A czigányok. József főherczeg Ő cs. és kir. Fenségétől
A czigányok.
József főherczeg Ő cs. és kir. Fenségétől
József főherczeg Ő cs. és kir. Fenségétől
Ki nem látta hazánk terűletén azokat a kóbor csapatokat, melyek nyomorúlt gebéktől vont ernyős szekereken faluról-falura vándorolnak? Ki nem ismeri azokat a barna jövevényeket, kik a helységek végén putrikban tengetik inséges életöket? Kinek a szíve nem érzékenyedett el ama kesergő nóták hallatára, melyeket új-magyar zenészeink húznak? Ki nem járta gyors ütemű csárdásaik mellett a friss magyart? Bizonyára mindenkinek feltűnt e vendégeink sötét-barna, olajszínű, minden más európai néptől különböző hosszúkás arcza, villogó, nyugtalan sötét szeme, szép metszésű, de vastag piros ajkú szája, göndörségre hajló borzas fekete haja, sugár és hajlékony testalkata, apró keze, lába s örökké vidám, tréfálkozásra hajló természete.
A ki elsétál Budapesten a Rózsahegyre Gülbaba sírjához, a lahorei klastromnak néha oda zarándokló derviseiben ilyen természetű és ilyen arczvonású embereket lát; ha beszédjüket hallja, ismerős hanghullámok érintik fülét, sőt a ki tudja a czigányok nyelvét, meg is ért abból a beszédből itt-ott valamit. Mert a czigányok a Himalaja aljáról özönlöttek szét, s e hegység neve a czigány nyelvben is azt jelenti, a mit a hinduban, t. i. hó-viselő.
A czigányok ős hazáját India éjszaknyugati határán, a kafir és dardus népek vidékein kereshetjük. Hogy mikor kerekedtek föl onnan, nem lehet tudni. Mikor Európában megjelentek, őshazájukról már nem tudtak fölvilágosítást adni. Több helyt Kis-Egyiptomból valóknak mondták magukat. Ezt a Nilus mellékére értették, s azért sok népnél innen van a nevök; míg más népek a magyar „czigány” szóval rokon nevekkel jelölték ez ismeretlen fajt. Thököly Imre titkárának, Komáromi Jánosnak naplója szerint Nikomedia kisázsiai város környékét abban az időben Kis-Egyiptomnak nevezték. E vidéken keresztűl kelhettek át a czigányok Európába, a hol a XV. század elején kezdenek elszéledni. Török- és Görögországon át Magyarországba, Orosz- és Lengyelországba jutottak, Magyarországból Németországon át Olasz-, Franczia-, Spanyol-, Angolországba és Skandináviába. Görögország után Magyarországon tartottak hosszabb pihenőt és innen oszlottak szét nyugat és éjszak felé. Hazánkban 1417-ben tűnnek föl több helyen tömegesen. De valószinű, hogy elébb is voltak itt czigányok. Már egy 1393-iki oklevélben előfordúl „Michael de Czigány” nevű nemes. Zsigmond király 1423-ban, Mátyás király 1476-ban és 1487-ben, Ulászló 1492-ben és 1496-ban, Izabella királyné 1557-ben, Báthory Zsigmond 1581-ben állítanak ki a czigányok számára szabadalmi, ajánló, biztosító leveleket. Az erdélyi országgyűlés is több izben foglalkozott a czigányok ügyével, Mária Terézia 1761-ben állandó letelepítésre akarta szorítani őket; majd 1767-ben elrendelte, hogy a czigány gyermekek elvétessenek szüleiktől és más nemzetbeliek által neveltessenek, s hogy czigány férfi ne léphessen czigány nővel házasságra. De ennek ép úgy nem volt foganatja, mint II. József 1783-iki emberbaráti rendeletének. Az országgyűlések és kormányok, bizottságok és törvényhatóságok sokat foglalkoztak a czigányok ügyének rendezésével. Általában ezen intézkedések mindeddig nem nagy sikerrel jártak, mert talán nem vették kellően számba a czigányok természetét.
Czigány leány.
