A mészhegyek és a vaspát-hegyláncz Felső-Stiriában. Geyer Györgytől, fordította György Aladár
A mészhegyek és a vaspát-hegyláncz Felső-Stiriában.
Geyer Györgytől, fordította György Aladár
Geyer Györgytől, fordította György Aladár
Az Alpesek éjszaki öve mentén valóban ritkán mutatkoznak oly élesen az ellentétek az őshegységek és a mészhegyek között, mint ott, a hol az utóbbiaknak nyugat felől hullámzó lánczolata Salzburg, Felső-Ausztria és Stiria határán a Dachsteinban legmagasabbra emelkedik föl. Ama nagy hosszanti mélyedés ugyanis, a melyen az Inn és Salzach fut keresztűl, ezen a helyen az aránylag keskeny Enns-völgyben folytatódik és a mészhegyek fehér kőfalai egészen a Tauerngerincz aljáig nyomúlnak. De, valamint az Inn és Salzach nyugatról keletnek haladó hosszabb folyás után irányukat megváltoztatva végre áttörnek a mészkő-hegylánczon, az Enns vize is útat tört magának annak kőfalán át, minek következtében a tájkép ezen idomzati ellentétei a tartomány keleti vidékein sokkal lassabban olvadnak át egymásba.
Az éjszaki mészhegységek, a mint a 2.996 méter magas Dachstein csúcscsal a tartomány területére lépnek, itt még általában ama hatalmas tömbalakú tömegek jellegét viselik magukon, a mely jelleg távolabb nyugat felé a salzburgi részekben uralkodó. Meredek párkányzatokra támaszkodó tetejökön mérföldekre terjedő víztelen fennsík terűl el, sekélyes medenczék és alaktalan kúpok szabálytalan zűrzavara vonúl át a kopár fennsíkon, melynek csakis külső párkányán emelkednek önálló csúcsalakok. A sziklasivatag legfelső fokait a Dachstein-hegységben csillogó firnmezők borítják, a kopasz felső csúcsok gerinczei között szétterülve, de ezek közűl csakis egy kis jégár esik Stiria tartományban, a többi mind éjszakra Felső-Ausztriában fekszik.
Erre felé lassankinti lejtősödés következik; a teljesen kopár, itt-ott hóval tarkított fennsikrészekhez egy széles öv csatlakozik egyenetlen kőmezőkkel, rajtuk a gyalogfenyő sötét törpe erdői, azután a czirbolyaerdő s végre messze terjedő erdők, melyek az ausseei medencze fel és Mitterndorf irányában alább-alább ereszkednek. Annál hirtelenibb a hegység hanyatlása dél felé az Enns-völgy irányában, hol egyetlen kőfalszerű homlokzata részint napfényes havasi legelőkkel fedett hegyfokokra, részint egészen a mocsáros völgytalajra hajlik le. Sehol sem mutatkozik azonban ez a lejtőzet oly nagyszerűen s egyúttal oly festőileg, mint Schladming környékén, mely bányaváros az Enns-völgy felső részében egykor virágzó hely volt, de a XVI. századi parasztháborúk viharai óta folytonosan hanyatlik. Itt van a völgytalaj fölött 400 méter magasságban a ramsaui jól mívelt fennsík, melynek vörösfenyő erdei és zöld legelői, barna pásztorkunyhókból álló falvakkal élénkítve, a Thorstein és Dachstein pirosas-szürke, hóval tarkított falainak aljáig húzódnak le.
A fennsíknak a Traun felé eső éjszaki menedékes lejtőjétől eltérőleg a déli meredek oldal sziklás párkánycsúcsok egész sorozatában magaslik föl, melyek az Enns völgyét Schladmingtól lefelé baloldalt kisérik. A gerinczcsúcs alján még egy utolsó hegyfokozat terűl, melyen Gröbming tekintélyes mezőváros fekszik, azontúl azonban a Grimming sziklatömege egészen a mocsáros völgytalajba nyúlik le s a két lejtő közt levő nagy ellentét mind élesebben tűnik föl. A Grimming, mely egészen külön álló s a Dachstein-hegységtől a Stein szoros által elválasztott sziklagerincz, uralkodik az egész Enns-völgyön le egészen Selzthalon túl; keskeny oldala felől nézve itt hatalmas gúlának látszik, melynek magas gerinczén jégmezők feküsznek bemélyedve s mely mintegy tengelye a körűlötte levő mélységeknek. Ennek az óriásnak alján torkollik éjszak felől a klachaui völgytorkon át egy, részben már a Traun vidékéhez tartozó völgyrendszer, mely a Dachstein és a Holt-hegység közé ékelve, Aussee és Mitterndorf medenczéire oszlik.
Ha a hallstatti tó sötét fjordjából kiindúlva a Koppen-szurdokon át a Traun-völgyének az eredete felé haladunk, csakhamar elébünk tárúl a derűs távolban levő ausseei medencze. Magánosan emelkedő hegytömegek és a Holt-hegység szürke lejtői együtt alkotják a zöld mélyedés keretét, erdők és rétek borítják a hullámzó, itt-ott alacsonyabb sötét kúpok által megszaggatott talajt s minden magaslatról nyári lakok és tanyák mosolyognak felénk. Itt kelet felé már legutoljára találkozunk azzal a festői csoportozattal, mely a völgyeket a széles fennsíkhegységek alján annyira kiemeli, ama gazdag változatossággal, melyet a zárt tóöblök tagozódása alkot.
A kerthez hasonló völgyben fekszik az élénken látogatott Aussee fürdő a Traun folyó forrásáúl szolgáló három pataknak egyesülésénél, tehát épen azon a ponton, a honnan tájképi szépségeiről egyaránt híressé lett két völgyrészlet meglátogatására lehet kiindúlni. Az éjszaki ág innen nem messzire a Dachsteinnak távol dél felől lecsillámló jégmezőivel szemben Ó-Aussee barátságos vidékévé tágúl. Ennek a völgynek a hátsó részét a Trisselwand kőfalai alatt egy tónak sötétlő tükre borítja, melynek sötétzöld habjai egy sziklaelőfok tövét megkerűlve, egészen a magános tavi rétig terjengenek. Ott azonban, a hol a Loser és Trisselwand sziklakarjai ölelkeznek, magasan a fennsíkon számos havasi legelő fekszik s több órajárásnyi ösvény vezet kopár kősziklákon át magános csöndes hegyi tó mellett a hegység gerinczéhez közel a túlsó oldalon levő Felső-Ausztriába. Ó-Aussee völgyét a Loser és Sandling alján tarka nyaralók és csinos tanyák élénkítik. A Sandling bensejében tömérdek só rejlik, melynek kiaknázása a lakosság egyik fontos keresetforrása. A nép férfitagjai részben mint bányászok, részben mint az ausseei sófőző munkásai, részben végre mint favágók, kik a szükséges tüzelő anyagot állítják elő, találnak foglalkozást és keresetet úgy, hogy a földmívelés munkáját nagyobb részt női kezekre bízzák. Különösen fáradságos munkával keresik meg kenyerüket azok a leányok, kik mint pásztorok tartózkodnak a Holt-hegység rideg havasain. Az össze-visszaszaggatott sziklaháton oázok gyanánt itt-ott zöld medenczék tünedeznek föl, a sziklatömbök között ritkásan sarjad a takarmány és jó messze kell hajtani a szarvasmarhát, hogy eleségét megtalálja. Ha ilyenkor köd ereszkedik le és a vihar esővel terhelt felhőfoszlányokat korbácsol végig a kopár talajon, nem csekély fáradságba kerűl a szétfutó csordát biztonságba juttatni. Az ausseei pásztorleányok mind ennek daczára híresek daloló kedvükről és ártatlan életvidorságukról. Örömkiáltással üdvözlik a közelgő idegent s megvendégelik a legjobbal, a mi csak a havasi konyhából kikerűlhet. És ha ekkor a többi kunyhókból is összekerűlnek a leányok, csakhamar olyan tánczra perdül a fiatalság, mint a „széltől fölkapott falomb” és mind ehhez gyakran egy egyszerű szájharmonika szerény zenéje is elegendő.
Még egyszer áttekintve a Loser szellős csúcsáról az előttünk elterűlő vidéket, visszatérünk Aussee-ba, hogy a völgy keleti ágát is megismerjük. Vezetőnk a csörgedező Traun, csakhamar azonban ritkúl az erdő s föltárúl előttünk a Grundl-tó képe, mely tónak partján az Alpesek egy fejedelmi barátja oly gyakran és oly szívesen tartózkodott. Komor erdőségek körítik a tavat, melynek sötét tükrében a Holt-hegység tisztes korú hegyóriásainak koszorúja rajzolódik le. Ez a hegység a tartomány határfala Felső-Ausztria felé, kiterjedt sziklasivatag, mely túlfelől meredeken esik le az Alm-tó és Hinterstoder felé.
Ha a Grundl-tó partjairól vadászösvényeken fölfelé haladunk a zöld Lahngang-tavak mellett: több óra járásnyira egy kihalt, rideg sziklavölgybe érünk. A természet e helyen már teljesen kihaltnak látszik, a tájkép egyhangúságát csakis hófoltok és a fehér sziklatalaj-vízmosásaiban látható sötét zugok élénkítik. Ezen a helyen emelkedik a Nagy-Priel kopasz csúcsa 2.514 méter magasságig, messze tekintve a síkságon túl a távoli Dunáig.
Szorosan a tó partján húzódik egy út éjszak felé többnyire erdőkön át és számos kellemes nyári lak mellett haladva a „Ladner”-ig. Nem hangzik többé a derék vadászok lövöldözése és kardala, kik itt oly gyakran gyűltek össze a szeretett János főherczeg körűl, de még mindig élénken él a nép között emlékezete ama szép időnek és még ma is, midőn a pásztornők vidám seregét völgybe vonúlni készteti a zordon ősz és minden oldalról csónakok közelednek ide, telve ünnepiesen öltözött legények és leányok kiabáló és daloló tarka csoportjával, hogy havasi tánczra penderűljenek, még ma is oly igazi és hamisítatlan népköltészet mutatkozik itt a „Ladner”-nél, mint egykoron.
A tó felső végén a gössli rét van szürke kápolnájával. De még távolabb terűlnek szét már csaknem bezárva az erdő és sziklák által, a toplitzi és Kammer-tó sötét víztükrei. Vízesések hullanak az előbbi tóba, a másiknál még a hullámzúgást sem halljuk; halotti csend honol a keskeny meder fölött, melyet csak néha zavar meg egy favágó baltacsapásának hangja onnan fölűl az erdőségből.
Az ó-ausseei tó és a Trisselwand.
Ditscheiner Adolftól
Elhagyjuk Ausseet, szép hegyeit, kedves, vidám népét és az élénk életet, mely itt minden nyáron meg-megújúl, és kelet felé, a mitterndorfi medenczéhez irányozzuk lépteinket. Sajátságos vidék terűl szét itt éjszak felől a Holt-hegység, délről a Dachstein nyúlványai között. Magas és nyílt fekvése miatt rideg e helynek az éghajlata, a tenyészet csaknem alpesi és a mívelt talaj erdőre és rétekre szorítkozik; az emberi lakások mind a régi só-út mentén sorakoznak falvakká, melyek a vasútvonal megnyitása óta mindannyian elszegényedtek. A tágas zöld völgynek épen a középpontján fekszik Mitterndorf a Salza patak mellett, a mely névvel Felső-Stiriában még egyszer fogunk találkozni. Ez a nevezetes patak a Holt-hegység szikla üregeiben a Tragl alján fakad, keresztűl megy a mitterndorfi völgyön éjszakról dél felé, tehát keresztűlmetszi ennek a völgynek hosszanti irányát, hogy azután a Stein-szoroson át fusson a Dachstein-hegység, meg a Grimming között az Enns folyóba, a mi által az utóbbinak magasra fölnyúló s az egész völgy fölött uralkodó gerincze teljesen elkülönűl. A Grimminggel szemben tavakban gazdag alpesi terrasza által feltűnően emelkedik a Holt-hegység és a határ hosszában kelet felé nyeri folytatását a Hochmölbling és Warscheneck fennsíkvidékén. Az erdős árkokon keresztűl itt fut le a Grimming-patak és Klachautól óriási névrokona alján megy tovább az Enns völgyébe.
Trautenfels várának ormáról megláthatjuk az Enns-völgy egész alsó részét Irdningtől és Steinachtól le egész Liezenig; különösen szép ez a látvány este, midőn az egész nyugat felől jövő fényözön megaranyozza a széles, igen mocsáros völgyet számtalan szénakazaljaival, továbbá a sötét ligeteket az Enns partjain s a távoli mészszirteket Admontnál. A Holt-hegység déli meredeken eső lejtőit a Rottenmanni Tauern messze terjedő erdős nyúlványai alkotják; lent falvak és a völgy éjszaki szélén lejtőkön fekvő templomok és várak láthatók, de a keskeny, rövid keresztnyílásokon át csak ritkán hatol a szem a magas hegység szürke falaiig. Csakis Liezennél kezdődik meg egy mély, az egész mészhegységen át menő nyílás, melyen a postaút keresztűl vezet a Pyhrn-szoroson át Stiriába. Ezzel együtt lényegesen megváltozik a tájkép is. Kiterjedt fennsíkok helyére magasra nyúló, de keskeny sziklagerinczek lépnek és a fővölgy felé menedékes lépcsőzetekben széles zöld palanyúlványok ereszkednek le. Az Enns áttörése a mészhegyek éjszaki részén itt kezdődik meg, eleintén csak kisded magaslatok között, de csakhamar azután visszahúzódnak a körfalak és az admonti hatalmas sziklahegyek mutogatják, hogy itt a természetnek egy magasztos színterére lépünk. Admont alatt sziklák zárják le a széles völgyet a „zugó” keskeny kapuja kivételével teljesen, a mely kapun át omlik most a zajgó víz, hófehér habját az előre nyúló sziklákhoz verdesve s az egész völgyet tompa zúgással töltve be. A Hochthor és Reichenstein meredek esésű szürke sziklacsipkéi rettenetes magasságból tekintenek el a gstatterbodeni erdő tisztására. E helyen széles hasadék tör útat a déli kőfalba s magas sziklafalak közt vezet a Johnsbachi csendes havasi völgybe. A mindkét oldalról előre törő sziklák még egyszer összeszorítják az Enns medrét egy keskeny völgytorokba, azonban már Hieflau mellett megtörtnek látszik az ércz ellenállás s nyugodt folyásban kanyarodnak a hullámok éjszak felé erdős, sokszorosan kanyargó völgyön át a tartománynak Altenmarkt melletti határáig.
A Hochthor-csoport a „Gesäuse” bejáratától nézve.
Ditscheiner Adolftól
A „Gesäuse”-nál az Enns Felső-Stiria egyik legnevezetesebb, meredek csúcsok és magas falak által feltűnő hegytömbjén hatol át, a mely, a Halli kőfalaktól a St.-Galleni mély nyereg által elválasztva, a Zinödl-en és Lugaueren át kelet felé Kaiserschildig, tehát az Erz patakig folytatódik. A mészhegyek fehérlő kőfalaival szemben dél felé nevezetes ellentétűl a vaspát-hegylánci vidéke terűl. Itt csak szelíd hegyi alakzatok vannak, a csúcsokat és nyergeket zöld rétek díszítik és a völgyek alsó lejtőit sűrű erdő borítja.
Ennek az alakzatnak következtében az egész vidék völgytalajait, minők a kaiseraui Admont mellett, a johnsbachi völgy, a radmeri s részben még az Erz patak vidéke is, alacsony nyergek kötik össze egymással és vizeiknek éjszak felé kell útat törniök a Mészhegység keskeny völgyzugain át; a déli harántvölgyek pedig rövid futás után azon nagy hosszanti mélyedésbe torkollanak, mely az őshegység éjszaki alján a Palten és Liesing hosszában egészen a Muráig vonúl.
A Selz völgyétől a Palten-völgy Rottenmannon és Triebenen át fölfelé húzódik a Wald nyereg felé; a mocsaras talajt szakadatlanúl széles domborzatú zöld hegyormók kísérik és csak azon a helyen, a hol Gaishorn náddal övedzett búskomor tava teríti szét fekete vizét a legutolsó völgylépcsőzet alján, csak ott tör át a szelíd palahegység övén egy harántvölgy, melyen át kísérteties halványsággal tekint le az admonti Reichenstein hegycsipkézete. Vissza-visszatekintgetve a Bösenstein komor, hófoltos hegylánczára, a waldi vízválasztóhoz és ezentúl a Liesing völgyébe érünk. A rendkivűli rideg éghajlat alig képes megérlelni itt a legegyszerűbb mezei terményeket, s ezért a gyér népesség marhatenyésztéssel, és fakereskedéssel kénytelen kenyerét keresni. Mélyen benn a patak partján az árkok sötét erdejéből emelkedik a szénégető füstje s elárúlja az élő ember jelenlétét a messze erdőkben, a melyeknek csendjét csak ritkán töri meg a „Kohlbauer” ostorpattogása. Csakis őszszel, midőn az erdő szerelmes királya hallatja büszke kihívó szavát, avagy kora tavaszszal az erdő hófoltos magas határszélén, midőn a csillogó nyírfajd harczias hangjai hallatszanak, csak ekkor élénkűl meg a stiriai alpesi erdőség s alant a völgyi úton is megszólal a barna vadászlegény rikkantása:
„Mikor a fajd durrog, a pirók fütyől
S szénégető csattog: az már jó idő.”
S szénégető csattog: az már jó idő.”
Kelet felé mindinkább szélesedik a vaspát-hegyláncz, ezzel együtt annál hatalmasabb mészkőrétegek nyomúlnak be a lágy palák közé és az által lehetővé teszik, hogy magas mészhegyek egész sorozata keletkezzék, melyek az újabbkori mészöv hegyeitől szelídebb alakúlásokkal különböznek. Erre a vidékre esik Vordernberg iparűző völgye. Ez a völgy épen, a mint Leobennél a Muravölgybe torkollik, a trofaiachi nyílt medenczévé szélesedik, a mely körül festői félkörben csoportosúlnak az említett mészhegyek: a Gösseck, Wildfeld és a vordernbergi Reichenstein. Mély bevágású árkok mélyednek be itt a hegynyúlványokba, nyugot felől a Göss-árok a Reiting meredek oldala alatt a Wildfeld mellett lévő havasi legelőkig, éjszakra pedig a tulajdonképi vordernbergi árok a Reichenstein lábánál.
Ennek az ároknak legbelső részében fekszik Vordernberg mezőváros, a felső-stiriai vasipar középpontja, melyet a Prebühelen át csinált út köt össze Eisenerz-czel.
Igen sajátságos érzések támadnak itt az éjjeli vándorban, midőn a szédítő magasságból a sziklafalak sötét árnyképei vetődnek alá, midőn minden kohóból villogó tűzkévék szökelnek föl, melyeknek pokoli fénye a gyárak belsejéből jövő vörös világossággal egyesülve, bevilágítja a vén országútat. Az itt olvasztott ércz nagyobb részt az Eisenerznél levő „érczhegy”-ből ered és bányavasút szállítja át a Prebühelen. Sajátságosan érinti az utazót, midőn a lakatlan hegyszoros tetején a gőzkocsi fütyölését hallja, míg a nyírfák között nedves köd terjed szét s a Reichenstein közeli sötét gerinczei körűl gomolygó felhőtömegek kavarognak. Éjszaknak lefelé hanyatlik az országút Eisenerz zöld völgyébe, mely kelet felől a Schwab hegyláncz sokalakzatú nyúlványai s nyugot felől az Ennsvölgyi alpesek kiágazásai közt fekszik. Ennek a völgynek főhelye a közel lévő „érczhegy” kimeríthetlen érczkincsei következtében már csaknem egy teljes évezred óta középpontja az alpesi vasiparnak.
A Ring Weichselboden mellett.
Ditscheiner Adolftól
Ennek a völgynek töve is a paläozói hegység falai közt van s azután szűk völgytorokban áttörve a mészhegységet, Hieflaunál az Enns völgyével egyesűl; az erdővel borított lejtőkből minden oldalról kőfalak emelkednek ki és az egyes tömegeket széles, mély nyergek választják szét elkülönített tömbökké. Így emelkedik ki a Schwab-hegycsoport tömegéből Eisenerz felé a Pfaffenstein és az Erz patak elágazásait a Griesmauer alján lévő Gsoll-árokra meg a Münich-völgyre különíti el, mely utóbbinak torkolatánál a pompás Leopoldstein-tó tükrözi vissza a Seemauer és Pfaffenstein fehérlő szikláit.
A völgy hátsó végén vizenyős tófeneken ösvények vezetnek egy hatalmas hegytömb magasan fekvő legelőihez. Ez a Hochschwab-csoport, egy zárt fennsíki hegység, mely az Erz pataktól a Seebergig keleti irányban öt mérföldre terjed és különösen éjszak felé a Salza-szoros irányában meredek falakban végződik; sokkal menetelesebb a lejtősödés dél felé: egész sereg előhegy hanyatlik itt alá fokozatonként, hosszú oldalárkok által metszve, a vaspát-hegylánci alacsonyabb emelkedéseig. De, bár az alakzat és magasság a Hochschwabon ugyanaz, mint a salzburgi mészhegyeknél; itt még sem találhatjuk föl a salzburgi hegyeket annyira jellemző kiterjedt kősivatagokat. Nagyobb részt havasi legelőkben gazdag rétek terülnek itt a nyugotibb vidékek magaslatain, melyek fölé a Brandstein és Ebenstein csúcsai emelkednek. Távolabb kelet felé azonban a hegység fokozatai kerek csúcsokban s hosszú gerinczekben mind magasabbra-magasabbra emelkednek föl egész a Hochschwab (2,278 méter) csúcsáig; melynek kopasz sziklatalajú széljárta csúcsán a növényzet már egészen eltűnt.
A hegység éjszaki alján azonban a nagyszerű tájképekben gazdag Salza-völgy húzódik, a Kastenriegeltől Weichselbodenen és Gschöderen át Wildalpeig és tovább az előhegyek közt, az Ennsig, majd mint szűk völgytorok magas sziklák között, majd szétterülve mint erdőkkel borított talaj virágos rétekkel.
Hogy a Hochschwab tulsó lejtőjének alakúlását megismerjük, visszatérünk a déli oldalra és pedig a Mura partjáig. Szerény erdős kúpok közt fut ez a jelentékeny folyó Leobentől lefelé Bruckig, a széles Mürz-völgy torkolatáig, mely, innen éjszakkeleti irányban a Semeringig emelkedve, a Hochschwab legvégső nyúlványainak határát alkotja. A tulajdonképi magas hegység messzebb éjszak felé fekszik egy jókora széles és hosszan elnyúló haránt völgyektől áttört szelíd magaslati öv mögött. Így példáúl az erdőben gazdag Tragöss-völgy Kathreinon és Oberorton át a Schwab-csoport délnyugati lejtőjének alján felevő „Zöld-tó”-hoz vezet, így Kapfenbergtől a Thörl-árok huzódik befelé és két tetemes ágra oszlik, melyek közül az egyik St.-Ilgenen át, másik pedig az aflenzi és seewieseni medenczéken keresztül ismét a hegység déli lejtőihez ér. Ez a két árok nagy ívben fogja körűl a Mitteralpe és Fölz dél felé nyomúló fennsíkját, hogy végre a Schwab fal aljánál ott, a hol az erősen sziklás Trawiese-völgy és a Dullwitz magas gerincze a legmagasabbra hatolnak, legfelső kezdetükkel egymással érintkezzenek.
Miként nyugaton a Prebühel, úgy emitt keletre a Seebergen átvivő útvonal alkotja a hegység határát. Seewiesentől a nevezetes Brandhof úri lak mellett, mely egykor János főherczeg kedvelt tartózkodó helye volt, vezet Gusswerken át Mária-Czell medenczéjébe a Salza felső folyásánál. Egy magános hegytetőn álló kápolnánál kiterűl előttünk a halványzöld, változatos alakú hegyek által környezett völgy, mely szelíd hullámzásokban emelkedik föl a vízválasztóig, az Erlaf-tó felé. Ennek a békés tájnak közepén derűs lejtőn nyugszik a sűrűn látogatott búcsújáró hely pompás és gazdag kincseket rejtő templomával, mint középpontja ezer meg ezer kegyes zarándok sajátságosan tarka forgalmának.
A Schwab csoportban még egyszer a Mész-alpesek festői táját láttuk magunk előtt, de távolabb keletre már hanyatlani látszanak a hegységeket alkotó erők. Igaz ugyan, hogy a Veitsch, a Schneealpe, Raxalpe és a Schneeberg sziklás széles fennsíkokkal koronázott tömbjei még magasra emelkednek, de szürke falaikról már csak alacsonyabb hegylánczokat láthatunk, melyek szelíd alakzatait szakadatlan növényszőnyeg borítja. A Frein alpesi üstjéből a Todtes-Weib sziklaszorosán át fut a Mürz a Schneealpe és Rax alján fekvő Mürzsteg és Neuberg helységek erdőben és vadállatokban gazdag területén végig. Ott azonban, hol folyása délnyugot felé nagy kört ír le, a széles és termékeny alsó Mürz-völgy folytatásaként a Raxalpe és a Wechsel előhegyei közt egy kapu nyílik, egy nyereg a mész- és központi Alpesek között, mely mélysége és földrajzi fekvése folytán ősrégi időktől fogva arra volt hivatva, hogy éjszak és dél között, az Adria partjai és a szőke Duna vidéke között közvetítő legyen; ez a hegynyereg a Semering.
