit felé siet, a hol elhagyja a magas hegységet. Medre köves és telve hordalékkal. Áradásai Keleti-Csehország lakóinál szomorú hírben állnak.

A Schneekoppétól keletnek eső Schmiedeberger Kamm már Sziléziához tartozik. Nem így azonban a Forstkamm a Tafelsteinnal. A Schneekoppétól délre, a nagy és a kis Aupa közt emelkedik a Rosenberg (1.388 méter), a Löwenbverg (1.168 méter) és a Finkenberg (1.103 méter), a kis Aupától keletre pedig a Kolbenberg (1.189 méter). Az összefügg a Rehorn-hegységgel, mely valamikor, Freiheit városának virágzása idején, igen bővelkedett érczekben. Itt vannak a Quetschensteine (1.001 méter) csúcsai is. Az Elbe és az Aupa közt több nyúlványa van a Brunnbergnek, melyek közűl említendők a Fuchsberg (1.363 méter), a Schwarzenberg (1.299 méter) és feltűnő neveik miatt a Planur, meg a Wachur. A Krkonoschnak is számos nyúlványa van. Csak a Finstersteint (1.033 méter) és a Heidelberget (1.036 méter) nevezzük meg közülök.

Braunau város és apátság.
Tomec Henriktől

Az Óriás-hegység majdnem kivétel nélkül csupa szelíd domborodású hegytetőt mutat, a völgyfalak azonban csaknem mindenütt igen meredekek, de ritkán sziklásak benne; a hegyhátak többnyire szélesek és lelapúltak, csak némelyikük végződik szirtes gerinczben. A völgyek rendesen igen szűkek s az aljuk gyakran semmivel sem szélesb a rajta végig folyó patak medrénél, melynek két oldalán meredeken emelkednek a hegyoldalak föl egész a tetőkig. Csak a fő gerincz közelében mutatkoznak a felső völgyekben majdnem mindenütt sziklás, óriási tömbök, párkányokká, vagy meredek falakká tagolt lejtők, melyek között, mint pl. a Riesengrundban, a fő völgy mély szakadékokba és árkokba ágazik el. De csak a fő gerincz csúcsai, a fésű szabású Ziegenrücken és még nehány igen meredek sziklás hegyoldal egészen kopár és növénytelen, miért is ezek a sziklás felső völgyekkel együtt az Alpes-vidékek hatalmas hegyalakúlataihoz hasonlítanak. Egyebütt a tetők és a lejtők többnyire mind buja növényzettel borítvák s mindenfelé vízerek csörgedeznek le a völgyek aljára. Egész 400 méternyi magasságig dús bükk- és tölgyfa-állományt, 800-ig sűrű fényőerdőket találni. De ezen felül már véget ér az erdő s magasabban már csak cserjéseket és törpefenyőket látni, melyek messziről moha-párnáknak látszanak, közelről nézve azonban csak tördelt galyakból és kuszált fahegyekből állnak. A magas hegység talaját nagyobb részt rétségnek és legelőül használják. Messzire elhallatszik körös-körűl a legelő gulyák és nyájak kolompolása, csilingelése, akár csak a Thüringi-erdőben, vagy az Alpesek között. Az edzett hegylakók sok havasi szénát czipelnek le jó messzire a meredek ösvényeken. A magasb fekvésű tájakon ily körülmények közt a marhatenyésztés a fő keresetág. A heyvidéki sajt már jó hírnek örvend. A majorok, melyeknek itt Baude a nevük, a lejtőkön, sőt a hegytetőkön is nagy területen szétszórvák. A Weisse Wiesén a törpefenyű közelében alacsony, borzas füvet, de közben-közben morotvás területet is találunk; ilyenből fakad az Aupa forrása is. Kevésbbé magas helyeken a burgonya is megterem. Rozsot 400 méternyi magasságban, zabot helyenként egész 800-ig is termesztenek, de nem minden esztendőben érik meg. A gyümölcstermesztés a zord éghajlat miatt nem valami jól fizet. Az erdei gyümölcsök közül a vad ribiszke fontosabb. Szorgalmasan szedegetik, szárítgatják, használják, sőt házaik táján is termesztik a hegylakók a sok mindenféle gyógyfüvet és gyökeret. A krisztálytiszta hegyi patakokban igen gyakori a pisztráng. Az időjárás a hegységben gyakran hirtelenül változó, s így nem minden ok nélkül emlegeti a csacska rege Rübezahl apó szeszélyességét. A hógörgetegek hegyi réme sem ritka jelenség. Téli időben kedvelt mulatságuk a hegylakóknak a szánkázás.

