Felső-Magyarország. György Aladártól
Felső-Magyarország.
György Aladártól
György Aladártól
A Kis-Kárpátok, a Szakolcza-vidéki Csupi-hegy felől.
Dörre Tivadartól
Felső-Magyarországnak vagy Felvidéknek nevezzük hazánknak azt a nagy éjszaki területét, mely a Duna dévényi kapujától fölkanyarodva, korongszelet alakban éjszakra, majd keletre húzódik el egész az egykori Erdély éjszaknyugati széleig az ország éjszaki határa és a nagy Alföld között. Nyugati részén a határ déli vonala maga a Duna egész odáig, a hol hirtelen délre fordúl; innen éjszakkeleti irányban a Mátra, Bükk és Hegyalja hegységek lábainál végződik a Felföld, s a Hegyaljától kezdve a felső Tisza mentén halad, mely kígyódzó szalagként fut éjszakkelet felé, csaknem mindenütt a hegység és síkság érintkező részeit mosva.
A Felföld a déli részeivel kapcsolatos lapályok kivételével egészen hegyvidék, melynek bérczvilágát csak itt-ott enyhíti egy-egy tágasabb völgy, avagy nagyobb kiterjedésű dombvidék. Mindazáltal a hegység egészben véve nem vadon. Még a legmagasabb csúcsokon is ritka az örök hó, és a tenyészet megszünését a hegytetőkön is mindenkor csak a helyi okok idézik elő. Kevés a Felföldön az összetornyosúló hegytömkeleg, valamint a közlekedést gátló szurdokok és meredekek száma; ellenkezőleg, az egész hegyvidék alakúlásában bizonyos szabályosság vehető észre; dél felé lépcsőzetesen lejtősödik; délre nyílnak a völgyek is legnagyobb részt s ekképen útat nyitnak a melegebb légáramlatoknak az ország határain magasra nyúló havasokig.
A Zobor-hegy Nyitra mellett.
Dörre Tivadartól
A legnagyobb emelkedés a felső határvonalnak csaknem közepén van, a Magas-Tátra hegységben, mely az egész Kárpát-hegységnek legmagasabb része. Innen keletre a Hernád és Tarcza folyók egyesűlésénél jelölhető ki egy nagy elválasztó vonal, nagy horpadási és vetődési terület, mely Kassától éjszakra nagyjában az abos-orlói vasút mentén egész az ország határáig kisérhető addig a pontig, hol a magyar föld folyói közűl az egyedűliek, a Poprád és Dunajecz, a Visztula vízhálózata felé futnak. Innen túl azonban ismét egységes és szakadatlan a határ, de a horpadási területen túl levő folyók már nem egyenesen a Dunába ömlenek, hanem a Tisza vízhálózatához tartoznak. Ez a horpadási vonal az egész Felföldet ketté választja: a nagyobb éjszaknyugati Felföldre és a kisebb éjszakkeleti hegyvidékre.
Az éjszaknyugati Felföld a Morva és Hernád folyók, meg a Mátra és a határszéli Kárpátok között terűl el s egészben tojásdad alakú. Ennek területén van a Kárpátoknak az a három nagy csoportja: a Tátra, Fátra és Mátra, melyek az ország czimerében is szerepelnek. Legfelűl a határszélen van a Tátra, közbűlső a Fátra, míg a harmadik, a Mátra, már a nagy magyar Alföldre ereszkedik le. A legmagasabb csúcsok közel 3.000 méterig emelkednek a Magas-Tátrában, mely 170 kilométer hosszúságban a Vág és Árva egyesűlésétől a Dunajecz és Poprád egyesűléseig egy tágas fensíkból megragadó méltósággal emelkedik ki s a Felföld valódi gyöngye csodaszép alakzatú kopár csúcsok és mosolygó tengerszemek egész sorozatával, melyek újabban már idegen útazók érdeklődését is magukra vonták. A Magas Tátrával csaknem egyközűleg halad nyugat-keleti irányban az Alacsony-Tátra a felső Vág és a felső Garam között, míg a többi hegycsoportok, így az Osztroszki-Vepor, a Nagy- és Kis-Fátra, a nyugati határszélen fekvő Beszkidek és Kis-Kárpátok délnyugat felé vonúlnak s végűl a nagy síkság szélén elhúzódó Cserhát, Mátra és Bükk ismét a nyugat-keleti irányt veszik föl. A Tátrán kivűl a Beszkidek és Kis-Kárpátok tartoznak a határhegységekhez. A Beszkideket dús erdőségek borítják, de völgyeik és lapályaik kevéssé termékenyek s épen ezért nem népesek. Morvaország és Szilézia felé hosszabb nyúlványaik vannak, Galiczia irányában azonban inkább dombvidék vonúl előttük. A belső csoportok többi hegyei lépcsőzetesen emelkednek, nem oly magasak, mint a határhegységek, s alkatuk is más. A gránit és gnajsz mellett itt trachyt és bazalt is előfordúl. Legmesszebb nyúlik délre a nógrádi hegység, melynek utolsó, a Dunához közel eső csúcsa, a Naszál Vácz fölött, Budapestről is látható. A Mátra-hegység a síkság felé meredeken hanyatlik alá, de a szomszédos hegycsoportokkal érintkező tagjain sem valami szelíd lejtőjűek a többnyire szűk völgyekbe ereszkedő oldalak.
A Vág völgye Zsolnánál.
Dörre Tivadartól
A hegyek között kanyargó völgyek és a rajtuk végigfutó vizek nagyjából hasonlóképen egyközű irányúak, s először kelet-nyugati, majd déli irányban haladnak a Duna felé. Csak az említett horpadási terület közelében haladnak ellentétes irányban kelet és dél felé a Tisza mellékfolyói: a Sajó, Hernád és Zagyva. A nagyobb folyók közűl csak a Nyitra, Garam és Ipoly forrásai vannak távol a Magas-Tátrától. Ezek alább a köztük emelkedő hegyek miatt nagy íveket alkotnak folyásukban s részben egyközűen futnak a szomszéd folyókkal.
Nem ily érdekes az éjszakkeleti hegyvidék csoportosúlása. Nincs természetes góczpontja. A nyugat felé eső rész többnyire alacsony, szélesbűlő, 1.200 méternél magasabbra alig emelkedő homokkő-hegyekből áll. Keleten meredekebb őshegységek vannak, sokhelyt csipkézve csúcsokkal. A legmagasabb hegyek, a Máramarosi havasok, a határszélen emelkednek; egyik hegylánczuk, az eperjes-tokaji a világhírű bort termő Hegyaljával, nagy hosszan benyúlik a síkságba, melytől a végfokai igen éles határvonalakkal válnak el. Egészben véve mégis két nagy párvonalas lánczolatot különböztetünk meg benne, a melyeknek mindegyike nyugatról keletre vonúl. Az éjszaki hegylánczot közönségesen Erdős Kárpátoknak vagy Keleti Beszkideknek híják; csak a legtávolabbi rész, a Máramarosi havasok csoportja tartotta meg önálló nevét; a délit Vihorlát-Guttin hegységnek nevezik. Az előbbeni nagyobb részt kárpáti homokkőből áll, többnyire hosszan elnyúló gerinczekkel és szelíd lejtőkkel, a déli ellenben főkép trachythegység, s egyes csoportjai között nagyon érdekes alakzatok fordúlnak elő. A hegység összes vizei a Tiszában egyesűlnek, mely maga is innen ered s Husztnál a trachytgátot áttörve, egész Tokajig a hegység alján, vagy ahhoz közel halad. A keleti folyók: az Iza, Visó, Taracz, Nagyág, Borsova, jóformán csak nagy hegyi patakok, melyek még a hegyek között elérik a Tiszát; a nyugatiak ellenben: a Latorcza, Ung, Laborcz, Bodrog már messzebb lefutnak a síkságra, itt-ott mocsarakat alkotva.
A turóczi sík és a Magura.
Dörre Tivadartól
Ily különböző magasságú és változatos vidéken az éghajlati sajátságok is nagyon különbözők. Kivált az éjszaknyugati Felföldön egymástól csak nehány kilométernyi távolságban levő helyeken is nagy különbségek tapasztalhatók. Átlag véve leghidegebb vidék Árvaváraljának a bérczes környéke, hol az évi hőmérséklet csak 5.4° C; ehhez hasonló a Szepesség és Selmeczbánya vidékének az éghajlata is. Zord vidék még a keleti hegyláncznak az a kietlen tája, a melyet Bereg és Máramaros megyéi éjszaki részén közönségesen Verchovinának neveznek. Eső mindenütt elegendő van s meglehetősen egyenlően oszlik el az egyes évszakok között, noha általában több jut a nyári hónapokra, mint a téliekre. Ezért a legelők száma nagy, csak a letarolt erdők helyén találunk egészen kopár vidékeket. A melegebb éghajlat határa rendesen összeesik a szőlőtermesztés övével, mely ritkán terjed túl a síkságot övező hegyek déli lejtőjén, bár némely helyütt a völgyekben messze fölnyúlik, így Kassa és Rozsnyó vidékeig. Szepes, Liptó, Túrócz és Árva megyékben a szőlő nem terem meg.
A Magas Tátra Poprád felől.
Dörre Tivadartól
Nem egyneműek a Felföld két részének más természeti tulajdonságai sem. Mindkettőben, aránylag csekély terjedelmű letarolt vidékek kivételével, sok az erdőség; némely részeken, különösen Gömörmegyének éjszaki részén és Máramarosban őserdő jellegű vadonokat is találhatunk, s csaknem mindenütt hatalmas tölgy-, bükk- és fenyűerdők vannak; mindamellett a különböző nedvességi és talaji sajátságok inkább kedveznek a nyugati Felföldnek, hol a legéjszakibb részek kivételével általában termékenyebb a föld s e mellett több a hasznos ásvány. Az éjszakkeleti hegyvidéken csaknem általában kevés a földmívelés; búza csak az alsóbb részeken terem, a nép fő élelmi czikke a tengeri; nyugat felé azonban sok a jó szántóföld és az éghajlat inkább kedvező a gyümölcstermesztésre. Az éjszakkeleti hegyvidéken csak Máramarosban, hol a „Hármas kis tükör” szerint „az áldott jó föld terem sót eleget” s a Guttin aljában Nagybánya és Kapnikbánya aranytermő vidékén van nevezetesebb bányászat; a Libánka-hegyben pedig Vörösvágásnál a nemes opál termőhelye van. Ellenben az éjszaknyugati Felföldön, különösen az Osztroszki-Vepor, Nagy-Tátra és a Gömör-Szepesi Érczhegység területén egész sereg bányatelepet találunk. Arany, ezüst, vas, réz, ólom, szén, mész, kobalt kerűl ki innen évszázadok óta a trachyt, gnájsz és agyagpala kőzetű hegyekből, s habár a bányászat sok helyen különösen jó kőszén hiánya miatt pang, a bányászattal kapcsolatos ipar aránylag elég élénk. E hegységekben kitűnő legelők vannak, melyeken Liptóban, Szepesben és Máramarosban nagy juhtenyésztést űznek; továbbá sok helyt rendkivűl gazdag és sokféle ásványvízforrások találhatók, melyek különösen a nyugati részeken több híres fürdőnek adtak létet.
A Mátra Vámosgyörk felől.
Dörre Tivadartól
Külsőleg is nagy a különbség a két hegyvidék között. Keleten aránylag kevesebb a változatosság, regényes szép tájakat főkép csak Máramarosmegyében találunk, melynek 10.355 négyszögkilométer területéből a hegyekre 6.800 jut. Nyugaton ellenben lépten-nyomon váltakozik a lapályok, völgyek, dombsorozatok és hegyek alakzata, s a páratlan Magas-Tátrán kivűl a Vág és Garam völgye, hol gyönyörű fenyvesek vannak, valamint a Hernád völgyének és a Mátra hegységnek egyes részei szépség tekintetében ritkaságoknak mondhatók. Vannak e vidéken különösebb nevezetességek is: a dobsinai jégbarlang, a hatalmas Baradla Aggteleknél, a ránki időszaki szökőforrás, a somoskői bazaltsziklák, a sztraczenai völgy és sok más. Hozzá tehetjük rögtön, hogy ezeket a szépségeket nagyban emeli itt – szintén ellentétben a keleti vidékkel – a falvak sűrűsége és igen sok várrom, melyek nagyobb részt festői pontokon láthatók, s melyek mindegyikének megvan a maga története, sőt rendesen mondája vagy legendája is. A Vág mentén haladó vasútról csaknem minden negyedórában új meg új romokat láthatunk; Árva és Trencsén megyékben egyik-másik kiemelkedő hegytetőről két-három szomszéd országba is messze be lehet tekinteni; Nógrád, Szepes, Sáros és Gömör megyékben pedig nem ritkaság az oly, nem is nagyon magasan fekvő pont, melyről 15–20 helységet lehet egyszerre megolvasni.
A Karancs hegység Salgó-Tarjánnál.
Dörre Tivadartól
A Felföld nyugati része már a régibb időkben is népesebb volt, mint a keleti. Emitt a XII. században még nagyon kevés megszállott hely volt; az oklevelek csak erdőket, vadásztanyákat emlegetnek; a mai lakosságnak zömét tevő ruthének tömegesebben csak 1340 után telepedtek itt le. A nyugati részeken ellenben már az őskorban voltak bányatelepek; sőt a régészeti leletek arra látszanak mutatni, hogy a régi fönicziaiak egyik főkereskedelmi útja a Keleti-tenger partvidékére, hová borostyánkőért jártak, itt vitt keresztűl. A mai Varin falu (a Vág mellett) Parima néven már megvan a Ptolemaeus térképén. A Vág, Garam és Nyitra völgyeiben már a magyarok bejövetele előtt laktak szláv népek, később a szomszéd országokból németek, csehek és morvák is nagy számmal költöztek be, főkép a huszita háborúk korában.
A mongol pusztítás után, mely a Felföld régi lakosságát csaknem teljesen elsöpörte, az új betelepűlők új társadalmi életet honosítottak meg e helyen. Itt is voltak olygarchák, mint Magyarország más vidékein, köztük Trencséni Csák Máté, a liptó-szentmiklósi Pongráczok, a kassai Omodék s a Bebekek; de ezek hatalma mellett különösen a bányatelepek német eredetű lakossága és a szepességi szászok elég erősek voltak a városi elemnek is érvényt szerezni jobban, mint az ország más vidékein történt. Az újkor kezdetén a felső-magyarországi városoknak még nagyobb történeti szerep jutott. Ezeknek a lakosai voltak azok, kik Németországból, melylyel folyton élénk összeköttetésben voltak különösen az egyetemek és a lipcsei vásárok útján, Magyarországba hozták az új eszméket, így a könyvnyomtatás, a reformatio és számos újítás terjesztőivé lettek. A török hódítás idején, mely a Felföldnek aránylag kis részét érintette, az erdélyi fejedelmek udvarát kivéve, csaknem minden nagyobb közművelődési mozzanatnak a felvidék volt a színtere, Pozsony volt századokon át a politikai s Nagy-Szombat az egyházi fő hely. Lőcse könyveivel, Kassa politikai szereplésével tűnt ki. Sárospataknak és Eperjesnek híres főiskoláik voltak; az előbbiben működött egyideig mint tanár és az oktatás ügyének szervezője Komenius János, továbbá Nagy-Szombatban volt ez időben az egyetlen egyetem, a budapestinek őse. A Szepességen már a középkorban élénk festőművészi munkálkodás folyt s a bányatelepeken nagy ipart űztek. A hazai magánjog és közigazgatási rendszer történeti fejlődése, a czéhrendszernek s mindenek fölött pedig a polgári elemnek megerősödése elválhatatlanúl összefügg a felső-magyarországi városok életével.
A Garam-völgy Szliács fürdőtől éjszakra.
Dörre Tivadartól
A mi Felső-Magyarország keleti részét illeti: történeti nevezetességű hely van ott is nehány, mint Sárospatak, Munkács, Huszt; de társadalmi fontosságú kevés. Még a legújabb időkben is csak az egyetlen Máramaros-Sziget emelkedik rohamosan. Vannak más részt igen nagy területek, különösen az úgy nevezett Verchovina, melyek Magyarország legelmaradottabb vidékei közé tartoznak. A Tisza és a többi nagyobb folyók mellett nem keletkeztek oly forgalmi főbb helyek, minők a sokkal kedvezőtlenebb fekvésű nyugati városok; a polgári elem erőben és számban csekélyebb.
A tornai hegyek.
Dörre Tivadartól
Jelenleg a Felvidék 21 vármegyéjében 76.591 négyzetkilométernyi területén 3,739.956 lakos van, melyből az öt éjszakkeleti megyére 24.625 kilométer és 957.641 lakos jut. Így ennek a hegyes és részben terméketlen földű vidéknek csaknem oly sűrű a népessége, mint a milyen az országos átlag, és sokkal sűrűbb, mint némely alföldi megyéké. Bars, Borsod, Nyitra, Pozsony, Trencsén, Ugocsa megyékben 56–69 lakos jut egy négyzetkilométerre, tehát jóval több az országos átlagnál, s valóban csak Liptóban (34) és az erdőkkel borított Máramarosban (26) csekély a népesség. Annál feltűnőbb ez a nagy szám, mert a népesség egy része gazdasági okokból tudvalevőleg kivándorol. Az utóbbi években évenként átlag legalább tízezer ember vándorolt ki főkép Szepes, Sáros és Zemplén megyékből Amerikába. A kivándoroltak egy része, ha csak teheti, haza tér ugyan, de az amerikai Egyesűlt-Államokban és Kanada szomszédos területén megbízható számítások szerint jelenleg mégis közel egy negyedmillió felvidéki magyarországi származású ember lakik. Említésre méltó, hogy ezek az Amerikába telepedett magyarok mennyire hívek maradnak hazájukhoz; így pl. a görög katholikusok az eperjesi püspöktől kérik papjaikat és tanítóikat, s több ezerre megy azok száma, kik ott az Oczeánon túl tanúlják meg a magyar nyelvet.
A kivándorlásnak legfőbb oka a nép szegénysége. A Felvidék egy részének földje nem képes a jelenlegi sűrű népességet eltartani, mert az aránylag nagy bányavidék kivételével a megélhetés fő forrása, a földmívelés és a baromtenyésztés, itt egyaránt kevéssé jövedelmező. Ezért a hazában maradottak egy része szintén eljár más vidékekre jobb kereset reményében. Egy rész a nagy Alföldre megy mezei munkásnak, avagy Budapestre az építkezésekhez napszámosnak, s talán még nagyobb számmal vannak olyanok, kik mint házaló iparosok kóborolnak mindenfelé. A drótos és üveges tótot nemcsak hazánkban, hanem egész Európában ismerik. A Felföldön nem egy község van, melynek férfi lakói egész éven át házalni járnak s csak a tél közepén térnek vissza nehány hétre szülőhelyükre. Az ilyen vándorlók egész rendszeresen osztják be maguk között nagy Magyarország területét, s mindenik csak egy-két nap tartózkodhatik a „más megyéjében”, míg a tovább menetelre útiköltséget szerzett.
A Sátorhegyek Sátoralja-Újhelynél, dél felől.
Dörre Tivadartól
A mezőgazdasággal és baromtenyésztéssel foglalkozó nép rendkivűl szegényesen él különösen a határ Kárpátok magas fekvésű, zordonabb vidékein. De egészen tétlenűl ott sincsenek. A legtöbb felvidéki tótajkú magyar nagyon szorgalmas és különösen ügyes fafaragó, ezáltal tisztességes mellékkeresetre tevén szert. A népnek ezt az általában elismert ügyességét a kormány újabban különféle faipariskolákkal s a női kézimunkát csipkeverő- és himzőiskolákkal igyekszik fejleszteni; azonban eddig még kevés sikerrel. Sokkal több keresetet nyújtanak a nagy gyárak, a melyek a nagyobb városokon kivűl főkép Trencsén, Gömör és Nyitra megyékben alakúltak, s melyek közt országos hírnevűek is vannak. Sokat tett a kormány újabban a haltenyésztés, méhészet s más foglalkozások terjesztésére is.
Az utóbbi két évtized alatt igen kifejlődött vasúti hálózat nagy hasznára van a Felföldnek. Nagy közlekedési vonalak vezetnek ki a Felföldről Szilézia és Galiczia felé, nagyobb részt a folyók mentén haladva, olykor azonban jó magas hegységeken hatolva át. A magyar államvasútaknak az a nagy vonala, mely Hatvantól elágazva Zólyomon és Körmöczbányán át Ruttkáig megy, hazánk legérdekesebb és legfontosabb vasútvonalai közé tartozik. Merész kapaszkodóival a semeringi vaspályaszakaszhoz, forgalmával a „Nord-Bahn”-hoz hasonlítható. Ez a fontos vasút harántosan szeli át az éjszaknyugati Felföldet és szárnyvonalaival, melyek évről-évre szaporodnak, a legnevezetesebb városokat és gyártelepeket vonja be a nagy forgalomba. Ruttkánál ez a vonal a szintén fontos kassa-oderbergi vasúthoz csatlakozik, mely a Felvidék éjszaki részén hoszszában fut át, elhaladva útjában a Magas-Tátra déli alján is. A legszélső nyugati részen a vágvölgyi a fővonal, mely tájképi szépségeiről híres. Hatvanból éjszakra Miskolczon át Kassáig s onnan tovább a már említett horpadási területen át az ország határáig a magyar államvasútak második nagy vonala fut. A harmadik Miskolcz és Tokaj között elágazván, nagyobb részt az Alföldre dűlő hegyek alján fut Máramaros felé, mely hosszú útjában három nagy szárny ágazik ki belőle éjszak felé s mind a három Galicziába megy át, nevezetesen Sátoralja-Újhelynél a Przemisl felé, Bátyunál Munkácson át a Strij felé és Máramaros-Szigetnél a Kolomea felé menő vonal. Ezek közűl a második, melyet munkács-striji vonalnak is neveznek, különösen szép, festői vidékek sora közt lép át a Kárpátokon, s katonai tekintetben is első rendű fontosságú. Így a Felföldnek úgy szólván minden nevezetesebb helyére el lehet vasúton jutni.
A munkácsi síkság és a Beszkidek.
Dörre Tivadartól
A vasútakon kivűl más közgazdasági tényezők is hatnak a Felvidék anyagi helyzetének javítására. A nyugati rész e tekintetben is jobb helyzetben van, mert két nem csekély új keresetforrása támadt: a fürdők és a turistaság. Nehány fürdő, minő Tátrafüred, Trencsén-Teplicz, Pöstyén, Szliács, Vihnye, Koritnyicza, Bártfa, stb. külföldön is ismeretes; legújabban a Magas-Tátrán és környékén egész sereg fürdő- és nyaralótelep keletkezett, melyek a környéknek a nyári 2–3 hónap alatt a megszokottól eltérő jelleget adnak. Az élénkséget tervszerűen emelik a magyarországi Kárpát-egyesűlet, mely már 30 év óta fáradozik a Magas-Tátra ismertetése érdekében, meg a budapesti turista-egyesűlet, mely a Kárpát más részeit, különösen a Vágvölgy, a Mátra és a Szittnya környékét ismertette meg tűzetesebben a nagy közönséggel. Mindkét egyesűlet folyóíratokat, útikönyveket ad ki, múzeumokat létesít, a hegyek között útakat épít, turista-kunyhókat állít s kalauzokat képez. Egyik legnevezetesebb alkotásuk a Magas-Tátra oldalán állami segélylyel épített 40 kilométer hosszú szép turista-út, mely Barlang-ligettől a Csorbai tóig a legnevezetesebb nyaraló- és fürdőtelepeket köti össze. Megemlíthetjük különben, hogy az egész Felvidéken általában kitűnő útak vannak, főkép a régibb időkből, de csak a fő vonalakon; a többi részeken azonban annál fogyatékosabb a közlekedés; csaknem minden megyében vannak a „világ háta megetti” egyes községek, melyeknek lakói némely időszakokban a szomszéd vidékkel is alig tudnak érintkezni.
Az ugocsai síkság Királyházánál.
Dörre Tivadartól
Különösen egyszerű az éjszakkeleti hegyvidék népének élete. Itt nagy városok alig vannak; a gyárak ritkaságok és a fürdőhelyek is többnyire még fejletlenek, a vasúthálózat még nem elég tökéletes. Neveli a szegénységet a sok nagybirtok. Ezeken a vidékeken lakik Magyarországon a legtöbb zsidó: Beregben az összes lakosságnak 14, Máramarosban 17 százalékát teszik. Ezek a Galicziából bevándorló zsidók többnyire mint korcsmárosok, üzérkedők és házalók élnek, s minthogy magukkal hozott idegen szokásaikhoz szívósan ragaszkodnak, nem igen tudnak beilleszkedni a hazai népéletbe, s mintegy külön népfajt és társadalmat alkotnak; öltözetük is merőben idegen, nyelvük is rontott német nyelvjárás.
A Tisza völgye Husztnál.
Dörre Tivadartól
A Felvidék nyugati részében a tótok, a keletiben a ruthének laknak tömegesebben, de mégis a 21 megye közűl csak nyolczban vannak többségben a tótok, a ruthének pedig egyben sem. Az összes 21 megyében a legutóbbi népszámláláskor 1,263.265, azaz a népességnek körűlbelűl egy harmada vallotta magát magyarajkúnak; az idegen ajkúak közűl is 255.704, tehát egy negyed milliónál több tudott magyarúl. Esztergom, Gömör, Nógrád, Abaúj és Hont megyékben a magyar van többségben, Borsod és Komáromnak ide eső része pedig csaknem egészen magyar. 1880 óta is 143.747 lélekkel szaporodott a magyarok száma, nem említve a magyarúl tudó más anyanyelvűeket. Különösen erős a magyarság a déli és középső vidékeken, meg a nagyobb városokban. Nagy részük újabb időben telepedett itt le, azonban vannak őslakók is, kiknek ősei már a török hódítás előtt is itt laktak. Nevezetesek ezek közt a Mátrában és környékén lakó matyók és palóczok, kiknek sajátságos nyelvjárása, gondolkozásmódja és szokásai már régóta magukra vonták a hazai tudósok figyelmét.
Az általában művelt és hazafias német elem ma többnyire a városokban él s tömegesebben csak Pozsony és Szepes megyékben lakik; jelenlegi összes számuk a Felvidéken 329.227.
A Felföldön a magyar és a német elemé az elsőség. De vannak egyes megyék, melyek népességének a többsége tótajkú; ilyenek: Árva, Liptó, Trencsén, Túrócz és Zólyom; azonban ezek aránylag kis területűek, s Árva és Liptó kivételével olyanok, melyeknek nevezetesebb helyeit magyarok és németek lakják. Nevezetes a magyarság nagyobb ereje Máramarosban, hol az idegen ajkú elemek (ruthén, oláh, galicziai zsidó) többsége mellett is ők viszik a fő szerepet.
A Hoverila és a Pietrosz, Kőrösmezőről tekintve.
Dörre Tivadartól
Művelődés tekintetében a városok és falvak között sokszor nagy az ellentét. A városokban csaknem mindenütt van magasabb fokú iskola, főkép a derék kegyesrendiek olykor egészen kis helyeken is, minők Privigye, Podolin, Pozsony-Szent-György, Kis-Szeben; állítottak és tartanak fenn algymnasiumokat. A nép gyermekei is elég szorgalmasan látogatják az iskolákat. A tótajkúak e tekintetben hazánk nemzetiségei között mindjárt a magyarok és németek után következnek. Jól fölszerelt és vezetett államiskola is sok van, különösen Nyitra, Trencsén és Bereg megyékben.
Felső-Magyarország földjének és népének ezen rövid átalánosságban vázolt áttekintése után áttérünk most a részletesebb ismertetésekre.
A Guttin-hegység.
Dörre Tivadartól
