VI. SZÍN.
Térség a zárda körűl Swinsteadben.
Richard és Hubert más-más oldalról jönnek.
HUBERT.
Ki az? megállj! szólj! Gyorsan, mert lövök.
Ki az? megállj! szólj! Gyorsan, mert lövök.
RICHARD.
Barát. – S ki vagy te?
Barát. – S ki vagy te?
HUBERT.
| Ángol pártbeli. |
RICHARD.
Hová méssz?
Hová méssz?
HUBERT.
Mit tartozik rád! Vagy nem kérdhetem
Én a te járód’, mint te az enyim’?
Mit tartozik rád! Vagy nem kérdhetem
Én a te járód’, mint te az enyim’?
RICHARD.
Hubert, úgy gondolom.
Hubert, úgy gondolom.
HUBERT.
Látatlan elhiszem, jó emberem vagy,
Ha ily könnyen megismered szavam’.
Ki vagy hát?
| Bölcs gondolat. |
Ha ily könnyen megismered szavam’.
Ki vagy hát?
RICHARD.
A kit te akarsz; s ha tetszik,
Kedveskedésből rám is foghatod,
Hogy félig-meddig egy Plantagenet.
A kit te akarsz; s ha tetszik,
Kedveskedésből rám is foghatod,
Hogy félig-meddig egy Plantagenet.
HUBERT.
Hálátlan emlék! te, s ez a vak éj
Csuffá tevétek. – Hős vezér, bocsánat,
Hogy nyelved egy kiejtett hangja is
Rászedheté jó-ismerős fülem’.
Hálátlan emlék! te, s ez a vak éj
Csuffá tevétek. – Hős vezér, bocsánat,
Hogy nyelved egy kiejtett hangja is
Rászedheté jó-ismerős fülem’.
RICHARD.
Ej, ej! ne bókolj; inkább mondd: mi hír?
Ej, ej! ne bókolj; inkább mondd: mi hír?
HUBERT.
Nos, hát azért őgyelgek itt az éjben,
Ha rád találnék.
Nos, hát azért őgyelgek itt az éjben,
Ha rád találnék.
RICHARD.
| Frissen hát, mi ujság? |
HUBERT.
Oh kedves úr! ujságom, mint az éj,
Sötét, borzasztó, és vigasztalan.
Oh kedves úr! ujságom, mint az éj,
Sötét, borzasztó, és vigasztalan.
RICHARD.
Mutasd ujságod legvérzőbb sebét:
Én nem vagyok nő, nem ájúlok el.
Mutasd ujságod legvérzőbb sebét:
Én nem vagyok nő, nem ájúlok el.
HUBERT.
Félek, hogy a királyt egy szerzetes
Megéteté; már szinte szava is
Elállt, midőn utánad indulék,
Hogy e csapásrul értesitselek,
Hogy még erősben fölvértezd magad’
E váratlanra, mintha várva jönne.
Félek, hogy a királyt egy szerzetes
Megéteté; már szinte szava is
Elállt, midőn utánad indulék,
Hogy e csapásrul értesitselek,
Hogy még erősben fölvértezd magad’
E váratlanra, mintha várva jönne.
RICHARD.
S hogy vette bé? ki volt a kóstoló?
S hogy vette bé? ki volt a kóstoló?
HUBERT.
Lám mondom, egy barát; elszánt gazember,
Rögtön kisűlt a béle: a király
Még tud beszélni, és tán felidül.
Lám mondom, egy barát; elszánt gazember,
Rögtön kisűlt a béle: a király
Még tud beszélni, és tán felidül.
RICHARD.
De kit hagyál most ő felsége mellett?
De kit hagyál most ő felsége mellett?
HUBERT.
Hát nem tudod? A lordok visszajöttek,
Magokkal hozva Henrik herczeget,
Kinek kértére atyja megbocsátott
Nekik; most ott vannak körülte mind.
Hát nem tudod? A lordok visszajöttek,
Magokkal hozva Henrik herczeget,
Kinek kértére atyja megbocsátott
Nekik; most ott vannak körülte mind.
RICHARD.
Tartsd vissza bosszúd’, oh hatalmas ég,
S vállunk’ ne kísértsd erőnkön felyül!
Hubert, az éjjel – megmondom neked –
Hogy e mocsáros helyen átkelék,
Felét hadamnak elsöpré az ár;
Elnyelte Lincoln ingoványa őket;
Alig menekvém, jó lovon, magam.
Jerünk, vezess: előre! a királyhoz;
Tartsd vissza bosszúd’, oh hatalmas ég,
S vállunk’ ne kísértsd erőnkön felyül!
Hubert, az éjjel – megmondom neked –
Hogy e mocsáros helyen átkelék,
Felét hadamnak elsöpré az ár;
Elnyelte Lincoln ingoványa őket;
Alig menekvém, jó lovon, magam.
Jerünk, vezess: előre! a királyhoz;
| Félek, meg is hal, míg hozzá jutok. | (Elmennek.) |
