Az újabb kori festészet és szobrászat. Barvitius Viktortól, fordította Pasteiner Gyula | Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

Az újabb kori festészet és szobrászat.
Barvitius Viktortól, fordította Pasteiner Gyula

A múlt század végéről való cseh festészeti művek, jelesűl a világi tárgyúak gyér száma és csekély becsű volta azt bizonyítja, hogy akkoriban a művészet nem igen tartozott sem a polgári osztálynak, sem a gazdag nemességnek a szükségletei közé. Csak az egyház foglalkoztatott nehány festőt, s ez is megszűnt, midőn II. József császár a kolostorokat eltörölte. Oltárképen kivűl ez időből csak nehány arczkép maradt ránk, azok is igen középszerű művek. A csehországi társadalomnak a festészet és a szobrászat iránt való teljes érzéketlenségét a szomszédok siettek kiaknázni, a mennyiben saját fölvirágzó művészeti gyűjteményeik gazdagítása czéljából ügynökeik által számos kiváló régi művet, sőt előkelő családoknak régebben alapított gyűjteményeit is megvásároltatták.

Az I. Lipót császár által 1692-ben Bécsben alapított képzőművészeti akadémiát számos csehországi ifjú látogatta. Ezek közűl a legkiválóbbak voltak a Böhmisch-Leipából való Hickel József és Hickel Antal testvérek, kiknek elseje Mária Teréziától kapott udvari ösztöndíjjal Olaszországba útazott, s ott magát kiképezvén 1769-ben a florenczi akadémia tagjává, 1771-ben pedig cs. Kir. Udvari és kamarai festővé lett és számos előkelő személy aczképét festé; Hickel Antal ellenben nagyobb útazások után hosszabb ideig Párisban tartózkodott, a hol Mária Antonia királyné pártfogását élvezte; számos arczképet festett; majd a forradalom elől Londonba menekűlt; ott festé egyebek közt 1793-ban az angol alsóházat ábrázoló nagy festményt, mely 96 arczképből áll s melyen Pitt és Fox a fő alakok.

A schluckenaui születésű Kindermann Domonkos eleinte Raab Ignácz jezsuita festő tanítványa volt Prágában; utóbb szintén Bécsbe kerűlt, a hol oltárképeket, az ó-kori történelemből vett jeleneteket és arczképeket festett. Meghalt Bécsben 1817-ben. Két másik prágai festő, névszerint Scheyerer Ferencz tájfestő (született Prágában 1762-ben, meghalt Bécsben 1838-ban) és Plazer József építészeti festő (született Prágában 1752-ben, meghalt Bécsben 1810-ben) szintén Bécsben telepedett meg. A bécsi hírneves rézmetszők között is találkoznak csehországi születésűek. Ilyen példáúl Mansfeld János Ernő (született Prágában 1739-ben, meghalt Bécsben 1796-ban), a ki 1767-ben az akkor alapított rézmetsző akadémiából Schmutzer Jakab iskolájába lépett és e jeles mesternek egyik legkiválóbb tanítványa volt.

A Bécsben letelepűlt csehországi szobrászok közűl említésre méltó Prokop Fülöp. Született Rechbergben 1740-ben; a bécsi akadémián tanúlt. 1772 óta Beyer Vilmos udvari szobrász segédje volt; a schönbrunni kertben levő szobrok közűl többet mesterével együtt készített; önálló művei az Aeneast és Anchisest ábrázoló csoport, továbbá Bécsben a piaristák temploma előtti téren levő Mária-oszlop és mellette négy szent. Csehországban, Krumauban született Roppacz Ágoston is, a ki szintén a bécsi akadémia, névszerint Zauner tanítványa; mesterének II. Lipót császár emlékszobra körűl segédkezett.

Nehány csehországi származású művész, miután magát a bécsi akadémián kiképezte és több éven át Bécsben dolgozott, ismét visszatért hazájába, a hol közelebbi környezetére serkentőleg hatott. Ezek közé tartozik Jahn János Quirin (született Prágában 1739-ben, meghalt ugyanott 1802-ben), a ki Ossegben honos régi művész-családból származott; visszatérte után számos oltárképet és fresko-képet festett, azonkivűl pedig mint építész és író is működött és a hazai művészet története körűl nagy érdemeket szerzett. Jahn tagja volt a bécsi cs. Kir. Akadémiának, azonképen Kohl Lajos építészeti festő is (született Prágában 1746-ban, meghalt ugyanott 1821-ben), a ki Schmutzer iskolájában tanúlt; 1775-ben meghivatott rajztanítóúl a Prágában akkoriban fölállított cs. Kir. Mintaiskolához; e szerény állásában az akkori körűlményekhez képest buzgón fáradozott az ifjú művészek kiképzésén, és magántanítási órák által, a melyekben 1782 óta ünnep- és vasárnapokon „számos inast, segédet és művészt oktatván ingyen a polgári rajzolásban”, a művészeti iskola hiányát iparkodott pótolni.

A IV. Károly és II. Rudolf idejében oly szépen virágzott csehországi művészetnek ilyetén siralmas állapota Sternberg-Manderscheid Ferencz birodalmi gróf és dr. Mayer János orvos kezdeményezésére több hasonló érzelmű hazafit, jobbára cseh főnemeseket arra indított, hogy 1796-ban megalapítsák „A művészet hazafias barátainak magán-egyesűletét”, melynek legfőbb czélja „a művészet és az ízlés fejlesztése” volt. Az egyesűlet czéljainak előmozdítására leghathatósabb eszköznek tartotta először egy képtár fölállítását azzal a föladattal, hogy a Csehországban még meglevő művészeti alkotásaokat a pusztúlástól megóvja és azoknak az országból való kivitelét megakadályozza; másodszor egy művészeti iskola alapítását és fölszerelését, a melynek ismét az a föladata, hogy a fiatal művészeknek útmutatást adjon, miként közelíthetik meg a képtárban összegyűjtendő remekműveket. E magán-egyesűlet, mely immár közel száz éve folytatja tevékenységét, a csehországi művészet, jelesűl a festészet fölvirágoztatása körűl el nem évülő érdemeket szerzett. Az egyesűlet által alapított és azóta vezetett két művészeti intézet teljes erejében ma is fönnáll; a képtár, mely 1884-ben az újonnan épűlt Rudolphinum nevű képzőművészeti csarnokba helyeztett át, Csehországban valóságos nemzeti képtár, a képzőművészek akadémiáján pedig, mely most festészeti akadémia, számos olyan művész nyerte első kiképzését, a kiknek most jó hangzású nevük van a művészet világában.

A nyolcz tagból álló választmányba annak első megalakításakor a polgári osztályból is választottak három férfiút, köztük a már előbb említett Jahn János Quirint, a ki utolsó legidősebbje volt a Prágában 1348 óta megszakítás nélkűl fönnállott és 1783-ban föloszlatott festő-tesületnek, s mint ilyen, mintegy kapcsúl szolgál a művészetnek régi és a magán-egyesűlet alapításával kezdődő újabb kroszaka közt. Ferencz császár hathatósan támogatta és előmozdította az egyesűlet törekvéseit, így többek közt még 1796-ban, midőn a képtár alapításához fogtak, a prágai királyi várból 300 festményt átengedett kölcsönképen határozatlan időre, azon kivűl pedig a Clementinum collegium második emeletén térséges helyiségeket bocsátott az egyesűlet rendelkezésére, mely e helyiségekben a művészeti iskolát rendezte be.

Jelenet Szent Vendelin legendájából,
Führich Józseftől.

Gróf Thun Lipót, a passaui utolsó souverain herczegpüspök, ajánlatára az egyesűlet meghívta Prágába és a művészeti iskola berendezésével és vezetésével megbízta Bergler József (született Salzburgban 1753-ban, meghalt Prágában 1829-ben), a herczegpüspök kamarai festőjét és asztalnokát, a ki Milánóban Knoller Mártonnak, utóbb Rómában Maron Antalnak, Mengs Ráfáel sógorának tanítványa volt. Bergler festményeinek tárgyát szívesen választotta az ó-kori monda és történet köréből; e tárgyakat ügyesen állította elő és mindig az ó-kori művészet szolgált neki zsinórmértékűl; a természeti valósággal épen nem, vagy csak igen keveset törődött. A maga kora körűlményeihez képest azonban megállta helyét, sőt tekinteélyes művész volt; azt és úgy tanította, a mit és a miként mestereitől tanúlt. A Bergler József által berendezett művészeti iskola az ő és hű utódja s követője, Waldherr Ferencz (1835-ig) vezetése alatt tulajdonképen csak rajziskola volt, a melyben Bergler saját szerkesztésű mintalapjait és ó-kori szobrok gipsz-öntvényeit rajzolták a növendékek. A természeti valóság tanulmányozása az estvéli modell után való rajzolásra szorítkozott, ezt is csak a téli hónapokban űzték; a festést nem gyakorolták az iskolában.

Mindamellett nehány tanítványából, kik idősebb korukban léptek az iskolába és a festést később saját maguk erején sajátították el, igen jó arczkép-festők váltak. Ezek: Horčička Ferencz (született 1776 körűl, meghalt Prágában 1856-ban), Leibich Ferencz (született Reichstadtban 1778-ban, meghalt 1830-ban), Funk Károly (született 1773-ban) és Pfalz Szeverin (született Egerben 1796-ban). A fölsorolt művészeknek Prágában az 1891-ben tartott általános országos kiállításon igen csinos miniatur-festésű műveik (arczképek) voltak láthatók. Hellich József (1810–1880), Kratzmann Gusztáv (született Kratzauban 1811-ben) és Lhota Antal (született Kuttenbergben 1812-ben) mint történelmi és vallási festők később igen tiszteletre méltó helyet foglaltak el. Pollak Lipót (született Lodenitzben 1806-ban) Prágából csakhamar Bécsbe és onnan még egészen fiatalon Rómába kerűlt, a hol élete végeig (1880) tartózkodott és Riedel Ágost modorában római nőket és eszményi alakokat festett.

Prachner Venczel szobrász (született 1784-ben, meghalt Prágában 1832) őszinte hajlamból ragaszkodott mesteréhez, Berglerhez és szép sikereket ért el. Ezen egy tanítványán kivűl 27 évi tanítói működése alatt kiképzett szobrászok közűl azok váltak legjelesebb művészekké, a kik a mestertől eltérve önálló irányt követtek. Ezek közt első sorban említendő három művész, kiket benső barátság fűzött össze, névszerint: Kadlik Ferencz (született 1786-ban, meghalt Prágában 1840-ben), Friese Lipót (született Schluckau melletti Neuherrenbergben 1788-ban, meghalt 1842-ben) és Führich József (született Kratzauban 1800-ban, meghalt Bécsben 1876-ban) a legifjabb és a legtehetségesebb, a ki 19 éves korában vétetett föl a prágai művészeti iskolába.

Jelenet Szent Vendelin legendájából,
Führich Józseftől.

Führich Józsefre csekélyebb hatást gyakorolt Bergler antikizáló modora; az ifjú művészt inkább vonzotta az akkori német költészeti iskola; termékenyítőleg hatottak lelkére Tieck, Novalis és Schlegel művei, továbbá Cornelius Péternek Goethe Faustjához készített rajzai, legkivált pedig Dürer Albert fametszetei, melyek új világot tártak föl előtte. Ezekhez járúltak a régi mesterek művei, melyek 1821-ben a drezdai gyűjteményben kerültek először a 21 éves ifjú szemei elé és döntő hatással voltak további fejlődésére. Bergler föltétlen híve volt a clasicismusnak, Führich ellenben a „hatalmas és jámbor középkorért” lelkesűlt. Mostantól fogva művészete legfőbb föladatának tekintette azon elmúlt nagy és szép időket dalban és képben ünnepelni. Führich, miként önáletrajzában mondja, ily értelemben „romantikussá” vált. A cseh történeti ábrázolásokat, melyeket Friese Lipót és achek Antal társaságában a prágai Bohmann Péter-féle műkereskedés számára készített és saját maga rajzolt kőre (kőnyomatú 72 lap cseh és német szöveggel Hankától és Swoboda W. A.-tól), úgy tekinthetjük, mint ez időbeli művészeti irányának első nyilvánúlását. Prágában 1824-ben készíté Tieck J. L. „Szent Genoveva élete és halála” czímű művéhez a 15 tollrajzból álló sorozatot. E műve egy barátja révén Bécsbe kerűlt és felkölté több kiváló személy figyelmét, azok közt volt herczeg Metternich is, a ki a fiatal művésznek módot adott, hogy nehány évet Olaszországban és Rómában tölthessen. Három évig tartózkodott Rómában, a hol Overbeck, Koch, Schnorr, Veit, Cornelius és még több rokonlelkű művészszel ismerkedett meg, majd visszatért Prágába, a hol több kisebb képen kivűl egy nagy oltárképet festett Neu-Paka csehországi város részére, és a prágai Bohmann Péter-féle műkereskedés megbízásából a „Genoveva” sorozatot java részben egészen átdolgozta és saját maga rézbe maratta (1830).

