I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott. A franczia király sátra.
Constantia, Arthur és Salisbury jönnek.
CONSTANTIA.
Nászt ülni mentek! Békét kötni mentek
S ál vérhez ál vért! – Kézadásra mentek!
Blankát Lajos veszi? és Blanka mind
E tartományt? Nem úgy van; csak te mondtad
S hallád rosszúl; gondold meg, kezdd elől;
Nem képes az; te mondod csak, hogy úgy van.
Bizony nem bízom én szavadba’, mert az
Csak egy köz ember hiú lehellete.
Hígy nékem, ember, nem hiszek neked,
Királyi eskü áll jót ellenedben.
De meglakolsz, a mért így rám ijesztél:
Beteg vagyok, lásd, hajló félelemre;
Bajtól levert, így rakva félelemmel;
Férjetlen, özvegy, rabja félelemnek;
Nő, nem szerint születve félelemre;
És valld be most már, hogy csak tréfa volt,
E felzavart szív nem békül ma ki,
Hanem egész nap reszket és vonaglik.
Mit rázod ily jelentősen fejed’?
Mért nézesz ily sötéten a fiamra?
Kebledre nyomva mit jelent a kéz?
Miért szemedben e siránkozó nedv,
Mint partjain felcsillanó folyam?
Szavad tanúi e komor jelek?
Mondd újra hát; ne mind az elsoroltat,
Csak ezt az egy szót: igaz-é beszéded?
SALISBURY.
Oly igaz, a mily csalfáknak hiszed,
Kik azt okozták, hogy igaz legyen.
CONSTANTIA.
Oh hát, ha e bút hinni megtanítsz,
Tanítsd meg e bút, hogy öljön meg engem!
Ütközzék egybe hívés, élet úgy,
Mint két reményhagyott vívó dühe,
Kik összecsapva, buknak, halnak együtt.
Blankát Lajos! Oh gyermek! hol maradsz te?
Fransz, Angol egyek! Oh mi lesz belőlem?
Menj, menj, barátom; rád se nézhetek:
E hír oly undok emberré teve.
SALISBURY.
De mit vétettem én, jó asszonyom,
Csupán, hogy a más vétkét mondtam el?
CONSTANTIA.
Mely vétek oly ocsmány magában is,
Hogy elmondóját vétkessé teszi.
ARTHUR.
Anyám! könyörgök, légy nyugodt.
CONSTANTIA.
Ha te,
Ki arra kérsz, legyek nyugodt, ijesztő
Volnál, anyádnak méh-gyalázata,
Szeplővel, ocsmány foltokkal teljes,
Vagy sánta, bárgyú, görbe, váz, csuda,
S foltozna visszás anyajegy, üszög:
Azt mondanám: jó, hát nyugodt leszek;
Szeretni úgy nem volnék kénytelen,
S méltó te sem nagy névre, koronára.
De íme szép vagy: természet, szerencse
Fogtak kezet már születéseden,
Kedves fiú, hogy felmagaszszanak.
Természet arczod liljomit adá
S rá rózsabimbót. Oh! de a Szerencse,
Az korcs, az átvált, s elhódítva tőled
János királylyal fajtalankodik;
Arany kezével a Franszt is bevonta,
Megtipratá fejdelmi jellemét:
Fölsége azok keritője lőn.
Fransz a kerítő a Szerencse, s János –
Ringyó Szerencse és bitor János között!
Szólj, ember, nemde hitszegő Fülöp?
Mérgezd meg őt szóval, vagy takarodj’,
S hagyd egyedül búm’, melyet egyedül
Kell elviselnem.
SALISBURY.
Asszonyom, bocsáss meg:
Nélkűled visszatérnem nem szabad.
CONSTANTIA.
Szabad, s fogsz: mert én nem megyek veled.
En bánatom’ tanítom büszkeségre,
Mert büszke a bú, görnyed a kié.
Ide gyűljenek mind hozzám s bánatom
Trónjához a királyok: mert ez a bú
Oly nagy, hogy a tömör földnél egyéb
Nem bírja meg; itt trónol búm velem:
Hajtson főt néki minden fejdelem.(Leül a földre.)
