XI. SZÍN.
Alexandria. Szoba a palotában.
Cleopatra, Enobarbus, Charmian, Iras jönnek.
CLEOPATRA.
Szólj, Enobarbus, mi van hátra még?
Szólj, Enobarbus, mi van hátra még?
ENOBARBUS.
Egy gondolat – s halál.
Egy gondolat – s halál.
CLEOPATRA.
Antonius-é vagy én?
| Ki volt oka? |
ENOBARBUS.
Antonius: makacsságát tevén
Az ész urává. S bár te megfutál
A szörnyű harczból, hol egyik csoport
A mást ijeszté: ő mért követett?
Szerelmi viszketegje mért tevé
Csúffá vezéri tisztét, ott, hol a
Világ fele felével szemben állt,
S ő volt a sarkpont. Nem kisebb a szégyen,
Mint kára benne, hogy futott s hadát
Tátongva ott hagyá!
| Csak egyedül |
Az ész urává. S bár te megfutál
A szörnyű harczból, hol egyik csoport
A mást ijeszté: ő mért követett?
Szerelmi viszketegje mért tevé
Csúffá vezéri tisztét, ott, hol a
Világ fele felével szemben állt,
S ő volt a sarkpont. Nem kisebb a szégyen,
Mint kára benne, hogy futott s hadát
Tátongva ott hagyá!
CLEOPATRA.
Antonius, Euphroniussal jő.
| Szűnj, kérlek, itt jő. |
ANTONIUS.
Ezt válaszolta?
Ezt válaszolta?
EUPHRONIUS.
| Ezt. |
ANTONIUS.
Kegyébe jut, ha engemet kiad.
| Cleopatra hát |
EUPHRONIUS.
Úgy mondta.
Úgy mondta.
ANTONIUS.
– Küldd a gyerek Caesarnak szürke főmet,
S ő vágyadat színültig tölti meg
Kincs- s koronákkal!
| Add tudtára hát neki. |
S ő vágyadat színültig tölti meg
Kincs- s koronákkal!
CLEOPATRA.
| Ezt a főt, uram? |
ANTONIUS.
Menj vissza hozzá; mondd: az ifjuság
Rózsáit hordja, tőle a világ
Ritkát kiván. Pénzét, hadát, hajóit
Birhatja gyáva is; szolgái szintúgy
Győznének egy gyerekkel, mint alatta!
Azért kihívom, hogy lerakva külső
Előnye fényét, küzdjön meg velem,
Leverttel: egy szál kardra, szembe, ketten!
Megírom ezt; kövess.
(Antonius és Euphronius el.)
Menj vissza hozzá; mondd: az ifjuság
Rózsáit hordja, tőle a világ
Ritkát kiván. Pénzét, hadát, hajóit
Birhatja gyáva is; szolgái szintúgy
Győznének egy gyerekkel, mint alatta!
Azért kihívom, hogy lerakva külső
Előnye fényét, küzdjön meg velem,
Leverttel: egy szál kardra, szembe, ketten!
Megírom ezt; kövess.
(Antonius és Euphronius el.)
ENOBARBUS.
Caesar, hadaknak élén, az előnyt
Elútasítva s egy szál kardra áll ki
Egy bajvívóval! Látom már, az ész
Csak a szerencse alkatrésze, s a
Külsővel a belső is oda lesz,
Egyszerre minden! – Azt álmodja még,
(Tudván, hogy’ állnak),
Hogy a Caesar szerencse-telje még
Az ő ürességével szóba áll!
Caesar, eszét is megveréd!
Szolga jő.
| No még! valószínű is! |
Elútasítva s egy szál kardra áll ki
Egy bajvívóval! Látom már, az ész
Csak a szerencse alkatrésze, s a
Külsővel a belső is oda lesz,
Egyszerre minden! – Azt álmodja még,
(Tudván, hogy’ állnak),
Hogy a Caesar szerencse-telje még
Az ő ürességével szóba áll!
Caesar, eszét is megveréd!
Szolga jő.
SZOLGA.
Caesar követje.
Caesar követje.
CLEOPATRA.
Lássátok, asszonyok: az elvirult
Rózsát utálják, kik térdeltek a
Bimbó előtt. – Jőjön be a követ.
| Mit? Csak ennyi fénynyel? |
Rózsát utálják, kik térdeltek a
Bimbó előtt. – Jőjön be a követ.
ENOBARBUS
(félre).
