Népköltészet.
Népköltészet.
Bár a szász paraszt az élet minden körűlményei közt józan és gyakorlati gondolkozású s mindennapi élete kevés külső jelét árúlja el a képzelőtehetség és az érzelem gazdagságának, a szász népköltészet aránylag mégis elég gazdagnak mondható, különösen mesékben és mondákban. Ha nincs is teljesen kiderítve, hogy a szász nép meséi és mondái. mennyiben eredetiek és mennyiben nem: annyit mégis határozottsággal állithatunk, hogy egy részöket – a legrégibb réteget alkotó részt – magukkal hozták eredeti hazájukból. Ezekhez számíthatjuk mindazon meséket, melyekben ősrégi német mythologiai emlékezésre akadunk. Ilyen a „rózsaleány”-ról (Das Rosenmädchen) szóló, melyben több olyan vonás van, mely a Siegfried és a Hilde mondára emlékeztet. Ez eredeti anyag később kibővűlt részint az új, leginkább román környezettel, részint pedig a Németországgal való szakadatlan érintkezés hatása alatt. Ez utóbbiakhoz számíthatjuk a nagy számú állatmesét.
A népmondák legnagyobb része kétségkivűl mostani hazájukban keletkezett, de azért vannak olyanok is, melyekben a meglevő germán mythologiai elemek elárúlják a németországi eredetet. Jellemző, hogy az ilyen mythologiai vonatkozású mondák száma nagyobb, mint a történelmi vonatkozásúaké. A történelmi mondák tekintélyes része a szászok letelepűléséhez fűződik. Majdnem mindenik szász helység keletkezéséhez kapcsolódik ilyen monda. A szász nép későbbi élete is eléggé mozgalmas volt arra, hogy számos monda sarjadjon ki belőle. Azonkivűl a török és tatár beütések, meg a kurucz háborúk változatos és többnyire gyászos eseményei is bő anyagúl szolgáltak a szász mondaköltéshez.
A szász népdalköltészet összefüggése a németországi népdallal eltagadhatatlan. Annyi bizonyos, hogy a mostani szász népdalok legnagyobb része a reformatio idejében s azóta vándorolt be Németországból. A szász népdalokat, tartalmukat tekintve, egyháziakra, történelmiekre, szerelmiekre és társas életiekre oszthatjuk. A mi az egyházi énekeket illeti, bizonyos, hogy ilyet a szász népköltészet nem alkotott, hanem mindent a német néptől vett át. Történelmi dalban is szegény, minek oka abban keresendő, hogy a kis szász nép kebelében nem támadhattak olyan nagy szabású vitézek, a kik hősei lehettek volna a történeti népköltészetnek. Szerelmi dalaiban legbensőbb kapcsolat van a természet és a szerelem között. A virágok sűrűn szerepelnek bennük. A rózsakoszorú jelképe a kedves iránti vonzalomnak, a szalma- vagy a bogáncskoszorú pedig a visszaútasításnak. A virágok között is első a virágok virága, a rózsa. Különösen kedvelt virágok még a kék nefelejts és a szegfű. E szerelmi dalok alaphangúlata általában bánatos, a mi kapcsolatban van a német nép jellemével. Nemcsak a német népet szállja meg legnagyobb vígsága közepette, hanem a szászt is az a sajátságos hangúlat, az a tudalmatlan fájdalomérzet, melyet Heine oly jellemzően fejezett ki.
A szász népdalnak utolsó osztályába sorozhatjuk mindazokat a dalokat, melyek a társas élet örömeit zengik. Ilyenek az alkalmi, ünnepi, bor- és tánczdalok, továbbá a családi élet örömeit zengő és a gyermekdalok. Ez utóbbiakban nagyon gazdag a szász népköltészet. Különösen a mostoha gyermekek és az árva leányok sorsa érdekli a népet. A mostoha anyától üldözött szegény árvaleány szomorú életsorsa tükröződik vissza e rövid, de legtöbbször igazán szép dalok mélyen megkapó rajzaiban. A hideg téli időben édes anyja sírján zokogó árva gyermek panasza, a mostoha anyától bezárt leányka keserves sírása, a szülői háztól idegenbe űzött árva búcsúzása, a szélvészes, zimankós időben bolyongó árva sorsa megható érzelmességgel van megénekelve e dalokban. A szenvedő árvának is akad vigasztalója az árnyékot adó fában, a melegítő napban és a himes szárnyú tarka pillangóban, ha a szívtelen emberek ajtóról ajtóra küldözik is. A naivságnak egyszerű, de természetes művészetével és majdnem epigrammai éllel, van a szegény árva bánata és vesztesége föltűntetve a következő, Szász-Sebes vidékéről való dalocskában:
Et wôr emôl e mędchen,
et sĺs äm lechendirchen,
en schrî sich än det schîrzken.
Mędchen, woräm schrĺst te?
Äm menj gůldig moter,
dae mich hîsch gewęschen huot,
uch mîch hîssch gekämt huot,
wae en rîs äm guorten,
dae des morjest afblaet
und des ôwest zâblaet.
et sĺs äm lechendirchen,
en schrî sich än det schîrzken.
Mędchen, woräm schrĺst te?
Äm menj gůldig moter,
dae mich hîsch gewęschen huot,
uch mîch hîssch gekämt huot,
wae en rîs äm guorten,
dae des morjest afblaet
und des ôwest zâblaet.
Volt egyszer egy leányka,
Ült a temetőben.
Sírt a kötényébe.
Miért sírsz te leányka?
Aranyos anyámért;
Megmosdatott szépen,
Meg is fésűlt szépen,
Mint egy kerti rózsát,
Ki reggel kinyílik,
Estére bezárúl.
Ült a temetőben.
Sírt a kötényébe.
Miért sírsz te leányka?
Aranyos anyámért;
Megmosdatott szépen,
Meg is fésűlt szépen,
Mint egy kerti rózsát,
Ki reggel kinyílik,
Estére bezárúl.
A szász népköltészethez tartoznak még azok az epigrammai élű versecskék is, melyek életszabályokat, közmondásokat, ház- és más fajtájú fölíratokat, tartalmaznak s a melyek általában magukon viselik e nép világfölfogásának és egészséges eszejárásának letörölhetetlen jegyét.
