149.
Ki magam ellen is pártod’ fogom?
Rád én ne gondolnék-e, én feledlek
Ki elfeledtem érted önmagam’?
Barátom-é ki tégedet gyülöl?
S a kit te megvetsz, kedves-é nekem?
Nem az; s ha ellenem gerjedsz te föl,
Heved’ nem-é bünbánva rettegem?
Mit tartok én olyan nagy érdememnek
Mi büszke volna nem szolgálni téged?
Hisz egy tekintetére is szemednek
Erényem kész imádni gyöngeséged’.
Gyülölj csak, édes, már mindent tudok, |
Te jól látót szeretsz, s én vak vagyok. |