Szent Lukács Mária képét festi;
Kadlik Ferencztől.

Metternich herczeg 1834-ben kinevezte a gróf Lamberg-féle bécsi akadémiai képtár másodőrévé, a mely állásában igen kiváló művészeti tevékenységet fejtett ki; tanítói működésre akkor nyilt alkalma, mikor 1840-ben a bécsi cs. Kir. Művészeti akadémián a történelmi festészet számára újonnan fölállított tanári állást elfoglalta. Führich Ausztriának legnagyobb egyházi festője. Terjedelemre és tartalomra nézve legnagyobb alkotása a bécsi altlerchenfeldi templom falképei, a melyeknek befejeztével lovagi rangot kapott. Már 71 éves volt (1870–1871), mikor Szent Vendelin legendájához ábrázolásokat készített, a melyekben az istenes léleknek a világtól és természettől való elvonúlását és fönséges békéjét megkapóan állítja elénk.

Benső barátság és hasonló törekvés fűzte Führichhez a 14 évvel idősebb Kadlik (Tkadlik) Ferenczet, egykor szintén Bergler és a bécsi akadémia növendékét, a ki, mint császári ösztöndíjas, már korábban (1824) hét évet töltött Rómában, a mely időközbe esik Führichnek Rómában való tartózkodása is. Kadlik 1836-ban meghivatván aprágai művészeti iskola igazgatói állására, új életet öntött az elvénhedett és Waldherr Ferencz vezetése alatt sínlő iskolába. Nagyobb gondot fordított a természet tanúlmányozására; egy szobát festőműhelynek rendezett be, abban a növendékek a képtárból kivett festményeket, jobbára fejeket másoltak és ekként a prágai iskolán az addig megvetett színek – bár fölötte szerény mértékben – alkalmazásra jutottak. Bécsi és római útja előtt Prágában festett képei közűl említésre méltók: „Krisztus két angyal közt” (1820) Prágában dr. Popel birtokában és az „Egyiptomba menekűlő szent család” (1821) a gróf Czernin-féle gyűjteményben. A Rudolphinum képtárában levő ily czímű festményt: „Adalbert cseh püspök 993-ban Monte Cassino kolostorból visszatér hazájába”, 1824-ben Bécsben római útja előtt festette. Az uralkodóház gyűjteményeiben van egyik legérdekesebb festménye: „Szent Lukács térden állva két angyal által tartott táblára a dicsfényben megjelenő Mária képét festi”.

Kadlik serkentő hatással volt nyilvános művészeti alkotások létesítésére is: az ő kezdeményezésének köszönhető, hogy Lhota Antal és Kandler Vilmos, az akadémia legnagyobb készültségű növendékei, lemásolták és helyreállították azokat a régi falfestményeket, a melyek Karlstein vár magas tornyának lépcsőházát díszítik. Kadlik óhajtására Müller Ker. János és Holzmaier G. a fresko-festésben járatos müncheni festők meghivattak Prágába és ott ő rájuk bízták a Laurenzi-hegyen levő kálváriai állomások képeinek festést, melyekhez a vázlatokat Führich készíté. A két fresko-festő ez alkalommal beavatta Lhota Antal és Kandler Vilmos fiatal prágai festőket a festészetnek a múlt század vége óta nem gyakorolt és feledékenységbe merűlt ezen technikájába, a melynek alkalmazására legelőször akkor kinálkozott nekik alkalom, mikor a Klar-féle vakok-intézetének igazgatósága megbízta őket, hogy az intézeti Szent Ráfáel-kápolna apsisát fresko-festésű falképekkel díszítsék. E képeknek a vázlatát is Führich készíté.

Kadlik irányát tanítványai közűl a most említett Lhota Antalon és Kandler Vilmoson kivűl híven követték még: Weidlich Adolf (meghalt 1885-ben), Watzek Gusztáv, Dwořaček János és Müller Rudolf, a ki ez idő szerint szülővárosában, Reichenbergben, írói munkásságot folytat, ecseteli a művészeti állapotokat, melyeket maga átélt, és az egykorú cseh művészek életrajzának megírásával kitűnő érdemeket szerzett. Čermák Ferencz (meghalt 1884-ben) és Javůrek Károly, kik később az antwerpeni művészeti iskolán a festésben alapos avatottságot sajátították el és örömest ábrázolták a Csehország történetéből vett jeleneteket, a melyek bőséges tárgyat nyútottak művészetüknek. Brandeis János (meghalt 1872-ben), a ki érettebb korában egy ideig Párisban dolgozott és Umlauf Ignácz (meghalt 1851-ben) jó hírnevű arczkép-festőkké váltak. Dvořák Antal (meghalt 1881-ben) az első cseh genre-festő volt, az első, a ki a falusi nép életét egyszerűen, de nagy igazsággal ábrázolta. Báró Ramberg Arthur, a legelőkelőbb német genre-festők egyike (született Bécsben 1819-ben, meghalt Münchenben 1875-ben), első kiképeztetését a prágai művészeti iskolának köszönte, a melybe 18 éves korában vétetett föl, a mikor atyja, mint a Trapp ezred parancsnoka, épen Prágában állomásozott.

A jelen század négy első tizedére eső korszakban, mely Kadlik halálával záródik be, a tájfestészetet úgy szólván senki sem művelte. A prágai művészeti iskolán fönnállásának első tizenhat esztendeje alatt Bergler József mellett ott működött ugyan Postl Károly is, mint a tájfestészet tanítója, de csak Manes Antal volt az egyedűli tanítványa, a ki szélesebb körben ismeretes. Postl Károly halála után állását tizenkilencz évig betöltetlenűl hagyták. Csak 1835-ben állították föl ismét a tájfestészeti iskolát és annak vezetésével Manes Antalt (született Prágában 1784-ben, meghalt ugyanott 1843-ban) bízták meg. Manes, mesterének példáját követve, kicsinyes fölfogással ragaszkodott régi mintaképeihez; olasz eszményi tájképeket festett, de a nélkűl, hogy Olaszországot valaha látta volna. A tájképeket a hagyományos iskolai modorban állította elő, noha a hazai tájak tanúlmányozásában egészen elfogúlatlanúl a saját fölfogását követte, ezt azonban a még akkor uralkodó ízlés hatalma miatt nem volt eléggé bátor tájképein alkalmazni.

A művészeti iskolán ideiglenesen tanították a rézmetszést is; „a művészet hazafias barátainak egyesűlete” a császári udvar kivánságára Herzinger Antal (született Felső-Ausztriában, Fallbachban 1763-ban, meghalt 1826-ban) cs. Kir. Ösztöndíjasnak és aquatinta rézmetszőnek 1800-ban lakást adott a Clementinumban és megengedte neki, hogy az egyesűletnek rézmetszetek nyomására szolgáló sajtóját használhassa. Herzinger csak 1806-ig tartotta meg ez állását. Tanítványai voltak: Drda József (1781, meghalt 1833-ban), a ki Bergler számos rézmaratásának nyomtatását eszközölte, továbbá Pucherna Antal, a ki tanítója volt gróf Buquoy Lajos élénk tehetségű rézmaratónak, végűl Döbler György, a ki Führich számos rajzát rézbe metszette, utóbb pedig a rézmetsző iskolát vezette, s mind több tanítványt avatott be a művészet ez ágába, így példáúl a hohenelbei születésű Wiesner Konrádot, a ki 1847-ben, élete java korában, Rómában meghalt.

Bohmann Péter, élelmes művészeti kiadó érdeme, hogy nehány törekvő és nagyobb önállósággal föllépő fiatal művészt, első sorban Führich Józsefet, műveiknek sokszorosítása által széles körben ismeretessé tett, úgy, hogy ezek közelebbi érintkezésbe jutottak a nagy közönséggel. Bohmann e törekvéseit és a művészek érdekeit hathatósan elősegítette Machek Antal, a kinek kőnyomásra berendezett intézete volt. Machek Antal (született 1774-ben, meghalt 1844-ben), jeles arczkép-festő, Kohl Lajos tanítványa Bécsben, Kunike festőtől elsajátította a kőnyomtatást és az első volt, a ki a lithographiát, föltalálójának, Senefeldernek (született 1771-ben, meghalt 1834-ben) szülőhelyén, Prágában meghonosította, a művészet érdekében fölhasználta.

A prágai akadémia fönnállásának már első évtizedeiben úgy nevezett művészeti kiállításokat rendezett, a melyeken nevezetes festményeknek tanítványai által tollal vagy krétával gondosan készített másolatait, ezeken kivűl pedig az intézetet végzett művészeknek önálló kisérleteit mutatta be a nagy közönségnek. Bergler idősebb tanítványainak sorsa szomorú volt, a mennyiben az úgy nevezett classicismus tartalmatlan formái a közönséget nem igen lelkesítették. E szerencsétlen művészek mindig csak magukra és ugyanazon körűlmények közt felnőtt társaikra utasítva s nem ismerve az ország határain túl föllendűlt művészeti életet, meg voltak fosztva mindattól, a mi bennük a munkakedvet élesztette volna. A művészet hazafias barátai egyesűletének nehány tagja úgy akart a bajon segíteni, hogy részvényekre vállalatot alapítottak, melynek az volt a czélja, hogy a kiállításokon hazai művészek termékeit megvásárolja és kisorsolja. A vállalat különös tekintettel volt azokra a művészekre, a kik az egyesűlet művészeti iskolájában nyerték kiképeztetésüket.

Kolumbus,
Ruben Keresztélytől.

Helyesen belátván, hogy a külvilágtól való tartós és szigorú elzárkózás káros hatású lehet a művészet tovább fejlődésére, hogy ennélfogva föltétlenűl szükséges a művészeknek és a művészet barátainak látókörét tágítani, nehány tekintélyes férfi arra törekedett, hogy ennek útját egyengesse. E férfiak élén a művészet két nemes barátja állott, dr. Klar Alajos és négy évvel ennek halála után gróf Thun-Hohenstein Ferencz, a kik gyakorlati érzékkel megtalálták a hazai művészet előmozdítására szolgáló leghelyesebb eszközöket.

Dr. Klar Alajos (született Auschában 1763-ban, meghalt Prágában 1834-ben) a prágai egyetemen a classicai irodalom tanára, a nevéről nevezett prágai vakok-intézetének alapítója, Führich József jó barátja. 1832-ben fogamzott meg benne az a gondolat, hogy egy olyan művészeti alapítványt létesít, a melynek kamatai egy művész olaszországi útjára fordíttassanak. Saját adományából és gyűjtésekből csakhamar előkerűlt az alapítványhoz megkivánt tőke, mely utóbb tetemesen gyarapodott. A Klar-féle művészeti alapítványnak, mely 1839-ben lépett életbe, számos cseh művész köszöni, hogy három évet tölthetett Olaszországban. Ez alapítvány nem csupán élvezőire, hanem azok által hazájukba való visszatérésük után az otthon maradottakra is nemesítő hatást gyakorolt.

Míg Klar a nagy művészet előmozdítását tartá szeme előtt és e czélt az által akarta elérni, hogy a művésznek alkalmat nyújtott több évi olaszországi tartózkodás alatt a művészeti remekek tanúlmányozására: addig gróf Thun Ferencz (született Tetschen kastélyban 1809-ben, meghalt Prágában 1870-ben) egy felől azokra a művészekre fordította figyelmét, a kik nem utazhattak Olaszországba; más felől pedig egyik fő feladatának tartotta a művelt és vagyonos osztály ízlésének fejlesztését és benne a művészet szeretetének fölébresztését. E törekvés által vezettetve, alapítá azt a részvényes vállalatot, mely kellő érdeklődés hiánya miatt fönnállásának negyedik évében megszűnt. Gróf Thun, a mint belépett a művészet hazafias barátainak egyesűletébe, 1837-ben a részvényes vállalatot most is érvényben levő elvei szerint „Csehországi képzőművészeti társúlat”-tá alakította át, a melynek vezetése ő rá bizatott. Mint a képzőművészeti társúlat vezetője azon fáradozott, hogy rábírja a külföldi művészeket is, hogy vegyenek részt a társúlatnak ezentúl rendszerint húsvét táján rendezett prágai kiállításaiban, a mire azonban ezek csak az esetben voltak hajlandók, ha reményük lehetett, hogy műveik Prágában vevőkre találnak. Ennélfogva a társúlatnak Thun által szerkesztett alapszabályai elvileg kimondották, hogy kisorsolás czéljából idegen művészek művei is megvásároltatnak. Az új társúlat alapszabályainak legfontosabb rendelkezése az volt, a mely szerint a társúlat az évenként befizetett részvénytőkének ötödrészét nyilvános művészeti alkotások létesítésére szolgáló pénzalap gyanánt kezeli. E pénzalap idővel tekintélyesen fölszaporodott, s belőle födözték 1847 óta a Ferdinánd-féle Belvedere nyári kastély, a Klar-féle vakok-intézetében a Szent Ráfáel-kápolna, a karolinenthali templom nagy apsisa és a prágai székesegyház Szent Anna-kápolnája falképeinek költségeit, ugyanebből a pénzalapból létesűlt a prágai Radetzky-emlék; 1882-től kezdve pedig a művészet hazafias barátainak egyesűleti képtára részére régi és újabb műveket vásároltak belőle.

