A Karszt. Kraus Ferencztől
A Karszt.
Kraus Ferencztől
Kraus Ferencztől
A nagy Karszt-vidékből tetemes rész jut Krajna tartományra. Mintha kárpótlást akarna nyújtani a természet ennek a vidéknek, csekély termő ereje fejében, egész sereg természeti csodával látta el, melyek a monarchia legnagyobb nevezetességei közé tartoznak. Ezrével vannak oly tárgyak, melyek leírása önmagában vaskos kötetet töltene meg. Van itt több mint 30 föld alatt bújdosó folyó, 150-nél több az irodalomban fölsorolt barlang, több mint 50 üstvölgy, számtalan természetes akna és dolina, és még minden évben fedeznek föl új csodákat, melyekről eddig senkinek sem volt sejtelme. A legnevezetesebb új fölfedezések Krajna Karszt-vidékén több év óta rendszeresen folytatott kutatásoknak köszönhetők, melyek a földmívelési miniszterium és a tartomány költségén eszközöltetnek.
Ezek a kutató munkálatok, melyeknek gyakorlati czélja, hogy alapot teremtsen arra, mi módon lehető az üstvölgyekben az időszakos áradásokat meggátolni, oly sajátságos helyi jellegűek, hogy minden művelt ember figyelmét képesek magukra vonni. Az eddig létesített kisérleti munkákat vízmunkálati újíásoknak mondhatjuk. A víz hiánya a fensíkon s az időközi áradások az üstvölgyekben oly eszközök kitalálását követelték meg, melyek által a víz észszerű megosztása lehetővé válik. A czél elérése még a messze jövő dolga, de hogy elérhető, azt már elméletileg és gyakorlatilag egyiránt bebizonyították.
Időszakos tómedenczék. Krajna időszakos tavai egyszerűen vízgyűlemlések a teljesen elzárt üstvölgyekben. A tavak nagyobb esőzések alkalmával megtelnek, szárazság idején pedig ismét eltűnnek. Krajna időszakos tavai között a legismertebb a Zirknitzi-tó, mely ritka kivétellel minden évben megtelik, sőt egyes esős években nem is tűnik el. Igaz, hogy nincs ebben oly szabályos időszakosság, mint a régibb földrajzi könyvekben állították; de azért teljesen méltó arra, hogy a tartomány egyik egészen sajátságos nevezetességének mondják. Az esővizek oly óriási gyorsasággal ömlenek minden oldalról a Zirknitzi medenczébe, hogy a víz a fél négyszögmérföldnyi területet nehány nap alatt egészen elborítja. A víz részben a föld színén a lejtőkről patakok alakjában ömlik le, részint azonban föld alatt is úgy nevezett vízaknák vagy vízöntő lyukak útján, melyekből hihetetlen mennyiségű víz özönlik. A víz lefolyását nem nyílt völgyárkok segítik elő, hanem csak egyes szűk szakadékok a völgytalajban és a parti barlangokban, mely utóbbiak azonban rendesen csak akkor kezdik beszívni a vizet, midőn az áradás már bizonyos magasságra emelkedett. A Zirknitzi medenczében a legjelentékenyebb vízszívók a nyugati oldalon és a Velki Javornik lejtőin vannak. A mély alapú iszapföld hosszú ideig levén elöntve, e miatt gazdaságilag nem értékesíthető. A mélyebb helyeken csak nád és rosz fű terem, s még a magasabb helyeken is mindig kétes az eredmény, mivel a tó gyakran megtelik, mielőtt a sovány termést be lehetne takarítani. Hasonló a helyzet a Planina- és Ratschna-völgyben, Gotscheeban, a Reifnitz-völgyben és még sok más üstvölgyben. Az egyedűli különbség abban áll, hogy meddig tart az áradás, mely ismét a lefolyás kedvezőbb, vagy kevésbbé kedvező körűlményeitől függ. Az adelsbergi völgyben, a hol két nagy barlangtorkolat nyeli el a vizet, az áradások legtöbbnyire csak egy napig tartanak; a Zirknitzi-tó teljes eltűnésére azonban mindig több hónap szükséges. Csak a legmélyebb helyen, a Velki Javornik alján, marad meg állandóan némi víz.
Mivel a völgyfenékek a Karszt-vidék legtermékenyebb részei, a Karszt üstvölgyeinek lecsapolási munkálataihoz nagy reményeket fűznek, s így megérdemlik, hogy róluk, habár röviden, megemlékezzünk.
Több mint egy század óta gyakran tárgyalták azt a kérdést, miként lehetne az időszakos tóképződéseket megszűntetni, vagy legalább ártalmatlanokká tenni. A laibachi Gruber-csatorna építője volt az első, ki e tárgyban tanúlmányokat tett. Ő utána Hacquet, majd Schmidl foglalkoztak e kérdéssel. Voigt tanár az egész barlangrendszer áttörését ajánlotta Triesztig, hogy a természet által alkotott barlangüregeket az akkor tervezett vasút számára fölhasználják. Kimerítő tervet készített később Vicentini mérnök, mely terv alapján egy negyed millió forint költséggel a Laibach folyóhoz tartozó planinai, zirknitzi, altenmarkti és adelsbergi üstvölgyeket föld alatti folyosók által hozhatták volna egymással összeköttetésbe. A nagy költségek akkor visszariasztólag hatottak s megmaradtak az óvó intézkedéseknél, hogy tudniillik a nagyon eliszapolt szívólyukakat időről-időre megtisztították, a mi azonban nem sokat használt, mivel a munkát minden áradás után ismételni kellett. Csakis 1881 óta foglalkoztak részletesebben ezen úgy technikailag, mint physikai és geologiai szempontból is nagyon érdekes kérdéssel s arra az eredményre jutottak, hogy legczélszerűbb a völgy széléhez legközelebb eső barlangokat összeköttetésbe hozni a völgyfenékekkel, hogy az áradó víz ezen barlangokba vezettessék. Ez által költséget kimélnek meg és a czélt több évre elérik. Az elméleti tanúlmányok befejezése után 1885-ben megkezdték a gyakorlati kisérleti munkákat, melyekre azért volt szükség, mivel az előrehatolás ajánlott módját előbb meg kellett kisérleni. Az első munkálatok költségeit magánosok fedezték a cs. kir. földmívelési miniszterium gyámolításával. Bár az első évi munkálatok eredményei nem voltak oly jelentékenyek, mint a hogy várták, mindamellett azoknak köszönhető, hogy Krajna üstvölgyei lecsapolásának ügye a miniszterium és a tartományi gyűlés figyelmét magára vonta. Az ügy elméleti részét a földmívelési miniszterium még egyszer bizottságilag megvizsgáltatta és 1886 óta az állam és Krajna tartomány költségén megkezdték az intensivebb munkákat külön e czélból kiküldött mérnökök, kiknek rendelkezésére jelentékeny eszközök állottak. 1887 végén már befejezték az előmunkálatokat a Laibach és Gurk folyók vidékén. Az első gyakorlati eredmény volt az a körűlmény, hogy a Ratschna-völgyben, a hol az áttörés egy 1.160 méter hosszú nagy barlang segítségével tényleg megtörtént, 1887 tavaszán (a munkálatok befejezése előtt) még 3 méter mély volt a völgyet lepő víz; míg ugyanazon év őszén, sokkal nagyobb esőzés mellett, már csak gyér áradást lehetett tapasztalni. Ugyanezen időben a Planina-völgy egy körűlbelűl egyharmad négyszögmérföldnyi tóvá alakúlt át, melynek mélysége az éjszaki parton négy méternél több volt. Már akkor itt is kijelölték azt a helyet, a hol a Planina-völgyben az áttörést meg kellett tenni; a munkálatok azonban nem haladtak még annyira, hogy oly tetemes eredmény legyen látható, mint a Ratschna-völgyben, a hol a helyzet sokkal kedvezőbb volt.
Az 1888-ik év végén a Planina-völgy éjszaki partján már két mesterséges vízakna működött összeköttetésben az újonnan fölfedezett barlangokkal, melyeket fölfedezőjök báró Winkler-barlangoknak nevezett el. Ez a két akna ép oly érdemes a megtekintésre, mint az áttörés a Vršnica-barlangban a Ratschna-völgyben, s pedig különösen magas vízállás idején, midőn hatalmas folyó ömlik be zúgva s habozva a mélyedésekbe, melyek alacsony vízállásnál szárazok. A planinai aknákon és számos természetes fölszívókon át jut el az Unz folyó vize föld alatti úton a Laibachnak 10 kilométernyi távolságra fekvő forrásáig. De nemcsak a planinai vizek táplálják ezeket a forrásokat, hanem a Loitsch csapadék-vidékének jelentékeny mennyiségű vizei is, melyek szintén föld alatti úton jutnak ide. A Laibach forrásai azon óriási források közé tartoznak, a melyekből mindenkor nagyobb föld alatti vízgyűjtőhelyekre lehet következtetni. A barlangokban gazdag Karsztban ennélfogva sok ily óriási forrás van. A kutató munkálatok alapján ezenkivűl lényeges fölvilágosításokat nyertek magáról a Karszt tüneményéről s egész sereg barlang fedeztetett föl, melyek azonban még ős állapotban vannak s nem könnyen járhatók. A legnagyobb közöttök a gróf Falkenhayn-barlang Lase mellett a Planina-völgy keleti szélén, melyből 2.600 méter hosszú részt kutattak át; továbbá a Lippert-barlang (400 méter), a Lorenz-Liburnau-barlang (100 méter), mindkettő hasonlókép a Planina-völgy éjszaki szélén; végűl a Rinaldini-barlang ugyanezen völgy nyugati szélén.
A Zirknitzi-völgy déli párkányán fedezték föl a nagy és kis Karlovca közötti összeköttetést, meg e két barlang több oldalágát. Ugyanott találtak egy új barlangot, melynek hoszsza állítólag 1.000 méter. Ratschna mellett is találtak a már említett 1.160 méter hosszú vízrejtő barlangon kivűl nehány új üreget, pedig a fölfedezések sora még épen nem ért véget.
Tervben van, hogy a megkezdett munkálatok befejezése után más karszti völgyekben is hasonló tanúlmányokat tesznek, hogy ily módon a föld alatti vizek összefüggéséről teljes ismeretet nyerjenek. Annál szükségesebb ez, mivel nehány folyó iránya (mint példáúl a Gottschee mellett eltűnő Rinnsee folyóé) ma teljesen ismeretlen.
A Laibach folyó eredete.
Zoff Alfrédtól
Vízrejtő barlangok. Az említetteken kivűl még sok barlang van a krajnai Karsztban, melyekben föld alatti folyók rejtőznek. A szép Raschiza-völgyben Ponique-nál egy nagy patak tűnik el, melynek egy része Kis-Ratschnánál Šica (olv. Sicza) néven egy sziklalyukból ismét napfényre jő, de rövid folyás után újból eltűnik és Obergurk mellett mint a Gurk forrása jelenik meg. A másik rész a Guttenfeldi völgybe foly, átfut a Podpeč-barlangon s azután ismeretlen helyre tűnik el. Azok a barlangok, a melyeken e víz átmegy, részben át vannak kutatva. Ratschna és Obergurk között még mintegy 5 kilométernyi összekötő vonal ismeretlen. Az Obergurki barlangot 400 méternyire fölmérték s valószínűleg nem sokára messzebb is hozzáférhető lesz. A hol a vízrejtő barlangok figyelemre méltók, rendesen útakat készítenek bennök, hacsak kezdetlegesen is, s így a tartomány lassanként egész sereg új látnivalót nyer. Azok a barlangok, a melyeken Treffen és Rudolfswerth között a Themeniz folyó kétszer átmegy a hegy alatt, még nincsenek kikutatva; a Laibach mellékfolyóinak föld alatti folyásából ellenben már igen sok rész hozzáférhető. Különösen elmondható ez a Haasbergi erdőségekben Planinánál levő Windischgrätz herczeg-féle barlangokról, a hova a jól ápolt fasoros útakon lehet eljutni, s a melyeknek a belsejét is kitűnő útakkal látták el. Ez a barlang-sorozat, melyen a Rakbach fut át, két csoportra oszlik, ú. m. a Rakbach-völgy kezdetén és végén levőkre. A nyugati csoport a hozzá tartozó nevezetes „nagy természetes híd” kivételével kevésbbé érdekes. A keleti csoport ellenben, mely a kis természetes híd közelében fekszik, Krajna egyik kiváló nevezetességének mondható. A földesúr (Windischgrätz Húgó herczeg) által készíttetett és gondosan ápolt útak olyanok, hogy bármely hölgy járhat rajtuk s a barlangok oly sajátságosak, hogy másokkal alig hasonlíthatók össze. Csaknem egyenes úton haladunk át egy sor termen, melyek mindig oly rövidek, hogy mesterséges világításra nincs is bennök szükség. A félbeszakadások tetőáttörésektől erednek, melyeknek nyomai még észrevehetők. Még a gyakorlatlan szemű is azonnal fölismeri itt, hogyan keletkeznek a dolinák, melyeket itt alakúlásuknak minden fokozatában láthatni. Megragadó a kis természetes híd alúlról nézve. Csak innen láthatjuk meg a természet e kecses műalkotása vonalainak merészségét, és sokan fogják csodálkozva kérdeni, meddig tart még e tág nyílású fínom ív. Csak a kis természetes híd alatt levő dolinán túl kezdődnek a hosszabb, sötét folyosók. Az Ernő-herczeg-barlangot, mely 100 méter hosszú mellékbarlang szép cseppkő-alakzatokkal, száraz lábbal meg lehet járni, a nagy vízerejű barlangot ellenben csak csónakkal. Az utóbbiban már nincsenek újak, mivel a víz mindkét oldalon a falakig ér.
A krajnai Karszt vízrejtő barlangjai között a legnagyobbnak, a Planina mellett levő Kleinhäusler-barlangnak, jelenleg szintén nincsenek útai; a mit sajnálni lehet, mivel a nyári hónapokban csónak nélkűl is messzire el lehet benne jutni, bár a Chorinsky-dom óriási terét és a két barlangi folyó összeömlését csak hajóval lehet elérni. Azon a helyen, a hol az Adelsbergtől és Zirknitztől jövő folyók egyesűlnek, a víz tekintélyes föld alatti tavat alkot, melybe a Zirknitzi ág vízesés alakjában ömlik. A vízesés zúgását messzire meg lehet hallani. A vízesés fölött itt-ott mély a víz, de a csónakok átszállítása nagyon sok időbe kerűl s általában nem könnyű az előrehaladás, ha messze akarunk jutni. A barlang bejárata a Karszt legfestőibb részletei közé tartozik. Valamivel szelídebb egy más vízrejtő barlang, a melyen szintén a Poik foly keresztűl, tudniillik a gyakran emlegetett Pivka jama vagy Poik-barlang, habár a „szelíd” jelző csak a nyári szárazság rövid ideje alatt illik reá. Az 1885-ben készűlt erős kőfalakból, melyeknek az volt a rendeltetésök, hogy az ott foglalkozó munkásoknak a visszatérést biztosítsák, ma semmi sincs meg. Hasonlókép eltűnt a három, vasszögekkel erősített híd is. Helyreállításuk azonban igen könnyű. Már a bejárat egy 64 méter mély dolinán át, melyet buja subalpin tenyészet borít, valóban nagyszerű. A kényelmes lépcsőzet, mely most a mélybe vezet, alig gyaníttatja azokat a nehézségeket, melyeken az első kutatóknak át kellett esniök, midőn kötelek és vashorgok segítségével a mélységbe leereszkedtek. A barlang szádája megkapóan magas és az egész jelenet fantasztikus színpadi díszítéshez hasonló. Schmidlnek a barlang hoszszáról való adatai túlzottak. A déli rész csak 500 méter hosszú és az éjszaki alig több 200 méternél. A barlangi folyó dél felől érkezik s több medenczét alkot, melyeken csak csónakkal lehet átmenni. Az úgy nevezett negyedik tónál egy száraz barlang ágazik el délkelet felé, melyet Schmidl gót domnak nevezett, és a melyben igen természetesen alakúlt szószék és más szép cseppkő-alakzatok láthatók. A negyedik tó mellett fekszik a mesterségesen megnyitott Luiza-csarnok, melyet a föld alatti vízfolyás mentén robbantás által tettek hozzáférhetővé. E helyen emléktáblát is helyeztek el. A barlang minden ürege magas és tág. A folyó 6 méter mély s alacsony vízállás mellett nem okoz bajt. Ha azonban erős esőzés következtében a Poik megdagad, itt alatt a víz hullámzó hegyi patak gyanánt tör előre és a barlangba való bejárás teljes lehetetlenség. A legnagyobb üreg a bejárat közelében a déli ágon van a Schmidl által úgy nevezett Dolenz-kapu mellett, a hol a vízből egy különálló óriási stalagmit emelkedik ki. Egy sziklafal mellett, fél magasságában annak a dolinának, melyen keresztűl szállunk le a barlangba, van egy második emléktábla, mely a Karszt-kutató munkálatok gyakorlati megkezdését hirdeti. A Pivka jama és az Adelsbergi-barlang között levő ismeretlen területek hoszsza körűlbelűl másfél kilométernyi lehet. A Magdolna-barlang azonban csak 50 méter távolságban van a Pivka jama gót formájú domjától. A már egyszer tervelt összeköttetést tehát nem volna nehéz létrehozni. A Pivka jama végén levő törmelékkúp összeköttetésben van a Ruglovka (olv. Ruglucza) rettentő természetes aknájával, melynek alján állítólag számos nyílt üreg húzódik az Adelsbergi-barlang irányában. A Ruglovka fenekét csak 1889 november havában érte el először egy adelsbergi polgárokból álló társaság. Az itt levő barlangba azonban lehetetlen volt bejutniok a nagy tömeg omlási törmelék miatt, mert nem volt hely, a hova azt eltakarítsák. Ennek az anyagnak eltávolítása ennélfogva csak a Pivka jama felől volna lehetséges.
A Kleinhäusler-barlang.
Zoff Alfrédtól
Hogy az egész adelsbergi barlangvidék együvé tartozik, kétséget sem szenved. Nagy technikai nehézségekbe sem ütköznék rövid átjáró sikátorokat törni. Ha ez valaha megtörténik, az adelsbergi barlangvidék lesz talán a legnagyobbszerű az egész világon. Az Adelsbergi-barlangnak egy része szintén vízrejtő barlang, és Schmidl adatai szerint a „Stara apnenca” és a „Goždna dolina” nevű dolinák mellett végződik, melyek az Adelsbergi-barlang nyílása fölött 500 méternyire a Pivka jamához vezető útban feküsznek. Úgy látszik, hogy a Poikkal a föld alatt egy másik kevésbbé ismert víz egyesűl és pedig a Schwarzbach vagy Černi potok, mely az Adelsbergi-völgyben Nagy- és Kis-Otok között a Schwarzbach-barlangba ömlik; ez áradás alkalmával nagy mennyiségű vizet képes magába venni. A Schwarzbach-barlang még kikutatójára vár. A lueggi barlangok legalsó lépcsőzete szintén a jelentékenyebb vízrejtő barlangok közé számítható. Erről azt mondják, hogy átmegy az egész Nanoson és Wippachnál végződik. A Lueggnél a hegybe eltűnő Lokwa-patakot ennélfogva azonosnak tartják a Wippach-forrással. Ezeken kivűl még sok más vízrejtő barlang van.
Száraz és cseppköves barlangok. Krajna cseppköves barlangjainak gyöngye kétségkivűl a világhírű Adelsbergi-barlang. Már a legrégibb útazók elragadtatással beszélnek felőle. A régi barlangnak a látogatók előtt most már elzárt név-csarnokában a legrégibb fölirat 1213-ból ered. Vannak ezenkivűl föliratok az 1290., 1300., 1305., 1317., 1323., 1343., 1393. és 1412. évekből. 1508 óta a föliratok száma jelentékenyen szaporodik. 1818-ig csak a barlang elűlső részét ismerték a természetes hídig és az innen balra elágazó régi barlangot. Azt a mélyedést, melyen a Poik a nagy domba foly át, a régi időkben feneketlennek tartották; arról, hogy valaki oda behatolni merészkedett, az első tudósítás 1673-ból ered. Valvasor, Krajna híres történetírója, említi (1689), hogy Auersperg Weichard János herczeg megbízásából itt egy embert kötélen bocsátottak le a mélységbe, hogy ott hálóval halakat fogjon. Másodízben azonban semmi árért sem akarta ez az ember a merész tettet ismételni, bár vonakodásának okát elhallgatta. Valvasor ebből azt következteti, hogy az ember lent kisértetet látott, mely halállal fenyegette, ha ismét visszatér, vagy másokat arra csábít. Még a múlt század vége felé is igen túlzott képzetek uralkodtak a mélyedésről, melyet Hacquet, habár maga is lenn volt benne, még sokkal többre becsűl a valóságnál. Ma már senkit sem riaszt vissza a mélység, és évenként ezer meg ezer látogató száll alá a 84 fokból álló kényelmes kőlépcsőzeten, hogy onnan alúlról lássa a hatalmas üreget valódi nagyszerűségében. Az egész üreget az 1884 óta létesített villamos világítás mellett sem lehet mindenkor áttekinteni, mivel a folyóból fölszálló vízpárák gyakran akadályozzák a körűltekintést. A lépcső alján kezdődik az 1874-ben épűlt szilárd vashíd, mely kőoszlopokon nyugszik s a folyón át a túlsó lépcsőhöz vezet. Ismét 82 kőlépcsőn haladunk föl s bemegyünk a Ferdinánd-császár-barlangba, melyet 1817-, 1818- vagy 1819-ben fedeztek föl. Annyi tény, hogy az új barlangról még mit sem tudtak 1816-ban, midőn I. Ferencz császár és Karolina Auguszta császárné Triesztbe menet Adelsberget és a barlangot is meglátogatták, mely alkalommal a nagy domot pompásan kivilágították. A mit legelőször fölfedeztek, az a Ferdinánd-császár-barlang innenső része volt, meg egy rövid oldalág, mely csaknem a barlang nyílása előtt levő park bejárásáig nyúlik. A Ferdinánd trónörökös látogatásának emlékére a Ferdinánd-császár-barlang bejáratánál elhelyezett fölirat prózai fordításban így hangzik:
„Ebben a barlangcsarnokban,
Mely káprázatnak vélhető,
Hol a lehulló cseppekből
Hatalmas oszlopok támadnak.
Mely káprázatnak vélhető,
Hol a lehulló cseppekből
Hatalmas oszlopok támadnak.
Már sok kiváló ember
Járt messze földről,
Mindenek fölött Ferdinánd,
A fenséges császárfi.
Járt messze földről,
Mindenek fölött Ferdinánd,
A fenséges császárfi.
1819. aug. 17-én. – Hueber sculpsit. – Löwengreif posuit.”
(Ez évszám az emlék fölállítására, nem pedig a trónörökös látogatása idejére vonatkozik.)
A Pivka jama.
Zoff Alfrédtól
A most Ferdinánd-császár-barlangnak nevezett rész a barlang első elágazásáig vezet, s csak egy rövid oldalága van, melynek Wachskammer a neve. A legnagyobb üreg a Ferdinánd-császár-barlangban a tánczterem. 1856-ig csak a jobb ágon lehetett messzebb menni, míg a bal egy zuggal végződött, bár nehány méterrel odább ismét új ág kezdődik. A két ág összeköttetése nagy úttól kiméli meg a látogatókat, kik a körjárat után ismét visszatérhetnek a Ferdinánd-császár-barlangba. Az egyesített két folyosót Ő Felségeik, Ferenc József király és Erzsébet királyné, látogatásainak emlékére „Ferencz-József- és Erzsébet-barlang”-nak nevezték el.
A Kalvária-hegy az Adelsbergi-barlangban.
Zoff Alfrédtól
A folyosók távolabb mindinkább labyrinth jellegűek, bár nem mindenik járható. A járhatóvá nem tettekhez tartozik a „Tartarus” nevű nagy és nevezetes oldalbarlang, melynek végén egy mély medenczében a Poik folyó víztorlatát láthatjuk. A Tartarus bejáratánál emelkedik a tágas és cseppkövekkel pompásan díszített üregre szép kilátást nyújtó Belvedere. Itt van az az emlékoszlop, melyet a királyi pár látogatásának emlékére állítottak. Fölirata ez: „Visszatérve egy diadalútból, melynek ösvényeit a hon atyjának kegye és gyöngédsége kitörűlhetetlen emlékűekké tették, e helyen időztek a felséges neveket viselő barlang megnyitása után – 1857 márczius 11-én – I. Ferenc József és Erzsébet”. A gúla hátsó részére tették a király Ő Felségének második látogatására vonatkozó föliratot, mely így hangzik: „1883 július 15-én kegyeskedett Ő Felsége Krajnának az örökös tartományokkal egyesűlésének 600 éves ünnepe alkalmával az itteni lakosság ünnepies örömére a barlangot látogatásával ismét megtisztelni.”
A „St.-Stefan” nevű cseppkő-alakzat után következik az 1856-ban járhatóvá tett Mária-Anna-barlang, melyben a legszebb cseppkövek fordúlnak elő különböző színezéssel, részben még fénylő jegeczlapokkal is. A Mária-Anna-barlang ott végződik, a hol a nagy Kalvária-hegyre való följárat kezdődik. A Kalvária-hegy régi tetőomlásokból eredő törmelékdomb, ezer meg ezer kisebb-nagyobb stalagmittal borítva. A legmagasabb ponton három nagyobb stalagmit van, melyek az úgy nevezett oltárt alkotják s pompásan válnak ki a sziklafal sötét hátteréből. A köröskörűl csoportosúló, részben embernagyságú, részben kisebb stalagmitokat minden nagy képzelgés nélkűl megkövűlt embereknek lehet vélni. Visszafelé menve a Kalvária-hegy keleti oldalán szállunk le s csakhamar elérjük a vasút kezdetét, mely a nagy dom-ig visz. Ezen az úton a következő nevezetesebb pontokat találjuk: az óriási ledőlt oszlopot, a – fájdalom! – csak nagyon kivételes esetekben kinyitott János-főherczeg-barlangot, melyben tündöklő fehér, sőt különös ritkaságként egyes víztiszta cseppköveket is láthatunk, továbbá a két, még ki nem kutatott oldalágat és a híres függönyt. Az utóbbi szintén a legmeglepőbb cseppkőképződések közé tartozik, mely egy maga is érdemessé teszi e barlang megnézését. A természet leírhatatlan szép műremeket teremtett itt. A redővetés oly természetes, hogy emberi kéz művének vélhető, és a szövet oly átlátszó, hogy világosan megkülönböztethetők azok a vöröses sávok, melyek szegély gyanánt veszik körűl a sárgásfehér alapot.
Az Adelsbergi-barlangban a legnagyobb oszlop 10 méter magas s a legvastagabb 16 méter kerűletű. A legtöbb helyen a cseppkőtömeg oly gazdag, hogy a falakból mit sem lehet látni. Minden útikönyv telve van a barlang magasztalásával, melyet nem ok nélkűl neveznek a tartomány büszkeségének. Az Adelsbergi-barlang egész hoszsza, az eddig ismert összes mellékágakat beleszámítva, közel 6 kilométernyi. A járhatókká tett folyosókra 3.090 méter jut. Jelenleg nagyságra nézve második a monarchia barlangjai között; de általában véve a legnagyobb lesz egész Európában, ha föltalálják az összekötő részeket azon szomszédos barlangokhoz, a melyekkel valaha összefüggött. Különös jelessége az Adelsbergi-barlangnak az a nagy kényelem, melylyel nagyobb részt egyenes ösvényei bejárhatók. Szépség és cseppkőképződésekbeli gazdagság tekintetében mérkőznek vele a szomszédos Divazza és Corgnale barlangjai, de felűl nem mulják. Ez a két barlang azonban már Krajna határán kivűl esik.
Gazdag a cseppkőképződés az adelsbergi barlangterület más barlangjaiban is; de azokat nem látogatják oly gyakran, mivel nem oly közel esnek a vasúthoz s nincsenek oly jó karban, mint az Adelsbergi barlang. Ezek közé tartozik a Schmidl által Magdolna-barlangnak nevezett Černa jama (fekete barlang). Igaz, hogy itt tévedés van az elnevezésben, mivel a valódi Magdolna-barlang innen nem messze a Magdolna-hegyben van; a nevet mindamellett meg kell tartanunk, mivel a szakirodalomban és a térképeken így fordúl elő. Úgy látszik, hogy a Magdolna-barlangban régebben jobb útak voltak, mert a Ferdinánd trónörökös 1819-ki útazásáról szóló leírás szerint ötven kőlépcső vezetett le a nyilásához. Ma ennek semmi nyoma, sőt maga a barlang is sokat szenvedett pusztítás és füst miatt. A Magdolna-barlang hírneve onnan ered, hogy a legelső lelőhelye a híres barlangi gyíknak (Proteus anguineus), melyet hosszú időn át egyedűl innen küldtek szét a világ minden múzeumába. Azóta ezt a vak állatot másutt is megtalálták, így Gottscheeban, Loitschban, Planinában és még több más helyen. A barlang néha úgy tele van vízzel, hogy még az első csarnokba sem lehet bemenni; jelentőségre akkor jutna ismét, ha mint az Adelsbergi-barlang és a Pivka jama közötti összekötő tag ezekkel összeköttetésbe jutna. A Magdolna-barlangban különben egy nyílásban pompás friss ivó víz is van, melyhez hasonló jót a Karsztban nagyon ritkán lehet találni. A Černa jama, Pivka jama és Kleinhäusler barlangokon kivűl még sok kevésbbé ismert barlang tartozik az adelsbergi barlangvidékhez, mely egy részt Schwarzenberg és Kaltenfeld vidékeig, más részt Zirknitzig terjed. A félbeszakító vonalak 50 méternél rendesen nem hosszabbak és a legtöbbnél a természeti okok (tetőomlások és dolinaképződések) folytán megszakadt összeköttetés helyreállítása nem volna különösen nehéz technikai föladat. Az adelsbergi barlangvidékről a földmívelési miniszterium birtokában levő, de – fájdalom – eddig még ki nem adott térképből pontosan látható minden ottani barlang összefüggése s ez még világosabb lesz, ha az időközben kikutatott, vagy fölfedezett barlangokat is bejegyzik.
Ilyenek volnának még: a tulajdonképi Magdolna-barlang a Magdolna-hegyben, mely a nagyobb vízrejtő barlangok közé tartozik; azután a Kršelivka dolinában kezdődő nagy cseppkőbarlang, melyet könnyen járhatóvá lehetne tenni. Igaz, hogy pusztításoktól sokat szenvedett, de még mindig nagy mennyiségben vannak szép képződményei. A dolina déli oldalán van a barlangnak egy elméletileg megállapított, azonban még föl nem talált folytatása, melynek megnyitása jelentékeny hiányt pótolna az adelsbergi barlangvidéken. A Čančlova dolinában nem rég fölfedezett barlang szintén ebbe a csoportba tartozik. Nem rég fedezték föl adelsbergi polgárok a Poik földalatti folyása mentén azt a részt, mely ezt a barlangot az adelsbergivel összeköti; az Adelsbergi-barlang ez által jelentékenyen megnagyobbodott. Ezenkivűl még egész sereg apró barlang van, melyek közűl minden évben fedeznek föl nehányat.
A legjelentékenyebb félbeszakítások a Pivka jama és a Kleinhäusler barlang közt vannak; míg az Adelsbergi-barlang közvetlen szomszédságában levőket technikailag könnyen meg lehet szűntetni. Mindamellett tekintettel a Planina-völgy vizeinek jelen állapotaira, nagy óvatossággal kell az adelsbergi vidék összes barlangjainak esetleges egyesítését eszközölni, különösen a vízrejtő barlangoknál, míg a száraz barlangok összekötését, ha szakszerű vezetés mellett történik, mi sem akadályozhatja. Vajjon valósúl-e valaha ez a terv, még nagyon kérdéses; de szükséges volna már most gondoskodni, hogy az egymáshoz tartozó barlangok elzárás által megvédessenek a rombolási vágytól, s jövőre is megmaradjanak a tartománynak e nevezetességei.
A cseppkőbarlangokhoz számíthatjuk még a felső lueggi barlangokat, a melyek egyikében van a barlangvár. Egy részük jól bejárható, bár nem oly kényelmesen, mint az adelsbergi barlang, vagy a Windischgrätz-herczeg-féle barlangok. A lueggi barlangok sajátsága, hogy ágaik három egymás fölötti emeletben csoportosúlnak. A legmélyebbikbe ömlik a Lokwa patak, mi miatt az járhatatlan. A középsőbe hídon jutunk, s ez az emelet a leghosszabb. Rövid vándorlás után meredeken emelkedő s a főágtól jobbra eső ágon át egy magas falépcsőre jutunk, onnan pedig egy tágas ferde üregen át, melyben sok barlanglakó madárfaj tartózkodik (törzsök-galamb, szirti csóka és kuvik) egy rövid ágba, mely magasan a bejárat fölött a szabadba vezet. Hogy ezeket a barlangokat gyakrabban nem látogatják, nem csodálható; hiszen a nevezetes barlangi vár is csaknem e sorsban részesűl, holott ezrenként vándorolnának hozzá, ha nem oly rejtett zugban volna. Pedig a vár és barlang annyival inkább megérdemlik a kirándulást Adelsbergből, mert a várhídig kocsival lehet menni.
A krajnai természeti nevezetességek nagy számából még sok más barlangot emelhetnénk ki, melyek mindenikének megvan a maga sajátossága. Több krajnai barlang mint barlangi állatok lakhelye ismeretes. Van ezek között olyan, mely a krajnai barlangok különössége és másutt eddig soha sem fordúlt elő. Ezek az állatok leginkább a rovarok, pókok és sáskák osztályaiba tartoznak. Az utóbbiak nem növényevők, hanem ragadozó állatok, melyek a magukat kevésbbé védeni tudó kisebb barlangi állatokkal táplálkoznak. A sok „Golubina” nevű galambodú is a barlangok e csoportjába tartozik. A törzsök-galamb ezekben gyakran a denevérekkel, szirti csókákkal és más, sötétséget szerető állatokkal tanyázik együtt. Más barlangokban érdekes özönvízi állatmaradványokat lelnek. Ezek közűl különösen fölemlítjük a Kreuzberg-barlangot Laasnál; onnan származik a bécsi udvari múzeumban fölállított barlangi medve kövűlt csontváza is. Ennek a barlangnak özönvízi állatmaradványokban gazdag leleteit még egyáltalán nem aknázták ki. A Kreuzberg-barlang különben Krajna nagyobb barlangjaihoz tartozik, mert hoszsza egyenes vonalban 385 méter s főága, minden kanyarúlatot tekintetbe véve, 460 méter. Valamennyi fő- és mellékág összes hoszsza 1.650 méter. A barlangban folyó patak hátúlról ered s a bejárattól nem messze tűnik el. Tartós esőzéskor hatalmasan földagad és a barlang ilyenkor egy ideig hozzáférhetetlen. Bár a patak lassú folyású, moraját már a bejárathoz közeledve is meghalljuk, a mi azonban csak a barlangi viszhangtól van. Ha a soha ki nem száradó patak hoszszában akarunk eljutni a hátsó részekhez, a hol a csontleletek vannak, többször át kell gázolnunk a vízen, mely rendesen nem ér bokánál följebb. Az állatmaradványok cseppkővel bevont agyaghalmazban feküsznek s kitűnő épségűek. Egy csontváznak rendesen minden részét egy helyen találják, miből következtethető, hogy az állatok magában a barlangban pusztúltak el. A barlang előrészében vannak különben egyes cseppkőalakok is, de ezek nem rendkivűliek. Hasonló özönvízi állatleleteket különben a Karszt-vidéken kivűl is több helyütt találnak Krajnában. Különösen gazdag lelőhely a Mokrica Stein mellett. A Karszt-vidéken kivűl különösen említésre méltó volna még egy magas hőmérséklete által feltűnő barlang Sagornál, melyet krajnai Monsumanónak nevezhetnénk, mert valóban ép oly sajátságai vannak, a mint némelyek állítják, kik ezt a barlangot ismerik.
Némely gottscheei barlang feltűnő a cseppkő-képződmények sajátságos alakjai miatt. Ezek között legszebbek a Gottsche várostól egy óra járásra fekvő Sele-barlangban talált hófehér csipkék. Ez a barlang ezenkivűl még arról is nevezetes, hogy több bejárata és a két főág keresztező pontján egy ürege is van, melynek teteje beomlott. Az egyik bejárat rendesen nem járható, mivel onnan ömlik ki a barlangi patak, melyet a barlanghoz közel egy malomgát kis tóvá torlaszt föl. A keleti bejáráson azonban egy oly helyre juthatunk, a honnan belűlről áttekintést nyerünk az igen festői medencze fölött, melyet bokrok s facsoportok vesznek körűl és melynek végén a szabadban vígan forog a malomkerék. A Sele-barlang hoszsza 245 méter. Végét még nem kutatták ki. A keleti ágban levő források nyáron kiapadnak s ilyenkor a malom, mely innen kapja vizét, megáll. Említésre méltó nevezetessége a Sele-barlangnak a nagyszerű tetőomlások, melyek az egykori főág egy részét több külön barlanggá alakították át. Ebből a szempontból érdekes mása ez a barlang a Windischgrätz-herczeg-féle barlangoknak a haasbergi erdőségekben. A Sele-barlangnak gazdag rovarvilága is van, köztük a ritka Anophthalmus Bilimekii. A Francisca-barlang csak 20 percznyi távolságra van Gottscheetől. Két főágát kikutatták. Az első (95 méter hosszú) végűl fölemelkedve, egy alacsony és keskeny folyosón át vezet a második (130 méter hosszú) részhez, melyet egy járhatatlan szoros zár be. A cseppkő-képződmények ritkák s különösen az első részben nagyon sérűltek. Igen érdekes és könnyen hozzáférhető a Moschwaldi-barlang, mely szintén nem messze van Gottscheetől; a barlangon egy patak fut át keresztben, melynek további folyása ismeretlen. A bejárat közelében kezdődő 22 méter hosszú keskeny oldalág különösen gazdag szép stalaktitokban, míg a főágban levők már nagyon sérűltek. Említésre méltó a Moschwaldi-barlangban a barlangi rovarok meglehetős gazdagsága. A főágból több mellékbarlang nyílik. Koflernnél is van egy kevéssé ismert nagyobb cseppkőbarlang. A legszebbet és legnagyobbat e nemben az egész gottscheei kerületben 1884-ben fedezték föl és „Drei Brüdergrotte” névvel nevezték el. Ez a barlang fenn a Friedrichsteini erdőben van közel Hieresbrunnenhez s nem messze a Friedrichsteini jégbarlangtól; vannak benne három méternél magasabb pompás stalagmitok s a végső részében a pompás cseppkővel szépen kerített tündérkút kitűnő ivóvízzel. Gottschee város hatósága a fölfedezés után azonnal rácscsal kerítette be ezt a helyet, hogy pusztításoktól megóvja; mindamellett azóta nem lehetett hallani, hogy Krajnának e kis drágaköve megérdemelt figyelemben részesűlt volna. Az alsó-krajnai vasút építése különben nagyon meg fogja könnyíteni a „Landel” (a mint a gottscheeiek hazájukat nevezni szokták) nevezetességeinek meglátogatását, mivel eddig a különben kitűnő országúton kellett unalmas kocsiútat tenni, a mi az idegenek látogatását határozottan megnehezítette.
Jégbarlangokban Krajna nagyon gazdag. Nem említve a jégbarlangképződés sokat vitatott elméletét, itt csak a jelentékenyebbeket emeljük ki, a melyekben valóságos cseppjéig található s nem csak hóhalmazok, mint az Alpesek úgy nevezett hóüregeiben. A legnagyobbak és legnevezetesebbek a barlangokban gazdag gottscheei vidéken vannak. A legszebb és legfigyelemre méltóbb a Friedrichsteini jégbarlang, melyet meglehetősen járhatóvá tettek. Ez egy mély dolinában kezdődik, a hol a barlangból fölszálló vízgőzök kedvező helyről nézve szép szivárványt játszanak. A barlangban állandó glecser van talajjégből, szép jégoszlopok és más jégképződmények. Az úgy nevezett jégszakadékot még nem kutatták ki. Az Ober-Skrilli jégbarlangban is van állítólag állandó jég, valamint a Handlern közelében levő „Nagy jéglyuk”-ban. Sok más vidéken is van még jégbarlang. A Tomischel mellett levőről Valvasor a következőket beszéli: „Az Igger-vidéken (St.-Johannison felűl) Tomischle mellett van egy másik barlang, melyben nyáron mindenkor lehet jeget találni, a minthogy egykor a most uralkodó császári felségnek (I. Lipót császár) is szolgáltak vele. Mert a midőn Ő Felsége Laibachban jelen lenni kegyeskedett és a laibachi jégvermekből minden jég kifogyott, ebből a barlangból vittek jeget Laibachba”. – A Ledenicában, a Tabor-hegy déli folytatásában St.-Georgen és Nagy-Liplein között, nem az egész éven át van jég. Egy más kisebb jégbarlang, melyet hasonlókép Ledenicának neveznek, Kis-Otok fölött fekszik Adelsberg szomszédságában a Magdolna-hegy közelében. Itt sem marad meg a jég sokáig. A Mrzla jama-t (hideg lyuk) a Velka goraban vagy a „Karlshütte” nevű vadászlaktól, vagy Rakitnitzből kiindúlva, lehet meglátogatni. Nem tévesztendő össze ezen jégbarlanggal egy másik Mrzla jama a Planina-völgy éjszaki szélén, mely a hideg levegőjű barlangokhoz tartozik s átmenetet alkot a „varjúlyuk”-hoz (Vranja jama). A Rudolfswerthi kerületben két jelentékenyebb jégbarlangot ismernek. A Rossecki barlang Töpliz községben fekszik, s a Kuntschni jégbarlang Langenthon községben Warmberg mellett. Az irodalomban e mellett még a Birnbaumi erdőben és a Nanoson levő jégbarlangokról és jéglyukakról fordúlnak elő némely tudósítások.
Dolinák és természetes aknák. Minden útazó, ki a Karszton járt, bizonynyal észrevette, hogy a föld felszíne néha nagyon át van lyuggatva többé-kevésbbé kör alakú mélyedésekkel, melyeket dolináknak (dol = le, innen doline = mélyedés) neveznek. Azok a dolinák, melyeknek meredek széleit az időjárás még nem rongálta meg, mély akna alakú s nagyon különböző nagyságú szakadékokat alkotnak. Nehány ily jelentékenyebb földomlásnak borzasztóan pompás képe van. A krajnai Karszton levő dolinák számát senki sem mondhatja meg, mert százezrekre megy. A legfontosabbaknak neveik is vannak részben a tulajdonosról, részben valamely eseményre vagy alakjukra vonatkozólag. A Ryba dolina (vagy Fisch-jama, magyarúl hal-lyuk) nevét sajátságos hosszúkás alakjától nyerte. A Jelenava jama (szarvaslyuk) neve onnan ered, hogy egykor egy üldözött szarvas esett belé. A Jeršanova dolina neve tulajdonosától származik. Golubina (galamblyuk) és Vranja jama (varjúlyuk) rendkivűl gyakran fordúlnak elő úgy a természetes aknákban, mint a barlangokban. Igen gyakori továbbá a Kolčivka (olv. Kolcsiuka) név. Az ily nevű dolináknak meredek szélei vannak; igen öblösek és mélyek. Épen az Adelsbergtől Planina felé vezető országút mellett van a kis Kolčivka pompás sziklaüstje, melynek fenekén egy keskeny ösvény fut át. A nagy Kolčivka (a leghatalmasabb omlások egyike) a Haasbergtől Maunitzba vezető országút mentén van. Unterloitschnál hat Kolčivka van egymás mellett s pompás vad tájképet alkotnak. Ha az omlások oly szűkek, hogy aknákhoz hasonlítanak, a benszülöttek gyakran Brežen vagy Brežna (feneketlen) nevet adnak nekik, mivel azt hiszik róluk, hogy feneketlen mélységek. Egyik fajtából azonban gyakori az átmenet a másik fajtába úgy, hogy a szakszerű elnevezés számára határt vonni nem lehet. Egyes ilyen aknál alúl még most is barlangokkal állnak összeköttetésben; másokat a törmelékhalmaz annyira betöltött, hogy sejtelmük sincs arról a barlangról, melynek keletkezésüket köszönhetik. Némelyeket köröskörűl függőleges falak kerítenek és hozzáférhetetlenek; másokba a törmelékkúpon kényelmesen le lehet jutni. Az utóbbiakhoz tartoznak az említett kis Kolčivka és a Vranja jama Planinánál. A Gradišnica, melynek neve „Gradiše vrh” hegytől ered, széles, de hozzáférhetetlen, s noha 225 méternyi óriási mélységű, már teljesen ki van kutatva és fölmérve. Oly dolinákat, melyeknél a meredek szélek eltűntek, s melyekben iszapolódás következtében oly sok föld gyülemlett össze, hogy egy-egy szorgalmas paraszt rétet, vagy konyhakertet csinálhatott belőle, melyet azután gondosan kőfallal vett körűl, Ogradas-oknak (bekerített hely) is nevezik. A mint nem lehet határt vonni a természetes aknák (földszakadások) és dolinák között, nem lehetséges az ezek s az üstvölgyek között sem. Némely dolinákban nagy parasztgazdaságok vannak; egyes üstvölgyek lakatlanok. Ily lakatlan üstvölgy a Police-i, délre a Ratschna-völgytől. Más nagyobb völgyekben azonban egész községek vannak. Az sem irányadó, van-e folyóvíz az üstvölgyben, vagy nem, hogy azt dolina helyett a magasabb völgy névvel jelöljük, mert igen sok üstvölgy van, a hol a földmíves nagyon érzi a víz hiányát, s a hol csak csatorna-, avagy gyakran csak mocsárvíz van rendelkezésre.
Karszti tünemények. Arra a kérdésre, honnan ered az a rendkívűli tünemény, hogy az oly nagy kiterjedésű Karsztnak az Alpesek vidékétől (a melyhez számítandó még földrajzilag) oly annyira eltérő felszíne van, s hogy épen itt oly sok természeti csoda halmozódott össze, csak egy felelet lehet: mindez a hegység plateau alakjának következménye, a melynek lassú rombolásán nemcsak föld fölötti, de föld alatti erosió is folyvást erősen működik. Föld fölötti erosiónak szoktuk tulajdonítani az Alpesek völgyképződési folyamatát, a föld alatti ellenben az Alpesekben oly kis s oly ritkán látogatott helyekre szorítkozik, hogy csak szakértőknek tűnik föl. A Karszton ellenben mindkét erő oly föltűnő módon működik és a Karszt plateau felszíne olyan terjedelmes, hogy a rendkivűli völgyképződés folyamata mindenki előtt föltűnő. A krajnai Karsztban buja erdőtenyészet részben elfedi a tipikus karszti jelenségeket. A déli részben azonban, hol az erdő csak szórványosan lép föl, a Karsztnak más jellege van. Ott jobban szemünkbe tűnnek a kőpusztaságok, melyek Krajnában látszólag hiányoznak, mivel nincsenek oly föltűnően szemünk előtt. Egészen sajátságos jelenség a morénaszerűleg egymásra halmozott s széles területen elosztott kőtörmelékek, melyeknek eredetét már gyakran igyekeztek megmagyarázni; különösen föltűnik a Tengermelléken egy vidéken Kornial (Corgnale) és Lipizza között. Szétrombolt sírkerthez hasonlóan, itt-ott szálban álló magános sziklákkal; az ily részletek a legsajátságosabbak közé tartoznak, a mit e tekintetben találni lehet. A laikusra a chaotikus rombolásnak ily képe azt a hatást teszi, mintha az elemek itt rettenetesen gazdálkodtak volna. A geologia azonban megtanít bennünket, hogy az alakúlás nem erőszakos, de aránylag lassú és folyvást nagyobbodó volt, mely a talajnak új alakot igyekszik adni s még sokáig nem tekinthető befejezettnek. A természeti erők ezen átalakító hatásának köszönhetjük azonban, hogy Krajnában egy ily rendkivűl érdekes vidék alakúlt, szétrombolva és aláaknázva, telve barlangokkal és óriási forrásokkal, tájképi ellentétekkel, minőket a legmerészebb képzelet is hasztalanúl igyekeznék kitalálni; olyan vidék, melyhez hasonló alig akad egyebütt.
Zoff Alfrédtól
