Vadászat és halászat. Heeger Viktortól, fordította Katona Lajos
Vadászat és halászat.
Heeger Viktortól, fordította Katona Lajos
Heeger Viktortól, fordította Katona Lajos
Vadászat. Jóllehet Szilézia legjobb fekvésű helyei sem dicsekedhetnek, kivált az apróbb vadra nézve, akkora bőséggel, mint Közép- és Dél-Morvaország híres vadászterűletei: azért legalább a nagy vadra való vadászatot illetőleg a két szomszéd ország között nincs nevezetesebb különbség. Sziléziának úgy keleti, mint nyugati felén, a Beszkidek és a Szudetek magasb övében igen szép a szarvas-állomány, még pedig a legdúsabb (a nyugati országrészen) a német lovagrend erdőségeiben (hubertskirch-karlsbrunni erdőkerület), a boroszlói püspökségéiben (freiwaldaui, zuckmanteli s részben a friedebergi erdőkerület), a keleti félen pedig a tescheni kamarauradalom hegyi erdeiben, a hol néhai Albrecht főherczeg igen csinos vadászlakokat építtetett. Mintegy tíz év óta a legtöbb erdőkerületben sövények állításával igyekszenek a nagy vad szabad költözését meggátolni, mindazonáltal még mostanában is tetemes számú szarvast és sutát lőnek le évenként e kerítéseken kivűli terűleteken.
A 80-as évek vége és a 90-esek eleje felé a legjobb szarvas-állományok részint a szigorú telek, részint a suták nagyobb számban való lelövése következtében igen megcsappantak. Mintegy 15 év óta az évenként lelőtt szarvasok és suták átlaga 300 és 350 darab közt ingadozik.
Dámvadat Sziléziában csak egy-két vadaskertben tartanak (a troppaui és bielitzi kerületben), még pedig csekély számban, s évenként körűlbelűl 30 darabot ejtenek el. Igen gazdagok ellenben a sziléziai Szudetek és Beszkidek erdei őzekben. Kiválóan jó őzállományok vannak a tescheni, freiwaldaui, jägerndorfi, freudenthali és troppaui közigazgatási kerületek erdős középhegyeiben. Az évenként lelőtt állatok átlagos száma mintegy 1.700. Mint Morvaországban, úgy Sziléziában is azt tapasztalták, hogy az őz a szarvasok sövényekkel bekerített állóhelyeit lassanként elhagyta és a szabad erdőterűletekre költözött ki, a hol sokkal jobban szaporodik és szebben is fejlődik. Az őzbak tilalmas idejének (február 1-től április 30-áig) túlságosan rövid volta az oka jórészt annak, hogy ott, a hol a vadászati jog tulajdonosa nagyobb tilalmi idő kiszabásával nem oltalmazza, e csinos vad sajnálatosan gyérűl, illetőleg elfajzik.
Sziléziában csak egyetlenegy vadaskertben, a Troppau melletti Gräzben lévő Lichnowsky herczeg-félében tartanak vaddisznókat, melyekből évenként mintegy 10–15 darabot lőnek le; szabad költözködése közben pedig a bielitzi és tescheni kerületben ejtenek el e vadból évenként néhányat, s a nyugati kerületekben is okoz néha-néha egy-egy ilyen kóbor vadsertés vadászkörökben egy kis izgalmat.
Nyúl mindenfelé találkozik, legtöbb mégis a troppaui, jägerndorfi, tescheni, freistadti és bielitzi kerületek sík részén. Évenként úgy 30–40 ezer darabot lőnek le belőle. Némely alkalmas terűleteken (minők Teschen, Jägerndorf-Olbersdorf és Freiwaldau-Weidenau környéke) a vadászat élénkítésére vad tengeri nyúlakat bocsátottak szabadon, a melyek aztán annyira elszaporodtak, hogy egyes kerületekben ma már ugyancsak kell őket rikítani.
A nagyobb szárnyas vadnemekből a siket fajd elég szép számmal él a boroszlói püspökség, a német lovagrend és a tescheni kamarabirtok (Visztula-vidék) magánosabb erdőségeiben. (Évi zsákmánya 20–30 kakas.) A nyírfajd legnagyobb számban a „Moosbruch” hegyilápja környékén (Freiwaldau mellett) található. Jóllehet egyes esetekben Sziléziában is tapasztalták a nyírfajdnak a magas hegység övéből a középhegységbe való költözködését: azért mégsem mutatkozott ennek oly számos feltűnő példája, mint sok helyütt Morvaországban. Egész Sziléziában évenként átlag alig lőnek le többet 20 nyírfajdnál. A császármadár is előfordúl, habár csekélyebb számban, a Szudetek és Beszkidek hegyi erdeiben. Igen örvendetes a fáczánnak szemlátomást való szaporodása, kivált a freistadti, tescheni és bielitzi kerületben; Troppau és Jägerndorf körűl is lőnek szabadban élő fáczánokat. a tescheni főherczegi kamarauradalom, valamint a Larisch-Mönich grófok fáczánosai (a freistadti kerületben) igen népesek s évről-évre dús zsákmányt szolgáltatnak. Szívesen ellátogatott ide annak idején néhai Rudolf trónörökös Ő Fensége, legújabban pedig Stefánia özvegy trónörökösné Ő fensége és más fejedelmi vendégek is megtisztelték látogatásukkal e vadászterűleteket. (Az évi zsákmány 2.000–3.000 darab közt ingadozik.) A fogoly a legszámosabb a jägerndorfi, troppaui és tescheni kerületekben, de Sziléziának minden más, csak némileg alkalmas területén is találkozik kisebb-nagyobb bőségben. (Évi zsákmánya 20–30 ezer darab.) Az erdei szalonka, a mely a Szudetek és a Beszkidek hegyi rétjein mint költő, egyebütt mindenfelé pedig mint költöző madár mutatkozik, kivált a tescheni és a bielitzi kerület előhegyeinek erdeiben és pagonyaiban esik nagyobb számban zsákmányúl. A tavaszi vonúlat a nyugati vidékeken már évek óta kevéssé hálás. Vadludak, vadkacsák, mocsári szalonkák, továbbá a legtöbb honi vízi és gázló szárnyas tetemes mennyiségben él a bielitzi, tescheni és freistadti kerületek számos terjedelmes taván.
Főherczegi vadászlak a Fekete Visztula mentén.
Russ Róberttől
Galiczia és Magyarország őserdeiből olykor medvék és hiúzok (ritkábban egy-egy farkas) látogatnak a szomszédos Keleti-Sziléziába. Az utolsó medvét 1887-ben, az utolsó hiúzt 1894-ben lőtték. Rókát (évenként mintegy 500-at), borzot (körűlbelűl 20-at), menyétet és görényt (500), valamint vidrát leginkább Keleti-Sziléziában (mintegy 30 darabot) ejtenek zsákmányúl részint puskával, részint csapóvas segítségével az összes vadászterűleteken. A szárnyas ragadozók két legnagyobbja, a sas és a füles-bagoly sem hiányzik az évi vadászzsákmányból; még pedig amaz leginkább a Beszkidekben, emez meg kivált a Szudetek vidékén honos.
Hatósági kimutatások szerint Sziléziában az évenként lelőtt vad értéke átlag mintegy 75.000 frtra rúg.
A vadászat szabályszerű fejlődéséről Sziléziában egyes vadászterűletek főrangú tulajdonosain, a kik csupa szakszerűen képzett hivatalnokot tartanak, valamint a számos vadászat-bérlőn kivűl két tevékeny egyesűlet is gondoskodik, névszerint a Kelet-sziléziai vadászat- és halászat-védő egyesűlet Teschenben (alapíttatott 1885-ben), meg a Nyugat-sziléziai vadászat-védő egyesűlet Troppauban (alapíttatott 1891-ben). Mind a kettő dicséretes buzgalommal törekszik a vadászat ügyének minden irányban való föllendítésén.
A kutyatenyésztésre nézve eddig Sziléziában semmi említésre méltó nem történt; mostanában azonban az osztrák (nevezetesen a moravországi és alsó-ausztriai) kuyatenyésztő-egyesűletek buzdító hatása következtében lassanként nemesebb fajú vadászebek kerűltek az országba.
A vadorzók garázdálkodása általán véve határozottan csökkenőben van, legalább a fegyveres vadorzóké. Mindazonáltal még most is majdnem minden évben fordúlnak elő vadászok és vadorzók között hevesebb összetűzések. A két említett vadászati egyesűlet, valamint a nagyobb vadászterűletek emberséges birtokosai elég gyakran jutnak abba a helyzetbe, hogy a hivatásuk gyakorlata közben szerencsétlenűl járt vadászokról, vagy hátramaradt özvegyeikről és árváikról gondoskodni kénytelenek.
Vadászati szaklapok ez idő szerint Sziléziában nincsenek; de e tartomány vadászati érdekei igen jól képviselvék az „Illustrirtes Österreichisches Jagdblatt” (régebben „Mährisch-schlesisches Jagdblatt”) hasábjain.
Halászat. Minthogy Szilézia tógazdaságát már a „Mezőgazdaság” fejezetében tárgyaltuk, itt csak a folyami halászatra fogjuk figyelmünket kiterjeszteni. Szilézia, főleg a tartomány keleti része, már régóta kiváló helyen áll a halászat dolgában. A folyami halászat szempontjából nevezetes folyói és patakjai közűl említendők: az Oppa, Mohra és Biela mellékvizeikkel a nyugati, továbbá az Odera, Ostravica, Olsa és Visztula a keleti országrészben.
Az Oppa forrásvidéke kitűnő pisztrángnevelő. Más nemesebb halfaja azonban nincsen. Csak valamennyire is czélszerű gazdálkodás mellett az Oppa összes forráspatakjai kétségkivűl a monarchia legjobb és legdúsabb pisztrángnevelő vizei közé tartozhatnának. Sajnos azonban, hogy hivatottnak és hivatlannak csak a természet adta halkészlet buzgó fogyasztására van gondja; a kipusztított folyók újra benépesítésével azonban jóformán senki sem törődik. Ehhez járúl még az a sajnálatos dolog, hogy az Oppa már rövid útja után számos oly iparág szolgálatába kerűl, a melyek némelyike igen árt a hal tenyészetének. Hogy ily körűlmények közt a forráspatakok czélszerű benépesítése, jól vezetett tenyésztő-intézetek berendezése, szóval helyes eljárású haltenyésztés lenne e helyütt a pompás Oppa-vidék pisztrángjai kiveszésének egyetlen orvossága, azt az irányadó tényezők, úgy látszik, még nem látták be kellőképen. Az Oppában való halászat Jägerndorfon alúl e gyárváros szennyvizeinek beömlése miatt már számba sem jöhet. Troppautól kezdve az Oppát az Első osztrák-sziléziai haltenyésztő egyesűlet (alapíttatott 1879-ben) néhány nemes halfajjal népesíté be, a melyek azonban csak a Mohrának az Oppába ömlésén alúl tenyésznek kedvükre.
Jóval kedvezőbb a folyami halászat és a haltenyésztés a Mohra mentén, a melynek középső és alsó részében a pisztrángon kivűl a pér, ángolna, csuka, márna s még más fajok is honosak. Minthogy a halaknak ártó iparágak e folyót sokkal kevésbbé zavarják, mint az Oppát, továbbá táplálékban bővelkedő patakok is ömölvén belé: a Mohrát már évek óta fő tenyésztőterületének szemelte ki az imént említett halgazdasági egyesűlet, s szorgalmasan be is népesítette sebes- és lazacz-pisztránggal, meg szivárvány-pisztránggal, valamint egyéb nemes halfajokkal. A Mohra forrásvidékén azonban, sajnos, szintén nem kedvezőbbek az állapotok, mint az Oppáéban.
A Biela, a Neisse egyik mellékfolyócskája, szintén igen alkalmas lenne a pisztrángnevelésre, minthogy valóságos hegyi patak; de Waldenburgtól (tehát mindjárt a forrása közelétől fogva) Niklasdorfig (vagyis Porosz-Sziléziába való átkeléseig) majdnem szakadatlan sorban következnek partjai mentén az élénk helységek, a melyekben a pisztrángot egyes iparágak, de még kétlábú ellenségei is veszélyeztetik.
A Weidenbachban és Szilézia legéjszakibb részén eredő más patakokban is szép számmal találni pisztrángot.
Mint már említettük, e folyókban az egy Mohra kivételével, mindenütt egészen magára van a pisztráng hagyatva, minthogy vidékükön a haltenyésztés érdekében nagyon kevés, vagy egyáltalában semmi sem történik.
Sokkal örvendetesebbek e tekintetben az állapotok Szilézia keleti részében. Ott szorgalmas tenyésztők egyes uradalmak és buzdító egyesűletek támogatása mellett már évtizedek óta iparkodnak úgy a tógazdaságot, mint a folyami halászatot föllendíteni. Nevezetesen az Albrecht főherczeg birtokainak halászgazdái, Dubisch János (Skotschauban), Giebner és Burda (Bielitzben) s mások gyakorlatilag és irodalmi úton is dolgoztak ez irányban. A haltenyésztésnek Keleti-Sziléziában oly bámúlatos fölvirágzása érdekében a legtöbbet a tescheni kamarauradalom páratlan áldozókészsége tesz, a hol mostanában nagy költséggel és fáradsággal föntartott haltenyésztő telepek vannak berendezve, minők a brennai (már 1874 óta), az istebnai, weichseli, moravkai, mohelnitzi és tyrai.
A Teschenben (1885-ben) alakúlt „Kelet-sziléziai vadászati és halászati egyesűlet” a folyók és patakok benépesítésére, meg a mesterséges haltenyésztésre igen nagy gondot fordít, a miben hathatósan támogatja az egyesűletet az említett főherczegi kamarauradalom. A „német” és a „galicziai halászati egyesűlet” évenként nagy mennyiségű lazacz-ikrát szállít, a mit a főherczegi uradalom weichseli kerületi gondnokságának haltenyésztő intézetében költetnek ki. Az ott fölnevelt fiatal lazaczokkal aztán a Visztula forrásvidékének vizeit népesítik be.
1878-tól 1892-ig Keleti-Sziléziában a halászati egyesűlet mindössze 400.000 rajnai lazaczot, 260.000 dunajeczi lazaczot, 3.400 kaliforniai pisztrángot, 1.000 tavi pisztrángot, 16.000 vörös pisztrángot (Salmo salvelinus), 800 galóczát, 200 süllőt, 25.000 pért, 3.000 ángolnát és 1.000 konczért (Leuciscus orfus) bocsátott vízbe. Ugyanez az egyesűlet működése hatott elsőben serkentőleg a nemesb halfajok házi kisebb tavakban való tenyésztése és nevelése érdekében is, a minek első gyakorlati kisérleteit igen szép siker jutalmazta.
Sajnos, hogy a haltenyésztés ügyében végzett mindezen fáradságos munkálatokat majdnem minden évben koczkáztatják a gyakran borzasztó pusztításokat okozó árvizek, melyek a Visztula és az Odera vidékén sokszor nagy területeken egy csapásra megsemmisítik az évek során át nagy vesződséggel elért eredményeket.
Mint Morvaországban, úgy Sziléziában is örömmel üdvözölték a földmívelési minisztérium buzdítására alakúlt halászképző intézetet. Sziléziát illetőleg a halászati egyesűlet dolgozta ki a tantervet. Ezen szakiskola létesítése növelni fogja országszerte a halgazdaság iránti érdeklődést.
Szilézia, mint látjuk, a haltenyésztés terén valóságos mintaország a monarchiában, a hol a közgazdaságnak e még mindig nem eléggé méltányolt ága, valamint a nemes halászati sport a legszebb jövőnek néz elébe.