Mária Dorothea főherczegnő Ő cs. és kir. Fenségétől
Pedig különösen a kóborló, sátoros czigányok állandó letelepítése népművelődés szempontjából is igen fontos dolog hazánkban. E sorok írója megkisérlette a nagyobb csoportos telepítést; de ez több akadályba ütközött. Kevés volt az e kisérletre fordított idő, tekintve a nép vad erkölcseit és műveltségének alantas fokát. A közigazgatási hatóságok véleménye szerint a csoportosított telepítés sok nehézséggel jár, s közbiztonsági felügyelet szempontjából is czélszerűbb volna, ha községenként osztatnának el. E czikk írója épen a községeket akarta a költségtől és fáradságtól megmenteni akkor, midőn több dunántúli megye elkobozta az oláh-czigányok lovait és szekereit a nélkül, hogy előre gondoskodtak volna e félvadak elhelyezéséről. Tagadhatatlan, hogy a népnek a czigányoktól való idegenkedése szintén nehezíti a telepítést. Ez idegenkedés némileg jogosult is, mert Indiának e fekete fiai bizony meglehetősen rakonczátlanok. És még fokozódik az idegenkedés, ha tudomására jut a föld népének, hogy a czigányság bizonyos kedvezményekben (ingyen élelem, ruházat) részesűl. De e nélkül merő lehetetlenség munkához szoktatni ezt a munkától fölötte irtózó népet. Nagyon valószínű, hogy vaskézzel, következetes erélylyel községenként is lehet foganatosítani a telepítést, de ez sok költségbe kerűl az államnak és sok kellemetlenségbe a községeknek. Talán a közigazgatás államosításával lehetne véglegesen megoldani ezt a kérdést is. A telepítendőket el kell látni lakóházakkal, alkalmas munkát adni nekik és őket a munkára nevelni. Mindenekfölött szükséges a munkára és rendes életre való szoktatást a zsenge gyermekeknél kezdeni, ezeket iskoláztatni. Ez nehéz föladat, mert teljes tudatlanságuk mellett lehetetlen őket korkülönbség nélkül a rendes iskolákba küldeni. Az Alcsuthon fönnállott külön czigány-iskola rövid idő alatt, elég jó eredményeket mutatott föl, az együtt tanított 6–15 éves, általában elég jó fölfogású czigány gyermekeknél.
Vándor czigányok.
Greguss Jánostól
A czigányok ügyének országos rendezéséhez első kellék, hogy tüzetesen ismerjük a czigányság számát és életmódját. Az általános népszámlálásnál természetesen számba vették a czigányúl beszélőket is. De sem ez, sem a jellemző lakási sajátosságok, stb. nem engedtek biztos következtetést vonni czigányaink számát illetőleg. A czigányoknak több rendbeli régi és újabb összeszámlálása sem nyújtott teljesen hiteles adatokat. Végre 1893 deczember 31-én Magyarországon külön czigányösszeírást hajtottak végre, melynek eredményei már egészen hiteles és biztos adatokat szolgáltattak (a fővárosiakat kivéve) különböző életmódú czigányainkról. E szerint volt:
Országrészek
|
Az állandóan letelepedett
|
Az egy helyen húzamosabban tartózkodó
|
A vándor
|
Az összes
|
Czigányok száma
| ||||
A Duna bal partján
A Duna jobb partján
A Duna-Tisza közén
A Tisza jobb partján
A Tisza bal partján
A Tisza és Maros szögletében
Erdélyben
(Letartóztatottak)
|
19.554
17.781
20.433
26.707
32.036
29.695
97.235
|
872
3.617
1.159
2.275
3.392
2.666
5.925
|
488
1.399
736
594
908
2.939
1.874
|
20.905
22.797
22.328
30.076
36.336
35.300
105.034
2.164
|
Összesen
|
243.432
|
20.406
|
8.938
|
274.940
|
Az összes lakosság számához arányítva százalék szerint legtöbb czigány volt a következő megyékben: Nagy-Küküllő 10.37, Kis-Küküllő 7.17, Maros-Torda 6.49, Szeben 6.30, Fogaras 5.42, Udvarhely 5.21, Besztercze-Naszód 5.08, Torda-Aranyos 4.43, Kolozs 4.26, Alsó-Fehér 4.22, Brassó 3.57, Gömör 3.18, Hunyad 3.17, Szolnok-Doboka 2.83, Háromszék 2.65, Krassó-Szörény 2.63, Szilágy 2.56, Abaúj-Torna 2.43, Szatmár 2.41, Ugocsa 2.38%. A legkisebb arányszámokat mutatják a következő megyék: Zala 0.47, Moson 0.4, és Árva 0.25. A törvényhatósági joggal biró városok közűl legnagyobb az arányszámuk ezekben: Maros-Vásárhely 3.68, Arad 2.38, Szatmár-Németi 2.3, Kolozsvár 2.25, Komárom 1.75%, Pozsonyban, Szabadkán és Pécsett 1000 lakosra sem esik egy-egy czigány. A rendezett tanácsú városok közt az erdélyiek állanak első helyen, így Felvincz 12.18, Hátszeg 10.53, Erzsébetváros 10.34, Kolozs 8.26, Abrudbánya 6.41 százalékkal.