A ki az Óriás-hegységet meg akarja látogatni, kedvező időben egy nap alatt is sok élvezetet szerezhet magának e tájon. Trautenautól Altstadton és Jungbuchon át Freiheitig, Johannisbad, a cseh Gastein közelében, beérhetni a vasúttal is. Innen azonban kocsin kell Marschendorfon, Dunkelthalon és Grossaupán át a Petzerig mennünk, a hol vezetőt fogadunk, hogy az Aupa-völgyön a Riesengrundba s ebben a Riesenkesselbe felhághassunk. Itt a Brunnbergen egy szikla-vályú mellett egy háromszög alakú darabkát látunk a törpefenyűvel benőtt területen, melynek „Rübezahl kertje” a neve. Egy csenevész almafácska áll rajta, mely vagy tizenkét-tizennégy évvel ez előtt állítólag három, mogyoró nagyságú almát, de azóta egy szemet sem termett. Végre igen kacskaringós úton felérünk a Koppenplanra. A Riesenbaude fölött magaslik a Schneekoppénak egészen tar és részben szilárd, részben elmállott, vagy málló félben lévő kövekkel borított teteje. A hegyoldalakon állnak a nagyobb tömbök, a kisebbek és lazábbak pedig a hegytetőn lévő vendéglő közelében. Fölmegyünk a csúcsra, hogy élvezzük a róla kinálkozó gyönyörű kilátást s egyszersmind kissé felüdüljünk. Azonban nem időzünk sokáig, hanem a Koppenplanon át tovább megyünk a Weisse Wieséig s aztán a Ziegenrücken oldalán leszállunk Spindelmühlébe, a hol meghálhatunk, ha ugyan még aznap kocsin nem folytatjuk útunkat Hohenelbéig. Innen már megint vaspályán mehetünk, a merre kedvünk tartja, az ország valamely más részének megtekintésére. Ez egy napos hegyi kirándúlás épen nem fárasztó, annál kevésbbé veszedelmes, és mégis fölötte vonzó képekben tárja elénk az Óriás-hegység sajátszerű szépségeit. Természetes azonban, hogy a ki az egész határ-gerinczet be akarja járni, a ki a kis Aupa völgyét, az Elbe forrásait és esését, nemkülönben a különböző csúcsokat és mély völgyeket egész a Mummel-zuhatagig mind meg kivánja nézni és csodálni, annak bizony több napot kell e czélra szánnia.

Nachod.
Tomec Henriktől

A magános tanyákon kivül e vidéken található városok és nagyobb falvak többnyire a völgyekbe és a folyók partjára vannak építve. A folyók mentén, így kivált az Elbe és az Aupa partján, egymást érik a gyárak, a vidék élénk iparáról téve tanúságot. Trautenau nevezetes len-vásárairól és fő helye a vászonszövő iparnak. Az Aupa völgyében, valamint az Elbe-völgyben is Hohenelbe környékén a szövőipar mellett régóta virágzik a papírgyártás is. Sok helyt űzik a faipart. Hohenelbétől éjszakra Oberhohenelbe, délnyugatra pedig Branna és Starkenbach fekszik. Még közelebb fekszik az Iserhez az élénk iparú Rochlitz, s benn a hegységben Witkowitz. A Kis-Elbe mellett a hosszan elnyúló Langenau, a Kis- és a Nagy-Elbe találkozásától nem messze pedig a papírgyártásáról ismeretes Arnau városa említendő. A Kis-Elbe és az Aupa között vannak Schwarzenthal, Hermannseifen, a Forstbad és Pilnikau; az Óriás-hegység határán, Trautenautól éjszakra vannak Schatzlar kőszénbányái, nemkülönben más hasonlók Schwadowitznál, Trautenautól délkeletre, az Aupa balpartján. Ide közel van Eipel, Hertin, meg Parschnitz, a honnan Sziléziába Liebau felé egy vasútvonal ágazik ki és Königshannál lép ki az országból.

A Königshan és Lampersdorf melletti Liebaui-hágótól a Trautenau és Schömberg közti horpadásig a sűrű erdőséggel borított Raaben-hegység húzódik. A közelben fekszik a Sziklás-hegység (Felsengebirge) is. Festői alakzataikról messze földön híresek és sűrűn látogatottak az adersbachi és wekelsdorfi sziklavárosok, nemkülönben a Sterngebirge. A homokkő ama szeszélyes alakúlásait, a melyekké a reá szüntelen ható természeti erők a kőzetet folyvást mállasztják, hasogatják, repesztik és rombolják, százszor inkább megcsodálják az erre járó útasok, mint magukat ama természeti erőket. Az adersbachi Czukorsüveg, meg a Polgármester, valamint a wekelsdorfi Dóm és színkör ép oly bámúlat tárgyai, mint a radowenzi kővé vált erdő, a melynek azonban már egészen másféle eredete van, mint amazoknak. Adersbach már régi hírességű; hisz már II. József császár is följegyezte naplójába, hogy itt láthatók a legsajátszerűbb alakú kősziklák. A wekelsdorfi sziklaváros ellenben csak a mi századunkban vált ismertebbé. Nevezetesb helységei e tájnak Adersbach, Oberwekelsdorf, Unterwekelsdorf, Starkstadt és Politz.

A Sternkirchlein melletti sziklaváros választja el a Politzi vidéket a Braunauer Ländchentől, a melynek mintegy három óra járásnyi hosszú és két óra járásnyi széles területe több évszázadon át a benczések birtoka volt. Nevét e vidék a földje színétől kapta. Braunau városa az apátsággal együtt magasan a Steine fölött áll. Megtekintésre érdemesek a Scheffler freskói és a Miasszonyunk régi fatemploma künn a város előtt. A braunaui meteor is terjeszti a városka hírét. Kiválóbb helységek a környékén Hermsdorf, Märzdorf, Schönau, Rosenthal és Halbstadt.

Politztól délre a Mettau-völgyben fekszik a tekintélyes Nachod város, nagyszerű kasélyával. Két tornyú temploma méltó a megtekintésre. A hegységen át Nachodtól Reinerzbe vezető hágónak fontos szerep jutott már nem egy hadjáratban, így 1866-ban is, és más II. József gondoskodott megerősítéséről, 1780-ban Pless falu helyére fölépíttetvén Josefstadt újabban megszüntetett erősségét.

