RÉVAI MIKLÓS ÉS EGY ISMERETTERJESZTŐ NÉPLAP TERVE
RÉVAI MIKLÓS ÉS EGY ISMERETTERJESZTŐ NÉPLAP TERVE
Révai újságírói programjában határozottan Rát hagyományainak folytatására tett ígéretet. Ő is hangsúlyozta az újság tájékoztató szerepének a fontosságát, és Cicerót idézve azt írta: „Nem tudni, amik körülöttünk történnek, annyi, mint szüntelenül idétlen gyermekkorban maradni.” Francia, német és orosz példákkal illusztrálta a nemzeti nyelv fejlesztésének jelentőségét, és utalt a hazai kezdeményezésekre, főleg Bessenyei akadémiai törekvéseire. Ő is hivatkozott arra, hogy a Magyar Hírmondónak folyóiratot is kell pótolnia.
De Révai bizonyos fokig el is tért Rát hagyományától. Programadó cikkében ugyanis arra is fény derült, hogy a Magyar Hírmondó megindítójánál kezdettől fogva emlegetett ismeretterjesztő célkitűzést ő még fokozottabban igyekezett aláhúzni, és ennek az újság stílusával is kifejezést akart adni. Rát a magyar nyelvűséggel szintén a tájékoztatás közérthetőségére és a „deáktalanok” kiművelésére törekedett, de Révai egy lépéssel tovább is ment. Ő lapja népies-szatírikus stílusának 84érdekességével és színességével akarta fokozni az olvasók érdeklődését. E mellett a horatiusi „Ridentem dicere verum qui’ vetat?”-jelszóval a hírlapi kritika számára próbált valamilyen járható utat keresni abban a társadalomban, amelyről tudta, hogy a nyílt bírálatot nem hajlandó elfogadni. Nem átall – a cél érdekében: az igazság forgalomba hozhatósága végett – még csörgősapkát is fejére húzni, mondván: „Sok nagy Fő tetette már magát bolondnak nemes okból, miért ne követhetném én is ebben példájokat?”Így abban reménykedett, hogy „a jó urak”, ha meg is sértődnek szatirikus cikkei miatt, elnézik, mert „csak egy újságíró mondja”, s még tapsolnak is neki.
Az ismeretek terjedésének eredményeként azt várja, hogy a „goromba civódás” helyére tartalmas viták és olyan „pennacsaták” kerülnek, amilyeneket Bessenyei is kívánt. Bessenyeire hivatkozik akkor is, amikor programcikke végén ismét őt idézi: „A közönséges dolgot köz erővel kell fogni; mert különben hiába erőszakoskodunk”.
Révai Miklós a Magyar Hírmondót – bár Rát nyomdokain indult el – lényegében mégis más típusú lappá igyekezett átalakítani, mint amilyen az korábban volt. Erről tanúskodik programján kívül az újság hírszolgálata és egész szellemi arculata.
A népszerűsítő újságírói stílus a hírközlés terén abban nyilvánult meg nála, hogy még a kis hírekből is egész történeteket kerekített, és rendszerint valamilyen erkölcsi tanulságot vont le belőlük. (Közvetlen elődje, mint láttuk, a híreket csak felsorolta; Rát pedig úgy fűzött bevezetést és megjegyzést az egyes hírekhez, hogy azoknak hír formáját megőrizte.) Révai eljárása a morális hetilapokra emlékeztet, amelyeket bécsi és gráci tartózkodása során ismerhetett meg. Ez az angol eredetű laptípus Ausztriában sokat vesztett társadalmi éléből, de azért meg is őrzött valamit a feudális erkölccsel való szembeállás és a társadalombírálat motívumaiból. Azokban a kérdésekben, amelyekben Rát, államismereti iskolázottsága folytán, hozzáértő gazdasági és statisztikai nézeteket képviselt, Révai legtöbbször a moralizálás síkján maradt. A lapjában közölt történetekkel meg akarta bélyegezni a gonosz cselekedeteket, a nemes tetteket pedig dícséretben részesíteni, „hogy a jó dicső jutalmát vegye nemes cselekedetének még a későbbi nyomnál is; a gonosz pedig méltó gyalázattal büntetődjék”.
Az újság nyilvánosságát, elsősorban e magatartások közreadásával, arra kívánta felhasználni, hogy bizonyos társadalmilag is visszás és elmaradt jelenségekre felhívja olvasói figyelmét. Ilyen volt például a gyermekeivel durván bánó szülő elítélése, vagy az adóssága miatt öngyilkossá lett ember holttestének, eltemetés helyett, gyermekei szeme láttára történő keresztül vontatása a városon. Az utóbbi történet beküldője – Péczeli József – hozzá is fűzi még végső tanulságképpen, hogy külföldön, ahol az emberek okosak is, meg érzékenyek is, nem követnek már el ilyesmit. Máskor egy udvarbírót bélyegez meg keményen azért, mert hóviharban kiüldözött egy cigányembert, hogy levelét kézbesítse, és az megfagyott útközben. Elítéli az érzéketlenséget és a „színre, subára, nemzetségre” nézve tett megkülönböztetést; a falusi kiskirályt a sajtó nyilvánosságán keresztül kívánja megszégyeníteni: „Az udvarbíró király a faluban: szabad néki a természeten is keménykedve 85keresztül járni. Hanem minékünk is szabad az ilyen fekete léleknek vadsága következését néki ugyan szégyenére büntetésül lefesteni, másoknak pedig oktatásokra, hogy emberül tanuljanak érezni.”
A megbélyegzendő cselekedeteken kívül beszámolt dicséretre- és követésre méltó tettekről is. Több alkalommal, erkölcsi kérdésként tárgyalta a falu és a város közti különbségeket és a városok káros hatását az erkölcsökre.
Programjához híven, valóban foglalkozott Révai a tudományos ismeretterjesztéssel; az erkölcsi nevelés mellett volt gondja az „ész kiműveltetésére” is. A piarista iskolákban nevelkedett újságírótól a természettudomány nem állt távol, s ennek bizonyos alapjaira igyekezett olvasóit is megtanítani. Azok kedvéért, akik még nem tekintettek beljebb a bölcselkedés udvarába, népszerű magyarázatait adta lapjában a legfontosabb természeti jelenségeknek. Ezek kapcsán élesen elítéli, ha a tanultak csúfolják a tudatlanokat, ahelyett, hogy tanítanák őket. Az a véleménye, hogy a tanultabb világ, „bár annyira tanult is, elég embertelen: hogy más tudatlansága kicsúfolásában telik kedve. Hiába tanult. Vagy talán nem is tanult. Mert akinek nincsen közlető tudománya, senki se tartozik elhinni, hogy vagyon tudománya”.
