Szebenmegye. Schullerus Adolftól
Szebenmegye.
Schullerus Adolftól
Schullerus Adolftól
Szebenmegye a Maros és Olt között fekszik ott, a hol e két folyó még egyszer egymáshoz közeledik, mielőtt déli irányba kanyarodva Erdélyt elhagyná. Nyugaton Hunyadmegyével, keleten Fogarassal, délen Romániával, éjszakon Alsó-Fehér és Nagy-Küküllő megyékkel határos. Csak 3313.52 négyszögkilométernyi terjedelmű s így a kisebb megyék közé tartozik.
A megye földrajzi törzsökét a Szeben-hegység alkotja, mely délről éjszak felé a Szeben folyó völgye felé lejtősödik, a Szeben folyó lapályát szegélyző előhegyekben, és a folyótól éjszakra a Nagy-Küküllő vizéig terjedő dombos vidékben, mintegy hármas lépcsőzetben ereszkedik alá. Keleten a megye terűletéhez a Fogarasi havasok egy része tartozik, melyet a törzsöktől a Vöröstoronyi szoros választ el.
A Szeben-hegység a Déli-Kárpátok öt főbb tömege közűl csak a két éjszakit foglalja magában, melyeknek egyike Románia felé határbástyát alkot. Mindkét hegység vidékén uralkodó az archai-korú kristályos pala; a mezozóiból csak a kréta fordúl elő, de mindig csak a kristályos palákhoz simúló szigetekként. A kenozói csoport képződményei a hegység szegélyét, valamint a középvidéknek a lapálytól éjszak felé húzódó hegyeit alkotják és az erdélyi harmadkori medencze délnyugati részéhez tartoznak. A hegység kristályos kőzetei három csoportba oszthatók: az első, a legrégibb csoport gránitszerű gneiszből áll, mely sehol sem mutatkozik összefüggően elhúzódó tömegekben, hanem csak egyes tömzsökben és bár ritkán, valódi gránitba is átmegy; a második csoport magában foglalja a tiszta kristályos, határozottan palás szerkezetű kőzetnemeket, tehát a különböző gneisz- és csillámpala-féleségeket, valamint a szórványosan jelentkező kristályos mésznemeket és szerpentineket; a harmadik csoport a kevésbbé jól megállapítható kristályos palanemeket foglalja magában. A Déli-Kárpátok keleti ágaiban előfordúló jura-képződmény hiányzik a megye határhegységében, a kréta-képződménynek is csak egyes nyomai találhatók. A vidék folyamvölgyeinek alsó lejtőit a lapályok szegélyeként a diluvium lerakódásai borítják, melyek rendesen terrasz-képződményűl válnak ki a legújabb, még most is fejlődésben lévő alluvialis vízmelléki lerakodásokból. A Vizakna melletti völgymedenczében, Szebentől 11 kilométernyire éjszakkeletre hatalmas tömegben látható az a sótest, mely az egész erdélyi medencze peremét szegélyezi. A hegységet egész vonalán hatalmas erdők borítják. Közel 1500 méternyi magasságig a bükk hódított magának tért, ott azonban átengedi helyét a jegenyefenyűnek, míg a lúczfenyű a nyírkos vízmosásokba rejtőzött. A bércztetőket a csodálatos görbűletekkel ágas-bogas törpe-fenyű (pinus pumilio) és a havasi égerfa (alnus viridis) lepi el. A buja zöldben pompázó hegység kellemes üdülőhelyekkel kinálkozik sötétkék gólyaorrtól ékes és a különlegesen erdélyrészi Ericaceák (Brukenthalia spiculifolia) illatjától fűszeres rétségein. A Bisztra-telep elhagyott faházaiban (1400 méter), valamint a La Dus-nak nevezett vámőrségnél (1317 méter) évről-évre számosan is jelennek meg a szász-sebesi és szebeni üdűlni vágyók; a városi erdészlak körül pedig az Őzréten (Schanta 1340 méter), hat órányira Nagy-Szebentől, egyre szaporodik az újonnan épűlő nyári lakok száma s egy rövid órányival tovább nyugatra a Hohe Rinne magaslaton (1442 méter) 1894 óta kényelmes gyógyház emelkedik.
A vidék folyóvizekben szegény. A Sebes vizét, mely közel Románia határához eredve, éjszaki irányban hömpölygeti árjait és Gyula-Fehérvár alatt a Marosba torkollik, a kincstári erdőségek fájának könnyebb szállítása czéljából zsilipek építésével és mesterséges gátak emelésével tutajozhatóvá tették; a megyét középirányban átszelő Szeben folyócska sokkalta csekélyebb vízű, semhogy ipari czélokra használható volna, s csak jobb oldali mellékpatakjának, a Czódnak, van elég erős esése, hogy a hasonló nevű falu bejáratánál annak a nagy villámtelepnek a kerekeit hajtsa, mély Nagy-Disznódot és Szebent, a villamosságnak 7, illetőleg 18 kilométernyi távolságra való átvitele által világító és mozgató erőforrással látja el. A Szeben baloldali mellékfolyója, a Hortobágy (Harbach), már egészen csekély patak. Nem használták föl hajtó erőkűl a Szurulról lerohanó hegyi siókat, s az Oltnak hajózhatóvá tétele is csak a jövőtől várható, noha már II. Endre király megadta a jogot a Barczaság egy részét akkor birtokló német lovagrendnek, hogy az Olton hat hajót járathasson.