A czigányok összeírásakor az egész országban összesen 7962 községben találtattak czigányok. Ezeknek több mint felében a czigányok a többi lakosságtól elkülönítve laknak, még pedig rendes lakóházakban a telepes czigányoknak 65, a féltelepeseknek 45.1/2 és a vándoroknak 11%-a; putrikban lakott a telepeseknek 33, a féltelepeseknek 44.1/2 és a vándoroknak 16.1/2 százaléka. A többi sátrakban, odúkban, stb. tanyázott télen is. A tanköteles gyermekeknek mintegy 70%-a nem járt iskolába; ez a szám a Duna-Tisza közén 51-re csökkent, de a Tisza balpartján 82-re emelkedett. Olvasni és irni tudott az összes 6 éven felűli czigány népnek 6.1/2 százaléka.
A czigányok házasságának 16–17%-a nem törvényes. Anyanyelv szerint az összes hazai czigányok 38 százaléka magyar, 30 czigány, 24 oláh, 3.1/2 tót, 2 szerb, a többi 2.1/2 százalék egyéb hazai nyelvek közt oszlik meg. Az összes, czigányoknak majdnem fele tud magyarúl és több mint fele nem tud czigányúl. Felekezetre nézve 39.1/4 százalékuk római katholikus, 26.3/4 görögkeleti, 20.1/4 görög-katholikus, 11.3/4 százalék református, míg a többi felekezetekre együtt nem egészen 2 százalék jut.
Sátoros czigány és czigány asszony.
József főherczeg Ő cs. és kir. Fensége alcsuthi gyűjteményében levő fényképek után.
A czigányok életmódjának megismerése s a czigány nép rendezése szempontjából is igen fontos tudni, hogy az igen gyakori meg nem engedett keresetmódokon kivűl miféle foglalkozása van még a czigányoknak. A földmívelést épen nem kedvelik. Összesen csak mintegy 10.000 czigánynak van valami 5000 holdnyi tulajdon vagy bérelt szántóföldje és kertje. De az iparnak a lakosság kezdetlegesebb szükségleteit kielégítő némely ágaival szívesen elég ügyességgel és eredménynyel foglalkoznak. Legtöbb a fémmunkás (17.600); ezek közt a czigányokra nézve jellemző kovácsmesterséggel majdnem 13 ezeren foglalkoznak, üstös két, szegkovács pedig másfél ezer van. A famunkások közt 3000 teknővájó és 2000 kanálcsináló találtatott. Seprőkötő, kosárfonó és rostás majdnem 3000 van; sárgyúró- és vályogvető munkából 15 ezeren felűl élnek. Ruházati ipart 800-an űznek. Női iparágakkal 7000-nél több czigánynő foglalkozik. Az iparűzők összes száma meghaladja az 50.000-et. Kereskedő-féle 4500 van; s ezek harmadrésze lócsiszár. Zenéből 17.000-en élnek; köztük mintegy 150 nő.
