A felső-ausztriai és salzburgi lakosság természeti alkotása. Rabl Károlytól
A felső-ausztriai és salzburgi lakosság természeti alkotása.
Rabl Károlytól
Rabl Károlytól
Felső-Ausztria és Salzburg lakosai az egyesek között előfordúló s néha nem épen jelentéktelen különbözőség mellett is annyira hasonlók egymáshoz testalkotásuk általános jellegére nézve, hogy e tekintetben e két tartomány alig tárgyalható külön-külön. Az alábbiakban néhány szembeötlőbb jellemvonást emelünk ki s különösen a test nagyságára, a szem, a haj, a bőr színére s végűl a koponya és arcz alakjára terjesztjük ki figyelmünket.
A test nagysága. Az 1875-ik évi katonai statisztika kimutatásai szerint hadi szolgálatra kötelezett s orvosilag megvizsgált 1000 felső-ausztriai és salzburgi lakos közűl 869 megütötte a katonailag legkisebbnek megszabott 1.55 méternyi testi magasságot. E szám csak kevéssel nagyobb az osztrák-magyar monarchia lakosságánál általában kipuhatolt átlagos magasságnál. A hadiszolgálatra kötelezettek legnagyobb részének 1.66 méter volt a testmagassága és 0.81 méter a melle körűlete. A legkisebb magasságot sokkal kevesebben ütötték meg Felső-Ausztriában, mint Salzburgban.
Ha azokat, a kik a minimalis magasságot megütötték, három csoportba osztjuk, s az 1.61 méternél nem magasabbakat kicsinyeknek, az 1.71 méternél magasabbakat nagyoknak, a kettő közé esőket középmagasságúaknak osztályozzuk: sajátságos viszonyt találunk a nagyok és kicsinyek között e két tartományban. Míg ugyanis a középmagasságúak mind a kettőben viszonylag meglehetősen egyenlő számmal vannak: addig Felső-Ausztriában feltűnőleg több a kicsiny, mint a nagy, ellenben Salzburgban több a nagy, mint a kicsiny. Ez a tünet egész szabályszerűséggel ismétlődik egymásra következő három éven át s azért Salzburg lakosságát, egészében véve, bizvást mondhatjuk nagyobb emberfajnak. A szabályszerűségnek sokkal kisebb foka állapítható meg a mell körűletét illetőleg. Ez mind a két tartományban majdnem egyenlő arányban felét teszi a test hoszszának. De míg ez a mérték az egyik évben Salzburgban bizonyúl kisebbnek, mint Felső-Ausztriában, egy másik évben viszont megfordítva áll a dolog; nem mondható meg tehát teljes bizonyossággal, hogy a mell bősége melyik tartományban nagyobb átalában. Nagyon feltűnő ellenben a két tartományban katonai szolgálatra alkalmasoknak találtak száma között a különbség. 1875-ben – s így volt ez más években is – az első három korosztályhoz tartozó 1000 megvizsgált ember közűl Salzburgban 261, Felső-Ausztriában ellenben csak 180 találtatott olyannak, a kit, mint katonai szolgálatra termettet, be lehetett sorozni. A salzburgi hadkiegészítő kerületet tehát e tekintetben kevés múlja felűl az osztrák-magyar monarchiában. Ha e körűlményt összevetjük azzal, a mit a testi nagyságáról mondtunk s e kettőt a jól megtermettség mértékének veszszük: a salzburgiakat a felső-ausztriaiaknál átlag véve erősebbeknek kell mondanunk. Ez állítás, melynek számszerű igazolása a katonai bizottság kimutatásaiban található, sokakat meg fog lepni azok közűl, a kik a felső-ausztriaiak tipusának a széles vállú, zömök inn-negyedit, a salzburgiak jellemző alakjáúl ellenben a szikár, noha csontos pongauit tekintik.
A haj, a szem és a bőr színe. Az Ausztriában iskolába járó gyermekeknek hajuk, szemük és bőrük színe szerinti 1880-iki összeirása sok igen érdekes és fontos eredményre vezetett, melyekből kiemeljük a Felső-Ausztriára és Salzburgra vonatkozókat.
A mi a tiszta szőke tipus, vagyis a szőke hajú, kék szemű és fehér bőrű gyermekek elterjedését illeti, ebben a tekintetben némileg elüt egymástól a két tartomány. Ez a tipus sokkal jobban el van terjedve Felső-Ausztriában, mint Salzburgban, annyira, hogy 1000 iskolás gyermek közűl Felső-Ausztriában 181, Salzburgban ellenben csak 144 sorozható ide. Felső-Ausztriában csak két kerület haladja feltűnőleg fölűl ezt a számot, Freistadt 226 és Schärding 201 szőke gyerekkel 1000 között. Salzburg városa tökéletesen a mondott közepes arányszámot mutatja föl; Salzburg környéke 169-re emelkedik, St.-Johann, Tansweg és Zell am See iskola-kerületei többé-kevésbbé mögötte maradnak az átlagos számnak. Az összeszámításból kiderűl továbbá, hogy a szőke tipus elterjedésében Felső-Ausztria inkább Bajorországra, Salzburg ellenben inkább Karinthia és Tirol nehány szomszédos iskola-kerületére üt.