1838-ban egy Olt-hajózótársaság alakult, mely bizonyos időközökben egy-egy árúkkal megrakott hajót is indított útnak le a Dunához, de a vállalat a vele járó sok költség s egyéb nehézségek miatt abba maradt.
A megyét két útvonal szeli át. Az egyik Szász-Sebesen és Nagy-Szebenen át vezet a Marostól az Olthoz (illetőleg a vöröstoronyi szoroshoz) s ilyformán a magyar Alföldet a Balkán-félszigettel köti össze; a másik egyrészt a Visza völgye (Kis-Kapus) felől, másrészt a Hortobágy völgyén törekszik Erdély éjszaki részeit az Olt völgyével összekötni.
A római korszak előtti idő maradványaiúl tekinthetők azok az urnasírok, melyeket Szász-Sebesnél és Hermánynál találtak, s az a körűlbelűl 8 mázsa sulyú, fegyverek, szerszámok, ékszerek, edények és érczlepények halmazából álló lelet, a melyre 1870-ben a Szebentől alig négy kilométernyire fekvő Szent-Erzsébeten akadtak. A római korból valók azok az útmaradványok, melyek egyrészt Talmácsnál az Olt völgyében, másrészt a Vöröstoronyba elágazva még ma is világosan fölismerhetők. Cedonica és Caput Stenarum római állomások romjai Szeredahely és Vizakna mellett még megállapíthatók; a Vöröstoronyban falmaradványok tanúskodnak a római katonaságnak erődítő munkálatairól.
A vöröstoronyi szoros.
Goró Lajostól
A hunok, gótok, gepidák, besenyők alig hagytak maguk után maradandó nyomókat; mélyebb volt hatásaiban egy szláv néptörzsnek a letelepűlése, melytől a Szeben-hegység ormainak és patakjainak elnevezései s magának a Szeben folyónak a neve is származhatnak.
A XII. század közepe táján költöztek ide II. Géza király hivására az alsó Rajna és Mosel mellékéről az úgy nevezett erdélyi szászok. Kétségtelen, hogy zömük nyomban a Szeben völgyét szállotta meg. Az egész betelepített földterűlet egyházi és politikai szervezet tekintetében, a régi szokáshoz híven, a folyóról kapta elnevezést, a várost magát a legrégibb okiratokban a kerűlettől való szigorú megkülönböztetéssel villa Hermanni-nak hívják, valószinűleg alapítójának a nevéről. A magyar nyelvben Szeben, Nagy-Szeben nevet kapott a Szeben vagy Cibin patakról, de ez az elnevezés a német nép nyelvében soha sem honosodott meg.
A megye terűletén két régi magyar telepről is kell említést tennünk: az egyik Szakadát az Olt partján, a megye keleti határán, a másik Vizakna; ezek a Szász-Sebes közelében lévő magyar telepítési maradványokkal együtt az eredeti székely telepítés folytatásainak tekinthetők.
Hogy a románok mikor vándoroltak be Szeben vidékére, pontosan nem tudjuk meghatározni. Jelenleg az oláhság kivált a megye nyugati és déli hegyvidékeit lakja, falvaival 900 méternél magasabbra is fölhatolva, míg a németség a folyók völgyeiben s a lapályos részeken lakik, hol azonban az oláhoknak is jókora százaléka vegyűl közéjök. Az oláhok legnagyobb részt a görög-keleti vallás hívei, a németek a falvakban mindnyájan, a városokban legtöbbnyire az ágostai evangelikus hitvallást követik. A magyarok e megyében leginkább magában Szebenben laknak.
Egyrészt a népesség eloszlása, másrészt az éghajlat szabja meg a gazdasági élet irányait. A délen emelkedő magas hegyek, a melyek csupán néhány hónapon át mentesek a hótól, az éghajlatot zordabbá teszik, mint amilyennek a földrajzi szélesség szerint lennie kellene, noha nyáron gyakran perzselő a hőség. Szebenben a hőmérséklet –34.2 C. és +30° C közt váltakozik. Azért a szőlő a megyének leginkább csak a Maros felé ereszkedő nyugati részében; az ú. n. Alsó-Erdővidéken érik meg, hol az ohabai és a nagyapoldi könnyű asztali bornak jó híre van. Zordonabb és hirtelenebb átmenetű az éghajlat a megye keleti részében. Az Olt völgye a vöröstoronyi szorosba szabad útat enged ugyan a déli szélnek, mely „talmácsi szél” nevezete alatt már februáriusban végig fú a szebeni vidékeken s olvasztja a havat; de viszont májusban késői fagyok szoktak lenni, szeptemberben pedig korai derek, miért is a szőlőskertek Szeben körűl nem igen hajtanak jövedelmet. Kedvezőbb sikerű a gyümölcstermesztés a védett fekvésű hegyi lejtőkön Szebentől délre. Nagy-Disznódon, Kis-Disznódon, Resinárban kitűnő cseresznye terem. A gyümölcstermesztéssel az Alsó-Erdővidéken foglalkoznak rendszeresebben. A gabonaneműek közt legfontosabb a tengeri és a búza; a répa- és komlótermesztés még fölötte kezdetleges.
Nagy-Szeben.
Spányi Bélától
Ha most ezen áttekintés után körútat óhajtunk tenni a megye terűletén, leghelyesebb, ha a kényelmes aradi gyorsvonatnak egy Szebenbe vivő kocsijára ülünk, melyet az alvinczi állomáson az alvincz–vöröstoronyi vonathoz kapcsolnak, s rövid félóra múlva Szász-Sebesre érkezünk. Szász-Sebes 7676 lakosú városka. Az oláhok vannak benne többségben, de azért a város, valamint a korábbi időkben teljesen német volt, külsőleg ma is egészen német jellegű. Ékessége az ágostai evangelikus főtemplom, Erdély egyik legrégibb és legszebb építészeti emléke. Építésének története egyúttal igen érdekes fejezet a város történetéből is. A törökök 1438-ban Szász-Sebest teljesen földúlták. A lakosság fegyverviselő része a templom erős tornyába zárkózott, melyet a törökök máglyákkal raktak körűl, azokat meggyújtották és a tornyot füstfelhőbe borították. A benn szorúlt lakosok vészkiáltásai lassanként elcsöndesedtek a torony belsejében s a törökök később csak egy siheder fiút tudtak félig holtan kiragadni a lángok tengeréből. Ez húsz évig tartó török rabság után végre ismét visszatért szülőföldére s latin nyelven megírta a török világnak ama rajzát, melyet Frank Sebestyén németre fordított s mely Európának először szolgált kimerítő adatokkal a kereszténység százados ellenségének pusztításai felől. Szász-Sebes e pusztúlás óta soha sem tudott többé előbbi jóllétére fölemelkedni; a szász lakosság megapadt s így a templomnak megkezdett átalakítását sem tudta befejezni. A templommal szomszédos az ágostai evangelikus algymnasium tekintélyes épűlete; ez intézetben időnként sok jeles tanár működött; közűlök csak a költő és kiváló művelődéstörténetíró Schuster Frigyes Vilmost, jelenleg szászvárosi evangelikus papot és a szász nyelvjárások kutatóját, Wolff Jánost említjük meg.
Szász-Sebesről jó karban tartott hegyi út visz fölfelé a Sebes vize mellett, érintve a 2150 lakosú Péterfalvát, hol téglagyárakon kivűl Erdély legnagyobb papirgyára van, s odább Szászcsór községet, mely mellett egy középkori vár omladékai láthatók. A vasút mentén délkelet felé haladva, jól mívelt gabonaföldek közt Szeredahely községet érjük, melyen alúl Nagy-Apold 2375 lakosú község tűnik elénk szép határával és jeles szőlőültetvényeivel. Szüret táján sokan járnak ide Nagy-Szebenből és környékéről szőlőkúrára. Innen a Sebes és Szeben folyócskák vízválasztóján át a Szeben völgyébe ereszkedünk, de útközben át kell hatolnunk a Cernavoda pataknak oláhoktól lakott völgyén, hol az oldalvölgyágak mindegyikéből előkandikáló falvak közt legkiválóbb Szelistye kis iparos község a hasonló nevű patak völgyében. Nagyrészt szegény falvak ezek, melyeknek lakói pásztorkodással és favágással keresik kenyeröket.
A Brukenthal-múzeum Nagy-Szebenben.
Háry Gyulától
Megkerűlve a szecseli hegyet, Orlát község mellett a voltaképi szebeni lapályra érkezünk, mely 450 méternyi magasságról 400 méternyire ereszkedve le, délkeleti irányba hajlik s a Vöröstoronyi szorosig folyton mélyed. Jobb felől a Szeben-hegység szelid hajlású gerincze domborodik, mögötte a Csindrelnek élesen tagozott részei emelkednek; bal felől a vasút mellett fekvő s 2900 lakosú Kereszténysziget község szőlőhegyei zöldelnek, szemközt pedig a távolban Nagy-Szeben tornyai s azok mögött a Fogarasi havasok égbe nyúló ormai kéklenek, míg előttünk meglehetős nagy lapály terűl el a tiszta vízű Szeben partjain rétek és búzaföldek buja tenyészetével pompázva. De vértől is bőven áztatott föld a szebeni lapály. A mit e vidék falvai a török világban szenvedtek, arról nemcsak a „puszta udvarok”-ról fönmaradt följegyzések tanúskodnak, hanem egész krónikák is. A tatárjárás idejéből, 1241-ből, egy erfurti följegyzés hirdeti, hogy a tatárok Szeben összes lakosságát fölkonczolták; csak száz ember menekűlt meg. Egy másik, nem rég talált krónika meséli, hogyan dúlt 1460-ban az oláhországi vajda, IV. Wlad, „az ördög”, Szeben tájékán; a falu lakosait felkonczoltatta s papjukat nyársra húzatta. De már évtizedekkel előbb is török seregek dúlták itt több izben a falvakat és csak Szeben erős falai vetettek gátat előrenyomulásuknak. A törökök Szebent „a vörös város”-nak nevezték; IV. Jenő pápa pedig dicsérettel említette föl róla, hogy a kereszténységnek védő bástyája. A szebeni lapály nyugati peremén sok, akkortájt elpusztúlt német falunak csak a neve maradt fönn; itt-ott oláhok telepedtek le a szászok helyén, kiknek emlékét csak egy-egy evangelikus templom őrzi. Szeben falai előtt Sellenberk mellett verte meg Mihály oláhországi vajda Báthori Endre bibornokot 1599-ben. 1658 után egy török-tatár sereg dúlta Erdélyt fosztogatva, rabolva; az Erzsébet-kapu előtt Szebenben embervásárt tartottak, a melyen kis gyermekeket egy-egy darab kenyérért vagy egy pint borért adtak el. Legutóbb 1849-ben folyt vér, mikor február 4-én Vizakna mellett Bem vereséget szenvedett és nem sokkal később, márczius 11-én, mikor Bem Nagy-Szeben orosz őrségét kiverte s a várost elfoglalta.
Ma már a régi sebek behegedtek, s a békességet élvező térségeken vasúti vonatok robognak Keresztény-Sziget és Kis-Torony 2545 lakosú tekintélyes nagyközségek mellett Nagy-Szeben pályaházába, vagy onnan vissza.
Nagy-Szeben három kerűletből áll: a felső- vagy belvárosból, mely a voltaképi várost alkotta; a Szeben folyó két partján fekvő alsó városból és a dél felé terjeszkedő két villa-csoportból, a Haller-rétből és a Józsefvárosból. Szeben várost valamikor egyrészt kettős (t. i. a templom körűl s a felső város körűl húzódó) körfalak, másrészt terjedelmes mocsarak védték. A régi vár lapukat a közelebb múlt század közepe táján lebontották; ellenben ma is állnak még a déli fal bástyái, melyeket 1551-ben Haller Péter polgármester emeltetett; ezek a város külsejének bizonyos középkorias színt adnak. Egyik bástya belsejébe a XIX. század elején a városi színházat építették.
A nagyszebeni városháza.
Háry Gyulától
Ha a pályaháztól a felső városba megyünk, az Orsolya-szűzek temploma és leányiskoláúl is szolgáló kolostora mellett a Sarkantyús-útczán (Sporergasse) végig az 1897-ben épűlt nagyszabású állami főgymnasiumhoz érünk, nehány lépéssel odább pedig a meglehetősen szabályos négyszögű nagy piaczra (Grosser Ring). Ezt emeletes házak sora szegélyzi, melyek nagyobbára középűletek; így a keleti oldalon az erdélyrészi evang. egyházkerűlet épűlete áll, továbbá a „szász nemzeti egyetem” háza; a déli oldalon a szebeni takarékpénztár épűlete s a báró Brukenthal-féle múzeum van, mely egyike hazánkban a képzőművészet legelőbbkelő gyűjteményeinek. Ezt báró Brukenthal Sámuel († 1803), az egyetlen szász polgári származású erdélyi gubernator, alapította úgy, hogy végrendeletében hitbizománynyá emelt vagyonából kihasított 30.000 forintot, s ez összeget műkincseinek és könyvtárának föntartására és gyarapítására szánta azzal a rendeltetéssel, hogy fiutódjai esetleges kihaltával a gyűjtemények az azokat magában foglaló házzal együtt a szebeni evangelikus gymnasium birtokába menjenek át, de a közönség használatára nyitva tartassanak. (Egyéb vagyona ugyane végrendelet határozmányai értelmében később a szebeni evangelikus hitközségnek jutott.) Az alapítványi tőke azóta több mint 120.000 forintra növekedett, miért is a múzeum, melynek első könyvtárnoka a homoeopathiának később híres megalapítója, Hahnemann Sámuel volt, kitűnően teljesíthette közművelődési hivatását. A könyvtárban több mint 100.000 kötet könyv van. E könyvtárnak kiváló nevezetességei: az Erdélyre vonatkozó összes művek és nyomtatványok teljes gyűjteménye, továbbá a XVIII. század közepe és vége táján virágzott német, franczia, angol és olasz irodalom eredeti kiadású termékeinek meglehetősen teljes számú gyűjteménye, melyet maga Brukenthal gyűjtött össze, és az ősnyomtatványok gazdag gyűjteménye; a kézíratok közűl különösen is fölemlítendő egy XV. századból eredő 4-ed rétű imádságos könyv, mely 315 finom hártya levélen gyönyörű lapszéli ékítményeket és szövegábrákat is tartalmaz, melyek igazi németalföldi könyvfestők ecsetére vallanak; valamikor a Prága melletti Szent Margit-kolostor tulajdona volt. A múzeum régiségtára Erdély archaeologiai ismeretére, nevezetesen a Mithras-kultuszra vonatkozólag becses adalékokat tartalmaz. Mindehhez nagy érem- és természetrajzi gyűjtemény, továbbá kép- és metszetgyűjtemény járúl. Ez utóbbi gyűjtemény 15 szobában mindössze 1161, részint olasz, részint német és németalföldi festményt foglal magában; a hazai művészek műveinek száma 41. A festmények tetemes része régebbiek másolata, de vannak eredeti művek is; így példáúl egy férfit ábrázoló arczkép, melyet újabban Jan van Eyck művéűl ismertek föl.