A telepes és a vándor czigányok közt nemcsak életmódra, hanem jellemre és alkatra nézve is észrevehető különbség van; nem is igen érintkeznek egymással. A vándor czigány rátartóbb, délczegebb; bőre szinte bronzszínű, míg a telepesé füstösebb. A letelepedett czigányok nyelvre, vallásra és szokásokra nézve az illető vidék népéhez alkalmazkodnak. A többnyire sátor alatt élő vándorok többet megőriztek ősi sajátságaikból. Úgy a czigány telepnek, mint a karavánnak feje a választott vajda, kinek jelvényei: ezüst gombos dolmány, bot, serleg. Nálunk a fővajdaság régente országos hivatal volt. Korunkban a vajdák hatalma igen megcsappant, de még mindig tekintélyes szerepök van nemcsak a hatóságok irányában és csapatjuk belső ügyeiben, hanem a keresztelési, házassági és temetési szokásoknál is, melyek egynémely ősi sajátosságot mind máig megőriztek. A hagyomány föntartói főképen a nők. Ezek kurúzsolnak, varázsolnak és jósolnak kézből és kártyából. Sok vén asszony nagy tekintélynek örvend. A hajdani matriarkális életnek több nyomaira találhatni náluk. Így pl. a férfi nősüléskor kiválik a szüléi törzséből és felesége törzsének kötelékébe lép. Elkallódott ősi hitökből megemlítünk néhány homályos vonást. Szerintök a föld örök idők óta van és minden jónak szülője. Az Istenről (del, devel) homályos fogalmaik vannak. Hisznek az ördögökben (beng), boszorkányokban és betegségi démonokban, földi, hegyi és vízi szellemekben (phuvus, kesalyi, nivasi), jó és rosz tündérekben (urme). A másvilágról azt hiszik, hogy ott a lelkek folytatják az ez életbeli állapotokat. A halottakra esküsznek, sírjaikat meg-meglátogatják.
A sajátságos és titokzatos, érdekes és regényes czigány fajt a nyugati népekétől teljesen elütő, kezdetleges és csodálatos életmódja, féktelen szabadságvágya és félelmes titokzatossága a romantikus költészet egyik fő elemévé tették, mielőtt a világ sejtette volna, hogy a czigánynak magának is van nagy értékű költészete. A czigány nagyon szereti a dalt. Czéltalan kóborlásai közben, henye sátorozása alatt ráér dalolni. Ezzel rövidíti az útat, toldja meg a pihenést. Dallal köszönti a reggelt, mint a pacsirta s dalol, ha este végig terűl az erdő gyeptelen földjén, melytől színben alig különbözik.
Egy czigány dal ezt mondja
Dzsivav, szár czigne pacsirta,
Andre vesa, andre mala.
Andre vesa, andre mala.
Élek, mint a kis pacsirta,
Mely az erdőt, mezőt bírja.
Mely az erdőt, mezőt bírja.
Faragó czigányok tanyája.
Greguss Jánostól
Ide iktatjuk az erdélyi czigányok nehány jellemzőbb népdalát, nyelvmutatványúl eredetiben, czigány nyelven és magyar fordításban is:
1. Na dzsanav, ko dad mro hasz,
Niko mallen mange hasz,
Mire gule daj mulyasz,
Pirani man pregelyasz;
Uva tu, hegedive,
Tu szal mindig pas mange!
2. Tel nyirokokaszt besav,
Pro man peren prajtina;
E csirikla kicheven:
Szoko sukar kamaben!
Hej, mre vogyi dukhegyi
Licsarel e brigogyi:
Kamaben hin sukaresz,
Szuno hin te na lacsesz!
3. Oh, na czinger lulugya!
Szo tuké phenen, suna:
„Dzsivav csak andro nyilaj,
Niko tatyarel nikaj,
Szom ajszo romani csaj!”
4. Na kher hin pal bis bersa,
Me jevende silavav;
Hej, truzsal o tato bov
Lacsesz besel barvalo.
Orde-arde dzsivav, besav,
Szár e csore czigne musa;
Kana meriben avel,
Varekaj man arakel.
5. Pal vreme sukaresz
Hin ruka szelenesz;
Aszel o csiriklo.
Szo leszke charmato,
Szo leszke malori,
Kaj dzsial panori,
Szo leszke e ruka?
Hin leszke maj dukha,
Pal csoriben csoro,
Hin joj biamallo.
6. Hin mre szerka szapane;
Devla mar adaleszke,
Devla mar leszke vogyi,
Ko man anel brigogyi!
Paslyolasz pal mre mujsza,
O beng leszke del pada,
Tatesz th’ aven e pera,
Paslyon leszke chucsergya!
7. Na rova, mre gule daj,
The paslol temesz tre csaj:
Devla lime phiravel,
Upre cserosz isbinel.
|
1. Nem ismertem az apám,
Nincs barátnak gondja rám,
Édes anyám rég meghalt,
Kedves babám rég megcsalt;
Csak te, drága hegedűm
Kisérsz mindenüvé hűn!
2. Nyírfa alatt heverek,
Rám húllnak a levelek;
Madár zengi odafenn
Milyen szép a szerelem!
Hej, de árva lelkemet
Gyötri az emlékezet
A szerelem nagyon szép,
De álomnál nem egyéb.
