A folyóirat létrejötte
A folyóirat létrejötte
A kritika műfajának kibontakozását a rendi Magyarországon – mint láttuk – a nemesi gondolkodás különféle elfogultságai nagymértékben hátráltatták. Az Élet és Literatúra – Muzárion felvilágosító, a bírálat polgárjogát népszerűsítő tevékenysége ezen kétségkívül sokat enyhített, de még Kölcsey és Szemere kitűnő folyóirata is jóval inkább a kritika jogosultsága mellett érvelő írásokat tett közzé, mintsem egyedi műkritikákat. A feudális abszolutizmus szellemisége azonban 1830 júliusában Párizsban oly nagy vereséget szenvedett, hogy ennek kisugárzása felszabadító erővel hatott azokra a reformer eltökéltségű, ifjú írókra, akiket Kisfaludy Károly az Aurora című zsebkönyve körében felnevelt.
E fiatalok egy kritikai folyóirat tervét már régóta melengették magukban. Régóta vágyódtak egy olyan orgánum után, amelyben tételesen is megfogalmazhatnák új eszméiket, a romantika és a liberalizmus elveit. Az első elgondolás Toldyban született meg: legközelebbi barátjának, Bajzának 1826. január 21-én írott levelében veti fel először egy Kritikai levelek című folyóirat tervét. S már itt oly szerkesztési princípiumokat tűz maguk elé, amelyek utóbb rendre megvalósultak. „Semmi forma ki nem volna belőle zárva, és semmi személyes tekintetek itt helyt nem találnának. Semmi sem olyan szent, hogy éles próbakőre ne vétethetnék, de semmi nem is silány, hogy ostromra, ne méltattatnék … Bántassék meg a publikum, bántassanak meg félszeg diktátoraink, rohanjanak ellenünk pszeudokritikusaink villámai!” Munkatársaknak azokat javasolja, akik a vállalkozásban csakugyan részt is vettek: Kisfaludyt, Vörösmartyt, Bajzát, Stettnert és önmagát.
Elgondolása a szerkesztő személyét illetően is bevált csak némi vargabetűvel. Toldy – az Aurora-körrel egyetértésben – Bajzát akarta szerkesztőnek. Barátja azonban – ki különben a tervvel kezdettől fogva egyetértett – eleinte hallani sem akart a szerkesztői posztról, s még a recenzensi munkától is idegenkedett. Toldy szándéka – anyagi és szervezeti nehézségek miatt – egyelőre úgyis csak szándék maradt. A helyzet 1829 tavaszán változott meg. Az epigramma teóriája körül kibontakozott polémiában Bajza oly szép sikert aratott, hogy megjött a kedve: Pesten letelepedve most már ő maga látott hozzá a vállalkozás megvalósításához. 1829 augusztusában immár Bajza az, aki lelkesen tudósítja barátját arról, hogy a jövő novemberi vásárig a Kritikai levelek megjelenik. Munkára serkentő híradása a folyóirat majdani tendenciájából sokat előlegez: „Agyon fogjuk verni mind ezeket a huncfutokat; de az első kötetben a nagy hírűeket kell bántanunk, hogy a dolog lármát okozzon.”
416Bajza még inkább azonosult a feladattal, amikor az 1830-as év folyamán Pest-Budán szinte mindenki az újabb „pör”, a Conversations-Lexikon ügyében a konzervatív írókkal vívott összecsapásról beszélt. Ez a vita fordulópontot jelentett a sajtóban is: egy időszerű irodalmi jelenség körül először szervezte és szólaltatta meg a közvélemény hangját. Életet, mozgást vitt az irodalomba – amint arról Bajza nemegyszer számolt be ujjongva külföldön utazó barátjának – s az irodalmat bevitte a közéletbe, a közgondolkodásba: válogatott kevesek széplelkű passziójából széles körű olvasó rétegek kollektív ügyévé kezdte változtatni azt.
E vita során az írók és az olvasók egyaránt hozzászoktak ahhoz, hogy az irodalom nem csupán ismeretszerzés, gyönyörűség vagy kedvtelés, hanem állásfoglalás és harc dolga is – nem utolsósorban a sajtó nyilvánossága nyújtotta fegyverekkel. Küzdelemé, amelyben a Dávid esetleg meggyőzheti a Góliátot. „Mi egész félelmes auktoritást szerzettünk magunknak ezen pör által” – büszkélkedik 1830 júniusában Bajza, s most más csak a júliusi forradalom végső lökése kellett ahhoz, hogy a fiatalok elhatározása valósággá váljék. 1831 elején került az olvasók kezébe a Kritikai Lapok első füzete, 1833. március 16-án a második, 1833. augusztus 28-án a harmadik, 1834. február 24-én a negyedik, 1834. május 12-én az ötödik, 1836. január 6-án a hatodik s 1836. június 30-án az utolsó, a hetedik. Kisalakú, nyolcadrét formájú, nyolc és tizenhárom ív, illetve négyszáz és ezernégyszáz példányszám között megjelentetett füzetek sora, amelyek kimozdították megszokott pályáiból a hazai közgondolkodást s – a magyar sajtó történetében először – állandó tábort szerveztek egy folyóirat körül – megosztották, mellette vagy ellene szóló megnyilatkozásra késztették a kiművelt emberfőket.
