Bányászat és kohászat Szajnocha Lászlótól, fordította Katona Lajos
Bányászat és kohászat
Szajnocha Lászlótól, fordította Katona Lajos
Szajnocha Lászlótól, fordította Katona Lajos
Galiczia földtani, valamint hegy- és tájrajzi tekintetben is négy, egymástól élesen elhatárolt vidékre tagozódik, úgymint a Szczkowa és Krakó közötti krakóira, a Kárpát-hegységre, melyhez a Tátra lánczolatán kívül a Kárpát-alji miocaen öv is tartozik, továbbá egy felől a Sokal és Brody közt és más felől Stanislau meg Zaleszczyki közt elterűlő galicziai Podoliára, s végűl a Visztula és San közötti éjszak-galicziai mélyföldre. Mindezen országrészeknek más-más hasznos ásványaik vannak, melyek kiterjedt és helyenként már több évszázados bányamívelés alapjáúl szolgálnak.
Szénbánya Jaworzono mellett.
Charlemont Húgótól
A krakói vidék a lengyel középhegységnek dél felé kiszökellő előörse és a szomszédos Porosz-Sziléziával, meg a hajdani lengyel királysággal szoros összefüggésben állva, igen bonyolúlt geologiai szerkezetű, a melyben a devoni képződményeken kezdve úgy a palaeozói, mint az összes mesozói képződményeknek is (trias, jura, kréta) részük van. Rétegeinek e változatosságánál fogva e vidéken néhány ipari tekintetben fontos kőzeten, így a devoni márványon, kagylómészen, Jura-mészen, porphyron és melaphíron kivűl több, bányászatilag kiválóan nevezetes ásvány, úgymint kőszén, meg vas-, ólom- és czinkérczek is lelhetők.
A Kárpát-hegység, mely főkép a kréta-képződmény és a régibb harmadkor homokköveiből és paláiból áll, bányászatilag értékesíthető ásványokban – a kőolajt kivéve – szegény; éjszaki szélén ellenben, a miocaen sóképződmény vidékén nyugat felé vannak a századok óta világhírű wieliczkai és bochniai sótelepek, meg a swoszowicei kénércz-bányák, míg tovább keletnek számos sós forrás és egyes kőolaj- meg ozokerit-telepek találhatók a Kárpátok éjszaki lejtőjén.
A galicziai Podolia voltaképen csak négy képződményből , úgymint silurból, devonból, krétából és miocaenből áll. E vidéket a természet a földmívelésre ép oly alkalmassá tette, a mily szegény bányászati tekintetben. Néhány csekélyebb értékű barnaszén-telepen és diluviális mocsári vasérczeken kivűl itt csak egy-két valóban kitűnő építő kőanyag, így a vörös devoni homokkő, a miocaen gypsz, és többféle mészkő számítható a hasznos ásványok közé.
A podoliai fensik nyugati szélével határos rónaság a Visztula és San között, a mely szintén iváló gazdasági mívelésben álló nagy terűlet, földtani, tájképi és bányászati tekintetből azonban az ország legmeddőbb s legegyhangúbb része. A tágas síkot majdnem egyedűl özönvízi és áradmányi lerakodások borítják s csak itt-ott emelkednek rajta csekély magasságba egyes harmadkori dombok. Homok, agyag és márga az itteni kőzetfajok, melyek ugyan a földmívelőnek jól termő talajt adnak, a geologusnak és bányásznak ellenben semmi érdekeset nem nyújtanak.
Az ország imént mondott földtani szerkezetéhez képest Galicziában az egyes főbb ásványok bányászati kiaknázása különböző vidékeken csoportosúl. Így a krakói vidéken számos és nevezetes kőszén, ólom, czink és vasárcz-bányát, a Kárpát-hegységben pedig az ős régi sóbányászatot és igen nevezetes kőolaj- meg ozokerit-telepeket találunk, míg a podoliai fensíkon és az éjszak-galicziai rónaságon a nem ritka építőanyagokon kivűl csak itt-ott ásnak némi barnaszenet és mindenütt előfordúló mocsári vasérczet.
Węgierska-górkai vaskohók.
Charlemont Húgótól
A krakói vidék kőszén-telepei szoros kapcsolatban állnak a felső-sziléziaiakkal és a lengyel királyságbeliekkel, a miért is rendesen amazokkal együtt a sziléziai-lengyel kőszénmedencze telepeiűl szokás őket jelölni. E telepeket csak a XVIII. század végén fedezték föl a porosz-orosz határon levő Jaworzno mellett. Itt már 1797-ben volt egy poros kamarai kőszén-bánya, mely a mondott évben mintegy 10.000 métermázsa durva és apró szenet termelt, míg a XIX. század első évtizedeiből már több magán birtokban levő szénbányát is említenek Jaworzno, Dąbrowa, Luszowice és Tenczynek környékén, melyek együtt 100.000 métermázsánál több szenet adnak évenként. E bányák nagyobb része később a kincstár tulajdonába ment át, mely azonban nem igen fejlesztette sem a mívelésüket, sem a jövedelmezőségüket. Csak 1871-ben, a jaworznói bányatársúlat megalakúlása után, mely a kincstári után több szomszédos magán szénbányát is megvásárolt, kezdődött Jaworznóban, a krakói vidék szénbányászatának azóta fő helyén, a czélszerű, kiterjedt és a kor követelményeinek megfelelő nagyobb bányamívelés. Húsz évvel utóbb, 1890 körűl a trzebinia-sierszai szénszállító vasút kiépűlése után a gróf Potocki-féle sierszai és trzebinai szénbányák évi termelése is tetemesen növekedett, és ma az egyelőre kevésbbé fontos jeleńi és tenczyneki vállalaton kívűl a jaworznói bányatársúlat, meg a Potocki-féle ierszai bánya Galiczia két legnevezetesebb széntelepe. A krakói vidék összes széntermelése 1895-ben 7,600.306 métermázsát tett 1,337.884 forint értékben, a miből Jaworznóra 5,220.952 métermázsa, Sierszára pedig 2,312.247 métermázsa jut. E vidék kőszene általában közepes jóságú, sovány, nem tapodó és koksz-gyártásra nem alkalmas; fűtő értéke az egyes bányák és fajok szerint 4.500 (Niedzieliska), 5.000 (Jaworzno, Siersza) és 6.000 (Dąbrowa) caloria között ingadozik, a mi mellett a gáznak való szén egy neme (Tenczynek) egész 7.000 caloriáig emelkedő fűtő értékkel is bír. A vidék összes évi termelése azonban koránsem elégíti ki az ország szükségletét, a miért is évenként tetemes mennyiségű – körűlbelűl 5,000.000 métermázsára rúgó – porosz (felső-sziléziai) és morva-sziléziai kőszenet szállítanak Galicziába.
A termő kőszén-réteg fölött a krakói kerűletben az erősen kifejlett trias-képződmény fekszik, melynek középső foka, a kagylómész, sok helyütt vas-, ólom- és czinkérczeket tartalmaz. Habár ez ércztelepek a szomszédos felső-sziléziaiakkal és a lengyel királyságbeliekkel mennyiség,bőség és nevezetesség szempontjából nem mérkőzhetnek is, sőt messze mögöttük állnak: azért mégis elég kiterjedt és meglehetősen jól fizető bányászat fejlődött itt, kivált a mi a czinkérczeket ilelti; az ólomércz-bányászat pedig már a XV. században kezdődött, mint Jagiello László királynak egy 1415. évi szabadalom-levele bizonyítja, mely a trzebiniai ólomércz-bányákról szól. Jelenleg az ólomércz-bányászat nagyobbrészt Trzebionka környékére (Trzebinia mellett) és a Chrzanów melletti Kąty vidékére szorítkozik, mely utóbbi helyen az ezüsttartalmú ólomfénynek meglehetősen dős telepei vannak. Ezeket a Giesche örökösök „Mathilde” nevű bányájában aknázzák. 1887-ben a krakói vidék ólomércz-termelése 38.057 métermázsát tett 172.758 forint értékben; később azonban a termelés a Mathilde bányába áramlott nagy vízmennyiség miatt, mely az ellene való kitartó küzdelmen is mindúntalan kifogva, újra meg újra nagy akadályokat gördít a mívelés elé, 1893-ban már 9.346 métermázsára szállott alá és csak megint 1895-ben emelkedett 33.375 métermázsára 157.162 forint értékben.
A sierszi czink-kohó.
Kochanowski Romántól
Az ólomérczeket nem magában e kerűletben olvasztják ki, hanem valamennyit a felső-sziléziai Schoppinitz környékén lévő ólom-olvasztókba szállítják és csupán igen csekély mennyiségű kiolvasztott ólmot (1895-ben 80 métermázsát) termelnek alkalmilag a krakói bányakerűlet czink-olvasztóiban.
Ugyanígy van ez a kerűlet vasérczeivel is. E vidék czinktartalmú barna-vasérczkövei csekély vaskosságúak és inkább egyes fészkekben, mint folytonos telepekben lelhetők, s ma már egyre csökkenő mívelésben állnak, melynek összes termelése nemcsak a krakói kerűletben, hanem egyúttal egész Galicziában 1893-ban 85.641 métermázsa vasérczre rúgott 17.405 forint értékben, ellenben 1895-ben már alig tett 7.009 métermázsát 1.201 forint értékben. E vasérczeket nagyrészt a felső-sziléziai witowitzi vaskohókba viszik és csupán kis részük kerűl olykor-olykor a Saybusch melletti Węgierka-Górkában levő egyetlen galicziai vaskohóba, mely jelenleg Frigyes főherczeg tulajdona és két magas-olvasztóban csakis öntött árút gyárt többnyire idegen érczekből.
Sokkal nevezetesebb az ólom- és vastermelésnél a czinkércz- vagy gálma-olvasztás, a krakói vidéken. Több helyütt, így Trzebionka, Wodna, Nowa-Góra, Dlugoszyn, „na Galmanie” stb. környékén az úgy nevezett ércztartalmú dolomitban dős telepei vannak az itt-ott czinkfénynyel elegy széngálmának avagy smithsonitnak, mely átlagosan 10–16 százalék czinket tartalmaz. E telepeket több vállalat aknázza, melyek közűl a Trzebionkában és Wodna mellett levő gróf Potocki-féle gálma-bányák állnak első helyen. A krakói vidék összes czinkércz-termelése 1895-ben 71.575 métermázsára rúgott 59.950 forint értékben és 509 munkást foglalkoztatott. Ez érczeket két czinkkohó olvasztja ki, az egyik Potocki András grófé, a Siersza melletti „na Krzu”, a másik a boroszlói Loebbecke E. czégé a Szczakowa melletti Niedzieliskában, s mind a kettő tetemes mennyiségű nyers czinket termel (czinkhamu és czinkpor mellett), így 1895-ben 25.260 métermázsát 414.539 forint értékben. A kiolvasztott czinket vagy egyenesen lemezekben szállítják kereskedelmi árúképen Bécsbe, vagy pedig ott helybena niedzieliskai kohóban dolgozzák föl czinkfehérré. E czinkfehér-gyár 1893-ban mintegy 21.451 métermázsa czinkfehéret gyártott 514.848 forint értékben, ellenben 1895-ben csak 18.416 métermázsát 313.072 forint értékben. Terméke elég messzire terjedő keresletnek örvend Német-, Angol- és Oroszországban, Skandináviában és Éjszak-Amerikában. E számok eléggé bizonyatják milyen fontos általában a gálma-bányászat és a czinkolvasztó ipar ez egyébként szegény és terméketlen vidéken. Galiczia, mely 1895-ben 39.13 százalékkal járúlt Ausztria összes nyersczink-termeléséhez, a monarchia összes czinktermelő tartományai sorában az első és egyáltalában kiváló helyen áll.
Sóstó a wieliczkai Rudolf-kamarában.
Stachiewicz Péter Wieliczka-cyclusából
Egészen más a bányászat a Kárpát-hegység vidékén. Kősó-bányák mellett sok helyüt sós- és kőolaj-források mutatkoznak, melyekhez itt-ott még az ozokerit vagy földi-viasz, ezen Európában nagyobb tömegekben csak Galiczia földjén előfordúló ásvány járúl. Ezenkivűl a Truskawiec melletti Drohobycztól nem messze még egy magános és kevéssé kikutatott kén- és ércztelep vár szebb jövőre és jobb kiaknázásra.
Galiczia sóbányái és sósforrásai évszázadok óta messze földön ismeretesek és már hajdan is nagyra becsűlt kincsét tették az országnak, valaha pedig a lengyel királyoknak. „Regio polonica salis gravida”, írta az országról már a XV. században annak jeles történetírója, Dlugosz, és Lengyelország sóbeli gazdasága akkortájt Európaszerte híres vala. Wieliczkát és Bochniát illetőleg az első okírati hitelességű tudósítások a XII. század első évtizedeiből említik a lengyel sóbányászatot, és csak e két bányának a története egymaga is igen fontos fejezete lenne a lengyel állami pénzügyek évkönyveinek. E bányák és a keleti, vagy úgy nevezett rutén sófőzők hét századon át tetemes jövedelemforrásai voltak a lengyel királyoknak és a hűbéruraknak; sok ezer hordó wieliczkai és bochniai kősót, valamint rután főtt-sót szállítottak évről-évre Lengyelország többi tartományaiba éjszak, éjszak-kelet és kelet felé, a mi száz meg száz bányamunkásnak, hivatalnoknak, tutajosnak, fuvarosnak és kereskedőnek adott szűntlen foglalkozást. Mikor 1773-ban Galiczia Ausztriához kerűlt, Keleti-Galicziában 90-nél több sófőző évenként mintegy 560.000 métermázsa főtt-sót termelt. E sófőzők a wieliczkai és bochniai bányákkal együtt lassanként mind az állam tulajdonába és a só-egyedárúság behozatala után kincstári kezelésbe jutottak, egy részük pedig megszűnt. Ezen összesítés miatt és a kezelés olcsóbbá tétele czéljából a XVIII. század két utolsó évtizedében és a XIX-nek első felében a többnyire igen kicsiny és nagyon is kezdetleges berendezésű sófőzők legnagyobb részét megszűntették. Jelenleg Galicziában csak a wieliczkai és bochniai két bánya, meg a Kárpátok éjszaki lábánál fekvő következő kilencz sófőző dolgozik: Lacko, Stebnik, Drohobycz, Bolechów, Dolina, Kałusz, Delatyn, Lanczyn és Kosów.
Az összes galicziai sóbányák é sófőzők 1895-ben 894.948 métermázsa konyhasót, még pedig 411.285 métermázsa kősót és 483.663 métermázsa főtt-sót, továbbá 399.729 métermázsa ipari czélokra való kősót termeltek, összesen 8,448.925 forint egyedárúsági értékben. A kałuszi sófőzőben ezenkivűl még 29.089 métermázsa kainitot is termeltek 29.000 forint értékben. E számok elég világosan szólnak a galicziai sótermelés közgazdasági nagy fontosságáról és arról a jövedelemről, melyet belőle a só-egyedárúság révén az állam nyer.
A wieliczkai sóbánya.
Charlemont Húgótól
A galicziai sótelepek sorában első hely a nagy régiségű wieliczkai kősóbányát illeti. A ki e bányát valaha meglátogatta, soha nem felejtheti az óriási csarnokokat, a több emeletnyi magasságú csillogó sofalakat és a nagy sóstavat, melyek közűl a bányász-zenekar sokszorosan visszahangzó indúlójára, ezernyi ezer pislogó lámpa és mécs világánál emelkedik föl a függő kosárban egy-egy csoport bányász, káprázatos és igazán mesébe illő páratlan képet nyújtva a szemlélőnek. Wieliczka és Bochnia pusztán kősót, még pedig konyhasót szolgáltat, melyet régebben úgy nevezett „bálvány”-okban, vagyis nagy kifaragott kövekben, ma pedig alaktalan darabokban, vagy őrőlve zsákokban és hordókban bocsátanak forgalomba; továbbá gyári sót, mely kevésbbé tiszta, mintegy 5 százaléknyi agyag- és gipsz-keveréket tartalmaz s mindenféle vegyészeti gyárakban, főkép a szóda- és sósav-gyárakban, meg az érczkohókban kerűl földolgozásra és napról-napra emelkedő keresletnek örvnd. A két említett sbánya évenként körűlbelűl 1.200 (1895-ben 1.197) munkást foglalkoztat, tehát majdnem kétszer annyit, mint a keleti-galicziai kilencz sófőző együtt, melyekben a munkások száma ritkán haladja meg a 650-et (1895-ben 673). E keleti-galicziai sófőzők a nagy mesterséges lugozókban lepárolt és sűrített sós vízből (1895-ben 1,612.258 hektoliter) majdnem csupán konyhasót termelnek, mely egy kilogrammos csonka kúpokban (úgy nevezett hurmanok- vagy topkikban) jut kereskedésbe.
E keleti sófőzők egyike, a kaluszi, kiváló nevezetességű az ottani kálisó-, avagy kainit- és sylvin-telepek miatt, melyeket 1853-ban fedeztek föl és 1868–1874-ig aknáztak is abban a reményben, hogy a helyszínén épűlt nagyszabású vegyészeti gyár alapjáúl szolgáljanak. Az 1873-iki szerencsétlen börzeévben azonban e nagy kálium-részvénytársaság is tönkre jutott, és az államkincstár csak 1887-ben kezdte meg a galicziai gazdakörök sürgetésére a mezőgazdaságra nézve ezen oly kiváló hasznú kainit-telep újabb aknázását. A káli-sók termelése azonban még mindig igen csekély mértékben foly (1895-ben alig 29.000 métermázsa kerűlt ugyanannyi forint értékben forgalomba), és csak sajnálni lehet, hogy e káli-só bányászata, mely Kałuszt nagy vegyészeti ipar fő fészkévé tehetné, mostoha körűlmények és csekély vállalkozó kedv miatt nem tud boldogúlni.
Aknába szállás a wieliczkai sóbányában.
Stachiewicz Péter Wieliczka-cyclusából
A galicziai sóbányászatnál sokkal ifjabb, de ma már nem kevésbé fontos e tartomány kőolaj-ipara, mely jóllehet alig idősb 40– 50 évesnél, már is mind jobban föllendűl és kétségkivűl nagy övő vár reá az osztrák-magyar monarchiában. A fekete vagy zöldes-barna kőolaj, mely a Kárpátok patakjainak partjain úgy a magas hegységben, mint itt-ott annak éjszaki lábánál, kivált nagyobb esőzések után fölszínre mosódik, már a XVIII. században ismeretes volt az ottani lakosságnál és ropa néven kocsikenőcsűl szolgált. Tulajdonképeni technikai értékét azonban csak az ötvenes években fedezték föl. Ez új iparág fejlesztésében kiváló érdemei voltak Łukasiewicz Ignácz egykori gyógyszerésznek és Trzecieski Titusz, meg Klobassa A. nagybirtokosoknak, a kik rögtön fölismerték a legelőször Drohobycz mellett Borysławban és Krosno mellett Bóbrkában fölfedezett kőolaj-források nagy fontosságát. Ugyanők tették az első kisérleteket annak finomítására, hogy lámpaolajúl lehessen használni. Miután az első kisérletek jól sikerűltek és már 1859-ben galicziai kőolajjal világították Bécsben az éjszaki vasút pályaudvarát, az időközben Éjszak-Amerikából jött hatalmas ösztönzésre új korszak viradt a galicziai kőolaj-iparra. Eleinte azonban sok nehézségbe ütközött a Kárpát-hegység e nagy kincsének értékesítése, minthogy előbb szabályozni kellett a birtokjogi ügyeket, melyek ez új értékkiaknázásával jártak. Több, egymásnak ellenmondó döntvény után csak 1862-ben mondotta ki a galicziai tartománygyűlés óhajtására egy császári pátens a kőolajat a földbirtok tartozékának. Akkoriban még csak csekély, roszúl szellőzhető és igen költséges aknákban merítették csöbrökkel, vagy szállították egyszerű szivattyúkkal fölszínre a földból szivárgó kőolajat. A hatvanas és nyolczvanas évekközt bizony még igen nehéz és koczkázatos vállalat volt a kőolaj-ásás, minthogy aránylag csak 100–200 méternyi csekély mélységbe tudtak lehatolni, s e mellett a munka a gyilkos szénhydrogén-gázok miatt szűntelen életveszélylyel járt. Csupán a nyersolajnak akkori nagy ára (1877-ben példáúl métermázsánként 9.93 forint) tette lehetővé ez iparág lassú, de biztos emelkedését, úgy, hogy 1877-ben egész Galicziában már 121.000 métermázsányi tetemes mennyiségt termeltek. Csak a fúró eljárás, még pedig a galiczii talaj sajátságaival legjobban egyező kanadai elárásnak Éjszak-Amerikából való meghonosítása tette lehetővé, hgoy mind nagyobb mélységbe sokkal gyorsabban és aránylag csekélyebb költséggel lehessen hatolni, s egyszersmind a talajvizet is elzárni. Ma már az 500–600 méter mélységű, sőt ennél is mélyebbre fúrott aknák a galiczai kőolaj-telepeken nem tartoznak a ritkaságok közé.
A Kárpátok egész közép- és keleti lánczolata mentén körűlbelűl az Új-Sandec melletti Klęczanytól a bukovinai határig igen sok helyütt fakadozik a kárpáti homokkő rétegeiből a fekete vagy zöldes-barna, ritkábban sötét vagy világossárga kőolaj, leginkább az úgy nevezett menilit-pala közelében, a mely kőzet fekete leveles szarukő és kővűlt halak maradványait tartalmazó kátrányos márga-pala keveréke. A régi harmadkori tenger halrajainak e föloszlási termékét sós vizek és kőolaj-gázok hajtják fölszínre, a hová ma már egyedűl fúrott aknákon szállítják, a minőt a legutóbb múlt 25 év latt több ezret ástak Galicziában. A Kárpáthegységnek legalább 400–500 helyén állapították meg eddig a kőolaj jelenlétét és körűlbelűl 150 község határában volt vagy van még ma is petroleum-forrás, melyek az 1884 május 11-én kelt birodalmi törvény és az 1884 deczember 17-ki országos törvény óta végérvényesen a földbirtok tartozékának tekintetnek ugyan, de bányász-rendőri szempontból a bányahatóságok ügykörébe tartoznak és számos kitűnően iskolázott és értelmes munkást (1895-ben 4.323) foglalkoztatnak. E bányák közűl nem mindenkinek szerencsés a múltja, vagy sokat igérő a jövője. Keleti- és Nyugati-Galicziában csak egynémely vidék, mint pl. Słoboda Rungurska, Borysław, Siary, Kryg, Potok, Bóbrka, Wietrzno-Równe és legújabb időben a Borysław melletti Schodnica dicsekedhetik azzal, hogy igazán milliókat aknázott ki a föld gyomrából. Sok akna jobb mívelés mellett néhány évnyi idő múlva kimerűl, s vagy teljesen el kell hagyni, vagy újra ásni. Ez olajmezők némelyikén, mint példáúl a słoboda-rungurskain, a wietrznóin és a schodnicain Geyser-szerű szökő-forrásokban buzok föl a fúró-lyukakból a kőolaj, miről e helyek messze földön híresek, és e hírnevet meg is érdemlik, ha meggondoljuk, hogy az 1895-ben Schodnicában 304 méternyi méységbe főrt 78. számú Jakab nevű akna, mely az Anglo-banké, első kitörésekor fél kilométernyi kerűletben árasztotta el környékét és eleinte naponként körűlbelűl 10.000 métermázsa olajat szolgáltatott 25.000 forint értékben. E rendkivűli bőség azonban néhány hónap múlva mintegy 300 métermázsányi napi szolgáltatásra szállott alá.
Bányász-temetés.
Stachiewicz Péter Wieliczka-cyclusából
A nyers olajat többnyire magában az országban, de részben azon kivűl is finomítókban tisztítják kereskedelmi petroleummá. Ez eljárásnál a tulajdonképeni világító kőolaj mellett mellékterményekűl könnyű benzin-olajokat és sűrűbb kenő-olajokat gyártanak, egyéb értéktelenebb hulladékokról nem is szólván. Egész Galicziában 1893-ban 41 finomító volt, melyek összesen 410.575 métermázsa kereskedelmi petroleumot szállítottak mintegy 8,200.000 forint értékben, miután 2,704.000 forint fogyasztási adó folyt be az állam pénztárába. Nyers olaj ugyanez évben egész Galiczia terűletén, a hivatalos statisztika adatai szerint, melyek inkább alacsonyabbak valamivel a valóságnál, 963.312 métermázsa kerűlt földolgozásra 3,008.819 forint értékben; míg 1895-ben 1,886.34 métermázsa 4,464.353 forint értékben. Egy másik, a petroleum-termelők köréből eredő hozzávetőleges becslés szerint azonban 1895-ben már több mint 2,140.000 métermázsa, sőt 1896-ban már körűlbelűl 3,400.000 métermázsa nyers olaj volt az összes termelés.
Már e számok maguk is eléggé bizonyítják a galicziai petroleum-termelés közgazdasági nagy fontosságát. Már is 6 3/4 millió forintnyi értéket tesz az, és egymaga bizonyára el tudná látni az egész monarchiát kereskedelmi petroleummal, s valószinűleg még gyümölcsözőbbé és a kivitelre is képessé volna fejleszthető, ha a kaukázusi már finomított, de azért nyers olaj gyanánt elvámolt petroleumban oly szertelen nehézségeket okozó versenytársa nem volna.
Nem kevésbé becses, csakhogy sokkal ritkább és jóval kevesebb mennyiségű a földi-viasz vagy ozokerit, mely a Kárpátok lábánál a miocacn sóképződmény terűletén, Borysławban, és Drohobycz mellett Truskawiecben, továbbá Staruniában és Dźwiniaczban Nadwórna mellett fordúl elő. E félig szilárd, félig cseppfolyós, fekete vagy sötétbarna, ritkábban sárgás vagy zöldes, gyúrható és könnyen olvasztható anyag a sótartalmú anyagok és márgapalák hasadékaiba hatolt és ott vegyi és természettani tulajdonságaiban megváltozott kőolaj üledékeűl mutatkozik. Különféle mélységekben található a folyékony kőolaj, sós vizek és kábító szénhídrogén-gázok mellett, s ásott aknákban és folyosókban bányászszák. A borysławi ozokerit-telepeknek fölötte kezdetleges és valósággal rablómódú kiaknázását, mely ez ásványnak második fölfedezésétől, 1856-tól körűlbelűl 1880-ig majdnem általános volt és mindenféle jogos panaszra adott alkalmat, néhány év óta, főkép a mióta az 1884. évi petroleum-törvény életbe lépett, szabályosabb kiaknázását, mely ez ásványnak második fölfedezésétől, 1856-tól körűlbelűl 1880-ig majdnem általános volt és mindenféle jogos panaszra adott alkalmat, néhány év óta, főkép a mióta az 1884. évi petroleum-törvény életbe lépett, szabályosabb kiaknázás váltotta föl. Ez újabb munkálatok rendszeres végrehajtását nagyobb bányatelepeken a galicziai hitelbank és a “Compagnic commerciale française” vette kezébe. Broysław különösen hírhedt volt mindenkoron arról a rablógazdaságról, a mely itt aránylag kis terűleten összezsúfolt több ezer életveszélyes aknában folyt, valamint a világ minden tájáról ide sereglett gyülevész munkásnépéről és a legtöbb vállalkozónak épen nem dicséretes elbánásáról, a miben a munkásokat részesítették. Épen nem volt tehát csoda, ha számos bányaszerencsétlenség is hozzájárúlt e hely szomorú hírének terjesztéséhez, minek következtében majdnem olyanféle hírhedtségűvé lett, mint a kaliforniai és ausztráliai aranymezők; sőt ezeknek abban is méltó párja volt, hogy egy ideig legalább itt is olyas naphta- és ozokerit-láz dühöngött, mint a milyen nyereségszomj amaz aranylelő helyeken szedi áldozatait. Újabban mégis megelégedéssel állapítható meg, hogy itt is kezdi már éreztetni jótékony hatását a lassanként haladó műveltség, meg a bányahatóságok üdvös munkássága.
Petroleum-ásó telep a Krosno melletti Potokban.
Rybkowski Tádé képe után
Borysławban ha elmúltak is immár az aranyontó évek, azért az évi termelés még ma is elég tetemes. 1893-ban a hivatalos statisztika szerint egész Galicziában 56.248 métermázsa ozokeritet aknáztak 1,268.335 forint értékben, 1895-ben pedig 67.655 métermázsát 1,860.119 forint értékben, a miből 60.000 métermázsánál több magára Borysławra esik. A nyers ozokeritet, a mint fölszínre kerűl, osztályozzák, kimossák és aztán a kellő helyre szállítják, vagy a drohobyczi olvasztóba küldik, a hol megolvasztva 50 kilogrammos formákba öntik. E kereskedelmi árút vagy magában Drohobyczban dolgozzák föl ceresinné vagy ceresin-gyertyákká, vagy pedig félgyártmány alakjában Morva- és Csehországba, Alsó-Ausztriába, Német- és Oroszországba kerűl, hogy az ottani paraffin- és ceresin-gyárakban dolgoztassék föl. 1892-ben Galicziából legalább 47.000 métermázsa ozokeritet szállítottak ki körűlbelűl 1,200.000 forint értékben. Az ozokeritből készűlt világossárga vagy teljesen fehér, viaszhoz hasonló ceresint igen sok vegyészeti gyárban használják és főkép a gyertyagyártásnál majdnem teljesen kiszorította már a méhviaszt. Ez ozokerit- és ceresin-ipar fontossága eléggé kitűnik abból, ha tekintetbe veszszük, hogy az 1863-tól 1892-ig elmúlt három évtized alatt Galicziában aknázott földi-viasz értéke legalább 60,000.000 forintra rúg, a miből magára Borysławra 59 millió esik.
Az ozokerit az utolsó a Kárpát-hegység vidékének jelenleg aknázott főbb hasznos ásványi sorában. A Kárpátok bányászatának képe azonban alig volna teljes, ha legalább egész röviden meg nem emlékeznénk e vidék vasércz, kén- és barnaszén-telepeiről is. A vasérczek úgy a krétaréteg, mint a régi harmadkor homokköveiben s a Tátra-lánczolat bensejében lelhetők, és e kárpáti agyag-vasérczek szolgáltak valamikor ama nagy és nevezetes vaskohászat alapjáúl, a mely századunk első felében s azon túl is körűlbelűl 1870-ig Galiczia félreeső és alig hozzáférhető őserdeit legalább ez úton némileg értékesíthetőkké tette. Az épűlet- és tűzifa megdrágúlása azonban, valamint a vasúti összeköttetés, a mely az erdővidéket sokkal gyümölcsözőbb faipr számára nyitotta meg, halálos csapást mért ezekre a kohókra, melyek alig 20−30 százalék érczet tartalmazó; csekély bőségű és rendszerint nem sokáig tartó telepekre támaszkodtak s igen kezdetleges berendezésűek valának. Lassanként egymásután ki is aludtak a Kárpát-hegység összes frisselő tűzhelyei és magasolvasztói, kivéve a saybuschi vasgyárakat, melyek azelőtt Albrecht főherczeg birtokában voltak. Ma tehát egész Galicziában a vasipar egyedűli képviselőitűl csakis a węgierska-górkai vasgyárak két magas-olvasztója, valamint a jelenleg Frigyes főherczeg tulajdonában lévő obszari bádoghengerlő és a Nadwórna melletti Pasiecznában fönnálló kis állami vasgyár van még meg, a mely azonban csak régi, vagy idegen eredetű nyers vasat dolgoz föl. A węgierska-górkai magas-olvasztók 1893-ban 34.811 métermázsa öntött nyersvasat gyártottak 228.573 forint értékben, 1865-ben pedig csak 25.028 métermázsát 158.520 forint értékben, a miből 12.877 métermázsa a magas kemenczékben olvasztott öntött árúra esik, ezenkivűl pedig két cupol kemeczében még 49.570 métermázsa öntött-árút gyártottak 411.431 forint értékben. E gyártáshoz 1895-ben 58.222 métermázsa magyar, sziléziai, galicziai, porosz, orosz, svéd és spanyol vasérczet használtak föl. A węgierska-górkai gyárban készűlt öntött-árú nagyrészt vízvezetéki csövekből, vaskályhákból és konyhaedényből áll, melyek jeles minőségük miatt úgy kelet, mint nyugat felé messze földre eljutnak. A Saybusch melletti obszari bádoghengerlő különféle fajta vas- és czinkelt-bádogot gyárt, a mihez a trzynieci kohókban gyártott nyersvasat használnak.
A borysławi ozokerit-telepek.
Kochanowski Romántól
Szintén pusztán történelmi érdekűek ma már Galicziában az 1598 óta kimutatható kénbányák Swoszowicében Krakó mellett. A kárpátalji miocaen-képződményhez tartozó kénérczes márgák századunk közepe táján még igen élénk és kiterjedt állami bányaművelés tárgyai valának, és 1860 körűl voltak idők, a mikor Swoszowicében aknázták az Ausztriában termelt és fölhasznált kénnek legnagyobb részét. Attól fögva azonban, hogy a sokkal olcsóbb szicziliai ként Ausztriába is elkezdték szállítani s az ott mind nagyobb mennyiségben árasztotta el a piaczot, azóta a sokkal szegényebb (12−16 százaléknyi) kéntartalmú érczeket szolgáltató swoszowicei bányák kénytelenekké lettek a művelést elébb korlátozni, utóbb pedig teljesen abbahagyni. 1884 óta, a mikor az egész állami kénbányászat megszűnt és az összes bányajogok érvénytelenekké váltak, Swoszowice, valamint a truskawieci kéntelep is már csak geologiai érdekű s legfölebb még mint kénes fürdőnek van némi csekély fontossága.
Valamivel kedvezőbbek a körűlmények a Kárpátok azon utolsó hasznos ásványát illetőleg, melyről itt még szólnunk kell. Ez a barnaszén. Miocaen telepei a Kárpátok éjszaki szegélyének nyugati részén ép úgy előfordúlnak Grudn-Dolna mellett Dębica közelében, mint a hegység közepe felé Új-Sandec és Nowy-Targ (Neumarkt) mellett, továbbá távol kelet felé is a Kárpátok lábánál Myszynben és Nowosielicában, Kołomeától délre és keletre. A sandeci lignit-telepeket ma egyáltalában nem, a grudnaiakat pedig csak igen kis mértékben mívelik, és évi termelésük, mely szenük jó minőségéhez és a telepek nem csekély bőségéhez képest sokkal jövedelmezőbb lehetne, 1895-ben alig rúgott 17.851 métermázsára 5.355 forint értékben. Csupán Keleti-Galicziában a nyszyni és nowosielicai barnaszén vidéke örvend folytonos és kedvező fejlődésnek, a mely tekintve az ottani szén igen jó minőségét, valamint az erdőtlen Podoliával tőszomszédos kárpátalji vidéknek fában való szűkölködését, sokat igérő szép jövővel biztat.
Már a padoliai vidéken vannak a glińskói és skwarzawai barnaszén-telepek Żołkiew mellett és a többi, még kevéssé föltárt lignit-telepek Rawa ruska, Złoczów és Czortków környékén. A podoliai fensík e nyugati és éjszaki szélének számos helyén régóta ismeretesek a barnaszén fölszínre bukkanó nyomai, melyek közűl azonban csak a Glińsko és Skwarzawa tájékán mutatkozók szolgáltak nagyobb bányamívelés alapjáúl és szállítanak mintegy 30 év óta nem csekély mennyiségű szenet. A grudna-dolnai, glińskói, myszyni és nowosielicai bányavidékek jelenleg Galicziában az egyedűli széntermelők, és 1895-ben a régihez képest ugyan már jóval tetemesebb, azonban még mindig nem valami nagy mennyiséget (457.800 métermázsa barnaszenet 227.659 forint értékben) szállítottak.
A barnaszén telepeinek ismertetésével Podoliába értünk, mely Galicziának harmadik geologiai vidéke és az imént említett fűtőanyagon kivűl csak különféle építőköveket mutathat föl hasznos ásványokúl. Ez építőanyagok azonban kétségtelenűl több figyelmet érdemelnének, mint a mennyiben eddig részesűltek. Az igen finom szemcsés, kemény és könnyen táblákra hasítható devoni homokkő a odoliai fensíknak éjszakon Trembowla, délen meg Buczacz és Janów közötti részén sok helyütt jól föl van tárva és kitűnő anyagúl szolgálhatna lépcsőfokoknak, útczakövezetnek s Galiczia határán túl messzire el lehetne szállítani. Eddigelé azonban csak a Keleti-Galicziában használják, és csak a legjobban hasítható homokkőnek némely fajtájából készűlt s félik köszörűlt kasza-fénkövekből szállítanak csekélyebb mennyiséget kelet felé, Dél- és Kelet-Oroszországba, Perzsiába és Khinába. A könnyű, likacsos, jól földolgozható lithothamnium-mész, avagy a szármát-földi sűrűbb mészkő is igen jó építőanyag. A különféle színű sűrű gipszek és a kristályos hófehér alabastromnak itt lelhető számos fajtái eddig díszítő és szobrászati munkáknál csak igen kevéssé értékesűltek. Remélhető azonban, hogy a podoliai helyi érdekű vasútak hálózatának kiépűltével, melyen most nagy igyekezettel dolgoznak, e részben kedvező fordúlat fog bekövetkezni és a podoliai építőanyagok ezáltal jövedelmezőbb kiaknázásnak nézhetnek elébe.
Az obszari „Frigyes-kohó” bádoghengerlője.
Charlemont Húgótól
Podolia ásványainak említésével a galicziai bányászat áttekintésének végére jutottunk. Az éjszak-galicziai mélyföld, melyet a Visztula és a Szan folyók határolnak, özönvízi és áradmányi mocsári vasérczeken kivűl más, említést érdemlő hasznos ásványt alig rejt méhében; csupán a tömegesen előfordúló anyagok és lették, melyekben Galiczia egyáltalában igen gazdag, szolgálnak több helyütt, így példáúl a Visztula-menti Niepołomicében tégla, födélcserép, alagcsövek és kályhák gyártására.
Ezzel befejezhetjük a galicziai bányászat és kohászat egyes ágainak e rövid áttekintését, melynek főbb vonásit még az alábbi számokkal egészítjük ki. Az építőanyagoknak bajosan fölszámítható értékét nem tekintve, Galicziának kő- és barnaszénben, vas-, ólom- és czinkérczekben, kőolajban és földi-viaszban fölszínre juttatott ásványai évenként a hivatalos statisztikai adatok szerint körűlbelűl 8 1/4 millió összes értéket tesznek (1895-ben 8,108.328 forint). A kő- és főtt só-termelés majdnem 8 1/2 milliónyi (1895-ben 8,448.925) forint egyedárúsági értékű. Galiczia összes bányamívelése tehát körűlbelűl 16 3/4 millió (1895-ben 16,557.253) forint értékre megy. Ezzel szemben a galicziai vas- és czink-kohók termelése a cupol-kemenczék gyártmányaival és a czinkfehér-gyártással együtt több, mint 1 1/4 millió (1895-ben, 1,298.544) forintot tesz. Ezenkivűl a galicziai kereskedelmi petroleum-gyártásnak évi eredménye mintegy 10 millió forintnyi értékű. Az összes galicziai bányászat és kohászat termelése tehát, ide értve a só-, czinkfehér- és petroleum-termelést is, 1895-ben mintegy 28 millió forintnyi értékre rúgott, a melyből azonban a földolgozott nyers anyagok eredeti értéke czimén jókora rész vonandó le.
Mindazonáltal, mint már e számokból is kitetszik, a galicziai bányászat és kohászat, mely egészen 15.000-nél több (1895-ben 15.328) munkást foglalkoztat, nevezetes közgazdasági érték képviselője az országban, és joggal remélhető, hogy a műveltség emelkedtével, valamint a még elég gyönge vállalkozó kedv erősbödtével a galicziai bányászat és kohászati ipar, mely egészséges alapokon nyugszik, mindjobban fog fejlődni és úgy az ország lakosságának, mint az egész birodalomnak egyre növekvő hasznára fog válni.