3. A virágot ne tépd le,
Halld; mint rebeg beszédje:
„Életem egy nyár csupán,
Dér és fagy megvesz korán,
Vagyok, mint te, czigány lány.”
4. Húsz év óta nincs házam,
Hideg a tél, be fázom;
Meleg kemencze körűl
Csak a gazdag ember ül.
Élek, mint a kis egerek,
Itt nyaralok, ott telelek;
Éltem végén a halál
Valahol csak rám talál.
5. Tavasz napján majd
Kopasz fa kihajt;
Árva madár hallgat.
Mi néki a harmat,
Mi neki a liget,
Hol a patak siet,
Mi a virúló fa?
Nem bánja, mióta
Meghalt dalos párja,
Árvaságban árva.
6. Könytől ázik az én kendőm;
Verje meg az én teremtőm;
Verje meg a lelkét annak,
Ki az oka bánatomnak!
Ki a karjaimba vágyott,
Ördög vessen annak ágyat,
Tüzes legyen bőre, bele,
Kígyó, béka háljon vele!
7. Anyám, értem ne járj sírva,
Ha messzi föld temet sírba:
Az egész föld az Istené,
S egy menny borúl minden fölé.
|
Minket leginkább érdekelhet a czigányoknak nem babonás, hanem reális varázshatalmú bűvös eszköze, a hegedű. Ez tette őket hazánkban egészen kivételesen a nemzet egyik szerves elemévé, a legáltalánosabb hatású művészet, a nemzeti zene letéteményeseivé. Ennek köszönhetik a czigányok azt a kiváltságos állást, a melyet az egész világon csak itt, nálunk foglaltak el, a hol szabad kényök-kedvök szerint részben szintén hajléktalanok, de nem hontalanok. Csapongó lelkük, mely a pária szivósságával mindenütt ellent tudott állani a haza fogalmának, Magyarországon nem zárkózhatott el a sokszor elnyomott, de meg nem tört büszke, nagylelkű, honszerető, szabad nemzet geniuszának ihlete elől; megsejtették e geniuszt és annyira hozzá tudtak simúlni, hogy Liszt Ferencz egy sajátságos hallucinatiójában összetévesztette a virtuózt a költővel, czigány eredetűnek állítván a magyar zenét. Ő is azokat a nótákat tartotta czigány zenének, melyeket a hivatásos czigány muzsikusok húznak pusztai csárdában, szállók éttermében. Pedig a czigányok igazi saját zenéjének azokat a dallamokat kell tekinteni, melyeket maguk énekelnek kedvtelésből vándorlásaik közben vagy sátorozásuk alatt; azokra dalolják eredeti, sajátságos czigány szövegű népdalaikat, néha többet is egy dallamra. Ilyen igazi czigány dal a „Fáro hesz, Fáro hesz” kezdetű híres, úgy nevezett Farao-ének, mely azonban nem epikus költemény, hanem buja szerelmi dal.
A czigány zenére nézve a következő tételeket helyeselte az 1891-iki londoni folklore-kongresszus: 1. Saját czigány népdalaik dallamát a czigányok rendesen csak énekelni szokták, s ritkán játszák valami hangszeren; más népek dallamait szokták húzni, de énekelni ritkábban. 2. A magyar, vagyis magyarok közt élő és magyarúl beszélő czigányok czigány szövegű népdalainak nótáiban a lényeges motivumok, tudniillik a dallam és rhythmus szintén magyarok, vagyis a magyar nép eredeti nótáit jellemzőkkel azonosak. Egészen így van a dolog az úgy nevezett oláh, szerb és tót czigányoknál és, a mennyiben az igen gyér adatokból következtetni lehet, más országok czigányaival is. 3. A különféle czigányok czigány népdalainak dallamaiban azonban van mégis bizonyos közös sajátos czigányosság. Ilyen jellemzetes czigány elemek előfordúlnak más népeknek is czigányoktól előadott instrumentális zenéjében, de inkább az előadás egyéni színezéséhez tartoznak, míg a czigány dalokban a dallammal összeforrottaknak látszanak. 4. A czigány zenészek elczigányosítják, modorossá teszik más népek eredeti népdallamait és különösen újabb időben a tősgyökeres (genuin) igazi magyar zenét részben megrontották és meghamisították. 5. A czigányok semmi esetre sem lehetnek valamely más nép zenéjének teremtői.
Faluvégi czigány kunyhók.
Greguss Jánostól
