Bányászat és kohászat, ipar és kereskedelem. Angerer Jánostól, Lechleitner János közreműködésével (bányászat és kohászat), fordít…
Bányászat és kohászat, ipar és kereskedelem.
Angerer Jánostól, Lechleitner János közreműködésével (bányászat és kohászat), fordította Paszlavszky József.
Angerer Jánostól, Lechleitner János közreműködésével (bányászat és kohászat), fordította Paszlavszky József.
Bányászat és kohászat. Tirol földje geologiailag három hosszanti dűlőre oszlik, melyek keletről nyugatra húzódnak. A középső a palaeozói képződményhez tartozik. A középponti Alpesektől éjszakra, valamint délre a hegyek legnagyobb részt mezozói kőzetekből alakúltak. A palaeozói képződmény egyes kibukkanásai előfordúlnak a déli Alpesekben is, mint a Vallsugana-völgyben és az Adamello-területen. Délen az üledék-kőzeteket is porphyr töri át, s Bozen mellett ez Európának legnagyobb porphyr-területe. Épen így voltak melaphyr-kitörések is. Az éjszaki Mész-Alpesekben a kőzetek áttörése fölötte ritka. Ilyen áttörő kőzet az augitporphyr Ehrwald mellett. Így áll a dolog azokkal az üledék-kőzetekkel is, melyek a triasz- és jura-korbelieknél fiatalabbak. A kréta- és harmad-korbeli rétegek Dél-Tirolban sokkal hatalmasabban vannak kifejlődve, mint éjszakon.
A jura-korbeli rétegek éjszakon, valamint délen becses építő-anyagot szolgáltatnak; csak a trienti és hagaui márványt említjük; Dél-Tirol harmadkori lerakodásai ellenben kevés hasznavehetőt adnak. Éjszak-Tirol harmadkori lerakodásai azonban két nagy kincset rejtenek: a szenet és a portland-czementet. A häringi szénbánya, melynek szene egészen hasonló a kőszénhez, Tirolban és Vorarlbergben ma az egyetlen, minthogy a bregenzi szénbányát 1887 márczius végén abbahagyták. Hogy e szénbánya milyen fontosságú Tirolra nézve, könnyen fölfoghatjuk, ha meggondoljuk, hogy egy waggon szénnek Sziléziából való ide szállítása egész árának 2/3-dába kerűl. A másik kincs, a portland-czement a häringi szénbánya szomszédságában van a harmadkori lerakodásokban. A häringi hegytől Kufsteinon túl terjed ez a réteg s igen virágzó iparnak a forrása. Ebbs mellett, a bajor határon is van még czement. A diluvium rétegeiben sehol sincsenek hasznosítható anyagok. Ez a képződmény magasra nyúlik föl a hegylejtőkön s tanúja a glecserek egykori nagy terjedelmének. A glecserek Tirolban mai nap visszahúzódó félben vannak. A plutói kőzeteket illetőleg a régibb eruptiv kőzeteknek majdnem egész sora ki van fejlődve, ellenben a fiatalabbaknak csak a bazalt a képviselőjök Dél-Tirolban.
Karinthiában a legtöbb ásványos forrás plutói kőzetekből ered; Tirolban nem. Az itteni ásványos vizek legtöbbje csak dús kovatartalmú kőzetek szétbomlásából veszi eredetét. A plutói kőzetekkel való kapcsolat még az obladisi és rabbii savanyú-vizekről sem mutatható ki. Ugyanez mondható a duxi és brenneri meleg-forrásokról is; ellenben a häringi nyilván kapcsolatban van a szénbányával. Valamely eruptiv kőzethez Tirolban kiváló fejlettségű ércztartalmú rétegek csak ritkán fűződnek. Ellenben kitűnő hasznos köveket szolgáltatnak e kőzetek.
Franzensfeste vidékének gránitja és a bozeni vörös porphyr igen sokféle alkalmazást találnak az építészetben. A weidbrucki és aueri szép szurokkő-porphyrt, valamint a sprechensteini s más helyekről való serpentint szorgalmasan csiszolják. A serpentin természetesen nem eruptív, hanem a palaeozói képződményhez tartozik. Ugyanez a képződmény szolgáltatja a laasi és mareiti fehér márványt. A spertenthali fehér és a grossachenthali fekete márvány St. Johann mellett még kiaknázásra vár. E hasznos köveken kivűl e képződményben arany is fordúl elő behintve. Az Inn, a Dráva és a Sill vizéből szintén mostak egykor aranyat. A Sillből mosott aranyat láthatni Ambras vára gyűjteményében Innsbruck mellett. Tirol legismeretesebb aranybányája a „heinzenbergi” a Ziller-völgyben Zell mellett, melyet 1506-ban nyitottak meg, de nagyobb mennyiséget soha sem szolgáltatott. 1870-ben abba hagyták. 1879-ben egy amerikai társaság vette át az összes tárnákat; újakat is nyitott s zúzó-művet állított föl, mely az érczet porrá töri. Ezt a port azután az arany-malmokban iszapolják. 1.000 kilogramm érczből átlag 1 1/4 gramm aranyat kapnak. Fontosabbak a vas- és réz-érczek, melyek a középponti Alpesek agyagpaláiban vannak. A Wattensben megszűnt s a Jenbachban meg a Pillersee mellett még ma is munkálkodó kohók a vaspátot a közeli pala-hegységből szerzik. „Prettau”, az ahrenvölgyi híres rézkohó a phyllitekből származó rézérczeket dolgozza föl. Az a kőzet azonban, a melynek a tiroli bányászat egykori hírét köszöni, az úgy nevezett „fekete mész”. „Mész” néven nevezik, de voltaképen kova-erekkel átszőtt dolomit. Ez a kőzetfaj kíséri a „tarka-homokkövet”, vagy helyesebben a „grödeni homokkövet” az Inn- és a Brixen-völgyön át a Kitzbichler Hornig s talán még tovább, e homokkő és a palák közé tolódva. Geologiai korának pontos meghatározása a kövűletek teljes hiánya miatt lehetetlen. Némelyek a lyas-hoz tartozónak tartják, mások a kőszén-képződményhez számítják. A fekete dolomit egész terjedelmében ércztartalmú. Legtöbb volt azonban benne a Schwaztól Kundlig terjedő vidéken. A közép-korban, legnagyobb virágzása idejében, réz- és ezüstérczekben olyan gazdag volt, hogy, mint Lettenbichler mondja, 30.000 ember talált benne foglalkozást.
Jelenleg a bányák haszna megszűnt; csak a Kogelen és a Ringenwechselen bányásznak még fakó-érczet, melyet Brixlegg kohóiban olvasztanak meg. A múlt és a jelen közötti különbség a következő adatokból látható. A falkensteini bánya 1523-ban 15.855 márka (1 márka = 233.89 gramm) nyers, vagy kiolvasztott ezüstöt és 20.000 quintal rezet szolgáltatott. Magából a rattenbergi (Geier és Mauknerötz) bányából 1483-ban 48.097 márka ezüst kerűlt ki. A Röhrer Bichl bányája Kitzbüchl mellett 1552-ben 22.913 márka ezüstöt adott. És ezek csak a legfontosabb bányák voltak. A föld gyomrát mindenütt át- meg átkutatták. Fügenben külön bányahivatal is volt a Ziller-völgy számára. Úgy látszik, hogy a bányászat csak Dél-Tirolban nem virágzott, legalább a történeti időben nem, bár Trient városának régi pecsétjén „Montes argentum mihi dant nomenque tridentum” fölírás van. Ma, Brixlegg és Prettau műhelyeiben, az 1889-iki kimutatás szerint, 2.321 métermázsa rezet állítanak elő 133.742 forint értékben. Arany- és ezüstérczeket nem bányásznak, de arany- és ezüsttartalmú nyers termékeket állítanak elő. Ólom- és czink-érczeket 1889-ben Rabenstein, Schneeberg és Silberleithen bányáiban ástak. Az ólomérczek termése 8.028 métermázsa volt. Ez érczeket azonban nem Tirolban olvasztották meg, hanem a rabensteini érczet Littaiba, Krajnába, a schneebergit Pŕzibramba, a silberleithenit az Achen melletti stollbergi kohóba szállították. A czinkérczeket sem Tirolban dolgozták föl. A legtöbb szfaleritet a schneebergi és silberleitheni bánya szolgáltatta. Egészben 27.272 métermázsa érczet bányásztak és a schneebergit Majnai Frankfurtba, a silberleithenit Achenbe vitték. Így a mai bányászat Tirolban immár csak sovány maradványa a réginek. Csak egy bánya jövedelme maradt aránylag egyforma: a halli sóbányáé, melynek termése, Schmid R. nézete szerint, erősebb kiaknázás esetében is biztosítva van még 600–800 évre.
A tiroli Salzberg, Hall városának alapja, triasz-kori rétegekből van fölépülve. Két órányira esik Hall városától a Hall-völgyben. A hegységet, melyben a só van, Wildanger-hegységnek nevezik. E hegyet a Hall-völgy választja el a Salzbergtől s a „Thürl” kapcsolja vele össze. A só tulajdonképen a Hasel-hegységben van, s agyag, gipsz és só keveréke. Az agyagban a só igen egyenlőtlenűl van eloszolva. Néhol nincs is só az agyagban; máshol ismét jó nagy mennyiségben van, sőt vannak rétegek, melyek tiszta kősóból állanak. A só színe igen különbőző; legritkább a kék. E sólerakodást számos ásvány kíséri. E tekintetben ez a leggazdagabb az alpesi sótelepek között, ellenben sótartalmára nézve ez a legszegényebb, a mennyiben legnagyobb sótartalma 32 százalék. A halli sóbánya régen ismeretes. Eredetileg sós-forrásokból dolgozó sófőző hely volt. Az első nyomok a Merovingek korába vezetnek: 740-ben a bajor herczegek megengedték, hogy a Benedikt-Beuern kolostor 5 láda sót főzhessen Hallban. A sófőzést Hallból később Thauerbe tették át, s az ott még 1263-ban is megvolt. A sótelepeknek a hegyben való fölfedezését illetőleg az adatok 1265 és 1272 között ingadóznak. A sót vízzel való kilúgozás útján fejtik. E czélra nagy üregeket vájnak, melyekből a sós vizet alsóbb fekvésű üregekbe vezetik, a honnan azután elpárologtató műveken át csöveken Hallba folyik a sófőző üstökbe. 1889-ben 132.431 métermázsa főtt-sót és 1.714 métermázsa trágya-sót készítettek 1,061.162 forint értékben.
Hall bányaváros.
Charlemont Húgótól
Egyedűli a maga nemében egy harmadik bányatermék, az aszfaltkő. Az aszfaltkő a fődolomitban van. Leginkább el van terjedve Seefeld környékén; de kisebb mennyiségben az Achen-völgyben és a Fernpasz-hágón is előfordúl. Telepűlése módjai Seefeld környékén igen rendetlenek; azért rendszeres aknázásáról sem lehet szó. A bitumen-tartalom 5–80 százalék között ingadozik. A bitumenes aszfaltkő két anyagot tartalmaz: az aszfaltént és petrolént. E kettő egyesűlése alkotja az aszfalt-kátrányt. Ha az aszfalt-kátrányt körülbelűl 5 százalékos aszfaltkővel bizonyos arányban keverik, olyan anyag keletkezik, mely kihűlve igen kemény. Ezt a régiek aszfalt-ragasztéknak nevezték, az újabb technika pedig aszfalt-mastix-nak mondja. A seefeldi aszfaltkő termékei épen olyan jók, mint a Val de Travers, Bastemes Lobsann vidékéről való franczia készítmények. Az 1889-ik évben bányászott aszfaltkő értéke 6.320 forint volt.
Kézműipar, műipar és kereskedés. A kézműipar és műipar terén Tirolban és Vorarlbergben a történeti fejlődés és a jelenkori állapotok tekintetében olyan különbségeket találunk, hogy külön-külön tárgyalásuk szükséges.
A körűlményeknek a földrajzi fekvés, a talajalakúlás és talajmívelés, valamint a nemzetiség, a nyelv és a történeti fejlődés szűlte különböző volta tette szükségessé, hogy a tartományt a kereskedelmi és iparkamarák létesítésével négy termelő és közlekedési területre osztották; ezek: Éjszak-Tirol, kereskedelmi és iparkamarával Innsbruckban; Dél-Tirol német ajkú része és a Pusterthal kamarával Bozenben; Tirolnak olasz nyelvű része kamarával Roveretóban, és Vorarlberg a feldkirchi kamarával.
Ha már a bányászat hanyatlása változásokat okozott az ipari életben egyes vidékeken: a vasútak megnyitása teljes fölforgatást idézett elő. Milyen megsemmisítő hatalommal szüntette meg a közlekedés ilyen átalakúlása a régi állapotokat, s miként teremtett újakat, legszembeötlőbb, ha az Ausztriából és Németországból Olaszországba vezető régi hírneves útak mentén fekvő, félig elpusztúlt helységeket nézzük.
Ez új állapotok következtében az ország egyes részei természetes tulajdonságaik szerint többé-kevésbbé önállóan fejlődtek, azért egyenként külön is kell őket szemügyre vennünk. Vorarlberg, mint kiválóan iparos tartomány, a vasút megnyílta előtt már évtizedekkel más nemzetgazdasági irányban fejlődött, mint Tirol, a melylyel csak politikai kapcsolata közös.
Gossensas és a brenneri vasút.
Charlemont Húgótól
Éjszak-Tirolban a mezőgazdaság körűlményei állandóbbak, mint Dél-Tirolban; termő talaja egyenletesebben oszlik el s termékeiben nincs olyan ingadozás, mint Dél-Tirolban. Ez észrevehető hatással van az iparra, mely hasonlóképen állandóbb, mint a tartomány déli részein. Éjszak-Tirolban 1885-ben 10.014 főiparág volt, a melyeken kivűl még 696 mellékes iparág állt fönn. A nagy-ipar terén két vasöntő, egy vas- és aczélkohó s egy érczkohó dolgozik. A vas- és aczélárúk gyártása általában jól megy. A kasza-gyártás azonban, melyet egykor a Brenneren innen és túl nagyban űztek, a külföldi piaczok elzárásával, sajnos, folyton hanyatlik, s jelenleg csak néhány műhelyre szorítkozik, melyek olyan gépekkel dolgoznak, a milyeneket ez iparág jelenlegi fejlettsége kíván. A kovácsok, lakatosok és szegkovácsok ipara a legnagyobb, bár egyre hanyatlik. A rattenbergi kerületben van egy sárgaréz-gyár s a schwazi kerületben egy leoni-árú-gyár.* A harangöntés nevezetes iparág s emelkedőben van. Legfontosabb iparágnak kell tekinteni Éjszak-Tirolban a czementgyártást. Tíz ilyen műhely van, melyek között a kufsteini kerületben levők a legkiválóbbak. Itt készűl a portland-czement is, mely jóságára nézve versenytárs nélkűl áll. Ez iparág mintegy 1.000 embert foglalkoztat, és sok más iparág is hasznot húz belőle. Az egykor virágzó üvegiparnak csak egyetlen műhelye van. A faipart illetőleg közel 200 deszkagyár dolgozik, melyek száma azonban újabb időben, nagy gőzfűrészek létesűlése és a fagazdagság csökkenése miatt folyvást apad; szintén van mintegy, 400 asztalosműhely, melyek, csekély kivétellel, a kisiparhoz tartoznak. Az egykor virágzó tímárság annyira hanyatlott, hogy csak néhány üzlet szállít külföldre. A szövőipar terén van Éjszak-Tirolban, mint mindmegannyi kiváló gyártelep, kilencz gyapjúárú-gyár, nyolcz pamutfonó- és szövő-gyár, továbbá egy vászon- és pamut-árú-gyár. A papiros-ipar terén van egy czellulóza-gyár az Alsó-Inn-völgyben, mely igen sok fát dolgozik föl s a papíranyagot Francziaországba szállítja; továbbá hét papír-gyár. Az élelmi- és élvezeti szerek iparában igen sok kis molnár működik, de olyan malom csak hat van, mely műmalomnak mondható. Sörfőző van 46, melyek közűl több igen nagy és gyárszerűen dolgozik. A kivitelre is dolgozó nagy iparágak között megemlíthetők a szappan- és gyertya-gyárak, melyekkel a művaj készítése is kapcsolatos, s ez a készítmény, fájdalom, ebben a jó szarvasmarha-tenyésztő országban is nagy keletnek örvend. A műipar terén Éjszak-Tirolnak egy kiváló különlegessége van, mely világhírre tett szert, t. i. az üvegfestészet és mozaik-műhely Innsbruckban. Épen így dicséretre méltó a Huszl Ottó alapította majolika-gyár Schwazban, melynek készítményei technikai és művészeti szempontból ritkítják párjukat. Könyvnyomtató műhely több van Innsbruckban és a kisebb városokban. Az első helyet a Wagner-féle nagy tekintélyű egyetemi könyvsajtó- és kiadó-vállalat foglalja el közöttük Innsbruckban. Kiválóbb ipartelep még a schwazi kincstári dohánygyár is, mely 1.100 munkást foglalkoztat.
Leoni- vagy lyoni-árúk azok a vékony fémszálak s fémszalagok, melyeket zsinórokba, paszomántokba fonnak arany- és ezüst-szálak helyett. Ford.
A kereskedés Éjszak-Tirolban, csekély kivétellel, nem lépi túl a környékkel való adás-vevés határait s azt a könnyen érthető tényt tünteti föl, hogy a kis-kereskedés a vidéken folyvást hanyatlik, ellenben a vasúti közlekedés fő pontjain, nevezetesen a tartomány fővárosában az üzletek számban és terjedelemben gyarapodnak. Szembetűnő ez a jelenség különösen az arlbergi vasútnak 1884-ben történt megnyitása óta, mikor Innsbruck városa a brenneri és az állami vasút csomópontjává lett. Ennek köszöni létét a mezőgazdasági köz-tárház is Innsbruckban, a melyben, kivált borban és gabonában tetemes és folyvást növekedő adás-vevés folyik.
Dél-Tirol német ajkú része, vagyis a bozeni kereskedelmi és iparkamara területe 235.079 lakost számlál s a Brenner vízválasztójától meg a karinthiai határtól a salurni szorosig terjed, a hol a német szó és erkölcs megszűnik s az olasz elem kezd uralkodni. Mekkora a változatosság a talaj alakúlásában e kis darab földön, az Ortler és Grossglockner jégmezőitől az Etsch völgyének virágos mezőiig és szőlőkoszorúzta tájaiig! Ha Éjszak-Tirolban az egyformaság adja meg a talaj-alakúlat alapjellemét, itt a változatosság az, mely a tájakat jellemzi s a nép társadalmi életében, tehát ipari foglalkozásaiban is nagyobb eltéréseket okoz. A mezőgazdaság általában kedvezőtlenebb helyzetben van, azért a kis-kereskedés a gyér vásárlás miatt még nagyobb mértékben hányatlik itt, mint Éjszak-Tirolban. A házi-iparnak különféle, egykor virágzó ágai majdnem teljesen eltűntek. A grödeni fafaragóknak is nagy részt fel kellett hagyniok az olcsó gyermekjátékok készítésével és, mint az ampezzói fafaragóknak (intarsia) és filigrán-míveseknek, műipari és választékosabb árúk gyártásához kellett fogniok, hogy piaczot találjanak. A kis-iparosok között árúik minőségére nézve a lakatosok és asztalosok, mennyiségére nézve a takácsok és kádárok vannak első sorban. A szövő-iparnak csak egyetlen nagyobb berendezésű képviselője van: egy pamutfonó-gyár St. Antonban Bozen mellett. Igen örvendetes virágzásnak indúlt újabb időben a conserv-gyártás ipara, melyet Ringler Károly alapított, kinek két gyára van Bozenben; igen örvendetes ez azért, mert belőle a mezőgazdaságra a nagy mennyiségű gyümölcs és főzelék feldolgozásával tetemes haszon háramlik. E két gyárnak, melyek hús-conserveket is készítenek, igen jó neve van a monarchiában, de külföldön is.
A monarchiának egyetlen tartományában sem találni építésre és szobrászatra való olyan szép és olyan különféle köveket, mint Dél-Tirolban. Ez a körűlmény szolgáltatott okot annak a kő-iparnak megalapítására, melyet most az Unio építőtársúlat nagyban űz, s a melyhez a laasi márványművek, meg a sterzingi márvány- és porphyr-művek tartoznak. Ez iparágak, minthogy egyedűl hazai anyagokat dolgoznak föl, a környék igazi áldásának mondhatók. A malomipar terén számos kis malmon kivűl több műmalom is van, melyek a gabonaneműekben szegény vidéket liszttel látják el. Különös, hogy e nagyobb részt bortermesztéssel foglalkozó területen a sörfőzést több nagy gyár szép sikerrel űzi. A kereskedés terén főleg a gyümölcs- és borkereskedés foglalja el az első rangot. E terület évi gyümölcs-kivitele körűlbelűl 400.000 forint értékű, borkivitele pedig mintegy két millió forintra rúg. A többi üzletágakban való nagy-kereskedés kivált Bozen, Lienz és Meran városában csoportosúl. A közlekedés terén a déli vasút az irányadó tényező, minthogy Dél-Tirolnak német ajkú részét éjszakról és keletről dél felé annak a vonalai hálózzák be; a bozen-merani vasút e két város között tartja fenn a közlekedést.
Tirol olasz ajkú része, vagyis a roveretói kereskedelmi kamara kerülete, 6.110 négyszögkilométeren 273.516 lakost számlál.
A mezőgazdaság itt is olyan különféle, mint a német részen. A fővölgyben és a mélyebben fekvő helyeken a bor- és a selyem-termesztés az uralkodó, a magasabb-fekvésű területeken pedig a baromtenyésztés a fő keresetforrása a népnek, mely annyira sűrű, hogy egy része otthon már nem találja meg szükséges élelmét s tömeges kivándorlásra kényszerűl. Ideiglenes kivándorlások Tirolnak más vidékéin is előfordúlnak, kivált az Inn felső völgyében. Az olasz kőmívesek és napszámosok ideiglenes kivándorlása már nagyon régi és gazdasági szempontból a népnek javára válik, a mennyiben a kivándorlók megtakarított összegeikkel télre évenként visszatérnek családjuk körébe. Sajnálni való azonban az, hogy 1870 óta e kis területről több mint 24.000 ember véglegesen kivándorolt s Amerikában telepedett le.
A földmívelés különféleségéhez képest különfélék az iparágak is.
A nép legnagyobb részének szegénysége miatt a kis-ipar nem bír egészséges fejlődésnek indúlni, a selyemtermesztés pedig, a területnek ezen egykor virágzó fő keresetforrása, a selyemhernyó-betegség miatt annyira hanyatlott, hogy mai nap már csak kevés gyár foglalkozik a selyem földolgozásával, s azok összes termelése jelenleg csak 130.000 kilogrammra tehető. A st. michelei gazdasági intézet kedvező hatása alatt állandóan emelkedőben van a bor termesztés, mely évinként 150.000 hektoliterre tehető s melynek nagy részét Svájczba és Németországba szállítják. A míg Lombard-Velencze Ausztriához tartozott, Tirolnak olasz részében több iparág virágzott, nevezetesen a tímárság, a selyemszövés és a papírgyártás. A déli határon fölállított vámsorompó óta ez iparágak, kizárva fő piaczukról, részben nagyon hanyatlottak, részben nagy erőlködéssel tartják fenn magukat. Újabb időben elismerésre méltó buzgalommal igyekeznek a gyapjú-árúk készítésének iparát emelni s általában remélhető, hogy meglevés az ipar virágzásának legfőbb föltételei, az olcsó munka és a gazdag vízerő, az ipari tevékenység fejlődésnek indúl. Fontos iparág itt a kitűnő és sok márvány földolgozása, melyet nagy mennyiségben szállítanak idegenbe. A csekélyebb fontosságú iparágak közűl megemlítendő a gipsz földolgozása a Fleims-völgyben, a nemezkalap-gyártás a Ledro-völgyben, a szegkovács mesterség a Rendena-völgyben, a gazdisági eszközök készítése Valsugana helységben. Nem hiányzanak kádárok, fazekasok, gölöncsérek, viaszgyertya-mártók, s vannak sajtkészítők, művaj-gyártók és gyümölcs-conserv-készítők. Mindez iparágaknak csak helyi fontosságuk van. Hogy az erdős mellékvölgyekben a fa-iparnak bizonyos fontossága van, magától érthető; mindamellett össze nem hasonlítható Tirol más részéivel, mivel e vidéken a vasútaktól nagyon messze esnek. A régen virágzó sumach-cser ipara csekély terjedelemben még megvan. Az érczöntők, bútorgyárak, szappanfőzők, czement-gyárak, az egyes gyógyszerészeti készítményeket gyártó műhelyek, a homokkő-ipar Arcóban, a színes kövek földolgozása Brentonicóban, s a márvány földolgozása Predazzóban, bár csekély terjedelműek, a népnek szintén becses keresetforrásai. A legnagyobb ipartelep Tirolnak olasz részében a dohánygyár Saccóban Rovereto mellett, mely körűlbelűl 2.000 embert foglalkoztat.
A kiviteli kereskedés terén a boron és selymen kivűl ki kell emelni még a déli-gyümölcsökkel és gyümölcsfákkal való kereskedést, mely újabb időben nagy lendűletet vett.
A tartomány olasz részének a legújabb időkig csak egyetlen vasútvonala volt, a déli vasúté, mely éjszaki határától a déliig keresztűl fut rajta; 1891 óta egy keskenyvágányú vasútja is van, mely Mori állomástól Arcón át Rivába vezet a Garda-tóhoz.
Nem fejezhetjük be e rövid vázlatot a nélkűl, hogy meg ne emlékezzünk arról a buzgalomról, melylyel a kormány az ipari oktatást támogatja s ez által az ipari tevékenység föllendűlésének és a munkás osztály helyzete javúlásának elengedhetetlen föltételeit megvalósítani törekszik. Az ipari oktatás nemcsak jól fölszerelt ipariskolákban történik, hanem igen sok kisebb szakiskolában is, melyeket olyan helyeken emeltek, a melyeken vagy a népnek örökölt tulajdonsága, vagy bizonyos földolgozásra alkalmas anyag léte kívánatossá tette.
Az idegenek forgalma Tirolban. A közlekedésnek a vasútak megnyitásával való átalakúlása, mint már megjegyeztük, az alpesi tartományok gazdasági életét érzékenyen érintette. Ilyen helyzetben nagyon kívánatos, hogy új keresetforrások nyíljanak meg, melyek a lakosságnak még nagyobb elszegényedését meggátolják. Ilyen forrást első sorban az idegenek forgalmában kell keresni.
Milyen fontossága van a kereset ez ágának Tirolra nézve, abból következtethető, hogy az idegenektől származó bevétel, mint számítják, 1880-ban, csupán Dél-Tirolnak német részében több mint két millió forint volt. És ha megfontoljuk hogy ez a bevétel csak négyszögmyriaméter területre esik és csak 235.000 lakos között oszlik meg; hogy az idegenforgalom érdekében tett berúházásokban aránylag általában csekély tőke-befektetés van; hogy az idegeneknek nyújtott termékek csekély kivétellel magának a tartománynak termékei, és hogy a kereskedelem tárgyainak sűrűbb eladásából a helyi kereskedő is hasznot húz, s végre, ha számba veszszük, hogy a falusi embernek az idegenek elszállásolása és ide-oda szállítása, minthogy e szolgálattételeit rendes üzletéhez szükséges cselédségével és lovaival végezteti, rendes mellékjövedelme van: kellőleg méltányolhatjuk az idegen-forgalomból származó bevételek gazdasági fontosságát.
Bár Meránnak, mint gyógyhelynek már régen világhíre van, bár a déli vasút-társaság a dolomitokhoz vezető sziklakapunál épített toblachi vendégfogadójával, és egyes vendéglőbirtokosok, mint Heisz János Brixenben, Steger Mühlbachban, Gröbner Gossensasban és mások czélszerű berendezésökkel és az idegenek jó ellátásával egyes nyaraló helyeket teremtettek, melyeket csakhamar tömegesen látogattak az idegenek: mégis nagy időre volt szükség, míg az idegen-forgalomnak ez alpesi tartományra való rendkivűli fontosságát fölismerték és fölfogták, hogy milyen gazdag és még ki nem aknázott kincseket rejtenek e tekintetben Tirol hegyei és völgyei. Csak néhány éve, hogy e fontos nemzetgazdasági ágat, Svájcz példája szerint szervezkedve, egyesűletek alakításával s általános szövetkezésékkel igyekeznek előmozdítani, mi által egy részt a sajtó támogatását nyerik meg külföldön, más részt a lakosságot tanítják az idegeneknek állandó ide vonzása érdekében szükséges berendezésekre. Ha a tartományi képviselet és a kormány magáévá teszi ez ügyet, a mint ez kötelessége is, Tirol nemcsak alpesi világának szépsége, változatossága és nagyszerűsége tekintetében fog nemsokára versenyezni Svájczczal, hanem az idegenektől származó jövedelem tekintetében is. Svájcz azonban, mint idegenektől járt terület, két irányban szárnyalja túl Tirolt s általában az ausztriai alpesi tartományokat: elszállásolásával és közlekedésével. Amazt illetőleg maguknak ez iparágban részes köröknek kell tevékenyeknek lenniök, a közlekedés állapotának javúlása pedig csak a kormányt és a tartományi képviselet hathatós támogatásával történhetik meg. Az idegenek utáni jövedelem a kormány statisztikai összeállítása szerint 1890-ben 9 millió forint volt; magának németajkú Dél-Tirolnak 4 1/2 millió forint bevétele volt ekkor, tehát kétszer annyi, mint 1880-ban.
Dornbirn és a gütlei gyártelep.
Charlemont Húgótól
Vorarlberg, Tirollal ellenkezőleg igazi iparos tartomány 1885-ben 6.220 önálló iparüzlete volt. Legkiválóbb a szövőipara, 2.821 önálló vállalattal, a menynyinél több csak Alsó-Ausztriában van. Ez iparágban ismét a pamut- és a hímző-ipar az, melyek a tartományt jómódúvá tették. Mind a két iparág több mint száz év, óta honos már Vorarlbergben. A kézi pamutfonást Ulmer Ádám, Rüf Domokos és Winder József már 1773-ban meghonosította Vorarlbergben; 1790-ben a fehérnemű-árúk számára Dornbirnben külön csínozó műhelyt (appreturát) létesítettek és 1813-ban építette Dornbirnben Herrburger és Rhomberg ma is meglevő czég az első pamutfonó gyárat, mely lassan-lassan 7.000 orsóig emelkedett és a pottendorfi gyár után a legrégibb Ausztriában. 1834-ben Ganahl Károly Feldkirchben ötven mű-szátvát állított fel, mely berendezést 1835-ben Frastanzban épített gyárába szállította át, s a szátvák számát százötvenre emelte. Ez a szövő-gyár a legrégibb az ily nemű gyárak között Vorarlbergben s általában Ausztriában. A tarka-szövéssel Längele János Feldkirchben 1869-ben tette az első próbát, mely mindenfelé utánzásra talált annyira, hogy az addig meglehetősen elterjedt kézi-szövés majdnem teljesen háttérbe szorúlt s mai nap úgy szólván megszűnt. 1792-ben rendezte be egy elszászi menekűlt, Vogel Sámuel, az első cotton-festőt a Hard melletti Mittelweierburgban és a szövőipar ez ága azóta nagyon fejlődött. A kézi nyomtatás ugyan most hanyatlik, de helyébe a hengerrel való nyomtatás kerűlt, melynek a tartományban öt gyára van, s kivált a keszkenő-gyártást űzik nagyban. Más ilynemű berendezések közűl kivált a festő-gyárak, s különösen a török-pirosra festők viszik a főszerepet. Ez árúk piacza is folyvást tágúlt, míg a gyártás az amerikai háború, az eladás pedig Velencze elvesztése által igen érzékeny csapást nem szenvedett, s ezen csak Vorarlberg iparosainak soha ki nem fáradó munkásságával, a géptechnika minden új találmányának alkalmazásával s a gyártásnak ilyetén berendezésével és avval lehetett segíteni, hogy a nyers pamutot eladásra kész árúkká készítik. 1885-ben Vorarlbergben 18 pamutfonó gyár volt 33, összesen 3.452 lóerővel dolgozó géppel és 216.904 orsóval. Az orsók száma jelenleg 265.000. (A készűlő árúk értéke kerek számban 4,670.000 frt). Volt továbbá 20 pamutszövő gyár, 43, összesen 1.403 lóerővel munkálkodó géppel és mintegy 4.000 szövőszékkel, melyek között körülbelűl 1.000 tarka szövetit szó. (Az árúk értéke kerekszámban 4,115.000 frt). Szövet-nyomtató öt volt, tíz nyomó-géppel és mintegy 250 nyomóasztallal; festő-gyár volt tíz, közöttük igen nagyok is. A pamut-ipar a nyers, anyagot Amerikából és Kelet-Indiából kapja és ma mindennemű pamut-árút készít. Fő piacza az egész monarchia; külföldre heveset szállít. A szövő-ipar ez ágában foglalkozó munkások száma körűlbelűl 7.000, a kiknek évi bérök körűlbelűl 2 1/4 millió forint.
A szövő-ipar másik ága a hímzés. Ez Vorarlbergben főkép házi-ipar, még pedig olyan elterjedt, hogy ritkítja párját. Összesen mintegy 13–14.000 ember foglalkozik vele s évenként körűlbelűl 2 1/2–3 millió forint munkabért kapnak belőle. Lustenau, Höchst, Altach és a Bregenzi-erdőnek sok más helységében majd minden háznál van egy-egy hímző-gép, mely a lakosoknak néhol egyedűli keresetforrásuk, másutt több-kevesebb mellékjövedelmet hajt nekik olyan időben, mikor mezei munkával nem foglalkoznak. A Bregenzi-erdő lakosai nyáron mint gipsz-munkások, kőbányászok és kőmívesek Francziaországba mennek, télen pedig hazatérnek s hímzéssel keresnek valamicskét. Mai nap egy hímző – a munkát az öltések száma szerint fizetik – 2, 2 1/2, sőt 3 frankot is keres napjában.
A lapos-öltéssel és a vetélővel dolgozó hímző-gépek, melyeket 1870-ben, illetőleg 1883-ban szereztek be, a tűbe-fűzés kivételével, a mire serdülő leányokat alkalmaznak, férfi munkát követelnek; azért a férfi munkások száma ez iparágban rendkivűl megszaporodott. A hímző-gépek számát mintegy 5.600-ra teszik, azaz minden 20 személyre esik egy-egy hímző-gép, a miből legjobban megítélhetjük a hímzés iparának kiterjedését és jellemét. A gépek közűl 2.500 láncz-öltéssel, 3.000 lapos-öltéssel és 100 vetélővel dolgozó. A hímző-gépekbe fektetett tőke mintegy 5 millió forintot tesz.
Láncz-öltéssel kivált függő-kárpitokat, továbbá különösen Indiába szánt „colonná”-kat (ferde csíkú mousselin), azonkívűl egyes különlegességeket, mint aranyhímzésű szőnyegeket készítenek. A lapos-öltéssel és vetélővel dolgozó gépek kivált ruházati czikkeket szolgáltatnak, nevezetesen vászonhímzéseket, egy- és többszínű ruhakelméket; ezenkívűl pedig mindenféle különlegességeket, mint takarókat, zsebkendőket, nyakravalókat, függőkárpitnak valókat, csipke-hímzéseket, stb.
A hímző-ipar legfőbb piacza Éjszak-Amerika; továbbá Angol- és Francziaország, s Európa államai, végűl a Kelet, India és Dél-Amerika. A szövő-ipar többi ágát illetőleg, selyem-szalagot és selyem-fátyolszövetet két gyár készít; Bregenzben két évvel ez előtt gyapjú alsó-ruha (Jäger-féle normál-ruha) készítését kezdte meg egy gyár, Hörbranzban pedig meglehetős nagy nemez-gyár nyilt meg.
E rövid vázlatból látható, hogy a szövő-ipar Vorarlbergnek csakugyan jellemző ipara. Ezen kivűl azonban még más ipar-telepek is vannak, melyek kivált az utolsó tíz év alatt tetemesen szaporodtak s nagy részt olyan iparágakat mívelnek, melyek az előtt a tartományban ismeretlenek voltak.
Röviden összefoglalva s a kisebb vállalatokat részben számon kívűl hagyva, van Vorarlbergnek két vasöntő-gyára, egy drótszög-gyára, két gép-gyára, egy igen érdekes, gőzzel hajtott s 140 munkással dolgozó óra-gyára Bregenzben, mely naponként 350 ébresztőt és regulátort készít; van 173 fűrész-malma, 45 bőr-gyára, köztük egy igen nagy Bregenzben, mely egyszersmind lábbeli készítésével is foglalkozik, egy papír-gyára, 149 malma, 3 csokoládé-gyára, egy conserv-gyára, két pótkávé-gyára, számos sörfőző-gyára, közöttük egy igen nagy Bludenzben, két vegyi-szerek gyára, egy enyv-gyára, egy gyufa-gyára, egy szappan-gyára, egy nagy gőzzel járó asztalos-műhelye Bregenz mellett, hat könyvsajtója, két arany-csecsebecse gyára, stb.
A hazai nép már nem elég a mindenféle iparághoz szükséges munkaerő szolgáltatására, s az olasz munkások már is egész gyarmatokban telepedtek le. Mindamellett vannak ipari helyek, mint Dornbirn, a hol csak honi munkások foglalkoznak. Itt vannak a gyártelepek gyönyörű tájképi környezetében a Hämmerle testvérek építette mintaszerű munkás-lakások is.
A kis-ipart illetőleg, majdnem valamennyinek van képviselője, a nélkűl, hogy valami különös jellemvonásukat ki lehetne emelni.
A kereskedelemről nem mondhatunk annyi kedvezőt, mint az iparról. Vorarlbergnek átviteli kereskedése régebben igazán tetemes volt, az új közlekedési útak megnyíltával azonban teljesen megszűnt és ma a kereskedést, a szarvasmarha-, fa- és sajt-kereskedés kivételével, csak a helyi szükséglet fedezésére űzik.
Bernt Rudolftól