Csak a képzőművészeti társúlat alapításával kezdődik – a szomszédos országokhoz képest elkésve – a prágai művészeknek legjobb sikerrel koronázott azon törekvése, hogy lépést tartsanak más nagy városokban, kedvezőbb körűlmények közt működő művésztársaikkal. A gróf Thun vezetése alatt és elvei szerint rendezett első művészeti tárlatnak eredménye oly kedvező volt, hogy a tiszta jövedelemből 600 pengő forintot ajánlhattak föl Max Manó szobrásznak, a ki mint a Klar-féle alapítványt élvező első ösztöndíjas 1839-ik év május havában kelt római útjára.

Gróf Thun Ferencznek a művészeti nyilvános életben való föllépésével új korszak, a csehországi képzőművészet újabb történetének virágzási kora kezdődik. A körűlmények ekkor már általában kedvezőbbek voltak, mint a század elején. Dr. Hoser József udvari tanácsos, Károly főherczeg orvosa, a ki cseh születésű volt, 300 festményből álló gyűjteményével, melyet addig Bécsben látogathattak a művészek és a művészet barátai, 1844-ben Prágában telepedett le. A nemes férfiút lángoló hazaszeretete arra bírta, hogy a nagy áldozattal és fínom érzékkel negyven éven át összegyűjtött kincsektől még életében megváljék és azokat a nemzetre nézve hasznos közvagyonná tegye. Gyűjteményét ily czélból a művészet hazafias barátainak egyesűletére bízta, mely azt saját képtárával egyesíté.

A művészet iránti érdfeklődésből egy másik magán ember, Veith Antal nagybirtokos, Melnik melletti Liboch nevű birtokán saját költségén egy „Slavín” nevű Walhalla-féle építményt emelt azzal a czéllal, hogy abban Csehország legkiválóbb férfiainak és asszonyainak szobrait állítsa föl. Ez az arab-mór ízlésű, egytornyú s emlékszerű építmény, melynek tervét Gail Vilmos müncheni építészeti festő készíté, az alapító halála után befejezetlen maradt. A „Slavín” számára Schwanthaler Lajos müncheni szobrász által mintázott, életnagyságot meghaladó szobrok közűl csak nyolczat öntöttek érczbe szintén Münchenben. Ezek: Libuša, Přemysl, Szent Venczel, II. Ottokar király, Erzsébet királyné, pardubitzi Ernő érsek, György király és Lobkowitz Bohuslav. Mind a nyolcz szobor a nemzeti múzeum birtokába kerűlt és Schwanthaler Lajos e szép művei a múzeum nem régiben befejezett új épületének pompás díszcsarnokában (Pantheon) végre méltó helyet kaptak. A „Slavín”-ba szánt nehány szobor mintája még most is a müncheni schwanthaler-féle múzeumban áll, várva, míg rákerűl a sor, hogy érczbe öntessenek.

A cseh rendek 1845-ben I. Ferencz császár tiszteletére Kranner építész terve szerint egy csúcsíves, 23 méter magas, emlékszerű nyilvános kútat készíttettek és azt Prágában a Ferencz-parton állíttatták föl. A kútat díszítő fő alakot, I. Ferencz császár lovas szobrát, Max József, Max Gábor ismert nevű festő atyja, mintázta és Burgschmiedt önté érczbe Nürnbergben. A Csehország 16 kerületét és Prága fővárost jelképező többi szobor kőből van; ezeket is Max József mintázta. – Nehány évvel későbben, 1848-ban a prágai egyetem alapításának 500-ik évfordúlója alkalmából leleplezték az egyetem alapítójának, IV. Károlynak emlékszobrát, melyet Händel Ernő drezdai szobrász tervezett és mintázott, és Burgschmiedt öntött érczbe Nürnbergben.

Illustratio „A tehén jótéteményei” (Kráva potěšeni) czímű népdalhoz,
Manes Józseftől.

Kadlik Ferencz halála után Ruben Keresztély (született Trierben 1805-ben, meghalt Bécsben 1875-ben), a düsseldorfi akadémián Cornelius Péter egykori tanítványa, állott a prágai művészeti iskola élén. 1826-tól kezdve Münchenben tartózkodván, közreműködött a regensburgi székesegyház és a Lajos király által München közelében újonnan épített Au-templom számára készűlt ablakok kartonjainak előállításánál. Gróf Thun Ferencz fölismerte benne azt a művészt, a ki hivatottsággal bírt, hogy neki eszméinek megvalósításában segédkezzék. A festészet terén nem fejtett ki nagyobb tevékenységet; ideje javát az iskolának szánta; kiváló tanító volt; elődjei közűl egyik sem mérkőzhetik vele e tekintetben; kitűnően értett hozzá, miként kell a növendékekben a tehetséget felkölteni és vezetni; személyes közbenjárásával a művészet barátaiban felkölté a tanítványok munkái iránt való érdeklődést és ekként valóban fényes eredményt ért el. 1844-ben Ruben sógora, Haushofer Miksa (született Nymphenburgban 1811-ben, meghalt Starenbergben 1866-ban) müncheni tájfestő foglalta el a művészeti iskolán az elhalt Manes Antal állását. Majd a nürnbergi Gutensohn Gottfried építész távozása után, a ki csak rövid ideig (1843) működött Prágában, Grueber Bernát építész és művészeti író tanította a prágai iskolán az építészetet és a távlati látszattant. E három férfiú összetalálkozása következtében a prágai iskola művészeti fölfogása az akkor Münchenben uralkodó irány hatása alatt állott. A képzőművészeti társúlat évi kiállításaira is jobbára müncheni és düsseldorfi festők látogattak el műveikkel. Dr. Hyrtl József, a boncztan híres tanára, 1837-től 1845-ig a prágai egyetemen működött és három éven át az ifjú művészeknek szívességből boncztani előadásokat tartott; későbben Springer Antal, a ki prágai születésű volt, a művészet történetéből tartott előadásokat.

Az ekként újjá szervezett és képzőművészeti akadémiává kibővített prágai művészeti iskola Ruben Keresztélynek tizenegy évig tartó vezetése alatt az ország határain túl is jó hírnek örvendett; a „birodalomból” is számos ifjú ment Prágába, hogy az ottani akadémián képezze magát, így példáúl Schlesinger Károly Lausanneból, Köckert Gyula Lipcséből, Cordes Vilmos Lübeckből. E növendékek kiképeztetésük után mind visszatértek Németországba és ma kiváló genre-festők. Az említettek közűl Schlesinger ez idő szerint Düsseldorfban, Köckert pedig Münchenben tartózkodik. Kadlik igazgatásának utolsó éveiben a növendékek a munka mellett ájtatos énekeket énekeltek, kivált mikor a mester látogatását várták; Ruben igazgatása alatt a prágai akadémián vidám művészi élet ütötte föl tanyáját, a növendékeket alkotási vágy és előre törekvés lelkesíté. A művészi élet gyors lüktetése, élénk frissesége a társas életben is nyilvánúlt, legelső sorban gróf Thun Ferencz művészi estélyein. Innen indúlt ki a legrégibb prágai művészegyesűlet, a „Concordia” alapítása is. Thun estélyein és az egyesűletben a már önálló, valamint a még tanúló ifjabb művészek: festők, szobrászok, színészek, írók, zenészek és a művészet barátai találkoztak és ritka egyetértés uralkodott köztük. Akkor a nyelvi különbség még nem volt bomlasztó hatással a társaságra.

Angyalok a karolinenthali templom apsisában,
Trenkwald József Mátyástól.

A prágai királyi kastélykertben levő Ferdinánd-féle Belvedere nyári kastély már évek hosszú sora óta tűzérségi műhelyűl, utóbb pedig tűzérségi fegyvertárúl szolgált. A képzőművészeti társúlat, miután sok utánjárással sikerűlt elérnie az épület kiürítését, elhatározta, hogy az olasz renaissancenak az Alpeseken innen e legremekebb építészeti művét a nyilvános művészeti alkotások létesítésére szolgáló alapból 14 nagy falfestménynyel díszítteti, melyek Csehország történetéből vett jeleneteket ábrázoljanak. Ez volt a társúlat által létre hozott első nagy emlékszerű művészeti alkotás. Ruben Keresztély ekkor Prágában a sokat emlegetett Kolumbus-képen kivűl csakis nehány kisebb, de tetszetős genre-képecskét festett, a milyenek: „A kolostor elhagyott czellája”, „A pásztornő”, „Ave Maria”, „A karthausi”. Ennek daczára a társúlat ő rá bízta a festmények tervének és kartonjainak elkészítését, a melyek szerint legtehetségesebb tanítványai, névszerint Trenkwald József Mátyás, Swoboda Károly, Laufberger Ferdinánd, Lhota Antal, Čermák Ferencz és Lauffer Emil festették az egyes képeket. A falképek festésénél ekkor a Németországban újonnan (1846) föltalált úgy nevezett stereochromiai eljárás dívott; Kaulbach Vilmos a berlini új múzeum lépcsőcsarnokában levő nagy falképeket szintén ez eljárás szerint festette. A társúlat a belvederei képeknél ezen új eljárást óhajtá alkalmaztatni, tehát Trenkwald Józsefet és Swoboda Károlyt Berlinbe küldé, hogy ott a stereochromiát tanúlmányozzák és a szerint mintákat készítsenek. A belvederei falképek festését 1848-ban kezdték meg s többszöri és tartósabb megszakítással 1887-ben fejezték be.

Míg az akadémia vezetője és annak legtehetségesebb tanítványai éveken át e nagy föladaton dolgoztak: az alatt a képzőművészeti társúlat egy második nyilvános művészeti alkotást tervezett, s annak megvalósítását két fiatal művészre, Max József és Manó szobrászokra bízta, a kik szintén a prágai művészeti iskolán végezték első tanúlmányaikat. A gróf Radetzky táborszernagynak még életében, hazája fővárosában állítandó emlékszobor volt ezúttal a föladat. A két testvér akként osztozott meg a munkán, hogy József, az idősebbik, a győzelmes és szeretett hadvezérüket paizsra emelő katonáknak az összes fegyvernemeket képviselő csoportját készíté el, Manó ellenben, a ki tíz évi római tartózkodásából ekkor tért haza, a fő alakot, a hős képmását mintázta. Az emléket Brugschmiedt dániel Nürnbergben önté érczbe és 1858 november havában a császári pár jelenlétében leplezték le ünnepélyesen – tíz hóval Radetzky halála után.

Azonközben kiváló idegen művészek is ellátogattak Prágába és ott elég foglalkozást találván, állandóan le is telepedtek. Ezek sorába tartoznak: Clarot Sándor, a jeles arczkép-festő, és Croll tájfestő, mind a ketten bécsiek, továbbá a Soldinból származó Piepenhagen Ágost, a kinek jobbára kis alakú, de tetszetősen előállított tájképei könnyen vevőkre találtak. Ő vele kapcsolatban megemlítjük a hazai Nawratil Ferenczet (született Schlauban 1798-ban), a kinek vízfestésű (gouache) kis tájképei szintén igen keresettek voltak. Wiehl Ferencz (született Tremošnicben 1815-ben) és Mayer Tádé (született Kačerovban 1814-ben) általánosan kedvelt és sok megrendeléssel foglalkoztatott arczképfestők voltak. Tevékenységüknek szilárd alapjáúl szolgált az ébredező művészetkedvelés és a vagyonos középosztálynak mind inkább fokozódó szükséglete. Érdekes példája ennek, hogy egy művészetkevelő prágai polgár a Neumühlen közelében levő házában egy nagy teremnek mezőkre osztott falaira Nawratil Ferenczczel tájképeket, a már említett Veith Antal nagybirtokos Liboch kastélyában ugyancsak Nawratil Ferenczczel szintén falképeket festetett.

