II. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

A sírbolt.
Cleopatra, Charmian, Iras fenn.
CLEOPATRA.
A csüggedés egy jobb világgal bíztat. –
Caesarnak lenni: nyomorú dolog.
Nem maga a sors, rabszolgája csak
A sorsnak ő is. Szép, megtenni azt,
Mi véget vet mindennek, lánczra ver
Sorsot, s felűltesz minden változásom!
Az alszik, és nem eszi már a sárt,
Mely koldust s Caesart táplál egyaránt!
Proculeius, Gallus, Katonák jönnek alant.
PROCULEIUS.
Köszönti Caesar Egyipt’ asszonyát,
S kérd: mit kivánsz, mi csak megadható,
Minő kegyet?
CLEOPATRA.
Hogy’ hívnak?
PROCULEIUS.
Proculeius.
CLEOPATRA.
Antonius említett, s azt mondta, bízzam
Benned. Különben, nem bánom, ha meg-
Csalsz is, mivel semmit se nyerhetek.
Ha urad koldusúl királyi nőt
Kiván: kisebbet az, rangjához illőn,
Nem kérhet egy országnál! És ha ő,
A meghódolt Egyiptomot fiamnak
Od’adja, az enyémbül annyit ad,
Mit térdemen fogok köszönni.
PROCULEIUS.
Bízzál!
Fejdelmi kézbe estél: légy nyugodt.
Bízd rá magad’ csak tartaléktalan;
Kegytelje oly nagy, hogy kiömlik a
Szükölködőkre. Hagyd jelentenem
Hű megadásodat; s oly hóditót
Lelsz benne, a ki nyájason közelg
Ahoz, ki térden esd kegyet.
CLEOPATRA.
Jelentsd,
Hogy, szerencséje rabszolgája én,
Elismerem hatalmát; engedelmes
Tanúlok lenni folyvást; s vágyom őt
Meglátni szemtől szembe.
PROCULEIUS.
Megviszem
Mindezt, nemes hölgy. Légy nyugodt; tudom,
Hogy szánja sorsod’ az, ki okozá.
GALLUS.
Látod, mi könnyű őt megejtenünk!
(Proculeius, s kiséretéből ketten, egy létrán a síremlékre fölhágnak s Cleopatra háta megé kerűlnek. Nehányan az ajtót (alant) feltörik s kitárják.)
Míg Caesar eljő, őrizzétek őt!(El.)
IRAS.
Királynő!
CHARMIAN.
Oh Cleopatra, el vagy fogva, úrnőm.
CLEOPATRA.
Gyorsan, kezem! (Tört von elő.)
PROCULEIUS.
Megállj, nemes hölgy!
(Megfogja s lefegyverzi.)
Meg ne sértsd magad’.
Megmentve és nem elárulva vagy!
CLEOPATRA.
Hah! tiltva a halál is, mi a kíntól
Megmenti a kutyát is?
PROCULEIUS.
Cleopatra,
Uram kegyét ne útasítsd el, így,
Öngyilkolással. Lássa meg a világ
Nagylelküségét, mit halálod által
Meggátlanál.
CLEOPATRA.
Hol vagy halál? – Jövel!
Jer, jer, királynőt vigy, ki százezer
Kis csecsemővel s koldussal fölér.
PROCULEIUS.
Mérséklet, úrnő!
CLEOPATRA.
Többé sem eszem,
Sem iszom én! Szót szaporítsak-e?
Sem alszom. E halandó házat össze-
Rontom: tegyen Caesar, a mit tehet.
Tudd meg, nem ékitendem udvarát
Szárnytépve, sem a zord Octavia
Bosszús tekintetét nem hordozom!
Úgy mutogasssanak Rómában a
Birálgató, ujjongó csőcseléknek?
Inkább Egyiptom egy árkába’ leljek
Hűs sírt; fektessetek mezítlen
A Nílus iszapába, hol legyek
Undokra csipnek! vagy magas lobor
Legyen bitóm s ott függjek lánczokon!
PROCULEIUS.
Tovább űzöd setét eszméidet,
Mint arra Caesar okot ad.
Dolabella jő.
DOLABELLA.
Proculeius,
Már tudja Caesar mit tevél. Utánad
Küld. E királyi nőt én veszem át.
PROCULEIUS.
Jó, Dolabella, ennek örülök;
Bánj véle jól. (Cleopatrahoz) Caesarnak átadom,
Ha valamit izensz.
CLEOPATRA.
Mondd: halni vágynám!
(Proculeuis, Katonák el.)
DOLABELLA.
Nemes királyné, hallád híremet?
CLEOPATRA.
Én nem tudom.
