I. SZÍN.
Gyermeknek mond s szid, mintha voln’ hatalma.
Kiűzni innen. Megvesszőzteté
Követemet; engem párbajra hítt.
Antoniussal Caesar! Tudja meg
A vén bolond, hogy van más útam is,
Meghalni! Kihivását kaczagom.
Gondolja meg Caesar, ha egy ilyen
Nagy is dühöng: végsőig űzve van már.
Lélekzetéhez jutni hát ne hagyd
S használd dühét föl; mert a düh soha
Nem védte jól magát.
Tudasd tehát |
Holnap bezárjuk, egy végsővel! – Itt
Soraink között, vannak, kik még imént
Antoniust szolgálták, elegen:
Lebirni őt; azért úgy is legyen!
Jó lakomát hadunknak: – van miből,
S meg is szolgálta! – Szegény Antonius!
(Mind el.) |