János Király, Fülöp Király, Lajos, Blanka, Eleonora, Richard, Ausztria herczege és Kisérők jönnek.
FÜLÖP KIRÁLY.
Igaz, leányom; s ez áldott napot
Megűli Frankhon, évrül évre, mindig.
Ezt ünnepelni a dicső nap is
Megáll futtába’ s álkimista lesz,
Mert csillogó aranynyá bűvöli
Szemének tündöklő sugárival
A föld sovány rögét. Évfordulója
Ne más, de mindig szent ünnep legyen.
CONSTANTIA.
Istentelen nap! nem szent nap! nem ünnep!
Mi érdemet tön e nap, és mi jót,
Hogy a naptárba, sátros ünnepek
Közé, arany betűvel bétegyék?
Ki kell a hétből dobni e napot,
Napját erőszak-, szégyen-, hitszegésnek!
Vagy már ha bent lesz, terhes asszonyok
Kérjék az Istent, nehogy e napon
Vajudjanak, s szörny váltsa fel reményök’.
Hajós csak e napon féljen töréstől;
Alkut csak ez nap költet szegjenek;
E napi kezdet mind rossz végre váljon,
S odvas hazugsággá a hit maga!
FÜLÖP KIRÁLY.
Az égre, asszonyom, nem lesz okod
Átkozni e nap üdvös végzeményit.
Nem zálogúl adám fejdelmi szóm’?
CONSTANTIA.
Rossz pénzt adál, rászedtél: próbakőn
Értéktelennek tűnt ki a csinált
Királykép. Hitszegő vagy, hitszegő;
Kardhúzva jöttél, hogy ontsd ellenim
Vérét: s karöltve ím belé vegyülsz.
A harcz erélyes, zord vonásiból
Mázolt barátság, lanyha béke lőn,
S elnyomatásunk szőtte a frigyet. –
Özvegy kiált: légy férje, oh nagy ég!
Sujtsd, sujtsd e hitszegő királyokat!
Ki ne napoljon ez istentelen nap
Békével: indíts fegyveres viszályt
E hitszegő királyok közt napestig!
Halld meg, oh hallj meg!
AUSZTRIA.
Béken, asszonyom.
CONSTANTIA.
Harcz! harcz! ne béke! békéd harcz nekem.
Oh Limoges! oh Ausztria! beh meg-
Gyalázod azt a véres martalékot.
Te szolga, gyáva, nyomorú; deréknak
Hitvány, gazembernek ugyan derék!
Te mindig az erősb félen erős!
Kalandor te, ki nem harczolsz soha,
Csak ha szeszélyes úrnőd, a Szerencse,
Melletted áll és biztosít! Te is
Már hitszegő vagy, s bújtod a nagyot
Hízelkedéssel? Mily bolond, futó
Bolond vagy: esküdözni részemen,
Lábbal topogni, szájaskodni! Gyáva,
Nem úgy beszéltél, mint az égdörej
Mellettem, esküdt lovagom gyanánt?
Nem azt mondád-e, bízzam csillagodba’,
Szerencséd- és erődbe’? Most pedig
Nyilt ellenimhez átpártolsz te is?
Oroszlánbőrt viselsz! Dobd el, piha!
S akaszsz borjúbőrt gyáva tagjaidra.
AUSZTRIA.
Oh, ha nekem ezt férfi mondaná!
RICHARD.
Akaszsz borjúbőrt gyáva tagjaidra.
AUSZTRIA.
Gazember, azt ne mondd, ha kedves élted!
RICHARD.
Akaszsz borjúbőrt gyáva tagjaidra.
JÁNOS KIRÁLY.
Ezt nem szeretjük; feleded magad’.
Pandolf jő.
FÜLÖP KIRÁLY.
Itt jő a pápa szent legátusa.
PANDOLF.
Üdv, fölkenett helytartói az égnek! –
Hozzád, János király, e szent követség.
Én Pandolf, szép Milán bibornoka,
És Incze pápa képe mása itt,
Az ő nevében, és lelkedre kérdem:
Miért rugódozol te szent anyánk
Az egyház ellen oly makranczosan
S tiltod ki Langton Istvánt, Canterbury
Választott érsekét, e szent megyéből?
Ezt kérdem én, említett szent atyánk
A pápa, Incze nagy nevébe’ tőled.
JÁNOS KIRÁLY.
Mi földi név az, mely kérdőre vonja
Egy szent király szabad lehelletét?
Ki sem gondolhatsz oly silány nevet,
Bibornok, oly fonákot, becstelent
Engem feleletre vonni, mint a pápa.
Mondd meg beszédem’, s hozzá Anglia
Szájával ezt még: – Hogy dézmát, adót
Nem szed olasz pap tartományimon;
De mint az Ég után fő mi vagyunk,
Utána e fő-fő hatalmat is mi
Fentartjuk ott, hol mi országolunk,
Egyéb halandó kéz segélye nélkül.
Vidd válaszúl ezt a pápának, és
Mellőzz nevünkben minden hódolást
Bitor hatalma s önmaga iránt.
FÜLÖP KIRÁLY.
Testvérem Angol, káromlást beszélsz.
JÁNOS KIRÁLY.
Bár téged, és más keresztyén királyt,
Bután vezérel ez izgága pap,
Reszkettek átkától, mit pénz felold
S hitvány arany, por, polyva érteken
Egy embertől bocsánatot vehet, ki
Eladja ezzel ön bocsánatát;
Bár te, s a többi, ily bután vezetve
Ez alakos tárházát töltitek:
Magam, magamban is, a pápa ellen
Szegűlök, és barátja nékem ellen.
PANDOLF.
Úgy, rám ruházott szent hatalma által,
Átkozva és egyházkivetve légy.
És légyen áldott az, ki egy eretnek
Iránti hűség ellen pártot üt;
És legyen érdem a kéznek nevén,
Szentté avatva, s úgy tiszelve az,
Mely bármi titkos úton elveszi
Gyülöletes élted’.
CONSTANTIA.
Oh, ne rója Róma
Vétkűl nekem, ha én is átkozom!
Jó kárdinál atyám, kiálts ament
Bősz átkaimra: mert nincs nyelv, az én
Sérelmeim nélkül, mely őt eléggé
Megátkozhassa.
PANDOLF.
Asszonyom, az én
Átkomra törvény van s teljhatalom.
CONSTANTIA.
Az enyémre is: ha törvény igazat
Nem képes tenni, hát törvény legyen, hogy
Ne tiltsa törvény a bántalmazást.
Törvény nem adja országát fiamnak,
Mert a ki bírja, a törvény azé:
Ha hát a törvény teljes bántalom,
Hogy tiltsa törvény vissza átkomat!
PANDOLF.
Franszok királya, átoksúly alatt,
Bocsásd el e fő szakadár kezét,
S támaszd fejére országos hadad’,
Ha meg nem adja Rómának magát.
ELEONORA.
Halványodol, Fransz? El ne vond kezed’.
CONSTANTIA.
Ördög, vigyázz, hogy a Fransz meg ne bánja
S kezét elvonva egy lelket veszíts!
AUSZTRIA.
Fülöp király, a kárdinálra hallgass.
RICHARD.
S akaszsz borjúbőrt gyáva tagjaira.
AUSZTRIA
Jól van, gazember! ezt még zsebre tettem,
Mivel –
RICHARD.
Nadrágzsebedbe fér elég.
JÁNOS KIRÁLY.
Mit szólsz, Fülöp, a bíbornok szavára?
CONSTANTIA.
Mit szólna mást a bíbornok szavánál?
LAJOS.
Atyám, gondold meg; választásod ez:
Vagy Róma súlyos átkát nyerni meg,
Vagy János léha frígyét veszteni.
Hagyd a könnyebbiket.
BLANKA.
S az Róma átka.
CONSTANTIA.
Oh, tartsd magad’, Lajos! Sátán kísért
Egy ujdonúj menyasszony képiben.
BLANKA.
Constantia asszony nem hitből beszél,
Hanem szükségből.
CONSTANTIA.
Szükségből, no jó:
Ez csak azért él, hogy meghalt a hit;
E szükség szükségkép hozza magával,
Hogy, haljon a szükség, a hit föléled;
Tipord le szükségem’: felhág a hit;
Tartsd fen szükségem’: a hit elsülyed.
JÁNOS KIRÁLY.
Fülöp király megindult, nem felel.
CONSTANTIA.
Oh, hátra indulj tőle, s mondj igent.
AUSZTRIA.
Azt, azt, Fölöp király; miben akadsz fel?
RICHARD.
Akaszsz te csak borjúbőrt, édes ökröm.
FÜLÖP KIRÁLY.
Zavart vagyok; mit mondjak, nem tudom.
PANDOLF.
Mondhatsz-e, a mi jobban megzavarjon,
Mint átkom és az egyházkivetés?
FÜLÖP KIRÁLY.
Gondold helyembe, édes szent atyám,
S mondd, hogy viselnéd helyemben magad’?
Ím, e királyi kéz, meg az enyém,
Most kapcsolódott; frigyben lelkeink
Most házasodtak és fűződtek össze
Szent fogadással, jámbor esküvel;
A csak imént hangzott lehellet is
Esküdt barátság, béke, szeretet volt
E két királyság és fejdelmi közt;
Pedig kevéssel e frigyünk előtt,
Nem többel, mint kezünk’ megmoshatók,
Hogy békejobbot üssünk alkura,
Tudj’ Isten, egyre mocskolá a harcz
Ecsetje, melylyel festi a boszú
Lobbant királyok rettentő vitáit.
Hát már e vértől most tisztúlt – barátság
Most fonta – mindenikben oly erős –
Kezek feloldják üdvös kapcsukat?
Gyűrű-dugósdit játszszanak hitökkel?
Tréfát az éggel? Változó gyerekként
Kapdossuk egymás tenyerét ki, be?
Esküdt hitünket visszaesküdjük?
Mosolygó béke nász-ágyára véres
Haddal tapossunk, s tomboljon csatánk
A nyiltszivűség szende homlokán?
Oh tisztelendő férfi, szent atyám,
Csak ezt ne kívánd. Adj, rendelj, parancsolj
Valami rendszabályt kegyelmesen,
S mi boldogok leszünk, tetszésed’ is
Megnyerni és barátok is maradni.
PANDOLF.
Rend rendtelen, szabály szabálytalan,
Ha föl nem bomlik az ángol barátság.
Fegyverre hát, egyházunk bajnoka!
Vagy hadd lehellje átkát, anyai
Átkát, anyánk az egyház pártütő
Fiára, rád is. Mert kigyót fulánknál,
Bőszült oroszlánt gyilkos körminél,
Éh tigrist a fogánál biztosabban
Foghatsz, mint békejobbul e kezet.
FÜLÖP KIRÁLY.
Kezem’ feloldhatom, de a hitet nem.
PANDOLF.
Így hited a hit ellensége lesz;
Belharczra készted esküd’, esküd ellen,
És nyelved’, nyelved ellen. Oh! az égnek
Előbb tett esküd’ teljesítsd előbb:
Azaz, légy a szentegyház bajnoka.
Azóta esküdt másik esküdet
Magad ellen esküvéd, s nem tarthatod meg:
Mert ha fonákul tenni esküvél,
Nem lesz fonák, viszáján tenni meg;
S nem téve ott, hol a tevés gonosz,
A nem tevés kész jócselekedet.
Ha vétkes a czél, jobb elvéteni,
Közvetve így közvetlen jót teszünk,
S hibával orvosoljuk a hibát,
Mint tűzzel a tűz meghűsíthető
Fris pörkölésü égett tag erében.
Vallás parancsa: tartsd meg esküdet;
De te, a vallás ellen esküvén,
Az ellen esküvél meg, a mire,
S hiteddel a hit ellen bizonyítnád,
Hogy igazad van; ámde oly igazság,
A melyre bizton nem esküdhetel,
Nem kötelezhet hamis esküre;
Másként minő gúny voln’ az esküvés!
De te hamis-hitűvé esküvél,
Még hamisabbá, ha megtartod azt.
Azért utóbbi esküd, szembe az
Előbbivel, kész lázadás magad
Ellen, magadban; s nem víhatsz soha
Szebb győzödelmet, mint ha nemesebb
Valódat harczra készted e hiú,
Fej-szédelegtető kisértet ellen;
Mely jobb valódért mi imádkozunk,
Ha tetszésedre van; ha nem pedig,
Úgy tudd meg, átkunk terhe száll reád
Oly súlyosan, hogy nem rázod le többé,
Hanem kétségb’esett halálra zúz
Sötét tömegje.
AUSZTRIA.
Harcz! harcz!
RICHARD.
Hogy ne, néked!
Nem dugja bé a szád’ egy borjubőr?
LAJOS.
Atyám, fegyverre!
BLANKA.
Nászod ünnepén?
A vér ellen, melyet nőül vevél?
Holt emberek közt tartsuk a menyegzőt?
Üvöltő harsonák, pergő dobok
Pokol-zajánál vígy engem haza?
Ah, férjem – oh jaj! beh szokatlan e
Név ajkamon: férj – hallgass meg, e névért
Mely most először hangzik nyelvemen:
Térden könyörgök, ne ragadj te a
Bátyámra fegyvert!
CONSTANTIA.
Én is térdemen,
Mely térdelésben össze kérgesült,
Könyörgök, oh dauphin! hogy meg ne másold
Az ég ítéletét.
BLANKA.
Most megtudom, szeretsz-e. Mi lehet
Nagyobb előtted, mint arád neve?
CONSTANTIA.
Több a becsűlet, mely fölemeli,
Mint téged ő most. Oh! becsűleted,
Lajos, becsűleted!
LAJOS.
Csudálkozom,
Felséged olyan egykedvű marad,
Midőn ily fontos érdek sürgeti.
PANDOLF.
Kimondom a fejére átkomat.
FÜLÖP KIRÁLY.
Nincs arra szükség. – Angol, én szakítok.
CONSTANTIA.
Oh, számüzött felség szép visszatérte!
ELEONORA.
Oh, franczia léhaság rút lázadása!
JÁNOS KIRÁLY.
Megbánod, Fransz, ez órát még ez órán.
RICHARD.
Az órahúzó, vén harangozó,
A vén Idő akarja így? No jól van;
Megbánja hát a Fransz.
BLANKA.
Vérrel borult
Be a nap: Isten hozzád, szép napom!
Melyikkel tartsak? Mindenik felen
Vagyok; két tábor fogja két kezem’,
S dühökben, a mint szétrobbannak, engem
Von mindenik fél, s kétfelé szakítnak.
Férj, nem könyörghet szívem, hogy te győzz;
Nagybátya, kérnem azt kell, hogy veszíts;
Atyám szerencsét nem kivánhatok;
Se, hogy beteljék vágyad, nagyanyám!
Akárki nyér, én vesztek oldalán,
Vesztésem biztos, a játék előtt.
LAJOS.
Velem tarts, hölgy: szerencséd már velem.
BLANKA.
Hol él szerencsém, meghal életem.
JÁNOS KIRÁLY.
Öcsém, eredj, vond össze sergemet.
Fransz, már elégtem lángoló haragtól(Richard el.)
Dühömben, a mi oly természetű,
Hogy el nem oltja semmi, semmi, csak vér,
Fransz vér, de annak is a legjava.
FÜLÖP KIRÁLY.
Eléget a düh, és te hamuvá lészsz
Előbb, hogysem vérünkkel oltsd tüzed’.
Vigyázz magadra, koczkán a fejed.
JÁNOS KIRÁLY.
Nem jobban, mint azé, ki fenyeget. –
Csatára, gyorsan!(El mind.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem