V. SZÍN.
A csatatér más része.
Riadó. Henrik király jő.
HENRIK KIRÁLY.
Ép olyan e harcz, mint a reg tusája,
Növő világé haldokló borúval,
Melyről, ha körmét fúja a juhász,
Nem tudja, napnak, éjnek híja-é.
Majd erre hajlik, mint tenger, hatalmas,
Ha az ár a széllel készti küzdeni;
Majd arra hajlik, mint ép ez a tenger,
Ha visszafolyni készti szél dühe;
És majd az ár, majd a szél túlnyomó,
Majd ez erősb, majd még erősb amaz;
Egymásra tör mindkettő s győzni tör;
De egyik se győző, egyik sem legyőzött:
Igy tart egyensúlyt e szörnyű csata.
Leülök itt most e vakandturáson.
Kit ég akar, ám nyerjen diadalt;
Engem királyném s Clifford pörlekedve
Elűztek a csatából, s esküdöztek,
Jobban foly a harcz, ha távol vagyok.
Bár halva volnék! hogyha ég akarná:
Mert van-e más e földön bú-keservnél!
Oh ég! mi boldog élet volna az,
Nem lenni több egy egyszerű juhásznál:
Egy dombon ülni, mint most itt ülök,
Számlapokat faragni ügyesen,
Szemlélni rajtok a perczek folyását:
Számlálni, hány percz tölti bé az órát,
Hány óra tészen teljes egy napot,
Hány nap mulik, a míg egy év lefoly,
Hány évig élhet a haladó ember.
Ha ezt tudom, elosztanám időm’:
Hány órahosszat őrzöm nyájamat,
Hány órahosszat kell aztán pihennem,
Hogy órahosszat kell ismét mulatnom,
Hány órahosszat kell imára szánnom;
Hány napja már, hogy terhesek anyáim;
Hány hét telik, mig ellenek szegények;
Hány év telik le, mig gyapjat nyirok.
Igy perczek, órák, napok, havak, évek
Rendeltetésök czéljához elérve,
Ősz fürtjeim’ a csöndes sírba vinnék.
Ah! milyen élet vón’! mily kedves, édes!
Nem ád-e édesb árnyat a juhásznak
A cserje, hogyha nyáján eltekint,
Mint a királynak gazdag hímü ágy,
Ha retteg a nép zendülésitől?
Bizonynyal ád, ezerszer édesebbet!
S végűl a pásztor durva sajtja és
Bőr kulacsából könnyű hűs ital,
A fris faárnyban álom, megszokott,
Mit gond ne’kül mind s kéjjel élvez ő:
Oh többet ér királyi csemegéknél,
Arany kupában csillogó italnál
S mint nyúghelyűl művészi nyoszolya,
Hol lesben áll gond, gyanu, árulás.
Riadó. Egy fiú, jő, atyját megölte, a holttesttel.
Ép olyan e harcz, mint a reg tusája,
Növő világé haldokló borúval,
Melyről, ha körmét fúja a juhász,
Nem tudja, napnak, éjnek híja-é.
Majd erre hajlik, mint tenger, hatalmas,
Ha az ár a széllel készti küzdeni;
Majd arra hajlik, mint ép ez a tenger,
Ha visszafolyni készti szél dühe;
És majd az ár, majd a szél túlnyomó,
Majd ez erősb, majd még erősb amaz;
Egymásra tör mindkettő s győzni tör;
De egyik se győző, egyik sem legyőzött:
Igy tart egyensúlyt e szörnyű csata.
Leülök itt most e vakandturáson.
Kit ég akar, ám nyerjen diadalt;
Engem királyném s Clifford pörlekedve
Elűztek a csatából, s esküdöztek,
Jobban foly a harcz, ha távol vagyok.
Bár halva volnék! hogyha ég akarná:
Mert van-e más e földön bú-keservnél!
Oh ég! mi boldog élet volna az,
Nem lenni több egy egyszerű juhásznál:
Egy dombon ülni, mint most itt ülök,
Számlapokat faragni ügyesen,
Szemlélni rajtok a perczek folyását:
Számlálni, hány percz tölti bé az órát,
Hány óra tészen teljes egy napot,
Hány nap mulik, a míg egy év lefoly,
Hány évig élhet a haladó ember.
Ha ezt tudom, elosztanám időm’:
Hány órahosszat őrzöm nyájamat,
Hány órahosszat kell aztán pihennem,
Hogy órahosszat kell ismét mulatnom,
Hány órahosszat kell imára szánnom;
Hány napja már, hogy terhesek anyáim;
Hány hét telik, mig ellenek szegények;
Hány év telik le, mig gyapjat nyirok.
Igy perczek, órák, napok, havak, évek
Rendeltetésök czéljához elérve,
Ősz fürtjeim’ a csöndes sírba vinnék.
Ah! milyen élet vón’! mily kedves, édes!
Nem ád-e édesb árnyat a juhásznak
A cserje, hogyha nyáján eltekint,
Mint a királynak gazdag hímü ágy,
Ha retteg a nép zendülésitől?
Bizonynyal ád, ezerszer édesebbet!
S végűl a pásztor durva sajtja és
Bőr kulacsából könnyű hűs ital,
A fris faárnyban álom, megszokott,
Mit gond ne’kül mind s kéjjel élvez ő:
Oh többet ér királyi csemegéknél,
Arany kupában csillogó italnál
S mint nyúghelyűl művészi nyoszolya,
Hol lesben áll gond, gyanu, árulás.
Riadó. Egy fiú, jő, atyját megölte, a holttesttel.
FIÚ.
Rosz szél az, a mely senkinek se használ.
Im ennek itt, kit párbajban megöltem,
Szép szám aranya lesz tán zsebiben;
És én, ki tőle most ezt elveszem,
Éltemmel együtt még ma tán, a mint
Énneken e holt, másnak adom át.
Ki ő, – Nagy ég! atyámnak arcza ez,
Kit a tusában véletlen megöltem!
Oh iszonyú kor, mely ily tetteket szűlsz!
Londonban engem a király toborzott;
Atyám, ki Warwick grófnak embere,
Parancsszavára a York-félen állt.
És én, ki tőle vettem életem’,
Őt enkezemmel fosztám meg övétől!
Bocsánat, ég! nem tudtam, mit tevék;
Bocsánat, atyám! hisz nem ismertelek.
Hadd mossa le vérfoltjaid’ könyűm,
S egy szót se addig, mignem eleget folyt!
Rosz szél az, a mely senkinek se használ.
Im ennek itt, kit párbajban megöltem,
Szép szám aranya lesz tán zsebiben;
És én, ki tőle most ezt elveszem,
Éltemmel együtt még ma tán, a mint
Énneken e holt, másnak adom át.
Ki ő, – Nagy ég! atyámnak arcza ez,
Kit a tusában véletlen megöltem!
Oh iszonyú kor, mely ily tetteket szűlsz!
Londonban engem a király toborzott;
Atyám, ki Warwick grófnak embere,
Parancsszavára a York-félen állt.
És én, ki tőle vettem életem’,
Őt enkezemmel fosztám meg övétől!
Bocsánat, ég! nem tudtam, mit tevék;
Bocsánat, atyám! hisz nem ismertelek.
Hadd mossa le vérfoltjaid’ könyűm,
S egy szót se addig, mignem eleget folyt!
HENRIK KIRÁLY.
Oh szörnyü látvány! Oh véres napok!
Míg odvukért arszlánok küzdenek,
Szegény bünetlen bárányok lakolnak.
Sírj, nyomorult! és én veled sirok,
Mignem szemünket, polgárháborúként,
Köny megvakítja s szivünk megreped!
Egy Apa jő, ki fiát megölte, a holttestet hozva karjai közt.
Oh szörnyü látvány! Oh véres napok!
Míg odvukért arszlánok küzdenek,
Szegény bünetlen bárányok lakolnak.
Sírj, nyomorult! és én veled sirok,
Mignem szemünket, polgárháborúként,
Köny megvakítja s szivünk megreped!
Egy Apa jő, ki fiát megölte, a holttestet hozva karjai közt.
APA.
Ki oly vitézül álltál ellenem,
Ha aranyod van, addsza énnekem,
Mert száz csapással vettem én meg azt.
De hadd tekintsem: ellen arcza ez? –
Oh nem, nem az! egyetlen egy fiam!
Oh gyermekem! ha van még benned élet,
Nyisd föl szemed’, s nézd, nézd, mi záporárt
Támaszt szivem szélvészes vihara
Sebedre, mely szemet, szivet megöl!
Oh könyörűlj, ég! e kor nyomorán!
Mily kegytelen, természet elleni,
Lázító, elfajult, vértetteket
Szűl e halálos harczviszály naponkint!
Oh! életet korán adott atyád,
És életed’ későn ragadta el!
Ki oly vitézül álltál ellenem,
Ha aranyod van, addsza énnekem,
Mert száz csapással vettem én meg azt.
De hadd tekintsem: ellen arcza ez? –
Oh nem, nem az! egyetlen egy fiam!
Oh gyermekem! ha van még benned élet,
Nyisd föl szemed’, s nézd, nézd, mi záporárt
Támaszt szivem szélvészes vihara
Sebedre, mely szemet, szivet megöl!
Oh könyörűlj, ég! e kor nyomorán!
Mily kegytelen, természet elleni,
Lázító, elfajult, vértetteket
Szűl e halálos harczviszály naponkint!
Oh! életet korán adott atyád,
És életed’ későn ragadta el!
)
HENRIK KIRÁLY.
Oh százszoros jaj! hallatlan keserv!
Bár szűnne meg holtommal ez iszony!
Oh irgalom, nagy Isten! irgalom!
Arczán a rózsa, a fehér s piros,
Küzdő családunk átkos színei:
Ehhez hasonlít bíbor vére; azt
Mutatja, rémlik, halvány arczulatja:
Viruljon egyik, hervadjon a más!
Ha ti tusáztok, ezrek élte hervad,
Oh százszoros jaj! hallatlan keserv!
Bár szűnne meg holtommal ez iszony!
Oh irgalom, nagy Isten! irgalom!
Arczán a rózsa, a fehér s piros,
Küzdő családunk átkos színei:
Ehhez hasonlít bíbor vére; azt
Mutatja, rémlik, halvány arczulatja:
Viruljon egyik, hervadjon a más!
Ha ti tusáztok, ezrek élte hervad,
FIÚ.
Oh majd hogy’ átkoz engemet anyám
Atyám miatt, és meg nem nyúgoszik!
Oh majd hogy’ átkoz engemet anyám
Atyám miatt, és meg nem nyúgoszik!
APA.
Tengerkönyűt majd mint áraszt megölt
Fiam miatt nőm, s meg nem nyúgoszik!
Tengerkönyűt majd mint áraszt megölt
Fiam miatt nőm, s meg nem nyúgoszik!
HENRIK KIRÁLY.
Mint rója fel majd a nép a királynak
Mind e nyomort, és meg nem nyúgoszik!
Mint rója fel majd a nép a királynak
Mind e nyomort, és meg nem nyúgoszik!
FIÚ.
Gyászolt-e már igy atyjáért fiú?
Gyászolt-e már igy atyjáért fiú?
ATYA.
Keserge-é már igy fián apa?
Keserge-é már igy fián apa?
HENRIK KIRÁLY.
Érzé-e népe kínját igy király?
Bútok nagy; ám enyím tizszer nagyobb.
Érzé-e népe kínját igy király?
Bútok nagy; ám enyím tizszer nagyobb.
FIÚ.
Elviszlek innen, hogy magam’ kisírjam.
Elviszlek innen, hogy magam’ kisírjam.
| (El a holttesttel.) |
APA.
E kar legyen halotti szemfedőd,
E szív koporsód, édes magzatom!
Képed szivemből soh’se múlik el.
Sohajtó keblem lesz a gyászharang.
Oly hű bánattal csüggök én terajtad,
Hogy elvesztélek, egyetlen fiam!
Mint Priamus csüggött hős fiain.
Elviszlek innen; a harcz hadd dühöngjön:
Gyilkoltam ottan, hol nem kelle ölnöm.
E kar legyen halotti szemfedőd,
E szív koporsód, édes magzatom!
Képed szivemből soh’se múlik el.
Sohajtó keblem lesz a gyászharang.
Oly hű bánattal csüggök én terajtad,
Hogy elvesztélek, egyetlen fiam!
Mint Priamus csüggött hős fiain.
Elviszlek innen; a harcz hadd dühöngjön:
Gyilkoltam ottan, hol nem kelle ölnöm.
| (El a holttesttel.) |
HENRIK KIRÁLY.
Keservbe fúlt, tört szívek! nálatok
Én, a király, még nyomorúbb vagyok.
Riadó; csatározás. Margit királyné, a Walesi herczeg és Exeter jő.
Keservbe fúlt, tört szívek! nálatok
Én, a király, még nyomorúbb vagyok.
Riadó; csatározás. Margit királyné, a Walesi herczeg és Exeter jő.
HERCZEG.
Fuss, fuss, atyám! mind futnak híveid,
S Warwick dühöng, mint felbőszűlt bika.
El, el! nyomunkban üldöz a halál!
Fuss, fuss, atyám! mind futnak híveid,
S Warwick dühöng, mint felbőszűlt bika.
El, el! nyomunkban üldöz a halál!
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Fel, lóra! férjem! fuss Berwick felé.
Mint két agár, Rikhárd és Eduárd,
A menekülő félénk nyúl előttök
– Szikrázva lángol a dühtől szemök,
Ádáz kezökben véres kardaczél –
Sarkon követnek. Gyorsan el tehát.!
Fel, lóra! férjem! fuss Berwick felé.
Mint két agár, Rikhárd és Eduárd,
A menekülő félénk nyúl előttök
– Szikrázva lángol a dühtől szemök,
Ádáz kezökben véres kardaczél –
Sarkon követnek. Gyorsan el tehát.!
EXETER.
El, gyorsan el! mert boszú jő velök.
Siess! ne késsél, semmi kifogás!
Vagy jőj utánam, én elől megyek.
El, gyorsan el! mert boszú jő velök.
Siess! ne késsél, semmi kifogás!
Vagy jőj utánam, én elől megyek.
HENRIK KIRÁLY.
Nem! vígy magaddal, drága Exeter:
Nem, hogy maradni félnék; a királynét
Nem! vígy magaddal, drága Exeter:
Nem, hogy maradni félnék; a királynét
| Vágyom követni. – El tehát, előre! | (Mind el.) |
