Komárom és vidéke. Takáts Sándortól
Komárom és vidéke.
Takáts Sándortól
Takáts Sándortól
Komárom város és a vár, a vár keleti sarkáról nézve.
Háry Gyulától
Ott, hol az érsekújvári Dunaággal és a Nyitrával egyesűlt szeszélyes Vág siet a Dunába, fekszik a magyar monda egykori aranykertjének, a mai Csallóköznek legnagyobb városa, Komárom. Árterűletek, nádas, zsombékos laposok és füzesek lepik a város környékét, melyet imitt-amott régi folyómedrek és mocsárfenekek szaggatnak meg. Három oldalról víz környezi a várost. Déli részén foly a Duna főága, mely épen a város előtt a gyümölcsössé alakított Erzsébet szigetet alkotja. Éjszakon és keleten a vereknyei (érsekújvári) Dunaág és a vele egyesűlt Vág határolja. Emez alkotta Komárom fölött az Apáli nevű szigetet, mely bő szénatermő és füzes hely. 1817-ben a Vág egyik zátonyából a város alatt is sziget képződött, melyet három év múlva már buja füzes lepett el. A Vág egyik ága egykor a városon is keresztűlfolyt; s ezért a város e részét sokáig Velencének hívták. Azonban, miként a Duna a jobb, úgy a Vág állandóan a balpart felé törekedvén, idők folytán nemcsak a várost hagyta el, hanem ahhoz még azt a jókora terűletet is hozzá csatolta, mely az ó vártól a folyó mai medréig terjed.
Komárom terűletén, mint a Csallóköz többi részében, kavics, homok, vagy agyagos lerakódás mindenütt található.
A rómaiak korában a quadok ellen emelt határerősség (castrum) volt Komárom terűletén. Hogy eredetileg mi volt ez erődítmény neve, arra nézve eltérők a nézetek. Ásatások eddig nem történtek e helyen, de a múlt század közepén a várban mégis számos római emlék kerűlt elő a földből. Ezek közűl három kő koporsóról és több szoborról részletes franczia leírás is jelent meg. Kétségtelen, hogy az ó-vár és a régi Szent András templom falaiba temérdek római téglát és követ építettek be. Ez építő anyag tetemes része azonban az átelleni parton fekvő Ó-Szőnytől (a római korban Bregetio) kerűlt ide a Dunán át.
A magyarok bejövetelük alkalmával már itt találták Komáromot, a mely akkor, miként a legtöbb város, szláv telep volt. A város szláv eredetű neve (Komárom = szúnyogos hely) s egyéb körűlmények kétségtelenné teszik ezt. Úgy Komáromba, mint vidékére – a Névtelen jegyző szerint – a kunok telepedtek le. Az ide telepűlt magyarság halászattal és baromtenyésztéssel foglalkozott. Az ősi halászatnak számos eszközét, így példáúl a fentőt, még ma is használják; pedig ez a szerszám a történet előtti időkből való. A harcsát kuttyogatóval is fogják, mint a Volga alsó vidékein.
Komárom Szent István korában már elég nagy hely lehetett, mert a nevezett király a révjövedelmet a bakonybéli monostornak adományozta.
Már az Árpádok korában is volt vára, melyhez terjedelmes birtok tartozott, mint királyi jószág. Idők folytán úgy a vár, mint a várbirtok részint adományozás, részint elzálogosítás útján sokszor cserélt gazdát. IV. Béla idejében Walter gróf, 1277-ben meg Tamás bán bírta. Ezután a hatalmas Csák nemzetség kezére kerűlt; de 1315-ben Róbert Károly fegyverrel elvette Csák Mátétól és Tamás esztergomi érseknek adományozta. Nehány év múlva csere útján megint királyi birtokká lett. Mivel a királyok gyakran időztek a várban: I. Mátyás király újabb építményela:el annyira kibővíttette, hogy II. Ulászló nemcsak udvarával, hanem az országgyűlés tagjaival együtt is elfért benne.
A tatárjáráskor Komáromot IV. Béla egyik okírata szerint bizonyos Folwyne már várból védte meg. A tatárjárás után a király a várat Henel nevű zsidónak adta zálogba; magának Komáromnak meg városi kiváltságokat adományozott. Ezeket a kiváltságokat későbbi uralkodóink folyton bővítették. Az Árpád-ház kihalta után Komárom egy ideig Trencséni Csák Máté birtoka volt. Trencséni Csák Máté Komárom lakóinak szabadalmait 1307-ben szintén megerősítette. Mivel az alattvalók érdekeit másutt is védte, a nép Mátyus földjének nevezte el azt az egész terűletet, melynek ő egykor ura volt. Mátyus földjéhez a XV. században 12 vármegye (köztük Komárom) tartozott. Az 1445. évi törvény Mátyus földjét az ország négy kerülete egyikének rendelte. A népnél még most is él e felosztás emléke, de már csak négy vármegye lakói használják ez elnevezést. Komárommegyének udvardi járása mondja magát mátyusföldinek.
Az Anjou és a Habsburg házból származott királyaink szintén megerősítették és gyarapították Komárom kiváltságait.
Sulyos idők nehezedtek Komáromra a török hódoltság és a nemzeti fölkelések korában. A várparancsnok és a várőrség nem bízott a lakosság hűségében; viszont a fölkelő csapatok is ellenséges szemmel nézték a szerintök labancz várost. Így aztán nem egyszer mind a két féltől volt mit szenvednie. Bírái és jegyzői keserves napokat töltöttek a vár sötét tömlöczeiben.
A várparancsnokoktól legtöbbet szenvedtek a város protestáns lakói. Már 1672-ben Hoffkirchen várparancsnok felsőbb utasításra katonai erővel elfoglalta a kálvinisták és lutheránusok templomát és iskoláit; kiűzte papjaikat s halálbüntetés terhe alatt megtiltotta nekik a visszatérést. Ez időtől kezdve itt a protestansok üldöztetése napirenden volt; a vallásgyakorlatot eltiltották, nyomorúlt fa imaházukat lerontották, s még azt sem engedték meg nekik, hogy a czéhekbe léphessenek. Ily módon kérlelhetetlen gyűlölet támadt a felekezetek között, mely nem is szűnt meg a türelmi rendelet kiadásáig.
A török világban Komárom volt a naszádosok egyik fő helye. E mulatni szerető hajósnép jobbára magyar volt. A várőrségben is számos magyar katonáskodott. Mivel a hadi nép száma igen sokra ment, a dorbézolás a városban napirenden volt. Tollius, ki megfordúlt Komáromban, 1687-ben azt írja, hogy olyan élénk és víg élet uralkodik itt, mintha szűntelen lakodalmaznának. Ez a víg élet azonban nem sokáig tartott, mert csakhamar Rákóczy hadai szállongtak Komárom körűl. Ezektől ugyan nem sokat szenvedett a város; de a háborút követő pestis annál nagyobb pusztítást vitt végbe a lakosság között. A pestis és a háború megszűnésének örömére emeltetett a ma is fönnálló Szentháromság szobra a város főterén.
Mária Terézia korában Komárom Várfölde nevű egyetlen birtoka átengedése és 50 ezer forint lefizetése árán végre 1745-ben elnyerte a szabad királyi városi jogot. Fölszabadúlván így a megye és a várparancsnokság nyomasztó uralma alól, végre szebb napokat kezdett élni.
A szebb jövőbe vetett reményt azonban megsemmisítette az 1763-iki nagy földrengés. Június 28-án reggel, mikor a nép épen a templomban volt, iszonyú rengés rázta meg a földet, s hatalmas dörrenés zúgott végig a városon. Egy pillanat alatt nem volt ép ház a városban. A legszebb épületek romba dőltek; a Szent András egyház, melynek harangjai a nagy rázástól maguktól kongtak, elpusztúlt. A romok alól még az nap 63 holttestet ástak ki, 102 sérűlt ember pedig meghalt sebeiben. A veszedelemnek mintegy betetőzéseűl a Vág mellett a föld is megnyílt, s a nyílásból piszkos, nehéz szagú kénes víz és különféle színű homok tódúlt ki. A réműletet növelték a későbbi rázkódások, melyek kisebb-nagyobb megszakítással szeptember 26-áig ismétlődtek.
Alig épűlt föl a romba dőlt város, már 1767-ben a tűz pusztította el. Ez alkalommal harmadfélezer ember lett hajléktalan koldussá. 1783-ban meg a földrengés újúlt meg, s nemcsak a lakosoknak okozott tömérdek kárt, hanem a várat is lakhatatlanná tette. II. József személyesen győződvén meg a szerencsétlen Komárom nyomoráról, a lakosságot a Duna túlsó partjára akarta telepíteni. E józan tervből azonban semmi sem lett, mert a nép makacsúl ragaszkodott ősi fészkéhez, s kézzel, észszel hozzá látott a város helyreállításához.
Míg a franczia forradalom okozta harczok országokat, városokat tettek tönkre: addig Komárom régi kereskedelmét a legnagyobb virágzásnak indították. Komárom fénykora a XVIII. század utolsó és a jelen század első három évtizedére esik. Lakosai a XVI. századig tisztán magyarok lévén, kereskedéssel nem igen foglalkoztak. Azonban a később nagy számmal betelepedett németek és görögök a vállalkozás és üzérkedés szellemét annyira meghonosították közöttük, hogy az szinte természetükké vált. Dicséretükre legyen azonban mondva, hogy az idegen áramlatok nem bírták bennük a hatalmas közszellemet és az erős nemzeti érzést meggyöngíteni. Ellenkezőleg az ő hatásuk kerekedett felűl annyira, hogy a közéjük kerűlt görögöket és németeket mind magukba olvasztották.
Hogy milyen volt e magyar kereskedő város virágzása korában, azt mai elszegényedett lakói már csak a nagyapák hagyományaiból sejtik. Komáromban száz évvel ezelőtt még közel félezer gazdag gabnakereskedő lakott; némelyiknek 20–25 óriási tölgyfa-hajója hordta a bácskai búzát Komáromba, meg Bécsbe. Az öregek ma is regélnek még a gabnakereskedők pinczéiről, melyekben kád számra állt az ezüst és véka számra az arany.
Érdekes képe volt ez időben a Dunának. A két partot két árboczú repűlő-híd kötötte össze; a folyam hátát elborították a gabnás hajók, s a talpak és halászbárkák százai. Ötven malom kelepelt szűntelenűl s készítette a híres komáromi lisztet. A 32 fakereskedő-társaság tutajai a Kárpátoktól a török partokig jártak. A vontatók lovai páraszakadva húzták a terhes hajókat, s a partok a hajósok tülkeitől visszhangzottak.
Rekesz-háló a Nyitra torkolatánál.
Feszty Árpádtól
Messze kiterjedő kereskedelmének fényes bizonyítéka az 1807-ben itt alakúlt első magyar biztosító társúlat: a „Révkomáromi cs. kir. szabadalmas hajózást biztosító társaság”, melynek mindjárt kezdetben 400 ezer forint alaptőkéje volt, s a Duna, Tisza, Dráva, Száva és Kulpa folyókon, továbbá a Ferencz és Béga csatornán járó hajók szállítmányait biztosította.
Kiterjedt kereskedést űztek ez időben a halászok is, e tőről metszett tipikus magyar mesterek. A komáromi halászok már az Árpádok idejében híresek voltak. Hírük később sem csökkent. A XVI. század elején törvény kötelezte őket, hogy az udvart hallal ellássák. Az uralkodók külön „császári” udvarbirót tartottak Komáromban a halnak Bécsbe szállítására, s I. Lipót kitűntetésképen kiváltságlevéllel ajándékozta meg a komáromi halászokat. Volt idő, mikor nemcsak a Duna, hanem a Tisza halászatát is ők bírták bérben, s Ausztriába és Stiriába is ők szállították a halat. Száz évvel ezelőtt 145 halászmester kereste így kenyerét; ma már alig vannak 14-en. De megfogyva és elszegényedve is megőrizték az ősi patriarchalis szellemet. Tanyáikon és „bokraik”-ban ma is szíves vendégszeretet és tisztességtudás fogadja az idegent. A magyar halászéletnek több régi szokása él itt még ma is. A halászmesterség lehanyatlása mellett is meg-megszólalnak még a halásznóták. Mivel a Dunában a hal napról-napra fogy, a halászok a mellékfolyókban állítják föl varsákkal ellátott hatalmas rekeszeiket; a tanya- vagy hálóvetést inkább a Nagy-Dunán űzik. A hálóvetés különösen télen érdekes, midőn a jégen párosan lékeket vágnak, s hosszú rúd (vezér) segítségével a jég alatt húzzák a sokszor 120 méteres hálót egészen a kivonó helyig. Kiöntésekben vagy sekély ágakban a csíkfogást is űzik. E czélból rekeszt építenek, melyen négy-öt lépésnyi távolságokban a keresztezésnél nyílás van; oda helyezik el a vízszínen a kasokat. A rekeszen túl, alúl és fölűl gazból készűlt s a vízből alig kiemelkedő gátak vannak. A csíkok áttörvén a gáton, a kasba jutnak. A halász, mihelyt megneszeli a mozgást a kasban, azt kiemeli és a zsákmányt kalapjába vagy a „csíktök”-be önti. Ezt mondják rekesztéses csíkfogásnak.
Hálóvetés télen a Vágon.
Feszty Árpádtól
Oláh Miklós XVI. századbeli esztergomi érsek leírja, miként fogták a halászok az akkor még nem ritka vizát és tokhalat. A viza – úgy mond – a folyó legmélyebb őrvényében tartózkodik. A téli jégzajlás előtt a halászok a Duna és a Vág medrébe egyenközűen karókat vernek s a meder közepén a varsa számára nyílást hagynak. A karók közt erős hálót vetnek. Készen lévén ezzel, a parton ágyúzni kezdenek, mire a vizák rejtekhelyeikből kiriasztatnak s a hálóba keverednek. Ily módon néha ezret is fognak. A nagyobb vizák 12 láb hosszúak és néha 10 mázsát is nyomnak.
Híres iparosai voltak Komáromnak a hajóácsok. A török hódoltság alatt ők készítették a dunai hadi naszádokat, később a hatalmas gabnás hajókat. Mesterségüket annyira értették, hogy még Bécsbe is szerződtettek közűlök mestereknek valót. Superok, mint Komáromban a hajóácsokat nevezik, kevesen még ma is vannak, de már csak kisebb hajókat és dereglyéket készítenek. A hajóács családok legnagyobb része az óbudai hajógyár megnyiltakor Budapestre költözött. A takács- és gombkötő-ipar szintén virágzott Komáromban. A múlt század végén még 43 takácsmester élt itt jómódban; ma már hírmondó sincs belőlük.
Nagy lévén a város ipara és kereskedelme, a jóllét napról-napra növekedett. A virágzás ezen korában még az a mondás járta: „a komáromi úr, a győri csak ember”. Ebből a boldog időből meríti Jókai, Komárom szülötte, a sok történeti adatot tartalmazó „Arany ember” czímű regénye tárgyát.
Az anyagiak mellett az irodalom terén is szerepet vitt Komárom a XVIII. században. Péczeli József helybeli református pap itt adta ki a „Mindenes Gyűjtemény” czímű tudományos folyóíratot, s ő és társai csupán 1791–92-ben több mint húsz kötet munkával gazdagították irodalmunkat.
A folyton fejlődő várost virágzásában nem vetették vissza a gyakran ismétlődő elemi csapások sem. Bár 1809 tavaszán jeges áradás borította el; 1810-ben és 1822-ben, valamint a harminczas években újra földrengés pusztította; de e bajokat könnyen kiheverte. Hanem a gőzhajózás megindúlása miatt a vontató hajózás megszűnvén, s a gabonaüzlet más piaczokra terelődvén, ez romlást hozott Komárom kereskedelmére, az 1848–49-iki események meg majdnem egészen tönkretették a várost.
1848 szeptember 17-én viharos időben tűz támadván, az egész város, még a Dunán állomásozó hajók is elégtek. A kár 1,119.659 forintra rúgott. E rémítő csapást követte a cholera pusztítása, aztán meg 1849 tavaszán a város bombáztatása, mely 40 napig tartott.
Ezek a szomorú események ásták alá Komárom régi gazdagságát és virúlását. Míg 1847-ben lakosainak száma a húszezeret is meghaladta, 1850-ben már csak 11.214 volt. E mellett virágzó ipara és kereskedelme úgy szólván teljesen tönkrement. A mily arányban hanyatlott Komárom, ép oly mértékben emelkedett versenytársa, az egykor lenézett Győr, mely nemcsak a gabnapiaczot ragadta magához, hanem Komárom egész kereskedelmét is. Mindezekhez járúltak még az 1876- és 1880-iki téli árvizek, melyek ismét tetemes károkat okoztak a sokat szenvedett városnak. Az 1880-iki árvíz után épűlt ki az akkor Komáromban lakó Salvator János főherczeg kezdeményezésére és támogatásával a vár terűletét biztosító dunaparti védtöltés.
Csíkfogó rekesz varsával.
Feszty Árpádtól
A megfogyott és elszegényedett lakosságú város azonban nem szűnt meg haladni, fejlődni, sőt növekedni sem, mert 1896-ban egyesűlt a Duna jobb partján fekvő Új-Szőny községgel, melylyel ma pompás vas híd köti össze. A város mellett elhúzódó Kis-Dunaágat az állam elsőrangú forgalmi és téli kikötővé alakítja át nagy költséggel. A munkálat már egy év óta folyamatban van. Az Erzsébet-szigeten egy nagyobb szabású hajóépítőműhely építésének előmunkálatai most kezdődnek. A Csallóközt végigszelő komárom-dunaszerdahelyi vasúttal, mely 1896 novemberében nyílt meg, Komárom már negyedik fő irányban nyert egyenes összeköttetést; rövid időn pedig még egy ötödik vasútvonallal is fog gazdagodni, mely innen Érsekújvárra futva, ott a budapest-bécsi fővonalba fog torkollani. E vaspálya építése már el van határozva, így a munkálatok megkezdése legközelebb várható. Ezek mellett már folyamatban van a Vág szabályozása és hajózhatóvá tétele, melynek elkészűltével pár év múlva a dunai hajózáson kivűl ez irányban is járható vízi útja lesz. Így bizton remélhető; hogy Komáromban, mint több vasúti és vízi közlekedési vonal góczpontján, úgy az ipar, mint a kereskedelem ismét föllendűl, és a sok viszontagságon átvergődött, de azért az utóbbi években csinosságban is gyarapodott város újból virágzóbb jóllétre emelkedik. Ma már elég csinos házaktól szegélyezett jó kövezetű, tiszta terei és útczái vannak. Komárom székhelye a megyének és ez időszerint a dunántúli református püspökségnek. Van törvényszéke, pénzügyigazgatósága, két takarékpénztára, népbankja, jó hírnevű benczés gymnasiuma, állami és polgári községi népiskolája, számos egyesűlete és öt felekezet közt megoszló nyolcz temploma. Ezek között legszebb a római katholikusoknak ősrégi, s már többször újra épűlt Szent András temploma. Igen szép a görögkeletiek templomának művészi alkotású értékes berendezése is, melyet a József császár által eltörölt kamalduli szerzetes rend majki elhagyott templomából vásároltak meg a múlt század végén és e század elején itt még nagy számban élő, nagy részben dúsgazdag görög kereskedők, kiknek ma már csak egy-két elszegényedett ivadéka él Komáromban. Kiválóbb épületei ezen kivűl: a törvényszék tágas palotája, a hatalmas tiszti pavillon, a város- és megyeháza, a takarékpénztár palotája, a régi református kollégium, az állami polgári leány- és a községi elemi iskola épülete. A városháza előtt áll Klapka György tábornoknak, Komárom egykori védőjének sikerűlt érczszobra.
A lakosság összes száma Szőnynyel együtt 14.876, kik mind magyarok. A vezető elem az értelmiség lévén, a nép híven követi ennek szokásait és viseletét. Az az ősi kaczagányos viselet tehát, mely az ötvenes évekig Komárom lakóit oly sajátosan jellemezte, enyésző félben van. A régi nemzeti viseletet, szokásokat és erkölcsöket csak a szekeres gazdáknak nevezett földmívelők őrizték meg. Ők a törzsökös komáromi polgárságnak hamisítatlan képviselői. Férfias komolyság, egyenesség jellemzi őket; álnokság, képmutatás nem fér szívükhöz; szelíd tekintetűek, de bizonyos borús mélaság ül jó magyar arczukon. Délczegen ülik meg a lovat. Ünnepélyek alkalmával bandériumot alkotnak, saját kapitányuk és zászlótartójuk vezetése alatt vonúlnak ki. Ruházatuk ilyenkor igen festői. Prémes kucsma, melyet sas- vagy kócsagtoll díszít, panyókára vetett széles ezüst lánczon függő nyusztprémes dolmány, sujtásos mándli, filigrán mívű ezüstgombos bársony mellény, magyar nadrág és ránczba szedett kordován csizma teszi a ruházatukat. Természetes, hogy díszruhájuk mellől a nagy tarajos sarkantyú és az ősi, széles pengéjű fringia sem hiányzik. Egész öltözetük sötét színű posztóból készűl. Rendes körűlmények között a szekeres gazda filigrán mívű ezüst gombokkal megrakott bekecset, ezüst gombos mellényt és magyar nadrágot visel. Télen-nyáron ez a ruhája. A superok, halászok és talpasok szintén ilyen ruhát viselnek, de magyar nadrág helyett bő, az övnél ránczokba szedett bugyogót hordanak. Külön női viselet itt már nincs; csak néhány öreg matróna tart még a régi komáromi divattal.
A hajdani népszokások közűl is igen kevés van ma már. Nagy ritkán lehet még régi divatú nászmenetet látni, melyet a vőfély gyalog vezet. A menyasszony meghordozása a városban még nem ment ki egészen a szokásból.
A komáromi városháztér.
Háry Gyulától
Eredeti alakjában s a régi fénynyel ülik meg Komáromban a római katholikusok az Úrnapját. Ez a legnagyobb ünnep Komáromban. A város szekerei már előtte való nap a házakhoz hordják a jegenyefa-gallyakat, melyekkel a lakók valláskülönbség nélkűl földíszítik házaik falait. Az útat, melyen a körmenet („prosseczió”) halad, frissen kaszált, illatos fűvel és virágokkal hintik be. A czéhek kihozzák a templomból hatalmas kilencz-tizenegy nyelű zászlóikat, s meghatározott sorrendben fölállanak. A zászlórudak tele vannak aggatva szebbnél-szebb selyemszalagokkal és bokrétákkal. Megindúlván a menet, a mesterek a zászlórudakat vállaikra helyezik s úgy vonúlnak zeneszó mellett szép, rendben. A zászló legvastagabb kormányrúdját az atyamester viszi, de nem a vállán, mint a többi, hanem a kezében. Legelől mennek az ácsok czigány zenével; vörös zászlójuk előtt két deli, bőrkötényes ácslegény halad, vállukon egy-egy, számtalan selyemszalagba burkolt ácsfejszét vivén, melyeknek fokára egy-egy narancs van erősítve. A többi zászló előtt bokrétákkal díszített nagy viaszgyertyákat visznek a tisztes mesterek. A molnárok zászlója hamvas kék, a kertészeké zöld, a kőmíveseké fehér, a csizmadiáké vörös. Valamikor ez volt a czéhek színe is. Az ünnep délutánján a két bőrkötényes ácslegény, egy-egy földíszített fejszét tartva a vállán zenével sorra járja a mesterek házait. Velük tartanak az újonnan fölszabadúlt ácslegények is.
Komáromnak legfőbb nevezetessége a várost teljesen körűlzáró vár. A néphagyomány, meg a költői képzelődés bevehetetlennek mondják e várat, melynek falaira – szerintük – ellenség még nem hágott, s ennek jelképe az egyik bástya élén álló, kőből faragott s koszorút tartó nőalak, a híres „Komáromi szűz”, talapzatán e fölírással: „Nec Arte, Nec Marte”. (Sem észszel, sem erővel.) Tényleg azonban a jelen század elejéig a vár nem tartozott az első rangú erősségek közé; s ha néhány ostromot szerencsésen kiállott is, ezt főleg hozzáférhetetlen fekvésének lehet tulajdonítani.
Legrégibb s történeti szempontból legfontosabb része a város délkeleti oldalán, a Vágnak a Dunába folyása mellett emelkedik.
Komáromi szekeres gazdák díszmeneti készületben.
Pap Henriktől
Mint erősség csak a XVI. században kezd Komárom szerepelni. I. Ferdinánd magához ragadván a várat a másik királytól, Zápolya Jánostól, bizonyos Decius nevű olasz tervei szerint hozzáfogatott újraépítéséhez és megerősítéséhez. De még mielőtt elkészűlt volna, a Bécs ostromára menő Szulejman 1529-ben elfoglalta. Mivel azonban Hardeck János királyi vezér hamarosan visszafoglalta, azontúl zavartalanúl folytathatták az építést. A régi épűleteket ekkor jobbára lebontották; csak egy, Mátyás korabeli szilárd épűletrészt hagytak meg, mely ekkor nyert alakjában ma is fennáll, mint az ó-várnak egyik hatalmas szárnya. A várkapu szép mívű fölírata szerint az építést 1550-ben fejezték be. Az egész négyszög alakú erődítmény, melyet ma ó-várnak neveznek, minden nagyobb változtatás nélkül napjainkig fönmaradt. Roppant vastag, rég megfakúlt falait az idő nagyon megviselte. Bombázás ellen biztos, földdel borított kazamatáit elég széles és mély árok veszi körűl. Ma katonai pékműhelyeknek és kaszárnyának használják. Ez az ó-vár, mely a vasútról is, a hajóról is tisztán látható, 1594-ben állta ki az első tűzpróbát. Szinán basa ostromolta, de hiába törette a falait, szégyennel kellett a vár alól távoznia.
Az ó-várnál jóval tágasabb az új-vár, melyet amazzal híd köt össze. Külsőleg nem nagy különbség van a kettő között, s a mi volt, azt is eltűntette az idők viszontagsága. Valamint az ó-vár, úgy ez is nagy kazamatákból áll, melyeket hatalmas földsánczok vesznek körűl. A kazamatákon belűl, a nagy várudvarban vannak az emeletes kaszárnyák és tiszti lakások, meg a várkápolna. A városból egy hosszú hídon át juthatni az új-várba, melynek tornyos, szépen kidolgozott kapuja mögött márványba van vésve az építés története. E fölírat szerint az új-vár építését III. Ferdinánd kezdte és I. Lipót fejezte be 1673-ban. Az építés vezetője Wymes Ferencz mérnökkari tábornok volt.
Az ó- és új-vár keleti oldalán, a Vág és Duna által közre zárt területen vannak a tüzérség műszaki épűletei és raktárai. Az ó- és az új-vár, minthogy a városon kivűl fekszenek, magának Komárom városának nem szolgáltak eléggé védelműl. Úgy a Bethlen-, mint a Rákóczy-féle harczok idején a vár épségben maradt, de a város igen sokat szenvedett.
Az 1763. és az 1783. évi földrengések annyira megrongálták a várat, hogy hasznavehetetlenné lett, s II. József Komárom városának ajándékozta. Így aztán egészen megszűnt erősség lenni, s csak fogháznak használták. A napoleoni hadjáratok szerencsétlenségei azonban újra rá terelték a figyelmet. Ferencz király parancsára hozzáfogtak a kijavításához és kibővítéséhez. Az új-vár keleti részétől háromszög alakjában az ó-vár sánczolatáig a meglevő építményekhez teljesen hasonló új erődítési vonalat készítettek. Azon bástyatorony alatt, mely a régi és új építményeket elválasztja, áll ki a falból a már említett „Koszorús szűz” daczos alakja.
A Dunán és Vágon át vezető hídfőket is ekkor erősítették meg. Ugyanis 1809 július 1-én József nádor Komáromba ellátogatván, ott a védtelen város biztosítására a Duna balpartjától egész a Vág jobb partjáig földsánczokat hányatott és hat várdát (redoutot) emeltetett. Ezt a vonalat, mely tojásdad alakban az egész várost körűlkeríti, az ő nevéről nevezik nádor-vonalnak. E munkálatokon az idő rövidsége miatt temérdek ember dolgozott. Az építés megtekintésére július 14-én Ferencz király és neje is ellátogatott Komáromba. A király naponként megszemlélte a lázas sietséggel folytatott erődítéseket; július 27-én az ő szemei előtt történt meg a nagyszerű ostromkisérlet, mely alkalommal azt a kivánságát nyilvánítá, hogy Komárom az egész monarchia legerősebb helyévé tétessék s annyira kiépíttessék, hogy egy kétszázezer emberből álló hadseregnek is biztos menedéket nyújthasson. E nagyszerű terv érdekében kisajátították és lerontották a városnak azt a legkiválóbb részét, mely a várral volt határos. Ezen kisajátításokért a kincstár három milliónál többet fizetett. Az így nyert és be nem épített területeket később angol kertté alakították, miért is a komáromiak Angliának nevezték el.
A „Komáromi szűz” a vár fokán.
Háry Gyulától
A Ferencz király által tervezett nagyszabású építkezések a franczia háborúk lezajlása után egyidőre abban maradtak; de V. Ferdinánd király uralkodása alatt ismét hozzá láttak. Lassan-lassan kiépítették a nádorvonalat, melyen át a pozsonyi és gútai kapu a Csallóközbe vezet. Az 1848–49-ki küzdelmek után a monostori várat is kiépítették a szőnyi oldalon, szemben a nádorvonali erődítmények végső csúcsával. E tisztán terméskőből épített vár a monostori homokhegy kiásott belsejébe van építve úgy, hogy különben magas falai csak a Duna partján láthatók; a többi részen most is kopasz homokhegynek látszik, s csak ha a tetejére jut az ember, veszi észre a szédítő mélységű árkokat és a lőréseket. A monostori erőd megközelíthetetlenné teszi e részen a Dunát és a Csallóköz egy részét. Ugyanezt a szolgálatot teszi a Monostortól keletre fekvő Csillagsáncz nevű dunaparti erődítmény is. E kettő között, távól a Duna partjától rejtőzik a legújabb időben készűlt igmándi vár, a jelenkori várépítésnek e kis remeke. E három vár védi Komáromot a Duna felől, a mely részen a város előbb egészen nyílt volt. Hogy a Vág partja felől is megközelíthetetlen legyen, kiépítették az itt elhúzódó hosszú falakat és sánczokat, s összekötötték azokat a nádor vonallal. Ezek elkészűlte után a hetvenes években Komárom már minden oldalról körűl volt zárva. Első rangú erődítménynek csak ekkor lehetett igazán mondani.
Uralkodóink főleg a régebbi időben szívesen időztek a komáromi várban. IV. Béla, Róbert Károly, Zsigmond, Erzsébet, I. Mátyás és neje Beatrix, Mária, II. Lajos özvegye többször megfordúltak itt. E várban született V. László királyunk. 1809 nyarán, a franczia háború idején Ferencz király másfél hónapig lakott itt családjával és egész udvarával. V. Ferdinánd és neje, József nádor, István főherczeg, az utolsó nádor, Rudolf trónörökös több-kevesebb ideig tartózkodtak Komáromban. I. Ferencz József királyunk és Erzsébet királyné szintén meglátogatták a várat és várost.
Komárom vidéke a keleti dombos terűletek kivételével általában mély fekvésű síkság, mely alig 100 méternyire emelkedik a tenger színe fölött. A folyó vizek ez alacsony terűleteken ős idők óta kényük-kedvük szerint csaponganak, folyton változtatván medrüket és a vidék képét.
A szilaj Vág óriási terűleteket szokott elönteni; mikor pedig dagadó vize a dunai jég állása miatt nem folyhat le, kicsap a medréből s árterületein visszafordúlva fölfelé foly. Szabályozását már a XVI. században sürgették. 1659-ben a törvényhozás el is rendelte a csallóközi rész szabályozását s az elrontott töltések újraépítését. E törvény azonban nem sokat változtatott a folyó szeszélyein. 1687-ben az országgyűlés külön bizottságot küldött a Vághoz és a győri Dunához intézkedni, hogy mindkét folyó vizét másfelé vezessék. De az ekkori terv is csak terv maradt. 1725-ben magán vállalat keletkezett a Vág hajózhatóvá tételére; nagyobbszerű szabályozást azonban e társulat sem végeztetett. Legújabban a Vág jobb- és balparti ármentesítő társulatok alakúltak, melyeknek jelenleg 117.725 méternyi töltéseik védik Komárom vidékét.
A komáromi ó-vár kapuja.
Háry Gyulától
A Duna a Kis Magyar Alföldön sebesen folyik. Esése Pozsonytól Vajkáig 12–13 méter, közepes sebessége 1–2 méter másodperczenként. Mivel a víz tömérdek kavicsot, homokot és iszapot hord magával, számtalan zátony keletkezik, s a folyam időről-időre kénytelen új medret vájni. Iránya tehát folyton változik; szigetek, ligetek keletkeznek benne s tűnnek el hihetetlen gyorsasággal. Az iszap- és homok-zátonyokat néhány év alatt buja fűzek lepik el; viszont másutt egész kis erdőt hord el a sebes áradat. Általában véve a Dunának csallóközi partmelléke igen érdekes alakúlású. Komáromtól Pozsonyig beláthatatlan sűrű füzesek, nyárfa-erdők borítják a megszámlálhatatlan zátonyokat, szigeteket és a partokat. A Duna szakadékai és mellékágai apadáskor mint megannyi apró vízesések zuhognak a kőhányásokon át vissza az anyamederbe. A hosszú bal part mentén nyoma sincs az emberi életnek; mintha csak kihalt, néptelen terűlet mellett haladna az ember; közeli falut vagy várost sehol sem lát, legfölebb egy-egy elhagyott halásztanyát. A vízi madarak ezreinek csöndes és boldog otthona ez. Hanem belebb, az árterűleten túl, a parti erdőségek mögött már van élet; ott Csallóköz derék népe munkálja a töltésekkel védett földeket.
Csallóköz, a magyar szigetek apja, a magyarságnak nyugat felé legvégső örse, nevét állítólag az egykori Csalló vizétől vette, melynek ma már a medre sem látható. Egykor tengerfenék, később megszámlálhatatlan erektől áztatott szigetcsoport volt. Egységes területté csak 4–5 századdal ezelőtt lett. Talaja búzatermesztésre alkalmas fekete föld, de néhol alig egy arasznyi mélységű; a fekete rétegen alúl atkás*, kövecses és murvás. Szerdahelytől Komáromig egyre mélyebb a televény. A sziget felső, nyugati része szárazabb és homokosabb; alsó keleti része a Vág, Dudvág és Duna áradásainak jobban ki lévén téve, sok helyen mocsaras és lápos. Lassan-lassan azonban itt is kiszárad és előbb zsombékot, csádét termett hanjai gazdagon fizető rétekké válnak. A böősi és csicsói határban, hol nem régen még csak káka termett és vízi békák kuruttyoltak, ma már pompás parkokat láthatni. Egyébként többnyire fátlan; egyhangú pusztáival, terjedelmes legelőivel sokban hasonlít a nagy alföldi síksághoz.
Az atka összetapadt homokból és kavicsból, néhol pedig homokkal összeállott csigákból és meszes földből áll s majdnem oly kemény, mint a homokkő. Az ily atkás helyek a vizet nehezen bocsátják át, s így a víz rajtuk vagy összefut, vagy iszapot ver. Atkás helyen fát nevelni csak úgy lehet, ha ültetéskor e réteget előbb keresztűl vágják az alatta levő földes rétegig. A csallóköziek az atkát kútak kirakására használják, mert e czélra alkalmasabb, mint a tégla.
Mivel a Csallóköz egykor bővelkedett halban, vadban s buja rétekben, és mivel könnyen védhető hely is volt, korán tett szert lakókra. A rómaiak már ismerték, az avarok meg lakták is e földet. Ősrégi földsánczai, melyeket a nép tatárüléseknek nevez, valaha táborhelyek lehettek. A honfoglaláskor kunok és magyarok telepedtek itt le.
A községek nevei mind magyarok, s főkép a nyugati részen oly sűrűn fekszenek a faluk, hogy egyik a másiktól alig van öt percznyire. Nem csalódnak, a kik ebben az eredeti magyar megszállásnak képét látják, a mint családonként, egymástól bizonyos távolságokban tanyát ütöttek. Ősrégi helynevekkel sűrűn találkozunk. A Villa Árpád, Villa Vitéz, Bálványvíz, Pogánysziget, stb. nevek már legrégibb okíratainkban előfordúlnak. Sok az egynevű helység, melyeket csak jelzőik különböztetnek meg egymástól. Karcsa nevű hely példáúl egy órajárásnyi terűleten tizenkettő van. Az egykor virágzó községek kőzűl azonban igen sok elpusztúlt. A komáromi (alsó) Csallóközben példáúl IV. Béla korában negyvenhat község volt azon a területen, a hol ma alig van húsz.
Egy tanya télen a Kis Magyar Alföldön.
Feszty Árpádtól
A Csallóköz komáromi és pozsonyi része közé van ékelve a háromszög alakú Csilizköz sziget, mely Győrmegyéhez tartozik. A Csallóköznek e legnagyobb belszigetét a Csiliz folyócska szegélyezi, mely a böősi, bakai és várkonyi határakban levő ingoványokból ered s mintegy három mérföldnyi futás után Erecsi mellett az Öreg-Dunába szakad. A Csilizközzel átellenben, a Duna jobb partján Rajka vidékétől Gönyőig a Kis-Csallóköz vagy Szigetköz nevű terjedelmes sziget húzódik, melyet az Öreg-Duna s a belőle Csúnynál kiszakadó és vele Véneknél újra egyesűlő mosonyi vagy Kis-Duna alkot. Mivel a Duna ősidők óta jobbra tart, a Csilizközt szemmel láthatólag nagyobbítja. De a mily arányban növekszik ez: úgy kisebbedik a Szigetköz. A folytonos mederváltoztatásnak azonban nem sokára véget vet a most folyó szabályozás és kőpart-építés.
A Kis- és Nagy-Csallóköz szigete között Rajkától Vénekig a Duna fő ága még mintegy 295 kisebb-nagyobb szigetet és zátonyt alkot; a mosonyi ág külön negyvennégyet.
A Nagy-Csallóköz egykor külön kerület s önálló „provincia” volt. A felső rész (Feltáj) községei nagyobbrészt a pozsonyi, az alsó rész (Altáj) falvai pedig a komáromi várhoz tartoztak. A pozsonyi részt egyidőben Csallóközmegyének (Comitatus de Csallóköz) is nevezték.
A lakosság többsége a nemesi rendhez tartozott. Még ma is vannak falvak, melyeknek valamennyi lakosa nemes. A legfényesebb nemesi családok közűl az Illésházyak, Esterházyak, Amádék, Kontok, stb. mind Csallóközt mondhatják ősi fészküknek.
A hagyomány szerint az itteni lakosság Szent István idejében kezdett a kereszténységre térni, a ki itt több egyházat épített. Ő maga a monda szerint Vajka nevű község helyén lakott, s ő ültette volna itt a még ma is élő több százados somfákat. Sokat regél a néphagyomány Zsigmond és Mátyás király gyakori csallóközi tartózkodásáról, ottani palotáiról s vadászatairól. A Csallóköz csakugyan ekkor élte virágzása korát; templomai, melyek érdekes építészeti emlékek, jobbára ebből az időből valók.
Több helyt voltak királyi vadászkastélyok. A „Terra Vadaskert” már elpusztúlt, de a XVI. században még megvolt. Az örsi határban ma is neveznek egy helyet Vadasdűlőnek.
Mivel nedves talaja igen alkalmas volt gyümölcstermesztésre, a lakosság nagy része erre adta magát. A Csallóközből így lett aztán „gyümölcsös paradicsom”, „gyümölcskert”. Terményei nagy hírre tettek szert. Verbőczy hármas törvénykönyvében fölemlíti, hogy a Csallóközben termett szőlőt többre becsűlik bár mely más szőlőnél.
A mint azonban a Dunának és mellékfolyóinak erei a szabályozások miatt kezdtek kiszáradni, pusztúltak a gyümölcsösök, s a kertek és termékeny ligetek kopár, homokos helyekké váltak. Más helyütt meg elromolván a régi töltések, a folyó árja semmisíté meg a jóllétet. A szigeten elterjedt rege így adja elő Csallóköz hanyatlását: Hajdan itt volt a tündérek Aranykertje, hol örök tavasz virúlt, s arany gyümölcs termett. A tündérek lakóhelye a Kis-Duna közepén fekvő Ilka vagy Jóka szigete volt. Ott lakott a királynéjok, a bájos Tündér Ilona. A tündérek a szigetről a Macskaréven át jártak a mogyorósi rétekre, hol egy százados fűz alatt terítették meg asztalukat. A lakomán bárki résztvehetett. Mikor a tündérek távoztak, aranypor hullott a hajukból; s ki mennyit tudott, annyit szedhetett belőle. Nem is volt akkor sem szegény, sem koldús az egész Csallóközben. De mikor egyszer egy aljas ember jóllakván a tündérek asztalánál, durvasággal viszonozta azok jóságát, a tündérek eltűntek és soha többé nem mutatkoztak. A macskarévi révész a kompjában egy arany patkót talált utánuk; azzal fizették ki. A szigeten azóta nyomor és inség uralkodik, az Aranykert Csallóközzé lett.
A szigetnek ma 150 helysége van. Istvánffy korában (a XVI. században) még 257 népes községe volt.
Csallóköz népe jelenleg tisztán földmíveléssel és baromtenyésztéssel foglalkozik. A föld nem túlságos termékeny, de nem is tartozik a silányabbak közé. Újabb időben jó sikerrel termesztenek gyümölcsöt is. A füssi benczés uradalom az egész szigetet ellátja kitűnő gyümölcsfákkal.
A Komárommegyéhez tartozó Altáj nevezetesebb községei: Gúta mezőváros a Vág és a Kis-Duna összefolyásánál. Lakosainak száma 7.088. Határa mintegy 26 ezer holdnyi legelő, füzes, gyümölcsös és kevés szántóföld. Vizenyős, egészségtelen helyen fekszik s az árvizektől igen sokat szenved. Roppant sok, de nem igen jó minőségű szénát s kiváló gyümölcsöt termeszt. Baromtenyésztése igen kiterjedt. Országszerte kapósak az itt készített kerítő-hálók. Nagybirtokos itt az esztergomi érsek, a volt földesúr.
Gútától délnyugatra fekszik Nagy-Megyer mezőváros 3.241 lakossal, termékeny, de vizenyős területen. Már a XII. században szerepelt; kiváltságait Mátyás királytól kapta. Egykor várkastélya is volt, hol Zápolya János és I. Ferdinánd megbizottjai alkudoztak.
A falvak közűl említésre méltóak Csicsó, hol özv. Sabran herczegnének Kálnoky Adél grófnőnek kastélya, parkja és nagyobb fáczánosa van. Mellette fekszik Füss a pannonhalmi főapátság birtoka, hol 1848 előtt praedialis, vagyis papi nemeseket volt joga a főapátnak kinevezni. Nagy és szép gyümölcsöse egész Csallóközben ismeretes. Apácza-Szakállas, a pozsonyi klarisszaapáczák egykori birtoka. Ma szép és kiterjedt gazdasága van. Közel hozzá még más három Szakállas nevű falu van. Szimő Komárommegye éjszaki határán, a Vág mellett fekszik; káposztája messze földön híres.
Úgy ezen, mint a több községek lakói is tiszta magyarok. Mivel Csallóköz népe már zárt helyzeténél fogva sem volt kitéve a háborúk veszélyeinek annyira, mint a Nagy Alföldé, s mivel nem is igen keveredett idegen elemekkel, sokkal jobban megőrizte eredeti sajátságait. A csallóközi nép az igazi magyar termetnek, erkölcsnek, szívnek és beszédnek hamisítatlan képviselője. Barna szín, közepes termet, tekintélyes járás, nyilt jámbor szív, régi vitézi szellem s a hazához vonzó szeretet jellemzi e népet. Erkölcsei még nem vesztették el régi vonásaikat. Nem elégedetlen helyzetével; tiszteli és becsűli előljáróit s nyájas uraihoz és saját feleihez is. Szenvedélyei csak akkor törnek elő nagyobb erővel, ha a választások ideje elérkezik. Ilyenkor a fokosnak is akad dolga. Újabb időben azonban már az itteni választások is csöndesebbek. Bor itt nem igen terem, tehát a mulatság is ritkább; de ha egyszer mulatásra adják magukat, három-négy napig abba nem hagyják.
Nyelvük a kunokéhoz hasonlít. Nyújtják a szót, halmozzák a ragokat (mint szarvája szarva helyett); a szó belsejében kihagyják az l, ly és gy hangokat; é helyett í-t, ó helyett ú-t mondanak. Nagyon sok szavuk van a vizes helyek elnevezésére, ilyenek: mosás, dzsindzsár, láp, hant, sár, libhány, posvány, zsemlék-ér, geréb (meder; már gerébre szállt a Duna), kar (part), karaly jég (parti jég), hopp jég (mely alól a víz kiszaladt), zsombék, kopolya, pandal, stb.
Komárom keleti vidéke nem sokban különbözik a csallóközi tájaktól. Ott is a síkság az uralkodó. A talajképződés is egyező. A Duna, Vág, Nyitra, Zsitva és részben a Garam vizei és csatornái öntözik a mélyebb fekvésű tájakat. A Duna partképződése azonban sokban különbözik a csallóközi résztől. Az árterület itt jóval kisebb; a szigetképződés ritkább, a mellékágak és zátonyok száma kevesebb. Éjszakkelet felé a fölszín alakúlása és a vidék külső tekintete is változik. Komárommegye udvardi és Esztergom párkányi járásában a dombos és alacsony hegyvidékek váltakoznak egymással. Ez a hegyes-dombos terűlet a Zsitva és Garam közt majdnem a Dunáig terjed s a Nagy-Fátra hegység újbányai csoportjának azon részéhez tartozik, mely Nagy-Sallótól délnyugatra húzódik. Párkány környékére a Barsból erre húzódó velkapolai szelíd és alacsony hegyláncz nyúlik be. Köbölkút és Párkány közt egy magános hegycsoport vonúl, melynek semmi összeköttetése sincs az előbbiekkel. A Párkány-vidéki hegyek fő alkotó részei a harmadkori (neogén) homokagyag és durva mész. Az udvardi dombvidékek agyagosak és kavicsosak. Úgy a párkányi, mint az udvardi járás földei termékenyek, többnyire agyagosak vagy fekete homokosak. Az éghajlat szelíd, a levegő tiszta és egészséges. A kisebb-nagyobb hegyek és dombok, a szőlők, erdők és szántóföldek s a számos patak kiessé teszik az egész környéket.
A lakosság az udvardi járásban magyar, a párkányiban ellenben vegyes: magyar, német és tót; a magyar azonban ott is többségben van.
Nevezetesebb községek e részen: Udvard, ősrégi, népes magyar falu, fölötte termékeny vidékkel. Lakói egykor királyi szolgák és udvarnokok voltak. Földesura a herczegprimás volt, kinek birtoka az Érsek-Újvár szomszédságában fekvő Bajcs is, mely az esztergomi érsekségnek ma már önálló plebániával is biró legnagyobb és legtermékenyebb uradalma. Bajcstól délnyugatra fekszik Ó-Gyalla, 2.362 magyar és tót lakossal. Igen sok és csinos nemesi udvar háza van. Nagybirtokosai voltak a Csúzyak, Tajnayak, Tahyak és Baranyaiak. A múlt század végén költözködött ide a Konkoly Thege és Ásvai Jókay család is; amannak egyik derék tagja, Miklós, jól fölszerelt csillagvizsgáló intézetet állított itt föl, a mely negyedszázados fönnállása óta sok szolgálatot tett a csillagászati tudománynak.
Bajcs, Bagota, Gyalla és a mellette fekvő Vék puszta kitűnő dohánytermesztő helyek. A véki dohány országos hírű.
Gyallától keletre a vasút mentén fekszik Perbete és Kürth, mindkettő kitűnő földjeiről és aczélos búzájáról híres. Kürthtől délre, a párkányi járásban van Bátorkeszi mezőváros, melynek határa legnagyobb részben a volt földesurak, a Pálffy herczegek tulajdona. Itt lakott és itt volt országos hírű gyümölcsfatelepe Magyarország egyik leghíresebb pomologusának, Kovács József lelkésznek, ki nemrég halt meg. Bátorkeszitől éjszakra, Komárommegye szélén fekszenek Magyar- és Német-Szölgyén és e falvak közelében Nagy-Ölved, mely egykor szintén híres volt gyümölcstermesztéséről, mert Miksa király 1573-ban Verancsics Antal esztergomi primástól innen kért „öreg szemű fekete, ölyvedi” cseresnye, továbbá „duránczi vagy kathalan” és „ló-szilva” oltógallyakat a királyi kertek számára. Termékeny dombos vidékük sok bort terem. Szomszédosak e községekkel a Garam mentén fekvő Kéménd, Kis- és Nagy-Bény.
Kis-Bény egykor a nem messze fekvő (ipoly-)sági monostorhoz tartozó premontrei prépostság székhelye volt. Két tornyú temploma, melyet állítólag Lambert herczeg, Szent László király testvéröcscse építtetett, Árpád-kori nevezetes műemlékeink közé tartozik. Egyhajós, de hármas szentély záradéka van; érdekes részletei közé tartoznak a vadászó alakokat feltűntető oszlopfők. A templom a kanyargó Garam partján emelkedő magaslaton fekszik, honnan szép kilátás nyílik a völgyre. A Garam azelőtt épen e magaslat tövében folyt el; de mivel pusztításai már a templom fennállását veszélyeztették, medrét nagy munkával távolabbra helyezték át. A török hódoltság alatt a bényi prépostság megszűnt. A monostor elpusztúlt, de a törökök istállójáúl szolgált templom fönmaradt s ma fiókegyháza Kéméndnek, mely az esztergomi érsekség birtokai közé tartozik. Kéménd is, Bény is valaha a Hunt-Pázmán nemzetségé volt; de mivel e nemzetségbeli Kázmér fiai: István, Lampert és László rablólovagok módjára az érsekséget pusztították, az útasokat fosztogatták, a királyi Curia birája a kéméndi és a bényi birtokokat kárpótlásúl Lodomérnak, az esztergomi érseknek, ki érsekségét buzgón gyarapította, itélte oda és ezt III. András megerősítette. Templomán kivűl még más érdekessége is van Bénynek a római sánczokban vagy talán inkább avargyűrűkben, melyek hármas körben fogják körűl a helységet. Több mint ezer évesek e védelmi földhányások, és ma e sánczok körűl, már messziről láthatólag kígyózva, azok átmetszésein keresztűl az esztergom-ipolysági vasút vonatai robognak be a Nagy Károly által levert hatalmas avar nép védelmi gyűrűi közé, honnan egykor mesés kincseket vittek el a győzelmes frankok hazájukba.
Halászati eszközök.
Háry Gyulától
Az udvardi járásban, ott, hol a Zsitva folyó szakad a Dunába, terűl a Zsitvatő nevű puszta, mely a Pálffy herczegek uradalmához tartozik. Történeti nevezetességű hely ez; itt kötötték meg 1606-ban az e helyről elnevezett zsitvatoroki békét.
