Udvarhelymegye. Benedek Elektől
Udvarhelymegye.
Benedek Elektől
Benedek Elektől
A régi Udvarhelyszék egyike volt az ősi hét székely széknek, s a hagyomány és szokásjog szerint mindig úgy tekintették, mint anyaszéket, azaz a székely székek elsejét. Székhelye a mai Udvarhely város volt, melynek falai között tartották a székely nemzeti gyűléseket s őrizték a székely nemzet pecsétjét. Ha pedig hadba szállás esetén annyian jelentek meg e nemzeti gyűléséken, hogy a városban nem fértek volna el, akkor az Udvarhelytől nem messze fekvő agyagfalvi réten sereglettek egybe. Udvarhelyszéknek volt két fiúszéke is: Keresztúr- és Bardocz-fiúszékek. E hármas szék terűletéhez a szomszédos Segesvár-szék egy pár szász falujának odacsatolásával alakúlt meg az 1876-ki megyerendezés alkalmával a mai Udvarhelymegye, mely éjszakon Maros-Torda- és Csíkmegyével, keleten ismét Csíkmegyével, délen Háromszék-, Nagy-Küküllő- és Maros-Todamegyével határos. Ha a megye éjszakkeleti határa felé tekint az idegen, azt hihetné, itt az ország természetes határa. Egy erdős hegytömeg áll itt őrt: a Hargita, melynek 822 ezer kat. hold terjedelméből 196 ezer esik Udvarhelymegyére, csupa fenyves-, tölgy- és bükkerdő. Menjünk föl a Galusa-tetőre, mely 1798 méter magasságban mered az égnek Oláhfalu fölött s fáradságunk nem veszett kárba: szemet, lelket gyönyörködtető kép tárúl elénk, Erdélynek legtávolibb hegyeit hozza el ide a messzelátó, s keletre nézve, látjuk; hogy nem az ország határán állunk. Alattunk terűl el az Olt völgye, felénk mosolyognak Al- és Felcsík falui s tovább; körös-körűl a keleti határ-hegyek koszorúja. Ha a megye déli határa felé visz útunk, ismét egy nagyobb erdőség állít meg bennünket: a Rika erdő, hová a monda szerint Attila pihenni tért nagy hadakozásai után, s a hol feleségét, Rika királynét is eltemették a Rika patak partján. Óriási mészkősziklát hengeríttetett Attila a sírra, hogy felesége holttestét soha senki meg ne háboríthassa. A monda megmaradt a nép ajkán, de a hatalmas síremlék eltűnt. Pár esztendeje a székely atyafiak szétdarabolták s meszet égettek belőle.
A Rika-erdő nem határa Udvarhelymegyének, mert azon túl még a régi Bardocz-szék kilencz községe van. Ez a Kriza által megénekelt szép Erdővidék egyik fele. Ámde a Rika nemcsak arról nevezetes, hogy egy királyné holttestét rejtegeti; hanem nevezetes arról is, hogy ez az erdő két székely nyelvjárásnak a választó határa. Rikán innen (Udvarhely felől) ö-vel beszélnek, Rikán túl közép ë-vel; Rikán innen „is” az „is”, de már Rikán túl „ës” az „is”. („Én ës elmënyëk, ha mëgengëdik”). Különösen az ës meg az is az, melyről meg lehet ismerni, Rikán innen vagy túl lakik-e valaki, ha a ruha el nem árulná.
A mai Udvarhelymegye terűlete 3417.68 négyszögkilométer s a Rika erdőn innen eső részét csaknem két egyenlő részre osztja a Nagy-Küküllő, mely a megye éjszak-keleti részében ered. Mindvégig szűk völgye csupán Bögöz és Décsfalva közt szélesedik ki négy négyszögkilométernyi térséggé: ez a már említett történeti nevezetességű agyagfalvi rét. Délre a Nagy-Küküllőtől, de vele egyközűen, még két kisebb folyó halad át a vármegyén: a Kis- és Nagy-Homoród. Mindkettő a Hargitából ered. A Nagy-Küküllő közelében, a Rutna-tetőn ered a Kis-Küküllő, melynek egy darabon Nagy-Ág a neve s csak Parajd mellett, hol a Korond vize szakad belé, veszi föl a Kis-Külküllő nevet, s egy pár helyen határvonal Udvarhely- és Maros-Tordamegye között. Túl a Rikán a Vargyas vize és a Kormos-Lángos patak méltók az említésre; ezeknek is a vén Hargita méhében van a forrásuk.
A hatalmas Hargita és a belőle kiágazó hegyhátak uralkodnak a megye keleti és éjszaki vidékein, s itt az eredete a nagyobb folyóvizeknek. Erdős és erdőtlen hegységek, fensíkok, nagy kiterjedésű legelők és kaszálók vannak itt; de annál kevesebb szántóföld, mely a szűk völgyekben és a lankás hegyoldalakban húzódik meg s a kavicsos agyagú, vékony rétegű talaj csak nehéz, gondos munka után ád valamelyes termést. Míg az éjszaki és keleti vidéken a trachit az uralkodó: már a Nagy-Küküllő alsó völgye, a nyugati és éjszaknyugati dombvidék, nemkülönben a Rikán túli rész, a volt Bardocz-szék talaja vegyesen agyagos és homokos, s általában itt a föld elég jól fizet.
