A plitvicai tavak. Hirc Károlytól, fordította Szalay László
A plitvicai tavak.
Hirc Károlytól, fordította Szalay László
Hirc Károlytól, fordította Szalay László
A horvát felföld mélyében, hol a száguldó felhők futó csókkal illetik a meredek hegycsúcsokat, komor és elhagyatott erdők öléből fakad a zöldvizű Korana. Bölcsőjét a színpompában tündöklő természet a legszebb tavakkal díszítette, melyek a fehér sziklakeretben zafir-koszorú gyanánt ragyognak.
A büszke hegyekhez puha bársonytakaróként simúló zöld erdő, a fehér sziklafalak és szirtek, végűl a kék fénynyel valósággal átitatott tavak közt levő ellentét a tűző napfény aranyos árjában oly tündéri képpé olvad össze, melynek szépsége a legelkényeztetettebb szemlélőt is bámúlatra ragadja.
Ez az, a mi a tavakat szépség dolgában az egész földön az első sorba juttatja, nem pedig méreteik aránya vagy a környezet nagyszerűsége. A festői, alakban és színben folytonosan változó, mégis mindig összhangzatos környezet, a világ zajától teljesen elzárt tavak fekvése a néma rengetegben oly bűbájos varázst gyakorolnak, melynek mindenki szivesen aláveti magát, ki Horvátország e gyöngyeit látta. Csak egy fogyatékosságuk van a természet ez elkényeztetett gyermekeinek: nehéz hozzájok jutni. Sok órányira vannak a fő közlekedési utaktól, a 47 kilométer hosszú Kis-Kapela hegységben, melynek legmagasabb csúcsa, a Seliški vrh, 1280 méternyire emelkedik a tenger színe fölé. A hegyláncz jó nedvességet tartó, televénynyel és dús növényzettel födött krétából, dolomitból és homokkőből áll.
A némely alpesi tartományban úgy elhírhedt dolomitok a plitvicai tavak természeti szépségét is festői vonásokkal gazdagitják: itt meredek falakkal, ott a sötétzöld fenyvesekből csodás fénynyel kicsillanó hófehér csúcsokkal és csipkézettel. A teremtés valódi remekei ezek a sokszor megénekelt tavak. Soruk délnyugatról éjszakkeletnek halad dús erdővel borított hegyek között. A hegyoldalak emitt lankásan ereszkednek le a víz színéig, amott meg meredeken, szinte merőlegesen, mintha csak elvágták volna, szakadnak alá a mélységbe.
A legfelső tó 625, a legalsó 506 méternyire van a tenger színe fölött. A tavak 13 terraszon feküsznek olyformán, hogy vizök 40 kisebb-nagyobb vízesést alkotva folyik le a 134 kilométer hosszú Koranába, mely Károlyvárosnál a Kulpába ömlik és ezzel együtt a Száva folyamvidékéhez tartozik.
Medenczéik különböző terjedelmű és mélységű karszt-mélyedések, a melyeket keresztben álló sziklafalak választanak el egymástól, s a víz ezek fölött zuhog a felsőkből az alsókba. Felső tavak a Prošćansko jezero, a Ciginovac, a felső Okrugljak, a Crno jezero, a Vir, a Bakinovac, a Galovac és a Gradinsko jezero; alsók a Kozjak, a Milanovo jezero, az alsó Okrugljak, a Kaludjerovo jezero és a Novakovića brod. A legnagyobb a Kozjak. Fölszíne 84 hektár, hoszsza 2.5 kilométer, mélysége 26 és 47 méter közt változik. A második, a Prošćansko jezero; 63 hektárnál nagyobb terűletet foglal el; mélysége szintén különböző. A vízesések magassága 3 és 24 méter közt váltakozik. Erősségük a víztömegtől függ.
A sok tavat együtt nem lehet egyszerre áttekinteni; a látásuk keltette hatás sem mindenütt egyforma. Legmeglepőbb a tájkép a károlyváros-fiumei vasúti vonalon fekvő Ogulin vagy Košare felől; kevésbbé hatásos Gospić, Otočac vagy Zengg irányából.
A legkényelmesebb és ritka szép természeti tüneményekben való rendkivüli gazdagsága következtében leghálásabb út Josipdoltól, a károlyváros–fiumei vasút egyik megálló-helyétől, Slunjon át visz a tavakhoz. Már Slunj, melynek vára számos, Haquet Boldizsár szerint a legszebb vízesés közt meredeken kiemelkedő kőszálon épűlt, sejteti, mily kincseket rejteget itt az egyhangú Karszt. Mert a kutató fáradságát is dús siker jutalmazza: a mészkőzetek kopott és gyűrt rétegei rejtélyes hullámsíkokat (peneplain) alkotnak, melybe a folyam-medrek caňon-jai mélyen bevágódnak; csodálatos a csak 7 kilométer hosszú Slunjčica torkolata is, mely mint kész folyó 20 méternyi magasságból zuhan a mélyebben fekvő Korana caňon-jába. Különben sem egyhangú kősivatag itt a Karszt, mert növényzete erőteljes és Slunjtól a tavakig levő 36 kilométernyi távolságon folyvást rétek, szántóföldek és erdők váltakoznak sziklás kapaszkodókkal és lejtőkkel. Drežnik előtt a sikból a Kapela komor erdőfedte lánczának fordúl az út és hosszú szerpentinákon kapaszkodik a meredek oldalra. Mind tágabb és tágabb kilátásunk nyílik az elmaradó hullámsíkra és egyszerre csak meglepetéssel szegeződik tekintetünk a mély caňonjá-ban világosan kéken ragyogó Koranára. Száz méternél magasabb meredek sziklafalak fogják be a szűk völgyet és vakító fehér keretűl szolgálnak a folyó átlátszó égszínkék hullámainak. Jobbról és balról a Kapela daczos csúcsai tornyosodnak, mindnyájok felett kiemelkedik a lenge távolban a karcsú Plješivica.
Játszian enyelegnek itt a kék habok a mohos sziklákkal, könnyedén sikamlanak el amott a tisztán látszó kavicson, majd haragosan tornyosúlnak föl és buknak át az útban álló szirteken. A szilárd és folyékony elem ez örök küzdelmét hasznára fordította az ember; félelem nélkül leszállt a mélységbe, gátakat emelt, házakat épített, melyek játéknak látszanak ugyan, de a játékszer erős fékké vált, mely a hegyek vad fiát megzabolázza és engedelmességre szorítja.
Az ősrégi, malmok mellett délnek egy ösvény válik el a hegyi útból és sűrű, fiatal erdőn keresztűl a völgy fenekére ereszkedik le. Annál meglepőbb az első tekintet, melyet a tavakra vetünk. Kis hídon megyünk át a Plitvica patak tuffba vágott torkolata fölött, melytől, noha csak csekély mellékfolyója a Koranának, a tavak nevöket vették; azután gyalogösvényen hágunk föl egy szószék alakú plateaura; ez alatt fekszik 70 méternyi mélységben az első tó. A mesés szépségű látvány a valóságban túlhaladja a leglelkesebb leírást és a legfelcsigázottabb várakozást. Lábainknál esik a Plitvica ezüstszínű vízsugara a meredek sziklafalak közé szorított medenczébe; esés közben szétporlódó vízcseppjei a szivárvány minden színében ragyognak. Az ég legtisztább kékjével vetélkedő s mégis kristálytiszta vízből mesebeli alakzatok gyanánt emelkednek ki a megkövesedett fák törzsei. Néhány lépést teszünk még és egy tágas viztükörnek, az erdős dombok környezte Kozjak tónak partján állunk. A kocsiút a tó mellett halad ennek déli végpontjáig; a tavak országának a középpontjáig. A tavak szépítésére alakúlt tevékeny egyesűlet nagy szállót építtetett, mely a sok gyönyörűség kényelmes élvezetére csalogat. A szálló tornyából elragadó kilátás nyílik a tavakra és az ezeket összekötő vízesésekre.
A Kozjak tó.
Iveković Ottótól
Innen a többi tavat is beláthatni egészen a Prošćansko jezeróig. A gyönyörű szép, hat öblű Kozák a 755 méter magas Bigin vršak és a 868 méter magas, tompa csúcsú Medvedjak közt terűl el. Víztömegét a Matijaševac és a Jasenovac hegyi patakok és a Rječica patak szolgáltatják; de fenékforrásai is vannak, mert fölszínen erős esőzések alkalmával forgatagok támadnak. Zöldelő keleti partja lankásabb és barátságosabb, mint a meredek, sziklás, fával és cserjével benőtt nyugati. Egy helyen a Gradinsko jezero vize tódúl beléje zubogva s épen az esése alatt egy kis malmot hajt egyedűl ennek a kelepelése árúlta el azelőtt, hogy a sziklák e birodalmában ember is él. Legföljebb még egy-egy pásztor kiáltása, vagy tilinkójának (sviralica) a hangja vegyűlt olykor a tajtékzó vízesés zúgásába és csobogásába.
Közepén van a 261 méter hosszú és 31 méter széles, cserjével, virággal és fűvel buján benőtt Stefánia-sziget. A tükörsima, tiszta tavon csónakázva a sziget körűl; a legszebb orchideákban gyönyörködhetünk. Az említett malom irányába érve, elhagyjuk a szigetet s a malom közelében partra szállunk. Fehéren csillogó ösvényen a vízesés süketítő zúgása közt megyünk föl a Gradište hegyre, melytől a Gradinsko jezero nevét vette. A fával benőtt kerek hegytetőről a törzsek között mint valami messzelátó csövön látjuk a vendéglőt, a turista-házat és a keleti partot élénkítő villákat. A 70.000 forinton 1895-ben épűlt fogadónak 40 vendégszobája, nagy terraszos ebédlője, olvasó-szobája és kilátó-tornya van.
A Gradinsko jezerónak szintúgy, mint a Galovacnak, két terrasza van; vizük zuhatagot alkotva folyik a felső terraszról az alsóra s alúl az egészen kicsiny Buk medenczét alkotja, a melyből három – köztük egy 11 méteres – esésben omlik a Kozjakba, esés közben fehér tajtékká porlódva szét.
A Gradištén valamikor vár állott, de nevét a történelem nem jegyezte föl. Lopašić Radoslav horvát történetíró állítása szerint Gradište a pálosok kolostora volt volna. A Gradištétől sziklába vágott kocsiút és a Stefánia gyalogösvény visznek a Galovachoz és a többi tavakhoz.
A 13 hektárnál nagyobb terűletű Galovac, mely Gál nevű kapitánytól nyerte nevét, a ki ott a törököket megverte, 250 méter magas sziklafalak és hegyek között fekszik. Rekeszfalán sok mész rakodik le, egész csoport stalagmitet, stalaktitet, kisebb és nagyobb oszlopokat, orgonasípokat és a legszebb erdei mohához hasonló fínom csipkézeteket alkotva. Vize a rekeszfalról 4 méteres hatalmas vízoszlopban zuhan le a Milino jezeróba, ebből meg 15 méternél nagyobb ívben az alatta levő tóba.
Egyik tótól a másikhoz számos pallón kell átmenni, miközben a porló víz át- meg átnedvesíti az embert. Már-már azt hiszszük, eltévedünk, a mikor ismét csak bürű előtt állunk, a mely alatt tajtékot hány a víz; óvatosan lépkedünk át rajta, s íme, a túlparton mészkőbe vágott kényelmes ösvényen, úgy szólva, új világba érünk. Fenyves, bükkös és juharerdő fedte hét magas hegyorom meredez előttünk, közben-közben alacsonyabb kúpokkal és dombokkal, s a közéjük vájt tágas és mély karsztmedenczében fekszik a pompás Prošćansko jezero tó. Sima fölszínén éjszakról Devčićevac falai, délről Ljeskovac falva és temploma tükröződnek vissza. Partja igen változatos; itt lapos, ott sziklás, emitt ezer meg ezer illatos hegyi fű zöldel amott fakó mészkövek merednek, ismét másutt a magasban álló fenyűknek az alant levő kék víztükörről visszasötétlő képei néznek föl hozzánk. A Prosćansko jezero vize, mint a többi nagyobb tóé is, mindig szép színekben pompázik, néha azonban csodálatosan, szinte leírhatatlanúl veri vissza a fényt a szerint, a minő a nap állása és a felhőzet. A lapos part mellett fakó, sárgás homok csillan meg a sekély vízben, melyből itt-ott kidőlt vén faóriások nyujtogatják ágaikat. A parttól nem messze hirtelen megnő a mélység és a víz haragos zöldeskék színt mutat, mely a tó közepe táján tiszta kékbe megy át; még távolabb, a hegyoldalba vágott túlsó part felé meg mind sötétebbé, majdnem feketévé változik. S mégis oly tiszta és átlátszó, hogy az úszkáló pisztrángokat, a mászkáló vagy evezgető rákokat meglátni benne. A part néhol lapos, másutt meredek, zöld fűvel benőtt, fönt meg gyönyörű erdők veszik körűl. Mindez együtt felejthetetlen szép látvány. Az meg épenséggel nagyszerű jelenet; a mikor sűrű villámlással és ezerszeresen visszaverődött mennydörgéssel kísért zivatar szágúld végig a sötéten és fenyegetően háborgó vizeken és a szélvihartól össze-vissza tördelt fenyvesen. Épen a tó mellett egy, Trnski Ivánnak; a plitvicai tavak ősz dalnokának nevét viselő forrás fakad. Az említett Ljeskovac faluból a tavak bőséges vizét szolgáltató Crna riekához (fekete folyó) és a Biela riekához (fehér folyó) érünk; ez utóbbi mentén visz az út Otočacba.
A Prošćansko jezero éjszaki partján fekvő Ljeskovactól dél felé szép csónakázás esik. Kis távolban a körűlbelűl egy kilométer hosszú Liman öböl tárúl elénk, akár tó a tóban. Különös a visszhang ezen a helyen. Az éjszaki szegélyen tuff- szikla látszik; egykor erről zuhant le a víz; de idővel megváltoztatta folyását s csak gyönge sugarat hagyott ottan. Odább válik keskenyebbé s kettős öbölben végződik a Prošćansko jezero. Egyikből a 11 méterrel mélyebben fekvő Ciginovacba, a másikból 21 méteres falon a felső Okrugljakba omlik le a víz.
A Ciginovac közelében hirtelen támadó eső és a nap heve ellen jó menekűlő helyet adó, meglehetősen tágas barlang tátong. Innen út visz föl a Stubica magaslatra, a Tomićevo pogledalo-hoz (Tomić kilátója), a honnét kilencz tavat látni különösen napszállatkór elbűvölő világításban; ez a legszebb látvány, a melyet csak élvezhetni a plitvicai tavak környékén. Fölöttünk végtelen magasságban az égbolt kupolája a maga nyugalmával és fönséges kék színével, alattunk az aranyos napfényben csillogó víztükrök, köröttünk zöld erdők, előttünk meg a távolban a magas Plješivica hatalmas csúcsa ragyog a lenyugvó nap fényében, mintha hó borítaná.
De csak tiszta szép időben kápráztató fehér a dolomitok színe; esős időben szürke, fekete, sőt sárgás; legszebbek azonban a lenyugvó nap vörös világításában. S mikor aztán az éjszaka ünnepélyes csöndje ráborúlt az alsó tavak környékére, míg a magasabban fekvő részek még mindig fényben fürdenek, a hatás hatalmasabb, mint nappal, midőn a táj inkább kedvességével tűnik ki.
Ha a Kozjak alsó végén levő fahídról letekintünk az esésekre és az alsó tavakra, látjuk, hogy a Kozjak vize két nagyobb és több kisebb ágban zuhan le a Milanovo jezeróba. Az egyik zuhatag épen az országút alatt egy sziklához ragasztott malmot hajt. A tó 425 méter hosszú és 190 méter széles; mélysége különböző; kétoldalt 30 méter magas meredek sziklafal közé van szorítva. Partja, mint a többi tóé, azelőtt járhatatlan volt; most a sziklába vágott Dorotejin put visz le az alsó Okrugljakhoz, a melybe a Milanovo jezero vize 1–4 méternyi magasról három ágban szakad be. Partja sziklás, hoszsza 266 méter, szélessége 125 méter.
Pallókon át jutunk a Kaludjerovachoz, melynek egyik partján egy kisebb, a másikon három mély barlang van. Az egyikben igen sok a különféle alakokat ábrázoló cseppkő; így példáúl van egy három méter magas függöny; továbbá dinnyealakú kövek és oszlopok, melyek a barlang boltozatát tartják, stb. A harmadikba a tó felől 40 méter magas és 8 méter széles kapun át vezet a bejárás.
Az utolsó tó, a Novakovića brod, a Kaludjerovac alatt fekszik, a melyből több széles, de kurta ágon tajtékozva és zúgva beléje rohanó s egy kis névtelen tavacskán átfolyó vizét is kapja. 180 méter hosszú, 60 méter széles és különösen festői szépségű. Már messziről hallani a Plitvica patak süketítő zúgását, s csakhamar magát a patakot is megpillantjuk. Ijesztően mered elénk a mélységből egy 70 méter magas, összevissza lyukadozott, töredezett, repedezett és hasadozott, itt fehér, ott zöld, sárga, vagy fekete dolomitfal. Mellette rohan el a két ágra szakadt, tejként habzó patak a feneketlen mélységben, a hol egy kiálló sziklán szétporlik s még nagyobbat esik, odalenn aztán sír, forog és forr, míg végűl szép lassan csörgedez szikláról sziklára, le a Novakovića brodba. Két kisebb különös és ritka alakzatú vízesés kiválóan szép. Gyorsan gördűlő gyöngysorokként rohannak a habok a nagy vízeséshez s ezzel együtt a Koranába, útközben a tó alatt a Novakovića brod vízeséseit alkotván.
A Korana eredete és a plitvicai vizesések.
Kovačević Nándortól
A lezuhanó víz az alant fekvő sziklapadról, akár a szökőkút, pattan vissza s nagy csobogással esik az ezüstös tajtékot hányó Koranába; útjában köveken szökell, sziklafalak közt harsog, mélységekbe bukik alá mennydörögve; itt nesztelenűl suhan el, amott forgatagot hány, örvénylik, habzik, föl-fölszökken, szétporlódik, köddé oszlik pillanatnyi pihenés és nyugodtság nélkül.