DOLABELLA.
Ismerni fogsz, hiszem.
CLEOPATRA.
Mindegy, uram, mit hallék, mit tudok.
Nevetsz: ha gyermekek, nő, álmukat
Beszélik, úgy-e mulattat?
DOLABELLA.
Hová
Czélzasz?
CLEOPATRA.
Álmodtam egy Antonius
Nevű vezérről. – Oh, még egy ilyen
Álmot, hogy újra lássak ily nemest!
DOLABELLA.
De, asszonyom –
CLEOPATRA.
Ég volt tekintete,
Nap, hold forogva rajta: tőle nyert
Világot e parányi O, a föld!
DOLABELLA.
Felség –
CLEOPATRA.
A tenger egy lépés; kinyújtott
Kara: dísz-ív az égen; hangjában a
Sphaerák szava – de csak barátaihoz;
S ha meg akarta rázni a világot:
Dörgő vihar lőn. Kegye télt nem ismert,
Ősz volt, de dúsabb minden aratás
Után. A kéjben: mint delfin, kiért,
Kitűne eleméből. Inasai:
Királyok és fejedelmek. Elgurult
Kis pénz gyanánt hulltak zsebébül a
Szigetek és országok.
DOLABELLA.
Cleopatra!
CLEOPATRA.
Szólj: volt-e, lesz-e ilyen férfi, mint
Minőrül álmodám?
DOLABELLA.
Nem, asszonyom.
CLEOPATRA.
Hazudsz, s az ég is hallja, hogy hazudsz!
De hogyha van, ha volt ily férfi, az
Túljár a képzelet határain;
A természetbe’ nincs hozzá anyag:
Versenyre kelni álmodott csodákkal;
De hogy teremthete egy Antoniust:
Ezzel legyőze minden képzetet
És semmiségbe tolta árnyait!
DOLABELLA.
Hallgass ki asszonyom.
Vesztésed oly nagy, mint magad; s te azt
Úgy hordozod, mint súlya engedi.
Czélom’ ne érjen semmiben soha,
Ha e keserved nem hat vissza rám,
Egész szivem mélyéig.
CLEOPATRA.
Köszönöm!
Tudod, mi czélja Caesarnak velem?
DOLABELLA.
Mért, hogy nekem kell azt tudtodra adnom?
CLEOPATRA.
Oh, jó uram –
DOLABELLA.
Habár nagylelkű ő –
CLEOPATRA.
Hát diadalmentben hurczoland –?
DOLABELLA.
A czélja nem más; én tudom.
Kiáltás künn: „Helyet Caesarnak!”
Caesar, Gallus, Proculeius, Mecaenas, Seleucus, Kiséret jönnek.
CAESAR.
Melyik Egyiptom királynője itt?
DOLABELLA.
Az imperator, asszonyom.
(Cleopatra letérdel.)
CAESAR.
Kelj föl, ne térdelj.
Kérlek, királynő, kelj föl.
CLEOPATRA.
Uram, az istenek így rendelék.
De engednem kell hódító uramnak.
CAESAR.
Sötét eszméknek helyt ne adj. A mit
Vétél nekünk, bár vérrel írtad azt
Reánk: legyen csak úgy tekintve, mint
Véletlen!
CLEOPATRA.
Oh, világ erős ura!
Nem birom én ügyem’ világosan
Elődbe adni; mind elismerem
Sok gyöngeségim’, mik nemükre annyi
Gyalázatot hoztak.
CAESAR.
Nem asszonyom,
Szépítsük inkább, mintsem feketitsük!
Ha szándokunk alá veted magad’
(S hozzád kegyes az): e vállalkozással
Csak nyersz. De ha kegyetlenség szinét
Igyekszel vetni rám, Antonius
Útját követve: megfosztod magad
A neked szánt kegyektől; gyermekidet
Nyomorba döntöd, melytől örömest
Megmenteném. Megyek már.
CLEOPATRA.
Átmehetsz az
Egész világon: a tiéd. Mi mind,
Kis pajzsokúl, mint diadal-jeleid,
Ott függünk, a hol akarod. Uram, vedd –
CAESAR.
Cleopatrára nézve mindenekben
Te légy tanácsadóm.
CLEOPATRA.
Itt, összeírva
Kincs-, ékszer- s többi drágaságaim.
Értéktelen mellőzve. – Hol Seleucus?
SELEUCUS.
Itt, asszonyom.
CLEOPATRA.
Kincstárnokom. Hadd szóljon ő, uram
S feleljen érte, megtartottam-e
Valamit? – Igazat mondj, Seleucus,
SELEUCUS.
