109.
Ne mondd, ne, hogy csalárd szivű vagyok,
Bár lángom, távol, hülni látszatik.
Magamtól könnyebben megválhatok
Mint lelkemtől, mely kebledben lakik.
Mint útas, bármi messze vándoroltam,
Sziv-otthonomba megjövök megint,
Kellő időre, meg sem változottan,
Tisztára mosni lelkem szennyeit.
Ne hidd, habár természetem fölött
Erőt vesz a vér minden gyöngesége:
Hogy semmiért eldobjon kincseket,
Oly balgán vétkes nem lehetne mégse!
Bár lángom, távol, hülni látszatik.
Magamtól könnyebben megválhatok
Mint lelkemtől, mely kebledben lakik.
Mint útas, bármi messze vándoroltam,
Sziv-otthonomba megjövök megint,
Kellő időre, meg sem változottan,
Tisztára mosni lelkem szennyeit.
Ne hidd, habár természetem fölött
Erőt vesz a vér minden gyöngesége:
Hogy semmiért eldobjon kincseket,
Oly balgán vétkes nem lehetne mégse!
| A mindenség egy semmi csak szemembe’, |
| Rajtad kivül, én rózsám, mindenem te! |