A tiszta barna tipus, melybe a barna szemű s a barna vagy fekete hajú gyermekek tartoznak, nagyobb elterjedést mutat a szőkénél e két tartományban is ép úgy, mint Ausztria többi tartományaiban. A míg azonban Felső-Ausztriában gyakrabban találkozunk a világos színnel, mint Salzburgban: a sötétebb színnél megfordítva van a dolog. E kettő tehát bizonyos kölcsönviszonyban áll egymással, mely sajátságot Németországban is észre vettek, mivel az ott még felötlőbb, mint Ausztriában.
Felső-Ausztriában 1000 iskolás gyermek közűl 241, Salzburgban ellenben 254 tartozik a tiszta barna tipushoz. Az előbbi közepes számot Felső-Ausztriában csak Vöcklabruck, Gmunden és Perg iskola-kerületei múlják fölűl, több mint 270 barna gyermeket számlálván, míg Freistadt és Schärding, a hol ezerre csak 200 barna esik, alatta maradnak. Salzburg iskola-kerületei mind a mondott közepes szám körűl járnak; csak Salzburg városa emelkedik igen jelentékenyen fölébe, a miben egy oly körűlmény visszatükrözését látjuk, mely szigorú szabályszerűséggel ismétlődik minden nagy városban. A városokban általában véve ugyanis a barna tipus jelentékenyebb arányban van képviselve, mint a velök szomszédos vidékeken; innen magyarázható meg a barnák nagyobb száma Linczben is, de különösen Steyerben.
A jelzett somatologiai két főtipust az iskolás gyermekeknek valamivel kevesebb mint a felénél lehet fölismerni. E két szélsőség között aztán a kettő egymásba folyó árnyalatainak egész tömege van: olyan gyermekek, a kiknek példáúl kék szemük, de barna hajuk, vagy barna szemük, de szőke hajuk van, stb. Ez árnyalatok között a két tartományban különösen a barna szeműeknek van nagy elterjedése annyira, hogy pl. a szőke hajú, barna szemű gyermekek száma Felső-Ausztriában 206-ot, Salzburgban 205-öt tesz ezer között.
De, ha az egyes tipusoknak az iskolás gyermekek közti elterjedéséről egészen biztos adataink vannak is, azzal még nem állíthatjuk, hogy e viszonyokat a felnőttek között is oly pontosan ismerjük. Hiszen tudjuk, hogy a haj színe is gyakran változik, s hogy elég gyermek van olyan, a ki kisebb korában szőke volt, később pedig barnává lett.
A koponya és arcz alkata. A mily kevéssé lehet a test nagyságának, vagy a haj, szem és bőr színének alapján megállapítani e két tartomány lakosságánál valami általános és egységes faji jelleget: ép oly kevéssé akadunk teljesen egybehangzó ismertető jelekre koponyája és arcza alkotásában is. Csakhogy itt is vannak bizonyos formák, melyek gyakrabban fordúlnak elő, mint más alkatok, s ha nem jelezhetjük is őket szigorú boncztani értelemben vett faji formáknak, de mint jellemzőket mégis kiemelhetjük a gyérebben előfordúlókkal szemben. Vannak ugyan kerületek és vidékek, a melyben az e tekintetbeli egyezés nagyobb mértékben válik fölismerhetővé. Ez az eset különösen az elzárt hegyi völgyekben fordúl elő, a hol a lakosság hosszú időn át többé-kevésbbé mentes maradt az idegen vérkeveredéstől. Itt sokkal kisebb mértékben találkozunk az úgy nevezett kevert alakzatokkal, mint a sík földön. Így példáúl Alm faluban, Saalfelden mellett, meglepő az egyezés az ottani csonttartó kamara (ossuarium) koponyái között, s ha kiválasztjuk belölök a kevés, beteges képződésű, kóros formájú koponyákat: minden nagyobb nehézség nélkűl megállapíthatjuk a határozott s teljesen jellemzőknek mondható tipusokat; sőt a legtöbb koponya annyira egyezik a többivel, hogy egészen azt a hatást teszi, mintha azoknak egykori hordozói mind egy és ugyanazon családnak lettek volna tagjai. Az eddigelé megejtett vizsgálatokból kiderűlt, hogy a koponyáknak különösen három alkata az, mely itt különös tisztaságban fordúl elő s melyeknek számával szemben a nem tiszta vagy kevert alkotású koponyák száma egészen eltörpűl. E három formán igen rövid (hyperbrachykephal; a hosszaság viszonya a szélességhez = 100:85, sőt több), rövid (brachykephal; hosszaság viszonya a szélességhez = 100:80–85) és közepes hosszaságú (mesokephal; hosszaság a szélességhez = 100:75.1–79.9) koponya-alaknak nevezzük.
Felső-ausztriai férfi az Inn-negyedből.
Greil Alajostól
Az említett koponyaalakok közűl úgy a Felső-Ausztriában, mint Salzburgban a brachykephal a leggyakoribb, annyira, hogy az ossuariumokban található ép képződésű koponyáknak rendszerint több mint fele a brachykephal tipushoz tartozik. A több formák közűl hol a hyperbrachykephal, hol a mesokephal tipusnak van nagyobb elterjedése. A mennyire az eddigi mérésekből következtetni lehet, a hyperbrachykephal koponyaalak Salzburgban gyakrabban fordúl elő, mint Felső-Ausztriában. Nevezetesen a Salzach nehány oldalvölgyében ez a tipus igen gyakori; így Alm helységben Saalfelden mellett a koponyaszámnak mintegy harmada, Buchebenben és Rauris mezővárosban csaknem fele hyperbrachykephal. Ez talán e tipusnak Tirolban található nagy elterjedésével függ össze. Magában a Salzach völgyében, pl. Piesendorfban és Uttendorfban a hyperbrachykephal tipus sokkal kevésbbé van képviselve, s a hyperbrachykephal és a mesokephal koponyák vagy egyenlő számban fordulnak elő, vagy épen az utóbbiak a gyakoribbak, mint az előbbiek. Mint mondók, Felső-Ausztriában is a brachykephal tipus az uralkodó; s ez nemcsak általánosságban áll, hanem a részletekre nézve is. A Dunától úgy éjszakra, mint délre egyaránt találkozunk vele, s St.-Oswaldban Freistadt mellett példáúl annyira el van terjedve, hogy az ott mérés alá vett nagy számú koponyáknak több mint kétharmada ehhez a tipushoz tartozik. Nem ritkán mutatnak a mesokephalok oly sajátságokat, melyek által a dolichokephal (hosszú fejű) formához hasonlítanak s ezért az ilyeneket dolichoid (hosszúdad) koponyáknak nevezték el. Ilyenek is előfordúlnak e két tartományban. De azok a sajátságos hosszú fejek, melyeket a soros sirokban találnak, csaknem egészen hiányoznak. E jelenség érdekessége még fokozódik, ha az anthropologia más észleleteivel vetjük össze. Bizonyos koponyaalakzatok száma s bizonyos színvegyűletek elterjedtsége között ugyanis figyelemre méltó összefüggés tapasztalható. Így példáúl a dolichokephalok száma lassankint apad, ellenben a brachykephaloké ugyanezzel összefüggésben növekszik, ha Németország éjszaki részeiből dél felé haladunk. Ez az apadás a világos, szőke, kék szemű típusnak hasonló apadásával s a barna színnek ugyanilyen növekedésével függ össze. Ausztria e két tartományában ez apadásnak, illetőleg növekvésnek csak folytatását látjuk úgy, hogy azok anthropologiai tekintetben csak egy hosszú láncznak képezik a szemeit, mely Németország legéjszakibb szélétől le mélyen Stiriába, Karinthiába és Tirolba nyúlik alá. Ezekből és egyéb tünetekből azt a következtetést vonták le, hogy az eredetileg világos színű és hosszú fejű germánok dél felé való vonúlásukban egy sötétebb színű, széles fejű emberfajra akadtak, melylyel lassankint összekeveredtek s hogy e vérkeveredés eredményeit a mai lakosság testalkotásabeli jellegek mutatják. Az arcz alakjának ismertetésében azonban csak a ma élőkhöz tartjuk magunkat. A mikor azt mondjuk, hogy a felső-ausztriai és salzburgi lakosságot nagyban és egészben többé vagy kevésbbé tojásdad, aránylag keskeny arcz, mérsékelten széles és magas homlok, nem felettébb kiálló pofacsont, egyenes orr, kevéssé duzzadt ajak és gömbölyded, nem előre rúgó áll jellemzi: a sajátságoknak csak oly foglalatját soroltuk elő, mely e lakosságnak nagy többségére ugyan rá illik, de ép úgy alkalmazható más országok lakosságára is. De a gyakorlott szemnek még sem nehéz az Inn- vagy Hausruck-kerületbeli parasztot a karinthiaitól vagy tirolitól megkülönböztetnie. Mert itt épen azok a számos fínom külön sajátságok a döntők, melyek kölcsönös egymásba olvadásukkal az arcznak alakját és kifejezését megadják. Mérték és körző s a számoknak még oly hosszú és pontos sorozata sem bir soha egy eleven arczalakot teljes szemlélhetőségében elénk varázsolni; itt egyedűl a művész ónjára vagyunk utalva, a ki tudja a módját, hogyan kell az előtte rég ismerős és kedves alakokat az ő igaz eredetiségökben és természetességökben híven szemünk elé állítani.
Felső-ausztriai nő a Traun-negyedből.
Greil Alajostól
Salzburgi férfi.
Greil Alajostól
Bizonyos vidékek lakosságának közelebbi, vagy távolabbi vérrokonsága természetesen az arcz-alakzatoknak hol kisebb, hol nagyobb hasonlatosságában is fölismerhető. Ez a magyarázata az Inn-negyed lakossága és a bajor lakosság közötti meglepő hasonlatosságnak, valamint a felső pinzgaui nép és a velök szomszédos tiroliak közötti félre nem ismerhető hasonlatosságnak is. Természetes, hogy az arcz-alakzatoknál is elég úgy nevezett vegyes vagy átmeneti formákra akadunk, s az ily arczokból aztán valami jellemzetest, tipikusat olvasni ki valóban igen nehéz, vagy épen lehetetlen is.
Nem rekeszthetjük be Felső-Ausztria és Salzburg népének természeti alkotása fölötti szemlénket a nélkül, hogy meg ne emlékezzünk egy jelenségről, mely mindenkinek, a ki e gyönyörű alpesi vidéket hacsak futólag is beútazta, bizonyosan feltűnt, s mely minden emberbarátnak szívében szánalmat kelt. Ez a hülyeség (cretinismus) nagy elterjedése. E névvel tudvalevőleg egy kóros lélektani fejlődési állapotot jelezünk, mely valamennyi alpesi tartományban honos, a mely mindig bizonyos kóros testi képződéssel jár együtt. Elég azokra a bamba, fénytelen szemű, tőben mélyen és szélesen belapúlt orrú, széles szájú, fölötte duzzadt ajkú, a fogak közűl kinyúló vastag nyelvű, kurta, széles s gyakran még golyva által is eléktelenített nyakú, lomha tartású s nehézkes, imbolygó járású szerencsétlen teremtésekre hivatkoznunk, a minőkkel az, a ki a Salzkammergutot meglátogatta, bizonyára elégszer találkozott.
Salzburgi nő.
Greil Alajostól
Ez a lényegében eléggé még föl nem derített kóros állapot Felső-Ausztriában sokkal kevésbbé van elterjedve, mint Salzburgban, mely utóbbi az alpesi cretinismus egyik főfészkének tekinthető. Az 1880-ban megejtett népszámlálás adatai szerint Felső-Ausztria összes polgári lakosságából, 754.521 főből 1.168 a hülye, százezer lakóra tehát 115 ilyen hülye esik.
Salzburgban ellenben 162.041 polgári lakó közűl 500 a hülye, tehát minden 100.000 lakóra 309 hülye esik, vagyis több mint kétszeres a Felső-Ausztriában megállapított számnak. Egyes kerületekben és községekben aránylag kevés, sőt néhol nem is fordúl elő hülye. E tekintetben különösen Salzburg városa emelendő ki, hol, noha a lázaktól nem épen egészen mentes vidéknek fekszik a közepén, nincsen hülye. Salzburg tőszomszédságában is, talán az igen okszerűen végzett vízszabályozások következtében, apadásnak látszik indúlni a hülyeség. Sokkal kedvezőtlenebb helyzetben találjuk azonban Felső-Ausztria fővárosát, mely a hülyék számát illetőleg csaknem egészen az egész Felső-Ausztriára általában érvényes középarányt mutatja föl. Mint más tartományokban, úgy Felső-Ausztriában és Salzburgban is egyes vidékek különösen meg vannak verve e kórállapottal. Így Salzburgban mindenek előtt St.-Johann-a-Pongauban, a hol a hülyék száma 100.000-hez viszonyítva 525-öt tesz, vagyis más szavakkal az egész lakosságnak valamivel több, mint fél százalékát.
Miben rejlik e betegségnek s nagyobb vagy kisebb elterjedésének oka; vajjon a talajnak, az ivóvíznek, vagy mind a kettőnek alkotó részeiben-e; az ivóvíznek mely alkotórészei, az ásványrészek, vagy a szervesek idézik-e elő e szörnyű csapást; mennyi része van benne az öröklés útján való átszármazásnak; vagy, a mi valószinűnek látszik, vajjon talán fertőzés útján támadó betegség-e a hülyeség? – ezek és még sok egyéb, mind olyan kérdések, melyeknek földerítése s azzal együtt a kórtól lepett vidékek egészségessé tételére szolgáló módok megállapítása a legközelebbi jövő egészségtani kutatásainak képezik ép oly nehéz, mint hálára kötelező föladatait.