„A táncz” a bécsi cs. Kir. Udvari opera-színház függönyén, Laufenberger Ferdinándtól.
Siegl Károlytól

Ruben Keresztélynek számos és tehetséges tanítványai sorába tartoztak a már említett ifjú művészek közűl nehányan olyanok is, a kiket elődjétől vett át és kik kedvvel vettek részt az élénk művészeti életben. Ilyen példáúl Manes József (szül. 1821-ben, megh. Prágában 1871-ben), a ki Csehországnak kétségkivűl legnépszerűbb művésze. Fő figyelmét a cseh-szláv nép viseletére és szokásaira fordította; kiváló gonddal és alapossággal tanúlmányozta Csehországban, Sziléziában és éjszaki Magyarországban a cseh-szlávok lakta ama vidékeket, a melyeken a nép még nem keveredett össze és az ősi erkölcsöket és szokásokat, a viseletet és egyéb eszközöket hamisítatlan valódiságukban megőrizte; kiterjeszté figyelmét a legcsekélyebb, látszólag fontossággal nem bíró részletekre, a fehérnemű, a felső ruha, a bútor és egyéb eszközök díszítményeire és e tanúlmányai alapján festményein a cseh-szláv nép jellemét és külsejének sajátos vonásait páratlan szabatossággal foglalta egybe és állítá elő. Művei még ma is számos ifjabb művészre döntő hatást gyakorolnak, a kiknek élén Aleš Mikolaš, a Manesről nevezett művész-egyesűlet elnöke áll.

Manes József sokoldalú, rendkivűl termékeny, kiapadhatatlan leleményességű művész volt, a legváltozatosabb föladatokat egyenlő biztossággal és könnyűséggel hajtotta végre. Illustratióit („Königinhofer Handschrift”, „Faust”, Schwab „Deutsche Volksbücher” és számos más) példás szabatossággal saját maga rajzolta fára és felügyelt azoknak gondos kimetszésére; a Bellmann Károly által Prágában kiadott művek fametszetei az első itteni készítmények e nemben, melyek a legnagyobb művészeti követeléseket is kielégítik és döntő hatással voltak a mávészet ez ágának további fejlődésére, melyet utóbb hivatott hazai művészek nagy tökéletességre emeltek.

Manes József aránylag kevés olajfestményt festett. E nemű legnagyobb műve az ó-városi tanácsház régies csillagászati órája számára készített naptárkorong, melyen a tizenkét hónapot és az állatköri csillagzatokat ábrázolta. Ezek, valamint „Egy nagy falusi birtokon folytatott élet” czímű és tizenöt képből álló sorozathoz készített kartonjai és vízfestésű vázlatai kétségkivűl azon alkotásai közé tartoznak, a melyekben legszabadabban követte hajlamait. E vázlatok fölhasználásával festé egy más művész a Hořovitz-féle kastélyban levő falképeket. Manes József készíté a karolinenthali templom fő kapuján építészeti kerettel egybe foglalt húsz domború mű kartonjait is, melyek most a Rudolfphinumban vannak. A domobrú műveket e kartonok szerint Šimek Lajos mintázta, a Daněk-féle gépgyár öntötte érczbe és a gyár egyik tulajdonosa, Goetzl József, a ki egyszersmind a mű ajándékozója, czizellálta. E kapu az első művészi érczöntvény, mely az újabb időben Csehországban készűlt.

Montenegrói nő és gyermeke, Čermák Jaroslavtól.
Párisban a Goupil és Társa utódjának birtokában levő fénykép után.

Gróf Thun Ferencz 1851-ben a cs. Kir. Oktatásügyi ministerium művészeti előadójává neveztetett ki; nem sokára ezután (1852) Ruben Keresztély meghivatott a bécsi cs. Kir. Képzőművészeti akadémia igazgatására. Ruben három kedvelt tanítványát is magával vitte Prágából Bécsbe. Ezek közűl Trenkwald József Mátyás az egyházi festészetnek Ausztriában a legkiválóbb képviselője, Führich irányának leghivatottabb követője és 1870-től fogva ennek méltó utódja a bécsi akadémia tanári székén. Swoboda és Laufberger azon időtől kezdve, mikor mesterüket Bécsbe követték, tanúlmányozó útazásaik kivételével állandóan Bécsben tartózkodtak; Trenkwald tizenhárom évig volt ott; ebből nehány évet Olaszországban töltött és Triesztben báró Revoltella sírkápolnájában Szent Pasqualis életét ábrázolta, majd visszatért szülővárosába, Prágába, és elvállalta az ottani művészeti akadémia vezetését. Befejezvén a bécsi akadémiai gymnasiumban már korábban megkezdett falképeit, hozzá fogott a karolinenthali templom nagy apsisának kifestéséhez. Trenkwald olajfestményei közűl gróf Desfours-Walderode birtokában van „A Lipan melletti csata”, melyet a művész 1849-ben a mostani tulajdonos atyja számára festett; legkiválóbb olajfestménye, – „Dicső Lipót herczeg 1219-ben visszatérvén a keresztes hadjáratból, bevonúl Bécsbe” – a bécsi császári képtárban van. A prágai képtáré tőle a rézmetszetben sokszorosított „A búcsút hirdető Tezel” kartonja. Nemes fölfogás és tökéletes szépség jellemzi Trenkwaldnak a bécsi fogadalmi templom Mária-kápolnájában levő festményeit, melyek az ausztriai és magyarországi Mária-kegyhelyek legendáit ábrázolják; hasonlóképen derék alkotások a fogadalmi templom nehány kápolnája számára készített üvegfestményei. Trenkwald 1895-ben nemességet kapott.

„A XVII. század költői (Shakespeare és kora)”.
A bécsi cs. kir. udvari opera-színház egyik ívmezőjében levő festmény, Hynais Adalberttől.

Swoboda Károly (született Planitzban 1826-ban, meghalt Bécsben 1870-ben) jobbára történelmi képeket festett. „A legyőzött milánóiak Barbarossa Frigyes császár előtt” czímű festményét, melyet a „Történelmi művészeti szövetkezet” megrendelésére festett, 1868-ban a cseh képzőművészeti társúlat, mint a szövetkezet egyik tagja nyerte meg; a kép a társúlat révén a prágai képtárba kerűlt. Swoboda Károly legismertebb művei: „Castiliai Johanna férje teteménél”, „János Frigyes szász választófejedelem elfogatása”, „János szász fejedelem Cranach Lukács és Luther társaságában”, „V. Károly a mühlbergi csata után”. Azonkivűl jobbára cseh kiadók megrendelésére számos illustratiót rajzolt fára.

Ruben harmadik tanítványa Laufberger Ferdinánd (született Mariascheinban 1829-ben, meghalt Bécsben 1881-ben), ki 1852-től kezdve szintén állandóan Bécsben lakott; eleinte történelmi, később humoros genre-képeket festett; huzamosb olaszországi tartózkodás után Bécsbe visszatérvén, az olasz művészet hatása alatt az emlékszerű festészetet művelte és e téren sok kiváló művet alkotott. Az osztrák múzeum iparművészeti iskoláján elfoglalt tanári állásában kiváló érdemeket szerzett a bécsi és az osztrák művészi ipar emelése körűl. Manes Guido, a többször említett Manes József testvéröcscse (született Prágában 1829-ben, meghalt ugyanott 1880-ban), egy ideig szülővárosában tartózkodott, érettebb korában húzamosabb időt töltött Düsseldorfban; eleinte szintén történelmi képeket festett, majd a genre-festészetre adta magát; utóbb állatokat is festett; ő az egyedűli cseh festő, a ki a festészet e fajtájával is megpróbálkozott.

Čermák Jaroslav, a legismertebb és a legkiválóbb cseh festők egyike (született Prágában 1831-ben, meghalt Párisban 1878-ban), nem tekinthető Ruben Keresztély tanítványának, noha a prágai akadémián ennek vezetése alatt tanúlt és első festménye: „Marius Catrthago romjain”, melyet Prágában festett és 1849-ben ki is állított, semmiben sem különbözik akkori társainak műveitől. Čermák ugyanis az első volt, a ki magát a Ruben és Haushofer idejében Prágában föltétlenűl uralkodó müncheni irány alól fölszabadítá, a mennyiben idejekorán Antwerpenbe költözött és előbb a Wappers Gusztáv igazgatása alatt levő akadémiát látogatta, majd tanítványúl Gallait Lajos műhelyébe lépett.

„Az utolsó köszöntés”, Max Ghábortól.
Rajzolta Hecht Vilmos.

A „Budeči Lomnický Simon a prágai hídon” (most gróf Czernin bécsi képtárában), és „A fehérhegyi csata után” (most Zangné tulajdona Bécsben) czímű képek voltak Čermák Jaroslavnak Antwerpenben festett és Prágában kiállított első festményei. A két festmény újdon jelleme és fínom kimunkáltsága meglepte a prágai művészeket és a közönséget. A művész Belgiumban arnánylag igen rövid idő alatt nagy technikai járatosságra tett szert. Nehány év múlva Antwerpenből Párisba költözött, ott letelepedett és csakhamar a legismertebb festők egyike lett. Párisból nagy tanúlmányútra kelt; bejárta Boszniát, Herczegovinát, Montenegrót, hosszabb ideig tartózkodott Danilo montenegrói fejeledem udvaránál. Legtöbb és legkiválóbb festményeinek tárgyát e balkáni országok harczias népe szolgáltatta, ilyenek: „A hadi zsákmány” (1868) a brüsszeli királyi múzeumban és „A megsebbzett montenegrói” (1873) a zágrábi dél-szláv akadémia tulajdonában. A művészet hazafias barátainak egyesűlete által a maga képtára részére megrendelt nagy festmény – „Basi-bozukok őrízete alatt levő keresztény fogolynők” – a művész halála miatt befejezetlen maradt. „A husziták Naumburg előtt” czímű, Párisban levő festményén (1875) rendkivűl megkapó hatású a huszitavezető Prokoptól az ostromlottaknak kegyelmet kérő gyermekek csoportja. Čermák olajfestményeit ragyogó színezés, szabatos rajz és a festés fínom munkája jellemzi. Ugyanezt mondhatjuk rendkivűl gondosan kidolgozott vízfestményeiről is, a melyek szép számmal vannak a Tudolphinumban.

Čermák Jaroslav festményei, melyeket Antwerpenből és Párisból a prágai kiállításokra küldött, annyira megtetszettek idősb és ifjabb társainak, hogy közűlök nehányan példáját követve, szintén Antwerpenbe mentek, hogy tanúlmányaikat az ottani művészeti iskolán fejezzék be, különösen pedig, a hogy a festésben nagyobb technikai járatosságra tegyenek szert, mint a milyen Prágában lehető volt. Az Antwerpeben járt iodősb festők a már említett Javůrek Károly és Čermák Ferencz; az ifjabbak közűl fölemlítjük Poppe Gusztávot (született Prágában 1828-ban, meghalt ugyanott 1859-ben). Az a két festmény: a „Van der Werf polgármester Leyda város ostrománál” és „Jelenet Missolunghi ostromából”, melyet e fiatalon elhalt, tehetséges művész 1855-ben, nem sokára Prágába való visszatérte után festett, egészen az antwerpeni iskola hatása alatt készűlt. A fölsoroltakon kivűl azóta mai napig számos fiatal cseh festő követte Čermák Jaroslav példáját és Práisban keresték művészeti kiképeztetésüket, minek következtében Prágában megtört a müncheni iránynak sokáig tartott és kizárólagos uralma.

Gróf Thun és Ruben Keresztély igazgató távozása után Ruben két legközelebbi utódjára nézve fölötte kedvezőtlenűl alakúltak Prágában a körűlmények. Művészetük nem talált kellő tért és a kicsinyes állapotok közepett Prágában igen korlátozottan érezték magukat. Nem csuda tehát, hogy Engerth Ede, és Trenkwald József Mátyás, a kik közűl amaz 1854-től 1865-ig, emez 1865-től 1872-ig nagy buzgalommal és igyekezettel vezette a prágai iskolát, a kinálkozó alkalmat megragadták, hogy Bécsbe költözzenek; egyik is, másik is a bécsi művészeti akadémián nyert tanári állást.

Engerth Ede volt a prágai akadémia első igazgatója, a ki tantárgygyá tette a természet után való festést; e czélból külön osztályt szervezett és ily módon avatott festőket képzett. Engerthnek és Trenkwaldnak is tehetséges és mestereiket hűen követő tanítványaik voltak, a kik közűl számosan részint mint művészek, részint mint a prágai akadémia, a cs. Kir. Iparművészeti iskola, vagy egyéb szakiskolák tanárai, kiváló állást foglalnak el. Midőn Engerth és Trenkwald Bécsbe költöztek, nehány jobb tanítványuk is követte őket épen úgy, mind elődjüket, Rubent 1852-ben.

Jan Swerts antverpeni festő, Nicaise de Keyser tanítványa, a ki barátjával, Godefroy Gussens festővel, Belgiumban az új német classikusokhoz csatlakozó irányt képviselte, öt évig, 1874-től 1879-ig volt a prágai akadémia igazgatója. Belgiumban barátja Gussens társaságában vallási és történelmi tárgyú számos falképet festett; Prágában a székesegyházi Szent Anna-kápolna falképeinek s üvegfestményeinek tervét és színes vázlatait készíté. Úgy e falképeket és ablakokat, valamint a kápolna oltárát is a cseh képzőművészeti társúlat rendelte meg és költségeit a nyilvános művészeti alkotások létesítésére szolgáló alapból födözte. A falképek festését Swerts két önálló prágai művésznek, Čermák Ferencznek és Lauffer Emil tanárnak engedte át; a Courtrai város tanácsháza számára megrendelt falképek festését hasonlóképen két korábbi prágai tanítványának, Ženíšek Ferencznek és Roubalik Gottfriednek engedte át.

A 60-as évektől kezdve a körűlmények a művészeti fejlődésre nézve sok tekintetben kedvezően alakúltak. A birodalmi tanács a művészeknek nagyobb számú és tekintélyesebb összegű útazási ösztöndíjat engedélyezett; a művészek, kik ez ösztöndíjakat elnyerték, nagyobb szabadságot nyertek az ösztöndíj felhasználása tekintetében; maguk állapították meg útazásuk czélját, tanúlmányaik tárgyát és menetét; ennek egyik következménye volt, hogy a művészek tanúlmányai ezentúl nem csupán Olaszországra szorítkoztak, hanem Bécs és München felé is fordúltak, legtöbben pedig Párisba mentek; az újabb időben rendkivűl tökéletesedett közlekedés folytán a tanúlmányútak gyakoribbakká lettek; a művészek több évi külföldi tartózkodás után hazájukba visszatérvén, a művészet fő helyein szerzett tapasztalataikkal döntő hatást gyakoroltak a hazai művészet irányára, legkivált pedig hathatósan elősegítették a valóság beható tanúlmányozását. Mindezen körűlmények következtében ezentúl szabadon fejlődhetett az egyéni tehetség, megdűlt a régi nézetek uralma, a melynek kényszere alatt akárhány egészséges tehetség elsenyvedt. Csehország művészei mostantól kezdve nem állanak elfeledetten és ismeretlenűl a nagy világforgalmon kivűl, résztvesznek az általános művészeti mozgalomban, sőt közűlök akárhány kiváló helyet foglal el abban; résztvesznek a nemzetközi művészeti kiálíltások nagy versenyein s a kitűntetés és elismerés, melyben a pályabírák őket részesítik, legszebb bizonyítéka annak, hogy Csehország festői és szobrászai mily tisztes helyet vívtak ki maguknak az újabb kori művészetben.

Az emlékszerű és díszítő festészetet és szobrászatot nagyon előmozdították azok a szép és nagyszabású föladatok, melyek templomok, egyéb nyilvános építmények, úgy mint tanácsházak, takarékpénztárak, iskolák és színházak, továbbá számos magán ház díszítésénél a festőknek és a szobrászoknak kinálkoztak. Az egyházi építmények közűl említésre méltók: a székesegyház a Hradischinon, Szent Czirill és Method temploma Karolinenthalban, Szent Venczel bazilikája Schmichowban. A világi építmények közt első hely illeti meg a nagy költséggel pompásan díszített cseh nemzeti színházat, a melynek díszítését elvből tisztán hazai művészekre bízták. A magán épületek hosszú sorából különösen kiválnak Lanna Adalbert lovag villája Bubentschben és Schebek János építési vállalkozó palotaszerű lakháza.

Terünk szűk volta akadályoz, hogy részletezzük azt a széles körű tevékenységet, melyet a cseh festők és szobrászok a magasabb művészet terén, valamint a művészet egyéb ágaiban az utolsó évtizedekben kifejtettek; csak legismertebb alkotásaik fölsorolására szorítkozunk.

A Bécsben letelepűlt Trenkwald Józsefen kivűl Sequens Ferencz, a prágai akadémia tanára, képviseli a szogorú egyházi festészetet és egyike a legtöbb munkájú művészeknek. Kiválóbb művei a prágai székesegyházbeli Martinitz- és Waldstein-féle kápolnákat díszítő falképek és festett üvegű ablakok, a Szent Henrik-templomnak és a bécsi fogadalmi templomnak két-két ablaka, a smichovi újonnan épített Szent Venczel-bazilika összes ablakai és a középhajóban levő falképek. E bazilika két oldalhajójának apsisában a falképeket Pirner Miksa tanár és Rudl Zsigmond festették 1893-ban; a középhajó apsisát díszítő nagy mozaik kép tervének és kartonjának elkészítésére Trenkwald József tanár vállalkozott. A karolinenthali templomban Trenkwald után még Maixner Péter és az utóbbi tíz évben Žneíšek Ferencz tanár dolgozott, a ki többek közt elkészíté az összes ablakok kartonjait. Az egyházi festők csoportjába tartozik Jenewein Bódog, a ki mestere, Jan Swerts szigorúbb irányát követi, továbbá Mathauser János, a kinek kiválóbb művei: „Krisztus a Golgothán” számos alakból álló nagy festmény és a Přibram régi hegyi város melletti szent hegyen levő, ismert búcsújáró templom keresztfolyosóját díszítő falképek. Liška Manó mély érzéstől ihletett vallásos ábrázolásainak hatását a festői előállítás még fokozza („Krisztus az olajfák hegyén imádkozik”, „Mater dolorosa”, „A hit”). Legnagyobb és legjelesebb műve („Miksa császárnak megjelennek áldozatai”) tűzvészben pusztúlt el. Legújabb műveinek egyike „Michel Angelo álma”.

Husz a constanzi zsinat előtt,
Brožik Venczeltől.

A nagy költséggel épített cseh nemzeti színház díszítésénél számos cseh festőnek és szobrásznak volt alkalma magát kitűntetni. A királyi udvari páholyhoz tartozó pompás helyiségeket, a lépcsőcsarnokot és a termeket Brožik W. történelmi ábrázolásai, Hynais Adalbert allegoriái, továbbá Marák Gyula legendai és cseh történelmi tájképei díszítik; a színpadi nagy függöny szintén Hynais Adalbert műve. A nagy loggia ívmezőinek és a csarnoknak képeit Aleš M., Ženíšek Ferencz és Fulka József festették.

A festészet e faját mások is művelték, így Trenkwald egykori tanítványa, Pirner Miksa („Szerelem daemon”, 13 krétarajzból álló sorozat, „Finis” és „Mythologiai egyvelegek”, 12 olajfestményből álló sorozat), továbbá Liebscher Adolf történelmi festő (Žižka a táboritákkal Kuttenberg előtt), a ki a Rudolphinum művészeti udvarába tervezett nagy terjedelmű falképekre kitűzött pályázatban igen szép vázlatokkal vett részt. Ide tartoznak még Mašek V., Mucha Alfonz (Párisban), végűl Klusaček Károly (Táncz, Zene és Ének, Gobelin-utánzat, Kisvárosi kasztszellem), a kinek „A jó közigazgatás” czímű festményét az 1891-ik évi országos tárlaton Ő Felsége vásárolta meg.

A cseh festők e csoportjában Hynais Adalbert (Vojtěch) kétségtelenűl a legismertebb és a legkiválóbb. Bécsben, ott letelepűlt cseh szülőktől 1854-ben született, de Csehország iránt mindig törhetetlen ragaszkodással viseltetett. Számos éven át lakott Párisban; majd közreműködött a bécsi új udvari operaszínház belső helyiségeinek díszítésénél; ő festé az ívmezőkben levő képeket, melyek minden idők legnagyobb drámai költőinek alakjait ábrázolják. E képeknek egy-ötöd nagyságú színes vázlatait a prágai Rudolphinum képtára bírja. Hynais allegoriai és mythologiai tárgyú, nagy alakú díszítményes képeken kivűl kisebb, többnyire egy alakból álló genre-képeket is fest, melyek rendkivűl fínom kidolgozásúak. E fajbeli egyik legszebb műve az „Olvasó kis leány”. Ő Felsége tulajdonában van „Zavarban”czímű festménye.

Max Gábor (született Prágában 1840-ben), a már említett Max József szobrász fia, új irányt követő sajátos művész. 1854-től 1858-ig Engerth Ede vezetése alatt a prágai akadémián tanúlt, azután nehány évig a bécsi akadémiát látogatta; 1861-től kezdve szülővárosában dolgozott; 1863-ban München felé vette útját és ott Piloty tanár műhelyébe lépett. Legelső műveinek egyike, melyet az 1867-ik évi párisi világtárlaton állított ki és melylyel egyszerre nagy hírnévre jutott, a keresztre feszített Szent Júlia vértanút ábrázolja, a mint egy hajnalban haza térő ifjú ájtatosságtól megszállva koszorút tesz a kereszt lábához. Ez, valamint nagy számú festményeinek legtöbbje sokszorosítás, utánzás és vándorkiállítások révén általánosan ismeretes. Főbb művei: „Adagio”, „Tavaszi rege”, „A vak vértanú nő a katakombákban”, „Az utolsó köszöntés”, – a melyen az arénába az oroszlánok elé vetett keresztény vértanú nőnek valaki utolsó köszönésképen egy rózsát dob –, „Krisztus feje Szent Veronika verejtékes kendőjén” (kétféle változatban: Krisztus nyitott és zárt szemekkel), „Beteljesedett”, „Ahasverus egy gyermek teteménél”, „Vivisector”, „Krisztus meggyógyít egy gyermeket” (a berlini nemzeti képtárban). Max Gábort szülővárosának képtárában egy újabb, 1892-ben festett műve „A prevorsti látnoknő” képviseli. E festmény a művész sajátosságait tárgy és kidolgozás tekintetében egyaránt hűen mutatja be. A kidolgozás tökéletességére nézve kevés festő közelíti meg. Max Gábor 1877-től fogva a müncheni királyi akadémia tanára.

A Ferencz-József-földön elhagyott Tegetthoff hajó,
Payer Gyulától.

A cseh történelmi festők sorában Brožik Václav áll első helyen. Beraun melletti Neuhüttenben 1851-ben született; a prágai akadémián Trenkwald József tanítványa volt; utóbb a müncheni és a drezdai akadémián folytatta tanúlmányait; 1876 óta Párisban élt. Húsz éves korában festette első művét: „Lobkowitz Eva Popelovna fölkeresi atyját a fogságban”. Történelmi nagy festményei és történelmi genre-képei közűl csak a legismertebbeket említjük meg: „Ladislav cseh király leánykérő követsége VII. Károly franczia király udvaránál 1457-ben”, mely 1880-ban a berlini nemzeti képtárba kerűlt; „Ünnepély Rubens Péter Pálnál”, „Kolumbus Kristóf”, „Az ablakon való kidobatás 1618-ban”.

Husz Jánost a constanzi zsinat előtt ábrázoló festménye, melyet egy bizottság nyilvános gyűjtés útján vásárolt meg, most a prágai tanácsház üléstermében van fölfüggesztve. Brožik nehány év óta hasonló sikerrel műveli a festészet azon új irányát, melynek tulajdonképeni megalapítója Jules Breton. Az ezen irányhoz tartozó festmények a franczia parasztok köznapi életét szépítés nélkűl, s épen azért megkapó igazsággal ábrázolják: mezei munkásokat, a kik hajnalban a dologhoz fognak, a déli nap tikkasztó hevében dolgozó aratókat, munkásokat, a kik a nehéz munka után hűs árnyékban pihennek, vasárnap délután a házuk előtt tereferélő parasztokat. Egy ilyen festményét, „A bretagnei libapásztrnő”-t, a prágai képtár Ő Felségétől kapta ajándékba. Brožik alapos készűltségéről és sokoldalúságáról tanúskodnak egy felől kisebb alakú, gondos kidolgozású történelmi genre-képei, más felől a jeles arczképek, a milyen példáúl Ondřiček kamara-virtuoz arczképe.

Nem kevésbé sokoldalú művész Ženišek Ferencz, a ki Prágában 1849-ben született. A prágai akadémián Engerth, majd a bécsi akadémián Trenkwald tanítványa volt, jelenleg a prágai cs. Kir. Iparművészeti iskola tanára. Kiválóbb művei a prágai cseh nemzeti színházat, a karolinenthali templomot díszítő, már említett falképek. Festett ezeken kivűl számos vallási és történelmi képet („Karácsony-éj”, „Szent család”, „Udalrich herczeg és Boženak”), további igen kiváló arczképeket.

Lerch Leo, a ki 1892-ben, 36 éves korában halt meg, eleinte majdnem egyedűl arczképeket festett, közűlök többet krétával rajzolt; élete utolsó éveiben nagyobb föladatokkal foglalkozott; a költői fölfogású „Lidérczfény” és a „Piétŕ” voltak utolsó nagyobb művei, a melyekben mesteri ügyességét teljesen kimutatta.

Lauffer Emil jobbára vallási, történelmi és műveltségtörténelmi tárgyú képeket fest; ilyenek: „Boris bolgár fejedelemnek a keresztény hitre térítése”, „Chriemhild panasza”. Festményeik hasonló tárgyánál fogva ide tartoznak: Roubalik Gottfried, a hořovitzi születésű és Münchenben letelepűlt Seifert Alfréd, a már korábban említett Liebscher Adolf, továbbá a Pirner iksa tanár iskolájából kikerűlt Pavlik Károly, a ki rövid élete folyamán nehány nagy festménynyel („Kleomenesnek álmában megjelenik Venus”, „A római rabszolgakereskedő”, „Libuša itélete”) bebizonyítá kiváló képességét és iskolázottságát. E csoportba tartozó ifjabb művészek: Skramlik János lovag („II. Rudolf császár alchimistájának műhelyében”), Gretsch János („Galileo Galilei” és „Jelenés a prága ó-városi Ringen”), Ditě Károly, a ki jelenleg Rómában tartózkodik. Említésre méltó műve: „IV. Károly császár, a prágai Lorenzi-hegyen levő inséges fal építője, az éhínség alatt a népnek kenyeret és alamizsnát osztogat”.

„Ujonczok”,
Bartoněk Adalbertttől.

A genre-festészetet e század első tizedeiben egészen elhanyagolták, csak később, midőn Ruben vette át a prágai akadémia vezetését és külföldi művészek genre-képeket küldtek a prágai művészeti kiállításokra, kezdte gondot fordítani a festészet e fajára. Nem tekintve Grund Norbert (született 1714-ben, meghalt 1767-ben) társalgási képeit, a genre-festészet Csehországban ötven évnél nem idősebb, azonban gyorsan nagy virágzásra jutott, és ez idő szerint első rangú mesterek művelik.

Schikaneder Jakab (született Prágában 1855-ben), a prágai cs. Kir. Iparművészeti iskola tanára, művei nagyobb részében a nép életének komolyabb oldalát állítják elénk. Ilyenek példáúl „Szomorú hazatérés” és „Az otthon elkövetett gyilkosság” czímű festményei, melyek közűl különösen az utóbbi megragadó hatású. Ostenfeld Rudolf, a ki, mint cseh származású katonatiszt fia, Veronában 1856-ban született és Nachodban honos, a bécsi akadémián végezte tanúlmányait, utóbb Münchenben telepedett le, most azonban Bécsben gyakorolja művészetét. 1882-ben behatóan tanúlmányozta Bosznia, Herczegovina és Dalmáczia vidékeit és lakosságát. Em szorítkozik, miként Čermák Jaroslav, egyedűl a montenegrói és a szomszédos dél-szláv népek életének ábrázolására, művészete felöleli az egész Balkán félszigetet. Ilyen tárgyú festményei példáúl: „Zsákmányukkal visszatérő albán rablók”, „A vén hegedűs és leánya”, „Két őr”. Ez utóbbin egy fölfegyverzett cserkesz és egy meglánczolt oroszlán őrzi egy palota bejáratát. A „Kivégeztetett” nagy festménye a montenegrói népélet egy regényének tragikus befejezését ábrázolja. Tuma Károly, a ki a prágai akadémián tanúlt és Rex Oszkár, a ki Párisban képezte ki magát, találó hűséggel ábrázolják katonáink életét. Tuma Károly mint tartalékos tiszt vett részt Bosznia elfoglalásában és ez idő óta híven ragaszkodik ecsetjének e kedvelt tárgyához. Rex Oszkár szívesen ábrázolja a mai életből vett jeleneteket is.

Payer Gyula született a Tepliz melletti Schönauban 1842-ben; ismeretes mint az Ortler hegycsoport átkutatója; utóbb az éjszaki sarkvidékre útazott és Weyprechttel egyetemben fölfedezte a Ferencz-József földet (1872–1874); festővé csak későbben, 1882-ben kezdte magát képezni, s pedig először a müncheni akadémián, majd Párisban tanúlt. A Franklin-féle expeditio egyes jeleneteit („A halál öble”) és saját éjszaki sarki élményeit („Soha se hátra!” a bécsi cs. és kir. művészettörténeti múzeumban), élénken ábrázoló festményei által világhírűvé vált; jobbára Münchenben, Párisban és Bécsben tartózkodik. Friedländer Frigyes 1825-ben született Kohl-Janovitzban, Waldmüller tanítványa, a rokkant katonák ismeretes festője, ifjúságától fogva Bécsben él ugyan, mindazáltal Csehország fia. Ugyanez áll még nehány szintén Bécsben élő művészről. Ezek sorába tartoznak: Lustich Eduárd, a ki Prágában született és Führich tanítványa volt; továbbá a prágai Ruben Ferencz, a tachaui Ebert Antal, a bodenbachi Lbiedzki Eduárd, a böchmisch-brodi Milbacher Luiza, a lissai Werner Adolf, mindannyian genre-festők, a nechanitzi Nowopacky János, a prágai Chvala János tájfestők, valamint az oberplani, már elhalt Püttner József, a ki tengeri képeket festett; a prágai Seidan Venczel éremvéső; végűl a warnsdorfi Pilz Vincze, a königinhofi Wagner Antal, a poličkai Schaff Adolf szobrászok és még számosan.

Bartoněk Adalbert a népélet vidám jeleneteinek leghivatottabb ábrázolója; a prágai útczai életet senki sem ecseteli oly találóan, mint e fiatal művész (született Prágában 1859-ben), kinek ifjabb társai közt csakhamar számos utánzója akadt. E fajtájú legjobb művei közé tartoznak: „Útczai jelenet” czímű képe, a melyen szolgálók, inasok és hasonló személyek a hamuval, szeméttel és konyhahulladékkal telt ládákat és edényeket a házak kapuja elé hordták és a szemetes kocsira várakozva ingerkednek és tereferélnek; az „Újonczok”, a kik becsípetten és énekelve a zöldség-piaczon a kofák sátrai közt vonúlnak végig. A prágai útczíi életet oly jól ábrázoló kép Hlávka építészeti tanácsosnak, a cseh művészet bőkezű pártolójának birtokában van. Nem kevésbé igazi prágai kép „A házi perpatvar” (Rudolphinum), a melyen a háznak czivakodáshoz szokott asszonyi lakói a fölött pörlekednek, hogy kinek van joga az udvaron ruhát teregetni, az összecsoportosúlt szomszédok pedig tartózkodás nélkűli kárörömmel nézik az épületes háborúságot. Jakesch Sándor, a ki művészi pályája kezdetén a szentek legendáiból meríté tárgyait („Szent Theodosia halála”) és Douba József, a ki eleinte ó-testamentomi jeleneteket festett („Abisag”), utóbb egészen az új divatú genre művelésére adták magukat. Jakeschnek egyik kiváló műve „Egy régi történet” (Rudolphinum); Doubának e fajtájú említésre méltó festményei: „Ájtatosság a prágai régi Károly-híd János-szobra előtt”, „Jelenet a prágai 1890 szeptemberi vízáradásból”, legkivált pedig „A csevegés órája” (egy újabb salonban).

Fiatalabb genre-festők, kik az 1887-ben újonnan szervezett prágai festészeti akadémián a valóságot alaposan tanúlmányozva képezték ki magukat: Špillar Jaroslav („A városban nevelt kis unokák első látogatása falun lakó nagyanyjuknál”) és Jedlička W. („Emlékezés az elmúlt dicsőség napjaira”), továbbá korábbi társaik: Trsek Vilmos, Slabý Ferencz („A mákföldön”, „A pataknál”), a kik legszívesebben a szabadban, a mezőn, a házi kertben festenek.

Mint Bécsben, Münchenben is van cseh művész-gyarmat, melynek tagjai az ottani akadémiát látogatják, vagy látogatták, azután ott állandóan letelepedtek és „Skreta” nevet viselő egyesűletet alapítottak. A már korábban említetteken kivűl Münchenben telepűlt le Seifert Alfréd, a ki „Müncheni élet” (a Salvator-sör mellett) czímű festményével, mint genre-festő is nagy tetszést aratott. Münchenben él a Schlan melletti Vranában született Věšin Jaroslav is, a ki jóízű valószerűséggel ábrázolja a felső-magyarországi tót parasztság életét és a csehországi nagy vadászatokat. Ide tartozik Doubek Ferencz és még számosan. Marold Lajos, a ki mintegy két évig volt a müncheni akadémia látogatója, legjobb művét „A prágai tojáspiaczon” (Prágai képtár) a prágai akadémiára való visszatérte után Pirner Miksa tanár műhelyében festé. Nehány év óta Párisban lakik, a hol az újabb regényekhez rajzol képeket és nagy elfoglaltsága a mellett tanúskodik, hogy e téren való működése általános tetszésben részesűl.

A Münchenben élő Stuchlik Kamill és a Weimarban élő Rolletschek József szintén azon ifjabb művészek csoportjába tartoznak, a kik a művészet elemeit a prágai akadémián sajátították el, további kiképzésüket azonban valamely külföldi művészeti iskolán nyerték. Stuchliknak fínom ízlésű genre-képei és krétarajzú arczképei nagy elismerést vívtak ki. A Frauenbergben született és Párisban élő Vácha Rudolf előkelő kidolgozású és kedves színezésű festményei Charles Chaplin tetszetős modorához hasonlítanak. Nadherny Manó, ki szintén Párisban él, becsületére válik Jules Lefebre, Benjamin Constant és L. Doucet műhelyének, a hol tanúlt. Laukota Hermint szintén a franczia festészet hatása alatt áll, s egyike azoknak a nem nagy számú művészeknek, kik a rézmaratás művészetét is gyakorolják.

Tritonok harcza,
Knüpfer Beneštől.

A Párisban élő Sochor Venczel tárgy tekintetében sokoldalú művész, egyszersmind egyik legkiválóbb művelője a Párisból kiindúlt és a legújabb korra nézve oly jellemző szabad ég alatti (plein aire) festészetnek. Első műveivel, így példáúl „A fürdő után” czímű képével, mely fehér márvánnyal burkolt fürdőszobában egy leányt ábrázol, bebizonyítá, hogy igen fínom színérzékű festő, majd nehány jeles arczképet festett, melyek közt legkiválóbb a Dally W. ezredesé, az 1889-ik évi párisi kiállításon pedig az „Úrnapi körmenet Csehországban” czímű, nagy terjedelmű festménynyel lépett föl; a körmenetet életnagyságú alakokkal, a nap fényes világításában ábrázolja. E képet szülőhelyén, Citolibban, festé, a hol e végre külön nagy műhelyt építtetett. Az 1893-ik évi prágai kiállításon bemutatott legutolsó festménye természetes nagyságban két tehenet ábrázol, melyeket egy gabonaföld szélén egy fiatal leány másodmagával őriz.

A legújabb kor festői a valóságot teljes világításban, a nap fényében szeretik ábrázolni és ekként gyakran épen az ellenkezőjét érik el annak, a mire törekszenek. Schwaiger János ez iránynyal ellentétben szabadjára ereszti képzelő erejét s leghivatottabb és legtehetségesebb ecsetlője a meséknek és a kisértetetknek („A vízi ember”, „A steenfolli barlang”), melyeket megkapó ötletességgel állít elő. Belgiumi és hollandiai városok épületeit ábrázoló vízfestményei rendkivűl gondos kidolgozásúak.

E század második felének elején Prágában aránylag kevés arczképfestő volt; a bécsi származású, már előbb említett Clarot Sándoron kivűl, a ki élete végeig Prágában maradt, Brandeis János (meghalt 1872-ben) volt a legtöbbre becsűlt, az előkelő körök által legkeresettebb arczképfestő; Wiehl Ferencz (meghalt 1871-ben), Hölperl Antal és Jeriček Swatawa is jó arczképeket festettek. Ezeken kivűl keresett volt nehány festő, a ki vízfestésű kisebb arczképeket festett. Engerth Eduárd az alatt, míg a prágai akadémia igazgatója volt, nehány kitűnő arczképet festett és ekként fölkelté az érdeklődést a festészetnek ezen, Prágában addig kevéssé művelt ága iránt. Egyik legjelesebb egykori tanítványa, Ženíšek Ferencz, ez idő szerint Prágában a legkitűnőbb arczképfestő. Lerch Leo volt az első, ki fiatal nők arczképét színes krétával rajzolta; ez eljárást, mely most oly nagy kedveltségnek örvend, Stuchlik Kamill, Grund Károly, Eminger Helén, Hilšer Tivadar ügyesen és ízléssel gyakorolják. Helmessen Gusztáva és Höna-Senft Hedvig újabb időben szép sikerrel művelik a sokáig mellőzött miniatur-festést.

A tájfestést a prágai akadémián hosszú ideig egészen elhanyagolták; a tájfestészeti tanári állás gazdálkodási tekintetekből 1816-tól 1835-ig, tehát tizenkilencz éven át, majd Haushofer halála után, 1866-tól 1887-ig, tehát huszonegy éven át betöltetlenűl maradt. Haushofer Miksa, a kit sógora, Ruben idejében 1844-ben Münchenből hívtak meg a prágai akadémiára, haláláig tanította a tájfestést és számos szép tehetségű tanítványa volt. Noha huszonkét évig tartózkodott Csehországban, tájképeinek tárgyát szülőföldjéről, Bajorországból és a szomszédos alpesi vidékekről kölcsönözte. A Chiemsee és a havasok, a vihart megelőző tikkadt és nyomasztó csönd volt ecsetjének kedvelt és szerencsés tárgya.

Csehország egyik legkiválóbb és legsajátosabb tájfestője, Hawránek Frigyes, 1821-ben született; Manes Antal vezetése alatt sajátította el a művészet elemeit, majd ennek utódja, Haushofer folytatta a tehetséges ifjú kiképzését. Hawránek olajfestésű és vízfestésű tájképein egyenlő szeretettel és bámúlatos gyöngédséggel dolgozza ki a fák lombjait, a bokrokat, a romokat borító buja növényzetet, a fából épűlt és szalmával födött régi cseh parasztházakat; nagy gondot fordít a legapróbb részletekre is, de a nélkűl, hogy az egésznek a hatását föláldozná. Keredett tájképei közűl a legjobbak: „Mocsár egy vén bükkerdőben” (1856), „Paraszt udvar a Sudet hegységben” (1860), „Egy kis útcza Krumauban”, „Malom Dürenthalban” (1872), „Egy kis fa-malom egy tölgyerdőben” (1875), „Friedland kastély”, „Egy malom romja a morvaországi Punkwa völgyben”. Szabatos rajzoló lévén, Salvator Lajos főherczeg megbízásából évek hosszú sora óta hivatottsággal vezeti és ellenőrzi azokat a fametszeteket, melyek a főherczegi szerzőnek útleírásához való saját rajzai szerint készűlnek és ekként számos kitűnő tájképi fametszőt művelt ki, a kiknek legtöbbje Prágában dolgozik.

Bubak Alajos (született 1824-ben, meghalt 1871-ben) kitűnő rajzoló volt, mint a régebbi iskola tanítványai általában, élénk érzékkel bírt Csehországnak, valamint szülőföldje, az Iser hegység és környékének szépségei iránt („Mužsky hegy Münchengrätz mellett”, prágai képtár). Kiválóan szép műve az „Ős erdő és a Plöckenstein tó a Cseherdőben”, mely Post Károly (született Prágában 1834-ben, meghalt Bécsben 1877-ben, szintén a prágai akadémia tanítványa) nagy és kitűnő metszetében általánosan ismertté lett.

Haushofer későbbi tanítványai közűl többen inkább Engerth Eduárd hatása alatt állottak. E fiatal tájfestők sorában egyik legtehetségesebb a – sajnos – korán elhúnyt Kozarek Adolf volt (született Heralecben 1830-ban, meghalt Prágában 1859-ben). Nehány megrendelt festményhez a Salzkammergutban és Rügen szigetén készített tanúlmányai mellett is tulajdonképen hazája vidékei érdekelték legjobban. A gyér növényzetű hullámos, dombos vidék komolysága, az erdőborított síkság, a felhők szeszélyes gomolyodása, a változatos világítás vonzották legjobban; ecsetje e tünemények visszatükröződésében remekelt. A „Csehországi tájkép” a Rudolphinumban, a „Tájkép parasztlakodalommal”, mely Ő Felsége tulajdonában van, továbbá a gróf Czernin Rudolf tulajdonában levő tájkép, mely az Óriáshegységnek részben cserjével benőtt mocsaras fönsíkját ábrázolja, azt bizonyítják, hogy Kozarek első rendű festője a tájképi hangúlatnak.

Haushofer egykori tanítványai közűl Haeránek Frigyesen kivűl Prágában tartózkodnak még Kirnig Alajos és Mařák Gyula, a ki Bécsből, holy 27 évig működött, 1887-ben meghivatott a prágai festészeti akadémiára és ott nagy sikerrel tanítja a tájfestészetet. Mařáknak egyik legjelesebb alkotása az „Erdei magány” czímű sorozat, mely szénnel mesterien rajzolt, költői hangúlatú tizenkét képből áll; Scheffel Viktor írt szöveget a képekhez, melyeknek fénymaratású sokszorosítását a művészet minden barátja ismeri. Hasonlóképen kiváló művek az év és a nap négy szakasza, továbbá az „Osztrák erdők jellemvonásai” czímű és tizenhárom szénrajzból álló sorozat, melyet a művész a főkamarási hivatal megbízásából készített.

Riedl Vilmos (meghalt 1876-ban) elhagyván a prágai akadémiát, nehány évig Achenbach Oszvald tanítványa volt Düsseldorfban; az után fölváltva több évig Olaszországban és Párisban tartózkodott, és az első cseh tájfestő volt, a ki az akkor fölmerűlt impressionista irány föltétlen híveűl szegődött. Később nehány fiatalabb tájfestő követte őt Párisba, köztük Kirschner Mária, a ki Münchenben Lier Adolf tanítványa volt s Párisban Jules Dupré műhelyében tanúlt. Chitussi Antal (meghalt 1891-ben) szintén az impressionisták követője volt. Barbizonban, a festőknek Fontainebleau melletti ismeretes gyarmatán, majd Csehországban természet után számos kisebb képet festett.

Knüpfer Beneš (Benedek) született Sychrovban 1848-ban, tanúlmányait a prágai akadémián Trenkwald vezetése alatt kezdette, utóbb a müncheni akadémián Piloty vezetése alatt tanúlt; tritonokkal, nereisekkel és delphinekkel benépesített tengeri képei által csak nehány évvel ezelőtt vonta magára a művészek és a művészetkedvelők figyelmét. Művészi pályája kezdetén alakos ábrázolásokat festett („Columbus tojása”) és csak később Olaszországban, a hol több évig tartózkodott, adta magát a tájfestészet tanúlmányozására; „Hullámjáték”, „Viharos tenger”, „Hullámtorlás”, „A hullámok szerelme” és hasonló tárgyú képeinek nagy sikere arra birta, hogy állandóan ezt az irányt művelje. Legjobb e fajta művei: a „Nyugtalan tenger”, a mely mesterien tűnteti föl a hullámok fölött lebegő és a lenyugvó nap utolsó fénye által megvilágított ködfátyolt; e művét a művészet egy barátja a prágai Rudolphinum képtára számára vásárolta meg. Ily módon jutott ugyanebbe a képtárba a művésznek „Tavasz a tengeren” czímű festménye. A „Tritornok harcza” czímű festményét az 1892-ik évi bécsi nemzetközi művészeti kiállításon a felséges uralkodóház művészeti gyűjteménye vásárolta meg.

Szent Ludmilla szobra a Szent Vitus templomban Max Manótól.
Siegl Károlytól

Azon hosszú idő alatt, míg a prágai akadémián a tájfestészeti iskola zárva volt, a most Prágában élő ifjabb tájfestők közűl többen más akadémiákon szerezték felsőbb kiképeztetésüket. Liebscher Károly a bécsi akadémián Lichtenfels Eduárd tanárnál tanúlt, Jansa Venczel szintén a bécsi akadémiát látogatta, a Turnaiban élő Prousek János, a ki a csehországi régi fa épületeket szereti ábrázolni, a bécsi, a müncheni és a karlsruhei akadémiákon járt. Stibral György tanár, a kitűnő építészeti festő, és Koula János tanár a vízfestésben való nagy járatosságukat a prágai két technikai főiskolán sajátították el; Koula azonkivűl a bécsi akadémiát is látogatta. A tájfestőknek csakis legifjabb nemzedéke tanúlt és tanúl ismét a prágai akadémián, mióta 1887-ben a tájfestészet tanári állására Mařák Gyula kineveztetett.

A virág- és csendélet-festésnek Schermaul Jenny Prágában és a Berlinben élő Kirschner Mária tájfestőnő (született Prága-Lochkovban), továbbá újabb időben Buquoy Filippin grófnő és Lindner H. a képviselői.

A rézmetszők munkásságának Prága az utóbbi ötven év alatt nem igen kedvezett. Legkiválóbb rézmetszők: a königsecki Petrak Alajos, a ki Führich József, Overbeck és mások műveit metszette, Post Károly, Zitek János és Schmidt Lipót, mind a három prágai születésű, már ifjabb korukban Bécsbe mentek és ott második hazát találtak. A rézmaratás nemes művészetét Prágában csak Mařák Gyula tanár és Laukota Hermin művelik, de mindketten avatottan bánnak a karczoló tűvel. Prága sok jeles fametszővel dicsekszik, kik képes díszmunkák és heti folyóíratok számára dolgoznak, ezek: Bartel Ferencz, Holas József, Jass János, Mária Venczel, Richter Ferencz, Simáně János és még többen.

A prágai művészeti iskolán soha sem volt és most sincsen szobrászati osztály; csak 1885-től kezdve az ez évben megnyitott cs. Kir. Iparművészeti iskolán van szobrászati szakosztály. A fiatal emberek, a kik valamely szobrász műhelyében kezdték meg művészi pályájukat, a prágai akadémián a rajzoláson kivűl egyebet nem tanúlhattak. Mindazáltal az intézet igazgatói és tanárai mindig azon voltak, hogy ez érzékeny hiányt lehetőleg pótolják az által, hogy törekvő fiatal szobrászoknak szívesen adtak helyet, a hol tanúlmányaikon dolgozhattak. Bár tehát tulajdonképeni szakiskola nincs, Csehország mégis több hírneves szobrászszal dicsekedhetik, kik részben Prágában, részben Bécsben működnek.

A Prágában élő legidősb szobrász, Max Manó és elhalt bátyja, Max József, tevékenységéről egyet-mást már elmondottunk. Max Józsefnek (született 1804-ben, meghalt Prágában 1855-ben) és öcscsének, Manónak (született 1810-ben) szülőhelyükön, az éjszaki csehországi Bürgsteinban, atyjuk vezetése mellett, ki szintén képfaragó volt, kinálkozott jó alkalom a szükséges kézi ügyesség elsajátítására. Max József utóbb Prágában Schumann szobrász műhelyébe lépett, majd néhány évig Olaszországban útazott, onnét azonban bátyjánál hamarább visszatért Prágába, a hol első sorban a Ferencz császár emlékszobrának nagy föladatán dolgozott. Max Manó előbb nehány évig a bécsi akadémián tanúlt és csak azután ment Olaszországba, s ott tíz évet töltvén, visszatért Prágába, a hol véglegesen letelepűlt, állandóan nagy keresettségnek örvendett s 1876-ban Wachstein előnévvel lovagi rangot kapott. Nagy számú művei közűl említésre méltók: Szent Czirill és Method márvány szobrai a prágai Tein templomban, Szent Ludmilla márvány szobra a prágai Hradschinon levő Szent Vitus templomban, továbbá herczeg Schwarzenberg Károly Tivadar táborszernagy emlékszobra a bécsi arzenál hadvezéri csarnokában. Fínom érzékű művész volt Levý Venczel (született 1826-ban, meghalt 1870-ben), a kit pártfogója, a már méltányolt művészetpártoló Veit Antal közbenjárására Schwanthaler Lajos müncheni szobrász műhelyébe fogadott; utóbb a mester kedvelt tanítványává lett. Levý művei: Krisztus a kereszten és két oldalt egy-egy térdelő angyalt ábrázoló csoport a karlsbadi cs. és kir. katonai gyógyintézet kápolnájában, továbbá Szent Erzsébet szobra a bécsi művészettörténeti múzeumban, Szent Jakab szobra Poličkában a Jakab templomban, a trónoló Madonna szobra Strossmayer püspök házi kápolnájában Diakovárott. Valamennyi szobor fehér márványból van. Az „Uměelecká Beseda” bírja Levý legkorábbi műveinek egyikét, „Ádám és Éva” csoportját, melyet még müncheni tartózkodása idejében készített.

A Hódolat szobra, Myslbek Józseftől.
Siegl Károlytól

Šimek Lajos (született 1837-ben, meghalt 1886-ban), a ki Max Manó tanítványa volt, mint mestere, ő is faragott nehány márvány szobrot (Wallenstein, Pappenheim, Werth János) a bécsi cs. És kir. Arzenál hadvezéri csarnoka számára. További művei: a karolinenthali templom fő kapuját díszítő, bronzból öntött húsz domború medallion, Jungmann (1878) cseh nyelvbúvár ércz emlékszobra Prágában, a Jungmann-téren, azután a réti lőportorony helyre állított homlokzatán homokkőből faragott nehány alak, a bécsi művészettörténeti múzeumon Szent Eligius és miletosi Izidoros szobra, nehány alak a prágai Rudolphinum épületén, végűl a wolschani temetőben a Lanna-Schebek-féle sírkápolnát díszítő domború művek. Első önálló műve volt a Klarner család sírboltjában Schlanban levő, márványból faragott nagy domború mű (1863). Seidan Tamás (született 1830-ban, meghalt 1890-ben) szintén készített a bécsi arzenál hadvezéri csarnoka számára két emlékszobrot és pedig Gallas Mátyás grófét és Clerfayt grófét. További műve Nagy Péter czár életnagyságot meghaladó mellszobra Karlsbadban.

Schnirch Bohuslav, a bécsi és a müncheni akadémia egykori tanítványa, készíté a mintáját György cseh király vörös rézből trébelt nagy lovas szobrának, melyet a király szülővárosában Poděbradban állítottak föl; azonkivűl a cseh nemzeti színház díszítéseűl szánt két nagy hármas-fogatot mintázta, a melyek megvalósítása azonban eddig még nem kerűlt sorra.

Mint a Prágában, úgy a Csehország többi városaiban újonnan emelt nyilvános épületeket is iparkodtak mennél méltóbb művészi díszszel ellátni. A szobrászoknak ekként kinálkozó szép föladatok megvalósításában a már említett művészeken kivűl résztvettek: Maudner József, a cs. Kir. Állami ipariskola tanára, Seeling Bernát, Wurzel Lajos, Popp Antal és mások. Osztozott velök a munkában a nem régen elhalt Wagner Antal bécsi szobrász is, a ki a cseh nemzeti színház és az új cseh múzeum szobrászati díszének egy részét készíté.

Az ez idő szerint Prágában élő szobrászok közt Myslbek József V. a legjelesebb. Prágában Trenkwald József és ugyanakkor Seidan Tamás szobrász vezetése alatt tanúlt; utóbb nehány évig Levý Venczelnél volt, mikor ez több művén Bécsben dolgozott. A bécsi, müncheni, berlini és párisi nemzetközi kiállításokon bemutatott műveivel a szobrászok körében sok barátot szerzett és nagy elismerést aratott. E művei közűl a legkiválóbbak: a „Hódolat” a bécsi parlament épületén, Szent József a gyermek Jézussal Daubek József családi sírboltjában Liteň mellett, a fölfeszített Krisztus érczbe öntött alakja Ringhoffer lovag sírkápolnájában Kamenitzben, Szent Venczel lovas szobrának mintája, melyet a Venczel-tér felső végére a cseh nemzeti múzeum elé szántak. Myslbek azonkivűl nehány remek mellszobrot is készített. Legújabb műve az elhúnyt herczeg Schwarzenberg bibornok, prágai herczeg-érsek szobrának nagy mintája, melyet gróf Schönborn bibornok állíttat elődje emlékére a Szent Vitus-templom egyik oldalkápolnájában. Myslbek Józsefre, mint a leghivatottabbra, várt az a szép föladato, hogy az 1885-ben megnyitott cs. Kir. Iparművészeti iskola szobrászati osztályát vezesse, 1893-ban pedig átvegye az intézet igazgatását.

Csehországban a festészet és a szobrászat története nyolczvan évnél tovább szoros kapcsolatban volt a művészet hazafias barátainak egyesűletével, mely idő alatt ez az általa alapított művészeti intézeteket nem csupán igazgatta, hanem majdnem egyedűl saját pénzén fönn is tartotta. Csak a legújabb időben állott be fordúlat, a mennyiben a képzőművészet előmozdításában új elemek és hatalmas tényezők vesznek részt.

A cseh takarékpénztár, a leghatalmasabb tényezők egyike, 1870 óta évenként tetemesebb összeggel járúl a művészet hazafias barátai egyesűletének költségeihez és fennállásának ötvenedik évfordúlója alkalmából 1872-ben elhatározta, hogy a zene, a képzőművészet és a művészi ipar érdekének szánt emlékszerű építményt emel. A boldogúlt trónörökös, Rudolf főherczeg tiszteletére „Rudolphinum művészház”-nak nevezett e terjedelmes építmény közel két millió forint költséggel épült; van benne egy nagy hangversenyterem, a conservatorium számára elégséges iskolahelyiség, továbbá a prágai kereskedelmi és iparkamra által alapított iparművészeti múzeum helyiségein kivűl a czélnak megfelelő, nagyobb részben felső világítású térséges termek, melyeket a takarékpénztár 1884-ben a művészet hazafias barátai egyesűletének képtára és az általa igazgatott csehországi képzőművészeti társulat kiállításai czéljára állandó használatra díjtalanúl átengedett. A Rudolphinum nagy udvarának emlékszerű falképekkel való díszítésére a cseh takarékpénztár igazgatósága újabban még 80.000 forintot engedélyezett és kikötötte magának, hogy fedezi a terjedelmes épület föntartásának tetemes költségeit.

E nagyszerű alapítvány által az alapító takarékpénztár az említett művészeti intézeteknek méltó, biztos és állandó otthont adott és minden irányban hathatósan elősegíté a művészetek ügyét. A művészetek hazafias barátainak egyesűlete abba a kedvező helyzetbe jutott, hogy nem kellett képtára és kiállításai számára épületet emelnie és e czélra szánt tetemes tőkéjének kamatait ezentúl képtárának gyarapítására, jelesűl élő művészek kiválóbb műveinek megvásárlására fordíthatta. Lanna lovag, a művészetnek szles körökben ismert pártfogója, az egyesűlet gyűjteményeit értékes rézmetszet-gyűjtemény alapítása által gyarapítá, a mely gyűjtemény 1885-ben a Rudolphinum képtára megnyitásával egy időben adatott át a nyilvánosságnak. Hoser József orvonsk a hazaszeretetben és a művészet iránti érzékben lelki rokona, az 1895-ben elhalt Ržehorž Ágost gyógyszerész, országos egészségügyi tanácsos, a képtárnak ajándékozta azon képeket, szám szerint ötvenet, melyek legnagyobb részét 1884-től 1895-ig a képzőművészeti társúlat évi kiállításain vásárolta. A cs. kir. oktatásügyi miniszterium az utóbbi tíz év alatt (1883-tól) a prágai és a bécsi kiállításokon állami költségen vásárolt hat festményt és egy szobrot, a melyek osztrák, illetőleg jobbára cseh művészek művei, a prágai képtárnak engedte át. Az utóbbi három évben a Csehországban is birtokos herczeg Liechtenstein II. János a Rudolphinum képtárát nehány becses mesteri művel gazdagítá, ezek közé tartoznak Frans Halstól Jan Schade van Westrum ismeretes arczképe, melyet a fínom ízlésű herczeg Párisban a Wilson-féle híres gyűjtemény árverésén vásárolt, továbbá egy-egy arczkép Ter-Borchtól és Gerritz van Cuyptól. E nagy ajándékokon kivűl a művészet számos barátja gyarapítá a Rudolphinum gyűjteményeit. A művészet hazafias barátai egyesűletének ekként hathatósan támogatott képtára, Bécset kivéve, ez idő szerint a legelső helyet foglalja el a monarchia innenső felében.

Az 1796 óta fönnálló képtár eleinte a gróf Czernin-féle palotában (most Ferencz József kaszárnya), azután 1814-től 1871-ig szintén a Hradischinon levő és a közlekedéstől félre eső saját házában volt elhelyezve; e ház eladatván, 14 éven át egy neustadti, majd egy kleinseitei bérháznak ily czélra egészen alkalmatlan lakószobáiban húzta meg magát és azért félig-meddig feledékenységbe is merűlt; végre a Rudolphinum szép, nagy és kedvező világítású termeiben olyan otthonra talált, a melyben könnyű áttekintést nyújtó és az összehasonlító tanúlmányozást elősegítő elrendezés által művészeti becse teljesen érvényre jut és a képzőművészeti társúlatnak évről-évre érdekesebb kiállításaival egyetemben a művészeket tanúlmányra és alkotásra serkenti. A képzőművészeti társúlat kiállításait elente a máltai lovagrend nagy priorátusának épületében, azutána a gróf Clam-féle palotában, utóbb fölváltva a Clementinumban levő művészetiiskola magasan fekvő helyiségeiben, majd a Zsófia-szigeten a Saalgebäude vendéglő termeiben rendezték. E sokat vándorolt művészeti intézménynek végre szintén a Rudolphinum adott állandó otthont és alkalmatos kiállítási helyiségeket.

A Rudolphinum megnyitásával egy időben a művészeti iskola is elhagyta a Clementinum collegium komor helyiségeit, a melyekben 1800-tól fogva küzködött, s elfoglalta az állam által a Rudolphinum átellenében emelt – sajnos, nem elég nagy – épület derűlt termeit. Mařák Gyula tájfestő (született Leitomischlben 1835-ben) és Pirner Miksa (született Schüttenhofenben 1854-ben), a kik sok éven át Bécsben tartózkodtak, meghivattak tanárokúl a prágai akadémiára. A művészeti iskola a már nehány év óta itt tanárkodó Sequens Ferencz festő közreműködésével a meglevő eszközök mértéke szerint a mai követelményeknek megfelelő festészeti akadémiává alakíttatott át és ez idő szerint további fejlődés elé néz, a mennyiben 1893 őszén két újabb erővel, Brožík W. és Hynais A. tanárokkal gyarapodott. Csak a birodalom és az ország által engedélyezett segélyek tették lehetségessé, hogy az intézet növendékei behatóbban tanúlmányozzák a természetet, jelesűl, hogy a természet után való festést, a mit Engerth honosított meg, kellőképen gyakorolhassák. A növendékek ugyanis évenként több héten át a vidéken tartózkodnak, ott tanáraik útmutatása mellett a természet után tájképeket és alakokat festenek, emezeket nem úgy, mint eddig szokás volt, zárt helyen, hanem a szabadban, különféle világításban.

1885 óta a festészeti akadémia mellett fönnáll a cs. kir. iparművészeti iskola, melynek czélja, hogy a művészi ipar számára a művészetben áratos erőket neveljen. E gazdagon javadalmazott intézetben a tanári állásokat jeles erőkkel töltötték be, a milyenek Myslbek József szobrász, Ženíšek Ferencz, Liška Manó, Schikaneder Jakab festők és mások, a kik Csehország mostani művészeti állapota között nagy tekintélyű testületet alkotnak. A prágai és a pilseni állami ipariskolák, nemkülönben az ország számos helyén fölállított cs. kir. szakiskolák, a melyeken alapos készültségű festők és szobrászok tanítanak, hathatósan elősegítik, hogy a rajzoló művészetek Csehországban mennél jobban meghonosodjanak és népszerűségük mennél inkább növekedjék.

Csehország mostani élénk művészeti élete, melynek Prága a fő fészke, többféle művészi egyesűletben nyilvánúl. Ez egyesűletekben részt vesznek az írók és zenészek is, és czéljuk, hogy egy felől előmozdítsák a művészeti s tudományos komoly törekvéseket, más felől pedig hogy védjék a művészi és írói foglalkozás anyagi érdekeit. Vannak olyan egyesűletek is, melyek pusztán a társaséletnek szolgálnak. Mind együtt véve mintegy kiegészítik a legrégibb, majdnem száz év óta fönnálló egyesűletnek, a művészet hazafias barátai egyesűletének áldásos működését. Az „Umělecká Beseda”, mely 1863-ban keletkezett, irodalmi, képzőművészeti és zenei, szám szerint három szakosztályában a cseh művészeket és művészetpártolókat egyesíti magában; az 1871 óta fönnálló, illetőleg ez évben újból életre hívott és az előbbihez hasonló szervezetű „Concordia” a német művészek és művészetpártolók egyesűlete. Mind a kettőnek saját helyiségei vannak. A „Manes” nevű legifjabb egyesűlet 1887-ben keletkezett és az ifjabb cseh művészek és barátaik tartoznak kötelékébe. A képzőművészeknek Salvator Lajos főherczeg védnöksége alatt álló és Szent Lukácsról nevezett segély- és nyugdíjintézetében, mely 1870-ik év deczember havában alapíttatott, a cseh és a német művészek zavartalan testvéri egyetértéssel fáradoznak társaik és családjaik jóllétén. A nyugdíjintézetnek már is tekintélyes vagyona van és mostanság (1893) tizennégy elaggott művészt és özvegyet részesít nyugdíjban.

Csehország két előkelőbb testülete, a melyben a tudománynak, az irodalomnak és a művészetnek csak legkitűnőbb művelői és azok is alapszabály szerint korlátozott számban egyesűlnek: az 1890-ben Hlávka József építész, cs. Kir. Építészeti tanácsos által Ő Felsége védnöksége alatt álló cseh tudományos, irodalmi és művészeti Ferencz József akadémia – „Česká akademia císaře Františka Josefa pro vědy, slovesnost a uměni” –, továbbá a Prága két német főiskolájának tanárai által alapított „A német tudományt, művészetet és irodalmat Csehországban előmozdító társúlat”. E két akadémia közgyűlésileg választja a tagjait, mindegyik több osztályra oszlik, melyek közűl egyik a képzőművészet képviselőit egyesíti keblében; mindegyik egyaránt a tudományos, az irodalmi és művészeti munkásságot segíti elő és e törekvéseiknek eszközei: pénzsegélyek, pályadíjak, tanúlmányokra szánt ösztöndíjak s évkönyvek kiadása, a melyek tájékozást nyújtanak a cseh művészek tevékenységéről.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem