A közép-kor. Franke Jánostól, fordította Pasteiner Gyula
A közép-kor.
Franke Jánostól, fordította Pasteiner Gyula
Franke Jánostól, fordította Pasteiner Gyula
Krajnában csak akkor következett be az a műveltségi állapot, mely alkalmat nyújtott az építés művészi gyakorlatára, midőn más országokban a román művészet már szépen kifejlődött és virágzott. A tartomány mostani városai csak a XII. században lettek tekintélyes mezővárosokká; plébániák alapításával megkezdődött és a XIII. században tovább fejlesztetett az egyházi szervezet, a fontosabb helyek ekkor már nevezetes fokát érték el a virágzásnak. A csúcsíves művészetet megelőző korszak emlékei majdnem nyomtalanúl eltűntek. Az egyházi épületek közűl fönnáll egy félkörű apsis Moistranában a Wurzeni völgyben, továbbá Steinban a kis erőd kettőskápolnája. Kapuja mellett jobbra, balra egy-egy szabadon álló s attikai lábakon nyugvó oszlop van, ezeket félkörű ív köti össze, melynek közepét egyenlő szárú kereszt, s a mennyire a mészrétegen át látható, egy-egy könyvet tartó madár díszíti. A földszínti kápolna hevederívét féloszlopok tartják, melyek saroklevelekkel ellátott joni lábon nyugosznak; kehely alakú fejük egyszerű. A felső kápolna kevésbbé szigorú ismétlése az alsónak. Mind a kettőnek ablakai román művészetűek. A kápolna az erődnek kelet felé kiszökellő sarka volt, s azért falai igen vastagok.
Majdnem szintén ily szegény a tartomány a csúcsíves művészet korábbi idejéből való emlékekben; kétségtelenűl keletkeztek új épületek a XIII. és a XIV. században, mert számos új fő- és fiókplébánia alapíttatott, de a törökök betöréseinek ideje alatt, mi 1396-ban kezdődött, minden romba dűlt és elpusztúlt. Több mint egy századon át gyújtogattak, gyilkoltak és fosztogattak a törökök a tartományban úgy, hogy szinte csodálatos, hogy e borzasztó sanyarúság idejében oly sok templom épűlt. A lakosság lassankint megtanúlta, miként kell védekezni e jövő-menő vendégek ellen, a hamvaikból újra épűlt templomok körűl védfalakat emelt és számos megerősített temető keletkezett. Sem azelőtt, sem azután nem építettek oly sokat, mint a XV. században, noha évről-évre hamuvá tettek egész helységeket.
Krajnában ekkor épűlt vagy bővíttetett ki a plébániatemplomok nagy része és számos fiók-templom. Számos templom csúcsíves jellege elmosódott ugyan, de az épület egyik-másik része, a torony, a fal töve, néha pedig az elrendezés tanúskodik róla, hogy e korban keletkezett, és arra a föltevésre vagyunk indítva, hogy Krajna mostani 1.321 temploma közűl legalább a felerész már állott e korszak végén. Pompás építményeket nem találunk köztük, szerény építészeti művek ezek, a szükség és a csekély eszközök mértéke szerint, kicsiny falusi plébánia-templomok, kisebb fiók-templomok, középszerű városi templomok, rendszerint szerény külsejűek, még ritkább rajtuk a fínomabb kimunkálású díszítmény; azonban szerkezetük, mely néha vakmerő, soha sincs híjával a biztosságnak; a díszítmények szabadok, helylyel-közzel játszi változatosságba csapnak át, de soha sem ingadozó, hanem biztos művészi érzék jellemzi őket. A nagyobbak többnyire háromhajójú csarnok-templomok, az egy- vagy két-hajójú kisebb templomoknak többnyire csak a szentélyük volt boltozatos, a hajót pedig lapos fa mennyezet födte, mely utóbb elkorhadt, s helyébe más művészetű, vagy pedig semmiféle művészet jellegével sem bíró boltozatot építettek. Ritkán fordúl elő, hogy a torony a templommal szerves kapcsolatban volna, többnyire a szentély oldalán emelkedik és földszínti helyisége sekrestyéűl szolgál, vagy pedig egészen szabadon áll a templom mellett. A kisebb templomok nyugati homlokzatai előtt nem ritkán pilléreken nyugvó előcsarnok van. E csúcsíves épületek az egész tartományban, de leginkább Felső-Krajnában találhatók, a tartomány fővárosában csak egy van, ez Szent-György kápolnája a várban. Eredeti alakjukat legjobban megőrizték félre eső helyek kis templomai, s azon községekéi, melyeknek nem volt pénzük nagyobb átalakításra.
A legrégibb csúcsíves épület, mely még az átmenet korából való, Scharfenbergben Ratschach mellett egy magas hegynyergen van, mellette egy meredek hegycsúcson láthatók a hasonló nevű vár csekély maradványai. Szentélyének elrendezése négyzetes, boltozata egyszerű, vaskos gyámokon nyugszik, ívei nagyon tompa csúcsúak, egymást a csúcsban keresztűl metsző két hevederök formátlanúl vaskos, csakis szélen vannak lemetszve, egyéb tagozatuk nincs; hasonló a sekrestye is, mely kisebb és alacsonyabb s a szentély éjszaki oldalán áll. A két hajó épen oly széles, mint a két előbbi helyiség úgy, hogy a templom alaprajza hosszúkás négyszög. A hajókat, melyek 1768-ig lapos mennyezetűek voltak, négyzetes és zömök három pillér választja el.
Az ehrengrubeni templom chórusa.
Luntz Viktortól
A scharfenbergi templom esetlen kimunkálású régi részeihez képest a Bischoflack melletti Ehrengruben búcsújáró templom hajója a kora csúcsíves építést szabadot fejlettségben tűnteti föl. Derékszögű, zömök nyolcz pillér választja el a magasabb középhajót az oldalhajóktól. A pilléreknek nincs fejük, megszakítás nélkűl folynak egybe a tompa csúcsú ívekkel. A boltozat négyzetes mezőit keresztben és átálló irányban gerinczek szelik át, melyeknek zárókövei köralakúak, részben tagozottak. Az ablakok nem egyenlő nagyságúak, s geometriai díszítményük is különböző, majd három, majd négy czikkelyű. A komoly, mogorva, nehézkes hajóból a három-hajójú, csarnokszerű, magas szentélybe lépve, meglep annak kecses könnyedsége és derűlt világossága. Ámbár a csúcsíves építés késő korából való, mégis e helyütt óhajtjuk részletesen ismertetni. A szentély majdnem olyan széles, mint maga a hosszú hajó, de tengelye kevéssé dél felé hajlik, a minek következtében boltozata szabálytalanúl illeszkedik a hajó boltozatához. Ezt a csekélységet nem tekintve, a szentély a késő csúcsíves építészetet Krajnában fejlettsége magaslatán tűnteti föl. A pillérek, számszerint hat, korongalakú talpakon állanak, karcsúak, nyolczszögletűek, kettős fejük van, az alsókat tölgylevelek díszítik, a felsők egyszerűbbek, vagy alakokkal élénkítvék. A boltozatot a gerinczek metszésein rózsák vagy paizsok, a záró köveket gazdagabb alakítású rózsák, vagy pedig alakok díszítik. Az ablakok igen magasak és szokatlanúl szélesek, geometriai díszük igen változatos. Az egésznek hatását, sajnos, nagyon rontja a boltsüvegek festett díszítménye, mely 1644-ben készűlt és utóbb meghomályosodott. A szentély sarkain kivűl a támasztók helyett díszes pillérek állanak; de, mivel a föld színe egyenetlen, mélyen alá vannak falazva. A templom külsejének régies színét nagyon fokozza a hatalmas torony, mely a déli oldalon a szentély és a hajó között emelkedik, s két harangháza van, melyek közűl a felső később épűlt az alsónak mintájára.
Szintén a kora csúcsíves építés idejéből való Radmannsdorf mellett a möschnachi három-hajójú templom; ez hasonlít az előbbinek hajójához, de kedvezőtlen átalakításokat szenvedett, midőn középhajóját a korábbi lapos mennyezet helyett művészietlen boltozattal födték be, utóbb meg kápolnákat építettek az oldalhajókhoz, végűl pedig a szentély boltozatán is változtattak.
Kronauban az egy-hajójú plebánia-templom nyugati homlokzata előtt emelkedő torony szép és egészen jó állapotban levő régebbi építmény, koczka kövekből; kettős talpon áll, fölfelé nem válik karcsúbbá, s csakis a harangház alatt övezi párkány. A harangház ablakait a torony többi ablakától eltérőleg egy oszlopocska osztja ketté, az oszlopocskán nyugosznak az ablaknyílásoknak a falba bemélyített félkörű ívei. A nem épen kicsiny templom szentélyének formái egyszerűek, tiszták, ellenben a hajónak a korszak végén épűlt boltozata példátlanúl szeszélyes szerkezetű; mind három mezőben a gerinczek két-két concentricus rózsát alkotnak, melyek közűl a nagyobbik kifelé, a kisebbik befelé homorodó vonalakból áll, a fal pilléreiből kinyúló hosszú gerinczek részint átmetszik a nagyobbik rózsát és fejképben vagy liliomban végződnek, vagy pedig ívben érintik a kisebbiket. Az építész ekként kerűlve az egyenes vonalat, csupa görbe és hajlított gerinczekből állította össze a boltozat szerkezetét.
A tartomány legnagyobb csúcsíves temploma a krainburgi városi plebánia-templom. 1491-ben épült, 37 méter hosszú, 18 méter széles és 16 méter magas. A nyugati homlokzatba beépített tornyot félköríves négy párkány övezi, a sarkokon pedig támaszfalak futnak végig. Mielőtt a torony egészen fölépűlt, a csúcsíves építés idejét múlta, s a harangház ablakainak félkörű íve és kávája már renaissance művészetű. A gazdag tagozatú és tornyocskákkal díszített nyugati kapu ívmezőjében egy dombormű az olajfák hegyén levő Krisztust ábrázolja. A kapu a torony alja által képezett csarnokba nyílik, mely fölött van az orgonakarzat. Innen a széles három-hajójú és csillagboltozattal födött csarnok-templomba lépünk. A pillérfők tölgykoszorúja, a kis és a nagy rózsák a gerinczek metszésein, az alakokkal díszített fő záró kövek igen szép és szabatos formájúak; az aranyozott helyes tagozatok, a mezők tompított színei, a mérsékelt nyugodt világosság, mely a keskeny és magas ablakokon beözönlik, mint együtt érvényre juttatják az építészetet s nyugodt, komoly és gazdag összhatást idéznek elő. A régebbi szentély szélesebb a középhajónál és boltozata fej nélkűli gerincztartókon nyugvó kereszt és átszegő irányú gerinczekből van szerkesztve. Hogy az oldalhajókból nagyobb nyílás szolgáljon a szentélybe, a kereszthevedert rútúl lefaragták és kibővítették úgy, hogy a hajó boltozatát tartó alakos gyámok az ív nyílása fölött látszanak lebegni. A szentélynek vannak külső támasztói, a hajónak nincsenek, azért ennek boltozatát kapcsokkal kellett megerősíteni.
A krainburgi templom hajójának mintájára épűlt a már említett ehrengrubeni szentély, továbbá a radmannsdorfi és bischoflacki valamivel kisebb csarnok-templomok; az előbbi 1496-ból való és díszítmény tekintetében sokkal egyszerűbb, az utóbbit 1532-ben a krajnai születésű Kunovec építé, gazdagabb részletei fogyatékos és szeszélyes alakításúak.
A Podpetsch fölötti Egg közelében, délre a Bécsbe vezető országúttól egy órajárásnyi kerületen három fiók-templom van, melyek, noha XV. századból vagy a XVI. század elejéről valók, az eddig említett templomoktól különböznek annyiban, hogy boltozatuk egyszerű elrendezésű és a díszítmény alkalmazásában mértéket tartanak. Ezek közt legnagyobb a prapretschei templom: 22.4 méter hosszú és 14.6 méter széles, s építészetileg egyszersmind a legbecsesebb; egyöntetűségénél és a helyhez illő szerény megjelenésénél fogva belseje az elhagyottság és üresség daczára sem nem józan, sem nem szegény. A föld emelkedő színéhez alkalmazkodva belsejében hat lépcső van: egy a hajóban, három a keresztheveder alatt és kettő a szentélyben; ezekkel kivűl egyeznek a fal lábának fokozatai. Az aránylag magas középhajó kétszer oly széles, mint egy-egy oldalhajó, boltozatát a sarkokon lemetszett négyzetes pillérek tartják; a nyugati kapu fölött nagy ablak nyílik, mely barátságos világosságot áraszt belsejébe. A szentély széles ablakainak geometriai díszítménye majdnem egészen ép. Míg a szentélynek erős támasztó pillérei vannak, addig a déli oldalhajó keskeny keleti falán inkább díszítményűl szolgáló három támasztó pillért látunk egymás mellett a nélkűl, hogy azoknak czélja fölismerhető volna.
Az úgy nevezett hegyi templomok a lakható magaslatok és az Alpesek határán, a veszélyek ellen biztosított helyen épűltek, s egyiknek-másiknak egész hitközsége az egyházfiból és annak családjából áll. Ilyen a Szent-Péter temploma Vigaun fölött. Két pillér által elválasztott egyenlő széles és magas hajóból áll; a pillérfők levéldíszűek; a csillagboltozat záró köveit szépen kimunkált alakok és egyéb díszítmények élénkítik. E templomocskát magas fekvése megóvta ugyan az ellenség dühétől, de nem a szerencsétlen átalakítástól; a szentély boltozatának gerinczeit lefaragták és az éjszaki hajó falán levő festményt harmincz évvel ezelőtt bemeszelték, mivel formái nem voltak összhangban azzal, a mit ma egyházilag szépnek tartanak. De a festmény színei oly üdék és tartósak voltak, hogy ma is átviláglanak a mészrétegen. A torony a nyugati homlokzat előtt áll kis távolságban, de a homlokzat éjszaki szélével fal köti össze és az így támadt födött hely előcsarnokúl szolgál.
Szent-Primus temploma Stein mellett a Mala Planina déli lejtőjén, a honnét dél és nyugat felé pompás kilátás nyílik, 1452-ben, mások szerint 1472-ben épűlt, s különösen nagyságánál fogva figyelemre méltó; kettős hajója 22.7 méter hosszú és 9 méter széles, a szentély 13 méter hosszú és 6.9 méter széles, a hajó magassága 7.3, a szentélyé 9.8 méter, tehát a szokásos arányoktól merőben eltér. A hajónak csillagboltozata a szokatlan hosszúsághoz mérten négy pilléren nyugszik. A díszítményes részletek, miként Krainburgban, úgy itt is, habár nincsenek ellentétben a csúcsíves művészettel, mégis dúrva, lapos és hevenyészett kimunkálásúak, nagyon meglátszik rajtuk, hogy a fúrót sűrűn használták. A szentélyt egyszerűbb dülényes boltozat födi. Nyugat felé az utolsó pillérnél erkélyek elhelyezésére szolgáló mennyezetes oltár áll. A nyugati homlokzat tornya, mivel a föld színe lejtős, éjszaknak félre van tolva, a másik torony valamivel fölebb az előbbi előtt szabadon áll. A hegyen fölfelé haladva nehány percz alatt Szent-Péter templomocskájához jutunk, melynek lapos mennyezetén még épségben van a csúcsíves művészetű, váltakozó fehér, világos kék, világos sárga és barnás czikk-czakkos szalagokra kimetszett mintával festett fekete díszítmény.
Alsó-Krajna csúcsíves épületekben szegényebb úgy számra, mint szépségre és a díszítmények kimunkálására nézve, egyébként azonban figyelemre méltó sajátosságokat találunk rajtuk. A st.-ruprechti három-hajójú csarnoktemplom 1497-ből való, alaprajza hosszú és keskeny, gerincztartókkal tagozott pilléreken nyugvó hálós boltozata a gazdagabbak közé tartozik, zömök tornya a templom födelének magasságától kezdve nyolczszögű. Nagyobbszerű építménynek tervezték Rudolfswerthben a káptalan-templomot, azonban csak a sírboltot, e fölött a szentélyt és a nyugati homlokzaton a tornyot fejezték be, a később épűlt művészietlen hajó a csúcsíves építészet által hagyott hézagot szegényesen tölti be. A szentélyben a falpillérek gyámjaiból gerinczek nyúlnak föl. A szentélynek öt nagy ablaka van, három a záró falakon, kettő a déli oldalon, mindegyik két osztályú, geometriai díszítményük szép és változatos formájú. A szentély és a sírbolt fala kivűl terméskőből és koczkakőből épűlt és vakolatlan. A torony tengelye, valamint a hajóé is kevéssé elhajlik a szentély tengelyétől. – Csúcsíves művészetű nagyobb templomok vannak még Treffenben (1443) és Hönigsteinban; Möttling közelében egy várfalon belűl közel egymáshoz három középnagyságú templom áll, mind a három a csúcsíves építés késő idejéből való és utóbb mindegyiket tetemesen átalakították.
Belső-Krajnában Zirknitzben az 1482-ben épűlt három-hajójú csarnoktemplomnak pillérfői a dór oszlopfőkhöz hasonlók, a gerinczek keresztalakban fűződnek egybe, a szentély nem a nyolczszög három oldalával, miként szokásos, hanem a tízszög négy oldalával és a tengelyben szöggel záródik.
Hogy a csúcsíves művészet Krajnában mily sokáig bírt ellenállani az új művészetnek, bizonyítja a Billichgratz melletti Dworban a Szent-Péter templom; 1525-ben kezdték építeni és 1560-ban fejezték be; részben régi formákat alkalmaztak rajta, a mennyiben a három-hajójú csarnokban, a hajókat elválasztó falak négyzetes pillérek által tartott tompa csúcsú íveken nyugosznak és lapos fa mennyezet födi. A szentély ablakainak geometriai díszítménye ellenben fölötte szeszélyes, a mennyiben püspöki pásztorbotot, majd pápai hármas keresztet és hasonló jelvényeket ábrázol.
A laibachi székesegyház és az altlacki templom külső és a minkendorfi templom belső falába illesztett sírköveken kivűl, melyek a szokásos sisakokat, czímereket és lovagok alakját tűntetik föl, az egyházi szobrászatnak csak egyes maradványai vannak krainburgi és weldesi házakba és a bitnjei egykori csúcsíves templomba befalazva. Fa faragvány csak egy maradt meg, ez Ker. Szent-János szobra St.-Johannban, a Wocheini tó mellett, noha gyarlón van befestve, mégis meglátszik rajta, hogy méltó műve egy ügyes szobrásznak.
A XV. század utolsó és a XVI. század első évtizedeiben az építés terén és a templomoknak falfestményekkel való díszítésében egyaránt élénk tevékenység uralkodott. Sajnos, hogy a falfestmények nagyobb részét utóbb bemeszelték; a mely csúcsíves templom falait nem építették újra, ott a mész alatt nem ritkán láthatók festésnek nyomai. Különösen kedvelték a képcyklusokat, melyek a szentély minden falát betöltötték; a hajóban csak arra a falra festettek, mely legkevésbbé volt ablakok által megszakítva. A nagy mezőket a festők tárgyuk szükségei szerint szabadon osztották be, csakis a boltozaton és az ívmezőkön alkalmazkodtak az építészet által megszabott beosztáshoz. A képek érthetők és könnyű előadásúak, a formák domborúságát gyarlón ábrázolják, néha csupán jelzik, az arcz elég gondos kimunkálású, de a mezítelen test egy fő színnel van befestve és a tagok vonalakkal belerajzolva; a ruházat könnyed, nincsenek rajta gyűrött, szögletes redők. A képek nagyobb része színezett rajznak látszik. Bizonyos méltóság, derűlt nyugalom és a lélek egyensulya jellemzik az ábrázolásokat, háborgó szenvedélyekkel ritkán találkozunk.
A Wocheini tó melletti St.-Johannban van egy csúcsíves templomocska, melynek egész szentélyét és hevederét falképek borítják.
Szent-Kristófot mind mai napig különösen szeretik ábrázolni a falusi kis templomok külső falán. A legrégibb Kristóf-kép Vodeschitschben (Veldes mellett) van, a szentet szőke ifjúnak ábrázolja, mellét vért, ágyékát virágos vörös kötény födi. A virágok kimetszett mintával vannak a kötényre festve. A mellette levő kép, mely a kereszten levő Krisztust állítja elénk, barnás mély színezeténél és erélyesebb formáinál fogva jobban hasonlít az olajfestményhez, mint a könnyedebb freskóhoz. Sajátságossá teszik e képet a ráfestett különféle tárgyak, mint kolbász, szerszámok és egyebek, melyeknek az a czéljuk, hogy a nézőt az egyház parancsainak megszegésétől óvják. A Bischoflack melletti Suha helység templomocskájának szentélyét szintén egészen képek borítják, különösen szépek és élénk színűek a boltsüvegeket díszítő angyalok alakjai. A prapretschei templomban többek között említésre méltó a szentély meszelt boltozatára festett kép, mely az angyali üdvözletet ábrázolja; ugyanitt a díszítményes festmények is igen szépek és gondos kimunkálásúak. Az Aich melletti Krtina három-hajójú be nem fejezett csarnoktemplomában két évvel ezelőtt egy képsorozatról szedték le a mészkérget. Legjobb a déli falon levő nagy festmény; legfelűl mandorlában s angyalok között Krisztus trónol, legalúl a pokol torkában az elkárhozottak kisebb arányú, mezítelen, de a szemérmet nem sértő alakjai, fejükön a korona, a püspöksüveg és a tiara jelzi a földön viselt méltóságukat.
Krisztus-kép a Veldes melletti Vodeschitsch kis templomának külső falán.
Siegl Károlytól
Szent-Primusban a hajók hosszú falait szintén egészen festmények födik. A déli oldalon Mária élete ábrázoltatik; az éjszaki falon, melynek nincsenek ablakai, egy képnek tárgya a betlehemi gyermek legyilkoltatása, egy másiké a keresztények üldöztetése a törökök által. Élénk és szabad elbeszélő képesség jellemzi e képeket. Midőn negyven évvel ezelőtt újra födték a templomot, a boltozaton átszivárgó esővíz bemocskolta a festményeket és a szükségesnek mutatkozott helyreállításnál nagyobb részökre kontárúl ráfestettek. Az ablakfülkékben levő vonzó női alakok érintetlenek maradtak, s ezeken jól fölismerhető a festés módja. Az új-kor már erős hatással volt a művész fölfogására; a színezés egyes részletei felső-olaszországi hatásra mutatnak, így különösen az, hogy a testszín élénkségét ügyesen iparkodik emelni a környezet mélyebb árnyékolása által, nemkülönben az is, hogy a művész tartózkodik a fő színek árnyékolásától; ezt bizonyítja továbbá nehány kerek arczú, szőke női fej, s azoknak fínom metszésű orra és szája; más részt még látunk a képen hosszú, keskeny arczú és magas homlokú alakokat, melyek azt bizonyítják, hogy a művész közelebb állott az éjszaki művészethez. Ámbár e képek festési módja szabadabb, s nem fél a mélyebb árnyékoktól, mégis oly sok bennök a csúcsíves művészethez hasonló feszesség és naivság, a mi alól a XVI. századbeli olasz már régen fölszabadúlt, hogy a festményeket csakis éjszaki művész festhette, a kinek szelleme még a régi festési mód hatása alatt állott; de egyet-mást elsajátított a renaissance művészettől. E korszakból fönmaradt olajfestményeket, a krainburgi templom két szárnyas oltárát, nem régen a bécsi cs. és kir. képtár szerezte meg.
A kis művészetek körébe tartozó tárgyak ritkák és jelentéktelenek; a mit a törökök nem pusztítottak el, azt utóbb megolvasztották, elhanyagolták, vagy pedig külföldieknek eladták. Kevés van, a mi említésre méltó: nehány város pecsétje, így a laibachi Rudolfinumé, Krainburgban két szép kehely, néhány szentségtartó, a „De civitate Dei” kéziratának, 1437 körűl egy freudenthali szerzetes által festett minium-képei a laibachi lyceumi könyvtárban, egy missalét és „B. Gregorii Moralium” czímű könyv másolatát díszítő minium-képek a krainburgi plebánia levéltárában.