Trosky erősség.
Tomec Henriktől

Az Óriás-hegység és az Elbe között terjeszkedik Altbunzlaunál a cseh belföld éjszakkeleti része, melynek a nép nyelvén „im Lande” a közkeletű neve. Ez sík földnek mondható ugyan, de csak némi fentartással. Mert rajta áll a Kozakow (743 méter), a melynek ékköveiről az a régi közmondás járja, hogy nem egy paraszt olyan követ hajít a tehene után, a mely többet ér a tehénnél. Itt találjuk továbbá a Münchengrätz, Jičin és Sobotka közötti homokkő-falakat és sziklavároskákat is. Ismeretes a waldsteini várrom, nemkülönben a magasan álló Grosskal nevű vár, meg a két csúcsú Trosky várrom, mely minden oldalról igen festői tekintetű. A prachowi homokkő-hasadékokban a „Kaisergang” és a „Maloch kilátása” a legérdekesebbek. Számos hegycsúcs volna még említendő, a melyek közül többnek vár koronázza a tetejét, ilyenek: a kupola-alakú Tabor (682 méter), Bradletz és Kumburg várromok, a Welischberg, a tornyokban és párkányzatokban gazdag Kost vára, melynek régi üvegfestményei nevezetesek, továbbá Chlumek, melynek közelében figyelmet érdemelnek Gutwasser fürdője és a terjedelmes sánczépítmények, végűl még a Jičin és Eisenstädtl közötti Čeřow és Zebin. De még e magaslatok nélkül sem lenne e sík föld Éjszak-Németország, vagy Oroszország síkságaihoz hasonlítható, mert koránsem végtelen rónaságként terjed a beláthatatlan messzeségbe, hanem mindenütt dombhullámok és erdők szakítják meg s a távolban kéklő hegylánczok szegik be a látókört, a melyek csinos keretként övezik a mosolygó, termékeny vidéket, pihenőt nyújtva az elkalandozó szemnek és önmérséklésre, szűk határok közt is föllelhető megelégedésre oktatván a szívet. Kellemes változatosságot nyújtanak a díszkertekkel, fáczános- és vadas-ligetekkel övezett urasági kastélyok is. Közben-közben számos czukorgyár és gőzmalom magas kéménye ágaskodik.

Fontos szerepük volt e vidéken már régi idők óta a rajta lévő tavaknak úgy a haltenyésztés, mint a vízi szárnyasokra való vadászat szempontjából. Így Kopidlno és Dimokur táján volt különösen sok ilyen tó, Pardubitznál meg épen százával csoportosúltak és csatornákkal voltak összekötve, melyek közűl kivált az opatowitzi volt nevezetes. E víztükrök is lényegesen hozzájárúltak a vidék sajátszerű jellegének megalkotásához.

Kiválóan termékeny a talaj délen, az Elbe mentén, a hol a folyó Pardubitz és Nimburg közt már nem mélyebb völgymederben, hanem a síkon szétterülve hömpölygeti hullámait. Rétek, tavak, mélyedések váltakoznak vastag televényrétegekkel. A sík föld legfontosabb termékei a búza és árpa, repcze és czukorrépa. Valamint hajdan a hegységben nagy területeken virított a len kék virága, úgy díszlik ma a sík vidék beláthatatlan mezőségein a sárga virágú repcze. A termékeny tájat számos országút és vaspálya szeli át. De nem mindig volt így. Valamikor az ú. n. „fekete mérföld” valóságos rémük volt a fuvarosoknak. Chlumetztől Podiebrad egy napi járó föld volt. A sík földön többnyire közel egymás mellett állnak a községek, melyeknek lakói nagyobb részt földmvelésből élnek, egy részük a saját birtokán gazdálkodva, a másik napszámban dolgozva. Már a gyermekeknek is hasznát veszik a gazdaságban, a mennyiben legalább a juhok és libák őrzését ő rájuk bízzák. A kisebb mezővárosokban többnyire elég szélesek az útczák, a régibb házak azonban jobbára fából építvék s emeleti részük rendesen három faoszlopra, vagy ágasra támaszkodva nyúlik ki az útcza, vagy a piacz felé.

A vidék legnevezetesebb folyója az Elbén és Iseren kivül a Cidlina, mely a Lomnitz melletti Tabor-hegyen ered és Libitznél szakad az Elbébe. Partján áll a fontos Jičin város, egykor Wallenstein fő fészke. A városból 1.200 hársfából álló kettős fasor közt vezet az út Karthausba (Walditz). A természeti szépségekben bővelkedő környéken vannak: Podhrad, Čista, Liban, Unterbautzen, Kopidlno és Roždalowitz. A Cidlina mentén továbbá Miličowes, Hochwesely, Smidar és Neubidschow következnek, mely utóbbi egykor a hasonnevű kerület fő helye foly. Lustdorfnál a Cidlinából egy csatorna ágazik ki, melyet régebb időben ástak, s mely Pateken felül az Elbébe szakad. A Cidlina és a Felső-Elbe közt fekszenek Nechanitz, Miletin, a jó nagy Hořitz város, Bělohrad és tovább a hegyvidéken Neupaka, a hol egy ősrégi Mária-kép látható s közelében érdekes kövületeket is találni; még odább Pecka, Liebstadtl és Altpaka vannak.

Lititz várrom a Wilde Adler mellett.
Liebscher Károlytól

S most a Goldene Ruthe (Arany vessző) nevezetű vidékre térünk. Igy hívják ugyanis nagy termékenysége miatt az Elbének Königgrätz mellett Jaroměř és tovább az Aupa és Mettau mentén Cseh-Skalitz és Neustadt felé húzódó mellékét. E vidék legfontosabb városa a régi Königgrätz, egykor a cseh királyok özvegyeinek, ma egy püspöknek székhelye, mely egy magaslaton áll az Elbe és Adler összeszögellése közt. Megtekintésre méltó a székesegyháza és a közelében álló „fehér torony”. Ez 1574-ben épült homokkő koczkákból. A városházán történelem előtti régiségeket őriznek. Érdemes azt a dombhullámot is meglátogatni, a melyen Új-Königgrätz áll. Johannisbergtől szép kilátás nyílik a ma már megszűnt erősség sánczaira és falaira, meg az egész, kerthez hasonló síkságra. A várostól nyugatra a dombvidéken terül több óra járásnyira az1866. évi csata színtere. Mint Trautenaunál és Jičinnél, itt is több emléke van egy gyászos időnek. Legtöbbet emlegetik Chlum és Sadowa falukat, meg a Swiebi (Swiepi) erdőt, hol legjobban dühöngött a harcz. Fölebb az Elbe mentén van Smiřitz, majd a közelebb lerombolandó, nyolczszögű Josephstadt erősség a Mettau orkolatánál, és az Aupa torkolata mellett Jaroměř, hol egy nagy híd vezet át a folyón. Most Gradlitz következik, majd pedig az Elbe melletti Königinhof. Közel vannak ide Weiss-Třemeschna és Güntersdorf. Cseh-Skalitz az Aupa mellett, Neustadt a Mettau partján áll. Délre vannak tőlük Dobruschka, Opočno, Hohenbruck, Tyništ, Borohradek, Holitz, Daschitz, Chotzen és Brandeis az Adler mellett. E helyeknél már a két Adler folyó vidékén járunk.

A Mettau és a Wilde adler közt húzódik a Mense-hegység és az Adler-hegység. Amannak, mely Nachodtól egészen Giesshübelen túlra terjed, a Hohe Mense (1.083 méter) a legmagasb csúcsa. A Nachodi hágótól a Wilde Adler forrásaiig e hegység szolgál az ország határáúl, mely a Friedrichswalde melletti horpadástól kezdve az Adler folyó mentén halad. Az Adler-hegység fő gerincze, melyet Böhmischer Kammnak is neveznek, Grulichig délkeleti, innen pedig Landskronig délnyugati irányban húzódik. A cseh-morva határhegység 1.000 méternél magasb sánczolata a Wilde Adler felé meredeken hanyatlik alá, de Kronstadt-, Ottendorf- és Batzdorfnál, valamint Wichstadtltól Mittelwaldéba átjárók futnak rajta keresztül. Megkülönböztetik benne a Deschneyi, Kronstadti, Reichenaui, Rokitnitzi, továbbá még a Katscheri, Rybnaii és Lititzi hegységet. Kiválóbb magaslatai a Deschneyer Grosskoppe (1.114 méter), a Lotzen (1.082 méter), a Maruscha (1.039 méter), a Kreisel (1.094 méter), a Steingipfel (951 méter), a Schnittberg (995 méter), és a Johnskoppe (1.042 méter). A Kronstädter- (1.037 méter) és az Ernestinenberg tetején egy kápolna áll. A Hohe Wurzelen át Ottendorf mellett igen meredek szekérút vezet, melyet azonban postaszolgálatra is használnak. A fő gerincz hoszszában még egy „Armensünderstrasse” nevű út is húzódik.

A vidék fő folyója a Wilde Adler, a mely a Glatzi Mense-hegységből ered s az ország határát jelöli és Kronstadt, meg Schwarzwasser helységek előtt elhaladva, Nesselflecknél lép Csehország területére. Az idáig sekély csatornaszerű meder innentől fogva már keskenyebb, partjai magasabbakká és meredekebbekké válnak s többnyire sziklásak. Alább a völgy feneke kiszélesedik addig, a hol a folyó Zachlumnál a Lititzi hegység közé ér, és erős kanyargású vonalban áttöri a nevezetes gránit sziklát. Itt a partmelléki hegyoldalak kiválóan festőiek, s egy keskeny hegynyúlvány tetejét Lititz vár romjai koronázzák. A vaspálya alagútja közelében egy második mély üreg van, melyen át a víz egy turbinára omlik. Itt a víz erejével levegőt sűrítenek, a sűrített levegőt pedig a hegyen keresztül vezetvén, odább egy gyárban kavicsaprításra használják. Az Adler alább ismét egy szűk völgytorokban szorong Pottenstein vára romjainál; odább a meder kitágúl, s a jobb part lapályba megy át. A folyó medre azonban még mindig telve van őskőzet-hordalékkal, és áradásai gyakran igen nagy pusztítást okoznak. A Pottenstein és Lititz körűli tájat sokan látogatják regényes szépségeiért. A Wilde Adlerrel mint második ág a Stille Adler (Erlitz) egyesül, mely a grulichi Marienbergen (760 méter) ered és Tyništnél ömlik amabba. Pottensteinon kivül még Wamberg, Adler-Kosteletz és Častolowitz említendők a folyó mentén Lititzen alúl. Fölebb pedig Senftenbergbe visz útunk, a hol régebben csillagvizsgáló-torony állott, ma azonban már csak a terjedelmes park említendő. A közeli Rosalienhügel tetején álló, pestis emlékére készült kápolnától igen szép kilátást élvezhetni. Senftenbergtől igen kellemes útat lehet tenni kocsin Rokitnitzba. Itt télen néha olyan ereje van a Lengyelország felől fúvó s azért „Polak” nevű éjszakkeleti szélnek, hogy még bent a városban is alig lehet miatta járni. Rokitnitztől nyugatra van Reichenau, éjszakra tőle Sollnitz s még éjszakabbra Neuhradek és Giesshübel.

Kiválóan érdemes Senftenbergtől a Rokytenka-völgyön át Kunwaldot és Batzdorfot érintve kocsin Hohenerlitz-, Bärenwald- és Kronstadtba menni, hol egy emlék hirdeti II. József császár látogatását és hogy itt zabot aratott (1779. szept. 4.). A Kunwald melletti fensíkon hosszú mohaszakáll lóg le a fenyűágakról, az út mentén ellenben csak ritkán ültetett madárcseresznyefák állanak. A Felső-Adler mentén a gyümölcs már ritka, legfölebb a cseresznye érik meg, de az is csak augusztus vége felé. A vidék újabb iskolái alúl kőből, felül fából építvék, mert így könnyebben fűthetők télen. Ugyanerre való tekintettel nyílt karzatokkal veszik körűl az épület három oldalát, melyeket télre bedeszkáznak. Feltűnők az itt általános zsindelytetők is. A Kronstadt melletti Grünbornt sok idegen látogatja.

Senftenbergtől és Geiersbergtől a vasúton kelet felé haladtunkban Wetzdorf-, Gabel- és Wichstadtlba érünk, melyek mind a Stille Adler mellett feküsznek. Wichstadtl és Kunwald közt van Klösterle és Böhmisch-Petersdorf. Ha ellenben Geiersbergtől a Stille Adler mentén haladó vasúton megyünk, akkor előbb Wildenschwertzbe, majd ettől délre Böhmisch-Trübauba érünk, hol Olmütz és Brünn felé ágaznak el a vasútvonalak. Morvaország felől egy hegyláncz vonúl éjszaknak, a melyen már messziről szembetűnik a rajta álló Annabad; egy másik hegyláncz pedig Landsberg várromtól dél felé húzódik, és Triebitznél a két hegység oly közel ér egymáshoz, hogy csak az Olmütz felé vezető vasútnak engednek helyet a köztük levő horpadásban. Régebben itt alagúton át ment a vaspálya, utóbb azonban magasbra kellett áthelyezni s most egy mély bevágáson halad át. A landskroni vidékről, kivált pedig a Rudelsdorf melletti Schlossbergről a triebitzi bemélyedésen át Abtsdorf fölött szépen belátni Morvaországba. Pedig a Schlossberg (435 méter) csak egy méterrel magasabb a pályának Triebitz előtti színvonalánál. Landskron igen kies vidéken fekszik. Gót stilű fő temploma közelében egy ősrégi tiszafa áll. Érdekes a vidéki lakosság sajátszerű népviselete és egyházi éneklésmódja is.

Landskron környékén említendő helységek Weipersdorf, Rothwasseer és Sichelsdorf. Csehország legrégibb vasúti állomása. Olbersdorfon át, melynek közelében van a sokat dicsért Sazawa-völgy, egy svéd sánczhoz érünk, s a ki nem sajnálja a fáradságot, innen az árnyas erdővel borított dombon át a nagyon félreeső kis Herbotitzot is meglátogathatja, melynek szegényes, de eredeti jellegű faházikói furcsa fakéményeikkel idylli képpé sorakoznak a hangosan morajló határpatak mentén. S a ki már idáig jutott, nem bánja meg, ha Zotkittlen át és a Kesselbergre tekervényesen fölkígyódzó úton Schildberg felé megy, a hol már morva földön állva, a szomszéd tartománynak egy gyönyörű vidékére esik tekintete. Weisswasseren keresztűl megint visszakerülhetünk Csehországba, s útunkon jobb felől szebbnél szebb halmok emelkednek. Grulich környékén sok a fafaragó. A Marienbergre, melynek kolostorát régebben szerviták, ma pedig redemptoristák lakják, s melyre fárasztó kőlépcsőzet vezet, gyönyörű kilátás nyílik. A Klappersteine nevezetű magas omladékmezőn át előbb a Kleiner Schneebergre, majd a Grosser, vagy Spieglitzer Schneebergre (1.422 méter) érünk, melynek déli lejtőjén fakad, s a morva határ hoszszában Oberheidischig még cseh földet is érint a Morva (March) folyó. Három forrása közül az egyik a Quarklöcher nevű cseppköves mészbarlangokból jő. A Schneeberg fensíkján többnyire síri csend uralkodik, melyet csak nagy néha szakít félbe a havasi pacsirta panaszos hangja. A hegy hatalmas csillámpala-tetejének a kellő közepén áll három ország határoszlopa, ú. m. Porosz-Sziléziáé, Cseh- és Magyarországé. Jókora magassága daczára a hegy csak széles sík tetejének a peremein enged szebbnél szebb kilátást a szomszédos országok messze vidékeire.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem