Zagorje. Hranilović Henriktől, fordította Katona Lajos
Zagorje.
Hranilović Henriktől, fordította Katona Lajos
Hranilović Henriktől, fordította Katona Lajos
Tavaszi bűbájról, erdők zöldjéről zengő dalként csendűl Zagorje neve minden horvát ember fülébe. Zöld dombok szelíd hajlású, virághímes lejtői; rajtuk fehér házikók, szőlők és erdőterűlek, melyek között fürge patakok ezüst szalagjai kígyódznak; a völgyfenék szántóföldjeit és rétjeit szegélyező országútnak messzire ellátszó fehér sávja, s mindez erdőborította meredek hegyek sötétlő oldalaitól környezve: ilyen a Zagorje képe.
Horvátország nyugati szélén, a hol világosan föltetszik az alpesi világba való átmenet, s hol a rokon szlovén törzs hatása szokásokban és nyelvben észrevehetővé válik, a Krapina folyónak mintegy 1500 négyszögkilométernyi vidéke teljesen zárt, külön terűletet alkot. A természet itt oly világos határvonalakat rajzolt a vidék köré, hogy már futólagos pillantásra is azonnal fölismerszik Horvátország e részének önálló földrajzi egységszerű jellege. A külső keretek élesen föltűnnek a határhegység körvonalaiban és csupán dél felé mutatnak megszakítást. A hegyek köröskörűl záródó bástyái katlanszerű képet adnak a vidéknek. A belső körvonalak a Krapina hatása alatt alakúltak. Ugyanezen tájalakúlat még egyszer mutatkozik a folyamközi vidéken, még pedig a pozsegai katlanban. Itt is; mint amott, a határszéli hegyek alkotják az egész terűlet keretét s egyetlen folyórendszerének vízválasztóját. Sőt e folyamrendszeriek az alaprajzában is föltűnő hasonlóság mutatkozik a két vidék között, mert a pozsegai katlan vizeit is csak egyetlen folyó vezeti le az egész hegysánczolat egyetlen déli nyílásán keresztűl, s ott is ágas-bogas fa alakjában ágaznak el a mellékfolyók, a mely fának a törzse a Száváig ér le.
Zagorje földrajzi alakúlata szép arányosságával tűnik ki. A Krapina középvonalától délnek és éjszaknak emelkedik a katlan két párkánya, mint csekély absolut magasságú hullámos dombvidék, a völgyet szegélyező hegység elé. A déli párkányt a zágrábi hegység, az éjszakit a valamivel magasabb Ivančica és folytatásai zárják be. Hasonló részarányosságot mutatnak a földtani alakzatok is, a mennyiben a Krapina-völgy áradmányi rétegeihez mind a két oldalon újabb harmadkori agyag, majd márga- és mészrétegek sorakoznak, még pedig öv alakban. A határszéli hegységek gerinczét őskőzetek alkotják, a melyekre trias- és szénrétegek támaszkodnak. Nyugat felé a katlant szegélyző hegyek tágasabb közt hagynak maguk között; a Krapina egyenest délnek kanyarodva, hosszabb folyású mellékvizeket vesz föl, s egyszersmind az egész katlan mind jobban kiszélesedik a stájer határ felé.
Világosan fölismerszik a Krapina folyása, melynek vájó munkájával Zagorje mai alakjának a fejlődése oly szorosan összefügg. A Szávának ez a baloldali mellékfolyója hatalmas, sokfelé elágazó faként terjed szét éjszak felé a zágrábi hegység, az Ivančica, a Strahinčica és a Kosteljska hegylánczolatai között, a melyek e folyó medenczéjének széleit alkotják. E medencze csak dél felé nyílik, a hol a zágrábi hegység és a Mária-goricai domb egymástól eltávolodó lejtői között a folyam torkolati síkja számára szélesebb terűlet kinálkozik. Zagorje annyiban is kiváló fontosságú vidék, hogy szoros kapcsolatban áll Zágrábbal, mint ennek legközelebbi szomszédos hegyhát-vidéke. Nem csupán a természet alkotott a helyzet és a közös talajalakúlat révén a két vidék között bizonyos kapcsolatot, hanem a néprajzi sajátságok és a történelmi fejlődés is a messze múltba visszanyúló köteléket fontak a város és a mögötte levő hegység öle között.
Sveti Križ Začretje.
Kovačević Nándortól
Már a vidék nevének is erre czélzó jelentése van. Zagorje ugyanis annyi, mint ,,hegység möge”, „hegység mögötti vidék” („za” = mögött, mögé és „gora” = hegy, „je” gyűjtőnevet képző szóelem). E név tehát abból a benső kapcsolatból ered, a mely Zágráb és hátvidéke között mindenha fönnállott. Hasonló módon a Zagrebačka gora, vagyis a zágrábi hegység elnevezésben is az a benső kölcsönös kapcsolat fejeződik ki, mely az emberi telepűlés és a föld természetes alakúlata között van. Minthogy pedig Zágráb egész környékén ez az elnevezés másutt nem fordúl elő, már ebből is kitetszik, milyen fontos Zagorje az ország fő városára nézve. A természeti állapotok áttekintése ép oly világosan föltűnteti e kapcsolat mibenlétét, mint a mily határozottan kifejeződik az az ország történetének és mívelődésének menetében.
Zagorje képének élesen kitetsző alapvonalaként a Krapina völgye tekintendő, a mely vezérfonal gyanánt irányít bennünket a tájékozódásnál és világosan fölismerhetővé teszi az egész vidék ketté osztottságát, míg a harántvölgyekbe mélyen benyúló mellékfolyók az egész terűletet félszigetszerű kisebb szakaszokra tagolják. Ez által Zagorje természetes módon több önálló részre oszlik; a melyek között azonban a tagoltság nem olyan elszigetelt, hogy teljes elzárkózottsággá fokozódnék, mivel az egyes szakaszok egyrészt lenn a Krapina közös fő völgyében; másrészt a határszéli hegyek felső törzsén egymással kapcsolatban maradnak, és így az egész terűlet a katlanalakú tájak változatos képét nyújtja.
Zaprešićtől kezdve a nagy ívben kanyarodó Krapina mentén futó vasút szeli át az egész Zagorjét s egészen a hegység szivébe hatol be. E szárnyvonal végállomásától csak néhány kilométernyire van a Veternica lábánál Golubovec, az Ivančica éjszaki oldalán a Podravina felé vezető Bednja-völgyi vasútnak a kiindúló pontja.
Ezenkivűl jó karban tartott útak húzódnak minden irányban, s a zagorjeiek közmondásos vendégszeretete az útasnak mindenütt barátságos, szíves látást biztosít. Az idegent kapzsi kizsákmányolással nem zsaroló lakosság nyájas jóindúlata még csak fokozza e tájképi szépségekben oly változatos dombvidék meglátogatásának kellemeit. A medencze keleti oldalán az 1000 méter magas zágrábi hegység emelkedik, a melynek gyönyörű lombos erdőkkel borított meredek lejtője még ma is világosan láttatja azokat a természeti erőket, a melyek valamikor e bemélyedést okozták s annak sajátszerű tovább alakításán még ma is szűntelen dolgoznak.
A földtani alakúlatok változatosságával kapcsolatos a hasznos ásványoknak nagy mennyiségben való előfordúlása. Az Ivančicában lelhető czinken kivűl különösen említendő a Zagorjének majdnem minden részén gyakori kő- és barnaszén; továbbá ritkaságképen a radoboji kénbánya, melynek anyagát azonban ma már, sajnos, nem értékesítik. Hanem e helyett Radoboj nevét az egész világon ismertté tették az itt talált érdekes kövűletek, melyeknek kedveért a föld minden részéről elzarándokolnak a kutatók a kis Zagorjébe, hogy annak kincseivel dúsan megrakodva térjenek hazájukba az ottani gyűjteményeket gazdagítani leleteikkel.
Nagyobb gyakorlati becsű a kőszén gyakorisága; Utiješenović négy kőszéntartalmú rétegsort különböztet meg. Kettő az Ivančica éjszaki szélén lévén, az itt leírt vidék keretén kivűl esik ugyan, de földtani szerkezeténél fogva a Zagorjén átvonúló rétegekkel szoros kapcsolatban áll.
Az első nyugatról az Ivančica déli lejtőjén, Prišlinnél indúlva ki Humon, Klenovecen, Lupinjakon, Hlevnicán és Putkovecen át a felső Sutla balpartján, majd Petrovskón, Krapinán, Radobojon, Golubovecen, Oštrcen, Belecen és Zajezdán át az Ivančica déli lejtőjén odább, a Gotalovectől éjszakra lévő vidékig húzódik. Ez a réteg tehát az egész tulajdonképeni Zagorjén végig megy, míg a szélessége 600–800 méter között ingadozik. A rétegek nyugat-keleti csapással és déli eséssel nagyon szabályosan helyezkednek el az Ivančica trias-mészrétegein, délen pedig a Lajta-mész egy szabályos egyközű vonúlata rakódik reájuk. A legszélső nyugaton, továbbá a Bednja völgyétől keletre a rétegek már nem ilyen szabályszerű elhelyezkedésűek, de azért itt is a déli esés uralkodó. E vonúlathoz csatlakozik a másik, a mely a Novimarof melletti síkságtól, a hol a zagorjei vasút a Dráva völgyébe lép át, Mihovljanon át Krapina-Töplitz felé tart. E vonúlat rétegei éjszaki esésűek, s e szerint ez az iméntinek a déli ellenoldalas szárnya. A széntartalmú rétegek második öve a zágrábi hegység éjszaki lába köré helyezkedik el Stubica és Bistrica környékén. Itt a Hum fölé emelkedő élesen határolt hegykúp (396 méter) az ifjabb kőzetek közűl kiemelkedő őskőzeti szigetet alkot, melyhez délen a Slani pataknál barna vaskő, Oštri Hum körűl (480 méter) pedig mangánérczek rakódnak le. Vasban Zagorje nem bővelkedik, s az előfordúló telepek is inkább a zágrábi hegységhez számítandók. A széntermelés az utóbbi években szűntelen emelkedést mutat és kerekszámban évi 30.000 métermázsa volt Pregradában, 36.000 Zlatarban, 29.000 Krapinában. Ha tehát a régibb földtani képződmények dúsan és helyenként, mint láttuk, kitűnő minőségben képviselvék, a legközelebbi múltnak az alakúlatai sem kevésbbé gazdag fejlettséget mutatnak.
A kőzet-elmállás és a folyóvíz képződményei nagyon föltűnő módon mutatják a tájképet átalakító hatásukat. A légköri tünemények erősebb behatása a csapadékok évi mennyiségében is kifejeződik. Míg ugyanis az évi csapadékmennyiség Zágrábban 800–900 milliméter között ingadozik, addig a Sljeme vízválasztón túl 1000–1200 milliméterre emelkedik. Még világosabban kitetszik ez az erősebb hatás az egyszeri csapadékok átlagos mennyiségéből. Az évek bizonyos során át tett megfigyelések ugyanis az egyszeri csapadék átlagos magasságát Zágrábban mintegy 6.5 milliméternek, Zagorjében 10.5 milliméternyinek mutatják.
A hőmérséklet is kedvezőtlenebb Zagorjéban. A vidéknek a Száva felé való tág nyílása, a melyen át a Krapina a katlant elhagyja, bejárást enged ugyan a déli szeleknek, de viszont az Alpesek felől gyakran olyan hideg légáramlatok özönlenek be, a milyenek ellen Zágráb jobban van védve. Mihelyt Podsusednél a Zágrábi hegység, sarkantyúját megkerűltük és annak éjszaki oldalára értünk, azonnal megérezzük Zagorje élesebb levegőjét. Az éghajlat ugyan még mindig enyhe s kivált az ősz tűnik ki szép derűs meleg napjaival, de a tél mégis csak zordabb már, mint Zágrábban, a nyár meg gyakran tikkasztóan meleg.
Az éghajlati sajátszerűsége tetemes hatással van Zagorje egész földrajzi alakúlatára. Ennek feltűntetését itt kiséreljük meg legelőször, de csak nagy vonásokban vázolhatjuk, minthogy a részletes adatokkal fölszerelt szakszerű bizonyításnak csak külön földrajzi értekezésben volna helye.
A csapadékok imént említett minősége sajátszerű talajalakúlatokat idézett elő. Az egész terűlet igen gazdag folyóvizekben, míg állóvizek, úgy mint tavak, nagyobb mocsarak, egyáltalában nincsenek rajta. A számos folyóviz széttagolta a talajt és nagyon változatossá tette a vidék hegyrajzát. A magaslatokat nagy számú, sokszor igen szűk völgy keskeny és meredek lánczokra osztja; a hegyoldalak meredeken ereszkednek alá a keskeny völgyfenekekbe, a melyeknek mindenikén egy-egy patak vezeti le a környék vizeit. Tágasabb völgyet csak a Krapina vájt magának, de felső szakaszán még ez is tetemesen szűk. Mert míg a déli végén 8–10 kilométernyi széles, fönn az éjszakin 2 kilométernyire, sőt még ennél is keskenyebbre szorúl össze. Az eredeti talajalkotó kőzeteket a légköri hatások erős működése nagyon elmállasztotta úgy, hogy azok nagyon átalakítva kerűltek a völgy alsóbb részeibe. Egy részük a magasabb hegylánczok lábainál hegyi lősz alakjában rakódott le és alacsony, jól megmívelt szelíd, gömbölyded alakúlatú dombok képében szegi a völgyfenék síkját; más részüket pedig a patakok a Krapinába sodorták, ez meg tovább görgette a Száváig. Ez a lehordás az idők hosszú során nagy tömeget mozdított el s ezen az úton nyerte az egész. Zagorjét magába záró völgykatlan mai alakját. Minthogy a szétmállott kőzeteknek ez a lehordása aránylag gyorsan történik, a határszéli hegyek alakja világosan föltűnteti annak hatását. Ha a zágrábi hegység keleti szárnyát, a melytől a Szávához terjedelmes áradmányi nyúlványok ereszkednek alá, összehasonlítjuk annak Zagorje felé eső lejtőjével, élesen szemünkbe tűnik a kettő közötti nagy különbség. A Zagorje felé néző oldal meredek lejtésű és a hegység belső törzse meztelenűl, mintegy lemetszve lép napvilágra. A légköri hatások erős lehordó munkájának kell tulajdonítani, hogy a magasabb fekvésű vidékeken a meredek hegyoldalak és csupasz hegyfalak meglehetősen gyakoriak.
Ha a növényzetet a déli horvátországival hasonlítjuk össze, nagy eltéréseket tapasztalunk.
A talaj erős lehordódásának a földművelésre nézve megvan az a kára, hogy a televényréteg nem oly vastag, s a sovány márga és mésztalaj egész a fölszínig ér. Csak kemény munkával csikarja ki a földmíves a sovány talajbál a szűkös termést.
Zagorje Horvátországnak legsűrűbb népességű részei közé tartozik,* de azért a kivándorlók százaléka mégis igen alacsony. A zagorjei ember csak legnagyobb szükség idején nyúl a vándorbothoz, hogy a szomszédságban mint napszámos, szőlőmunkás vagy árús keresse meg a kenyerét. Különösen a tojással és csirkével való kereskedést űzi nagy kedvvel.
Egy négyszögkilométerre helyenként mintegy 200 lakos is esik.
Ruházata épen olyan egyszerű, mint a tápláléka. Durva szürke vásznát a szorgos kezű fehérnép fonja odahaza; az ing fölött sötét posztókabátot visel, de a mezei munkánál csupán ingben, gatyában (gaće) dolgozik.
A mint a föld maga igen eltagolódik, úgy a birtokok is kis tagokra oszlanak. Minden család maga míveli saját kis birtokrészét, a mely gyakran még a legszerényebb szükségletek födözésére is csak alig termi meg a kellőt.
A szőlőtőke betegségei egy nagyon fontos keresetágat tettek tönkre. Az igen-igen elaprózódott földbirtokok mellett épen a szőlők voltak becses termésük miatt számos család legfőbb jövedelemforrásai. S minthogy a kis parasztbirtokok a fölújítás tetemes költségeit nem bírják meg, még vajmi sok esztendő fog elmúlni, a míg Zagorje kiheveri a nagy károkat, melyek a lakosságot oly érzékenyen sújtották.
Zágrábból több út visz Zagorjéba. A zágrábi országúton legelőbb is Podsusedbe érünk; itt a várrom mögött átkelünk a zágrábi hegység utolsó nyúlványán, és aztán éjszaknak kanyarodva Zagorjéba érünk. Az út magasan halad a Száva fölött, s róla gyönyörű, tágas kilátás nyílik.
Éjszaknak néhány kilométernyivel tovább haladva érdekes helyhez érünk, a hol mély bepillantást nyerhetünk azoknak az erőknek a működésébe, a melyeknek Zagorje mai alakját köszönheti. A laza talajon szembeszökő példáját láthatjuk a víz munkásságának. Az út és a vaspálya itt a zágrábi hegység meredek oldalába vannak bevágva, s egy a magasba fölérő csupasz terűlet jelöli ama hegycsuszamlás helyét; a mely a vaspályát és az országútat elborítva, egy mit sem sejtő szegény vándort is az omladék alá temetett. A márgás puha mészkőnek a Krapina völgyébe meredeken aláeső rétegeit a völgy felé leszivárgó vizek alámosták úgy, hogy az átázott meredek alapzatról le kellett zuhanniok. Egyetlen zuhanással jókora, erdőborította földtömegek omlottak a mélységbe, mintegy szemléltetve e vidék különben észrevétlen lassúsággal történő talajátalakúlási folyamatait. A hegység lábánál, a mely itt egészen a völgyfenék áradmányi síkjából szökik föl, tovább haladva aláereszkedik az út a Krapina hídjáig, mely a síkon keresztűl Stiriába vezet.
Számos mészbánya és mészégető kemencze előtt, melyek a hegység lábának újabb kőzet-övét már régóta aknázzák, továbbá cement- és kongótégla-gyárak előtt elhaladva, melyek a még a haladottabb műszaki szorgalom tanújelei, az út Bistra faluba visz bennünket. Az öbölszerű völgy mélyében emelkedik a bistrai várkastély, Zagorje számos úrilakainak egyike.
Itt egy, a zágrábi hegység törzséből kiágazó széles agyagos hegyhát nyomúl messze ki a síkságra. Szembeötlő példája azoknak a hatalmas tömegeknek, a melyek itt a hegységről a völgybe alávitetnek, valamint az újabb harmadkori rétegek széthasogatásának, melyeket a Krapina felé siető patakok barázdálnak. Untató ismétlődéssel száll és emelkedik eme hullámos terűleten az országút, mígnem Podsusedtől légvonalban mintegy 20 kilométernyire a Toplica-pataknak valamivel szélesebb völgyébe ereszkedik alá. Itt fakad természetalkotta szép nagy park közepén a gyógyító erejű Stubica forrás.
E fürdő, jóllehet évszázadok óta ismeretes, még ma sem fejlődött ki a csendes vidéki üdűlőhely szerény keretei közűl. Csak 1820 táján alakíttatta fürdővé a nagy érdemű Vrhovac Miksa zágrábi püspök az addig csupán a parasztnéptől kezdetleges módon használt forrásokat. Egy abból az időből fönmaradt kép tanúsága szerint a külső berendezése azóta sem sokat változott.
A fürdő nagy szerepet visz a zagorjei ember életében. Míg más országokban jobbára csak betegek látogatják a fürdőket: addig itt minden parasztház naptárában nevezetes időpontok gyanánt vannak följegyezve a fürdőhasználat napjai. S ha e nap elérkezett, a melyet különben nagy és különös óvatossággal kell megválasztani, s a mely azonfölül még az évszakok változásával is összefüggésben áll, – akkor örege-ifja, mint valami népünnepre, úgy csődűl a hévvízre.
Mária-Bistrica.
Kovačević Nándortól
A tudomány haladása ugyan e tekintetben is változásokat idézett már elő; de hogy mint történt ez a fürdőzés hajdan, azt élénken írja le Baumbach, János főherczegnek, mint a stájerországi gazdasági egyesűlet elnökének, ajánlott „Physisch-chemische Untersuchung der Mineralquellen von Sztubitza in Croatien” czímű munkájában, mely 1820-ban jelent meg Zágrábban.
„Sajátságos módon, szinte megrendítőleg hatott rám”, írja Baumbach, „az egyik fürdő, a mely valóságos vérfürdőhöz hasonlított. A fürdőket itt mindig telve látni, mert a föld népe abból a hitből indúl ki, hogy a testet a rosz vértől köpölyözéssel kell megtisztítania, aztán pedig borból új vért, új életerőt gyűjteni. S nem használ semmi ellenvetés; nem tágít megrögzött hiedelmétől; azt hiszi, jobban érti, mi kell neki, s nem hajt az okos szóra. Annyira már mégis jutottak, hogy ügyelnek, hogy egyszerre tíznél több köpölyt ne rakjanak föl; régebben azonban annyit rakattak magukra, míg csak a vérvesztéstől el nem ájúltak.”
Ez a leírás jellemző, mert Zagorje többi fürdőhelyein is köpölyökkel megtüzködve, órák hosszat lehetett a parasztokat – sok egészséges között elvétve néhány igazán beteget is – gőzölgő véres vízben ülve látni, a mint bámúlatos kitartással izzadtak, hogy a fürdő legalább egy félesztendőre használjon. Ilyenek lehettek a közép-kori fürdőházak, a melyekben férfiak s nők elegyesen zeneszó és játék mellett mulattak és szórakoztak. A népies gyógymódhoz való ezen mind máig megtartott csökönyös ragaszkodás szintén a zagorjeiek szívós természetének a bizonyítéka. A leírt visszaélések megszűntével együtt csökkent a nép élénkebb részvéte a fürdőzésben, minek folytán a fürdőhelyek is csöndesebbek lettek s hovatovább mind hasonlóbbak az efféle gyógyhelyek általános, nemzetkőzi képéhez.
Jóllehet a stubicai forrás a közömbös gyógyvizek sorába tartozik, hatása mégis kitűnő és kivált üdűlőkre nézve igen jótékony. Hőfoka 58° C-nál magasabb. A környék gyönyörű kirándúlásokkal kinálkozik. Negyedóra alatt a 7300 lakosú Stubica dolnjába jut az ember, a honnan az út néhány percz múlva a Toplica patak jobb oldalán emelkedő Golubovec kastélyhoz visz, Vrhovac püspöknek, Stubica fürdő megalapítójának egykori birtokához. Innen lobbantotta föl 1573-ban a parasztság és a földesurak közötti viszálkodás szikrája azt a szörnyű lázadást, a mely egész Horvátországot lángba borította s csak a vérnek és könyeknek egész tengerébe volt elfojtható. Stubica fürdőtől le a völgy felé szép kilátás nyílik a közeli Oroslavjéra, Zagorje egyik legszebb kastélyára, tovább pedig a háttérben Zabokra, Sv. Križre, Tri Kraljira és a stájer hegyek közűl kiemelkedő St. Donati kúpjára. Golubovecból kiindúlva, az út kelet felé átkel Prigorjén. Félszigetként nyomúl be a Toplica és a Krapina völgye közé egy körűlbelől 250 méter magas hullámos dombvidék, mely, mint a zágrábi hegység nyúlványa a Prigorje (előhegység, vagy a hegység elővidéke), mint Zagorje déli része pedig a Dolnje Zagorje nevet is viseli. Mintegy 12 kilométernyivel tovább az út a Krapina egy szűk oldalvölgyébe ereszkedik le, a hol egy kiszökellő sarkon emelkedik Mária-Bistrica híres búcsújáróhely pompás temploma. E hely kegyképének a messze múltba visszanyíló története van.
Zagorjei főúri lakok
Oroslavje. Gredice. Trakošćán. Ivanec. Nagy-Tábor
Kovačević Nándortól
Viszontagságos sors emlékei fűződnek e képhez, és számos csodatételről szól a hír, melyek itt vagy innen kiindúlólag történtek. Nagy áldozatok árán és tetemes költséggel épűlt Bollé H. tervei szerint a mai templom, melyet 1883-ban szentelt föl ünnepélyesen Mihalovics József zágrábi bibornok-érsek. A templom gazdagon díszített belsejének legszebb ékessége a Morak Károly zágrábi egyházi szobrász által alkotott fő oltár. Ezen a vinicai márványból faragott oltáron áll a csodatévő kép, mely a fején koronát viselő Szűzanyát ábrázolja, karján a szintén koronás kis Jézust tartva. Mind a kettőnek fekete az arcza, s még ez a két arcz legépebb része a csúcsíves izlésben faragott fa szobornak, mely különben teljesen el van rejtve a ráadott díszruhák alatt.
Horvátország e legnagyobbszerű búcsújáró templomától éjszaknak egy órányira a Krapina-vasúthoz jutunk. A völgy kelet felé megszűkűl úgy, hogy épen csak az országút és a vaspálya számára marad benne elég hely. A zágrábi érsekség birtokához tartozó Konšćinai várkastélyok előtt elhaladva, a hol a Krapina keletről hirtelen éjszakra kanyarodik, a pálya a szelíd hajlású völgyben emelkedni kezd és Budinšćinánál az Ivančica déli lejtőjén a Krapina forrásvidékére ér. Itt Zágrábmegyéből Varasdba lépünk át. Változik a talaj is; mert a Krapina áradmányi völgyét övező hordalékrétegek közűl az Ivančica lábánál kezdődő mészmárga övébe jutunk. E vidék történelmi emlékeiről és várkastélyairól nem kevésbbé érdekes, mint természeti nevezetességei miatt.
A Krapina forrásvidékétől nyugatra a az Ivančica harántvölgyeiben Zajezda helység következik Halper Vladimir uradalmával, majd a Türk-féle birtokhoz tartozó Belec, Lobor a hol a Keglevics grófoknak, Zlatar, Gotalovac, hol az Erdődyeknek van birtokuk, végűl Radoboj és Krapina, csupa főúri jószág: az egy zlatari kerűletben huszonnégy. Azon egyközű hegyhátakon, a melyek az Ivančica törzséből délnek kiágazva a Krapina völgy felé lejtősödnek és az említett helységeket egymástól elválasztják, számos várrom emelkedik. Ez a tulajdonképeni, vagy „Felső” Zagorje, melynek hosszúkás négyszögét éjszakon az Ivančica fő vonala, keleten és délen a Krapira völgye, nyugaton pedig a Sutla határolja. Hosszúsága keletről nyugatra mintegy 45 kilométer, szélessége pedig éjszaktól délnek 15–18 kilométer.
Budinšćina vasúti állomástól az út hullámos dombokon keresztűl visz a közeli Hrašćinába. E helység, a hol a Drašković grófok uradalma van, egy csodálatos meteorról lett híressé, mely itt 1751 május 26-án esti 6 órakor egy körűlbelűl 40 és egy 9 kilogrammos darabban hullott le. A nagyobbik darabot a helység akkori plebánosa, Maršić, mentette meg a tudomány számára, elküldvén azt Klobusiczky zágrábi püspöknek, a ki tovább szállította Bécsbe, a hol ma is kiváló dísze a cs. és kir. udvari múzeum meteorit-gyűjteményének. Hrašćinától éjszakra, a Krapina egy forráspatakjának regényes harántvölgyében van Zajezda falu, a hol egy alighanem a XVI. században épűlt, jó karban lévő várkastély áll.
Felső Zagorje fő helye az élénk Zlatar község, a Zlatarčica patak termékeny völgyében. Innen lehet a környék számos érdekes pontját legjobban meglátogatni.
Az Ivančicán egész sora áll a várromoknak, még pedig némelyikük jókora magasságban. Az újabb idők nemzedékei azonban nem igen kedvelik e magas fekvésű és nehezen megközelíthető fellegvárakat, miért is a nemesség inkább a földnépének telepeihez leszállva, alacsonyabb helyekre építi úri lakait. Ez világosan föltetszik Zlatarnak kastélyokban gazdag vidékén is. Kelet felé, a Rijeka patak mély völgyénél, a hol Zlatar fekszik, és az Ivančicánál kezdődve, sorakoznak Oštrc, Belec és Milengrad várromjai. A madžarovói lapály közelében, hol a vaspálya Zagorjéból a Dráva síkságára lép ki, emelkedik Grebengrad, melynek meredek csúcson épűlt falaihoz nem egy népmonda fűződik.
A török háborúk hatását Zagorje is megérezte. A XV. és XVI. században a török pusztításainak jobban kitett déli tájakról sok nemes család költözött ide s várakat szereztek maguknak kiterjedt jószágokkal. Innen ered a Zagorje föltűnő gazdagsága várakban és kastélyokban.
De természeti kincsekben is gazdag Zlatar környéke. A talaj különféle földtani rétegek változatos összetételéből áll s dús lelőhelye a hasznos ásványoknak. Barnaszén is vaskos telepekben fordúl elő, melyhez Zlatarnál még tűzálló agyag járúl. Ennek kitűnő anyagát Bedekovčinában dolgozza föl, gyárilag a „Zagorka” nevű társaság. Az itt égetett kongó-tégla és tűzálló agyagcsövek, stb. igen jó hírnek örvendenek.
Ha Zlatarból kiindúlva nyugati irányban folytatjuk Zagorjéban való körútunkat, a hordalék-agyagból álló hegyháton átkelve a Sutinsko patak völgyébe jutunk, onnan pedig körűlbelűl egy órányi kocsizás után a kis Sutinsko fürdőbe. Ennek hévvize nagyon hasonló a stubicai forráséhoz, de a hőmérséke csak 37° C.
Sutinsko környéke, a Sutinsko patak és a Kis-Krapina délnek nyíló egyközű völgyei között, Felső-Zagorje önállá szakaszának tekinthető. Itt, ez erdőborította hullámos dombvidéken, a hol a nagyon szakgatott talaj kiterjedtebb hegyláncznak nem ád helyet, Zagorje sajátszerű jellemű talaj-alakúlata igen jól szembeötlik.
Csak Sutinskónál, hol a mély agyagrétegekből régibb kőzet emelkedik ki, mutatkozik a Strugačában egységes hegyvonal némi kezdete, a mit már e hegy csúcsának 414 méternyi magassága is elárúl, míg a környék többi dombjai közűl egy sem éri el a 300 méter magasságot.
A Strugačáról, melynek ezen, a környékétől elütő hegyrajzi jelleme Zagorje földtani alkatára vonatkozólag fontos következtetéseket enged, Gorja nović tanár külön tanúlmányban értekezett.
A Strugača egyike az ősi kőzetek ama szigetszerűen fölbukkanó maradványainak, a melyek Stiriától Cesargradon és Krapina-Töplitzen át nyúlva, a zagorjei katlan belsejében oly nagy terűleteket borító újabb rétegekből föltűnő módon emelkednek ki. A klanjeci hegyekkel együtt a Strugača a zágrábi hegység párja, melyet a folyóvizek erős vájó hatása, meg a földkéreg beomlásai az imént említett csoportokba tagoltak. A Sutinsko környékén helyenként kimeredő dolomit sziklák és meredek hegyfalak valamivel változatosabbá teszik itt a tájat, mint a különben egyhangú dombok sorai. Trias képződményű dolomit, valamint vöröses mészkövek, aztán a mediterran képződmény harmadkori konglotmerátjai, sárga és szürke szármát márga- és agyagrétegek félig elszenesedett fa- és csontmaradványokkal, melyek az őskor itt legelésző elefántjainak a nyomai, gyorsan változó sorban lövetik egymást. A természetbúvár tehát Sutinsko környékén elég érdekes észlelni valót találhat.
Zaboktól a zagorjei vasút egy ága éjszaknak a Kis-Krapina völgyébe hajlik és a 847 méter magas Strahinčica lábánál, Krapinán Zagorje fő helyén végződik. A részben már sziklás völgy oldalai itt összeszorúlnak, de még elég helyet adnak egy nagyobb helység számára. A völgyfenék áradmányi talaja itt véget ér, és a helység épen a márgás föld határán áll, mely kelet és nyugat felé mind szélesebbé váló övet alkot az Ivančica törzsének hoszszában. Ez övvel egyközűen halad a Lajta-mész keskeny szalagja, melyre a széntelepek és a Strahinčica csúcsát alkotó őskőzetek következnek.
Krapina vára.
Iveković Ottótól
A mélyen bevágódó völgy magaslatainak és mélyedéseinek hirtelen váltakozásával a tájképi szépségek gazdag sorát tárja elénk, melyet különösen a mind sűrűbben föllépő szirtfalak és a zöldelő erdők ellentéte tesz vonzóvá. A kopár kőzet ősi zordonságát mindenütt enyhíti a növényzet üde zöldje és az emberi munkás kéznek mindenfelé meglátszó szorgalma, s ép azért nem is lép föl olyan lesújtó erővel, mint az Alpesekben.
Jóllehet Krapina szabadalmazott mezővárosnak csak mintegy 2000 lakosa van, azért mégis nem csupán Zagorjéra, hanem egész Horvátországra nézve is igen nevezetes hely, mert sorsa és viszontagságai szoros kapcsolatban állanak a horvát nép történetével. Dicsőséges múltja dalban és mondában él, történelmi és a közművelődés terén való szereplésének fontosságát pedig számos tudományos dolgozat méltatja. Gaj Lajos lelkes magasztalást szentelt szülőhelyének, Ortner pedig újabban történelmi monografiában részletesen tárgyalta Krapina múltját.
A hely eredete a messze múltba vezet vissza. Gorjanović tanár egy barlanglakásban emberi csontvázakra bukkant, melyeket az özönvíz előtti lakosok maradványainak tart.
A Jupiterre vonatkozó föliratokkal ellátott oltárkövek római telepre is engednek következtetni, a néptől „Zsidó vár”-nak nevezett várfalak pedig pogánykori eredetre vallanak. Krapina nevéhez fűződik továbbá a Čech, Lech és Mech mondája, mely a szlávok közös eredetéről szól.
Gaj következőképen jegyezte föl e mondának néphagyományban élő alakját: „A hegyeken hajdan három vár állott, Krapina, Psar és Šabac, három testvérnek, Čec, Lech- és Mechnek birtoka. E királyi vérből eredt testvéreknek volt egy Vilina nevű húguk. Akkoriban a rómaiak voltak e föld urai, s a három testvér megesküdt; hogy hazájukat fölszabadítják az idegenek nyomasztó zsarnoksága alól. Boszújokat csak egy nemes római kerűlte ki, a kit Villina mentett meg, társáúl szegődvén futásában. Villina, kit tündérek (horvátul Vile) őriztek, egy barlangban gyermeket szűlt. Utóbb azonban bátyjai kezébe kerűlt, kik büntetésűl a krapinai vár tornyában elevenen eltemették. A gyermek szerencsésen megmenekűlt s egy remete fölnevelte. Mikor aztán a rómaiak újabb haderővel törtek az országba, a három testvér kivándorolt honából s átkelt a Dunán ama messze terjedő országokba, a hol velük rokon szláv népek tanyáztak. Ott Čech a csehek birodalmát alapította meg, Lech a lengyelek urává lőn, Mech pedig a muszka földön jutott uralomra. Krapina tehát az összes szláv népek bölcsője.”
A vár sokféle viszontagságot látott, melyeknek a városkára is megvolt a hatásuk. A Cillei grófok hatalmas nemzetsége, mely oly mély nyomokat hagyott a magyar és horvát történelemben, Krapinát, mint fontos helyet, a honnan az egész Zagorjét kormányozhatta, birtokába kerítette. Corvin János, kinek nem adatott meg, hogy a magyar trónra lépjen, a harczok zajától visszavonúltan szép és szellemes nejével, Frangepán Beatrixszal itt élte mézesheteit, s ide sietett vissza, mikor szerencsétlen végű török hadjárata után erőit hanyatlani érezte. Itt érte őt utól 31 éves korában, 1504-ben a halál, és ezzel Krapina a Frangepánok kezére kerűlt.
Mikor Gubecz Mátyás, a parasztkirály, vad csordái az egész Zagorjét elözönlötték, Krapina is pusztúlás és vérontás szinterévé lőn (1573). Pedig e jól megerősített hely volt akkoriban egész Horvátország legbiztosabb menedéke, miért is, mikor a török veszedelem a legmagasbra hágott, több ízben e városka biztos falai között űlt össze a horvát tartománygyűlés. Újabb időben is többször változtak a vár urai.
Krapina nevezetesebb épűletei közűl említendő a Szent Miklósról nevezett, két hajós csúcsíves plebánia-templom, mely a hagyomány szerint a XIV. században épűlt. Több kápolnája tanúsítja a krapinai polgárság áhítatos érzűletét, de közűlök némelyik már el is pusztúlt a századok folyamán.
Kelet felé az út meredeken emelkedik föl a Trški vrhre (288 méter), melynek csúcsát képekkel ékesített oszlopcsarnoktól övezett templom koronázza. Az ízléssel díszített belsejű egyházat a benne lévő csodatévő Mária-kép miatt a búcsúsok ezrei látogatják. Gyönyörű kilátás nyílik innen Krapinára és völgyére, a szinte kézzel elérhetően közelieknek látszó hegyekre, melyeknek éles körvonalai a legapróbb részleteket is föltűntető világossággal rajzolódnak le a tiszta égbolt azurjára.
A Ferencz-rendiek szerény kolostora Szent Katalin templomával együtt a XVII. századból való, de mai alakját az 1891. évi gyökeres tatarozás alkalmával kapta. Mint gróf Keglevics Péter és Bedekovics Gáspár temetkező helyének, történelmi nevezetessége is van a templomnak. Legtekintélyesebb építmény a várkastély, körűl véve a régi erődítmények romjaival, melyekhez egy természetes barlang is számítandó. Meredek, sziklás lejtőn emelkednek az óriási falak, Krapina eseményekben gazdag múltjának ez emlékjelei, s ama viszontagságos időkről regélnek, a melyekben e falak közt kerestek oltalmat a városka polgárai.
Nevezetes még a horvátokra nézve Krapina, mint Gaj Lajos költő és író szülőhelye is. Szülőházát emléktábla jelöli. Ugyanitt 1891 szeptember 27-én nagy ünnepélyességgel leplezték le Rendić által készített mellszobrát. Mint a város maga, környéke is több látnivalót nyújt.
A krapinai barlang.
Iveković Ottótól
A Zagorjét éjszak felől körítő hegység, mely Brezovica (531 méter), Strahinčica (847 méter), Očura (725 méter) és Ivančica (1061 méter) néven a Sutla Desinić melletti völgyhasadékától a Bednjáig Novimarofnál egyközű irányban terjed, nem valami nagy magassága mellett is bajosan járható, s még a legnevezetesb átkelői is inkább festői kilátásaikkal, mint kényelmes voltukkal tűnnek ki. Mind a két irányban meredeken ereszkednek alá a lejtők, s mély bevágásokban húzódik le az út a völgybe. Az első szoros (370 méter) Kamena goricától Bela várához és a Bednja völgyébe visz; a másodikon, a melyben az Očura patak a Strahinčicát az Ivančicától elválasztva szűk medret vájt magának, a radoboj-lepoglavai út kel át; a harmadikat a Krapinica mély hasadéka alkotja.
A természetkedvelő mindenek előtt Radobojt látogatja meg, melynek kéntelepe már mint ez ásvány lelőhelye is érdekes, de e mellett kövűlt állatokban való gazdagsága miatt is kiváló földtani nevezetességű hely. Hogy a Zagorjéról szóló irodalom általában véve igen gazdag, s e vidék Horvátországnak legjobban átkutatott terűleteihez tartozik, kivált Radoboj volt oka; hogy hazai és külföldi kutatók figyelme e tájra irányúljon. A tudományos értekezéseknek egész sora szól erről a csodálatos lelőhelyről, s habár a kénbányák értékesítéséhez fűzött vérmes remények nem teljesűltek is, e gyakorlati haszon elmaradásaért kárpótlást nyújt a tudományos eredmény, melylyel e vidék fölkutatása járt.
Krapina alatt ketté ágazik a völgy, s a keletnek vezető ágában az út a kis patak mentén fölfelé haladva, egy rövid óra alatt Radoboj helységbe visz, melynek szétszórt házai a lejtőkön csoportokat alkotva állanak. Itt szűk terűleten érintkeznek egymással a Strahinčica hátát alkotó őskőzetek és a mészkövek, meg a kéntartalmú márgarétegek.
Nem kisebb ember, mint Hauer Ferencz nevezte el e helyet a geologusok Mekkájának, a hová mindeniknek életében legalább egyszer el kell zarándokolnia. A zágrábi múzeum egy ő tőle, Rakovactól és Sabljartól összeállított gazdag radoboji gyűjteményt őriz.
A radoboji dombok magva dolomit alakzatú hallstatti mész, a mely gyakori az Alpesekben. A dolomitok lábánál eruptiv kőzet van fölszínen, mely Zagorje vulkáni övével áll kapcsolatban. E trachitnemű kőzetek a miocän kor után törtek át a fölöttük nyugvó márga- és mészrétegeken, s ez alkalommal az érintkezés megint érdekes földtani jelenségek szülőokává lett. Aránylag tetemes terűletet foglalnak el a széntartalmú feketés agyagpalák, melyekben azonban nincsenek kövűletek. A pala fölött nullipor-mész, e fölött pedig kemény, sötétszürke márgák következnek. E mintegy 20 méternyi vaskosságú márgarétegek a kén és a számos kövűlet lelőhelyei. A bennük található ősvilági növény- és rovar-maradványokat, úgy a fajok, mint az egyedek nagy száma miatt minden szakember igazi gyönyörűséggel szemléli. S hogy milyen könnyen hozzáférhető e kincsesbánya, eléggé jellemzi Morlot adata, a ki 14 nap alatt 200 növényt, 231 rovart és 11 halat lelt. Mikor Heer Oswald Zürichben egy radoboji kövűlet-küldeményt kapott, így írt róla Haidinger V.-nak: „A küldött gyűjtemény kicsomagolása valóságos ünnep volt számomra. Mikor egyik érdekes darab a másik után kerűlt elő a ládából, nem tudtam az őröm hangos fölkiáltásait magamba fojtani.” Az itteni kövűlt növényvilág 280-nál több fajt számlál, a melyekből virágok és termések is vannak a maradványok között. A mintegy 200 fajra rúgó állatvilágban kivált a hártyás szárnyúak és a kétszárnyúak számosabbak.
Krapina-Töplitz.
Iveković Ottótól
Krapinától nyugatra a Sutláig terjed a márga terűlete. Különösen nevezetes helyként Krapina-Töplitz említendő itt, melynek fekvése Radobojéhoz hasonló, a mennyiben ez is két földtani terűlet, az agyagos hordalék- és a márgarétegek határán fekszik.
A Krapina-völgy tájalakúlata itt kisebb mértékben ismétlődik. Délnek a Krapina folyó felé egy déli irányú áradmányi völgy nyúlik, melyet a Kosteljina patak öntöz. E völgy hátterében áll a látogatott fürdőhely. Az agyagos talajról a márgásra való átmenet világosan látszik. Amazt, mivel a vizet nem bocsátja át oly könnyen; dús növénytakaró födi; míg emez némileg kopárabb, a mi a lejtők világosabb színén még jobban szembetűnik.
A több forrásból nagy erővel fölbuzogó töplitzi víz (a használt források 24 óránként 45.000 hektolitert adnak) színtelen és szagtalan, s összetételében a gasteini, wildbadi, ragatzi, stb. vizekhez hasonló. Hőfoka 41–43.1°C. Régebben a Keglevics és Orsić grófi családok birtoka volt, de nem igen különbözött a többi parasztfürdőtől. Csak Badl alatt tett szert mindarra a kényelmi berendezésre, mely ma a nagyobb szabású fürdők sorába emeli.
Környékén nagy számú kastély és úrilak díszlik, melyek közűl főkép a Draskovics grófok birtokában lévő Gorica, továbbá Dubrava, Bežance és Klokovec említendők.
Hullámalakú alacsony (230–280 méternyi) dombsorok között, a melyekről jól mívelt szántóföldek és a szőlők maradványai közűl számos házikó kandikál le, vezet az út Valentinovo, Dubrava és Gorica kastélyok előtt. Hegyszorosként mindig mélyebbre vágódik be a Kosteljina völgye a hegységbe. Bejáratánál fekszik a nyájas Pregrada falucska (1000 lakóval); a mely mögött éjszaknyugatnak a Kuna gora emelkedik (520 méter). Utunkat éjszaknak folytatva Kostelj várromhoz érünk, a hol a patak áttöri a középponti őskőzet-övet és nagyot kanyarodik. A magaslatok 400–500 méternyire emelkednek, de azért igen sűrű népességűek, mely népesség azonban nem zárt falvakban lakik, hanem a hegyeken és a völgyekben szétszórtan úgy, hogy az egész kerűlet házai egy falunak látszanak. Éjszakon és nyugaton e kerűletet a Sutla karolja körűl, melynek nagy íve Zagorjének nyugati határvonala. Az ív éjszaki oldalán van Rohitsch-Sauerbrunn igen látogatott fürdőhely. E vidéknek fő helye azonban Desinić a Horvatski patak völgyében, Nagy-Tábor várkastélyhoz közel.
Itt nőtt föl a szép Veronika, egy szegény falusi nemes leánya, a kinek bájai a monda szerint annyira elbűvölték Cillei Frigyest, hogy nemes nejét, Erzsébetet, a hatalmas Frangepánok sarjadékát, Krapinában meggyilkoltatta, úgy kivánván szabadúlni házassága kötelékétől. De nem volt áldás e regényes szerelmi frigyen. Mikor Frigyes atyja, Hermann bán megtudta, hogy a fia Desinićben feleségűl vette Veronikát, a nőt, mint boszorkányt, elfogatta és fia bűnének ez ártatlan áldozatát a karinthiai Osterwitzban fürdőbe fojttatta. (1428).
A Kosteljina forrásvidéke Stiria felé nagy ívben vonúl a Sutla köré, s a Zagorjének ez a legszélső zuga is gazdag nevezetes helységekben. Rohitsch átellenében, a Sutla balpartján emelkedik Kis-Tábor, melynek szétszórt házai fölé magaslik a Mária-templom. Lenn a folyó mellett a stražai üveghuta van. Valamivel távolabb nyugatra Prišlinnél szénbányákat tártak föl, a melyeknek tőszomszédságában áll Kis-Tábor vára. Zagorje nyugati része, a délnek a Krapina felé siető Kosteljina, a Horvatski és a Sutla patakok között ugyanazon tájképet mutatja, mint a keleti; mélyen bevágódó völgyek között félszigetekként vonúlnak déli irányban a hullámos dombsorok. Ezek azonban a Krapina völgyének Veliko Trgovištétől délre kanyarodása következtében a Sutla irányában mind hosszabbak lesznek, és mint a Cesargradska gora (509 méter) nyúlványai, Mária-Goricai dombok néven (294 méter) egész a Száváig érnek.
A Cesargrad csúcsa alatt terűl el Klanjec mezőváros, melynek földtani tekintetben érdekes környékét Gorjanović tanár több értekezésben ismertette. A Mária-Goricai dombokra vonatkozólag is kimutatta Gorjanović, hogy nem pusztán agyag- és hordalék-rétegekből állanak, hanem kőszenet, Lajta-meszet és szármát rétegeket is tartalmaznak.
Itt azonban már Zaprešićbe, a zagorjei vasút kiindúló pontjára étkeztünk, s ezzel befejeztük Horvátország egyik legszebb vidékén tett körútunkat. A látnivalók nagy bősége nem engedte meg, hogy minden figyelemre méltó helyet érdeme szerint méltassunk, s így sokat meg sem említhettünk, egynémelyiket pedig csak egészen futólag lehetett érintenünk.