Kedvezőtlen talaj és időjárás; hosszú, erős tél, rövid tavasz és nyár: mind ellenségei a földmívelésnek, a mely pedig egyik fő foglalkozása a megye népének, s még inkább az állattenyésztés. Erre már kedvezők a körűlmények. Nemcsak hogy silány a talaja megye legtöbb vidékén, hanem még a hegyekről leömlő vadvizek is nehezítik a földmíves dolgát, munkájának sovány eredményét gyakran tönkre téve. A megyének 500 s nehány ezernyi kataszteri hold terűletéből 125 ezer esik szántóföldre, 194 ezer hold erdőre, 70 ezer hold legelőre. Erdő és legelő: e kettőben van voltaképen a megye népének gazdasága. Némely községnek rengeteg nagy erdősége van. Így Erked, Korond, Lövéte, Szentegyházas-Oláhfalu, Parajd, Vargyas, Alsó-Sófalva és Homoród-Almás községeknek egyenként négy- és nyolczezer hold közt váltakozik az erdejök; Oroszhegy község erdeje tizenkétezer hold, Füle községé tizenhatezer, Zetelakáé huszonegyezer. Minthogy erdő és legelő közös vagyon, a szántóföld meg alig egy negyede a vármegye terűletének: képzelhető, hogy a szántóföld igen kis birtoktestekre aprózódik el. Alig nehány földbirtokos szántóföldje haladja meg a háromszáz holdat: ez itt már nagy birtok. Kivéve azokat a községeket, a hol a tagosítás már megtörtént, még az úgy nevezett nagybirtok sincs egy tagban; a 10–20 holdas szántóföldek a nagy ritkaságok közé tartoznak. Ellenben közönséges dolog, hogy a 10–15 holdas kis birtok 20–30–40 darabra oszlik. A megye nagy részében a három fordúlós, kisebb részében, az éjszakkeleti felén a két fordúlós rendszer a földmívelés alapja; váltógazdaságot a tagosított földek kivételével csupán a nagyobb birtokokon űznek. Ott, a hol három, lehetőleg egyenlő terjedelmű fordúlóra van osztva a szántóföld, az első fordúlónak őszhatár, a másodiknak tavaszhatár, a harmadiknak ugarhatár a neve. A harmadik fordúló egy évi pihenő után őszhatárrá lesz. A két fordúlós gazdaságban az egyik fordúlóban vegyesen termesztenek őszit és tavaszit, a másik ugarban áll és legelőnek használják. A völgyekben, a folyó vizek mentén, a hol jobb minőségű a föld, ez évről-évre mívelés alatt áll. A kaszálók java része az erdőkben, meredek hegyoldalakon van. Oda vonúl föl minden épkézláb ember június vége táján. Le sem jönnek a faluba, míg a szénát meg nem csinálták. Csak az asszonyok, meg a leányok járnak haza időnként, hogy a férfiaknak élelmet vigyenek. Leveles ágakból kunyhót hevenyésznek, ott tartják az enni valót, a ruhaneműt; ott hálnak a nők; a kunyhó előtt éjjel-nappal pattog a tűz, a körűl alszanak a férfiak. Nyugodtan végezhetik munkájokat az erdőn egész július végeig, mert elébb úgy sem érik meg a rozs a sarló alá. Július vége táján kezdik aratni a rozsot s augusztus első hetében a búzát. A napszámos ember átlag három-négy kalongyát arat egy nap (egy kalongyát 27 kévével számítva); de a gazdának és háznépének markában forróra melegszik a sarló nyele, s az eredmény egy személyre öt-hat kalongya. A napszámos átlag 40–50 krajczár napszámot kap, sőt ha tél idején előlegezte a napszámot pénzben vagy terményekben, csak 30 krajczárral elégítik ki; de annál jobban dúskál ételben, italban, mert ötször kap enni napjában s legalább háromszor pálinkát. Mikor vége az aratásnak, beviszik a koszorút. Egy legénynek vagy leánynak a fejére teszik a búzakalászból font koszorút s a merre elhalad, kisérve az újjongó aratóktól, minden kapuban les rá valaki egy fazék vízzel. Mire gazduram udvarára jut, rendesen csúron víz a koszorúvivő. Hát még otthon! Ott már az egész ház népe izgatottan vár reá vizes edényekkel fölfegyverkezve. Az egész falu hallja, ha egy gazda elvégezte az aratást. A kiabálás, újjongatás, nevetés, sikoltozás fölveri a falu csöndjét.
Két-három fogás ételt kapnak vacsorára; a pálinkát sem poharanként osztják ki, a nagy pálinkás üveg jár körbe: ihatik kiki annyit, a mennyit akar. Van most kalács meg mézes lepény is bőven. Vihetnek haza is.
Ha statisztikai adatok nem bizonyítanák, alig hinnők el, hogy a kedvezőtlen talaj és éghajlat mellett, és még azt is hozzá véve, hogy a szántófőld egy negyedrészét teszi a megye terűletének: az évi gabonatermésből egy főre 8.09 mérő esik, holott az országos átlag 7.63 mérő. Ennek a meglepő jelenségnek az a magyarázatja, hogy az itteni nép azt a kevés földet nagy gonddal és szorgalommal míveli, s bizonyára még tetemesen fokozhatná a termés mennyiségét, ha a czélszerű földmívelés általánossá válnék. Rendes körűlmények közt tehát az évi gabonatermés elegendő a lakosság szükségletére.
Az állattenyésztés az, melyből a lakosság zöme a háztartásra szükséges pénzt előteremti. Az állattenyésztés föltételei igen kedvezők. A 125 ezer holdnyi szántófölddel szemben 160 ezer hold legelő és kaszáló, ezenkivűl nagy terjedelmű és jó minőségű erdei legelő. Ott, a hol a tagosítás meg nem történt, az ugar határ is legelőnek szolgál; aratás után úgy az őszi, mint a tavaszi határ tarlólegelő. S hogy az állattenyésztésre évről-évre nagyobb gondot fordít a nép, abban nagy része van az állam támogató és irányító munkájának is. A székely-keresztúri járásban a szép fehér szőrű, nagy szarvú erdélyi fajú ökröknek sok gyönyörű példányát találjuk, míg a keleti és éjszakkeleti magasabb fekvésű vidéken az apróbb, de erős és kitartó csiki fajtát tenyésztik. Itt található még tiszta példányokban a székely ló is; ez az apró termetű, dús serényű, fürge és kitartó állat, melynek igen jó tulajdonsága, hogy kevéssel megelégszik. Nagyon javúlt minőség dolgában a sertésállomány is, mert a régi silány fajtát többnyire kis-jenői és szalontai fajta váltotta föl. A juh pusztán csak a házi szükségek födözésére szolgál. Gyapját megfonják s megszövik az asszonyok. Ebből kerűl ki a férfiak fehér és szürke harisnyája (nadrág), kis és nagy zekéje. Bőréből nagy, térdig érő bunda készűl, meg kis melles-bunda, mely télen a mellényt pótolja. A báránybőrből kucsmát csinál a szűcs. A meleg ruhát tehát a juh adja a férfiaknak s ellátja az egész háznépet túróval is, mely magában, vagy különféle ételekben mindennap előfordul a székely háztartásban.
Mint általában mindenféle házi állatot, a juhokat is közös nyájakban legeltetik, azzal a különbséggel, hogy míg tehén- és ökörcsorda rendszerint csak egy van egy faluban, juhnyáj van három-négy is. Három-négy csapatra oszlanak a gazdák s így külön-külön összeállva adják a juhot a pásztor kezére. Oláh eredetű emberek ezek a pásztorok, kik ugyan a magyaron kivűl egyéb nyelvet nem tudnak, de foglalkozásuk oláh neve megmaradt. Pakulár itt a juhász neve; s a kis bojtáré: munyator. Szent György napján adják gazduramék a pakulár kezére a juhot s ekkor próbafejést tartanak. Ha a juh legalább annyi tejet ad egy fejésre, a mennyivel egy üres tojáshéj megtelik, a pakulár Szent György napjától Szent Mihály napjáig köteles utána kilencz régi fontnyi sajtot és egy kupa ordát adni. A mi ezen felűl sajt összegyűl, az a pakulár haszna, mihez még némi kenyérbér és sópénz jár fizetésűl.
Székely arató munkások hazatérése.
Gyárfás Jenőtől
Azok a tíz-tizenöt holdas s még kisebb birtokú gazdák, kiknek nincs alkalmuk arra, hogy az állattenyésztéssel pótolják a föld jövedelmét, mindenhez hozzá fognak, a miből pénzt lehet szerezni. A Hargita környékén lakó kisgazdák jóformán télen-nyáron útban vannak. Hordják az épűletfát, zsindelyt, komló- és szőlőkarót, deszkát a megye azon vidékeire, hol kevés a fa, sót a megye határain túlra is, és cserében kukoriczát vagy gabonaneműeket visznek haza. Egy másik vidékén a megyének, a két Homoród felső részén, meg a Rikán belűl, Vargyas és Felső-Rákos községek határán sok a mészkő, ezt mészszé égetik s úgy hordják szét mindenfelé. Rendszerint egy véka mészért ugyanannyi gabonát kapnak. Meglehetős keresetforrásúl szolgál a Rikán belűl, a vasúti talpfának, hordódongának, faszénnek vasúthoz való szállítása is. Bármerre járunk, mindenütt találkozunk a meszet, deszkát, borvizet s egyebet szállító ernyős szekerekkel.
A szekeresség mellett űznek mindenféle házi ipart. Jóformán minden falunak megvan a maga külön házi ipara ősidők óta: itt a fa-, ott a cserépedény, másutt a szalma- meg a vessző-fonás, a kőfaragás, a szita-kötés, a szövőszékhez való borda-készítés. Némely faluban a tapló-munka kedves foglalkozás. A kendernek, lennek, gyapjúnak fonása, szövése minden faluban rendes dolog s a legszükségesebb ruhák a háztól kerűlnek ki; de ezenfelűl némely faluban iparszerűen űzik a lópokróczok, futó-szőnyegek, csergék (hosszú szőrű nehéz pokróczok) készítését s a házi ipar e termékeit széthordják az ország minden részébe. A mesterségszerűen űzött kézműipar fő fészke a megye székvárosa Székely-Udvarhely, s mellette még Székely-Keresztúr érdemel e részben említést. Különösen a nyersbőr kikészítése és földolgozása figyelemre méltó; ezzel a két helyen 3–400 iparos foglalkozik. Az erdélyi fejedelmek korában a timárok és szűcsök kiváltságokat élveztek a szabó- és fazekas-czéhek mellett. A gyáriparhoz megvolna egy fő föltétel: a nyersanyag, de ez időszerint fejlődés helyett hanyatlásról beszélhetünk. Többszöri próbálkozás után megbukott a fülei vasgyár, elhagyottan, romladozóban áll a bodvaji vashámor, s a szent-keresztbányai vashámor is újabb időben korlátolt mértékben kénytelen dolgozni. Egy nehány szeszgyár s Bethlenfalván egy újabb berendezésű tégla- és cserépgyár képviselik ez idő szerint a gyáripart. A bányaipar fő képviselője a parajdi sóbánya, melyről 1405-ből van a legrégibb történelmi adat; ma száz munkást foglalkoztat. Évi termelése 40–45 ezer métermázsányi kősó, mely az erdélyi sóbányák termékei közt a legjobb minőségű; a bánya jövedelmezősége (600.000 korona) a maros-újvárié után következik.
A parajdi sóhegyek.
Dörre Tivadartól
Udvarhelymegye a són kivűl igen gazdag barna vaskőben és barnaszénben. A vaskő vonala a Hargita alján fekvő Oláhfalu közelében, Lövéte határán kezdődik s a Kéruj fürdőnél áthúzódva, a Rika-erdő déli oldalán, Vargyas, Füle, Magyar-Hermány, Kis-Baczon, Száldobos és Felső-Rákos határán mutatkozik, de ez idő szerint csak a lövétei telepet aknázzák, mely közel van a szent-keresztbányai hámorhoz. A barnaszén Alsó-Sófalván, Etéden, Medöséren, Bethlen- és Máréfalván, a Nagy-Küküllő és Homoród völgye közt Derzs és Petek, s a Rikán belűl Vargyas és Füle határán mutatkozik; a szomszédos Háromszékmegye terűletén, a köpeczi telepen több évvel ez előtt nyitottak is barnaszén-bányát, melyet állandóan aknáznak. Nevezetesebb ásványok még itt: a pyrit, pyrolusit Vargyason, hämatit Magyar-Hermány és Kis-Baczon határában; opál Oláhfalu mellett, Fülében, Vargyason; calcit az almási barlangban; mint cseppkő, Korondon mint mésztuff; arragonit Korondon és Székely-Keresztúron; sphärosiderit Fülében; gipsz Parajdon, Homoród-Szent-Pálon; augit Zetelakán. Mészkőben különösen gazdag a Rika-hegység; tőzegtelep van Máréfalván, Udvarhely mellett Szombatfalva határában; ebből fakad föl a bitumenes Szejke-forrás és kénes hidegfürdő.
Udvarhelymegye igen gazdag ásványvizekben és fürdőkben is; de még kevéssé értékesítik ebbeli gazdaságát. Innét-onnét kezdik ugyan már palaczkokban széthordani a kitűnő vizet; itt is, ott is lassanként fürdőtelepek létesűlnek a rengeteg erdők csöndjében, de még nagyon sok e téren a teendő.
A megyének csaknem tiszta székelyfajta és magyar nyelvű népe vallásra nézve három felekezet közt oszlik meg: a római katholikusok, a reformátusok és az unitáriusok közt. Egyéb felekezetek követői kis számmal vannak; ezek közt érdekes különlegesség a tiszta székely eredetű szombatosok vagy zsidózók felekezete. Mintegy másfélszáz szombatos él Bözöd-Újfaluban, a kik nemcsak hogy a szombatot ünneplik, hanem fölvették a zsidó-viseletet és szokásokat is. A szombatosok felekezete az unitárius egyház kebeléből vált ki a XVII. század elején. Szenterzsébeti Eössi András főnemes és ennek fogadott fia, Péchi Simon, Bethlen Gábor fejedelem kanczellárja volt e szekta megalapítója, ki ezért fogsággal és vagyonvesztéssel lakolt. Az 1638. évi deési országgyűlés kimondotta e felekezet követőire az üldözést, kik lassanként el is züllöttek úgy, hogy, ez idő szerint csak az említett másfélszáz lélek vallja a szombatos hitet.
Udvarhelymegyének, illetőleg székvárosának, Székely-Udvarhelynek, három teljes középiskolája van: római katholikus és református főgymnasium s állami főreáliskola. A római katholikus gymnasiumot a jezsuiták alapították a XVII. században; a reformátust ennél előbb Bethlen János kanczellár alapította; a XVIII. század végén akkori igazgatója, Kiss Gergely, kibővítetté, emeletre építette, míg a fia, József, 80 ezer forint alapítványnyal gyarapította az intézet vagyonát. Valamint a római katholikus, azonképen a református főgymnasium fönnállhatását is egyes főurak és gazdag polgárok alapítványai tették lehetővé. Az állami főreáliskola a város legszebb helyén, az úgy nevezett Csonka-vár telkén épűlt, s ez is, mint a két gymnasium, internátussal van ellátva, a másik kettő azonban konviktussal is.
A mai Udvarhelymegye székhelye, Székely-Udvarhely rendezett tanácsú város, hajdan nemcsak a régi székely anyaszéknek, hanem az egész Székelyföldnek is fő helye volt. A pápai dézmák regestruma szerint 1332-ben Udvarhel és Odvarhel néven székhelye volt a telegdi esperességnek; melyhez Csík-, Gyergyó-, Kászon-, Maros- és Udvarhelyszék tartozott. S hogy politikai főhely is volt a Székelyföldön, bizonyítják az 1357 óta itt tartott székely nemzeti gyűlések; 1485-ben lett mezővárossá, 1557-ben pedig Izabella királyné kivette a szék hatósága alól s királybiró alá helyezvén, önkormányzati joggal ruházta föl. Ebből az időből való pecsétje is, melynek „Sigillum Oppidi Siculicalis Udvarhely” körírása 1558 évszámot fog körűl, meg egy tőrt fogó pánczélos kart, mely egy szivet és medvét szúr át. Az erdélyi fejedelmek mind megerősítették Udvarhelynek e kiváltságát, sőt újabbakkal is szaporították. Egymás után alakúltak meg a különbözö czéhek is: először a fazekasoké 1577-ben, azután a szabóké és szűcsöké, a csíszárok és lakatosok, mészárosok, csizmadiák, a kalamárok (kereskedők), fésűsök, kőmívesek, asztalosok czéhei. Czéhen kivűl maradtak a nyereggyártók, kötélverők, kalaposok, könyvkötők, vászon- és gyolcsnyomtatók, borbélyok és órások. Szóval látszik, hogy az ipar sokféle fajtáját űzte a kis város polgársága.
Székely-Udvarhely.
Háry Gyulától
Ha Héjjasfalva felől érkezve, a székely vasútnak utolsó állomását, Bika-falvát is elhagyjuk, a jobb kéz felől elmaradó Felső-Boldogasszonyfalvával átellenben fekvő úgy nevezett Bodzánál, épen a Nagy-Küküllő mellett egy hirtelen kanyarúlat után előnkbe tárúl Székely-Udvarhely. Fekvése szép és kies. Köröskörűl az erdős és sziklás hegyek mintegy összeszorítják a Nagy-Küküllőnek itt még szűk völgyét s a kopár Kuvar hegy mintegy elfödni látszik a várost, melytől délre a mogorva képű sziklás Budvár hegye emelkedik, a melynek tetejét a hagyomány szerint a rabonbánok lakásáúl szolgált régi vár koszorúzta; éjszaki irányban a meredek Szarkakő áll őrt a város fölött, magasra emelvén sziklafejét. A vasúti állomástól az új megyei kórház mellett a Bethlen-útczán a főtérre jutunk, a melyen túl az előbbi útczának mintegy folytatásáúl a Kossuth-útcza szeli ketté a várost. E két útczán lüktet az egyre csinosodó városka forgalmi élete. A Kossuth-útcza aszfalt járdáival, szép emeletes házaival bármely nagyobb vidéki városnak is dísze lehetne. A Piacztéren van a város egyik legszebb épűlete, az új megyeház, mely 1895-ben készűlt el. A főtér délkeleti oldalának magaslatán emelkedik a római katholikus plebánia-templom, mely 1788-ban épűlt. A templom előtti térről gyönyörű kilátás nyílik nemcsak a városra, hanem a környező községekre is. Ha e magaslatról a födött lépcsőn lejövünk, a római katholikus leánynevelő intézet és a római katholikus főgymnasium igazán díszes épűletei vonják magukra a figyelmünket. A főtér közepén áll az 1781-ben épűlt református templom. A régi református templom, a mostani római katholikus helyén állott, s a régi följegyzések szerint az egykor Erdélyben uralkodott vallási türelmesség szép példájáúl a reformátusok a katholikusokkal közösen és fölváltva használták. A templommal átellenben van a református főgymnasium két emeletes szép épűlete, mely mostani alakját 1886-ban történt újraépítésekor nyerte. Udvarán áll második alapítójának, Kiss Gergelynek a szobra. A főtéren a régi városháza, a timár-, csizmadia-, fazekas- és szűcsipartársulatok épűletei között van a „Székely Milleniumi Emlékoszlop”. A fő tér alsó végén van a Ferenczrendiek zárdája és két tornyú temploma. E zárda régi épűlete János Zsigmond ideje előtt az úgy nevezett „Székely támad” vára helyén állott, melyet János Zsigmond az ellene föllázadt székelyek ellen 1561-ben építtetett. E „Csonka vár”-nak nevezett erősség a Rákóczy-féle háborúk idején dőlt romba. A vár négy szegletén négy bástya és közepén két nagyobb épűlet falai állottak, melyeket akkor romboltak le teljesen, mikor az állami főreáliskola épűletét emelték a várromok kövének fölhasználásával. Ez alkalommal a lerombolt épűletnél régibb időből származó épűlet alapfalaira bukkantak, sőt az itt és a barompiaczon talált bélyeges római téglák és csövek azt látszanak bizonyítani, hogy e helyen már a rómaiaknak is állott erődítményük. A városban a városi és megyei hivatalokon kivűl van királyi törvényszék, pénzügyigazgatóság és egy zászlóalj helyőrség is. Számos szakiskolája, több emberbaráti és közművelődési egyesűlete s a megyének itt csoportosúló értelmiségi osztálya a 7076 főnyi lakosságú Udvarhelyt egyikévé teszik legműveltebb vidéki városainknak.
Ha a várost déli irányban a Kossuth-útczán át elhagyjuk, jobbra a Budvárhegy marad el kopasz oldalán bámészkodó szikla-üregeivel, balra pedig a Kuvar nevű hegy, s annak tövében egy kápolna és egy sóskút, melynek kerített medenczében fölfogott vizét tűkörfürdőűl használja a város közönsége. Csakhamar Felső-Boldogasszonyfalvára érkezünk, hol az út a Nagy-Küküllő völgyéből keletre fordúl s egy patak mellett fölkanyarodik a kénosi tetőre, melynek folytatása az Olt és a Nagy-Küküllő folyók vízválasztójáúl szolgál. A kénosi tetőről magunk előtt látjuk a Nagy-Homoród völgyét, mely éjszakról délre húzódik egészen az Oltig. Két oldalt magas hegyhátak szegélyzik várakhoz hasonló emelkedésekkel. A völgyben több csinos község fekszik és sólerakodás nyomai láthatók mindenütt. Ilyenek a sós-kútak és a több helyen látható sókivirágzások. Az első község, melyet a kénosi hegytetőről leereszkedve, délkeleti irányban elérünk, Homoród-Szent-Márton. Innen a völgyön fölfelé haladva, Abásfalvára érkezünk, honnan déli irányban átmegyünk azon a magaslaton, mely a Nagy-Homoród vizét elválasztja a Kis-Homoródtól. Ezen a vízválasztón túl egy szűk völgyben fekszik Homoród-Almás. Ha innen ismét déli irányban folytatjuk útunkat s megmászszuk az előttünk emelkedő vízválasztót, átmegyünk a Vargyas patak völgyébe, melyben Vargyas községe fekszik.
Itt, Vargyas és Homoród-Almás határában találjuk a Székelyföld egyik legérdekesebb természeti nevezetességét, az almási barlangot, melyet a nép Csudáló-kőnek nevez. E néven emlegetik a régi írások is. Hívják Kőliknak is. Vargyasról indúlva, mind szűkebbre szorúl a völgy; jobbról-balról égek meredő sziklás hegylánczok húzódnak; itt a jobboldali hegyláncz oldalában feketéllik a barlang szája: a bejárat, melyen belépve hűvös, nedves levegő csap meg bennünket. A falakból, a lecsüngő szilaoszlopokról meszes vízcseppek húllanak le gyönge koppanással a nagy, rejtelmes csöndességben. Ha puskát sütnek el e titokzatos néma üregben, a visszhanggal egyszerre a denevérek egész raja rebben föl a sötét odúkból, s ijedt czinczogással surrannak át a komor termeken. Sárban, vízben, guanóban térdig süppedve, itt-ott sziklás hegyeken föl s le mászva jutunk egyik teremből a másikba s ha a 800 méternyi hosszú útat megtettük és újra a szabadba lépünk ki, megkönnyebbülten sóhajtunk föl. Önkénytelen visszaemlékezünk itt a régi háborús időkre, mikor a tatár-hordák elől e denevértanyába menekűlt a környékbeli nép s itt rejtőzött sínylődve hónapokon át. A bejáró elzárására rakott kőfal maradványa tanúskodik az ide menekűltek védekezése módjáról. Ha majd ez is elpusztúl, megmaradnak a mondák, melyek a barlanghoz fűződnek. Im, itt a barlang nyílásával átellenben áll magában egy karcsú szikla-torony: Csala-Tornya a neve. Mikor a barlangba szorúlt népnek az élelmiszere elfogyott s éhhalál fenyegette, egy Csala nevű vitéz vállalkozott, hogy fölmegy a szikla-toronyra és onnét szétnéz, vajon ott ólálkodnak-e még a tatárok, Fölment Csala vitéz a torony tetejére, széttekintett és sehol nem látván tatárt, nagy örömében a barlang felé fordúlt, hogy jelentse az övendetes hirt. De a hirtelen fordúlás vesztét okozta: leszédűlt a torony tetejéről s nyomban meghalt. A tizénkét termű barlangon kivűl még több kisebb barlang van e hegyek oldalában, nevezetesen: a Ló-csűr meg a Kő-csűr; mindmegannyi menedékhelyek a tatárjárás idején. Ma egyre sűrűbben látogatják e helyeket a nyári útazók.
Igen érdekes kirándúlást tehetünk Homoród-Almástól éjszaki irányban. a Kis-Homoród völgyén fölfelé, Szent-Keresztbányára is. Útközben átmegyünk Lövéte községen. Itt van a megyében a sótelepűlés legészakibb határa. Lövétén felűl a völgy mindinkább összeszűkűl s bemélyed azon trachit tufából álló fensík lejtőjébe, mely délnyugatra a Hargita gerinczét övezi. Lövététől nem messze van a „Róka-város”-nak nevezett kis bányatelep. Itt bányászszák kezdetleges módon azokat a vasköveket, melyekből Szent-Keresztbányán a vasat olvasztják. E telepen túl az út a sűrű fenyvesek között egyre jobban emelkedik. A völgy fenekén folyó patak sziklamedrének lépcsőin kisebb-nagyobb zuhatagokat alkotva rohan alá. Csakhamar a Kis-Homoród. völgyének torkolatába érünk. Itt, e festői helyen van a Dobogó nevű fürdőtelep, a mely Ugron Gábor országgyűlési képviselő tulajdona. A források közűl egy épen a patak medréből tör elő, a másik a patak jobb partján buzog föl. Azt ivásra, emezt pedig fürdésre használják.
A Dobogótól egy negyed órányi útat téve, a völgytorokból egy fensík karéjára jutunk. A fenyves megritkul, a fensíkot szántóföldek és kaszálók tarkítják. Háttérben a Hargita középső főtömege emelkedik, lábánál pedig Szentegyházas- és Kápolnás-Oláhfalu fekszik közel egymáshoz. A fensík karéján lezuhogó patak mellett vannak a szent-keresztbányai vashámorok épűletei, odább az olvasztó műhelyek és a nagyobbrészt munkás-lakásokból álló Szent-Keresztbánya község, hol a „Lobogó” fürdő is figyelmet érdemel. Ez méltó is nevéhez, mert a forrás vize úgy buzog-lobog, mint a fövő-víz. Szent-Keresztbányától búcsút véve, a patakon zakatoló fűrészmalom mellett átmegyünk Szentegyházas-Oláhfaluba, melytől éjszaknyugatra van Kápolnás-Oláhfalu. A két népes község érdekes különlegessége Udvarhelymegyének. Hajdan külön királybirója volt és sok kiváltságából máig is megmaradt az, hogy külön képviselőt küld az országgyűlésre. Mint általában a Hargita környékén lakó havasaljiak, az oláhfalusi nép is, különösen a régi világban, messze földre elkalandozott a fenyődeszkával. Elzárt helyzetében egyszerű erkölcseit, ősi viseletét, szokásait mind máig megőrizte. Nem lehetett s ma sem lehet összetéveszteni más vidék székely népével. Lakosai közt sok a golyvás. Ezért a többi székelyek sok együgyűséget, jámbor ügyetlenséget rájuk kentek az oláhfalviakra, noha elég jelét adták s adják élelmességüknek, sőt furfangosságuknak, a miről számos adoma kereng a Székelyföldön. Különben szorgalmas és jómódú emberek.
A homoródi fürdő és a homoród-almási barlang.
Háry Gyulától
Szentegyházas-Oláhfalutól keletre a Tolvajos hágón, a Gyepű patak fejénél letérve a Csíkmegye felé vívő országútról, a patak torkolatánál érdemes megtekinteni az ocker- és az opáltelepet. Alább mintegy háromnegyed órányira, a Vargyas völgyében, a Sólyomkő nevű festői sziklacsoport alatt fekszik a szénsavas vízű Kiruly fürdő. Oláhfalutól délnyugat felé a Kis-Homoródnak egy oldalvölgyében van az egyszerű, de igen kies fekvésű homoródi fürdő, melynek épűleteit szép fenyves erdőség környezi. A sziklás talajból bő vízű szénsavas források törnek elő. A csinos villák, a czélszerűen berendezett fürdőépűletek s jó vendéglő évről-évre mind több üdűlő és nyaraló vendéget vonzanak e kedves helyre. Szerencsés fekvésénél, fenyűillattal teljes balzsamos levegőjénél és kitűnő vasas savanyúvizeinél fogva hazánk egyik jelesebb fürdője lehetne, ha a tulajdonos község elegendő tőkét fektethetne belé. Különösen vérszegény gyermekeknek és nőknek hasznos. A homoródi völgyből az út nyugat felé halad föl a fensík azon részére, a mely vízválasztója a Nagy-Küküllő forrás-patakának. Ezt a fensíkot Láznak nevezik és innen délnyugatra a Székely-Udvarhely fölött emelkedő 880 méter magas Szarkakő nevű hegygyel végződik. A fensíkról az út a Fenyéd patak völgyében fekvő Máréfalvára ereszkedik s azon alúl Fenyéd községnél a Nagy-Küküllő völgyébe lép át, hol délnyugatra fordúlva, Bethlenfalván át Udvarhely városába ér.
Ha Udvarhelyről éjszaki irányban Szombatfalva felé indúlunk ki, csakhamar elérjük Szejke fürdőt, melyet tulajdonosa, a „Székelyföld leírása” czímű nagy műnek érdemes szerzője, báró Orbán Balázs alapított. A fürdő szomszédságában, fiatal képződésű tőzegtelep közelében gyönge szénsavas és bitumenes szagú víz tör elő. Ez a Szejke, az udvarhelyiek kedvelt ivó vize. A patak mentén tovább haladva, a vízválásztóúl szolgáló Baknyatetőre érünk. Átellenben előbb nyugati, majd pedig délnyugati irányban húzódik a Fehér-Nyikó patak völgye, alsó részében megrakva népes és csinos községekkel. A Nyikó vidék népe a legformásabb a megyében. Szálas férfiakat, szép arczú nőket látunk itt, kik leghívebben megőrizték az egyszerű, de izléses székely viseletet. A Nyikó völgye egyike a székely népdalokban és mesékben legtermékenyebb vidékeknek. Nem vadregényes, de igazán kies tájék, melyre igen ráillenek a róla szárnyra kelt népdal következő sorai:
Szép a Nyikó; szép vidéke,
Jámbor székely szabad széke.
Szebb itt még a fűzfaág is,
Mint másutt a gyöngyvirág is.
Jámbor székely szabad széke.
Szebb itt még a fűzfaág is,
Mint másutt a gyöngyvirág is.
A Baknyatetőről kelet felé, mintegy 715 méter magas emelkedésen látszik Oroszhegy községe, melynek elmagyarosodott lakói régi szláv telepítvény ivadékai. A Szejke fürdőtől éjszaknyugati irányban haladva, az út hirtelen lejtősödik, de Szent-Lélek községében ismét emelkedni kezd a pálfalvi hegyre. Pálfalvától nyugatra Énlaka község van, mélynek unitárius templomáról „hun-skytha” betűs fölíratáért már megemlékeztünk. Énlakával szomszédos Firtosváralja. E két község fölött emelkedik az 1050 méter magas Firtoshegy, a melyről nemcsak a két Küküllő és a Nyikó, hanem a Maros- és Olt-vidék egy része is látható. A hegy tetején régi vár romjai vannak. E romokhoz több szép néprege és mese fűződik,
A pálfalvi tetőről éjszakra haladva, mély völgykatlanba jutunk, melyen a Korond vize foly át. Ez a Sóvidék. Az első község, melyet e völgyben érünk, Korond, melynek lakói cserépedénykészítéssel foglalkoznak. A falutól negyed órányira, a Korond vize balpartján van a korondi fürdő, mely árnyas sétahelyeivel és csinos épületeivel kellemesen lepi meg az érkezőt. Üde hegyi levegőjéért s pompás szénsavas savanyúvizéért sokan látogatják e kies fekvésű fürdőt. Fölötte zöldel az Árcsó nevű liget, sósfürdő-medenczével a fürdő-telep vendégeinek használatára. A fürdőtől éjszaknyugatra feküsznek Alsó- és Felső-Sófalva, melyeknek közelében a Fiastető nevű magas sziklacsúcs vonja magára figyelmünket. E csúcs alatt van Atyha, a megye legmagasabban fekvő községe. A Fiastető nyugati oldalából eredő patakok völgyén a Kis-Küküllő középfolyása felé haladva, Etéd községnél a Küsmöd patak völgyébe jutunk, melynek nyugati végében a szombatosok hazája, Bözöd-Újfalu község van.
A Korondtól Sófalvára vezető úton érdemes megtekinteni a Csiga-hegyet is. A hegy talaja aljától kezdve tetejéig meszes, melyből nagyon sok forrás fakad. A repedéseken több helyen gáz tör elő. A tetőn levő forrás vizéből szintén gáz ömlik ki. A forrás vize a domb oldalán lefolyva, a szénsavas meszet hullámzatos vagy dudoros és változatos színekben gazdag fínom rétegekben rakja le, mint arragonitot, mutatva még most is a víznek azt a munkáját, mely az egész Csiga-hegyet létre hozta. Az itt található arragonit csiszolva, alkalmas volna apróbb dísztárgyak készítésére. Felső-Sófalván túl egy magaslaton őrházak tűnnek szemünkbe, melyekről, ha a hegy fehérlő oldalai el nem árúlnák is, megtudhatjuk, hogy Parajdon, a kősó hazájában vagyunk, a Kis-Küküllő völgyében. A parajdi sóhegy egyike a székelyföld természeti nevezetességeinek, mert Magyarországon csak itt és Szovátán lehet ily magasan kiemelkedő kopasz só-sziklákat látni; egész Európában is csak kevés helyen van másutt: Spanyolországban és Romániában. E hegy alatt terűl el a bányaépűletekből, raktárakból és tisztviselőlakásokból álló parajdi sóbányatelep. A parajdi só szép fehér; de gyakran pirosba játszó s ritkábban szálas szövetű, kék színű sót is találnak. Az évi tiszta sótermelés átlagos mennyisége 43.000 métermázsa. Parajdról kellemes kirándúlást tehetünk a Rapsonné-várához. Ez Parajdtól egy órajárásnyi távolságra fekvő s a Juhod és Szilas patakoktól közre fogott trachit szikla-csoport, melynek tetején régi erődítések nyomai láthatók.
Érdekes kirándúlást tehetünk még a székely vasút mentén délnyugati irányban a Nagy-Küküllő völgyébe is. Ez irányban az első figyelemre méltó község Bögöz, melynek csinos házait elhagyva, csakhamar a híres agyagfalvi rétre, a székelység e Rákos-mezejére jutunk. Áthaladva a décsfalvi szoroson; a Küküllő jobb partján Nagy-Galambfalva tűnik föl, mely több régi nemes székely családnak származási helye. Timafalva mellett átmenve a Fehér-Nyikó vizén, Székely-Keresztúrra érkezünk, mely járási székhely s egy egész vidék forgalmi piacza. Közművelődési intézetei közűl az állami tanítóképző és az unitáriusok öt osztályú gymnasiuma érdemel említést. Ódonszerű római kath. temploma 1458-ban épűlt. Székely-Keresztúrról nyugatra a vasút mentén a kis-küllőmegyei Héjjasfalva felé haladva, a megyének ez irányban utolsó községét, a csinos Új-Székely falut érjük, melynek lakói, mint jó marhatenyésztők és ügyes mezei gazdák ismeretesek a környékén; éjszaki irányban pedig Szent-Ábrahámon át a gagyi patak völgyén halad útunk fölfelé, hol Gagy községnél átmenve a gagyi tetőn, a már említett Bözöd-Újfalunál a Kis-Küküllő völgyébe ereszkedünk alá.
Hogy a megyéről teljes képet alkothassunk, szükséges még Székely-Udvarhelytől keletre a Homoród vidékét és a Rikán túl fekvő Erdővidéket is megtekintenünk. Ha a már ismert Homoród-Szent-Mártonból az almási barlang vidéke felé déli irányban haladunk, a nagyobbrészt unitárius székelyektől lakott Homoród vidékére jutunk, melynek főhelye Homoród-Oklánd, alacsony hegyek közé mélyedő tágas és eléggé termékeny völgyben. E nagy s eléggé csinosan épűlt község járási székhely. Oklándon túl kezdődik a Rika-hegység, melynek nagy erdőségtől borított széles hátán pompás országút visz keresztűl. Több óráig tart, míg az árnyas, de több helyt igen szép kilátásokat nyújtó erdei útnak végére érünk s leereszkedünk a hegység túlsó lábánál a savanyúvízforrásáról ismeretes Felső-Rákos faluba. Innen a Kormos patak völgyében, meglátogathatjuk az egykor vashámorairól nevezetes Füle községet, vagy a Barót patak völgyében fekvő Bibarczfalvát, melynek nevezetessége a „Baross-forrás”-nak nevezett, rendkivűl nagy szabad szénsavtartalmú vasas savanyúvíz. Bibarczfalvától éjszakkeleti irányban Kis-Baczon, majd Magyar-Hermány falut, a megye e részének legszélső községét találjuk, mely fölött büszkén emeli fejét a Hargitának 1539 méter magasságú Kukuk-hegy nevű csúcsa.
