I. SZÍN.
Igen is, az helyes; de mért viseli ön ma hagymáját? Hiszen elmúlt Szent Dávid napja.
Mekvan útja-módja, oka-foka minden tolognak. Úty szólok önnek, mint parátomnak, Gower kapitány: az a hitvány, koszos, nyomorúlt, férges, szájaskodó kaz Pistol, a kit ő maga s az egész filág sem ismer jobbnak, látja, mint semmirevaló ficzkónak, hozzám jő tegnap; kenyeret és sót hoz, látja, hogy egyem meg én a hatymámat. Olyan helyen történt, hol nem kezdhettem vele czívódást; de csak azért is a sapkám mellett hordom azt, míg újra meglátok őt, s akkor majd mondok neki egy kis tarabot kivánságimból.
No épen itt jön, duzzadozva, mint egy pulyka-gúnár.
Pistol jő.
Nincs nekem paj az ő duzzadása és pulyka-gúnarával. Jó napot, Pistol zászlós, rühös, férges, kaz ember; jó napot!
Hah! Bedlam vagy? Aljas troján, ohajtod
Felbontnom a párkák végzet-szövését?
El! Útálom a hagyma-illatot.
Egész szívemből megkérek magát, rühös, férges, kaz ficzkó, hogy kivánságomra, kérésemre, sürgetésemre, etye meg, nézze, ezt a hagymát; mivelhogy, látja, nem szereti, és sem hajlandósága, sem étvágya, sem emésztése nem egyezik vele, én kivánok, hogy egye mek.
Cadwalladerért és kecskéiért sem.
Itt van egy kecske, ni! | (Megüti.) Lesz olyan jó, koszos, kaz ficzkó, hogy megeszi? |
Meghalsz, aljas troján.
Igazat mond, koszos kaz ficzkó, mikor Isten akarja. Óhajtom azonban, hogy maga éljen akkor s egye meg tápszereit. Ne, itt van hozzá egy lefes. (Ismét megüti.) Maga csizmadja inasnak nevezett engem, én meg magát még ma csizmánál is alábbravalónak teszem. No csak hozzá látni: ha kúnyolni tudja a hagymát, tutya mek is enni a hagymát.
Elég, kapitány; egészen zavarba hoztad.
Montok, hogy ety darabot meg kell ennie hatymámból vagy negyed napig verem a fejét. Harapjon bele, kérem, jó az a maga friss sebére és vérző kakastaréjára.
Bele kell harapnom?
Minden pizonynyal és kétségen kívül, és kérdésen kívül és kétkedésen kívül.
E hagymára mondom, ezért rettentő boszszút állok. Eszem és éve esküszöm.
Egyék, kérem. Több lefest is akar még a hatymához? Nincs itt elég hatyma, hogy arra esküdjék.
Hagyd már az ütleget, hisz lásd, eszem.
Váljék egésségre, koszos ficzkó. Nem, kérem! semmit se vessen el belőle. A haja jó lesz bevert kakastaréjára. Ha ezután alkalma lesz hatymát látni, kérem, gúnyolódjék felette. Többet nem mondok.
Jó.
Igen, a hagyma jó. Fogja, egy garas, meggyógyítni a búbját.
Egy garast, nekem?
Igen, valóban és ikazán. Vegye el, különben még egy hatyma van zsebemben, azt is mindjárt megeszi.
Boszúm előpénzéül elveszem.
Ha még valamivel adósa vagyok, kifizetem ütlegekben: maga fakereskedő lesz, s egyebet sem vesz tőlem, csak ütlegeket. Isten vezérelje, és tartsa meg és gyógyítsa meg a fejét. | (El.) |
Ezen föllázad az egész pokol.
Menjen, menjen. Ön tettető, gyáva ficzkó, kigúnyolja a régi szokást, mely tiszteletre méltó alkalomból eredt s mint egykori vitézség emlékezetes diadaljele tartatik fenn; aztán legkisebb bátorsága sincs tettel váltani be szavait. Kétszer vagy háromszor láttam már kötődni és évődni e derék emberrel. Azt gondolta, mivel nem beszél angolúl tősgyökeresen, tehát az angol ütlegekhez sem tudhat. Máskép találta. Azért jövőre tanítsa önt e vallon fenyíték jó angol viseletre. Isten vele. | (El.) |
Fukart játszik ma vélem a szerencse?
Hírlik, hogy a kórházban jó Dorám
Frank betegségben halt meg,
S így menhelyemnek vége, vége van.
Megvénülök s elaggott tagjaimból
Kiverték a becsűletet. No, jó!
Kerítővé leszek s mellette még
Ügyes kézzel zsebmetszést folytatok,
Angolhonba lopódzom s ott lopok.
Tapaszt nyomok ez ütleg sebhelyekre,
S megesküszöm, hogy mind a harcz szerezte. | (El.) |