Becsületemmel én is harczban állok.
Hűség bolondhoz maga lesz bolonddá.
De a ki hívén végig megmarad
Bukott urával, ura hódítóját
Hódítja meg s magának is helyet
Vív a történetekben.
Thyreus jő.
(félre).
Becsületemmel én is harczban állok.
Hűség bolondhoz maga lesz bolonddá.
De a ki hívén végig megmarad
Bukott urával, ura hódítóját
Hódítja meg s magának is helyet
Vív a történetekben.
Thyreus jő.
CLEOPATRA.
Caesar?
| Mit paracsol |
THYREUS.
Külön halld!
Külön halld!
CLEOPATRA.
| Mind barát; beszélhetsz. |
THYREUS.
De tán Antoniusnak is baráti.
De tán Antoniusnak is baráti.
CLEOPATRA.
Ah, több barát kén’ néki, mint a hány van
Uradnak, vagy ne légyen ennyi se!
Kivánja Caesar, és urunk rohan
Barátja lenni; és mi mind azéi
Vagyunk, kié ő, Caesaré.
Ah, több barát kén’ néki, mint a hány van
Uradnak, vagy ne légyen ennyi se!
Kivánja Caesar, és urunk rohan
Barátja lenni; és mi mind azéi
Vagyunk, kié ő, Caesaré.
THYREUS.
Igen! –
Dicső hölgy, Caesar arra kér, ne gondolj
Jelen sorsodra csak, de arra is, hogy
Ő Caesar!
Igen! –
Dicső hölgy, Caesar arra kér, ne gondolj
Jelen sorsodra csak, de arra is, hogy
Ő Caesar!
CLEOPATRA.
Ez királyi szó. Tovább!
Ez királyi szó. Tovább!
THYREUS.
Ő tudja, hogy nem szerelem kötött,
Csak félelem, Antoniushoz.
Ő tudja, hogy nem szerelem kötött,
Csak félelem, Antoniushoz.
CLEOPATRA.
| Oh! |
THYREUS.
Sajnálva látja híred foltjait,
Mint meg nem érdemelt, csak kényszerű
Pecséteket.
Sajnálva látja híred foltjait,
Mint meg nem érdemelt, csak kényszerű
Pecséteket.
CLEOPATRA.
Egy isten ő, s azért
Szívekbe lát. Becsületem legyőzve,
Nem volt od’adva.
Egy isten ő, s azért
Szívekbe lát. Becsületem legyőzve,
Nem volt od’adva.
ENOBARBUS
(félre).
Majd megkérdem ezt
Antoniustól. – Oh szegény uram,
Mint sülyedő hajót hagyunk el – im
Legkedvesebbed is!
(félre).
Majd megkérdem ezt
Antoniustól. – Oh szegény uram,
Mint sülyedő hajót hagyunk el – im
Legkedvesebbed is!
THYREUS.
Caesarnak, mit kivánsz? Ohajtja ő,
Hogy kérjenek s adhasson. Azt szeretné,
Ha támaszkodnál erejére, mint
Gyámbotra. S mily örömmel hallaná
Tőlem, hogy elhagyád Antoniust,
S védő fedél alá hozzá vonulsz,
A föld urához!
| Megmondjam-e |
Hogy kérjenek s adhasson. Azt szeretné,
Ha támaszkodnál erejére, mint
Gyámbotra. S mily örömmel hallaná
Tőlem, hogy elhagyád Antoniust,
S védő fedél alá hozzá vonulsz,
A föld urához!
CLEOPATRA.
Hogy hívnak?
Hogy hívnak?
THYREUS.
Thyreus.
| Nevem |
CLEOPATRA.
Te nyájas, jó követ! jelentsd
A nagy Caesarnak ezt: csókoltatom
Hős, hódító kezét; mondd, kész vagyok,
Térdelve tenni koronámat a
Lábához. Ezt mondd: elhatározó
Lehétül várom sorsomat!
Te nyájas, jó követ! jelentsd
A nagy Caesarnak ezt: csókoltatom
Hős, hódító kezét; mondd, kész vagyok,
Térdelve tenni koronámat a
Lábához. Ezt mondd: elhatározó
Lehétül várom sorsomat!
THYREUS.
E helyes úton. Ész s szerencse küzdvén,
Ha az csak annyit mer, mennyit kibír:
Veszély nem éri. Engedd, hódolatom’
Kezedre tennem.
| Maradj |
Ha az csak annyit mer, mennyit kibír:
Veszély nem éri. Engedd, hódolatom’
Kezedre tennem.
