Zene. Miler Nándortól, fordította Sztankó Béla
Zene.
Miler Nándortól, fordította Sztankó Béla
Miler Nándortól, fordította Sztankó Béla
A horvátok szeretik és művelik is az éneket. Az illyr mozgalom idejéig (1835) azonban a világi énekek közűl csak népdaluk volt. A templomokban természetesen a műdalt is régóta ápolták. S épen a horvát szövegeknek ez idegen dallamokra való éneklése, vagy ezek utánzása által állott elé a világi, úgy nevezett „városi dal.”
A horvátoknál is a XIX. század első felében kezd a művészetnek ez az ága élénkűlni, a dal és zene fölcsendűlni. A kezdet igen szerény volt. Livadić Ferdinánd Kukuljević „Juran i Sofija” drámájához zenét írt s ezzel megalapítá Horvátországban a karzenét. Mily tekintélye volt a zenész-világ előtt, bizonyítják többek között Liszt és Reményi, kik őt Samoborban meglátogatták. Könnyed dallamokat költött s a könnyebbfajta műdalnak volt buzgó terjesztője Rusan Ferdinánd (1810–1879). A „Liepa naša domovina” („Szép hazánk”) kezdetű nemzeti himnusz dallamát 1846-ban Runjanin József katonatiszt szerzette. A zágrábi filharmoniai egyesűlet már 1826-ban megalakúlt s mint Horvát Nemzeti Zene-intézet ma is áldásosan működik.
A horvát műzene gyors föllendűlésére elhatározó volt az 1846. év, midőn Lisinski Vatroslav „Ljubov i zloba” czímű operáját Zágrábban műkedvelők színre hozták. A zágrábi születésű Lisinski (szül. 1819) a zenét élethivatásáúl választotta. Tanúlmányait – honi műbarátok gyámolításával – Prágában végezte s 1854-ben halt meg. Életének legfőbb eseménye bizonyára az említett előadás volt. Főműve a „Porin” czímű opera csak 1897-ben kerűlt először színre, s – a mai közönség túl józansága mellett is – bámúlatos sikerrel. Egyéb zenekari művei közűl a „Bellona-nyitány”-t nagyobb szabású hangversenyeken még ma is gyakran adják elő. Zeneszerzői működésének legkedveltebb és legjobb termékei énekszerzeményei, karénekei. Ebben valódi mester volt. „Putnik” (Az útas) és „Prelja” czímű férfi karai valóban szép alkotások. A karének művelése Horvátországban ő általa kezdett éledezni. A zágrábi kispapok már 1848-ban énekegyesűletet alakítottak, honnan számos zeneértő pap kerűlt ki, kik azután tevékenyen hatottak az ének-zene művelése érdekében. Természetesen ez a művészeti ág is csak az alkotmányos korszak kezdetével vett nagyobb lendűletet. 1860-ban alakúlt meg a zágrábi „Kolo” énekegyesűlet. E mellett úgy Zágrábban, mint az országnak minden valamennyire is nevezetesebb községében szép számú ének-egyesűlet működik. Ezek érdekeit szolgálja a horvát dalos-szövetség.
A honi műének ügye legtöbbet köszönhet a zágrábi zeneiskola jelenlegi igazgatójának, Zajc Ivánnak. 1834-ben, Fiuméban született s Olaszországban képezte ki magát. 1862-ben Bécsbe ment a Károly-színházhoz. A „Hajós legények” s a „Boissy-i boszorkány” stb. czímű operettjei maig is műsoron levő, kedvelt darabok. 1870-ben Zágrábba kerűlt, mint az épen akkortájt alapított állandó opera igazgatója; eddigelé 13 horvát operát írt, melyek közűl megemlítjük a „Nikola Šubić Zrinski”, „Lizinka” és a „Zlaska” czíműeket. De legszebb sikerrel és régóta mint karének-szerző a különböző fajú énekkarok terén működik. Karénekei közűl legjobb alkotások az „U boj!” („Harczba!”), „Večer na Savi” („Est a Száván”), „Glasno jasno” („Dicső, fényes”) és „Crnogorac Crnogorki” czíműek. Műveinek száma megközelíti az ezret.
Igen természetes, hogy Zajc iskolát is alapított. Egyik legjobb követője volt Eisenhuth G., ki a „Sejslav ljuti” („A kegyetlen Sejslav”) czímű operával is kisérletet tett, különösen azonban szép férfi-karokat szerzett, milyen a hősies „Ustaj rode” („Kelj fel népem”) s ezen kivűl egész tömeg lirikus mű, s hosszú ideig volt a „Kolo” karmestere. Föl kell még említenünk Vilhar Ferenczet is, ki szintén egy operájával lépett föl először („Smiljana”). Klaić V., a történész, továbbá Miljan székesegyházi kanonok is írtak egy-két jó zene-darabot. Az előbbinek „Misli moje” („Gondolataim”) czímű kara népdallá is lett. A legifjabb szerzők közűl Novak Vilko biztat szép sikerrel.
Az előadó zenének is vannak képviselői. Padovec I. E. (1800–1873) oly mester volt, hogy Ausztriában, Németországban, Angolországban is babérokat aratott. Čačković Ferencz (1799–1875) fuvola-művész Bajorország királya előtt is játszott. Báró Prandau Károly zongora-virtuóz, s azon kivűl igen termékeny zene-költő volt. Ő találta föl a physharmonikát. Zajc a zongorán már mint gyermek ragyogtatta művészetét s Olaszországban nyilvános hangversenyeket is adott. Krežma Ferencz, mint ifjú hegedű-művész bámulatba ejtette Európát, de sajnos, kora ifjan halt el. Hummel János Eszéken tartózkodott, s híres orgona-játszó volt, harmoniumra alkalmazott zenedarabok rögtönzésében különösen kitűnt. Mint énekesnők nagy hírnévnek örvendettek Murska és Mallinger; a Münchenben tartózkodó Trnina kisasszonyt jelenleg első Wagner-énekesnőnek tartják; Kernic kisasszony szintén ünnepelt tagja a müncheni udvari színpadnak. Kašman a baritonista, Olaszországban és Spanyolországban aratja diadalait.
Végezetűl a legnagyobb tisztelettel kell fölemlítenünk azon zeneíró nevét, ki számos művében a balkán népek, különösen pedig a horvátok zenéjét ismertette. Ez Kuhač X. F. (született Eszéken, 1834). Fő művét, a délszláv népdalok nagy gyűjteményét, jobban kihasználták, mint méltányolták. Újabb időben a nemzeti zene képviselőjeként a mandolin-forma tamburicza vált igen kedveltté; számos tamburás társaság alakúlt, s ezek úgy honukban, mint külföldön hangversenyeket adnak. Ez a hangszer egyszerű, nemzeti dallamokhoz illik.
