Tata és vidéke. Takáts Sándortól
Tata és vidéke.
Takáts Sándortól
Takáts Sándortól
Tata a tó felől.
Tóvárosi villa a nagy tó partján.
Háry Gyulától
A Duna Komárommegyét két, majdnem egyenlő részre osztja. Politikai tekintetben mind a két rész a dunántúli kerülethez tartozik ugyan, de földrajzilag csak a déli része fekszik a Duna jobb partján. A Győr-, Veszprém-, Fehér-, Pest- és Esztergommegyétől határolt eme terület legnagyobb részt dombos, hullámos síkság. A legdélibb részén, a hol a bakonyi hegynyúlványok érintik, magasabb homokos halmokat találunk. A délkeleti sarkon, a tatai járásban, a Vértes-hegység átterjed ide Fehérmegyéből s végig vonúl Komárommegye keleti részén egész a Dunáig. E hegylánczolat két nagyobb hegycsoportból áll. Az első a Gerecse, mely a tokodi és tatai völgyek közt terűl el. Legmagasabb csúcsai: a megye határán fekvő s 633 méter magas Gerecse, Barlaszvég (537 méter), a Bánya (460 méter) és az Öreg Kovács-hegy Szőllőstől keletre (490 és 508 méter). A másik hegycsoport a Vértes, melyet egy hosszú völgy választ el a Gerecsétől. Ezen a völgyön megy keresztűl a szőny-brucki vasútvonal. A Vértes hegycsoport legmagasabb csúcsai a Körtvélyes (481 méter), a Kapberek (474 méter), a Mészáros-hegy a gesztesi várromokkal (382 méter), továbbá a Felső-Gallától délre fekvő Mészáros-hegy (421 méter).
A regényes, bükk- és tölgyerdőkkel borított hegyek alkotó részei márga, agyagos homok, rhäti dolomit és egyéb másodkorú képletek. Igen gyakori a fehér és vörös márvány s darázskő. A rómaiak korából napfényre kerűlt emlékek bizonyítják, hogy már ők is használták e márványbányákat, melyek gazdagságra s jó minőségre nézve az alpesiekkel bátran versenyezhetnek.
Az almási hegyekben gazdag mésztufa bányák vannak; innét szállítják a követ a bécsi Hofburg építéséhez. Barna-kőszén kisebb-nagyobb rétegekben majd mindenütt található. De még ez is kiaknázatlanúl hever a föld mélyében.
A regényes részletekben fölötte gazdag hegység pompás völgyeket, hegyszorosokat zár közre; imitt-amott kisebb-nagyobb barlangokra is akadunk. Legtágasabb ezek közt a szőllősi határban fekvő „Szelim lyuka”, melyben a hagyomány szerint a török háborúk idején hét falu népe talált menedéket, míg a barlangból kitódúló füst el nem árúlta őket.
Komárommegye, de főleg Tata és vidéke kisebb-nagyobb patakokban, erekben és tavakban igen gazdag. A nyugati részek vizei a nagyigmándi tavakba futnak össze; majd egy levezető fő ágon (Czonczó) Lovadnál a Dunába szakadnak. A keleti vidéknek fő ere az Általér, mely Környe és Bánhida alatt elfolyván, a tatai vizekbe szakad; innen csatornákban halad tovább s Füzitőnél és Almásnál a Dunába ömlik.
A tavak közül legérdekesebb s méltán legnevezetesebb is a tatai nagy tó, mely egymaga hatszáz holdnyi területű. Közelében, a grófi kertben van a Cseke-tó és éjszak felé a városon kivűl a Feneketlen-tó. A források közül az almási kénes források s az igmándi kitűnő keserű vizek említendők mint legismertebbek.
Komárommegyének dunántúli részében már a rómaiak korában mozgalmas élet uralkodott. A Vág vidékén lakó quadok ellen ugyanis számos római gyarmat és vár épűlt itt. Ezek között legfontosabb volt a mai Ó-Szőny helyén, állítólag Traján császár által emelt Bregetio. E várnak s vidékének védelmére állomásozott itt a legio I. adjutrix nevű hadosztály, Tata vidékének és Komáromnak egy pár századig építője, őre és lakosa. E legiónak köszönhetni azt a pompás útat, mely innen Aquincumba és Arrhabonába vezetett; továbbá azokat a vízvezetékeket, melyeknek romjai Tatánál (Ad Lacum Felicis) ma is láthatók.
A rómaiak véres háborúkat folytatván a Dunán át-átcsapó quadok és sarmaták ellen, Bregetióban több római császár megfordúlt. Sőt Ammianus Marcellinus állítása szerint Valentinianus császár Bregetióban végezte be életét. A római kor emlékeiből tömérdek sok került már e vidéken napvilágra. Koporsókat, pénzeket, épületmaradványokat stb. ma is gyakran találnak.
A római birodalom bukása után a népvándorlás zajában e vidék műveltsége s virágzó városai is megsemmisültek. Utoljára leginkább szláv népek szállták meg a Duna mentét. Ezeket találták itt őseink, kik a vízben, erdőben, termékeny síkságokban gazdag vidéket egészen elfoglalták. Azóta is úgy szólván tiszta magyar e megye lakossága.
A nép ruházatában sokat ad a csinosságra. A férfiak csinos szűrt viselnek; a posztó nadrág s dolmány nyáron is divatozik. A nők főkötőt ritkán viselnek; fejüket rendesen fekete selyemkendővel, fülük alatt kontyra csavarva, homlokbokorra kötik be. A piros csizma, fehér kötény a leányok ismertető jele. A népszokások között igen elterjedt a keresztelési pasziták, a névnapok, a karácsonyi ünnepek zajos megülése. Sok helyen divatozik az úgy nevezett mátka-tál, melyben a leányok szoktak egymásnak czifra, piros tojást küldeni, s ettől kezdve „mátka” a nevük.
Legrégibb okirataink tanúsága szerint Komárommegye már az Árpádok korában sűrűn lakott vidék volt. Vannak egyes területei, melyeken több község volt a XII. és XIII. században, mint korunkban. A mai községek legnagyobb része az Árpád-házbeli királyokig viszi vissza származását. A megyének a XVII. század elejéig egészen más határkiterjedése volt, mint ma. A Dunán túl fekvő tatai és gesztesi járást akkor győrinek nevezték, s a mostani Fehérmegyének Tata vidéke mellett fekvő jó része Komárommegyéhez tartozott. Mikor változott meg e régi határ, nem tudjuk; a megye gazdag levéltára ugyanis a múlt század elején elégett, s csak az 1619. évben kezdődő jegyzőkönyv maradt ránk, ez pedig nem ad róla fölvilágosítást. Mindössze csak annyit tudunk meg belőle, hogy 1753-ban a régi győri járás két részre, tatai és gesztesi járásra osztatott. Az első a dunántúli résznek keleti, az utóbbi a Győrmegyével határos nyugati vidékekre terjed.
A regényes tatai járásnak s általában Komárommegye dunántúli részének legnevezetesebb és legszebb helye Tata-Tóváros. Komáromtól mintegy két mérföldnyire, a Vértes hegyláncz lejtőjén fekszik e két községből álló mezőváros. Keletről és délről a Vértes erdőborította hegyei, nyugatról a Pannonhalmáig terjedő szelíd, halmos vidék, éjszakról a Dunáig terjedő síkság környezik; a két község közűl Tata a nagy tótól nyugatra eső dombokon, Tóváros pedig a tó éjszakkeleti partján s lapályon fekszik; a két község között, ugyancsak a nagy tó partján emelkedik a grófi kastély és a vár. A nagy tavat félkörben övező két község, a grófi épületek s a tópart szikláin épűlt villák megkapó szép képpé csoportosúlnak. A festői kilátást nagyon emeli a környék szépsége. Itt kies szőlőhegyeken, amott erdők, források s tavak bájos váltakozásain nyugtathatja az ember szemeit. A természet pazarúl osztogatta szépségeit mindenfelé. Ez a körülmény magyarázza meg, miért volt e hely már a legrégibb időben oly igen kedvelt és keresett.
Már a rómaiak idejében is volt gyarmat e helyen. Kiváló archeologusok a föntebb is említett „Ad Lacum Felicis” nevű római gyarmatot Tata helyére vagy környékére helyezik. Az időközönként napvilágra kerűlt kőfaragványok, hamvvedrek, vízvezetékek maradványai megerősítik e véleményt. A római birodalom bukása után, mint legtöbb városunkba, ide is morva-szlávok telepedtek. Tatának éjszakkeleti részét okirataink még a XIV. században is „Tata Slavonicalis”-nak nevezték. Valószínűleg ezek a szlávok alapították meg újra a népvándorlás idején elpusztúlt egykori római gyarmatot.
Krónikáink adatai szerint e vidéket maga Árpád hódította meg. Géza vezér Tata községét a hozzá tartozó földekkel együtt állítólag fia keresztatyjának, Deodát apuliai grófnak adományozta. Ez a Deodát alapította a Szent Péterről és Szent Pálról nevezett tatai benczés apátságot. E történeti tényhez krónikáink hozzá adják még, hogy a község Deodátról nyerte volna a Tata elnevezést.
Az új apátság s vele együtt a község is gyorsan föllendült. Egy 1138-ki határjárási oklevél szerint a község határa egész a Dunáig terjedt, s a lakosoknak birtokában egy dunai sziget is volt. 1221-ben már két részből állt a község: a régi Tatából és a „nova villa”-nak nevezett új helységből.
Az Anjouk alatt kivétetvén az apát joghatósága alól, várossá lett. Fontos mozzanat volt ez Tata fejlődésében; de igazi jelentőséget az adott e ténynek, hogy Zsigmond korona-birtokká tevén Tata városát, állandó tartózkodási helyűl választotta. Így jutott Tata egy kis világtörténelmi szerepléshez.
Tata.
A nagy tó a várral. Az Esterházy-kastély. A plebánia-templom.
Háry Gyulától
Zsigmond király az Általér vizeit nagy költséggel csatornáztatván, megalakította a mai nagy tavat. E tó partjára várat és abba palotát építtetett. Elkészülvén az árokkal övezett királyi vízi palota, Zsigmond igen gyakran ellátogatott e kedvelt városkába. 1412-ben Ulászló lengyel királyt is magával hozta ide. 1423-tól kezdve meg egy folytában három évig lakott Tatában egész udvarával együtt. A fontos politikai ügyek elintézésére számos külföldi uralkodó látogatta itt meg a magyar királyt. VIII. Erik skandináv király, Palaeologus Mánuel görög császár, több német birodalmi herczeg, török követség, Tvartko bosnya király, Lazarovics Iván szerb despota, stb. hosszabb ideig tartózkodtak itt. Milyen zajos élet uralkodhatott ez időben Tatában, könnyen elgondolhatjuk, ha tudjuk, milyen hatalmas kisérettel jelentek meg itt a külföldi uralkodók. A pápai követség vezetőjének, Traversarinak, egyik levele szerint 1434-ben ötezer ló volt a városban. Képzelhetjük, mennyi ember kellett ezek gondozására. A tatai zajos élet, vagy talán a király kivánsága arra bírta Komárom és Győrmegye rendeit, hogy 1419 óta itt tartsák együttesen gyűléseiket. E gyűléseken Zsigmond király is megjelent, s ha nem volt Tatában, mással képviseltette magát.
Zsigmond halála után Tata a Rozgonyiak kezébe kerűlvén, az egykori zajos élet teljesen megszűnt. Csak Mátyás király uralkodása alatt látott a város ismét szebb napokat. Mátyás király ugyanis, látván a vár és város pusztúlását, magához váltotta azt, s a várban vagy új palotát építtetett, vagy – a mi valószínűbb – a Zsigmond-féle palotát állíttatá helyre. Bonfinius, Ranzanus, Oláh Miklós érsek bámúlatos dolgokat írnak e királyi palota aranyos termeiről, pompás folyosóiról és művészi bútorzatáról. (Lásd e kötet 151-ik lapján.) Ez épületek nyomtalanúl elenyésztek, hírükön kivűl nehány igazán szép monda őrzi Mátyás király emlékét Tata vidékén. Ilyen a Mária-kút regéje, továbbá az arany kacsa mondája. Ez utóbbi szerint a római vízvezeték kőcsöve a föld alatt vezetett a Pannon várig (Bregetióig). A nagy király és kisérete azzal mulattatták magukat, hogy Tatában egy fából készűlt, aranyozott kacsát tettek a vízvezeték csövébe, s az ó-szőnyi várig vágtatván, bevárták, míg az arany kacsa ott előtűnt.
Mátyás halálával Tata fénykora is letűnt. Csak egyszer tértek még vissza a régi szép idők. II. Ulászló 1510-ben a hazánkban dúló pestis miatt Tatába ment, s ott tartotta meg az országgyűlést. A fényes gyűlés alkalmával ott tartózkodtak a velenczei, pápai, lengyel, franczia, német államok követei, továbbá Bakocs Tamás esztergomi prímás, Petényi Imre nádor, stb. A mohácsi vész előtt még egyszer találkozunk Tata nevével. II. Lajos Szolimán követét, Behram csauszt, állítólag a tatai várba záratta, s némelyek szerint ezzel szolgáltatott volna okot a szomorú emlékű háború kitörésére; e vélemény hibás volta azonban újabban már ki van mutatva. A vár keleti bástyáján egy márvány tábla jelöli azt a helyet, hol a rege szerint Behram csauszt a mélységbe dobták.
Cseke-tó a tatai angolkertben.
Feszty Árpádtól
A török hódoltság korában Tata majd a német, majd a török kezén volt. Szolimán 1543-ban a pompás királyi palotát fölgyújttatta, a várost és a várat pedig egészen földúlta. 1597-ben Pálffy Miklós és Pernstein János visszafoglalván a várat a töröktől, azontúl rendesen törvényes királyának hódolhatott ugyan, de a folytonos harczok alatt igen sokat szenvedett. Legutólszor II. Rákóczy Ferencz hadai foglalták el. 1707-ben visszavétetvén tőlük, I. József seregei a bástyákat és falakat lerontották s így Tata megszűnt királyi vár lenni. Ez események után a tatai uradalom egy ideig a bécsi Krapf család birtokában volt. A Krapf család 1727-ben eladta 343.524 forintért Esterházy József grófnak. Azóta állandóan e család bírja a hatalmas uradalmat.
Esterházy József gróf, „Tatának második alapítója”, mindent elkövetett, hegy a kihalt várost új életre ébreszsze. Először is szabályoztatta a tatai vizeket; azután egy csatorna-rendszerrel a Dunába vezettette a fűztói, naszályi és almási mocsarakat. Több ezer hold mívelhető földre tett így szert. A meggyérült lakosságot németek betelepítésével szaporította. A letelepűlőknek földeket és adómentességet biztosított. A Hannoverából, Westfaliából és Elszászból jött svábokkal és frankokkal telepítette be Tolnát, Felső-Gallát, Alsó-Gallát, Somlyót, Szentmiklóst és Tatát. E jövevények ma már jó részben nemcsak érzelmükre, hanem nyelvükre nézve is teljesen magyarok.
Esterházy József áldásos munkáját utódai is folytatták. A mi ma megtekintésre méltó Tatában, azt mind e család bőkezűségének köszönheti a város. Gróf Esterházy Károly egri püspök építette a nagy és szép főtemplomot, mely méltó társa a pápai és csákvári templomoknak, de ezeknél szebb fekvésű. Esterházyak építették a piarista gymnasiumot és templomot; ők alapították a nagyszerű angol kertet, a kastélyt és egy majolika-gyárat, mely e század elején még virágzott és készítményei versenyeztek a holicsi majolikával.
Tata-Tóváros ma közel 12 ezer lakost számlál. Egyszerű, de csinos földszintes házai első tekintetre elárúlják, hogy a lakosság legnagyobb része iparos és kereskedő. Iparosai közűl nagy hírnévre tettek szert a csapók; még 1836-ban is 136 csapó-mester volt a városban. Az ötvösök egyik múlt századi remekművét az 1884-ben Budapesten rendezett ötvösmű-kiállításon is megbámúlták. Nagyon keresett iparczikkek voltak a tatai bőrkészítmények, főleg az úgy nevezett gémbőrök, melyekkel az egész országot ellátta Tata. Ma már, mint mindenütt, itt is hanyatló félben van a kisipar. A jelenlegi tatai ipar leghíresebb készítményei a majolika és cserép-edények.
Tata-Tóváros képe nem valami vonzó; útczái többnyire kövezetlenek, égy-kettő kivételével szűkek és rendezetlenek. Emeletes ház alig néhány van a városban. Csak újabb időben, mióta a szőny-brucki vasútvonal megnyílt, kezd a város nagyobb mértékben fejlődni. Rendkivűl gazdag lévén vizekben, a gyáriparra igen alkalmas hely volna; a természet adományai azonban még távolról sincsenek kellőleg fölhasználva. A tatai vizek, melyek télen-nyáron állandóan +16 R° melegek, ma mintegy 90 malmot, fűrész- és kallókereket hajtanak.
A XVIII. századbeli majki klastrom maradványai.
Olgyay Ferencztől
A városnak legérdekesebb nevezetessége a vár és várkastély. A mai várkastélyt Esterházy Miklós gróf tette lakhatóvá 1815-ben. A kastély megújításánál fölhasználták a fehérmegyei vértes-szent-kereszti benczés apátsági templom boltozatának szépen faragott bordáit is. Éjszakkeleti részén egy négyemeletes csonka torony van; az épület többi része kétemeletes. A várkastélyt most újíttatja tulajdonosa. Márvány keretű szép ablakainak egy része már készen van. Ez épületben van elhelyezve a gazdag családi levéltár, a ritka szép aczélmetszet-gyűjtemény és az öt termet betöltő becses képtár, melyben egy, a Madonnát életnagyságú alakban ábrázoló rajzot Lionardo da Vinci művének tartanak. E kastély előtt állítják majd föl a Strobl szobrász által készített pompás kútat, mely Mátyás királyt s vadásztársaságát örökíti meg.
A vár mellett, a nagy tóhoz közel áll a grófi kastély. Egyszerű emeletes barokk ízlésű épület ez, két végén egy-egy alacsony toronynyal. A keletre eső torony egyik szobájában írta alá Ferencz király 1809 október 14-én a bécsi békekötést. A szoba ma is ugyanolyan állapotban van, mint akkor volt. A pompás parktól környezett kastélylyal szemközt van a grófi kert, födött lovagló csarnok és festő-műterem.
A remek kis színházat Esterházy Miklós gróf, a mostani tulajdonos, építtette Fellner és Hellmer ismert színház-építők tervei alapján. Fényes berendezésére és 1888/89-ben készűlt pompás szerkezetére nézve ez egyik legszebb vidéki színházunk. A mennyezetet Pállik Bé1a festő művészi freskói ékesítik. A falak, a páholyok és az erkély oldalai pompásan vannak díszítve. A földszintet márvány karzatok választják el a körszékektől és a grófi külön páholytól. Az egész színház villamos világításra van berendezve. Az előadásokon a meghívott közönség ingyen helyeket kap, mert a gróf rendesen maga fizeti a játékok költségeit.
Tóvárosnak keleti részén fekszik a 260 hold kiterjedésű hattyú-liget (angol kert), melynek közepén a 30 holdnyi terjedelmű Cseke-tó van. Lugasok, ritka fák és virágok ezrei, egy emeletes nyári kastély, egy török mecsetszerű építmény, mesterséges vízesések, barlangok, romok, kristálytiszta források emelik e pompás park szépségét, melybe a közönségnek szabad bejárata van. A parkból gyönyörű kilátás nyílik a szomszéd, erdőkoszorúzta bérczekre és a baji szőlőhegyekre. A parkon túl van a díszes berendezésű fürdőház. A nagy tavon innen van a lóversenytér, egyike a legszebbeknek a monarchiában. Mindezek az idegeneknek, de főkép a fővárosi lakosságnak ezreit csalogatják Tatába, kivált a nyári napokon.
Maguk az uralkodó ház tagjai is többször megtisztelték látogatásukkal Tatát. 1809-ben Ferencz király és egész családja Tatában tartózkodott. Ez alkalommal halt meg a lelkészlakban Károly Ambrús főherczeg, Magyarország prímása, 24 éves korában. Újabb időben Ő felsége a király, s több főherczeg örvendeztették meg látogatásukkal a várost és a grófi családot.
Tatától egy negyedórányira feleszik a szőlőskertekben gazdag Baj falu. Itt van az a híres urasági pincze, melyben a többi közt egy 2.150 akós, óriási hordó van. A rajta levő vasabroncsok 9.580 fontnyi sulyúak.
A Vértes-hegyek nyugati tövében, Tatához közel, elragadóan szép vidéken fekszik Majk puszta. Az Árpádok korában a premontrei szerzeteseknek a Boldogságos Szűzről czímzett prépostsága virágzott itten. Pompás basilikájuk messze földön híres volt. A prépostság megszűnése után a kamalduli néma barátok telepűltek le itt s a romba dűlt kolostor és templom helyébe a XVIII. században barokk ízlésű kolostort és templomot építettek. II. József eltörölvén a szerzetet, a klastromot magánczélra használták. Egy ideig posztógyár is volt benne. A templom azóta romba dőlt s gyönyörű faragású bútorai a komáromi görögkeleti templomot díszítik. A majki puszta jelenlegi tulajdonosa, csákvári Esterházy Miklós gróf némileg helyreállította a régi monostor épületét. Ma kedves kirándúló helye a családnak.
Tatától éjszakra, a Duna partján fekszik Neszmély falu. Itt halt meg Albert királyunk. A neszmélyi borok egész Európában ismeretesek. A fillokszera azonban nagy pusztításokat vitt végbe a szőlőkben. Ugyancsak a Duna partján terűl el Új-Szőny falu, az állami és a déli vasút állomáshelye. Nem sokára törvényesen egyesítve lesz Komárommal. A szőnyi határban, az ácsi erdő előtt egy szép tört oszlop jelöli Görgei Artúr 1849-iki győzelmének színterét s az elesett honvédeknek nyughelyét.
A Szőnytől délnyugatra fekvő Ács czukorgyáráról, Bábolna és Kisbér pedig állami méneseikről nevezetesek.
