V. SZÍN.
Ugyanott. Szoba a Towerban.
Mortimert két őr hozza zsöllyeszékben.
MORTIMER.
Hű ápolói megtört aggkoromnak,
Pihenni vágy haldokló Mortimer.
Mint kín padárul kit most téptenek le,
Úgy fáj a hosszu rabságtól e test;
Ősz fürtjeim, halálnak hirnöki,
Gondtelt napokban Nestorként elaggva,
Mortimer Edmund végét hirdetik.
E szem, e mécs, kifogyva olajából,
Kialvó félben már-már elsötétül;
Bágyadt e váll, keservnek terhe rajt’,
E kar velőtlen, száradt venyige,
Mely nedvtelen indáival lecsügg;
De lábam, bár erőtelen, merev
S e sárgöröngyöt már nem bírja el,
Gyors szárnyakon sovárg a sir felé,
Mikéntha tudná, nincs más vigaszom.
De monddsza, őröm, eljön-é öcsém?
Hű ápolói megtört aggkoromnak,
Pihenni vágy haldokló Mortimer.
Mint kín padárul kit most téptenek le,
Úgy fáj a hosszu rabságtól e test;
Ősz fürtjeim, halálnak hirnöki,
Gondtelt napokban Nestorként elaggva,
Mortimer Edmund végét hirdetik.
E szem, e mécs, kifogyva olajából,
Kialvó félben már-már elsötétül;
Bágyadt e váll, keservnek terhe rajt’,
E kar velőtlen, száradt venyige,
Mely nedvtelen indáival lecsügg;
De lábam, bár erőtelen, merev
S e sárgöröngyöt már nem bírja el,
Gyors szárnyakon sovárg a sir felé,
Mikéntha tudná, nincs más vigaszom.
De monddsza, őröm, eljön-é öcsém?
1. ŐR.
Eljő, mylord, Plantagenet Rikhárd.
A Temple-ben, szobáján hivtuk őt,
S hogy eljön, azt üzente válaszúl.
Eljő, mylord, Plantagenet Rikhárd.
A Temple-ben, szobáján hivtuk őt,
S hogy eljön, azt üzente válaszúl.
MORTIMER.
Elég; ez fogja megnyugtatni lelkem’.
Szegény! hasonlón bántak ő vele.
Mióta Monmouth Henrik lett király,
A ki előbb már harczban nagy valék,
Ez undorító börtönt szenvedem;
És ép ezóta ronták meg Rikhárdot
És rabolák el jó nevét, örökjét.
Most a halál, kétségb’esés birája,
Szelíd elintézője kin-nyomornak,
Édes szabadsággal bocsát el engem.
Csak mulna most az ő insége is,
És visszanyerné, a mit veszitett.
Plantagenet Rikhárd jő.
Elég; ez fogja megnyugtatni lelkem’.
Szegény! hasonlón bántak ő vele.
Mióta Monmouth Henrik lett király,
A ki előbb már harczban nagy valék,
Ez undorító börtönt szenvedem;
És ép ezóta ronták meg Rikhárdot
És rabolák el jó nevét, örökjét.
Most a halál, kétségb’esés birája,
Szelíd elintézője kin-nyomornak,
Édes szabadsággal bocsát el engem.
Csak mulna most az ő insége is,
És visszanyerné, a mit veszitett.
Plantagenet Rikhárd jő.
1. ŐR.
Szerető öcséd, mylord, megérkezett.
Szerető öcséd, mylord, megérkezett.
MORTIMER.
Plantagenet Rikhárd? barátom, ő?
Plantagenet Rikhárd? barátom, ő?
PLANTAGENET.
Igen, gazúl lesujtott bátya, én,
Öcséd Rikhárd, az ép most meggyalázott.
Igen, gazúl lesujtott bátya, én,
Öcséd Rikhárd, az ép most meggyalázott.
MORTIMER.
Vezesd karom’, hadd kulcsolom át, nyakát
S keblébe fújam végső pihegésem’.
Óh szólj, ha arczát éri ajakam,
Hogy megcsókoljam őt gyöngéd-aléltan.
Most, drága sarja York nagy törzsökének,
Szólj, mit jelent ez „ép most meggyalázott”?
Vezesd karom’, hadd kulcsolom át, nyakát
S keblébe fújam végső pihegésem’.
Óh szólj, ha arczát éri ajakam,
Hogy megcsókoljam őt gyöngéd-aléltan.
Most, drága sarja York nagy törzsökének,
Szólj, mit jelent ez „ép most meggyalázott”?
PLANTAGENET.
Támaszd előbb vén hátadat karomra
S könnyűlve így hallgasd nehéz bajom’.
Én s Somerset ma egy ügyről vitázván,
Perlő szavakra fordúlt a dolog;
Ő zabolátlan nyelvét pergeté
S szememre hányta enatyám halálát.
E sérelem závárt tolt szám elé,
Másként hasonlón megtorlám vala.
Azért, atyámért, jó bátyám, igaz
Plantagenet-becsűletedre kérlek,
S rokonságunkra, add okát, miért
Veszté fejét Cambridge Rikhárd, atyám.
Támaszd előbb vén hátadat karomra
S könnyűlve így hallgasd nehéz bajom’.
Én s Somerset ma egy ügyről vitázván,
Perlő szavakra fordúlt a dolog;
Ő zabolátlan nyelvét pergeté
S szememre hányta enatyám halálát.
E sérelem závárt tolt szám elé,
Másként hasonlón megtorlám vala.
Azért, atyámért, jó bátyám, igaz
Plantagenet-becsűletedre kérlek,
S rokonságunkra, add okát, miért
Veszté fejét Cambridge Rikhárd, atyám.
MORTIMER.
A mely okért rab lettem, szép öcsém
S itt éltem undok börtönömben
Elepedő ifjú virágkorom’,
Ez volt halála átkos oka is.
A mely okért rab lettem, szép öcsém
S itt éltem undok börtönömben
Elepedő ifjú virágkorom’,
Ez volt halála átkos oka is.
PLANTAGENET.
Bőven beszéld el, mily ok vala ez,
Én mitse’ tudok s nem is gyaníthatom.
Bőven beszéld el, mily ok vala ez,
Én mitse’ tudok s nem is gyaníthatom.
MORTIMER.
Ha engedi fogyó lélekzetem,
S mielőtt bevégzem, nem jő a halál.
Negyedik Henrik, nagyatyja e királynak,
Öcscsét Rikhárdot letevé, igaz
Örökösét s előszülött fiát
Ez ágon harmadik Edvárd királynak.
Uralma alatt a Percyk éjszakon,
Bitor hatalma, látván, jogtalan,
Engem törének trónra fölemelni.
Az vitte erre e hős lordokat,
Hogy – a letett ifjú Rikhárd király
Vérörököst mert senkit sem hagyott –
Én voltam a legközelebb rokon;
Clarence Lioneltól származom anyúl,
Ki harmadik fia volt harmadik
Edvárd királynak, míg családja fáját
Ő Gaunt Jánostól származtatja le,
Ki negyedik csak ama hősi ágon.
De halld! míg ők nagy büszke szándokukban
Fölemelni küzdtek a jogos utódot,
Szabadságom vesztém, ők éltöket.
Majd évek mulva, atyja, Bolingbroke
Után, midőn ötödik Henrik jöve,
Atyád, a Cambridge gróf, a hírneves
Langley Edmund, York herczeg ivadéka,
Nővéremet, anyádat, birva nőül,
Megszánta sujtó inségem’ s hadat
Toborza ismét, azt hivén, kiküzdi
S fejemre tűzi majd a koronát.
De a nemes gróf, mint a többiek,
Bukott s kivégzék. Im a Mortimer-törzs,
Melyé a jogczím, ekként nyomaték el.
Ha engedi fogyó lélekzetem,
S mielőtt bevégzem, nem jő a halál.
Negyedik Henrik, nagyatyja e királynak,
Öcscsét Rikhárdot letevé, igaz
Örökösét s előszülött fiát
Ez ágon harmadik Edvárd királynak.
Uralma alatt a Percyk éjszakon,
Bitor hatalma, látván, jogtalan,
Engem törének trónra fölemelni.
Az vitte erre e hős lordokat,
Hogy – a letett ifjú Rikhárd király
Vérörököst mert senkit sem hagyott –
Én voltam a legközelebb rokon;
Clarence Lioneltól származom anyúl,
Ki harmadik fia volt harmadik
Edvárd királynak, míg családja fáját
Ő Gaunt Jánostól származtatja le,
Ki negyedik csak ama hősi ágon.
De halld! míg ők nagy büszke szándokukban
Fölemelni küzdtek a jogos utódot,
Szabadságom vesztém, ők éltöket.
Majd évek mulva, atyja, Bolingbroke
Után, midőn ötödik Henrik jöve,
Atyád, a Cambridge gróf, a hírneves
Langley Edmund, York herczeg ivadéka,
Nővéremet, anyádat, birva nőül,
Megszánta sujtó inségem’ s hadat
Toborza ismét, azt hivén, kiküzdi
S fejemre tűzi majd a koronát.
De a nemes gróf, mint a többiek,
Bukott s kivégzék. Im a Mortimer-törzs,
Melyé a jogczím, ekként nyomaték el.
PLANTAGENET.
S ennek, mylord, te végső sarja vagy.
S ennek, mylord, te végső sarja vagy.
MORTIMER.
Ugy van, s te látod, nincsen ivadékom,
S halált jelent már elhaló szavam.
Te örökölsz, a többit sejtsd magad;
De légy vigyázó, szorgos gondjaidban.
Ugy van, s te látod, nincsen ivadékom,
S halált jelent már elhaló szavam.
Te örökölsz, a többit sejtsd magad;
De légy vigyázó, szorgos gondjaidban.
PLANTAGENET.
Méltánylom én komoly óvásaid’.
De úgy hiszem, atyám megöletése
Nem hevesebb, mint véres, zsarnok önkény.
Méltánylom én komoly óvásaid’.
De úgy hiszem, atyám megöletése
Nem hevesebb, mint véres, zsarnok önkény.
MORTIMER.
Hallgatva űzz politikát, öcsém.
Szilárdan áll a Lancaster-család,
És mint a bércz, meg nem mozdítható;
De mostan innen bátyád mozdul el,
Mint udvarukkal fejdelmek, ha már
Unott a hosszú egy helyen lakás.
Hallgatva űzz politikát, öcsém.
Szilárdan áll a Lancaster-család,
És mint a bércz, meg nem mozdítható;
De mostan innen bátyád mozdul el,
Mint udvarukkal fejdelmek, ha már
Unott a hosszú egy helyen lakás.
PLANTAGENET.
Oh bár egy része ifjú éveimnek
Meg tudná élted végét váltani!
Oh bár egy része ifjú éveimnek
Meg tudná élted végét váltani!
MORTIMER.
Nem jóltevőm lennél úgy, mint az orv,
Ki sok sebet vág, ámbár egy is öl.
Azért ne gyászolj, a mi nékem áldás;
Hogy eltemettes, ezt kérem csupán.
Most ég veled! mosolygjanak reményid
Nem jóltevőm lennél úgy, mint az orv,
Ki sok sebet vág, ámbár egy is öl.
Azért ne gyászolj, a mi nékem áldás;
Hogy eltemettes, ezt kérem csupán.
Most ég veled! mosolygjanak reményid
| S békében-harczban élted boldoguljon. | (Meghal.) |
PLANTAGENET.
S bucsúzó lelked’ bék, ne harcz kisérje!
Börtönbe’ végezéd zarándok-útad’
S remeteként éléd le napjaid’.
Szívembe zárom hát tanácsodat,
Ne tudja senki azt, mit forralok.
Őrök, vigyétek innen! s én magam
Eltakarítom szebben életénél.
Itt hal ki bús fáklyája Mortimernek,
Alacsonyabbak gőgje fojtja el;
És jogtalan, keserű bántalmaért,
Melylyel Somerset házam’ illeté,
Bizton hiszek teljes kárpótlást.
A parliamentbe sietek tehát:
Vagy ez emel föl, vagy a bántalom
S bucsúzó lelked’ bék, ne harcz kisérje!
Börtönbe’ végezéd zarándok-útad’
S remeteként éléd le napjaid’.
Szívembe zárom hát tanácsodat,
Ne tudja senki azt, mit forralok.
Őrök, vigyétek innen! s én magam
Eltakarítom szebben életénél.
| (Őrök kiviszik Mortimert.) |
Alacsonyabbak gőgje fojtja el;
És jogtalan, keserű bántalmaért,
Melylyel Somerset házam’ illeté,
Bizton hiszek teljes kárpótlást.
A parliamentbe sietek tehát:
Vagy ez emel föl, vagy a bántalom
| Leszen jövő üdvömre alkalom. | (El.) |