Asszonyom,
Jobb hallgatok, mint olyasért feleljek,
Mi nem való.
CLEOPATRA.
Mit tettem félre? szólj.
SELEUCUS.
Több értéküt, mint mennyit átadál!
CAESAR.
Ne, Cleopatra, ne pirulj. Helyeslem
Eszélyedet.
CLEOPATRA.
Lásd, Caesar, mit teszen
A hatalom. Enyéim im tiéid!
Váltsunk szerencsét, s mind enyém leszen,
Ki most tiéd! E gyáva árulás,
Nézd, dühbe hoz! Rabszolga, hitlenebb, mint
Pénzen vett szerelem! Hát elhuzódol?
Jobb is, ha elbúszsz! Ámde meglelem
Szemed’, ha szárnya lesz is! Szemtelen,
Lelketlen eb, te gaz! Te!
CAESAR.
Csillapodj’!
CLEOPATRA.
Oh Caesar, mily sebző gyalázat ez!
Hogy a midőn te fölkeresni méltatsz
S kegyet mutatsz egy ily levert iránt,
Gazsága által enrabom növelje
Balsorsom összegét. Jó Caesar, ám
Tegyük, hogy elrejtettem valamit,
Egy női semmiséget, olyszerűt,
Mit könnyedén adunk ajándokúl;
Tegyük, hogy félretettem egy becsesb
Ékszert, Livia vagy Octavia
Számára, megszerezni pártolásuk:
Az légyen árulóm, kit enmagam
Tápláltam? Istenek! Mélyebbre dönt
Ez, mint bukásom! – Itt vagy még? Eredj;
Vagy szellememnek üszke átlobog
Balsorsom hamván! Hogyha férfi volnál:
Szánnál, tudom!
CAESAR.
Távozzál, Seleucus. (Seleucus el.)
CLEOPATRA.
Tudod, reánk nagyokra, gyakran ejt
Gyanút a mások tette. És ha buktunk:
A mások bűne is fejünkre száll.
S azért szánalmat érdemlünk.
CAESAR.
Cleopatra,
Sem a mit átadál, sem a mit eltevél,
Zsákmányul el nem fogadom. Tied,
S kedvedre tégy vele. Caesart ne véld
Kalmárnak, a ki árúczikkeken
Üzérkedik. Nyugodj’ meg hát; s ne tedd
Eszméidet nyügöddé. Nem, királynő,
Úgy bánni czélom véled, mint magad
Ohajtod. Élj jól, nyugton aludjál;
Oly melegen függ szívem sorsodon, hogy
Bennem barátra lelsz. Isten veled!
CLEOPATRA.
Uram, királyom!
CAESAR.
Ne! – Isten veled.
(Harsonák. Caesar egész Kiséretével el.)
CLEOPATRA.
Szók, szók üres szók, csakhogy vonjon el
Nemes feltételemtől. – Charmian, halld –
(Súg Charmiannak.)
IRAS.
Végezz, nemes hölgy! Szép napunk leszállt,
Sötét következik.
CLEOPATRA.
Sietve járj;
Rendelkezém előre; kész azóta.
Csak menj, siettesd.
CHARMIAN.
Rögtön asszonyom.
Dolabella jő.
DOLABELLA.
Hol a királynő?
CHARMIAN.
Ott, ni.(El.)
CLEOPATRA.
Dolabella?
DOLABELLA.
Parancsod által kötelezve, mi
Előttem oly szent, mint hitem, im ezt
Jelentem: útját Syria felé
Intézi Caesar s három nap alatt
Téged s fiaidat előre küld.
Használd föl ez időt. Megtettem ím,
A mit igértem és parancsolál.
CLEOPATRA.
Köszönöm, Dolabella.
DOLABELLA.
Sietek
Caesar után. Isten veled, királynő.
CLEOPATRA.
Vezessen ég!(Dolabella el.)
No, mit gondolsz, Iras,
Egyipti bábul téged is velem
Mutassanak Rómában? Kézművesek,
Szennyes köténynyel, mérték- s kalapácscsal,
Vizsgálva forgatnak, vastag lehök
Csömörletes szagot fú ránk, s mi ott
Szagolni kénytetünk!
IRAS.
Az isten őrizz’!
CLEOPATRA.
De úgy lesz, Iras! Durva lictorok
Csípnek nyakon, mint szajhákat; silány
Vásári dalnok tesz nótába; gyors
Komédiás hurczol, rögtönözve, színre,
Torzítva lakománk’; Antonius
Tántorogva lép föl; engem valamely
Rossz vakogó kölyök, mint valami
Rimát, teszen csúffá.
IRAS.
Nagy istenek!
CLEOPATRA.
Úgy lesz pedig!
IRAS.
Ne lássam én meg azt!
Mert fogadom, szememnél majd erősb
Lesz körmöm!
CLEOPATRA.
Úgy, úgy! Majd kijátszom én
Rút tervöket, s felsülnek képtelen
Szándékaikkal! –
Charmian jő.
Jöszte, Charmian!
leányok, adjatok királyi öltönyt!
A Cydnushoz megyek, Antonius
Elébe! menj, Iras, siess! – Nemes,
Jó Charmianom, végezünk mi is,
S ha megtevéd e munkát, játszhatol
A végitéletig! – A koronát
S minden királyi díszt!(Iras el. Künn zaj.)
Mi az? mi zaj?
Egy Őr jő.
ŐR.
Künn egy paraszt van: mind erősködik,
Hogy bebocsássuk felségedhez őt.
Figét hozott.
CLEOPATRA.
Bocsásd be. (Őr el.) Mily silány
Eszköz tehet nagyot! E hozza meg
A szabadságot! – Áll határzatom;
Nincs női bennem; most tetőtől talpig
Márvány-szilárd vagyok. A változó hold
Nem csillagom!
Őr jő a Paraszttal, ki kosarat hoz.
ŐR.
Im itt van a paraszt.
CLEOPATRA.
Hagyd itt s eredj. (Őr el.) Elhoztad-é a Nil
Kicsiny kigyóját, mely kín nélkül öl?
PARASZT.
Itt van; de nem tanácslom, hogy hozzá nyúlj, mert harapása halhatatlan; a kit megöl, ritkán vagy soha nem támad föl.
CLEOPATRA.
Tudsz valakit, ki meghalt általa?
PARASZT.
Akármennyit; férfit, asszonyt egyaránt. Csak tegnap is hallottam egyet. Nagyon becsületes asszony, csakhogy szeret hazudni, mit asszonynak soha sem kellene tenni, vagy legalább becsületesen; az beszélte, hogy’ halt meg a harapásától s milyen kínokat állt ki. Igazán, sok igazat beszélt e féregről; de a ki mind elhinné, mit az emberek beszélnek, felének se’ venné hasznát, a mit tesznek. Annyi azonban fallibiliter áll, hogy ez a féreg furcsa egy féreg.
CLEOPATRA.
Eredj már. Isten veled.
PARASZT.
Jó mulatságot kivánok hozzá.
(Leteszi a kosarat.)
CLEOPATRA.
Isten áldjon.
PARASZT.
Azt tudd meg, hogy ez a féreg nem hagyja magát.
CLEOPATRA.
Jó, jó. Mehetsz.
PARASZT.
Aztán, nem kell ám ennek a féregnek hinni, ha csak okos ember kezében nincs; mert, biz isten, gonosz állat.
CLEOPATRA.
Ne gondolj vele; majd vigyázunk reá.
PARASZT.
Úgy is kell. Aztán ne adjatok neki semmit enni, mert meg nem érdemli.
CLEOPATRA.
Vajjon engem megenne?
PARASZT.
Hüm, nem vagyok én olyan ostoba, hogy azt se tudnám, hogy asszonyt az ördög sem enné meg; az asszony isteneknek való falat, ha nem az ördög főzte; de biz isten, azok a lator ördögök sok boszúságot csinálnak az isteneknek az asszonyokkal, mert minden tízből, a mit teremtenek, ötöt az ördög elkaparít.
CLEOPATRA.
Eredj csak már, eredj. Isten veled.
PARASZT.
Az ám, igaz biz a. Jó mulatságot ezzel a furcsa féreggel!(El.)
Iras, ruhával koronával stb. jő.
CLEOPATRA.
Öltsd rám ruhámat, tedd föl koronám’.
Halhatlanokra vágy szivem. Ez ajkat
Nem áztatandja szőlő nedve többé,
Siess, Iras! – Ha! mintha hallanám
Antonius szavát. Dicsérni kél
Hős tettemet. Csúfolja, hallom, a
Caesar didalmát, mit az ég ürügyül
Adott, hogy annál jobban sújtsa le.
Férjem, jövök! E czímre bátorságom
Ad most jogot. Csak tűz és lég vagyok,
Lerázom többi alkatrészemet!
Így. Készen vagytok? Ajkam vég lehét
Vegyétek! Charmian! Isten veled!
Iras, szivem! – soká, Isten veled!
(Megcsókolja őket. Iras lerogy s meghal.)
A kigyó mérge ajkamon? hogy elhalsz!
Ha ilyen édes, könnyű a halál:
A kedves forró ölelése az,
Mely fáj, de mégis édes. – Halva vagy?
Ha így válsz el, azt mondod: a világnak
Nem érdemes búcsút se’ mondani!
CHARMIAN.
Oszolj esőbe, sűrű felleg, oh! hadd
Mondhassam: sirnak im az istenek.
CLEOPATRA.
Szégyen nekem: ő lássa meg előbb
Szép göndör-fürtű Antoniusomat!
Rá fogja csókját vesztegetni, mely
Üdvöm nekem. Jer, gyilkos féreg, és
Éles fogaddal oldd egyszerre föl
Az élet únott kapcsait! Szegény
Mérges bolond, dühödj meg és – harapj!
Bár szólni tudnál: hallanám, mikép
Mondod szamárnak a tapasztalatlan,
Hivő Caesart!
CHARMIAN.
Oh hajnal csillaga!
CLEOPATRA.
Csitt, csöndesen! Nem látod kisdedem
Emlőimen, mikép szopik, míg el
Altatj’ a dajkát!
CHARMIAN.
Oh, szakadj, szakadj meg!
CLEOPATRA.
Lágy mint a lég, édes mint balzsam. Oh
Antonius! – Ha! jer te is – (Még egy kigyót tesz karjára.)
Miért
Várnék tovább?(Lerogy s meghal.)
CHARMIAN.
– E sivatag világban!
Isten veled! – Kevély lehetsz, halál,
A legszebb nő van, birtokodba’ most!
Záruljatok be, selymes ablakok,
A napsugárnak aranyát soha
Nem látja többé ily királyi szem!
Ah! félrecsúszott koronád, megint
Jól igazítom; – aztán játszhatom!
Őrök berohannak.
1. ŐR.
Hol a királyné?
CHARMIAN.
Alszik; fel ne költsd!
1. ŐR.
Caesar izent –
CHARMIAN.
Későn jő hirnöke.
(Kigyót tesz magára.)
Jövel. Siess, alig hogy érzelek.
1. ŐR.
Hej, jőjetek! Nem jól van a dolog!
Kijátszva Caesar –
2. ŐR.
Dolabella jött
Caesartól; őt hivjátok.
1. ŐR.
Mi dolog,
Mi ez? – Te Charmian, szólj, jól van ez?
CHARMIAN.
Jól, jól, a mint királyi hölgyhöz illik,
Ki büszke ősök sarja! – Ah vitéz!(Meghal.)
Dolabella jő.
DOLABELLA.
Mi ez?
2. Őr.
Mind halva!
DOLABELLA.
Caesar, aggodalmad
Betelt! Magad jősz látni e sötét
Végzést, melyet hijába igyekeztél
Gátolni!
Kiáltás künn: „Helyet Caesarnak, helyet!”
Caesar, egész Kiséretével jő.
DOLABELLA.
Uram, fölötte biztos jós vagy; im
Mitől tartál: betelt!
CAESAR.
Oh hősi vég!
Kiegyezett velünk, s királyilag
Ment, maga útján! – És halálnemök?
Nem vérzenek.
DOLABELLA.
Ki volt utolszor itt?
1. ŐR.
Egy együgyü paraszt; figét hozott.
Itt a kosár.
CAESAR.
Így méreg!
1. ŐR.
Nagy Caesar!
E Charmian még élt imént; beszélt; járt;
A koronát igazgatá halott
Úrnője homlokán; reszketve állt meg
Egyszerre – s elbukott!
CAESAR.
Oh nemes gyöngeség!
De ha mérget ittak volna: látszanék
Fölpuffadásban; olyan, mintha csak
Szúnyadna, mintha új Antoniust
Akarna bája erős hálóiba
Kerítni!
DOLABELLA.
Keblén im vér serkedez
S kissé dagadt; szintúgy a karja is.
1. ŐR.
Akkor kígyómarás: im a figék
Levelein is kígyónyál maradt,
Minőt a Nil mart-odvain szokott
E féreg hagyni.
CAESAR.
Úgy valószínű,
Hogy így ölé magát el! Orvosa
Mondá: a legkönnyebb halál nemét
Kutatta folyvást. Fogjátok föl ágyát
S szolgáló asszonyit vigyétek el.
Antoniusa mellé temetjük őt;
Ily ritka párt nem zárt magába sír
E föld szinén! Ily gyász történet azt is
Megrázza, a ki szerzé. – S nem kevesb
Szánalmat nyernek ők, mint hírnevet
Az, a ki őket erre juttatá.
Sergünk kisérje ünnepélyesen
A temetést! Aztán Rómába el!
Jer Dolabella, rendeznem segéld
Nagy fényben ezt a gyászos ünnepélyt!
(Mind el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem