3. Vidéki sajtó
3. Vidéki sajtó
A helyi hirdetési lapokkal, amilyenek magyar nyelven Pest, Miskolc, Kassa, Debrecen, Arad és Kolozsvár városában láttak napvilágot, már a vidéki sajtó problémájához érünk. Bár az új főváros, vagyis Pest (102) és Buda (5) 208a lapok számát tekintve együttesen (107) messze megelőzte a többi várost, amelyek közül utána 15 magyar nyelvű lappal Kolozsvár következett és csak azután a régi főváros, Pozsony, német és szlovák sajtótermékeivel (13), amelyek mellett csak egyetlen magyar lap, a konzervatív Budapesti Híradó, az is csak július 1-ig maradt, számos más helyen is találunk már 2–4, vagy éppen néhol 6–8 lapot. Irodalomtörténészeink helyesen mutattak rá, hogy 1848 a vidéki sajtó fellendülésének éve is volt. A győri lapokról már beszéltünk. Kassán, ahol addig magyarul – és németül – csak a Kassa-Eperjesi Értesítő jelent meg, hosszabb előkészítés után 1848. január elejétől kezdve megindult az első magyar képes hetilap, az Ábrázolt Folyóirat, amely módosult cím alatt március 25-től mint Képesújság, majd némi megszakítás után augusztus 5-től mint Mulattató Képesújság egészen 1848. december 9-ig megjelent, nagy ívrét alakban, az Értesítő című melléklappal együtt. A címváltozás valószínűleg azzal függött össze, hogy Werfer Károly nyomdatulajdonos, a lap szerkesztője, kiadója volt, sőt előállítója is, eleinte politikai laphoz szükséges biztosítékul, kénytelen volt megelégedni a szórakoztatás műfajával. Ezzel függött össze, úgy látszik, az is, hogy a szerkesztést augusztus 5-től Tichi János, majd Tichi Ferenc vette át. Említésre érdemes, hogy a vezető cikkeket addig, 1848 nyarán, Hunfalvy Pál és öccse: János írta. A lap hétről hétre tájékoztatva polgári olvasóit a közelmúlt eseményeiről egy év alatt összesen 196 képet közölt, nagyrészt külföldi lapok, így főleg a párizsi Illustration nyomán, amelynek képmagyarázatait Staut József ny. főhadnagy fordította franciából, de vagy 40, hazai grafikusoktól származó, eredeti darabot is. Ezeket részben maga Werfer metszette. Legügyesebb rajzoló munkatársa az a Majer István katolikus lelkész és illusztrátor volt, akitől vagy tíz eredeti fametszet származott, és akivel fent a Religio c. lapnál találkoztunk. A közölt képek persze fametszetek voltak – így kevesebbe kerültek és könnyebben is lehetett őket elhelyezni. Midőn egy bíráló ezt a pesti sajtóban kifogásolta, Werfer azzal mentegetőzött, hogy „honunkban pár száz előfizető mellett eredeti aczél- vagy réznyomatot adni nem lehet”. Amikor 1848 decemberében Schlick bevonult Kassára, a lapnak meg kellett szűnnie. Werfer osztrák parancsra kénytelen volt egy tábori nyomdát felszerelni, de azt, Schlick kiűzése után, a debreceni magyar kormánynak bocsátotta rendelkezésére, majd vezette is főhadnagyi rangban, a magyar fősereg táborát követve.
Debrecenben, ahol addig csak a Balla Károly által 1843 óta kiadott és csak az „eladási, vevési, kibérlési s ezekkel rokontartalmú czikkek” közlésére szorítkozó Debreczen-Nagyváradi Értesítő látott hetilapként napvilágot, 1848. július 2-án indult meg az első valódi politikai lap: az Alföldi Hírlap, hangsúlyozva, hogy „az országos akaratot, véleményt csak úgy tudhatni ki, ha minden vidéknek megvan saját közlönye”. Az új lap, Telegdi Kovách Lajos helyi könyvkereskedő kiadásában, Telegdi (Kovách) László – írói nevén Csatári Ottó – és Szanka József szerkesztésében hetenként eleinte 209kétszer, majd utóbb, 1849. január végétől háromszor jelent meg, ívrét alakban, egészen 1849. augusztus 2-ig. Előfizetési ára fél évre helyben 2 forint 40 krajcár, postán, vidékre 3 forint 30 krajcár volt, ezt azonban utóbb felemelték. Egy szám előállítási költségei 500 példányban kereken 15 ezüstforintra rúgtak. Az Értesítőhöz hasonlóan ezt is debreceni városi nyomda készítette, miután a város tanácsa, Tóth Endre művezető sürgetésére, új vassajtókat és, Prágából, új betűket hozatott.
Aradon, ahol szintén létezett már egy Aradi Hirdető, magyar és német változatban, 1848. július 1-én indult meg Bangó Pető szerkesztésében az Arad című hetilap, alcíme szerint „Politikai s Irodalmi Közlöny”, amely egészen 1848. december 23-ig jelent meg. Nyomdai előállítását, negyedrét alakban, Schmidt József helyi üzemtulajdonos végezte, akit azután utóbb az osztrák hatóságok bebörtönöztek.
A Miskolczi Értesítő, amely, ekkor már nyolcadik évfolyamába lépett, Lichtenstein József és Furmann Ferdinánd szerkesztésében és kiadásában, Tóth Lajos nyomdájának betűivel jelent meg hetenként, helyi hirdetési lapként. A nagy fordulat után azonban, március 23-tól kezdve, politikai híreket, sőt vezércikkeket is közölt. Hogy politikai lappá, a kassai esethez hasonlóan, a sajtótörvény miatt nem fejlődhetett, az kitűnik Borsod megye 1848. május 11-i jelentéséből. Eszerint ugyanis a lap eleinte „politikus tárgyak megvitatásába is avatkozott”, de azután, mivel a politikai laptól megkívánt kauciót nem tudta letenni, kötelezte magát, hogy a jövőben politikai témákkal nem foglalkozik. A sors azonban úgy akarta, hogy utóbb éppen a kormánynak a sajtótörvény szigorú végrehajtására ügyelő volt belügyminisztere, Szemere Bertalan fejlesztette egy időre politikai lappá. Midőn ugyanis 1848 végén mint felső-magyarországi kormánybiztos, Miskolcon rendezte be székhelyét, rendeletei és más írásai közzétételéhez szüksége lett valami sajtóorgánumra. Így vált az Értesítő december 22-én, Okruczky Aurél szerkesztésében, átmenetileg – mindössze december 27-ig – napilappá, sőt a kormánybiztos „hivatalos” közlönyévé, amely, lelkesítő beszédeken kívül, egyebek között Czuczor Gergely Riadóját is közölte.
Pécsett az 1848 tavaszán indult helyi német Fünfkirchner Zeitung szerkesztője, a verőcei származású Neuwirth Ernő Adolf, egy, a magyar forradalom ügyével érző, művelt, liberális újságíró, május 31-től kezdve Pécsi Tárogató címen egy magyar nyelvű melléklapot is kiadott. Ez egyes kutatóink szerint talán egész szeptemberig megjelent, bár eddig csak két száma került elő. Tudjuk viszont, hogy a lap oly élesen bírálta a városi tanácsnak a márciusi forradalommal szemben álló tagjait, hogy a helyi tiszti főügyész már június 16-án utasítást kapott a lap ellen sajtóper indítására. Sőt a Pesti Hírlap június 25-i számában Angyal Pál gúnyosan észrevételezte, hogy a pécsi polgármester a nyomdát is eltiltotta a Tárogató előállításától, „csupa sajtószabadság iránti szereteténél fogva”. Szegeden 1848 augusztusában indult és időről időre, rendszertelenül, egészen decemberig megjelent Alföldi Csaták címen egy „Hadi tudósításokat tartalmazó folyóirat”, Szabó Mihály szerkesztésében 210és kiadásában. Ezt azután 1849-ben követték újabb kísérletek. Végül Szabadkán Szép Ferenc szerkesztővel élén kezdett 1848. november 3-án a Honunk állapota című hetilap „a nép felvilágosítására” megjelenni, amelyet az egykor Óbudáról ideköltözött Bittermann Károly nyomdász állított elő negyedrét alakban 1849. január 5-ig. Ezt is követte azután utóbb újabb kísérlet.
Az egykorú sajtó földrajzi elosztása és súlypont-változása érthető módon összefüggött a forradalom és szabadságharc politikai és katonai eseményeinek alakulásával. Pozsony, amely egykor az ország nyomdászatának oly fontos központja és a magyar és hazai német sajtónak bölcsője volt, 1848 folyamán egyre jelentéktelenebb szerephez jutott. Egyrészt az új főváros és forradalmi központ: Budapest nagy nekilendülése miatt, de másrészt azért is, mivel a császári csapatok korán elfoglalták s többé el sem hagyták. Budapest elvesztése után Debrecen lett a sajtó központja egy időre, egészen addig, amíg a győztes tavaszi hadjárat után a visszaköltözés meg nem indult. S alighogy ez végbement, máris jött Szegeden át délkelet felé a nagy visszavonulás, amely a sajtóban szintén nyomot hagyott.