A nagy piacztól nem messzire, a Mészáros-útcza (Fleischergasse) végén áll a városháza, melynek tornya egyszersmind kapuja az alsó városba vivő meredek lejárónak. E torony erkélyeivel, tornyocskáival, vadszőlővel befuttatott falaival, kecses párkányzataival és ablakkereteivel egyik szép maradványa Szeben régi, renaissance stilű építményeinek; de tanújele a polgári jóllétnek is, minthogy Pempflinger Márk († 1537.) tulajdonából ment át vásárlás útján a város birtokába. Szeben városának és a szász nemzetnek levéltára is ez épűletben van elhelyezve. A városházától az újonnan nyitott útvonalon át az evangelikus gymnasium mellett a Huet-térre érünk, mely nevét a politikai téren, valamint az egyház és iskola körűl is érdemeket szerzett Huet Albertről († 1607) kapta. E térnek egész éjszaki felét az evangelikus főtemplom foglalja el.
Az evangelikus főtemplom Nagy-Szebenben.
Háry Gyulától
A fő templom déli kapuzata előtt áll Teutsch evang. püspöknek 1899-ben emelt s Donndorftól mintázott érczszobra. Papi köntösében áll előttünk, a mint egyik kezét okleveleken és történeti íratokon nyugtatja, míg a másikkal a bibliát szorítja kebléhez. Mert Teutsch nemcsak egyházi, hanem politikai téren is vezére volt a szász népnek, a régi szász municipiumnak a magyar állam új szervezetébe való beillesztésének éveiben, s mint tudós, a haza határain túl is szép hírnevet vívott ki magának. A szobor 4 méter magas gránit talapzaton áll; melynek négy oldallapján Teutsch munkatársainak mellképei láthatók: Binder G. P.-é (evang. püspök, † 1867), Schmidt Konrádé (a szász népnek utolsó választott comese, † 1884), Schuller J. K.-é (történetíró, † 1865), s Gebbel Ferenczé (az evang. egyházkerűlet titkára, † 1877).
A Huet-térről egy keskeny sikátor a kis piaczra (Kleiner Ring) vezet, az állandó zöldség- és húspiaczhoz, melynek házai még teljesen a késői renaissance stiljét mutatják részben a gyalogútnak is födelet adó arkádjaikkal (Laube), melyek alatt vásár napján esőtől védve kinálják czikkeiket az árúsok. A kis piaczon áll az új iparegyesűlet háza is, melyben Szeben városának 16 éven felűli lakosai díjtalanúl használhatják a falai közt legújabban fölállított népkönyvtárt. A kis piacz keleti oldalán van az 1725-ben jezsuita-stilben épűlt római katholikus plebánia-templom. A nagy piacztól dél felé egymással egyközűen két útcza vezet: egyik a Mészáros-útcza a református magyar és a görög-keleti román templommal, továbbá a Soldisch-parkkal s az abban épűlt evang. árvaházzal, meg a János-templommal (Johanniskirche); másik a Nagydisznódi-útcza (Heltauergasse), Szeben fő forgalmi ere, melyben több hatásosan díszített magán- és kereskedő-ház mellett a „Római császárhoz” czímzett új vendégfogadó és a hadtest-parancsnokság épűlete a legdíszesebbek. Mindkét útcza a Hermann-térre vezet, melyet a nagy gyalogsági kaszárnya s dél felől az új pénzügyigazgatósági épűlet szegélyez. A Hermann-tértől az Erlenpromenade (Égerfás-sétatér) felé terjed a József-város, mely csinos villáival és villaszerűen épített bérházaival vonja magára figyelmünket. A még teljesen ki nem épűlt Schewis-útczában bal oldalt a Vigadót (Gesellschaftshaus) látjuk, melyben a bálokat, hangversenyeket és nagyobb összejöveteleket tartják. Mellette a korcsolyázó egyesűlet jégpályája van tágas öltöző helyiséggel, melyet nyáron kiállítások czéljára is szoktak használni, jobb oldalt pedig az evang. egyház papnevelő intézete áll. Az említett sétatér mindkét oldalán a katonai városnegyed terjed; alsó részén a cs. és kir. helyőrségi kórház, felső részén a katonai nyílt fürdő, a kis gyakorló tér, a cs. és kir. gyalogsági hadapród-iskola, a tüzérségi és a vadászkaszárnya terjedelmes épűletei. A Haller-réten át, melyet díszes villa-negyeddé készűlnek átváltoztatni, a tornacsarnok s az evang. temető mellett érünk vissza a belvárosba; útközben pillantást vetve a vén gesztenyefákkal szegélyzett alsó sétatérre is, mely árnyékot adó fáival az ódon külsejű, tornyos városfal tövében húzódik el; keleti végén a Ferencz József-kórház, az evangelikus betegápoló s a megyei bábaképző intézet az orvosi negyedet alkotják. A városfalon túl fekvő részről a színháztér felől az erdélyrészi természettudományi egyesűlet új múzeuma tekint le. E múzeum antik modorú épűlet, melynek első emeletén az egyesűlet természetrajzi, földszintjén az erdélyi szász Kárpát-egyesűlet néprajzi gyűjteményei (Kárpát-múzeum) vannak elhelyezve.
Nagy-Szebennek az 1900-ki népszámlálás adatai szerint 26.643 főre menő lakosságából 15.553 német, 5959 román, 4732 magyar; felekezet szerint 11.695 ágostai evangelikus, 6079 római katholikus, 4051 görög-keleti, 2079 görög-katholikus, 1707 református. Volt időszak, mikor a város katonai, politikai s ipari gócza volt a haza e részének. Jelenleg, a megváltozott közállapotok miatt szerényebb szerepet visz, de közművelődési hivatását teljes erejével igyekszik teljesíteni. Hajdani katonai fontosságának kései visszhangja gyanánt tekinthető a közel 4.000 emberből álló helyőrség (Szebenben székel a cs. és kir. XII. hadtest parancsnokság), melyhez még egy újon épűlt kaszárnyában elhelyezett honvédzászlóalj járúl. A város már a bevándorlás első századában a szebeni prépostság alapítása következtében (1191) az erdélyrészi német telepűlések egyházi fő helyévé lett. II. Endre király szabadságlevele pedig (1224) a szászok politikai szervezetének székhelyévé tette. A szebeni királybíró egyúttal a szász nemzet comese (ispánja) volt, s ez értelemben véve Nagy-Szeben a szász municipium föloszlatásáig, 1876-ig, fővárosa volt a „Királyföld”-nek. Az 1691 utáni időkben az osztrák katonai kormányzónak székhelye lévén, többször egész Erdély katonai fővárosaként szerepelt. Napjainkban Szebenmegye főispánja egyúttal a szászok ispánja czímet viseli s elnököl a szász egyetem ülésein, melynek hatásköre most már csak a tisztán közművelődési czélokra fordítható vagyonának kezelésére szorítkozik. Nagy-Szeben rendezett tanácsú város s a megye székhelye. Fekvőségekből s jelesen erdőségekből folyó jövedelmei révén biztos alapokon nyugvó háztartása van a nélkül, hogy polgárait tetemesebb közköltségekkel kellene terhelnie, sőt kitűnő vízvezetéket és nagy villamtelepet is létesített.
Nagy-Szeben: Teutsch szobra az evangelikus templom előtt.
Háry Gyulától
A XIV. és XV. századokban az erős czéhekben szervezkedett iparnak ép oly nagy társaséleti, mint gazdasági szerepe volt. 1370-ben Nagy-Szebenben 19 czéh volt 25 önálló iparággal. Ezek közűl csak az ötvösök czéhét említjük meg, melynek pompás készítményei, díszei a hazai múzeumoknak. Noha a kelettel folytatott nagy kereskedelemről szóló hagyományok kissé túlzottaknak látszanak, annyi bizonyos, hogy a szász ipar a középkorban Erdélyben, sőt a Balkán-félszigetnek Erdélylyel határos részeiben is uralkodó szerepet vitt. A szebeni iparnak ez a fogyasztó terűlete némi rázkódtatások után is megmaradt mindaddig, míg csak az utolsó évtizedekben a vasútak gyári eredetű czikkekkel el nem árasztották a vidéket s Romániával a vámháború ki nem tört. Ez a kisipart érzékenyen sújtotta. A lakosság növekedő száma mellett is a kézmívesek száma 200-zal csökkent, nevezetesen a szűcsök, szappanosok, takácsok, gyapjúszövők, ötvösök egykor virágzó czéhe tökéletesen pusztúlásnak indúlt. Némely iparág azonban azzal, hogy a villamtelep mozgató erejét állíthatta szolgálatába, győzedelmeskedni tudott az idők mostoha voltán, így jelesen a fínomabb posztógyárosok, bútorasztalosok s mindenekelőtt a könyvnyomtatók. Nemkülönben nagy lendűletnek indult utóbbi időben a szalámi-gyártás, mely a bécsi és prágai piaczot is ellátja árúival. A kisebb iparágak számára még mindig az évente három izben tartott vásárok gyűjtik össze a fogyasztó közönséget. Ilyenkor a Szeben mellékéről s a Hortobágy folyón túli vidékről beözönlenek a falusiak tarka népviseleteikben.
Nagy fejlettségű Nagy-Szebenben a hitelügy. A pénzintézetek, melyek az utóbbi években igen föllendűltek, tiszta jövedelmöket nagyrészben közművelődési czélokra fordítják. Legrégibb köztük az Általános takarékpénztár, melyet 1841-ben Herbert Frigyes Mihály akkori szebeni tanácsos alapított, s mely jelenleg több mint 1.1/2 millió forintnyi vagyonnal bir. Ez idáig több mint félmillió forintot áldozott közczélokra, az 1873-ban alapított Földhitelintézet pedig körűlbelűl 150.000 forintot. Amaz főleg az evangelikus egyházközség iskoláit és betegápoló-intézetét istápolja, emez a tiszta haszonból különösen a mezőgazdaságot iparkodik támogatni. Szerényebb korlátok között törekszik „a takarék- és előlegező-egyesűlet” a gazdasági téren való kölcsönös segélyezés mellett szintén közművelődési czélokra szolgálni, míg a „Vereinsbank” telepítési czélokat tart szeme előtt. E német pénzintézetek mellett, melyekhez még egy „kölcsönös élet- és tűzkárbiztosító-társulat” járúl, az Albina a románságnak ipari és pénzügyi téren való törekvéséről tanúskodik.
Nagy-Szeben most is, mint korábbi időkben, az erdélyrészi német elemnek művelődési székhelye, s azonkivűl a görög-keleti románság fiatal értelmisége is itt kapja meg az alkalmat és talajt a közművelődési tevékenységre és haladásra. Székhelye továbbá e város a görög-keleti metropolitának és az ágostai evangelikus egyházkerűlet püspökének. Van itt két főgymnasium (ágostai evangelikus és állami), egy (ágostai evangelikus) főreáliskola, két (ágostai evangelikus és görög-keleti) tanítóképzőintézet és egy róm. katholikus tanítónő-képző, három polgári iskola leányok számára, s a nagyszabású Mária Terézia árvaház. Figyelmet érdemelnek az evangelikus nőegyesűlettől alapított szakiskolák a nők továbbképzésére úgymint: egy kézimunkákra oktató és ruhavarró iskola, egy főző- és háztartásra tanító s egy cseléd-iskola. Az evangelikus intézetekben az oktatás nyelve a német, a görög-keletiekben a román, a többiben a magyar. A magasabb tanintézetek tanárai, kikhez jogászok és orvosok is csatlakoztak sorozatos fölolvasásokban, melyek tárgyát gyakran a hazai szászok történetéből veszik, megvalósítani igyekeznek a „University-Extension” eszméjét. A városi színházban októbertől márcziusig állandóan játszik egy német társaság, húsvét és pünkösd között olykor magyar is.
Szeben emberbaráti intézetei között legnagyobb az állami országos tébolyda. Az evangelikus egyház büszkesége az evangelikus betegápoló-intézet, melyet a jelenlegi evangelikus püspök, Müller Frigyes alapított s melynek az anyaintézeten kivűl több fiókintézete van, nevezetesen Segesvárt és Brassóban. Az intézetben 28 ápolónő működik. Katholikus részről viszont az irgalmas nővérek foglalkoznak betegápolással; ezek kolostorukban egy leánynevelőintézetet is tartanak fönn.
Egyesűlet Szebenben nem kevesebb, mint 77 van, a mi a lakosság számához képest bizonyára igen tekintélyes szám. Hogy ezek között egyfelől iparos-, kaszinó-, lövész-, torna-, dalos-, kerékpáros-, korcsolyázó-, vadász-egyesűletek, másfelől temetkezési betegsegélyző egyesűletek vannak, magától érthető. Előkelő helyet vívott ki a zene-egyesűlet. A „Hermania” nevű férfi-dalegyletnek évenként húsvétkor tartani szokott opera előadásai különös hírre tettek szert. Meg kell még jegyeznünk, hogy Nagy-Szeben több oly egyesűlet székhelye, melyek a megye terűletén túl is kiterjesztik működésöket; így „az ágostai evangelikus egyházkerűlet általános nőegyesülete Magyarország erdélyi részeiben”, melynek 132 fiókegyesűlete van s szegények és betegek ápolását, temetők szépítését tűzte ki czélúl, ezek mellett karácsonyi adakozásokat, fölolvasó estéket rendez, kivált a falvakban, s e czélra fönnállásának rövid ideje alatt pénzben és pénzbeli értékben közel 200.000 forintot költött el és osztott ki. Ott van továbbá a szászok erdélyi Kárpát-egyesűlete, mely menedékházak s útak létesítésével kényelmesen járhatókká tette az erdélyi Kárpátok jó részét, a Gusztáv Adolf alapítvány evangelikus fő egyesűlete az evangelikus egyházkerületben, az erdélyi szász mezőgazdasági egyesűlet, az erdélyi természettudományi egyesűlet, s az „Erdélyi Honismertető Egyesűlet” (Verein für siebenbürgische Landeskunde), stb. A nagyobb terűletre kiható nem német egyesűletek közűl a román irodalmi és közművelődési társaság székel Szebenben. Meg kell említenünk végezetűl, hogy Szebenben 2 német és 2 román napilap jelenik meg és hat időszaki folyóírat német nyelven.
Szebentől éjszakra, a Küküllők völgyébe vezető régi összekötő útvonal mentén két tekintélyes szász falu említendő: Nagy-Csűr (2049 lakossal) és Szelindek (2927 lakossal), emez egy XIV. századból való várnak omladékaival. Egyike volt ez ama hatalmas parasztváraknak, melyek a szászok egykori harcziasságának hirdetői. Déli irányban fél óra alatt egy vasúti mellék-vonalon Nagy-Disznód (3023 lakosú) nagyközségbe érünk, egyikébe azon kevés helysgeknek, melyeket majdnem tisztán németek laknak. Megkapóbb a látvány, ha a kocsiútat választjuk s a fensíkon által vágva ott, hol az út hirtelen kanyarodik, váratlanúl alattunk szőlőskertek és gyümölcsültetvények közt látjuk elterűlni a csinos helységet, háttérben a Szeben-hegység délkeleti nyúlványával, melynek végső kiszökellésén a kis-disznódi vár áll. A barátságos kép, mely e község vidékén városi ember elé tárúl, kivált május havában, a cseresznye és almafa virágzásának idejében, kirándúlásra csábítja a nép által „Paradicsomkert”-nek nevezett gyümölcsös erdőbe, mely Nagy-Disznódtól Kis-Disznódig húzódik el. De Nagy-Disznód nemcsak kellemes kirándulóhely, hanem törekvő iparos helység is, korábbi időkben lakói messze vidéken jó sarlókészítő kovácsok hírében állottak. Később a gyapjúszövő iparra adták magukat s a nagy-disznódi posztóval meghódították az erdélyi piaczot. A Romániával kitört vámháború következtében a nyers gyapjú olcsó behozatala megszűnt, a nagy-disznódi ipart a romlás szélére juttatta, de a Czódban létesített szebeni villamtelep fölállításával lehetővé vált, hogy a nagy-disznódiak gyári egyesűletté társúljanak s az olcsón előállított villamos mozgató erő fölhasználásával a világpiacz nagy versenye mellett is megállják helyöket. Körűlbelűl 300 házban újra peregnek az orsók s kopognak a szövőszékek. A nagy-disznódi kelme Galicziába s Horvát- és Szlavonországokba vándorol. 1898-ban 48.000 vég legjobb minőségű halinaposztót vittek ki 770.000 forint értékben, azonkivűl a gyöngébb minőségből 52.000 vég 570.000 forint értékben.
Régi bástyatorony Nagy-Szebenben.
Háry Gyulától
Nagy-Disznód vásárterén áll a háromszoros körfallal kerített evang. plebánia-templom, melynek kincset érő templomi szerei a különféle nagy kiállításokon figyelmet keltettek. Van t. i. köztük egy XV. századból való ereklyetartó (hivatalos becsértéke 25.000 forint), ugyancsak a XV. századból egy szentségtartó s egy szép kancsó, Hann Sebestyén, szebeni aranyműves műhelyéből. Ezeket a templomi kincseket a monda szerint valamikor, zavaros időkben sok pénzzel együtt elásták, de az elásott kincs helyéről mindig csak az egyházközség legöregebb tagja tudott. A templom egyszer újjáalakításra szorúlt s ennek költségeit nem tudták előteremteni; ekkor az egyházfő a már rég elfeledett kincsre hívta föl a figyelmet, s így hivatalbeli elődjei hűsége folytán kisegíthette a községet a bajból.
Nagy-Disznódtól épen 3 kilométernyi távolságra fekszik Kis-Disznód község, melynek oly kicsiny a határa, hogy 1024 főnyi lakosságának a hegyi lakók mintájára gyümölcstermesztéssel és kertmíveléssel s mindenféle házi iparral, különösen szalmakalap-fonással kell keresnie kenyerét. A falu házai részben még fából épűltek, miért is még frank tornáczukkal (Vorlaube), konyhahelyiségűl szolgáló középső szobájukkal (az úgy nevezett Haus) s az útczai két ablakos „Gute Stube”-val jobban visszatükröztetik a szász ház typusát, mint a Nagy-Szeben környékén lévő többi falvak, melyek ugyan megőrízték a magas frank kaput, de már sok tekintetben elfogadták a városi építésmód sajátságait. A vártól, mely a XIII. század elejéről való, s melynek a beléje épített templom kapuzata Erdélyben a román építészet egyik legérdekesebb emléke, tekintetünk gyönyörű kilátással a „Paradicsomkert” és Nagy-Disznód fölött a Hortobágy vidékéig és a Déli-Kárpátokig kalandozhat el, Kényelmes gyalogösvények vezetnek az erdőborította hegyekre, melyek a falut minden oldalról körűlveszik, miért is nincs mit csodálkozni azon, hogy a szebeniek a helyett, hogy drága fürdőhelyeket látogatnának, inkább itt szeretik tölteni a nyarat.
A „Junger Wald”-on keresztűl jó kocsiúton másfél óra alatt ismét Nagy-Szebenbe térünk vissza s a vöröstoronyi vasútra szállunk, hogy utolsó kirándulásunkra indúljunk, a megye délkeleti szögébe. Vesztény román falu közelében torkollik a Hortobágy a Szeben folyóba s ér véget a Hortobágy völgye; ebben éjszaki irányban, közel a megye határához Új-Egyház 1097 lakosú község, a hajdani Új-Egyház-szék főhelye fekszik. Talmácsnál a Szeben völgye összeszűkűl s a Hortobágy hegylánczolata itt csaknem a Szeben-hegység nyúlványáig ér. A Szeben és Olt folyók összeömlése szögében, egy meredek hegykúpon az így nevezett Landskrone emelkedik, melyet 1370-ben Nagy Lajos király a szászok közreműködésével építtetett. Csak egyik oldalról lévén hozzáférhető, uralkodik az egész szoros fölött. Érte Lajos király az építés után a szászoknak különös köszönetét fejezte ki. Ők – írja – ama polgárai országának, kiknek erején, mint szilárd oszlopokon, épűl föl e határszél biztonsága, s kiknek megingathatatlan hűségét a tapasztalat állandóan fényesen igazolja. Midőn későbben magában a voltaképi szorosban erősségeket építettek, a határszéli Lotorvárát, a Vöröstornyot, megfosztották erődjellegétől. De még manapság is dísze az elpusztíthatatlan falmű a hegyoromnak, melyen az Erdélyi Kárpát-egyesűlet kényelmesen elérhető és kilátással dúsan jutalmazó pihenőhelyről gondoskodott.
Az Olt szép hídján a hasonló nevű állomás mellett átmenve, még néhány kilométernyi útat az Olt balpartján teszünk meg Felek 3183 lakosú nagyközségig, hol egy üveghuta s egy a XVIII. század modorában gondozott, egykor báró Brukenthal-féle park sokaktól látogatott nevezetességek. De íme eljutottunk már a megye határához. Túl az Olton mint egy meredeken emelkedő hegyi vár tűnik szemünkbe a Nagy-Küküllőmegyéhez tartozó Hortobágy vidék, fölfelé az Olt völgyén pedig Fogarasmegye terjed.