)
CLEOPATRA.
Caesar atyja gyakran,
Ha birodalmak hódításaitól
Pihent, ez érdemetlen helyre nyomta,
Csók-záporokkal, ajkát.
Antonius, Enobarbus jönnek.
Caesar atyja gyakran,
Ha birodalmak hódításaitól
Pihent, ez érdemetlen helyre nyomta,
Csók-záporokkal, ajkát.
Antonius, Enobarbus jönnek.
ANTONIUS.
A mennydörgőre! kézcsók! – Hé, ki vagy,
Ficzkó?
| Jupiterre, |
Ficzkó?
THYREUS.
Követje csak a legnagyobbnak,
Ki legméltóbb, hogy mindenik szava
Törvény legyen.
Követje csak a legnagyobbnak,
Ki legméltóbb, hogy mindenik szava
Törvény legyen.
ENOBARBUS.
Korbácsot ennek!
Korbácsot ennek!
ANTONIUS.
Te kánya! Menny s pokol! – Nincs már tekintély!
Eddig, ha szóltam, mint egy eldobott
Almára gyermekek, szaladtak a
Királyok, azt kérdezve: ’„mit parancs’?”
– Nem hallja senki? Antonius vagyok még!
| Errébb, |
Eddig, ha szóltam, mint egy eldobott
Almára gyermekek, szaladtak a
Királyok, azt kérdezve: ’„mit parancs’?”
– Nem hallja senki? Antonius vagyok még!
Szolgák jönnek.
Vigyétek e czudart! – Ostort neki.
ENOBARBUS.
Jobb, ingerelni a kölyök oroszlánt,
Mint a halálra sebzett öregét.
Jobb, ingerelni a kölyök oroszlánt,
Mint a halálra sebzett öregét.
ANTONIUS.
Hold s csillagok! – Verjétek vérig! el! –
S ha Caesar hűbéres királyiból
Húszat találnék édelegve, e –
– Hogy is hívják, ha már nem Cleopatra? –
Ostort neki! míg arczát, mint a gyermek,
Elfintorítja s sirva kér kegyelmet.
Vigyétek el –
Hold s csillagok! – Verjétek vérig! el! –
S ha Caesar hűbéres királyiból
Húszat találnék édelegve, e –
– Hogy is hívják, ha már nem Cleopatra? –
Ostort neki! míg arczát, mint a gyermek,
Elfintorítja s sirva kér kegyelmet.
Vigyétek el –
THYREUS.
| Marcus Antonius – |
ANTONIUS.
Rántsátok el hát! Verjétek meg, aztán
Hozzátok újra bé: hadd izenek
Caesarnak, a ficzkótól. (Szolgák Thyreust elviszik.)
Hervadt valál, mikor megláttalak. – Hah,
Azért hagyám hon ágyam’ üresen,
Nem nemzve vérem nemesebb faját
Az asszonyok gyöngyétől, – hogy ez itt
Kegyét szolgákra pazarolja!
Rántsátok el hát! Verjétek meg, aztán
Hozzátok újra bé: hadd izenek
Caesarnak, a ficzkótól. (Szolgák Thyreust elviszik.)
Hervadt valál, mikor megláttalak. – Hah,
Azért hagyám hon ágyam’ üresen,
Nem nemzve vérem nemesebb faját
Az asszonyok gyöngyétől, – hogy ez itt
Kegyét szolgákra pazarolja!
CLEOPATRA.
Uram!
| Oh |
ANTONIUS.
Hitetlen voltál mindörökké!
De bűnünkben ha megkeményedünk,
– Jaj akkor – isten elveszi eszünket;
Gyalázatunk iránt vakká tesz, és
Bálványunkká bűnünket; s kinevet,
Hogy nyomorunkkal kérkedünk!
Hitetlen voltál mindörökké!
De bűnünkben ha megkeményedünk,
– Jaj akkor – isten elveszi eszünket;
Gyalázatunk iránt vakká tesz, és
Bálványunkká bűnünket; s kinevet,
Hogy nyomorunkkal kérkedünk!
CLEOPATRA.
Hová jutottam?
| Nagy ég, |
ANTONIUS.
Úgy találtalak,
Hült falatot, a Caesar asztalán.
Nem, Pompeius hagya ott. Nem emlitem
Bujálkodásaid – világ elől
Rejtett – egész sorát; mert azt hiszem,
Bár sejtheted, mi a mérséklet, azt
Nem ismered.
Úgy találtalak,
Hült falatot, a Caesar asztalán.
Nem, Pompeius hagya ott. Nem emlitem
Bujálkodásaid – világ elől
Rejtett – egész sorát; mert azt hiszem,
Bár sejtheted, mi a mérséklet, azt
Nem ismered.
CLEOPATRA.
Miért mind ez?
Miért mind ez?
ANTONIUS.
Hitvány inas, ki fizetést vesz el,
S „isten fizessét” mond rá, ily közel jut
E kézhez, mely játszó társam, királyok
Pecsétje, nagy szívek zálogja volt!
Állnék Basan hegyén, túlbőgni a
Szarvas csoportot, volna rá okom!
S símán beszélni erről, annyi volna,
Mint megköszönni a hóhérnak a
Nyakunkba hurkolt kötelet. – No, megvan?
Szolgák Thyreussal visszajönnek.
| Hogy egy |
S „isten fizessét” mond rá, ily közel jut
E kézhez, mely játszó társam, királyok
Pecsétje, nagy szívek zálogja volt!
Állnék Basan hegyén, túlbőgni a
Szarvas csoportot, volna rá okom!
S símán beszélni erről, annyi volna,
Mint megköszönni a hóhérnak a
Nyakunkba hurkolt kötelet. – No, megvan?
Szolgák Thyreussal visszajönnek.
1. SZOLGA.
Kikapta, jól.
Kikapta, jól.
ANTONIUS.
| Sírt, kért bocsánatot? |
1. SZOLGA.
Kiméletet kért csak.
Kiméletet kért csak.
ANTONIUS.
Hadd bánja meg, hogy nem leánya lől.
Bánd meg te is, hogy Caesar diadal-
Útját követted; őt követve lőn
Korbács a díjad. Eztán a hideg
Rázzon, ha szép asszony kezére nézsz,
S borzadj meg attól. – vissza most uradhoz!
Beszéld el, hogy’ fogadtak; s mondd neki:
haragszom rá; mert úgy látom, kevély
Hozzám; csak arra néz, mi most vagyok,
Nem arra, hogy mi voltam. Ingerel;
S most könnyű az, mikor jó csillagom,
Mely sorsomat vezérlé, most letűnt,
S űrt hagyva helyén lángtüzét pokol
Mélyébe dobta! Ha beszédem, és
A mit tevék, nem kedves néki, mondd:
Ott van Hiparchus, szabadosom, azt
Kedvére verje, kínoztassa, vagy
Akassza, megtorlásul. Te magad
Légy rajta! Vidd, a mit kapál s szaladj!
(Thyreus el.)
| Ha él apád: |
Bánd meg te is, hogy Caesar diadal-
Útját követted; őt követve lőn
Korbács a díjad. Eztán a hideg
Rázzon, ha szép asszony kezére nézsz,
S borzadj meg attól. – vissza most uradhoz!
Beszéld el, hogy’ fogadtak; s mondd neki:
haragszom rá; mert úgy látom, kevély
Hozzám; csak arra néz, mi most vagyok,
Nem arra, hogy mi voltam. Ingerel;
S most könnyű az, mikor jó csillagom,
Mely sorsomat vezérlé, most letűnt,
S űrt hagyva helyén lángtüzét pokol
Mélyébe dobta! Ha beszédem, és
A mit tevék, nem kedves néki, mondd:
Ott van Hiparchus, szabadosom, azt
Kedvére verje, kínoztassa, vagy
Akassza, megtorlásul. Te magad
Légy rajta! Vidd, a mit kapál s szaladj!
(Thyreus el.)
CLEOPATRA.
Elvégezéd már?
Elvégezéd már?
ANTONIUS.
A földi hold; s Antonius bukását
Jelenti fogyta.
| Hejh! fogyóban áll |
Jelenti fogyta.
CLEOPATRA.
Ki kell már várnom őt.
Ki kell már várnom őt.
ANTONIUS.
Hogy Caesarnak hizelgj: kaczérkodol
Az inasával!
Hogy Caesarnak hizelgj: kaczérkodol
Az inasával!
CLEOPATRA.
Oh, hát még nem ismersz!
Oh, hát még nem ismersz!
ANTONIUS.
S hozzám hidegszívü –
S hozzám hidegszívü –
CLEOPATRA.
Hideg szivemből szüljön jégesőt
Az ég, s az első csöppet, mérgezetten,
Hajítsa rám, s a mint elolvad, azzal
Múljék el éltem. A más sújtsa le
Caesariont, míg rendre gyermekeim,
S egész vitéz népem, temetlenül
Hever lesújtva e gyilkos vihartól,
Míg a legyek rút martalékja lesz!
| Oh jaj, ha az: |
Az ég, s az első csöppet, mérgezetten,
Hajítsa rám, s a mint elolvad, azzal
Múljék el éltem. A más sújtsa le
Caesariont, míg rendre gyermekeim,
S egész vitéz népem, temetlenül
Hever lesújtva e gyilkos vihartól,
Míg a legyek rút martalékja lesz!
ANTONIUS.
Bizton tudom, hogy Caesar erre tart,
S Alexandriában áll meg. Itt tehát
Megtámadom. A szárazon hadam
Vitézül állt; szétszórt hajóim is
Együtt s lebegve várnak új csatát.
Hol is valál, szivem? Halld, asszonyom,
Ha visszatérek még a harczból egyszer,
Csókolni ajkadat, vérben jövök.
Én s kardom oly sort aratunk, miről
Emlékezet leend. – Van még remény!
Bizton tudom, hogy Caesar erre tart,
S Alexandriában áll meg. Itt tehát
Megtámadom. A szárazon hadam
Vitézül állt; szétszórt hajóim is
Együtt s lebegve várnak új csatát.
Hol is valál, szivem? Halld, asszonyom,
Ha visszatérek még a harczból egyszer,
Csókolni ajkadat, vérben jövök.
Én s kardom oly sort aratunk, miről
Emlékezet leend. – Van még remény!
CLEOPATRA.
Ez újra hős uram!
Ez újra hős uram!
ANTONIUS.
Hármas szivet, kart, izmokat nekem,
Hadd küzdjek iszonyún! Jobb napjaimban
Tréfával is meg hagytam váltani
Az életet; de most rádűlök és
Elsodrom, a mi útam’ állja! – Jer,
Legyen megint víg éjünk! – Jőjenek
Bús tiszteim, szegény fiúk! Pohárt!
Tegyük csúffá az éjfélt újra egyszer!
Hármas szivet, kart, izmokat nekem,
Hadd küzdjek iszonyún! Jobb napjaimban
Tréfával is meg hagytam váltani
Az életet; de most rádűlök és
Elsodrom, a mi útam’ állja! – Jer,
Legyen megint víg éjünk! – Jőjenek
Bús tiszteim, szegény fiúk! Pohárt!
Tegyük csúffá az éjfélt újra egyszer!
CLEOPATRA.
Ma születés-napon van. Azt hivém,
Szegényen ülöm; de ha jó uram
Megint Antonius, én is Cleopatra
leszek.
Ma születés-napon van. Azt hivém,
Szegényen ülöm; de ha jó uram
Megint Antonius, én is Cleopatra
leszek.
ANTONIUS.
Majd jobbra fordul.
Majd jobbra fordul.
CLEOPATRA.
Hivjátok mind be hős uram vezérit.
Hivjátok mind be hős uram vezérit.
ANTONIUS.
Úgy, úgy; szóljunk velök. Sebhelyeik
Ragyogjanak ma bortul. – Jer királyném!
Van még erőnk; s ha újra vívok, s
Halál belém szeret, mert verset vágok
Úgy, úgy; szóljunk velök. Sebhelyeik
Ragyogjanak ma bortul. – Jer királyném!
Van még erőnk; s ha újra vívok, s
Halál belém szeret, mert verset vágok
| Gyors sarlajával! | (Antonius, Cleopatra, Kiséret el.) |
ENOBARBUS.
Most daczolni kezd
Az ég nyilával! Így lesz vakmerő,
Ki félelemből fölriad; galamb,
Mely szembeszáll a sassal. És a mint
A szive nő, úgy fogy velője; majd
Ha fölemészti ezt a hősiség,
kardját nyeli utána. – Valami
Most daczolni kezd
Az ég nyilával! Így lesz vakmerő,
Ki félelemből fölriad; galamb,
Mely szembeszáll a sassal. És a mint
A szive nő, úgy fogy velője; majd
Ha fölemészti ezt a hősiség,
kardját nyeli utána. – Valami
| Módot lelek, hogy idehagyjam őt. | (El.) |
