A román építészet emlékei.
A román építészet emlékei.
A kis-bényi templom szentélyzáradéka és belsejének részletei.
Dörre Tivadartól
A római hadászat Kr. u. a II. század elején erősíté meg Pannoniának Carnuntum és Aquincum közé eső dunai vonalát, s nagyobb biztosságúl kisebb erődöket emelt a balparton is. Aquincum átellenében, továbbá a Garam és az Ipoly folyók mentén, azok torkolatától nem messze némi nyomok legalább sejtetik, hogy a tartomány védelme nem állapodott meg a Duna jobb partján. Legújabb időben a Morva folyó völgyében Stomfa város mellett emelkedő egyik halmon egy balparti római erőd romjai kerűltek napvilágra. A romok közt a Legio XIIII. Gemina Victrix Augusta téglái fordúlnak elő. Az alapja szerint 47 méter hosszú és 17 méter széles erőd őrszeműl szolgált a jobb parton levő és innen szabad szemmel jól látható Carnuntum táborhelynek. A római fegyverek azonban a quadok és markomannok lakta területnek csak a Duna-menti széleit érinték, s így Felső-Magyarország nem is lehetett részesévé az ó-kori műveltségnek, nem dicsekedhetik római építmények maradványaival.
A keresztény vallás és műveltség a IX. század derekán jutott e vidékre. A népvándorlás mozgalmai közepett ide letelepedett morva-szláv népet Jámbor Lajos frank király fegyveres támogatásával Adalram salzburgi érsek kezdé a keresztény hitre téríteni. Ez 830 körűl történt. Moimir fejedelem elűzte Privina fejedelmet, a ki népének egy részével a Dunántúlra menekűlt, ott megkeresztelkedett és Szalavárott egy római táborhely romjain várat és három templomot épített. Moimir is meghajolt a frank hatalom előtt, s Adalram érsek Nyitrán, a morva-szláv fejedelmek egyik székhelyén fölépíté és Szent Emmerán tiszteletére fölszentelé e vidék legelső keresztény templomát. Nem sokára, midőn a görög Methodius előbb püspöki (869), majd morva érseki (874–885) minőségben intézte mai hazánkban a térítést, Nyitrá püspöki székhelylyé lett és Szvatopluk morva fejedelem kértére VIII. János pápa Wiching német térítőt szentelte föl annak első püspökévé. Az új püspökség a német térítők buzgalmából csakhamar nagy tekintélyre jutott. Az Adalram-féle templom, mely utóbb székesegyházzá lett, a nyitrai várban, a mai székesegyház helyén állhatott, s minthogy a VIII. és IX. században a templomok Németországban is fából épültek, kétségtelen, hogy a nyitrai, valamint a német papok által az egyházmegyében emelt többi templom is fából összerovott, kezdetleges és kevéssé tartós alkotmány volt. Methodius tevékenysége inkább éjszak felé irányúlt. A rengeteg erdőktől övezett mesés Velihrád volt a székhelye. A krónika ennek csak a nevét jegyezte föl; fekvését nem ismerjük. A nép a Vág, Nyitra, Garam, Ipoly, Hernád, Zagyva, Sajó, Poprád, Ung, Laborcz és Latorcza folyók völgyeiben szerte szórva élt, egy része államot sem képezett, vesszőből font, agyaggal kitapasztott kunyhókban tanyázott, a folyók mentén emelkedő halmok tetején czölöpökből, vesszőfonatból készűlt kerítéssel és árokkal védett erődben lakott. Ilyenek voltak azok a várak is, melyeket Szvatopluk a Nyitra vidékén talált. A nép Methodius térítése után is szított a pogánysághoz és nem igen sietett a kereszténységgel járó műveltséget elsajátítani. A magyarok honfoglalása időt sem engedett rá.
A honfoglaló magyart, mint lovas népet, jobban kecsegtette a Duna és a Tisza közének végtelen síksága és a Dunántúl halmos, szelíd tájéka, semmint a rengeteg erdőktől sötétlő hegyes Fölvidék. A Dunántúl természeti szépségét fokozták a régi műveltebb állapotnak még fönmaradt nyomai. Ott vált teljessé, ott fejeztetett be a honfoglalás; az előkelőbb, hatalmasabb törzsek oda telepedtek le nagyobb számmal; legelőbb és legközelebbről ott ismerhették meg a kereszténységet is. Utóbb Szent István király egyházi alapításainak legtöbbjét oda helyezte. Felső-Magyarországnak java részben szakadatlan erdőségtől borított vidéke erre nem igen mutatkozott alkalmatosnak, de a népesség gyér volta miatt ott nem is volt rá szükség. A keresztény egyházat szervező király által az országban alapított tíz püspökség közűl a váczi csak annyiban számítható a Fölvidékhez, a mennyiben székhelye a Kárpátok legvégső nyúlványainak a tövében fekszik, területe ellenben az Alföldre esik. Az egri egyházmegye a Duna és a Tisza közéből felnyúlt az éjszaki vidék keleti részébe. A Csallóköz, Vág, Nyitra, Garam s Ipoly völgyei és azontúl a hegyek felé az ország határáig az egész lakott terület az esztergomi egyházmegyéhez tartozott. A nyitrai püspökség majdnem száz évvel később keletkezett; azt talán II. Béla király alapítá 1133 körűl, részben Szent László adományaiból. Nyitrától éjszakra a síkságból kiemelkedő Zobor hegyen, hol már a szlávok idejében is volt remeteség, Szent István király idejében Szent Ipoly tiszteletére benczés kolostor állott.
Nincs följegyzés, mely igazolná, hogy az országnak e területén Szent István alatt valamely épület keletkezett volna; de szinte bizonyosnak vehető, hogy a XI. század folyamán a két püspöki székhelyen, Váczott és Egerben is épűlt templom. I. Géza király (1074–1077) a váczi székesegyházba temetkezett. Szent László birtokokat adományozott az egri egyháznak. Martyrius az egri egyházmegye püspökei közűl a második, a kit név szerint ismerünk, esztergomi érsek korában nagyobb építkezéseket létesített; föltehető tehát, hogy ugyanezt tette egri püspök korában is 1142–1150 körűl. Valószinű, hogy a Dunán túl a XII. század végén III. Béla alatt (1172–1195) az építkezésben mutatkozó föllendűlés a Fölvidékre is eljutott és hogy ekkor újjáépültek a váczi és egri székhelyeknek XI. századbeli kezdetlegesebb templomai is. Ezzel talán kapcsolatban áll az az adomány, melylyel III. Béla az egri egyházat gazdagítá. Imre király 1204-ben itt Egerben, talán ebbe az újjá épűlt templomba temetkezett. IV. Béla 1261-ik évi oklevelében, melylyel a tatárjárás alatt elpusztúlt egri egyházat újjáalapítá, a régi templomról azt mondja, hogy az ország valamennyi egyházai fölött tündöklött. E két székesegyház lehetett a fejlettebb és gazdagabb román építészet legkiválóbb képviselője. A XI. századbeli építkezésről tanúskodó egyéb adataink nincsenek. Egész Felső-Magyarországra kiterjedő, élénkebb tevékenység nyomaira a XII. században sem akadunk. A Benedek-rendiek és az utóbb érkezett cisterciták és premontreiek leginkább a Dunántúl politikai és egyházi fényes székhelyei körűl telepedtek le; a kárpátalji zord és végtelen erdőségek közt gyérebben szállottak meg, ott kevesebb telepet alapítottak és a körűlményekhez mérten ideiglenes templomaikat és kolostoraikat fából építették, a melyeket azonban csakhamar tartós kő építményekkel cseréltek föl. Ilyen kevéssé tartós fa templomok nagyobb számmal keletkezhettek már a XI. században, de még inkább a XII. században a népesebb lakóhelyeken is, kivált a német vendégek telepein, névszerint Kassán és Eperjesen.
A XIII. század elejével kezdődik az az építési tevékenység, melynek legalább nehány alkotása fönmaradt. E század első fele az egész országban, tehát a Fölvidéken is a román és az átmeneti építészetnek utolsó korszaka, mely a tatárjárással végződik (1242). De, minthogy a korábbi építészeti műveket még általánosságban sem ismerjük, azért nem is állapíthatjuk meg egy felől a XI. és XII. században, más felől a XIII. század első felében dívott építészet közti kapcsolatot, sem az építmények számát. Továbbá a fönmaradt kiválóbb emlékek részint csekély számuknál, részint kezdetleges, sokszor eltérő sajátságaiknál fogva nem tűntetik föl saját korszakuk építészeti fejlődését sem. A régibb keletkezés nem jelent kezdetlegesebb, viszont a későbbi keletkezés nem jelent fejlettebb művészetet.
Mellőzve a váczi, az egri és a nyitrai román korbeli székesegyházakat, a melyeket nem ismerünk, a Fölvidék román építészetében a templomok két faja szerint általánosságban két fő irányt különböztethetünk meg. A szerzetesi építményeket az azon vidékeken dívott sajátosságok jellemzik, a honnan a szerzetesek hazánkba betelepűltek. A cisterciek Francziaországból származó saját mintájukat itt is megtartották; a benczések építményei délvidéki hatást árúlnak el. A kisebb vagy nagyobb plebánia-templomok a szászországi mintát követik, mely részint egyenesen Szászországból a jövevények révén, részint Morvaországon át jutott ide. Morva-szláv egyenesebb és határozottabb hatás a szlávok lakta éjszak-nyugati megyékben sem mutatkozik. E tekintetben talán az egyedűli kivétel a félkörnél nagyobb toronyszerű épület, mely a nyitrai székesegyház keleti oldalához csatlakozik. Morvaországban a XII. században a román templomok majdnem általánosan kerek alakú építmények voltak, melyeknek keleti oldalához félkörű, vagy a félkörnél nagyobb apsis csatlakozott. Meglehet, hogy a nyitrai maradvány ilyen morva formájú templomnak része volt, s Felső-Magyarországon egyedűli emléke az igazi morva-román építészetnek.
Vadászatot ábrázoló dombormű a kis-bényi templom egyik oszlopfőjén.
Dörre Tivadartól
A XIII. századbeli emlékek sorát az Esztergommegyében, a Garam folyó mellett fekvő Kis-Bény falu plebánia-temploma nyitja meg, mely egyszersmind a Fölvidéknek eddig ismert legrégibb építménye. Eredetileg premontrei kolostortemplom volt. Amade, István gróf atyja, II. Endre királyt Palesztinába kisérvén, „lelke üdveért” Kéménd falut a kolostornak ajándékozta. Ebben az időben, 1217 körűl épűlhetett a templom. 1722-ben a régitől eltérő új boltozattal látták el, megfosztották ablakaitól és koszorúpárkányától. Későbbi megújítások is rongáltak egyik-másik részén, de megkimélték elrendezésének, nemkülönben fölépítésének jellemző vonásait. A hosszanti falak három rendbeli kiszökellése kivülről is jelzi ezen egyhajós és mintegy 33 méter hosszú templom szokatlan elrendezését. 15 méter hosszú hajója egy keskenyebb (11 1/2 méter hosszú, 7 2/3 méter széles), továbbá nyugat felől hozzá csatlakozó tágabb (3 1/2 hosszú, 9 2/3 széles) szakaszból áll. Az utóbbi, melynek három oldalán karzat emelkedik, a nyugati oromfalat közrefogó, négyzetes alapú két torony közé eső csarnokba nyílik. A tornyok belső sarka egy-egy szabálytalanúl tagolt és zömök pilléren nyugszik. A nyugati homlok előtt tágas előcsarnok volt. A hajó keleti végéhez éjszakról is, délről is egy-egy, a hajóval egyenlő magasságú, négyzet (3 1/3 méter) alakú kápolna csatlakozik, melyek mintegy kereszthajót alkotnak. Kelet felé a hajót a 14 szög 7 oldala, a két kápolnát a 10 szög 5 oldala zaja. A homlokzatnak minden részlete román művészetű, névszerint: a boltíves kapu, annak két-két oszloppal tagolt béllete, a mögötte levő csarnok pálczatagozatú keresztboltozata, a tornyok félköríves párkányai és páros ablakai. A keleti oldalon ellenben csúcsíves építészeti részletek fordúlnak elő, úgy mint a sokszögű záradékok s ezeknek tompa csúcsíves félkupolái. Valószínű, hogy ilyen volt a hajónak eredeti boltozata is. A hajó záradékának nem egyenlő magas három ablaka félköríves, befelé keskenyedő és egészen dísz nélkűl való; szabadon álló öt oldalán a sarkokból kiszökellő féltörzsek és ezeken emelkedő félkörívek árkádot alkotnak olyképen, hogy a törzsek egyenlő magassága mellett a két szélső oldal íve alacsonyabb, a két belsőé magasabb, a középsőé legmagasabb. Emezzel összefolyik a záradék falán végig futó félköríves öv. Hasonlók a kápolnák záradékai, azzal a különbséggel, hogy a sarkok féloszloptörzseinek nincs fejük. E záradékoknak nincs félköríves övük sem. Kivűl a kapu bélletét és a záradékot, belűl a falakat, továbbá a torony egy-egy sarkát tartó pilléreket tagoló minden féloszloptörzsnek a feje más-más: vannak itt körszelettel díszített koczkaalakú, továbbá változatosan formált kehelyalakú oszlopfők. Emezek lombdíszének formái hol a nyugati, hol meg inkább a keleti művészetre mutatnak. Egynek a levelei közt madarakat, a másikon telt holdalakú emberi fejet látunk, egy oszlopfőt pedig domború művű vadász jelenet díszít, melyen két férfi alak van, kiknek öltözete az akkori hazai viseletet tűnteti föl. Térdig érő, derékban is bő zubbonyuk és bajúszuk van, de szakálluk nincs. Az oszlopfők vállkövei, valamint az oszloplábak is fölötte változatosak; hármas tagoltságú attikai lába csakis a karzaton levő két zömök oszlopnak van, de saroklevelük ezeknek sincs. A díszítmények a kapu oszlopfőinek kivételével avatatlan kéz durva művei. A templom nem tisztán román, de a külső fali pillérek híján nem is határozottan átmeneti művészetű, noha a záradék elárúlja, hogy oly időben épűlt, mikor a nyugati országokban már dívott a csúcsíves rendszer. Egy felől ennél fogva, más felől az ismertetett részletek sajátosságainál fogva a maga nemében páratlan építmény ez, s jellemzetes képviselője a Fölvidék román építészetének.
A deákii templom és szentélyzáradéka.
Dörre Tivadartól
Időrendben következő épület a Pozsonymegyében Vág-Sellye közelében fekvő Deáki falunak plebánia-temploma. Vág-Sellye és környéke, mint a Nyitra, Garam és Ipoly folyók völgyeiből a Vágon át a kis magyar Alföld Duna-balparti területére vezető útvonal góczpontja már a honfoglalás előtti időkben nagyobb fontossággal birt. A Mátyus-földnek e déli területe Vág név alatt előfordúl a pannonhalmi apátságról szóló oklevélben azon jószágok közt, melyekkel István király az apátságot megajándékozta. A szerzetnek itt keletkezett mezőgazdasági telepe ez időtől fogva az okíratokban váltakozva Vág és Sala néven említtetik, az 1296-ik évtől kezdve Deáki monostor a neve. Paskál pápa 1103-ik évi okíratában említi a hely templomát, a mely valószinűleg az első és ideiglenes templom volt. A következő század elején a régi helyébe új templom épűlt, s IX. Gergely pápa 1228-ban a váczi és nyitrai püspököknek meghagyja, hogy azt szenteljék föl. A ma is fönnálló templom, noha későbbi megújítások egyes részeit megváltoztatták, a Benedek-rend román művészetű építkezésének egyik érdekes képviselője és sajátosságánál fogva a fölvidéki és általán hazai emlékeink sorában külön helyet foglal el. Téglából épűlt, 16 1/2 méter hosszú, 10 3/4 méter széles, úgy nevezett kettős templom ez; azaz egymás fölé épített két részből áll. Az alsó templom háromhajós. Mind a három hajó egyenlő magasságú, dongaboltozatú és mindegyiknek félkörű apsisa van. A középhajót az oldalhajóktól két rendben négy-négy pillér választja el. Két tornyának belső sarka a nyugati pillérpáron nyugszik, és alja főleg a Dunán túl uralkodó magyarországi szokás szerint az oldalhajók folytatásáúl szolgál. Belseje építészeti dísz nélkűl való. A négyzetes alakú és leszelt sarkú pilléreknek kevéssé kiszökellő talpuk, hengerből, horonyból és lécztagból álló fejük és e fölött fedőlapjuk van. A felső templomot, úgy látszik, tűzvész következtében szükségessé vált újjáépítés vetkőzteté ki eredeti állapotából. A födélszék alatt levő maradványok világosan mutatják, hogy ez szintén háromhajós volt, s a középhajót az alsó templombeli pillérek rendjén emelt két hosszanti fal választá el az oldalhajóktól. E két fal mindegyikében hat-hat ajtóféle félköríves nyílás és azoknak közében négy-négy ugyanolyan fülke volt. A középhajó eredetileg gerendás mennyezetű lehetett; az oldalhajók külső fala hiányzik. A középső hajót három ablakkal áttört félkörű, az oldalhajókat ellenben a félkörnél valamivel kisebb apsis zárja. A középső apsis falán némi nyomai maradtak az egykori festészeti dísznek. Az ablakok közét egy-egy mandorla, s azok egyikét az Atyaistennek jobbját áldásra emelő alakja foglalta el. Hazánk eddig ismert e legrégibb festészeti emlékének maradványa azt bizonyítja, hogy a felső templomnak legalább középső osztálya szintén isteni tiszteleti helyűl szolgált. A két oldalsó hajó rendeltetése ismeretlen; lehet, hogy deszkázott ferde mennyezetük volt, hogy deszkával annyi szakaszra voltak osztva, a hány ajtóféle nyílása van a két hosszanti falnak, és hogy e szakaszok a szerzetesek lakásáúl szolgáló cellák voltak. A templom külsején csakis a három apsis őrizte meg eredeti állapotát. A középső apsis az alsó és felső templommal egyezőleg emeletes. Az alsó rész egy ablakos, párkánya egyszerű félköríves öv, melyből falszalagok futnak le a fal lábazatára. A felső alacsonyabb, fala síma, párkányát szintén félköríves öv alkotja. Az alsó templom mellékapsisainak nincsen ablakuk, de szintén szalagok és félköríves párkány díszítik. A felső templom mellékapsisait negyed kúpalakú födél takarja. A nyugati homlokzat oromfalát, kapuját, a tornyokat s az ablakokat későbbi újjáépítés, különösen a templomnak a hetvenes években nyugat felé való meghosszabbítása alkalmával egészen átalakították.
A deákii templomon kivűl a Benedek-rend román művészetű építkezésének még két emléke van a Fölvidéken. Borsodmegyében a bóli vagy boldvai benczés apátság alapítójának neve, valamint alapításának kora ismeretlen. A Boldva községben ma is fönnálló román templom, mely az ama korbeli falusi templomokat nagyságra nézve jóval felűlmúlja, valószinűleg az elpusztúlt apátsághoz tartozott. Háromhajós, bazilikaszerű templom ez, középhajójának félkörű apsisa van; az apsis egyik oldalán torony emelkedik; falait lizenák tagolják. A gömörmegyei jánosii benczés apátság keletkezését és történetét szintén homály födi; későbbi irott kútfőkön kivűl a Jánosi helységben félig elpusztúlt és újabb időben kijavított állapotban levő templom őrizte meg emlékét. Faragott kövekből épűlt, kéttornyú, félkör záradékú, egészen egyszerű román templom; főkapujának bélletét két-két oszlop és hornyok díszítik.
Trencsénmegyében, Szkalkán ama barlanghoz, melyben Szent István idejében Zoérard lengyel remete tartózkodott, Jakab nyitrai püspök 1220-ban benczés apátságot alapított. Az apátság e korbeli építményei elpusztúltak; a mi a XVI. században helyükbe épűlt, szintén romban hever. Épen úgy eltűntek a nyitramegyei ludányi és kolosi, a barsmegyei lekéri és a hontmegyei zebegényi benczés apátságok épületei is. A garam-szent-benedeki és a pogrányi apátság román temploma helyén csúcsíves templom épűlt.
A vadon erdők irtásának és az így nyert föld megmívelésének nehéz munkájához szokott szigorú cisterci rend az ország éjszaki, néptelen tájain legalább egy irányban mélyebbre hatolt, a mennyiben Hevesmegyéből kiindúlva még a XIII. században eljutott Sárosmegyébe. Első telepe nem messze a sík földtől, Hevesmegyének Nógrádmegyével szomszédos határán, a Mátra hegység lábánál, a Zagyva folyó mentén, Pásztón volt. Itt állítólag már 1134 körűl laktak volna cisterciek, de innen nem sokára elszéledtek. Ugyanitt 1190-ben apátság keletkezett. Ezt követte Szepesmegyében a savniki, vagy másként szepesi apátság, melyet 1223-ban Kálmán herczeg, II. Endre király fia alapított volna. A pásztói apátságot a mohácsi vész után a török elpusztította, a szerzeteseket legyilkolta, majd a monostor és a templom is enyészetnek indúlt lassanként. Az egykori templom helyén 1721-ben kápolna épűlt, így a cistercick itteni építkezésének nyoma sem maradt. Hasonló sors érte a savniki apátságot is, monostorának faragott köveit a XVII. században kastélyok építésére használták; mostanság romok jelölik a terjedelmes monostornak és a templomnak helyét. Nem ismerjük ama kolostor mivoltát, még kevésbbé keletkezését, a melynek romjai Abauj- Tornamegye Hárskút helységében vannak, magyar és latin neve (mellei fontis, méz forrás) azonban sejtetik, hogy cisterei kolostor volt. A rend sárosmegyei telepének történetét is homály födi. IV. Béla királynak 1247-ben kelt okleveléből csak azt tudjuk, hogy akkor Bártfán is, Kapronczán is voltak cisterciek, s az előbbi helyen levő templomuk Szent Egyed tiszteletére volt szentelve, alig ötven év múlva azonban mind a két helyet elhagyták. Kolostoruknak nyoma sincs; templomuk helyén épűlt a XV. században Bártfa város csúcsíves plebánia-temploma.
Az apátfalvi templom, alaprajza, kapuja és részletei.
Cserna Károlytól
Ezekért kárpótlást nyújt az apátfalvi, az előtt bél-háromkúti apátsági templom. II. Kilit egri püspök, II. Endre király aranybullájának szerkesztője 1232-ben alapítá az apátságot, mely e szerint az ország éjszakibb tájain a legelső szerzetesi telepek egyike volt. Kétségtelen, hogy az alapítást követő években épűlt az apátság temploma is. Borsodmegyének Hevesmegyével szomszédos határán, e most is vadregényes, akkoriban bizonyára jóval zordonabb vidéken, a mai Apátfalva község mellett szelíden emelkedő halmon, a Bükk hegységből merészen kiszökellő egyik hegyhát, a Bélkő előtt feküdt a vadont hódító szerzeteseknek ez a telepe. A monostor, az apát háza, mely valamivel lejebb állott, a pompás kert nyomtalanúl eltűnt; a völgyben kő fal maradványai jelölik az egykori halastó helyét. A templom, hazánk egyik legszebb fekvésű és a cistercieknek a Fölvidéken legrégibb fönmaradt építménye, az egész országban egyedűli képviselője az átmeneti építészet ama szigorúan egyszerű irányának, melylyel Szent Bernát rendje az egyházi építkezésben lábra kapott szertelen fényűzésnek gátat vetett. Minthogy Pásztó és Bél-Háromkút szerzetesei a pilisi apátságból kerültek ki, az utóbbit pedig III. Béla egyenesen Francziaországból hívott tagokkal népesíté be, kétségtelen, hogy a templom is franczia eredetű. Halvány piros és szürke koczkakövekből épűlt. Külsejét és belsejét a cisterci építkezés szabályossága és egyszerűsége jellemzi. Tornyai nincsenek. Elrendezése latin kereszt alakú. A kereszt hosszanti szárát két rendben négy-négy pillér három hajóra osztja. A kereszthajó, a szentély, nemkülönben a két oldalhajónak folytatásaként a szentélyhez csatlakozó egy-egy oltárhajlék is egyenesen záródik. A kereszthajó déli végéhez csatlakozik a sekrestye, a mi zavarja az elrendezés szigorú szabályosságát. A hajókat elválasztó négyzetes alakú, leszelt élű pilléreknek kettős, magasabb talpuk, keskeny horonyból, pálczatagból és léczből álló lábuk van; fejük nincs; ezek helyét szintén egyszerűen tagolt, lefelé fordított kúpalakú gyámok és vállkövek foglalják el. Ez utóbbiakon nyugszanak a tompa csúcsíves boltozat egyszerű hevederei és bordái. Az oldalhajók falából kiszökellő féloszloptörzseknek kettős talpuk, attikai lábuk és francziás lombdíszű fejük van. Ezek a templom belsejének egyedűli faragott díszítményei. Belsejében a hevederek és a bordák, külsején meg a nyugati homlokzaton, a kereszt éjszaki szárának és a szentélyzáradéknak sarkain kiszökellő s fokonként vékonyodó fali pillérek képviselik a csúcsíves elemet. Ezekhez sorozhatjuk még a nyugati orom küllős kerékablakát. A kereszthajó két szárának, valamint a szentélynek oromfalán is van egy-egy kerek ablak, de ezek nem küllősek, s bélletüket pálczatagok díszítik. A többi ablak félköríves és síma bélletű. A rétegesen vörös és zöldes koczkakőből épűlt főkapu keretét több henger meg horony, bélletét pedig három-három oszlop tagolja; ívmezőjét szép hajlású folyondárral foglalt levelek sora övezi. E levelek, meg a kapu oszlopainak és hengertagjainak lombdíszű fejei alkotják az épület legszebb faragott díszét. Az idők viszontagságai a kapu egyik felét megfoszták oszlopaitól, az oromfalak felső része is átalakúlást szenvedett, a boltozat süvegei is újak, mindazáltal az épület eléggé érintetlenűl megőrizte eredeti állapotát. Mostani tulajdonosa, az egri papnövelde, a korábbi javítások példájára szintén bevakoltatta a templom külsejét, de a vakolat egy része csakhamar levált és helyenként láthatók a színes koczkakövek.
A szepesváraljai székesegyház.
Háry Gyulától
A szepesváraljai, egykor prépostsági templom, 1776 óta püspöki székesegyház csak részben őrizte meg eredeti román jellegét. Sokan kutatták már ez érdekes építmény múltját; azonban mindeddig nem sikerűlt megállapítani, hogy mikor és mily kőrűlmények közt keletkezett. Története, a mennyiben ismerjük, nagyjában hasonlít ama Dunán túli székesegyházak történetéhez, melyeket III. Béla király (1172–1196) idejében újítottak meg. Legelőször itt is valamely kezdetleges, bizonyára fa építmény volt az Isten háza. A XII. század vége felé, midőn az ide telepűlt szászok már elszaporodtak, a régi templom helyén kéttornyú s háromhajós román bazilika épűlt, olyan, mint Esztergomban. Ezt a templomot a tatárok pusztítása után 1250 körűl megújították. Később a lakosság elszaporodtával a hívek az isteni tiszteletnél akadályára voltak a káptalan tagjainak. A XV. század végén hajtották végre a szükségessé vált kibővítést olyképen, hogy az oldalhajók két keleti szakaszát kiszélesítették és a középhajóval egyenlő magasságúvá emelték, a régi apsis helyébe tágas szentélyt, a hajók déli oldalához az Úr testének kápolnáját építették és az egész templomot újra boltozták. Ilyen állapotban maradt fönn mind mai napig a templom, melynek nyugati része régibb, keleti része újabb. A régebbi részint darabos, részint faragott mészkőből való és román, az újabb homokkőből van és csúcsíves művészetű. Ma is világosan fölismerhető, hogy a régi templom 23 méter hosszú, s mintegy 13 méter széles háromhajós épület volt; az alacsonyabb és keskenyebb oldalhajókat a magasabb és szélesebb középhajótól két rendben három-három pillér választá el; a hajók keleti végét félkörű apsisok zárták, s alapfalaik bizonyára ott rejtőznek a mai szentély alatt. Azt azonban nehéz eldönteni, vajon az épületnek a nyugati félen fönmaradt román részletei közt vannak-e olyanok, melyek a XII. század végéről, a III. Béla idejében épűlt templomból valók, vagy pedig valamennyi annak a román művészetnek képviselője, mely kivált e megyében a tatárjárás után, a XIII. század közepén is még gyakorlatban volt. Az is kétséges; vajon a hajók nyugati két szakasza fölött levő karzat a XII. vagy a XIII. századi újjáépítés alkalmával keletkezett-e. A hajó keleti pillérpárja kettős talpon áll; attikai lába és zömök saroklevele van; két oldala síma, a másik kettőt féltörzs, lemetszett éleit pedig háromnegyed törzs tagolja; a törzsek kehelyalakú fejét csomóban végződő nádlevél díszíti. A karzatot tartó két pillérpár hasonlít az előbbiekhez, de azzal a különbséggel, hogy mind a négy oldalán van féltörzs, a lemetszett élek helyét pedig két-két derékszögű kiszökellés tagolja. A nyugati pillérpárnak, melyen a tornyok belső sarka nyugszik, nincsenek saroklevelei. A fő kapu félköríves; nyílása vízirányos gerendájú, befelé fokozatosan szűkűl; bélletét három-három derékszögű kiszökellés és ezeknek közében két-két sima törzsű oszlop tagolja. E tagoltság folytatódik a kapu ívezetén, de azzal a különbséggel, hogy az oszlopoknak megfelelő tagok nyolczszögűek. Az éjszaki kapu bélletét két-két derékszögű kiszökellés és egy-egy oszlop tagolja. Ezeknek a fejét épen olyan nádlevelek díszítik, mint a hajóbeli oszloptörzseket. A széles szalaggal szegélyezett tornyok párkányaít fogrovat és részben csúcsos ívű, részben félkörívű öv alkotja; koszorú párkányuk renaissance izlésű; nyolczszögű sisakjuk bevakolt fa alkotmány; félköríves páros ablakaikat láb és fej nélkűli oszloptörzsek választják el. H bebizonyíthatnók, hogy a XII. században épűlt templom nem pusztúlt el egészen, s hogy a XIII. századbeli építkezés a fönmaradt részletekhez tartotta magát: akkor a pillérek és a kapuk tagoltsága révén a szepesváraljai templom a Fölvidéken, sőt az egész országban egyedűl álló példája volna annak, hogy a fejlettebb román építészet Magyarországon már a XII. század végén kezdett meghonosodni.
Felső-Magyarország az eddig ismertetett szerzetesi nagyobb építményeken és a szepesváraljai templomon kivűl a román építészetnek elég szép számú emlékeivel dicsekszik. Ezek jobbára csekélyebb terjedelmű falusi templomok és kupolák. Minthogy a román építés korabeli nagyobb alkotásokról is kevés biztos adatunk van, szinte természetesnek látszik, hogy a kisebb építészeti művek keletkezésének idejéről és körűlményeiről hallgatnak a krónikák. Önként következik az is, hogy Felső-Magyarország vidékein, a hol a lakosság gyérebb voltánál fogva az egyházi intézmények, a püspökségek és a szerzetesi telepek száma is csekélyebb volt, az építészet gyakorlata szűkebb korlátok közt mozgott; épen ez okból falusi templomok is kevesebb gonddal épűltek. Elrendezésük és fölépítésük a legegyszerűbb. A zólyommegyei Korpona és Dobroniva városok templomai kivételével valamennyi egyhajós. A hajó vagy négyszögű, vagy négyzetes és gerendás mennyezetű; a fejlettebb átmeneti építészetűek közt vannak olyanok is, melyeknek közepén egyszerű pillér áll, és azon nyugszik a boltozat. A hajó keleti keskeny oldala kisebb-nagyobb félkörű apsisszal záródik, vagy pedig a hajóhoz szentély gyanánt egy kisebb négyzet csatlakozik, s ez vagy félkörrel, vagy egyenesen záródik; az átmeneti izlésű szentélyek néha három oldallal záródnak. A nyugati homlokzat közepén négyzetes torony emelkedik, mely vagy a hajó testébe van beépítve és két belső sarka egy-egy pilléren nyugszik, vagy a homlokzat előtt áll és alja a hajó előcsarnokáúl szolgál; ha a torony alja zárt, akkor rendesen a hajó déli oldalán van a bejárat. A templomok külsején rendszerint hiányzik az építészeti dísz; a falnak nincs lába, sem koszorúpárkánya; lizenák nem fordúlnak elő; az ablakok béllete mindig sima, az ajtók bélletét is ritkán díszíti tagoltság; a tornyok páros ablakainak oszlopocskái néha változatos formájúak, de alakításuk durva. Az ilyenféle legjellemzőbb templomok azon megyékben s azoknak szomszédságában lehettek leggyakoriabbak, a melyekbe szász jövevények telepedtek le, tehát kivált Zólyom- és Szepesmegyében és azoknak környékén. Ellenben a távolabb eső megyék, példáúl Hont, Heves és Zemplén megyék e fajta román emlékei közt találkoznak olyanok, melyek nem ragaszkodnak oly szigorúan a szászországi mintához, attól majd elrendezésükre, majd fejlettebb díszükre nézve elütnek.
Számos adat bizonysága szerint a kis Alföld Duna-balparti része, a Csallóköz, a Morva és Fehér hegység közé eső terület, továbbá a Vág és a Nyitra alsó folyásának völgye már a XII. és a XIII. században népesebb vidéke volt Felső-Magyarországnak. Részben az emlékekből is következtethetjük, hogy Pozsony-, Nyitra- és Trencsénmegyében aránylag legtöbb építmény keletkezhetett. Csallóköz nyugati nagyobb felének területén, mely ma Pozsonymegyéhez tartozik, az 1161-ik évtől 1253-ik évig terjedő okíratokban mintegy tizenöt helység említtetik. Bizonyára csak kegyeletes monda, hogy Szent István a tizenkét apostol tiszteletére a Csallóközben tizenkét templomot épített, nemkülönben, hogy Vajka helység, mely 1186-ban említtetik először, a szent királyról kapta volna nevét; mindazáltal valószinűnek látszik, hogy a Szent István király rendeletében minden tíz helység számára megkövetelt egy-egy templomnál e vidéken jóval több épűlt a XII. és a XIII. században. Azonban e templomok kezdetlegesebb alkotmányok lehettek, és helyüket a XIV. és XV. században ama csúcsíves templomok foglalták el, melyek a Csallóközt ma is oly sajátosan jellemzik. Elvétve fordúlnak elő román építészeti elemek is. E tekintetben legérdekesebb Egyház-Gellye kéttornyú plebánia-temploma, melynek tornyain és az általuk közrefogott homlokzaton félköríves párkány fut végig; a tornyok ablakai is félkörívesek; szentélyzáradéka azonban sokszögű és csúcsíves, épen úgy a hajót a szentélytől elválasztó diadalív is; a szentélybeli féloszloptörzsek fejét ellenben átmeneti izlésű levelek díszítik.
Nyitramegyében a román korbeli kisebb falusi templomnak nehány példája maradt fönn. Ezek közűl legjellemzetesebb Divék község plebániatemploma. Egyhajós, félkörű záradékú, nyugati homlokzatán a templom testébe épített négyzetes torony emelkedik, melynek páros és hármas ablakait oszlopocskák választják el. Eredetileg gerendás mennyezetű volt. Darócz község még egyszerűbb temetői kápolnájának bejárata fölött két pilléren nyugvó karzata van. Szádok községnek falkerítéssel megerősített temploma egyhajós, egy tornyú, egyenes záradékú; félköríves kapujának bélletét egy-egy féloszloptörzs tagolja. A Darázs falu fölött sziklán emelkedő egytornyú templom idővel több átalakúláson ment át, azonban megőrizte román jellegét: Trencsénmegyében Bán és Kő-Poruba faluk plebánia-templomai szintén a legegyszerűbb román építmények. Szintén igen egyszerű az ugyanezen megyebeli Haluzicz község megerősített, toronynélkűli temploma.
Korpona, Dobroniva, Szász, Bábaszék és Hajnik zólyommegyei városoknak plebánia-templomait bányászattal foglalatoskodó szász telepesek valószinűleg a XIII. század elején építették. Elrendezésre nézve egymástól eltérők, későbbi javítás is változtatott rajtuk egyet-mást, mindazáltal megőrizték nehány közös sajátságukat, melynél fogva jellemzően tűntetik föl a szászországi késő román építészetet. A korponai és a dobronivai templom bazilikaszerű elrendezésű. Amannak középhajóját két pár négyzetes, emezét két pár négyszögű pillér választja el. A korponai templomnak későbben épűlt csúcsíves hosszanti szentélye és háromoldalú záradéka; a dobronivainak félköríves boltozatú hosszanti szentélye és egyenes záradéka van. Mindkettőnek oldalhajói félkörű apsisúak. A szászi és a bábaszéki templom egyhajós. Az előbbinek négyzetes hosszanti szentélyét félkörű apsis zárja, az utóbbinak záradéka 1771-ben épűlt. Félköríves koszorú-párkánya egyiknek sincs; falaik külsejét lizénák helyett rendszertelenűl elosztott támasztó pillérek tagolják. Úgy a három-, mint az egyhajós templomok nyugati oldalának közepén egy-egy négyzetes torony emelkedik, melynek alja előcsarnokúl szolgál. Korponán, Dobroniván és Szászon a torony a templom testébe van építve és két belső sarka pilléren nyugszik. Bábaszéken a torony a homlokzat külsején emelkedik. A pillérek tagolatlanok; a gyámok, vállkövek durva idomúak; a tornyok páros ablakait elválasztó oszlopocskák változatosak ugyan, de fejletlen formaérzékről és a leleményesség hiányáról tanúskodnak. E tekintetben a szászi templom, mely valamennyi közt a leggazdagabb, egyszersmind legjellemzőbb is. A hajniki templom hajója négyzetes elrendezésű, korábbi lapos mennyezete helyett később épűlt boltozata a hajó közepén álló pilléren nyugszik; sokszögű záradéka is a csúcsíves átalakítás idejéből való.
A börzsönyi kápolna.
Dörre Tivadartól
Hontmegyében Börzsöny és Illés helységek kápolnáinak egyszerű elrendezése szintén a szászországi mintát követi, az ékítményes formák gazdagságára és választékosságára nézve azonban az előbbiektől eltérnek, azokat fölűlmúlják, sőt a mennyiben ékítményeik közt állati alakok is fordúlnak elő, a román építészet legfejlettebb állapotára mutatnak. Mindegyik a falu mellett dombon áll és mindkettőt kerítő fal védi. A börzsönyi kápolna egyöntetű szerkezeténél és jó állapotánál fogva ritkítja párját a Fölvidékén. Egy hajója van, mely megnyújtott szárú félkörrel záródik; nyugati homlokzata előtt négyzetes tornya van; hajója gerendás mennyezetű. A hagyományt, mely szerint 1140 körűl épűlt volna, megczáfolja a záradéknak szokatlanúl díszes koszorúpárkánya, mely attizáló hármas tagból, alább fürészfogakból, még alább pedig félköríves övből áll; a félkörű ívek mezőit emberi fők töltik be. A déli oldalon nyíló egyetlen ajtaját pálczatag szegélyezi. Ablakai egyszerűek. A torony alsó szakaszának párkánya sakktábla-idomú; a két felső szakasz páros ablakait elválasztó oszlopocskák kevésbbé sikerűlt formái a zólyommegyei templomokon levőkhöz hasonlítanak. Illés község egyhajójú templomának tornya és mennyezete új. Kiváló becsű a kapuja, melynek ívezete hármas karéjú; bélletét hornyok közt álló három-három féloszloptörzs tagolja; az oszlopfőket sárkányok alakjai díszítik.
Liptómegyében Liptó-Szent-Márton város plebánia-templomának gerendás mennyezetű hajója és nyugati homlokzata előtti tornya majdnem érintetlenűl megőrizte román jellegét; szentélye ellenben csúcsíves, egyenes záradékú, és félköríves ablakok vannak rajta. Más felől figyelemre méltó ugyanezen megyében Ludrova községnek talán már 1200-ban fönnállott plebánia-temploma, melynek hajóját csúcsívessé alakították át, román művészetű záradéka ellenben érintetlen maradt, a mi a Fölvidék templomainak sorában páratlan.
Nógrádmegye Bér helységének plebánia-temploma egyhajós és egytornyú. Csakis e két része őrizte meg egyszerű román jellegét. Kapuját két horány közt egy pálczatag díszíti. Szentélyének záradéka háromoldalú és csúcsíves.
Hevesmegyében Szent-Mária és Fel-Debrő helységek román templomai elrendezésbeli és fölépítésbeli sajátosságuknál fogva érdekesek. Keletkezésük idejét nem ismerjük. Mind a kettő kis terjedelmű. Az előbbeni ma is elég jó állapotban van, hajójának keleti végében lépcsők vezetnek a magasabb fekvésű szentélybe, mely jobbra és balra a vastag oldalfalba vájt mély fülkével, szemben pedig szintén félkörű apsissal záródik. Az utóbbinak három ablaka van. A két fülkét és az apsist félkupola, a szentélynek közéjük eső négyzetét amazoknál alig valamivel magasabb kupola födi. A hajó falait tíz féloszlop mezőkre osztja. E féloszlopok törzse sima és szokatlanúl karcsú; keskeny lécztagokkal díszített lábuk és fejük még inkább elüt a román építészet szokásos formáitól. A szentély lépcsőjétől jobbra egy másik keskeny lépcső nyílik, mely a szentély és az apsis alatti alsó templomba vezet. Fel-Debrő újabban épűlt, tágasabb plebánia-temploma alatt román jellegű alsó templom rejlik, melybe a hajó közepén levő lépcső vezet. Elrendezése keresztalakú, úgy hogy a kereszt keleti ágának helyét valamivel meghosszabbított félkörű apsis foglalja el. Az apsis nyílásának közepén sima törzsű és díszesebb fejű, a kereszthajó hosszában három, a hosszanti hajó nyílásának közepén pedig egy oszlop áll. Az oszlopok lába alacsony lap; a négy utóbbi oszlop törzsét négy vastagabb és négy vékonyabb féltörzs tagolja, melyek megfelelnek a boltozat éleinek; fejük durván formált, lefelé fordított gúla. Az apsisnak három, a kereszthajónak hat ablaka azt bizonyítja, hogy e templom későbben kerűlt a föld alá.
Abaújmegyében Felső-Regmecz község református temploma egyhajós: Nyugati homlokán torony emelkedik, melynek két sarka a templomban szabadon álló két pilléren nyugszik. A torony két osztályának páros ablakait román oszlopocskák választják el. Déli oldalán egyenes nyílású ajtaja van, melyet két oldalt egy-egy háromnegyed kiszökellésű, magas talpú, attikai lábú és kehelyfejű oszlop fog közre. Koszorú-párkányát két pálczatag alkotja. Egyenes záradékú szentélye csúcsíves. Hernád-Bűd és Göncz-Ruszka községek református templomai egyszerű román építmények, egyhajósak, félkörű záradékúak, tornyuk vagy építészeti díszük nincs. Selyeb község temploma egyhajós, egyenes záradékú kis épület; tornya nincs.
A szepesi fönsík a Fölvidék leghamarabb benépesedett területeinek szintén egyike. A jövevényeknek XII. századi bevándorlásából keletkezett lakosság szaporodását elősegítették a kevésbbé zord éghajlat, a művelésre alkalmasabb talaj, továbbá az akkori világforgalomnak rajta átvezető útjai. A népesedéssel karöltve bizonyára már a XII. században is keletkeztek, habár csekélyebb terjedelmű és kevesebb művészettel épített templomok. Ezeket azonban a XIV. és XV. századi élénk építkezés alkalmával átalakították. Innét van, hogy Szepesmegyének a szepesváraljai templomon kivűl nincs román vagy átmeneti művészetű emléke, mely arányban állana e vidék XII. és XIII. századbeli közműveltségi jelentőségével. A kisebb templomok sorában a tiszta román építészetet tulajdonképen egyedűl képviseli Haraszt helység temploma, mely szászországi mintát követ; de Magyarországon szokatlan elrendezésénél fogva is érdekes. Egyes hajója félkörű apsissal záródik; ehhez, mintegy kereszthajót képezve, jobbról és balról épen ilyen nagyságú egy-egy apsis csatlakozik, fölöttük pedig négyzetes torony emelkedik, a melynek, nemkülönben a középső apsisnak kerek ablaka van. Mindazáltal a román építészet, mely a megyében dívott, nem tűnt el, sőt nyomaival lépten-nyomon találkozunk ama csúcsíves kisebb templomokon, melyeknek keletkezési idejét pontosan nem ismerjük. Ezek sajátos keverékei a román és a csúcsíves építészetnek; de nem nevezhetjük átmeneti művészetűeknek sem, a mennyiben falaik külsején nincsenek támasztó pillérek. Egyhajósak; nyugati homlokuk előtt négyzetes torony emelkedik; szentélyük egyenes záradékú; a hajó vagy vízirányos mennyezetű, vagy boltozatos, s a boltozat a hajó közepén emelkedő nyolczszögű pilléren nyugszik; a hajó és szentély közti diadalív néha félkörívű, többnyire csúcsíves s vagy sima, vagy tagolt; a tornyoknak román oszlopkával elválasztott páros ablakai félkörívesek, arányaik azonban a csúcsíves művészetre emlékeztetnek; a hajó és a szentély ablakai részint csúcsívesek; részint félkörívesek, de ez utóbbiak is épen oly keskenyek és magasak, mint az előbbiek. Ilyenek példáúl Dénesfalva, Zsegra és Jekelfalva községek templomai. Ez utóbbinak nincs tornya.
Támasztó pillérekkel bíró, átmeneti művészetű nehány kisebb templom találkozik a Szepesmegyével határos megyékben. Sárosmegyében Cselfalva község temploma egyhajós, egyenes záradékú, kapuja csúcsíves, ablakai félkörívesek, sarkain zömök támasztó pillérek emelkednek. Szatmármegyében Sima helység kis temploma egyhajós, félkörű záradékú, kapujának béllete derékszögű tagoltságú, sarkain erősen kiszökellő támasztó pillérek vannak. A kisebb átmeneti építmények közt legjellemzőbb és művészetileg legbecsesebb Zemplénmegye Kárcsa helységének református temploma. 1870-ben leégett, de eredeti jellegét nagyjában megőrizte. Sötét vörös koczkakövekből épűlt, egyhajós; szentélyének egyik fala egyenes, a másik folytatását képezi a félkörű záradéknak; a hajó nyugati végében keresztalakú és sarkaikban féloszloptörzsekkel tagolt két pilléren karzat nyugszik; attikai lábon emelkedő falait támasztó pillérek tagolják, fölűl pedig attikai párkány és csúcsos ívek öve koszorúzza; nyugati falából középen ormos fal szökellik ki; ennek aljában nyílik a félköríves kapu, melynek bélletét oszlopok tagolják; a kapu fölött jobbról és balról kiszökellő gyámon egy-egy oroszlán ül, fölöttük pedig az oromfal mezőjét félköríves, oszlopos árkád díszíti.
A Fölvidék huszonkét megyéje közűl majdnem valamennyiben vannak román művészetű kisebb falusi templomok, melyek az imént ismertetett legszokottabb minta szerint épültek s a fölsoroltaknál még jóval egyszerűbbek. Nagyobb részüket idővel annyira átalakították, hogy alig lehet korukra ráismerni. Ilyen a selmeczi temetői kápolna. Vannak azonkivűl román építkezésről tanúskodó egyéb maradványok. Hogy a legnevezetesebbek egyikét említsük, Szatmármegyében Kaplonyban a Károlyi grófi család újabban épített temploma és sírboltja helyén egykor a mosonmegyei lébényi temploméhoz hasonló elrendezésű háromhajós és félkörű három apsissal ellátott nagyobb templom állott, melynek csak alapfalai maradtak fönn. Másutt még csekélyebb töredékek emlékeztetnek a román építészetre. Pusztulásuk történetét is homály födi; nem tudjuk: az idő, az ellenség vagy az emberi gondatlanság okoztak-e bennük nagyobb kárt.
