EURÓPAI ÉS HAZAI ELŐZMÉNYEK

Teljes szövegű keresés

17EURÓPAI ÉS HAZAI ELŐZMÉNYEK
Az időszaki sajtó – miképpen e fogalomnak a magyar és számos más nyelvben meglévő elnevezése is bizonyítja – szoros kapcsolatban van a nyomtatással, a „sajtó”-val: Gutenberg találmánya természetesen alapvető feltétele volt a modern hírlap- és folyóiratirodalom kialakulásának. Célunk az, hogy ennek a két legáltalánosabb periodikus sajtóterméknek magyarországi kezdeteit, kifejlődését és az 1848-as polgári forradalom előtti történetét bemutassuk.
Mégis utalnunk kell arra, hogy a nyomtatott sajtó e két legfontosabb képviselője mellett, voltak és vannak egyéb, sok szempontból velük rokonságot mutató kommunikációs eszközök is: a Gutenberg előtti időkben éppúgy, mint napjainkban. A publicisztikának ezek a korai, illetve legmodernebb formái – a nyilvánosságnak szánt szóbeli és kézírásos közlések különböző, primitív kezdeteitől az elektronikus tömegkommunikációs eszközökig – nem tartoznak ugyan tárgyunkhoz, de teljesen el sem mellőzhetjük őket. Legalábbis vázlatos fejlődésrajzuk nélkül a nyomtatott sajtó kibontakozása sokkal nehezebben lenne érthető, mint ahogy a modern sajtóról kialakítandó képünk is szegényebb lenne az elektronikus tömegkommunikációs eszközöknek a hagyományos sajtóra gyakorolt hatása, illetve kölcsönhatásuk vizsgálata nélkül.
Mivel a magyar sajtó történeti kialakulása nem szigetelhető el az egyetemes és főleg természetesen az európai sajtó fejlődésétől sem, hírlap- és folyóiratirodalmunk előtörténetét a világsajtó előzményeivel, a publicisztika – a mi esetünkben: az aktuális tartalommal rendelkező, nyilvánosságnak szánt emberi kommunikáció és meggyőzés – kezdeteinek vázlatával kell bevezetnünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem